Dunántúli Napló, 1971. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-18 / 298. szám

V Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara; 80 fillér Dunántúlt napló XXVIII. évfolyam, 298. sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. december 18., szombat Feltétel nélkül... U oltatlanul fontos és izgalmas " gyorshírben adták tudtul pénteken - közép-európai idő szerint pont délben - a legna­gyobb hírügynökségek, hogy a háborúnak vége! Közelebbről: Pakisztán elnöke, Jahja Khan, elfogadta az indiai félnek a nyugati frontra vonatkozó tűz­szünet! javaslatát és utasítást adott katonáinak, hogy a meg­adott időpontban, tehát közép­európai idő szerint 15.30-kor szüntessék be a tüzelést. Csütörtökön, Dacca eleste után, amikor Kelet-Pakisztán- ban véget ért a háború, a vi­lág még nem volt nyugodt. Folyt még a háború Nyugat-Pakisz- tánban, Kasmir határában és nem lehetett tudni: ez a harc mennyi ideig húzódik el, hová s mire terjed át? Ilyenformán kétségtelen, hogy a pénteki hir megnyugvást hozott: a háború­nak — legalábbis egyelőre úgy látszik - gyakorlatilag vége, a helyzet nyugaton — mármint In­dia nyugati határán és Nyugat- Pakisztánban is változott. Most mór az a kérdés: hogyan to­vább? Jahja Khan a tűzszünetet el­fogadó döntését „a béke és a szubkontinens stabilitásának ér­dekeivel” indokolta. Az is le­hetséges, hogy közben - saját személye stabilitására is gon­dolt. Ravasz, tapasztalt politi­kus: tán úgy gondolta, ha ide­jében hajlandó abbahagyni a harcot, csak Kelet-Pakisztánt veszti el, de ő maga nem bu­kik bele a háborúba. Hogy Kelet-Pakisztánt csak­ugyan elvesztette, hogy meny­nyire reménytelen minden kísér­let visszaszerzésére, azt a kö­vetkező döbbenetes hir is vilá­gosan igazolja: India engedélyt adott többezer pakisztáni kato­nának arra, hogy megtarthassa fegyverét. Egyébként nyugati hírügynök­ségek is valószínűtlennek tart­ják — s már a tűzszünet elfo­gadása előtt így vélekedtek -, hogy Pakisztán kísérletet tenne a keleti tartomány visszaszerzé­sére. Ugyanakkor a megfigye­lők rámutatnak: Pakisztán szá­mára nemcsak egy háború el­vesztéséről van szó, hanem a háborút követő további nehéz helyzetről. Például a kelet-pa­kisztáni jutáról le kell monda­nia, holott az országnak az volt eddig a fő exportcikke, deviza­termelője. Továbbá új piacokat kell keresni ama Nyugat-Pa- kisztánban gyártott iparcikkek számára, amelyeket eddig a ke­let-pakisztáni tartományban he­lyeztek el. Magyar—Jugoszláv közös közlemény Tizenhétmillió forintos beruházással 2. old. Tizenegy éves a DNFF Nagygyűlés Angyalföldön Péntek délután Angyalföldön, a Váci úti Akkumulátor és Szá­razelemgyárban nagygyűlést rendezett a Hazafias Népf'ont Országos Tanácsa, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa és az Országos Béketanács a Dél- Vietnami Nemzeti Felszabadítá- si Front megalakulásának — de­cember 20-án esedékes — 11. évfordulója alkalmából. Az ese­ményt — amelynek többszáz résztvevője volt — az elnöklő Kiss Károly, az Országos Béke­tanács és a SZOT alelnöke nyi­totta meg, majd dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének tagja, a Budapesti Népfrontbizottság el­nöke mondott beszédet. Emlékeztetett arra, hogy 11 évvel ezelőtt a szabadságért, a függetlenségért harcoló dél­vietnami erők közös nagy harci szervezetükként hozták létre a Dél-vietnami Nemzeti Felszaba­dítás! Frontot. — Az elmúlt 11 év alatt az indokínaivá nőtt vietnami háború — mondta a szónok — sok új fejezetet ért meg. Az Egyesült Államok köz­ben kiterjesztette háborúját a Vietnami Demokratikus Köztár­saság területére is, s hatalmas erejű bombatámadásokkal, tü­zérségi