Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-12 / 267. szám
1971. november 12. DUNANTŰLI NAPLÓ A hidasi ü?em bebizonyította életképességét Gjrárszerefés az NDK-ban Mintegy kétszáz hidasi lakosnak, zömmel a volt bányászoknak és azok hozzátartozóinak ad munkát a VOSZK hidasi üzeme. Amikor a bánya megszűnt sok, főként idősebb bányász maradt itt, akik már nem tudták vállalni a Komlóra, Szászvárra járást. Ök képezik ma az üzem törzsgárdáját. Az átlag- kereset igaz alacsony, 1600 forint, hisz a dolgozók csaknem0 50 százaléka nő, akik a papírüzemben könnyű munkát végeznek, cipős dobozokat gyártanak. A lakatos műhelyben viszont meg lehet keresni a havi 2600-at is. A kezdetben évekig deficites üzem immár negyedik éve nem ,.púp a VOSZK hátán", hisz 1968 óta Hidas nyereséget hoz. 1968-ban még csak 600 ezer forintot, 1969-ben már 1.3 milliót, 1970-ben 2.4 milliót és 1971 első félévében 2.8 milliót, így régen kigazdálkodták már az első két év 3.5 milliós veszteségét. Az indulást követő évben 3 millió forint értéket termeltek, 1969-ben már 18 millió, 1970-ben 24 millió forint volt az üzem termelési értéke, s most a tervük 30 millió forint. A fejlődés tehát töretlen, s látszólag minden a legnagyobb rendben. De amikor Hidasra látogattunk, egész mást tapasztaltunk. A papírüzemben negyven asszonyt kényszerszabadságra küldtek, mert a Diósgyőri Papírgyár nem szállította időre a májusban megrendelt dobozkarton alapanyagot. A nők egy része felmondott (az üzemben 40 százalékos a fluktuáció) a bizonytalanság miatt. A lakatos üzemben — ahol gabona-fúvókat gyártottak — is bizonytalanná vált a termelés. A Gabona Vállalatok 1972-re nem rendeltek gépeket, mivel fejlesztési alapjukat építkezésekkel kötik le, s majd csak 1973-ban 1974-ben gépesítenek újra. Hidas — bármennyire is rugalmas kisüzem — egy pár hónap alatt nem tud profilt változtatni. Mit tehet az üzemvezetés ilyen helyzetben? Hogy 1972- ben is munkát tudjanak adni az embereknek az egész lakatos műhelyt kiküldik az NDK-ba egy évre. Ott egy új papírgyárat szerelnek majd. Az ajánlatot a Könnyűipari Beruházási Vállalattól kapták, akiknek gépeket szállítottak. Húsz emberről van szó, ezek itthon megkapják a vállalattól a fizetésüket, odakint pedig havi 800 márkát étkezésre és szállásra. A VOSZK üzem is jól jár, hisz 2 millió Ft tiszta bevételt könyvelhet el. Csak dicsérni lehet a hidasiak felelősségérzetét, amellyel a foglalkoztatási problémákat megoldani igyekeznek. Nem rajtuk múlik, ha ez nem sikerül. Az üzem technikai felszereltsége teljesen elavult, 1905-ben gyártott marógépeken dolgoznak, ezek öt évi használat után teljesen tönkrementek. Kénytelenek kiselejtezni őket, pótlásuk viszont 2.5 millió forint beruházást igényelne. Ezzel szemben a budapesti központ csak 80 ezer forint fejlesztési alapot biztosított hidasi üzemének erre az évre. Pedig a hidasi üzem kapna megrendelést, ha volna megfelelő felszereltsége. Ennek hiányában nem tudnak profilt kialakítani, nem látják pontosan a jövőt. Hidas az elmúlt 2—3 évben bebizonyította életképességét, megragadott minden lehetőséget, grafikai üzemet létesített, műanyag ládapántokat egyedül itt gyártanak az országban. Nagyon primitív körülmények között komoly