Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-05 / 261. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara:sofinsr Dunántúli napló XXVIII. évfolyam, 261. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1971. november 5., péntek A megvalósulás útján a számítástechnikai program Emlékezés a mártírokra Megfelelő az ül nyitvatartási rendje Ülést tartott a Minisztertanács A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Dr. Timor Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese jelentést tett a kormánynak a Magyar- NDK Gazdasági és Műszaki- Tudományos Együttműködési Bizottság október 23-tól 26-ig Berlinben megtartott ülésszakáról. Az együttműködési bizottság áttekintette a gazdasági és a műszaki-tudományos együttműködésben elért eredményeket, megtárgyalta a külkereskedelmi és az ipari együttműködés feladatait. A Német Demokratikus Köztársasággal gazdasági kapcsolataink dinamikusan fejlődnek. A szocialista gazdasági integráció elmélyítését a komplex program kétoldalú megvalósításával is elő kell segíteni. Hosszúlejáratú kereskedelmi megállapodásaink 1971—1975. között az áruforgalom mintegy 60 százalékos növelését irányozzák elő. Ezen belül a gépipari termékek kölcsönös szállítása emelkedik a legdinamikusabban. Egységes technológiák géprendszerek és alkatrészek kialakítását, valamint szakosított gyártásának feltételeit biztosítjuk az útépítő-, építő- és építőanyagipari gépek, a mező- gazdasági és élelmiszeripari géprendszerek, az elektromos építőelemek, a számítástechnikai berendezések stb. gyártása során. Az együttműködés a jövőben kiterjeszthető a könnyű- szerkezetes építkezés kialakítására és a szerszámgépgyártásban való együttműködésre is. Műszaki együttműködést alakítunk ki az olefin-program keretében tervezett beruházások kivitelezésében. Fokozzuk az együttműködést a fogyasztási cikkek cseréje és termelése területén. A kormány a jelentést tudomásul vette és felhívta az érintett tárcák és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a bizottság legutóbbi ülésszaka-1' nak jegyzőkönyvében foglalt határozatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg. Péter János külügyminiszter beszámolt Otto Winzernek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének október 25. és 30. közötti magyar- országi hivatalos baráti látogatásáról. A baráti légkörben lefolytatott tárgyalásokon áttekintették a kétoldalú kapcsolatok alakulását, valamint a legfontosabb időszerű nemzetközi kérdéseket. A tárgyalások során a két fél valamennyi kérdésben azonos álláspontot képviselt. A kormány megelégedéssel állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Denffokratikus Köztársaság közötti kapcsolatok jól fejlődnek és ez további lehetőségeket nyújt az együttműködés kiszélesítésére. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyalta a számítástechnikai tárcaközi bizottság előterjesztését a számítástechnikai központi fejlesztési programról. A számítástechnikai kultúra megalapozása és széles körű elterjesztése a társadalmi tevékenység hatékonyságát növeli, a gazdasági növekedés lényeges feltétele. A számítástechnikai központi fejlesztési program a szocialista országokkal való együttműködésen alapul, Ez teszi lehetővé a számítástechnikai eszközök gazdaságos hazai gyártását. A IV. ötéves terv időszakában megvalósuló táv-adatfeldolgozó rendszerek, mintahálózatok és alkalmazásuk tapasztalataira, valamint a kutatási és fejlesztési tevékenységre támaszkodva a számítógépes távadatfeldolgozást fokozatosan, széles körben el kell terjeszteni. A közép- és a felsőfokú oktatásban, valamint a továbbképzésben megfelelő helyet kell biztosítani a számítástechnikai képzésnek. A számítástechnikai ismeretek váljanak az általános műveltség szerves részévé. A Minisztertanács egyetértett az előterjesztés alapelveivel Felhívta a figyelmet a számítógépek alkalmazásához szükséges szervezettség emelésére és a gondos előkészítő munkák szükségességére. A kormány intézkedéseket hozott a program megvalósítása feltételeinek biztosítására. A kormány meghallgatta és jóváhagyta az űrkutatási kormánybizottság jelentését a bizottság eddigi tevékenységéről, az űrkutatási kormánybizottság feladatairól és terveiről. A kormánybizottság a jövőben folytatni kívánja