tűzzel pusztított mindent, amit csak képes volt elpusztí­tani. Az USA támadásai megtörtek a vietnami nép hősiességén, és a haladó világ szolidaritásán. A légitámadásokat ezért részlege­sen beszüntette. Ennek ellenére ma is — és nap mint nap — hallunk újabb, a VDK területe ellen elkövetett barbár és pusz­tító támadásokról. — Az agresszorak minden mesterkedése ellenére a DNFF harca nyomán jelentős területek már szabadok Dél-Vietnamban. Szabadok — ami azt jelenti, hogy nem állnak amerikai vagy báb közigazgatás és uralom alatt; állandó harcban vannak szabadságuk megvédéséért. Új és új győzelmek születtek a mö­göttünk lévő 11 évben. Meg­alakult már — mintegy két és fél esztendeje — a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forra­dalmi Kormánya is. Programja lényegében azonos a DNFF- ével, legfeljebb az idők válto­zása hozott — inkább fogalma­zásbeli, mint lényegbeli — vál­tozásokat a célkitűzésekben. Ezek megvalósítását követelik ott, Indokínában a fegyverek erejével, a párizsi négyes tár­gyalásokon és a világ vala­mennyi erre alkalmas helyén, a politikai és a diplomáciai harc erejével. Követeléseiket leg­utóbb 7 pontban foglalták ösz- sze. Hangsúlyozottan beszélt dr. Trautmann Rezső arról, hagy a nélkülözések, szenvedések, pusztítások, az amerikai hadvi­selés, s ennek legembertelenebb módszerei, ereje ellenére is az indokínai népek győzni fognak. Segíti ezt a harcot, elősegíti a győzelmet az a szolidaritás és támogatás, amelyet a világ min­den haladó embere és ereje, köztük az összes szocialista or­szág, elsősorban a Szovjetunió nyújt Indokína harcoló népei­nek.- A magyar nép eddig is számtalan tanújelét adta an­nak, hogy magáénak tekinti a vietnami népnek és a többi in­dokínai népnek az amerikai 03- resszorok és szövetségeseik el­len vívott hősi küzdelmét, s ere­jéhez mérten segítséget nyújt a fegyveres harchoz, támogatja a politikai diplomáciai küzdő­téren tett erőfeszítéseiket is. Nguyen Hung Khanh, a Dél- Vietnami Köztársaság budapes­ti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is felszólalt a nagy­gyűlésen. Kifejtette: hogy a magyar párt és kormány és az egész nép kezdettől fogva sok értékes támogatást és segítsé­get nyújtott - anyagi és erköl­csi vonatkozásban egyaránt — a harcoló vietnami népnek. Az MSZMP Központi Bizottsága november 3-i ülésén ismételten támogató állásfoglalást tett közzé. Befejezésül a dél-vietnami szónok köszönetét mondott né­pe, a DNFF és a DIFK nevében a magyar pártnak, kormánynak és a testvéri magyar népnek, a magyar tömegszervezeteknek önzetlen, jelentős és értékes se­gítségükért. A nagygyűlés az Intemacio- nálé hangjaival ért véget Új gyógypedagógiai intézmény épül Mohácson i-ttRÜÜ DE3:lM3nEnOfnE 1 Hí jp­nnroDíf h ? fl I 1 au ou Mohácson építik fel 17 millió forintos beruházási költséggel az ország legkorszerűbb gyó­gyítva nevelő intézetét. A ki­lenc osztálytermes gyógypeda­gógiai iskolát és a hozzá tarto­zó 96 férőhelyes diákotthont a Baranya megyei Tanács beru­házásában létesítik. A három szintes épületkomplexum kivite­lezési munkáit a Pécs-Baranyai Beruházási Vállalat tervei alap­ján a jövő év második felében kezdi meg a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat. Jelenleg a mohácsi gyógype­dagógiai nevelőintézet iskolája és kollégiuma régi, elavult, át­alakításra, bővítésre alkalmat­lan épületekben működik. A gyógyítva nevelő intézettel szem­ben támasztott követelmények, feladatok ellátásának tárgyi fel­tételeit — már most is, és még- inkább a jövőben — csak egy új intézet felépítésével lehet biztosítani. Ezért határozták el az illetékesek, hogy az