értéket produkál és mindent megtesz, hogy ne jusson néhány rossz üzem sorsára. E^ a kis üzem megérdemli a fejlesztést, hisz nyereséget termel a VOSZK- nak, s ha nagyobb támogatást kapna, ennél a mostaninál sokkal többet is kitenne a vállalat asztalára. — Rné — HARKÁNYBAN Cementipari fiatalok konferenciája A cementipar fiatal műszaki szakembereinek I. országos konferenciája kezdődött meg tegnap Harkányban, a BCM üdülőjében. A kétnapos konferencia első napján a cementipari nagy- vállalatok fiatal mérnökeinek, technikusainak, ösztön- dijasainak helyzetéről és perspektívájukról hangzott el előadás, amelyet vita követett. A mai program keretében a mintegy kilencven résztvevőt megismertetik a Beremendi Cement és Mészművek építésének és szerelésének történetével, a munkálatok jelenlegi állásáról. A fiatalok természetesen ellátogatnak és megtekintik az épülő gyáróriást is. j Gazdaságpolitikai jegyzet Futok a pénzem után? Vidéki élelmiszervizsgálótok Túlsózott szalámi, a megengedettnél nagyobb víztartalmú disznósajt és angol szalonna A megyei élelmiszerellenőrző és vegyvizsgáló intézetek nagyszabású őszi ellenőrzéseket kezdtek a gyárakban és az üzletekben. A szúrópróbaszerű mintavételekkel megállapították, hogy nyár óta lényegesen megjavult a forgalomba hozott liszt minősége, sokkal kevesebb kifogást emeltek a sütőipari alapanyag úgynevezett íz-hibája miatt. Az ugrásszerű javulást annak tulajdonítják, hogy a gabonaipar megszigorította az ellenőrzést, és „visszatarják" azokat a szállítmányokat, amelyek kifogásolható árut tartalmaznak. A tejtermékek minősége is tovább javult az őszi hetekben, de még mindig elég gyakran találnak olyan árut, amely nem minden szempontból felel meg a szabvány-előírásoknak, és így végeredményben anyagi veszteséget okoz a vásárlóknak. Tipikus példa, hogy a túró zsír- tartalma alatta marad az előírtnak, máskor pedig a sajtok összetételében találnak kifogásolnivalót. Emiatt az utóbbi hetekben két ízben indítottak üzemek ellen szabálysértési eljárást. Újabban a zsír is visszatérő „tétel” az ellenőrök listáin. A szegedi intézet például 540 mázsónyi sertészsírt zárolt azért, mert avasnak bizonyult az áru. A húsipari termékek között összetételi hibák miatt leállították néhány felvágott-féle árusítását, ilyen pl. az egyik vidéki üzemben készült nyári túristaszalámi szállítmány, amelyet a hentesek a gyárban elsóztak. A győri intézet ellenőrei lefoglaltak olyan disznósajtot is, amelynek túlságosan magas volt a víztartalma. Hasonló kifogást emeltek az ellenőrző mérések után a Dunántúl rgyes vidékein forgalomba hozott angol szalonna ellen. Általános a panasz a csomagolóanyagok minőségére. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok szerint a polietilén csomagolóanyagok sokszor nem felelnek meg a követelményeknek, idő előtt elszakadnak. A csomagolópapírok minősége is romlott az utóbbi időben, legalább is ozoké, amelyekben az élelmiszereket árusítják. A söripari üvegek koronadugói sem fejelnek meg a szabványoknak. A parafadugók is gyenge minőségűek, ezért az ellenőrök felhívták a gyártóüzemek figyelmét, hogy fordítsanak nagyobb gondot a selejtes áru elkülönítésére. A Pécsi Fatömegcikk és Járműjavító Szövetkezet évi 8 millió