Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-31 / 308. szám
Ara: 60 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXVItf. évfolyam, 308. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. december 31., péntek Együttműködési megállapodás Az amerikai légierő beszüntette a VDK bombázását Pécs megyei Város Tanácsa és a KISZ városi bizottsága között Új tanácsi bizottságokat alakítottak — Elavult tanácsrendeletek hatályon kívül helyezése Az ifjúságpolitikai határozatok végrehajtásáról tárgyalt a városi tanácsülés Hanoiban közétették a támadások mérlegét A Pécsi városi Tanács végrehajtó bizottsága tavaly szeptemberben a párhatározat szellemében hozta meg 84/1970. számú határozatát az ifjúság helyzetének javítása érdekében. Az alap- dokumentumnak tekinthető határozat hosszú időre megjelöli a tanácsi szakigazgatási szervek tennivalóit, de kiterjed a nem tanácsi irányítás alá tartozó vállalatokra, intézményekre és egyéb szervekre is. A tavalyi határozat végrehajtásáról, az eddigi eredményekről és a közeljövő feladatairól tárgyalt tegnapi ülésén Pécs megyei város Tanácsa. Az írásos előterjesztés rámutat orra, hogy a 150 ezer lakosú Pécs polgárainak mintegy harmada 30 évesnél fiatalabb. Az ifjúság számarányának megfelelően jelen von a város életének minden területén, a fiatalokkal, aktív közreműködésükkel számolni kell. Közéletben való részvételük növekedett, közéleti tevékenységük is kiterjedtebb, de ez egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy ifjúságunkat meg kell tanítani, s egyben lehetőséget is kell biztosítani számára o közéleti tevékenység gyakorlására. Popp Imre tanácselnök-helyettes szóbeli kiegészítője után Szirtes Gábor, a KISZ városi bizottságának munkatársa szólalt fel és főleg a pólyairányítási tevékenység problémáiról beszélt. Hangoztatta a városi pályaválasztási tanács, o városi úttörő elnökség és a városi KISZ-bi- zottság kapcsolata elmélyítésé- ( nek szükségességét, s javasolta, hogy az iskolákban alakítsanak pályaválasztási szakköröket. Dormán Máténé a napközi otthonok helyzetét tette szóvá, s elmondta, hogy a költségvetési lehetőségek korlátozott volta miatt előfordul, hogy nem lehet betölteni a kapacitásnak megfelelő létszámot, Erhardt Imre az iskolafokozatok közötti átmenet kérdéseinek beható vizsgálatát ajánlotta. Elmondta, hogy a szakmunkásképző iskolát végzett fiatalok körében egyre erősebb az igény a magasabb iskolai végzettség megszerzésére, és sokan szeretnének szakközép- iskolában továbbtanulni. Ez a szándékuk azonban gyakran a munkáltatók meg nem értésén bukik meg. Marek István, a Művelődés- ügyi Minisztérium nevelési főosztályvezetője elmondta, hogy o fiatalok közéleti tevékenységének fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket beépítik az iskolai tantervekbe. A fizikai dolgozók gyermekeinek megsegítéséről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek elsősorban a tanórákon kell megnyií-ánulnia, mert a többi csak kiegészítés, korrekció. Az előkészítő tanfolyamokra való beiskolázásnál vigyázni kell orra, hogy a tanulókat ne vonják el túlzottan eredeti iskolai tanulmányaiktól. Kitért a kollégiumok építésére, amire az elhelyezési lehetőségek növelése szempontjából nagy szükség van, de ugyanakkor nem szabod megfeledkezni a meglévő kollégiumok belső feltételeinek javításáról sem, és felvetette a gondolatot: érdemes lenne külön kollégiumokat létesíteni munkás-paraszt fiatalok számára. Bogár József, az SZMT vezető titkára a szakszervezetek ifjúságpolitikai munkájáról beszélt. Megemlítette, hogy a kollektív szerződések