intézet­nek egy új otthont hoznak létre, mely a tervek szerint 1974 au­gusztusára készül el. A három szintes épülettömböt 1300 négyszögöl területen, a jelenlegi gyógypedagógiai isko­la helyén és annak szomszédsá­gában a Kórház és az Ady Endre utca sarkán építik fel. Az univáz szerkezetű, 13 ezer 219 légköbméteres, impozáns Kétéves magyar—lengyel egészségügyi miinkatervet írtak alá Pénteken az Egészségügyi Mi­nisztériumban dr. Farádi László, az egészségügyi miniszter első helyettese és dr. Jozef Grenda, a Lengyel Népköztársaság egészségügyi miniszterének he­lyettese aláírta a magyar-len­gyel egészségügyi egyezmény 1972-73-as évi együttműködési munkatervét. Az aláírás után dr. Farádi László és dr. Jozef Grenda nyi­latkozott a Magyar Távirati Iro­da munkatársának. Dr. Farádi László hangsúlyoz­ta, hogy a két ország egészség- ügyi együttműködése az elmúlt évek során igen élénk és gyü­mölcsöző volt. Példaként emlí­tette a két ország vezető köz­egészségügyi intézetei virológiái osztályainak együttműködését, amely igen jelentős eredménye­ket hozott a fertőző gyermek- bénulás elleni küzdelemben és nagyon hasznosnak bizonyult az influenza elleni oltóanyagter­melés tekintetében is. Jozef Grenda elsősorban ar­ról számolt be, hogy a lengyel orvosok nagyra értékelik az együttműködés eddigi eredmé­nyeit és a jövőben többet vár­nak tőle. Tovább szélesedik a magyar és lengyel orvostudo­mányi egyetemek, intézetek együttműködése, amely a krak­kói és szegedi, illetőleg a wroelawi és a pécsi orvostu­dományi egyetem közötti szo­ros kapcsolatfelvétellel, együtt­működéssel bővül. így mindkét oldalról 14-re emelkedik az együttműködő intézetek száma. Tízezer külföldi érkezik hazánkba Pécs is várja vendégeit | A kongresszus szellemében folytatják I Hiúsági aktíva Komlón Mint jelentettük a Kelet Pakisztánban harcolt pakisztáni katonai alakulatok feltétel nélkül letették a fegyvert. Most érkezett képünk a fegyverletétel dokumentumának aláírásán készült. Balról az indiai csapatok parancsnoka, J. S. Aurora tábornok és A. A. K. Niazi tábornok, a pakisztáni csapatok parancsnoka A karácsony úgy él a köztu­datban, mint bensőséges csa­ládi ünnep, amelyet többnyire otthonában tölt mindenki. Az utazási irodák karácsonyi prog­ramjai szerint azonban a ha­gyomány már lassan átalakuló­ban van — ezt mutatja a bél­és külföldi társasutazások irán­ti érdeklődés. Az IBUSZ Egerbe, Pécsre, a Győr, Pannonhalma, Fertőd Sopron útvonalra, valamint Esz­tergomba és a Mátrába szerve­zett karácsonyi túrákat, amelye­ken már csaknem minden hely elkelt. Hévizén és Keszthelyen a Coopturist szövetkezeti uta­zási iroda rendez immár ha­gyományos karácsonyi ünnepsé­get. Négyszázan utaznak kará­csonyra a Magas-Tátrába, Krak­kóba, Zakopánéba és Párizsba a szövetkezeti iroda szervezésé­ben. Az idegenforgalmi vállala­tok már készülnek a szilveszter­re is, ekkorra mintegy tízezer külföldi vendéget várnak. A Fő­városi Idegenforgalmi Igazgató­ság három közkedvelt fővárosi szórakozóhelyen, a Citadella, a a Régi Országház és 0 Garzon Étteremben rendez mintegy 1200 külföldi vendég számára nem­zetközi szilveszteri bált. A helyek 70 százalékát lengyel, NSZK- beli, osztrák, jugoszláv, román és csehszlovák turisták foglal­ták le. A Budapestre érkező külföldiek számára az óév utol­só hetében három- és négyna­pos országjáró túrákat is szer­veznek. A szilveszteri idegenforgalom­ban a vadászati világkiállításra elkészült új szállodák is részt vesznek. Az IBUSZ a korábbi éveknél jóval több külföldi ven­dégre számít. Húsz budapesti étteremben és szállodában ren­deznek nemzetközi szilveszteri bált, ezekre az