Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-11 / 266. szám

1971. november 11. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 Boradó, sír-nevet alapon Hárem és fé! millió a pincékben maradt... A boradó régi dolog, s a ter­mett nedű egy kis hányadát el titkolni ugyancsak az. Nem is számított igazi szőlősgazdának az az ember, akinek ne lapult meg volna valahol a pince mé­lyén egy kishordó, különleges alkalmakra tartogatott „finánc- remlátta" bora. „Nem jön töb­bet a finánc” — adtuk hírül majd egy esztendeje, amikor a boradó a pénzügyőrségtől a ta­nácsokhoz került át. A rendelet lényege persze nem ez volt: a kormány, a boradóból származó bevételeket átengedte a taná­csoknak, amelyek ezt az össze­get beépíthették költségveté­sükbe, gazdálkodhattak vele. A várható bevétel mértékét ter­mészetesen tervezni is kellett a tanácsoknak, s a boradó be­vétel tervét úgy készítették el, hogy az előző öt esztendő át­lagát vették alapul. Az öt év viszonylag megbízható közép- arányost ad, s ezeknek a szá­mításoknak az alapján Bara­nyában 1971-ben 24,5 millió fo­rintnak kellene befutni a taná­csok számlájára, boradóból. Kellene, mert a szőlősgazdák bejelentése alapján — amelyet a „fordulóponton", 1970 őszén még a pénzügyőrök vettek fel -, az idei évre kivetett boradó összege, megyei viszonylatban 21 millió forint Három és fél­millió forint hiányzik. A Megyei Tanács miliárdos költségvetésé­ben elenyészően kicsi ez az összeg - de a községekben ahol 50—100—200 ezer forint hi­ányzik, ez a kiesés igen érzé­kenyen érinti a költségvetést... Kevesebb bor termett volna tavaly ősszel, mint a megelőző öt esztendő átlaga? Szó sincs erről. Kevesebbet jelentettek be a termelők, kevesebb után adóznak — így jónéhány község­nek kevesebb lesz a bevétele boradóból a tervezettnél. És ez azt jelentheti, hogy valamit el kell hagyni, valamit nem tud­nak megépíteni, valamit nem tudnak felújítani ... — A boradó száz százaléka o községeké — mondja Orosz Fe­renc, a Megyei Tanács pénz­ügyi osztályvezetője -, ha a be­vételük több a tervezettnél, ők . járnak jól, többre jut pénz, ha kevesebb, ők sírnak... Jelenleg a sírásnál tartunk. j sabb, reálisabb adókivetésre. | hiszen a falvakban mindenki is- i meri egymást, s a szőlősgazdák pedig azt igen megközelítő pon­tossággal tudják, kinek mennyi bora termett, mennyi van a pin­céjében. A jobb adópolitikát kívánná a község érdeke is, hi­szen a befolyt pénzzel helyben gazdálkodhatnak ... Ez lenne a logikus. De néz- zünk csak egy hevenyészett sta­tisztikát a szigetvári járásból: ott, ahol a tanácsi emberek a „saját községükben", a szék­helyközségben vették fel a bort, száz termelő közül mindössze hat-hétnél találtak különbséget a bejelentett adóköteles, és a ténylegesen meglévő mennyiség j között. Erősen megszalad ez a szám a tanács körzetébe tar­tozó társközségeknél, ahol már húsz százalékos az arány — és azokon a helyeken, ahol a já­rási tanácsi hivatal szakemberei jártak, már a termelők 50—60 százalékánál akadt kisebb-na- gyobb differencia. Ebből — azt hiszem — egyértelmű következ­tetésekre lehet jutni, s ha a tel­jesség kedvéért még azt is hoz­zátesszük, hogy a székhelyköz­ségekben sem a faluban élő embereknél volt többlet, hanem azoknál, akik bérelték vagy örö­költék a szőlőt, tehát „idege­nek" — már pontosabban lehet tudni, hogy mire számíthatunk. Sejteni abból is, hogy egyre- másra jönnek a tanácsi vezetők Pécsre, a megyéhez, pénzt kér­ni erre vagy arra, a kiesett adó­bevételek miatt. És elsősorban a történelmi borvidékekről... * A boradó régi dolog, s a ter­mett nedű egy kis hányadát el­titkolni ugyancsak az. A szőlő nem aranybánya, ha a művelés költségeit, a befektetett mun­kát, s a termett mennyiség után fizetett adót egybecsapjuk, ha­szon alig van rajta. A haszon a „fináncnemlátta” bor, az a mennyiség, amit a gazda eltit­kol, kivon az adó alól. Ezt na­gyon jól tudták a pénzügyőrök, s legalább olyan jól tudják a I tanácsi emberek, akik