készítésekor előfordult, hogy a fiataloknak munka nélküli előnyt akartak biztosítani. Ez nem helyes; előnyöket csak a végzett munka szerint lehet biztosítani, Az élet által szolgáltatott tapasztalatokra hivatkozva mondta, hogy az iskolákban az eddiginél is többet kell a fiatalok munkára nevelésével foglalkozni. Takács Gyula, Baranya megye Tanácsának elnökhelyettese a nevelő munka korszerűsítésének fontosságát hangoztatta és rámutatott: olyan fiatalokat kell nevelni, amilyeneket a társadalom megkíván. A nevelést azonban nem szabad csak az iskolára bízni. Az ifjú is felelős önmagáért, a szülőnek pedig törvényadta kötelessége gyermekét legjobb tudása szerint nevelni, ezért a családi nevelést minden módon segíteni kell. Felszólalásában kitért orra, hogy a társadalom számít az ifjúság alkotóerejére. Helytelen lenne készen elfogadnia, amit a társadalom nyújt, azért tenni is kell a fiataloknak. Csurgó Sándor alezredes a fegyveres testületekben szolgálatot teljesítő fiatalok helyzetéről beszélt és szorgalmazta a területi szervekkel való együttműködést. Hívta a kulturális szeneket: keressék fel gyaionb- bcn előadásaikktil a laktanya kát, s a katonafiatalok ezt igyekeznek mindig viszonozni. Dr. Szabó Dezső a meszesi középiskola építését sürgette, Aradi lánosné pedig azokról a felelőtlen szülőkről beszélt, okik megakadályozzák gyermekeik iskolábajárását. Ezekért a gyermekekért a társadalom fokozottabban felelős, s meg kell találni a módját, hogy belőlük is teljes értékű állampolgárok váljanak. A felszólalásokra Popp Imre tanácséi nők-helyettes válaszolt, majd Szentistványi Gyuláné tanácselnök a vitát összegezve rámutatott arra, hogy az ifjúságpolitika városunkban fontos társadalompolitikai kérdésként szerepel. Az ifjúsággal való tö rődés nem szűnhet meg az is kola elhagyásával, mert a ko moly gondok ezután jelentkez nek. A fiataloknak biztosítani kell a pályakezdés lehetőségét, áIlások, valamint hadtáp- és j hadianyagraktárak" voltak. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma ezzel szemben nyilvánosság- I ra hozta, hogy az amerikai re- I pülőgépek sűrűn lakott településeket, kórházakat, iskolákat és gazdasági létesítményeket támadtak, s a bombázások a polgári lakosság részéről súlyos ' áldozatokat követeltek. Saigon: Hírügynökségek gyorshírben jelentették, hogy az amerikai légierő és haditengerészet repülőgépei csütörtök délután, helyi idő szerint 15 óra 36 perckor (közép-európai idő szerint 8 óra 36 perc) beszüntették Észak-Vietnam bombázását. Mint ismeretes, a bomoatáma- dásokat Nixon személyes parancsára rendelték el ót nappal ezelőtt, arra hivatkozva, hogy a légicsapások a ..Dél- Vietnamban állomásozó és csökkenő amerikai haderők védelmét" szolgálják. A „korlátozott időtartamú" bombázási hullám leállításáról szóló közlemény azt hangoztatja, hogy a bombázások „többnyire" a 20. szélességi foktól délre lévő észak-vietnami területeket sújtották és célpontjai! „rakéta-, tüzérségi- és radarAz amerikaiak Vietnamban elkövetett háborús bűntetteit kivizsgáló bizottság csütörtök délután Hanoiban közzétett jelentésében megvonta az amerikai bombázási hullám első mérlegét. A légitámadásokat Thanh Hoa, Nghe An, Quang Binh tartomány és Vinh linh övezete ellen hajtották végre. Az amerikai repülőgépek falvakot és kórházakat bombáztak, újtípusú repeszbombákat alkalmaztak. December 26-án az amerikai légierő 17 faluban 200 célpontot támadott. E napon a bombázások 30 halálos és 72 sebesült áldozatot követeltek. December 27-én 150 célpontot támadtak, a bombázásoknak 8 halottjuk és 41 sebesültjük volt. December 28-ón az amerikai légierő 312 célpontot támodott, december 29-én a bombázás helyi idő szerint reggel háromnegyed héttől 15.00 óráig tartott. A jelentés végezetül közli, hogy december 26-30 között a VDK fegyveres erői és lakossága 19 amerikai repülőgépet semmisítettek meg és sok pilótát foglyul ejtettek. Megvalósulnak a kulturális beruházások tX Hat új iskola Baranyában Jövőre: 375 új óvodai férőhely Pécsett — Tornacsarnok Szigetváron (Folytatás az 5, oldolon,) Ha áttekintjük a kulturális ágazat különböző forrásokból származó 1971-es beruházásait, Baranyában és Pécsett elsősorban az iskolaépítések emelkednek ki. Siklóson ebben a tanévben kezdték meg az oktatást az új. 12 tantermes álta'ános iskolában. Az épülő lakótelep, megnövekedett lakossága és a : körzetesítés tervei egyaránt fel- i tételezték az új iskolát, A régi i zsúfoltság megszűnt így, s az is- ; kola után meg lehet végre kezdeni a negyedik ötéves tervben megvalósuló 100 férőhelyes diákotthon építését is. Sásdon négy új tanteremmel bővült a mór meglévő iskola, ezzel veg- | re ebben a nagyközségben is lehetővé vált a kabinetrendszerű oktatás bevezetése. Ugyanebben az iskolában elkészült a korszerű, 200 négyzetméternél nagyobb tornaterem is. Utóbbi ! adat azért jelentős, mert korábban az iskolák sokkal kisebb, o Összehangolják a vízügyi hatóságok tevékenységét ELKÉSZÜLT AZ UJ SOPRONI TV ADÓ Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke új rendelkezésben intézkedett a vízügyi igazgatóságok termelési tevékenységének ösz- szehangolásáról. A vízügyi igazgatóságok ugyanis jelentős építési részlegekkel rendelkeznek, amelyek az ármentes időszakokban folyószabályozási, vízrendezési és vízhasznosítási munkálatokat végeznek. Termelési kapacitásuk csaknem fele akkora, mint az OVH Vízgazdálkodási Tröszt 13 vállalatának. Az egységesebb ágazati irányítás érdekében az új rendelkezés most a vízügyi igazgatóságok termelési munkáival kapcsolatos koordináló és szakirányító feladatokat a Vízgazdálkodási Tröszt jogkörébe utalta. így nagyobb lehetőség nyílik a vízügyi igazgatóságok és a tröszti vállalatok anyagi, fizikai és szelle- *i kapacitásának összehangoltabb fejlesztésére. Különösen fontos feladat a műszaki fejlesztés koordinálása, a korszerű és hatékony építési módszerek közös kialakítása és országos elterjesztése, Az új intézkedésben előirt legfontosabb feladatokat még a rendelkezés megjelenése előtt megtárgyalták a vízügyi igazgatóságok vezptői és a Vízgazdálkodási Tröszt vállalatainak igazgatói, E tanácskozás határozata j alapján három vízügyi igazgató- : ság és a Tröszt három vállalata i jövő év tavaszáig kidolgozza a j közös műszaki fejlesztési és gépesítési programot, amelyet a Tröszt igazgatói tanácsa elé terjesztenek, s jóváhagyás után, még a jövő évben megkezdik e program végrehajtását, amellyel az ármentes időszakokban és árvízveszély idején egyaránt növelik a munka hatékonyságát. Az Elektromechanikai Vállalatnál az éy utolsó gyártmányaként elkészült az új soproni 1/0,2 kilowattos tv-adóberendezés. A fekete—fehér és színes műsorok sugárzására egyaránt alkalmas adó világszínvonalon álló konstrukció egységei féltranzisztorizáltak. Jelenleg o kén tv adót üzemszerűen próbálják az EMV szakemberei, A képen: Turányi Gábor villamosmérnök az adófrekvencia műszeres ellenőrzésén dolgozik. célnak nem megfelelő tornatermeket kaptak. A nagyon korsze- . rütlen, régi gondot jelentő felső- mindszenti iskola helyébe is eb- , ben az évben épült fel a hat tantermes körzeti iskola, s bár Mágocson a. négy új tanteremmel még nem