NDK-ból, Len­gyelországból, Olaszországból, Franciaországból, Ausztriából, Jugoszláviából és az amerikai kontinensről 6000 vendéget vár­nak. Azok a magyarok, akik kül­földön akarják búcsúztatni az ó- évet, sokféle külföldi társasuta­záson .vehetnek részt. Ogy tűnik, a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség Vili. kongresszusának hangulata polgárjogot nyert a fiatalok kö zött. Legalábbis erre enged kö­vetkeztetni az a lelkes atmosz- férájú gyűlés, amelyet a Me­cseki Szénbányák és Kossuth- bánya KISZ Bizottsága rende­zett tegnap Komlón, a Kossuth- bányai kultúrteremben. A Szénbányák ifjúsági veze­tői, valamint a bányaüzemek vezetőin kívül közel háromszá­zan vettek részt. Klepah Ott­mar, a Mecseki Szénbányák KISZ Bizottságának titkára nyi­totta meg az ifjúsági aktíva­ülést, majd Petöházi Szilveszter, a KJSZ Baranya megyei Bizott­ságának első titkára, a Szénbá­nyák kongresszusi küldötte mon­dott beszédet, a kongresszus határozatainak végrehajtásával kapcsolatos feladatokról. Számos fiatal reagált a kong­resszust küldött előadására, köztük Müller Gyula, Pécs-Bá- nyaüzem KISZ Bizottságának tit­kára. Többek között a kétkezi munkások önbecsüléséről és megbecsüléséről, o fiatalok helytállásáról beszélt, majd be­jelentette: üzemének fiataljai védnökséget vállalnak a Pécs- Bányaüzem mélyszinti munkahe­lyei felett. Mint ismeretes, az ország és a Mecseki Szénbá­nyák második legnagyobb üze­me néhány évi kihagyás után ismét a veszélyesebb mélyszin­ti telepeken folytatja a bánya - művelést. Az ifjúsági aktívaülés egyben védnökség bejelentések fóru­mává is vált. A Kossuth-bányai- ak a bányászat műszaki fejlesz­tése szempontjából fontos, s Kossuth-bányán most beépített pajzsos fejtési mód, a villamos­üzem fiataljai pedig a kisgépe­sítési program felett vállaltak védnökséget Az aktíva ülésen felszólalt Stier József is, a megyei párt VB tagja, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára, aki lelkesen támogatta a fiatalok kezdeményezéseit. V épület földszintjén kopnak he­lyet a nevelői-oktatói és gazda­sági részleg irodái, a gyakor­lati oktatást biztosító tanműhe­lyek, a tornaterem az öltözők­kel, zuhanyozókkal. Itt lesz a pszichológiai laboratórium és az orvosi rendelő. A földszinten he­lyezkedik el a konyha, mellette pedig két étterem. Ugyancsak a földszinten alakítanak ki egy nevelői lakást is. Az első emelet lesz az iskolai rész: 9 tante­remmel, három foglalkoztató te­remmel, laboratóriummal, szak­köri helyiséggel, játékszobával, könyvtárral és szertárakkal. A 12 hálótermes diákotthon a má­sodik emeletre kerül majd. Itt alakítják ki a tágas társalgót, a beteg- és felügyelői szobát és a raktárakat. Az épületet eszté­tikussá teszi majd a díszmeden­cés belső udvar és a zöldterü­leten levő játszótér. Az intézet fűtését korszerű központi olaj­fűtéssel oldják meg. A jelenlegi intézet húsz fős tantestülete 145 tanulóval fog­lalkozik. A kollégiumi férőhe­lyek száma hatvan, Az új épü­letben 1974 őszétől negyven nevelő irányításával 250 gyérr mek tanulhat. Közülük százötve­nen diákotthonban lakhatnak majd, ugyanis az intézetnek a város főutcáján levő régi kollé­giuma továbbra is üzemel majd. Az új intézmény néhány égető mohácsi városi és járási felada- tot old majd meg. A modern pszichológiai laboratóriumban például elvégezhetik majd az iskolaérettségi, munkaalkalmas­sági vizsgálatokat, az idegrend- szerileg sérült gyermekek vizs­gálatát. A városban és a járás­ban élő hibás beszédű gyerme­kek oktatását-nevelését az inté­zet korszerű, jólfelszerelt logo­pédiai laboratóriumában tart­hatják majd meg. (Mécs)

Next

/
Thumbnails
Contents