közül so- I kan maguk is szőlősgazdák. És amíg meg nem változik az adó­zás formája, közelebb nem tud­juk hozni az egyén és a kö­zösség érdekét, el is fogják dugni a termés egy részét... Jó — legalábbis a korábbi­nál jobb - megoldásnak ígér­kezik egy, az idén először be­vezetett forma: a boradó átalány. Fakultatív alapon megy, tulajdonképpen közös megegyezés a tanács és a"ter­melő között. Az átalány össze­gét az előző évek bejelentett termésének átlaga és a helyi viszonyok ismeretében kalkulált reális bormennyiség alapján ál lapítják meg. Egy igen leegy­szerűsített példával illusztrálva- ha a gazda átlagosan három hektoliteres termést jelentett be, de valójában öt-hat hekto­liter szokott kijönni a szőlőből — megegyezhetnek egy 4-5 hek­toliteres átalányban, s a követ­kező években ennek alapján adózik, ha több, ha kevesebb a termés. — Féltünk az átalányozóstól — mondja Becző Lajos, a turo- nyi községi közös tanács adó- ügyise —, de eddig nálunk na­gyon simán ment a dolog ... Persze. A gazda így érdekelt abban, hogy többet hozzon k,' a szőlőből, hiszen ebből legális haszna származik, nem késztetik csalásra, s a tanácsnak sem fáj a feje a bevételek miatt... öt hektoliteren felül továbbra is bevallásos alapon adóznak a gazdák. Jobb lenne, ha ők is átalányt fizethetnének, de er­re egyelőre nincs lehetőség. Arra azonban igen, hogy az adó mértékét az átalányhoz ha­sonló módszerrel állapítsák meg — emberien közös megegyezés­sel. Ez többet ér az ellenőrzés­nél, büntetésnél, bár ennél sem lehet kikapcsolni az érzelme­ket, indulatokat, érdekeket... Sok még a kibúvó, az ütköző­pont, a vita. A boradó kényes dolog. Lehet, hogy egynéhány év múlva új formát kell keres­ni? Esetleg egy nem új, de a kérdést lényegesen leegyszerű­sítő formát: a szőlőterület utáni adózást... D. K, J. A Budapesti Vízügyi Építő Vállalat két réselő és két betonozó gépe teljes üzemmel dolgozik Mohácson az új árvédelmi fal építésén. Jelenleg az alapozási munkáknak több mint a felén túl vannak az építők.Az ötven centiméter széles, öt méter mély fal e hónap közepéig a terepszintig elkészül Szokolai felv. Pótolják a bányatűz miatti termeléskiesést Tatabányán Vátozatlanul zárva tartják a j tűzsújtotta tatabányai 12/a ak- , nát. A vállalat vezetői úgy döntöt­tek, hogy csak abban az eset­ben nyitják meg a friss levegő j lejuttatását megakadályozó tö- ’ mítéseket, ha a légminták meg­nyugtató módon igazolják a tűz kialvását. A veszedelmes bányatűz napi 130 vagon kitűnő minőségű szenet adó bánya munkáját bé­nította meg bizonytalan időre. Ez a termeléskiesés érzékenyen érintette a vállalatot, különösen most a tél előtt. Ezért a szén­medence többi bányáinak dol­gozói elhatározták, hogy túl­teljesítik tervüket. Valamennyi aknaüzem kollektívája vállalta, hogy 5—15 százalékkal túltel­jesíti napi tervét. Mivel ez még nem elegendő a veszteség pót­lására, felajánlották, hogy né­hány vasárnap is dolgoznak. Negyedmillió személygépkocsi magántulajdonban Harmincezerrel növekedett ebben az évben — szeptember végéig — a magántulajdonban levő gépkocsik száma, — a Központi Statisztikai Hivatal legújabb adatai szerint. Az igé­nyek rohamos növekedésére jel­lemző, hogy tíz évvel ezelőtt mindössze 18 500 személyautó volt magántulajdonban, a szep­tember végi összesített adatok szerint viszont ez a szám né­hány ezer híján megközelítette a negyedmilliót. Ez annyit je­lent, hogy csaknem minden hu­szadik csalódnak van már gép­kocsija hazánkban. Érdekes összehasonlítást vé­geztek ezzel kapcsolatban a statisztikusok az „autós” ház­tartások, illetve a gépkocsival nem rendelkezők személyes ki­adásairól. Az autó használata, általában „eltartása" az átla­gosnál magasabb életszínvona­lat feltételez. Ez nálunk a jö­vedelmi statisztikában úgy je­lentkezik, hogy a gépkocsival : rendelkező munkás alkalmazót- ; ti, valamint paraszti háztartások I havi átlagos jövedelme több mint hatezer forint, hogy anya­gi lehetőségeinek megfelelően ki mikor