Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-05 / 287. szám
1971, december 5. DUNANTOLI NAPLÖ Hasonló természetű „A mecseki szén- és kőbányák meddőhányóinak növényzete” című tanulmány Lehmann Antal tudományos munkatárs tollából. Míg Erdősi Ferenc a meddőhányók kialakulásának okait kutatja. Lehmann Antal a meddőhányók növényzetével kapcsolatosan ad értékes képet. A meddőhányók anyagának kémiai vizsgálata alapján megállapítható, hogy milyen növényféleságek alkalmasak arra, hogy megtelepedjenek a meddőhányókon. Részletesen foglalkozik a szerző a morfológiai, klimatikus, hidrológiai, edafikus sajátosságokkal, s mindezek alapján bizonyítja, hogy az illető talaj anyagától függően szükségszerűen milyen növényi formáció alakul ki. A szerző felsorolja a növénytársulás típusait is. A meddőhányókon a fajok milyensége a talajviszonytól és a környezet növényzetétől függ. A megtelepült növényzet egyedeinek száma a hányó korával egyenesen arányos. A hányó mikromorfológiai fejlődése és a növényzettel való fedettség kölcsönhatásban áll. Megállapítható, hogy a bányászat meddői átalakulást hoznak a növényi vegetációban, mégpedig az eredeti növényzet helyére idegen bio- táp kerül. Mindezek bizonyos hatással vannak a társadalom életére is. Fodor István, az intézet klimatoló- gus munkatársa ugyancsak a természeti földrajz területéről vette témáját. „A Baradla- és az Abaligeti-bar- lang hőmérsékletének vizsgálata” című tanulmányának aktualitását a levegőszennyeződés súlyos problémája is alátámasztja. A barlang klimatikus tényezői térben és időben változnak, s ennek megfelelően a karsztos területeken létrehozzák a barlangokat. Napjainkban a barlang egyre több szerepet tölt be az ember életében, úgy hogy szinte szükségszerű a bar- langklima vizsgálata. Érdekesek és értékesek a szerző megfigyelései a csapadék évi eloszlásával és a hőmérséklettel kapcsolatban. Hidrológiai tényezőknek Abaligeten — a kisebb méretek miatt — nagyobb szerepük van, mint Aggteleken. A Baradla-barlang léghőmérséklele 9,8”, az abaligetié 10,2°. Ez a hőmérséklet optimális helyzetet teremt a barlangok egészségügyi célokra való felhasználósára, pl. az asztmatikus jellegű, légzőszervi megbetegedések gyógyítására. Napjaink egyik legaktuálisabb témájáról együttesen írt tanulmányt Kotta János, a Dunántúli Tudományos intézet osztályvezetője és Oszetzky Egon, a MÁV Pécsi Ozletvezetőségé- nek műszaki főtanácsosa. A munka címe: „A Baranya megyei vasúthálózat vizsgálata”. A téma keretében megállapították a vasúthálózatra jellemző adatokat és kitűzték a megoldandó feladatokat. Minthogy a megye nem gazdasági egység, ez a körülmény bizonyos értelemben közlekedési, szállítási nehézséget is jelént. A Kolta-Oszetzky-féle tanulmány nélkülözhetetlen az országos közlekedésfejlesztési tervek elkészítésénél és ugyancsak hasznos adatokat nyújt a regionális közlekedési problémák reális megvalósításához. A szerzők adataikat összehasonlítják a dunántúli és a magyarországi állapottal. 1900 előtt a megyében 8, 1900 után 6 vasúti vonalat építettek; a legutolsót, a pécs— harkányi vonalat 1913-ban adták át a forgalomnak. E Fejlődéstörténetből önmagából messzemenő következtetést vonhatunk le; o vasúti pályatestek elhasználódtak, amiből a további vasútépítés igénye jelentkezett. A gépkocsiközlekedés nagymérvű bevezetése felveti a kérdést; mennyiben befolyásolja a vasútvonalak kihasználását? Lehet-e megszüntetni egyes vasúthálózatot? Mennyiben korszerűtlen napjainkban a vasúti közlekedés? Gazdasági szempontból milyen következtetést vonhatunk le? A fontos és indokolt kérdések egész sorára adnak választ a szerzők, és így a tanulmány értékes összegezése megyénk közlekedésfejlesztési problémáinak; közlekedési adottságainknak és szükségleteinknek. Dr. Görcs László Muislai Kompi» Margit . Baranyai Aurél: Eladó egy boltban Fáradt gépecske fonnyadt áram keringi. Mosolya fagy, fanyar hangja hűtőből érkezik, de él, mert élni kell; összead, szoroz. Mi kor, hogy a múzsákat nem ismeri. Nem, Az 1970. év végén jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének „Értekezések 1969” című kétkötetes tanulmánygyűjteménye. Az első kötet dél-dunántúli vonatkozású földrajzi értekezéseket ta rtalmaz. A földrajzi kötet szerzői: Lovász György, Erdősi Ferenc, Fodor István, Lehmann Antal, Kotta János-Oszetzky Egon. A hat szerző öt dolgozata kapcsolatban van mai gazdasági életünk egyes problémáival. Ebből a szempontból különös figyelmet érdemelnek gazdaságföldrajzi eredményeik, amelyek legfőképpen a részkutatásból levont általánosítások. Megállapításaik figyelmen kívül hagyása negatív jelenség lenne a tervezésnél és a végrehajtásnál. Az eredmények alkalmazhatósága nem zárja ki a vizsgálódások alapkutatás jellegét, sőt e két tényező kölcsönösen támogatja egymást. A tudomány termelőerővé válásának vagyunk szemtanúi. Ezt igazolják a kötetben megjelent dolgozatok is. Lovász György tudományos főmunkatárs, természeti földrajzos „A Zalai-dombság főbb morfológiai problémái” című tanulmányában a földtörténeti korok különböző felszínalakító tényezőinek hatását mutatja be. A különböző földtörténeti korokban kialakult térszíni változások igazolják a terasz jelenlétét, vagy más formáját, a völgyek kialakulását. A Zala-völgy keletkezésének részletei elevenednek meg a szénhidrogén-kutatás előtt és után. A szerző abban az előnyös helyzetben van, hogy — míg elődei a kutatófúrások eredményei hiányában feltevésekre támaszkodtak — addig ma, a kutatófúrások eredményei tudatában. biztos megállapítósokat tehet, ami a dolgozat egyik értéke. Erdősi Ferenc tudományos munkatárs dolgozata az emberi tevékenység felszínformáló hatását mutatja be a szénbányák területén, amely hatás o természeti tényezőkkel közel egyenrangú. A fő probléma: oz emberi tevékenység, mint sajátos természeti tényező. Foglalkozik a kisüzemi szénbányászat, a nagyüzemi mélyművelés és a legújabb művelési mód által létrejött felszíni formákkal és felszinválto- zásokkal. Végső konklúzióként említi, hogy érett antropogén formákban az Aridrás-akna környéke a leggazdagabb. Itt a meddőhányók tucatja fordul elő. Ezek azonban már beolvadtok természetes környezetükbe. Képzőművészeink kislexikonja Erdősi András Művészi módszerére a valós látványhoz hű, realista képi megfogalmazás jellemző. Szín- és formaszerkesztése a posztnagybányai hagyományokhoz kapcsolódik. Fejlődése, festői útja magányos küzdelem oz elismertetésért. Amikor, mint Szőnyi István és Barcsay Jenő növendéke, elhagyta a főiskolát, érdeklődésének központjában a cé- zannei értelmű szín- és szerkesztési problémák álltak, a dekoratív formai megoldások felé hajlott. Az ötv'enes években eltért korábbi útjától. Több történeti tárgyú, sokalakos kompozíciót festett, melyekkel országos kiállításokon, pályázatokon sikerrel szerepelt. Újabban készült, lírai hangulatú városképein, munkaábrázolásain a konstruktívabb szerkesztésre hajló igény, a valóság lényegét kereső törekvés érvényesül. Emellett nem mond le a látvány közvetlen élményének hatásáról, számára természeti kép, az ábrázolandó modell tanulmányozása az alkotás folyamatának elengedhetetlen feltétele. Életének főbb odatol ? Született 1919-ben, Nyíregyházán. A Két* zőmüvészeti Főisko'át 1950-ben végezte el. Rendszeres szereplője a dél-dunántúli szervezet kiállításainak, öná'ló bemutatkozása volt 1959-ben és 1963-ban Pécsett. Nagyobb budapesti csoportos kiál'itásokon szerepelt: Tavaszi Tárlót, 1957. Műcsarnok; A Fiatal Művészek Stúdiója kiállításai, Frnst Múzírum, Bp. Fontosabb páíyadíjak: 1951, Szekszárdi I. díj; 1955, Pécs, Kom-oziciós pályázat, I. díj; 1959 Fiatal Művészek Stúdiója ,Tanács- köztársasági pá’yázat’', III. díj. Több müve tanácsi és közületi tuiajdonbsn. Mtínlrdsok (Olajfestmény, 1961&-J Földrajzi tanulmánykötet Dél-Dunántúl területéről / LÁTOGATÁS MATYÖFÖLDON Figyelemre méltó dokumentumfilm- sorozat indult a Tartson velünk Ma- tyóíöldre! csütörtöki adásával. Napot nyugtával, sorozatot végeztével érdemes dicsérni, most csak a vállalkozást, az ötletet emelném ki. A sorozat a tervek szerint mintegy „feltérképezi” hazánk egyes vidékeit, kisvárosait, tájegységeit, a gyakran szereplő fővárossal és nagyvárosokkal szemben a vidéket — ez az ötlet lényege. Nincsen benne semmi rendkívüli, majdnem olyan természetes, mint hogy a Nap holnap is felkel — gondolhatná joggal bárki. Sőt már sokkal korábban is eszébe juthatott volna a televíziónak az ország ilyesféle feltérképezése, szükségességét magunk is szóvá tettük, nem egy alkalommal, jó néhány év óta. Úgy látszik azonban, hogy néha o legegyszerűbb ötletek se egykönnyen jutnak el a megvalósuláshoz. Erre enged következtetni a Rádió és Televízió Újság cikkecskéje a sorozat születéséről. Ebben ugyanis a következőket olvashatjuk: „Egy éve írókból, szociológusokból, közgazdászokból, közéleti személyiségekből bizottság jött (étre, mely több hónapon ót rendszeresen nézte a tévé falurovatának műsorait, majd szóban és írásban véleményt mondott róluk. Mindannyian szóvá tették: nincs a tévében olyan műsor, amely egy-egy tájegységet mutatna be, az ott élő emberek örömeivel, gondjaival, (Mondták azt is érveik alátámasztására, hogy a televízióból nagyon sokat megtudunk a nagyvilágról, jó lenne hát, ha ugyanilyen sokat lót- hatnánk-hallhatnánk hazánkról.) így született a sorozat ötlete." Az idézet minden sora aranyigaz* ság, csak az a szomorú, hogy ennek kiderítéséhez egy fentebb ismertetett fényes bizottságra volt szükség. Egy külső megfigyelő bizottságnak kellett észrevennie a televíziósok számára is bizonyára szembeszökő hiányt, és különböző érvekkel alátámasztaniuk egy természetes igényt! — Az ötlet persze ettől függetlenül szép és jó, s mindenképpen örvendetes, hogy a kgyábn br elszórt, ritka táj-műsorok végre rendszeres sorozatba szerveződnek. A sorozat első adása, a Tartson velünk Matyóföldre! egészében biztató kezdet. Kellemes meglepetés, örvendetes és remélhetően nem egyszeri, véletlen jelenség, hogy a műsor vezetésére egy magas beosztású megyei pártfunkcionárius vállalkozott. Dr. Ro- mány Pál, aki régebben az egyik matyóföldi állami gazdaság igazgatója volt, mértéktartó és reális útikalauznak bizonyult. Ismerte a „terepet" és hangot talált, szót értett az emberekkel. Itt-ott merevebb, nehézkesebb volt természetesen, mint egy profi riporter, de nem is erőltetett semmiféle közvetlenkedést. Némely beszélgetés mesterséges „beállítottsága” néhány pillanatig erősen érződött, de a mesterkéltséget maga a beszélgetés legtöbbször feloldotta. A műsor nem teljes, de sokrétű és változatos képet adott Matyóföld életéről. A bőséges műsoridő lehetővé tette, hogy a fontosabb témákat részletesebben megvilágítsák, helyenként úgy tűnt, hogy egyik-másik részlet talán terjedelmesebb is a kelleténél. Igen ügyes, élvezetes jelenetként indult például a Kis Jankó Bori Múzeum bemutatása, de a gyorsan pergő elbeszélés később egyre fárasztóbbá vált. Fenntartás nélkül szépnek éreztem a múltról szóló elbeszélések világát felidéző finom képsorokat, a lakodalmi szokásokat és a nyári mezei munkákat, az aratást, cséplést. Az egyes jelenetek kiválogatásában és összeszerkesztésében volt némi nehézkes kiszómítottság, itt-ott észre lehetett venni o szándékot, hogy még ennek és ennek benne kell lennie, hogy kerek legyen a kép. Talán túlságosan is sok szempontból valami kerekség lehetett a cél, így viszonylag kevés jellegzetesség került a többihez viszonyítva is kiemelésre. Ez lehetett az oka, hogy az összbenyomás nem adott markáns képet, oz egyenrangú apró részletek eléggé egybemosódtak, szürkítették az élményt. Kezdetnek azonban mindenképpen biztató volt a műsor, s érdeklődéssel várjuk a sorozat folytatását. Szederkényi Ervin