a szocialista országok kollektív tevékenységéből eredő azon feladatok megoldását, amelyeA összhangban állnak hazai adottságainkkal, a tudományos-műszaki fejlesztés távlati terveivel, s amelyeknek jövőbeni felhasználása a népgazdaság fejlődése szempontjából számításba vehető. A belkereskedelmi miniszter — a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szak- szervezete elnökségével egyetértésben — terjesztett elő jelentést az üzletek új nyitvatartási rendjének tapasztalatairól. A belkereskedelmi miniszter rendelete értelmében az elmúlt évben a nyílt árusítású üzletek nyitvatartási rendje megváltozott. A rendelet értelmében a nyitvatartás idejét úgy kell megállapítani, hogy az jól igazodjék a vevők vásárlási szokásaihoz. Az elmúlt év végén megállapított nyitvatartási rend megfelelőnek bizonyult. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Koszorűxási ünnepségek Bensőséges koszorúzási ünnepséget tartottak tegnap délután a pécsi Karhatalmi Egységnél. Az 1956. évi ellenforradalom elleni harcban hősi halált halt katonákról emlékeztek meg, majd a laktanya udvarán lévő emlékmű talapzatához helyezték el a kegyelet koszorúit A Jugoszláv Vasutak vezérigazgatófa Pécsett Megállapodás a tranzitforgalom gyorsításáról Közel kétmillió tonna áru, azaz kétszázezer vagon lépi ót évente a magyar—jugoszláv határt. A III. ötéves tervidőszak alatk 6.8 millió tonna volt a két ország közötti tranzitforgalom, s további 2.9 millió tonna a hazánkba irányuló import. E hatalmas árumennyiség gyors és gazdaságos célbajuttatása csak a partner- országok szoros együttműködése és összehangolt munkája eredményeképpen lehetséges, ezért is előzte meg olyan gondos előkészítés és oly nagy várakozás a Jugoszláv Vasutak legmagasabb szintű delegációjának magyarországi látogatását. Pontosan 11 óra 30 perckor (ütött be a főpályaudvarra az a különvonat, melyen VanjaVran- jican, a Jugoszláv Vasutak vezérigazgatója és kísérete Pécsre érkezett. A magasrangú vendéget, akit vidéki kőrútjára elkísért dr. Mészáros Károly, a Magyar Államvasutak vezérigazgatója, közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes is, dr. Szabó Tibor, a Pécsi Igazgatóság vezetője Nagykanizsa állomáson fogadta. A pécsi főpályaudvar első vágányára begördülő kü- lönvonatot Pécs állomás vezetői, valamint Földesi Gyula igazgatóhelyettes vezetésével a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetőA szerződés aláírásának plflarsaía. Saiioi Vauja viunjican, a Jugoszláv Vasutak vezérigazgatója, jobbról dr. Mészáros Károly mini- I 1-1,a MÁV vezérigazgatója Vonja Vranjican és kísérete hivatalos minőségben azzal a céllal tartózkodik hazánkban, hogy a korábban megkezdett tárgyalások eredményeképpen jegyzőkönyvet írjon alá a magyar vasutak vezetőjével a két országot érintő tranzitforgalom gyorsítása érdekében. A megérkezést követően rövid fogadásra került sor az Igazgatóság épületében, majd városnéző sétára indultak a vendégek. A hivatalos események este 18 óra 45-kor kezdődtek a Nádor magyar-termében, aholis jugoszláv részről Vonja Vranjican vezérigazgató mellett Milo- rad Bibics, a Jugoszláv Vasutak kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Vladeta Csesics, belgrádi vasútigazgató, Bezidor Cse- lovics szarajevói vasútigazgató- helyettes és Anton Jurák, a Jugoszláv Vasutak nemzetközi osztályának képviselője is megjelent. Magyar részről dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója, dr. Szabó Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője és dr. Borsi György, a MÁV nemzetközi osztályának vezetője volt jelen. Részt vett az aláírási ünnepségen dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára is. Az együttműködési szerződés aláírását követően lapunk munkatársa rövid nyilatkozatot kért dr. Mészáros Károlytól, aki a szerződést méltatva elmondotta, hogy a magyar és jugoszláv vasutak kapcsolata folyamatosan javult az elmúlt években, s ma minden tekintetben korrekt és eredményes. Az IZS és a MÁV ez év júniusában Belg- rádban kezdett érdemi tárgyalásokat a közös vasúti határállomások létesítéséről. A mostani szerződés megállapítja: Gyékényesen megfelelő ütemben haladnak a munkák, s így 1972. május 1 -gyei megnyílhat Gyékényes—Koprivnica viszonylatban az első közös vasúti