vásárol gépkocsit, az természetesen egyénenként vál­tozik, de általános tapasztalat­ként mégis megállapítható: □ viszonylag magas jövedelmű háztartások nagy része legelő­ször a lakáshelyzetét rendezi, otthonát felszereli, korszerű bú­torral, konyhaberendezésekkel látja el és csak ezután gondol kocsivásárlásra. Természetesen sokan vannak, akik a megfelelő anyagi feltételek hiányában is ragaszkodnak a gépkocsihoz, persze másfajta igényeik rová­sára. Néhány szemléltető sta­tisztikai adat: akiknek nincs au­tójuk, általában havi jövedel­mük 44 százalékát költik élelmi­szerre, italra, dohányárura, a gépkocsitulajdonosok viszont ta­karékosabban élnek: fizetésük 33 százalékát használják fel az említett célra. Emellett másutt a ruházkodáson 2 százalékot, a háztartáson és lakásfelszerelé­sen ugyanennyit takarítanak meg. Tavaly ősszel még a pénz­ügyőrök, a befolyástól mentes helyi érdekektől független tes­tület tagjai vették fel a bort, s így is három és félmillió fo­rint hiányzik. Az idén már a ta­nácsi tisztviselők dolga a bor- felvétel. Mire számíthatunk? A logikus az lenne, hogy ponto­Futószalagon az Electron-24 tv-készülék Új taggal szaporodik a Vi­deoton tv-készülék család. Szer­dán a tv gyáregységében meg­kezdték az Electron—24 jelzésű tv-készülékek sorozatgyártását. Az új készülék már világviszony­latban is figyelemre méltó tu­lajdonságokkal rendelkezik: az UHF és VHF csatorna (tekete- fehér és színes adás) együttes i vételére alkalmas, hét állomás­ra előre programozható kereső­vel rendelkezik és a magyar tv- j gyártás történetében először al­kalmaztak integrált áramkört a hangrészben. A Videoton oz idén tízezer j darabot gyárt az új készülék- bő| belföldre, az export, vala- | mint a kisebb kivitelű 20 collos i képcsövű, Electron—20 jelzésű i készülék sorozatgyártása a jö- < vö év elején kezdődik. I Nyolc-kilencezer ember hiányzik... Otthon, táppénzen Baranyában reggelente 8—9 ezer ember nem megy be dol­gozni. Napi átlagban ennyire tehető azoknak az embereknek a száma, akik betegség miatt távol maradnak a munkahelyük­től. Otthon maradnak, táppén­zen. Az elmúlt esztendőben át­lagosan 924ó ember hiányzott naponta, az idei év első félévé­nek adatai valamivel keveseb­bet mutatnak: 8071 ember be­tegeskedik nap mint nap. Igaz, az őszi „szezon" számai ebben a statisztikában még nem sze­repel nek. Kilencezer ember. Kimondva is sok. és hogy kicsit megfog- hatóbbá tegyük o számot, ez körülbelül annyit jelent, mintha egy magyarországi viszonyok között igen tekintélyesnek szá­mító gyár teljes személyzete otthon maradna az év minden napján . .. Húsz évvel ezelőtt még nem így álltunk: 1950-ben mindösz- sze 1597 ember betegeskedett naponta — persze akkor még , másban sem álltunk így, a biz­tosítottak száma a mai létszám egyharmadát sem érte el. Tíz évvel később, 1960-ban már 4841 embert kellett pótolni min­den nap, s most ennek éppen a duplájánál tartunk. Mielőtt még bárki is arra következtetne, hogy elkorcsosu! a nemzet, sie­tek hozzátenni: körülbelül -ilyen j ütemben nőtt a biztosítottak száma is, a nagymérvű emelke­dés részben ezzel magyarázha­tó. Részben, mert az is igaz, hogy többet-többen betegeske­dünk, mint húsz esztendővel ezelőtt. Amikor a biztosítottak 3,5 százaléka maradt otthon naponta, a legutóbbi adat sze­rint most 5,8 százaléknál tar­tunk. — Megnőtt az emberek or­vos igénye, és a megelőzés ér­dekében az orvosok is szíveseb­ben kiírják a beteget, mint évekkel ezelőtt — mondja dr. Kálmán János, a SZOT Társa­dalombiztosítási Főigazgatóság Baranya megyei Igazgatóságá­nak statisztikusa. És még vala­mi: most már senki sem megy be „félholtan" dolgozni azért, mert a keresetkiesést megérez­né a csalód ... A munkaintenzitás, a fizikai igénybevétel egy-egy üzemnél, munkahelyen a táppénzes na­pok számával is mérhető. A zö­mében asszonyokat foglalkoz­tató hirdi kenderfonóban pél­dául majd olyan magas a táp­pénzesek százalékaránya mint a bányaüzemeknél! Döbbene­tes ez