Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-07 / 263. szám
WH. november 7, DUNANTOU NAPLÓ 7 *«* Mért«, 13 ti*s (Píeibényotelepi Általános Isiről«), díjazod munkája Kék mammutok Bámulatos maminutokat láttam: tengerkékek voltak, piros agyarukat magasra emelték, némelyiknek a szeme is piros volt, mint az angoranyuloké és ugyanolyan szelíd. A kék mommut- csorda alatt, emberek és növények indázó világával elválasztva, apró fekete vadmalacok döcögtek, barátságos tüskékkel a hátukon. Imitt-amott egy vörösre mázolt testű ember állott, egyik kifeszített íjjal, másik a hasa előtt jókora dobbal, harmadik lobogó tűz mellett. Egy egészen kicsi ember ordított is, mert jól sikerült a vadászat. A fekete vadmalacokat ez nem zavarta, ők a kiabáló ember háta mögött bandukoltak és amúgyse olyanok voltak, mint akiket csak úgy la lehét lőni. Talán később is éltek a kiabáló vadásznál, párezer évvel később, esetleg pár tízezerrel. Aztán lila, vörös és narancsszínű bölények hada következik, a sárga égen pedig fekete madársereg száll. Az égen a madarak között ott szállong egy nagy kék virágszirom is, hogy a földről emelkedett-« eda föl, avagy a végtelen időből lebegett elő, ki tudhatná. Sűrű kék vizek fodrai közt aranyos halak, zegzugos élővilág tenyészik, s szép vidám színekkel festett csontváz meg egy kétakkora lókoponya jelzi, hogy mit rejt a föld mélye. Az időket ás tereket egy hatalmas emberalak fogja össze, talán egyiptomi, talpn indián, talán csak úgy általában ember, kitárt ormótlan keiébe szállnak a madarak (a fölröppent virágszirommal együtt) és feléje sOra- koznak-lépegetnek a föld ezerszlnű virágai is. Mindez egy két csíkbál összeragasztott csomagolópapíron látható, á néprajzi múzeum kis kiállítótermében, A gyermékrajz-pályázat címe az volt: Ezt láttam a múzeumban. Legtöbben gyerekeket láttak ó múzeumban, úgy veszem ésire. Trapéznadrágos lányokat, copfosokat, gomb- szeműeket, ide-oda császkáló, bámész népséget Szekrényeket és falon lógó képeket bámul a gombszeműek serege, a faion lógó bajuszos gombszeműt például, aki alkalmasint egy festmény. A kedves gombszeműek között akod azért nagyképű alak is. Egy holdfejű, fekete kis figura például, akinek pápaszeme fölött vörös hajlobonc és nagy gonddal pöttyözött szépiák virítanak, s egyik füle merészen félreáll, mint egy rózsaszínű vitorla. Nos, ez az illető ott a kiállító szekrény mellett például határozottan beképzelt, úgy terpeszkedik, mintha neki csinálták volna á múzeumot. Rózsaszínű mézeskolács-kép, pon- gyola-ing-esipke darabokból vágott és ragasztott kompozíció, gipsz-, meg papír-műemlékek... Megdöbbentő bátorság a színek és formák kezelésében, megdöbbentő természetesség, ugyanaz, amivel a pirosszemű kék mamiYiutokot elővarázsolták a földtörténet régmúlt homályából. H, E. Régi magyar irodalmi szalonok ^'dHangversenykrómka A z Irodalmi szalonok divatja bécsi közvetítéssel került Magyarországra. Ha a keszthelyi Helikon-ünnepségeket még nem is tekinthetjük vérbeli irodalmi szalonéletnek. a kezdetet jelentették. Pest azonban nem volt Párizs, fővárosunk a XIX. század elején inkább egy nagy német faluhoz hasonlított. Mégis ekkor már kezdett kialakulni a mai belváros, akadt már egy-két mutatósabb főúri palota is, és az írók is mozgolódni kezdtek. 1810-ből már két irodalmi szalonról is tudunk; az egyiknek Vitkovits Mihály pesti ügyvéd háza adott otthont, a másiknak Podmo- niczky Annáé. © Vitkovits Mihály, a görögkeleti esperes fia már diákkorában nagy tisztelője volt Kazinczynak, és később Szemere Pál közvetítésével személyesen is megismerkedett vele. Ez adta óz ötletet Vitkovitsnak, hogy Ka- zinczyt és a többi magyar írót meghívja, magához. Szemere Pállal és Horváth Istvánnal megalakította a „Kazinczy-triászt", s ez teremtette meg az első magyar irodalmi szalont Folyóirat-alapítási kísérletük (Amal- thea) nem sikerült ugyan, de csakhamar Ferenczy János, a geográfus is csatlakozott hozzájuk, és 1811-től majdnem naponta összegyűltek Vit- kovitsnál. 1812-től, amikor Vitkovits • Kereszt utca (mai Szerb utca) 30. számú házba költözött, az évi 20 000 forint jövedelemmel rendelkező ügyvéd szalonja egyre több írót, tudóst fogadott; gyakran megfordultak a vendégszerető házban Virág Benedek, Döbrentei Gábor, Jankovics Miklós, Fáy András, Helmeczy Mihály, a nyelvújító, és még sokan mások. De nem egyszer vendége volt a Vit- kovits-háznak Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc is. Kazinczy, ha Pesten járt, sosem kerülte el e vendégszerető házat. Vitkovits a rászoruló írókat anyagilag is támogatta; a kisebb-nagyobb pénzösszegeket Horváth István lopva csempészte be hozzájuk. A házigazda bájos, szellemes felesége tartotta össze a társaságot, s nem volt olyan irodalmi probléma, a Verseghy és Kazinczy közötti nyelvújítási vitától Berzsenyi költeményeinek kiadásáig, ami ne került volna terítékre. Kölcsey, Helmeczy olvasták fel legújabb írásaikat, de ha kellett, egy-egy munka megjelenése érdekében még a cenzornál is közbenjártak. Kisfaludy Károly itt találkozott Kazinczyval, de az is Kisfaludy volt, aki az összejövetelek kedélyességének véget vetett A régi és az új irodalom összecsaptak. Néha, Mihály napkor, még egybegyűltek ugyan, de csakhamar ez is megszűnt Mégis, amikor Vitkovits 52 éves korában meghalt, koporsóját Fáy András és Vörösmarty is kikísérték a temetőbe. @ Kisfaludy Károly s az Aurára-kör tagjai Bártfay László lakásában találtak második otthonra. 1820 táján Bártfay László körül alakult ki a második magyar irodalmi szalon. Az új magyar irodalom képviselői találkoztak itt a Vtikovits-ház íróival, akik a régi irodalom hívei voltak. A régiek közül Kultsár Mihály, Fáy András, Kölcsey Ferenc is csatlakoztak az Auróra-körhöz, Kazinczy vezéri szerepét Kisfaludy Károly vette át, s a Hé- be, az Auróra riválisa egyre jobban lemaradt a versenyben. Toldy ezt írta Bártfayrót: „Kevés férfiút ismertem, aki nála több általános műveltséggel bírt volna, alaposabb ismeretekkel a szépirodalomban, a történelemben, a jogban, emellett oly józan, biztos ítélettel, szemmel és ízléssel.” Bártfay felesége is minden szépért, jóért hevűlt. így lakásuk á Károlyi-palotábán gyakran lett népes írói összejövetelek szíh- helye. Vörösmarty, Szemere, Kölcsey, Kisfaludy, Bajza, SzOntagh, Wesselényi Miklós fordultak Meg itt gyakran; a költők itt olvasták fel legújabb alkotásaikat; itt foglalkoztak először ez írói tulajdonjog kérdésével is. A szalon életét a vetélytársajc gyakori Ősz- szecsapása sem tudta megzavarni, s működésének csak a szabadság- harcot követő terrorlégkör vétett véget. @ A pesti társasélet 193Ö (tőrül élénkült meg. Egyre több főúri család költözött ide, vagy tartott fenn itt is házat A főúri szalonokban azonban a múgyar érzés idegen volt; Mocsáry Lajos I« is szedte a keresztvizet emiatt a magyar arisztokráciáról, Vörösmarty „Úri hölgyhöz* című költeménye is erre céloz, fáy András Kalap utcai háza azonban magyaros szeretettel adott otthont az íróknak. Gyakori vendégei toltak Széchenyi István mellett Kossúth, Wesselényi, Czuczor, Deák Ferenc, VÖrŐsmorty, Bajza, Ferenczy István, a szobrász, s a pesti egyetem neves orvosprofesz- szoral. A hangulat patriarchális és fesztelen volt; a vendégek a napi politika eseményei mellett elsősorban irodalmi kérdésekről vitatkoztak. Schodelné gyakran énekelt, Egressy gyakran szavalt, Fáy Gusztáv pedig zongorajátékával gyönyörködtette <f közönséget A Vendégek megfordultak a házigazda ferencvárosi kertjében és fóti szőlőjében is, ahol Vörösmarty Bordala született Ez az Irodalmi szalon is a szabadságharc bukása után oszlott fel. Ezen a héten két hangversenyt hallhattunk a Liszt-teremben. A Postások Szakszervezetének vendégeként a Budapesti Szimfonikus Zenekar szombat esté nagysikerű koncertet adott. Az együttes hírneve, ismert közreműködő művészek, érdekes, a ,komoly"- és könnyűzene érintkezési pontjaiból összeválogatott múipruk méltán keltette fél áz érdeklődést. Gershwin, Künnecke, Fischer művei hangzottak íel a hangversenyen. E művek bármennyire is közismertek, a zenekarnak repertoár darabjai, bármilyen könnyen találnak Utat a közönség szívéhez, eljátszásuk mégis igazi művészi feladat kell legyén; az előadók teljes technikái — értelrtii — érzelmi felkészültségük lat- bavetését igénylik. Es ezzel a Postás Szimfonikus Zenekar ezúttal adásunk maradt. A művek érdektelenek maródiak. Egy-két szép részlettől eltekintve rutinmuzsikálásnak lehettünk tanul, Dr. Vasadl Balogh Lajos tene- igazgatá az est dirigensének kedves mozdulatai sem rázták fel az együttest, igaz, nem is akarták, kísérték ä zenekor béiáegződött, s csqk energikus egyéniség által kimozdítható szokvány mégoldásáit Pedig Gershwin zenéje ennél többét kívári, igazi drámai pillanatokat tartalmaz, vagy amerikai pátosszal mesél, de mindenképp kell, hogy történjél) Valami. $ ha éz q történés elmarad, operettdalokká szürkülnek a rétitekül megkomponált, és még hálásan é|ő Is adható dalok, mint ennek Eizertyí Irma előadásában tahúl lehettünk. Maradéktalanul megoldott produk- dó vált viszont a Kék Rapszádlá zongoraszólama Borsty Pál előadásában. Igád Gérshwin-zenét hallattunk- Egyszerre Volt virtuóz és „jázz"-es, köny- riyöd és dallamos. Borsay Pál otthon érzi magát ebben a műfajban, nagyszerű élőadás volt e zongorával előfordult technikai hiba (koncerten már másódszor I) ellenére. Jeleskedett még á zenekar fúvós része, főként a rétfúvókkal. * Szerdán este Gy. Vasi Ágnes, Gyér- mán litván, Bqnky József és Gero Pá) művésztanárok hangversenyét hallhattuk. A Zenepedagógusok Szak- szervezete áltál rendezett koncertek egyré érdekesebb színfoltot képviselnek Pécs zenei életében, az érdeklődés is jdgosan nő irántuk. Érdemes ezekre az alkalmakra figyelni. Egyrészt azokat a művészeket hallhatjuk és láthatjuk pódiumon, akik a város zenéoktatásában legközvetlenebbül részt vesznek, a zenei utánpótlás nevelését végzik, közvetve a város eljövendő Zenekultúráját alapozzák, másrészt ritkán hallható művek szólalnak meg e koncerteken. Négy érdekes, két szólóhegedűre Irt szonátát hallottunk. Tiszta hangzásukkal, áttekinthető szólamszerkesztéssel, egyszerűségükkel zeneirodalmi érdekességek. Talán Leclair szonátája volt a legszebb. LaSsú tételének re- citqtivói letűnt zenetörténeti korok hangját idézik. Gy. V'aSs Ágnes és Gyermárt István egységes hangon, átéléssel szólaltatták meg. Telemann két Kánonszonátája szellemességük, könnyedségük miatt figyelemre méltó. Réger szonátája virtuóz. Itt jól hatott az előadói temperamentum, amely azonban a Telemann-műveket kissé hojszolttá tette. Brahms: A-dúr hegedű-, zongoraszonátáját Gy. l/ass Ágnes és Bdnjry József játszotta. A nagy nosztalgikus mester művel egyedülállóak a zenetörténetben: kielégíthetetlen vágy a múlt felé, az életének nagy részét már leélt ember teljesül- hetetlen vágya fiatalos tettrekészsége Után. Ezt a tartalmat hallatlanul nehéz az előadónak megfogalmazni. A rendkívüli technikai feladatokon túl átélt és elmúlt érzelmi viharok le- szűrtségét kell megjeleníteni. Bánkt József o tőle megszokott átéléssel és biztonsággal volt nagyszerű szonáta- partner Gy. Vass Ágnes gyermeki tisztasággal megrajzolt hegedűszólama mellett. Produkciójuk értékét emeli a Borsay Pál helyett beugró Bánky Józseffel való kévés próba ellenére is biztonságos játékuk, együtt-muzsiká- lásuk. Gerő Pál Beethoven: d-moll Op. 31. Na. 2. zongoraszonátájának indiszponált kezdése után vérbeli p|q- nisztljcus és muzikális képességeiről tett tanúbizonyságot. Az indiszponált kezdés indokolatlan és érthetetlen, óéra Pá| biztos technikai és művészi felkészültségét q koncert második felében felhangzott Liszt: Mephisto Walzer I. és Prokofjev: III. zongoraszonátájának nagyszerű Interpretálásé fényesen bizonyította. Mindkét mű rendkívül virtuóz, óérő Pál játékában nemcsak e művpk virtuozitását élvezhettük, hanem ezen túlmenően aZta művészi tartalmat, melyet öntörvényűk általi zártságukban csak maradéktalanul megfogalmazva, átgondolva lehet életre kelteni. Ez a szuggesZ- tív előadásmód a figyelemre méltó, a jelentős. Méltán aratott nagy sikert; eddigi legjobb produkciójának váltunk tanúi. Ifire ji László arrébb csilingeltek a villamosok, embertömeg hullámzott az utcán, a kirakatok ki voltak világítva, a mozik előtt fényreklámok — az élet a szokásos mederben folyt Volt jegyünk a Marinszkij Színházba — minden színház játszott -, de ezúttal az utca érdekesebb volt a balettnél... A sötétben farakáson botorkáltunk át, mellyel a Rendőrségi-híd bejáratát torlaszolták el. A Sztroganov-palota előtt néhány katona tábori ágyút állított fel. Különböző egyenruhájú katonák jöttek-mentek, látszólag minden cél nélkül, és sokat beszéltek ... Mintha az egész város a Nyevszki- jen sétált volna. Minden utcasarkon óriási tömeg — mindenütt heves vita. Az utcakereszteződéseknél egy-egy tucat katona állt őrt, drága prémekbe öltözött öregemberek öklüket rázták feléjük, jól öltözött nők szitkokat szór- tqk rájuk: a katonák nemigen vitatkoztak velük, zavartan vigyorogtak ... Az ógyúdörgés megszűnt, és minél jobban közeledtünk a Téli Palotához, annál csendesebbek és elhagyottab- bak voltak az utcák. A Városi Duma épülete ki volt világítva. Valamivel távolabb embertömeg sötétlett. Néhány matróz dühös kiáltással megállított bennünket A kocsi megállt kiszálltunk. Meglepő jelenet játszódott le előttünk. A Jekatyerina-csatorna sarkán, egy ívlámpa alatt, fegyveres tengerészek kordonja húzódott a Nyevszkijen keresztül, elzárva az utat a négyes sorokban vonuló nagyobb csoport előtt. Vagy három-négyszázán lehettek, frak- kos férfiak, jól öltözött nők, tisztek, minden rendű és rangú emberek. Felismertünk köztük számos kongresszusi küldöttet, mensevik és eszer vezetőket Avkszentyevet, a parasztszovjetek sovány, vörös szakállas elnökét, Szoro- kint, Krenszkij szócsövét Hincsukot Abramovicsot; és elöl a fehér szakállas öreg Schreidert, Petrográd polgár- mesterét Prokopovicsot, az Ideiglenes Kormány közélelmezési miniszterét akit aznap reggel letartóztattak, majd szqbadon bocsátották. Megpillantottam Malkint, a Russian Daily News riporterét. — Megyek a Téli Palotába meghalni! — kiáltotta vidáman. A menet megállt de éléről hangos vita hallatszott. Schreíder és Prokopovics tárgyaltak a magas termetű matrózzal, aki szemmel láthatólag a parancsnok tisztét töltötte be. Galamb«« Ferenc — Követeljük, hogy engedjenek át bennünket! - kiabálták. - Látja, ezek az elvtársak a szovjetkongresszusról jönnek! Nézze meg a belépőjegyüket! A Téli Palotába megyünk! A matróz nem tudta, mitévő legyen. Óriási kezével megvakarta a fejét, majd mogorván válaszolt: — Parancsot kaptam a Tanácstól, hogy senkit se engedjek a Téii Palotához. De elküldök egy bajtársat, bogy hívja fel telefonon a Szmolnijt... — Ragaszkodunk ahhoz, hogy átengedjenek! Nincs nálunk fegyver! Ml menni fogunk, akár engedi, akár nemi — kiáltotta az öreg Schreidér. nagyon izgatottan. — Parancsot kaptam ... — ismételte e tengerész kedvetlenül. — Hát lőjenek ránk, ba akarnakl Ml menni fogunk! Előrel - kiáltották ériri- denfelől. - Készek vagyunk a halálra, ha van szívük lőni oroszokra és elv- társakra! Itt vagyunk, lójenek! Nem — mondta a tengerész konokul —, nem engedhetem át magukat* — Es mit tesz, ha megyünk? Lőni fog? — Nem, nem fogok lőni fegyvertelen emberekre. Nem lövünk fegyvertelen oroszokra... — Mi megyünk! Mit tehet ez ellen? — Majd teszünk valamit - mondta « tengerész, s szemmel láthatóan zavarban volt - Nem engedhetjük tovább magukat Majd teszünk valamit — Mit fognak tenni? Mit fognak tépni? Ekkor megjelent egy másik matróz, igen dühösen. — Elfenekelűnk benneteket! t kiáltotta erélyesen. — És hú kell, lövünk is rátok. Most eriggyetek haza, s hagyjatok békén bennünket! Az urak dühösen szitkozódtak. Pra- kopovics felállt valami ládára, és esernyőjével Hadonászna szánokolt: — Elvtársak és proletárok! Erőszakot alkalmaznak ellenünk) Nem engedhetjük meg, hógy e tudatlan emberék kiontsák ártatlan vérűnket! Méltóságunkon alulinak tartom, hogy itf az utcán holmi váltóőrök (sohasem sikerült megtudnom, mit értett váltóőrön) lepuffantsartak minket Menjünk visz- sza a Dumába, és ott vitassuk meg, iái a leghelyesebb út a haza és ó forradalom megmentésére! Ezután a menet méltóságteljés csendben visszafordult, és elvonult a Nyevszkijqn, még mindig négyes sorokban. • ■ ‘ •