forintos árbevételének 55 százaléka a szolgáltató tevékenységből származik. Az asztalosüzem az egész megye részére végzi a garanciális, lakossági és közületi bútorjavításokat, ugyanitt egyébként kiegészítő egyedi bútorokat is gyártanak. A kádárüzem a lakossági javításon és az új hordók gyártásán túl a budapesti és a pécsi bőrgyár részére vörösfenyő cserzökódakat is készít. A kovácsbognár részleg a legkülönfélébb autórugókat gyártja, elvégzi a Hagyományos kovácsmunkákat, többek közt balta- és csákányélesítést is vállal. A fatömegcikk részleg jelenleg 14 féle terméket állít elő, többek közt vállfákat, díszdobozokat és fenyő zsámolyokat. A képen: különféle méretű hordókat javítanak a kádárok A munkaidő csökken — s az emberek szabaideje mégis egyre kevesebb. Pórt- és KISZ- funkcionáriusok, népművelők, szocialista brigádvezetők panaszkodnak: mindenki rohan, senki sem ér rá, s valóban: szinte nincs olyan területe társadalmi, illetve közéletünknek, ahol ne tapasztalnánk az ér- i deklődés lanyhulását. Rohanás, | örökös elfoglaltság az egyik oldalon, s növekvő szabadidő a másikon. Az ellentmondás egyre súlyosabb, nézzük hát: mivel is , töltik az emberek a szabadidejüket, s egyáltalán — nől-e a tényleges szabadidő? A negyvennégy órás munka- j hét, a szabad szombatos munkarend tény. Tény az is, hogy egyre többen hagyhatnak fel a bejáró életmóddal, hisz ma már alig van az országban olyan terület, illetve község, mely ne lenne képes az ott élő lakosság túlnyomó többségét foglalkoztatni. Tény továbbá az is, hogy óriási eredményeket értünk el a munkahelytől távol élő dolgozók gyors utaztatása terén — ami azelőtt két-három órát igényelt az ma, a vállalati külön- buszok, irányjáratok korszakában, maximum egy óra, s lám mégis... Kevesebbet dolgozunk a gyárban — többet otthon, illetve mellékállásban. Megnőttek az igények, s ezzel együtt társadalmi szintű jelenség lett a pénz utáni hajsza. A szabadidő rovására végzett pénzkereső tevékenység világjelenség, különösen ami a férfiakat illeti. Kinek hivatalos másodállása van, kinek alkalmi megbízatásai, mások fusiznak, megint mások városi létükre kétlakivá válnak: aprócska földön gazdálkodva. Jó ez? — Bizonyos keretek között feltétlenül. Jó például amennyiben hiányzó szakembereket pótol, illetve minden [ olyan esetben, amikor a „szűk” kapacitást bővíti valamelyest, | de nem jó, ha nem valós igé- ' nyék kielégítését szolgálja, illetve ha nem hoz létre új értéke- . két Mi hajtja az embereket? — E 1 témával kapcsolatban ez a legfontosabb kérdés. Mondjuk ki őszintén: nagyon sokakat a tisztességes, a korunk színvonalának megfelelő élet utáni vágy. Egy négy vagy ennél több tagú család számára az apa 2000— 2500 forintos fizetése kevés, nemcsak érthető, de helyeselhető is tehát, ha az ilyen családfő szabadideje egy részét pénzkeresésre fordítja. Érthető és helyeselhető az is, hogy egy- egy nagyobb családi „beruházás” — mondjuk házépítés, autóvásárlás —, mint konkrét cél egy ideig a szokottnál nagyobb áldozatok kifejtésére ösztönzi a családok egy részét, az azonban semmiképpen sem egészséges jelenség, amikor egyszerűen csak arról van szó: hogy többet, még többet... A pénz, a vagyon, a szerzés mint végső cél megzavarja az egyén és társadalom kapcsolatait, a közösségre utalt embert senkivel és semmivel sem törődő „robottá” teszi, sót nem egy esetben szembe is állítja egymással. Szeretünk jól élni. Ez érthető és rendjén való, mintahogy az is természetes, hogy mindig többre vágyunk. Valami azonban mintha összekuszálódott volna bennünk: az ember gyakran érzi — baj van az értékrenddel. Az üzemekben, vállalatoknál a közelmúltban indult meg a politikai oktatás. Párt- oktatás, KISZ-oktatás, szakszervezeti tanfolyamok. Tízezrek ülnek le egymással szembe, hogy időszerű kérdésekről vitatkozzanak, illetve cseréljenek véleményt, s e nagyszerű alkalmat a sok fontos információ, terv, illetve távlati elképzelés közlése mellett arra is ki kellene használni, hogy a kis — egyénekre, illetve családokra szabott — terveket is megbeszéljük. Ismerjük meg egymást, moralizáljunk, s vitatkozzunk. A nagy-politika, a népgazdasági szintű gazdálkodós eredményei és céljai valamennyiünk életé* befolyásolják, de ez a tétel fordítva is igaz: az a jó nagy- politika, mely képes megteremteni az egyes emberek terveivel, illetve vágyaival az egyensúlyt és harmóniát. Békés Sándor A BCM építői Ezt a munkát mi csináltuk... Aligha lehet egyszerűbben megfogalmazni egy életfelfogást, mint az „öreg" Szabó Nándor tette: — Milyen ember az, aki piszkosan, rongyos ruhában jár a templom előtt, amikor kijönnek az emberek? Az ilyenből semmi sem lesz, mert nincs igénye magához. Az ilyennek a munkája is csak semmitérő ... Kiveszi a szerelő kezéből a kulcsot. Egy dróttal piszkálja a hegesztéskor befolyt fémet, apró vasdarabkák hullanak ki. Aztán rácsavarja a feszmérőt. A toronydaru 40 méteres magasságban hatalmas betongerendát helyez a malomcsarnok tetejére, az egész BCM-ben talán csak a Szabó Nándor körül álló néhány gyerek nem azt nézi, hogy az ügyes darus hogyan teszi helyére a több tonnás szerkezetet. Szabó Nándor, az Április 4. Gépgyár 61 esztendős vezetőszerelője nem egykönnyen bocsátaná meg, ha tanítványai másfelé tekintgetné- nek. Még ha az ő munkájuk kevésbé látványos is, mint a többieké itt Beremenden. Fontosságukról vitatkozni azonban alig lehet: ők építik az új gyár olaj-, ipari víz- és gőzvezetékeit. Tizenöt milliméterestől a I 35 centis átmérőjű vezetékig mindent, összesen 1ó kilómé, í Amikor úgy tűnik, hogy a szerelők már maguk is boldogulnak a nyomáspróbával, az irodába invitál. Zavarban van, hogy az előbb besegített a munkába. — Én nem vallom azt, amit általában az én nemzedékem, hogy a mai fiatalok semmit sem érnek! Mi felnőttünk a nagy beruházásokon, de hát a fiatalok miért ne tanulhatnák ugyanúgy ki a szakmát, mint mi? Csupa gyerekkel jöttem ide Paksról. Itt tízből legalább hét kvalifikált szakmunkássá vált. Felemel egy apró tömítést a földről, vastag ujjai között szinte elvész a bőrdarab. Zsebébe i teszi, kívülről megtapogatja, jó helyre került-e. — Azt hallottam, addig nem akar nyugdíjba menni, mig a BCM el nem készül. — Ez csak olyan mese, mint ; amit minden ilyen nagy építkezésnél kitalálnak. Az az igazság, hogy én beadtam február- j ban a kérelmemet, de a gyere- j kék nem akartak nélkülem ide ' jönni. Valahogy hozzámszoktak, j Tudja, ez a világ legszebb szak- j mája, csak hát sokat