határállomás, Az összes ügykezelési munkákat Gyékényesen végzik majd a magyar és jugoszláv szervek, ami tovább gyorsítja a forgalmat. Ugyancsak eredményesek voltak azok a tárgyalások, melyek jugoszláv személygépkocsi-szállító teherkocsik magyaroldali felhasználását célozták, A most aláírt szerződés előirányozza egy második közös határállomás kialakítását, melyre ezúttal jugoszláv oldalon kerül majd sor — Subotica—Ke- lebia viszonylatában. Ugyancsak tárgyalások kezdődnek az önműködő kocsi-kapcsolók közös kifejlesztése érdekében. A szerződés azt is leszögezi, hogy fokozni kell a magyar—jugoszláv műszaki-tudományos együttműködést, illetve információcserét. Napirendre tűzik például a 20 tonna tengelynyomású kocsik jugoszláv részről történő zavartalan átvételének kérdését. A jövőben egyébként rendszeressé teszik a két fél képviselőinek konzultációit — a közös feladatok ugyanis évről évre nőnek. Békés Sándor Az 1956-os ellenforradalom áldozatairól kegyelettel emlékeztek meg csütörtökön a főváros dolgozói. A Köztársaság téren lévő budapesti pártszékház védelmében elesettek emléktáblájánál koszorúzási ünnepséget tartottak. Először, a Budapesti Pártbizottság nevében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Katona Imre, Nagy Richárd, Somogyi Sándor, a pártbizottság titkárai és dr. Vida Kálmán, a pártbizottság osztályvezetője rótta le kegyeletét. Ezt követően a pártbizottság apparátusának dolgozói helyezték el virágaikat a márványtáblánál. Mező Imrének, a Budapesti Pártbizottság egykori titkárának emléktáblájánál Somogyi Sándor és dr. Péter János, a párt- bizottság osztályvezetője helyezett el koszorút. Virágokkal díszítették a Kerepesi temető pantheonjában nyugvó mártírok sírjait, majd az ellenforradalom elleni küzdelemben hősi halált halt katonák, rendőrök emlékének adóztak tisztelettel. A Kerepesi temetőben nyugvó hősi halottak sírjainál az MSZMP Budapesti Bizottsága nevében Németh Károly, Katona Imre, Nagy Richárd és Somogyi Sándor helyezett el koszorút. A budapesti fegyveres erők képviseletében Pesti Endre vezérőrnagy, a Budapesti Helyőrség parancsnoka, valamint Baranyai György rendőrvezérőrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője és Ruzsbatzky László, a Munkásőrség budapesti parancsnoka helyezte el a megemlékezés virágait. A KISZ Budapesti Bizottsága nevében Csillik András első titkár, Szirbek Vilmos, Biró József és dr. Alföldi Árpád, a KISZ-bizottság titkárai, valamint Winkler Ibolya, az Úttörőszövetség Budapesti Elnökségének tagja koszorúztak. A Kerepesi temetőben nyugvó hősi halottak emlékművénél a fegyveres testületek tagjai álltak díszőrséget. A Himnusz után gyászdallamok hangjai közben helyezték el a kegyelet virágait. A Budapesti Pártbizottság nevében Németh Károly, Katona Imre, Nagy Richárd és Somogyi Sándor, a Fővárosi Tanács nevében Kelemen Lajos általános elnökhelyettes, valamint Csikesz Józsefné elnökhelyettes és Farkasinszky Lajos, a pártbizottság titkára helyezett el koszorút. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival és a díszszázad tiszteletadásával ért véget. Kegyelettel emlékeztek az ellenforradalom áldozataira az újpesti, a rákoskeresztúri és a csepeli temetőkben is. Emlékezés Csizmazia Gyulára Tegnap délután Komlón az 501-es Ipari Szakmunkásképző Intézetben, bensőséges ünnepség keretében emlékünnepséget rendeztek. Virágot helyeztek el Csizmazia Gyula emléktáblájánál, amely az iskola falán állít emléket a mártír bányásznak. Csizmazia Gyula bányászt baloldali tevékenysége miatt, 1942-ben egyik büntetőszázaddal a frontra küldték. Ugyanaz év augusztusában egy éjszakai támadás zűrzavarában néhány társával együtt sikerült megszöknie. A hadifogoly-táborban partizánnak jelentkezett. Kiképzés után Dékán Sándor csoportjához osztották be. 1943 végén Dékán Sándor 13 fős csoportja csatlakozott Fjodoróv tábornok magasabb egységéhez. Itt a III. zászlóaljba kerültek. Csizmazia Gyula számos sikeres akcióban vett részt. Később Szőnyi Márton csoportjához került. 1944. augusztus 8-án ereszkedett le a Bükk hegységbe ejtőernyővel. A katonaság és a csendőrség hatalmas erőt mozgósított bekerítésükre. Csizmazia Gyulát, három nap múlva elfogták, 1944. november 4-én három társával együtt Sopronban halálra ítélték és kivégezték.