egészen teljes az j összkép, mégis azt mondhatjuk, j c megyében négy új iskolát | avattak az idén, Pécsett — közismert tény - i teljesen új, tizenkét tantermes iskola nyílott a Hal József utca- j ban, a szigeti déli városrészben napközivel, tornateremmel, kony- j hóval együtt. Erre az évre esett I az Építők úti iskola befejezese | is, bár a nagy, 24 termes iskola j kényszerűségből már korábban | megkezdte az oktatást, így mórt j teljes a kép: elkészült a torna- I terem, a napközi és több kiszolgáló helyiség. Csertőn a többlépcsős beru- j házás első szakasza zárult le. elkészült a 4 új tanterem, amely egyelőre az alsótagozatos állami gondozott gyermekek számába biztosítja helyben a tanulást. Az eddig 100 férőhelyes, óvodáskorú gyermekekre épült otthon még két, egyenként 40 féő- helyes pavilonnal bővül, s gy a most elsőbe került gyermekek már mind a nyolc általánost itt helyben járhatják végig. Az egerági körzeti iskolát bő vitették az idén két új tanteremmel. Napközi épült Somberekén A kulturális ágazat közművelődési jellegű nagy beruházása pedig a megyében a mohácsi városi-járási könyvtár volt. Jövőre készül el, ugyancsak Somberekén, a faluközpont, amelyben a helyi takarékszövetkezet és a vegyesbolt mellett egy 250 befogadóképességű nagyterem és könyvtárszoba is helyet kap Megkezdték egy másik — s egyben utolsó — művelődési ház jellegű intézmény építését isSo- mogyapátiban, ahol egy kétszáz férőhelyes teremhez csatlakozik a könyvtárszoba és a szakköri helyiség. Óvodák a megyében főleg a következő évben készülnek el. Felsőszentmártonban 50 férőhelyes óvoda épül a kétéves új iskola mellé. Bükkösdön a 25 fős óvoda egészül ki 50 fősre, Mohácson, Görcsönyben és Hirden ugyancsak megkezdték egy egy 50 férőhelyes óvodát. 1972-re válható a szigetvár: tornacsarnok felépülése is. A 4,5 millió forintot meghaladó beruházás részben az Országos Tervhivatal, részben a megyei és járási tanács, részben pedig o Magyar Testnevelési és Sporttanács támogatásával épül, A tornacsarnok 500 négyzetmeteres lesz, kielégíti a helyi sportigényeket is, mivel elsőosztályú kosár- és kézilabdatornák rendezésére is alkalmas. Az oktatásügy gazdái azt tervezik, hogy egy megfelelő fallal kettéoszt- hatóvá teszik, s így az általános iskola igényeit is megoldhatja. 1972-ben a megyében két új iskola készül el, Kémesen néoy tanterem, Dencshózán pedig hat Ezzel két újabb körzeti iskola gondja oldódik meg. Pécs városában a mór említett két új iskolán kívül jelentős beruházásról nem lehet beszámolni, és 1972-ben sem épül iskola. Tervezés alatt áll viszont a meszesi középiskola és a kertvárosi általános, iskola, amelyok c negyedik ötéves tervben valósulnak meg. A régóta óriási gondot jelentő óvodahelyzet viszont sokat javul a jövő évben, mint aheay már az idén is összesen 230 új férőhely létesült az Endresz Gy, úti és az Építők útjai panelóvoda révén, illetve a Hajnóczy úti, a Honvéd utcai és a Nagy Jenő utcai bővítésekkel. A negyedik ötéves tervben járulékos beruházásként 330 óvodai férőhelyre számíthat a város. Az idei 230 férőhely azonban mind helyi erőből létesült, így a 330 még a jövőben várható. Ebből a kertvárosi 150 fős óvodának kell elkészülnie 1972 végéig, központi keretből, de tanácsi hozzájárulással. Jövőre üzembe helyezik a 100 fős gyöngypane! óvodát is, Üjmecsekalján. Az idén megkezdett szigeti városrészbeli 125 férőhelyes óvoda is jövőre lesz kész. Ez utóbbi még a harmadik ötéves tervből visz- szamaradt járulékos építkezés. Ilymódon Pécs rendkívül súlyos óvodagondja jövőre elég szép arányban, 375 férőhellyel enyhül,