csavar- gunk, Beremend, pedig nagyon messze van az otthontól. Legtöbbjük húsz év körüli, csak ketten vannak, akik még 1952-ben jöttek. Parasztok voltak, ma meg talán az ország legjobb szere- í lói. Én is húsz éve járom már az országot. Dolgoztam a mohácsi farostlemezgyár, a pécsi hőerőmű, a százhalombattai olajfinomító, egy jugoszláv erőmű és a paksi atomerőmű építésénél. Két évtized alatt csak a szabadságot és a vasárnapokat töltöttem otthon. Azt se mindig. Fiatal gyerek jön be, kérdi zavarhat-e egy pillanatra. Munkásruháján látszik, hogy nemrégiben moshatták. Valamit kérdez. Bokáját összezárva, egyenesen áll. Kezét sután lógatja. — Ez is Szabó — mondta a vezetőszerelő —, amikor kimegy a fiatalember, öcsém fia. Gondoltam, mellettem van a legjobb helye. Az apja meghalt... Ügy tűnik, a fiatal Szabó könnyebben boldogulj majd, mint a nagybátyja. Az Pozsonyban egy mesternél tanulta a szakmát, aztán Csepelre került dolgozni . . . Százhalombattán a kohó- és gépipar, Mohácson a faipar, Dunaújvárosban a kohászat kiváló dolgozója kitüntetést kapta, ezenkívül négy miniszteri, s ugyanennyi saját vállalatától kapott kiváló dolgozó kitüntetés tulajdonosa.- A kitüntetés nem mindig bizonyítja, hogy valaki tényleg jól dolgozik-e. Nézze, gépállomásvezető voltam Iharosberény- ben, amikor megkaptam a Munkaérdemrend ezüst fokozatát. Egy hónap múlva 1952-ben leváltottak. Apámat kuláknak minősítették. Azért. A fegyelmi tárgyaláson mondták, hogy fellebbezzek. Mondom: minek? A legjobb korban levő férfi vagyok, ha kubikos leszek is, még a talicskát is különben lehet fogni, ha igényes az embe' | önmagához.- Szép szakma ez. Amikor jövünk, csak zűrzavar van. Mikor elmegyünk, már parkosított működő üzemeket hagyunk magunk mögött. Tulajdonképpen megbecsült ember vagyok, s egy esztendő múlva már végleg hazatérek.- Akkor ön nagyon elégedett?- Elégedett? Az nem vagyok. Ha asszony-szemmel nézem: hát tudok én annyi pénzt hazavinni, hogy elég legyen? Van azonban más is: igazságI tálán sok helyen a bérezés. Pakson dolgoztunk, egy tsz szállította az öltözőszekrényekéi. Amikor az autókról lerakták, csaknem mind szétesett. A kísérők csak nevettek. Azt kérdezték: mennyit lehet nálunk keresni, mert ha háromezernél többet adunk, nem bajlódnak tovább a szekrényekkel. Mondom: öcsi, nyugodtan fuserál- hatod továbbra is a bádogkasz- níkat, mert annyit még én sem kapok. Az embereim meg még j soha nem kerestek annyit, pedig atomerőművet építenek. Más. Nagyon sokan vannak, akik nem tudják, mi az övék, és mi az államé. Nem azt mondom, hogy egy lakatos ne csináljon magának egy kulcsot. Szégyen is lenne, ha máshoz fordulna. De azért az ajtót már ne o gyárból vigyék ... Ezekkel a gyerekekkel évek óta együtt dolgozunk. Csábítják őket itt is, más vállalatok is. Az egyik srácomnak 3 forinttal többet akartak a napokban adni - az csak nevetett, s mondta: az öreget nem hagyom el. Persze, nálam nincs olyan, hogy majd elmegyünk és őzt tnondom a főnököknek: elvégeztem Beremenden a feladatomat. Ezt a munkát mi csináltuk. Mindannyian. Még a takarítónő is besegít, különben nekem kellene sepernem, ha nem lenne. Elbúcsúzunk. Ismét ellenőrzi a feszmérőt. Nincs a vezetékben hiba. Együtt csinálták ... Lombosi Jenő