az arány és egyértel­műen mutatja, hogy a három műszak, a megerőltető munka, s az utazás — az asszonyok többsége a környékről jár be — erejükön felül igénybe veszi a nőket... Baleset miatt majd ezer em­ber marad otthon naponta. Szá­mok nélkül: évekkel ezelőtt j több baleset történt az üze- | mekben, mint otthon, utcán és j egyéb helyen — most éppen i fordítva áll a dolog. Legalábbis a statisztika szerint... Nem mindenki beteg, aki I táppénzért otthon marad'. Na­gyon sok üzemben nem tudják megoldani a terhes nők foglal­koztatósát, könnyű, nekik való munkát adni — így a lehető legkézenfekvőbb megoldás: menjen táppénzre az anya. Vall­juk meg, az üzemek nem is na­gyon törik magukat. Egyszerűbb ha otthon marad az asszony, mintha teljes bért kellene fizet­ni, kisebb értékű munkáért. Per­sze az ellenkezőjére is van pél­da, a 12-es Volánnál minden | alkalommal jól megoldják a ter- I hes anyák foglalkoztatósát. Hasonló a gond a 40—50 ' százalékos rokkant emberekkel. Dolgozni még tudnának, de nem mindegy, hogy hol és mit. Ha nem találnak egészségi ál­lapotuknak megfelelő munka­helyet, inkább orvoshoz járnak. És ritkán akad, kevés az ilyen jellegű munkahely. Van, aki munkát is talált, egészséges is, mégis otthon ma­rad ... * — Megyek ki az illetőhöz fa­lura, nyoma sincs otthon. Kér­dem a feleségét, hol ez a be­teg ember, erre csak erősitgeti, hogy az ő ura ugyan nem be­teg. Hát beteg éppen nem volt az igaz, mert szénát kaszált a réten a szomszédnak —, de hogy táppénzen volt az biztos — mondja Pap Jenő, a Mecse­ki Szénbánya Vállalat beteg­ellenőre. Tizenegy éve ellenőrzi a táp­pénzre kiírt bányászokat — so­kat látott ez idő alatt. Látott már gipszelt lábú beteget sző­lőt kapálni, krónikus hasmenés­ben szenvedőt házat építeni, influenzást szüretelni, találko­zott olyannal, oki minden felül­vizsgálat előtt felvakarta a se­beket, s olyan bányásszal, aki minden alkalommal igyekszik táppénzre menekülni, amikor terhes a munka... Naponta harminc, negyven beteget látogat — egyszer ösz- szeadta az emeleteket, hetve­net mászott meg egy délután — van aki mosolyogva fogadja, van aki a fogót csikorgatja —, ha értesül róla, hogy ott járt. Mert ha valakit nem talál ott­hon, jelenteni kell, s az illető azzal menti magát, amivel tud­ja. Ha nem tudja, oda a táp­pénz, s oda még egy sereg, a zsebet igen érzékenyen érintő juttatás. Télen megy szabadságra, a reumáját fürdeti. „Ilyenkor a betegek is betegek — mondja — télen falun sincs mit csinál­ni .. * Sokat lógni — legalábbis be­tegség címén — nem. lehet. A közbeiktatott szűrők — beteg­ellenőrzés, felülvizsgálatok — kirostálják az ügyeskedő egész­ségeseket. Baranyában a biz­tosítottak 85 százaléka üzemi kifizetőhelyekhez tartózik — a vállalat is ellenőriztetheti saját betegét, a nagyvállalatok pe­dig főállású betegellenőröket foglalkoztatnak. Most már né­hány termelőszövetkezet is kö­vette ezt a gyakorlatot: nyug­díjas embereket alkalmaznak betegellenőrként, mert a ter­melőszövetkezetnek — mivel maga fizeti a „táppénzt" — igazán nem mindegy, hogy a tag betegeskedik otthon, vagy nagy buzgalommal műveli a háztájit.. . Kevés a ravaszkodó ember, nagyobb táppénzcsalási ügy évek óta nem fordult elő Bara­nyában. A beérkező feljelenté­sek több mint fele használha­tatlan: általában igen gyorsan kiderül, hogy valaki a szom­szédjával akar „kiszúrni", vagy így szeretné „egalizálni” a bú­csúban kapott pofont. Diákcsínyek, apró gyerekes csalások. A szakmunkástanulók csinálják olykor, ha „elfelejte­nek” bemenni. Megkapják a táppénzes papírt, és egy kicsit igazítanak a dátumon. Percek alatt lebuknak, pénzt nem kap­nak, de őket nem is pénz ér­dekli: a hiteles dokumentum, amely igazolja, hogy igen na­gyon betegek voltak . .. Sokat lógni nem lehet, né­hány napot pihenni viszont igen. Ez inkább erkölcsi kérdés — hiszen az orvos mindenkivel szemben jóhiszemű, aki még nem csapta be . . . D. Kónya József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents