Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-04 / 260. szám
Halálozás Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett drága feleségem, édesanyánk és kedves rokonunk, CZILJÁK NANDORNÉ 91 éves korában november 1-én váratlanul elhunyt. Temetése november 4-én, ma lesz a pécsbányatelepi te. metőben. A gyászoló család. Megrendülve tudatjuk, hogy szeretett munkatársnőnk, VAJDA FERENCNÉ ezfiletett: Rajos Irma okióber 30 án elhunyt. Temetése november 5-én 14 óra 30 perckor lesz a központi temetőben. Emlékét kegyelettel megöriz- xük. A Pécsi Közúti Építő Vállalat dolgozói. OZV. SUGAR ADAMNÉ volt siklósi lakos 81 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 5-én, pénteken fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték, hogy BOLGÁR REZ5ÖNÉ az. Tausz Olga, a Pécsi Tervező V. nyugdíjasa 72 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1971. november 8-án, hétfőn fél 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló jóbarátai. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, fiúnk, testvérink, sógorunk és kedves rokonunk, CSORDÁS JÓZSEF bányász 40 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése november 8-án, hétfőn fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. A Dét-dunántúfl Áramszolgáltató Vállalat vezetősége, párt és szakszervezete megrendüléssel tudatja, hogy KORNFEIND ADAM nyugdíjas üzemvezető 61 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. A vállalat saját halottjának tekinti. Temetése november 5-én, pénteken fél 4 őrekor lesz a központi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy testvérünk, tántikánk és kedves rokonunk, OZV. GYIMESI JANOSNÉ sz. Gerényi JCataiin életének 80. évé. i ben csendesen megtért szerelteihez. I Temetése november 5-én, pénteken 13 órakor lesz a központi temető Szt. Mihály kápolnájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal közöljük, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, anyósunk, testvérünk, nagyanyánk, dédmamám és kedves rokonunk, RICHWEISZ FERENCNÉ sz. Marsaiké Kunigunda volt pécsúj- : hegyi lakos 75 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 5-én, pénteken 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, SZEBÉNYI JÓZSEF temetésén részt vettek, virágokkal, koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászol ó család. Telire Autóviiiamusság és ált. villanyszerelő szakmával elhelyezkednék állami gazdaságba vagy termelőszövetkezetnél. Szolgálati lakás szükséges. „Jó szakmunkás” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. vetel-etadas Dísznövény-, konyha-, gyümölcskertész, plusz általános műszerész képesítéssel elhelyezkednék tsz-be. „Szegfű” jeligére a Sallai u. hirdetőbe^ _______________________ K isgyermek gondozását lakásomon vállalom. Pécs, Hajnóczy u. 27/c. X. e. 1. ajtó. Tanulófiú különbejára- racú albérleti szobát keres, sürgősen. „CentruMj’ jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) .részletre is kaphatói V A T A kárpitos p é ' s, Déryné u. 11 Telefon 36-75. Zongora, fekete, rövid, páncóltökés, körpáncélos eladó. Biró, Semmelweis u. 2. ____________ K ötőgép 10/100-as Diamant újszerű — külön motorral + villanyorsó- zó eladó. Szabó, Pécs, Mikes Kelemen 15. Megtekinthető minden nap du. 5—6-ig._______________ . MAMI Ház eladó Ürög, Kócsag | I u. 1. Érdeklődni: Ürög, : ) Alsóhegy 54. Kovács, i ----------------------------------------------- I I Vennék parlag, vagy le- j választva 1U0 négyszögöl I területet Aranyhegy kör- : ! nyékén. „Zöld terület” | jeligére a Sallai u. hir- ; rielöbe. Beköltözhető háromszo- { bás személyzetis örökla- i kás eladó. Biró, Semmelweis u. 2. Csütörtöktől—vasárnapig 1—6Az Építőipari Gépesítő Vállalat BEISKOLÁZ 2 szoba összkomfortos, szövetkezeti lakást cserélnék lVz szoba összkomfortosért + térítésért vagy lakható helyiségért. „Sürgős csere” e .igére a Sallai u. hirdetőbe,______________________ — Kiállítás lesz forradalmi emlé. kékből és egyéb gyűjteményekből a Vasutas Klubkönyvtár Várady Antal u. 7. szám alatti helyiségében. A ritka és érdekes tárgyak között a forradalom és ókor pénzei munkás- mozgalmi dokumentumok, tekinthetők meg vasárnap 9—19 óráig. Gyűjtő klub. (x) — Zománcozott üstök nagy választékban kaphatók. 39-es dandár u. 2/c. Nyitva mindennap 7—17-ig. (x) — Sertés ruházati velour (kabátbőr) nagy választékban. ÁFÉSZ borboltja, Rákóczi út 16. (x) — GAZEDÉNYEK NAGYON OLCSON KAPHATÓK 39-ES DANDAR U. 2/C. NYITVA MINDENNAP 7—17-IG. (x) Engedményes ISKOLATÁSKA ÉS AKTATÁSKA- VÁSÁR NOVEMBER 30-ig A ,.BARANYÁKÉIT VALLALAT pécsi, komlói, mohácsi, siklósi papir-irószer szaküzleteiben APIT mozgó aiiíaikalrész-iziet Az AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat szervizkocsija NOVEMBER 1-TÖl MEGKEZDTE A SZEMÉLYGÉPKOCSI ALKATRÉSZEK ÁRUSÍTÁSÁT AZ AU33I HELYEKEN: Szigetvár, Zrínyi tér hétfő Mohács, Fő tér szerdo Komló, Berek utcai autóparkirozá pántéi» Nyitvatartás: 9—15 óráig. SODRONYKÖTÉL NAGY VÁLASZTÉKBAN 0.55 HORGANYLEMEZ 1,5 FEKETE LEMEZ KORLÁTLANUL BESZEREZHETŐ A PÉCSVARADI VAS-MŰSZAKI BOLTBAN. Kéisaoba, összkomfortos, szövetkezeti, ház- felügyelői lakásomat elcserélném sürgősen hasonló főbérletire. Polácfc __2.__Pap.______ E lcserélném Baja, belvárosi szoba-konyhás beköltözhető lakásomat ha- onló vagy nagyobb pécsiért, megbeszélés szerint. Cím: Makay. Pécs, Mór* V u. 52. 17 órául ____________ í »kasért (csere nélkül) akóház vagy Intézmény takarítást vállalna dolgozó házaspár. A válaszokat „Bányász” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérem._______________ I Nagyméretű házfelügyelői lakást (szoba, I konyha, éléskamra) cse| rélnék főbérletire. „Sürgős” jeligére Hunyadi I úti__hirdetőbe. ___ I Elcserélném kétszoba, összkomfortos, távfűtéses lakásomat belvárosi száraz, nagy szoba, konyha, éléskamrás lakásért. „Nyolcadik emelet” jeligére a Bem ut- cal hirdetőbe. Uránvárosi kétszoba távfűtéses szövetkezeti lakásom Magaslati útira cserélném. „Ibiké” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. 12 levelű Philodendron és Jáwa ideál kis motor- . kerékpár eladó. Pécs, I Münnich Ferenc u. 14. házfelügyelőnél. | 600-as elektromos kelte- I tógép betegség miatt el- j adó. Rózsás Ferenc, Er- tiósmecske. 100 q csöves kukorica eladó. 210 Ft/q. 50 q tételben házhoz szállítva. „Elsőosztályú” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó: őzagancsok, aranyérmes szarv asagancsok és vaddisznóagyar. Szabó János, Babócsa, Béke u. 20._______________ E ladó üst, üstház, rónia, hackstoek. forrázóteknő, véndő. Kertváros, Ág u. 6. sz. Füszerbolt mellett. Közcp-Daindotban 31/1. szám alatt szőlő pincével < eladó. Érdeklődni: Miklós ! u. 7/2. | Kettőszobás családi ház Vilmos u. 15. sz. alatt j azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Miklós u. 7/2._____________________ F ONYÖDLIGETEK háromszobás, összkomfortos villa eladó. Cím: Fonyódliget, Zrínyi u. 31. Érdeklődés: Kaposvár. Bajcsy-Zsilinszky u. 24. Ferity, Lakást kétszobásig vennék. „Január” jeligére Hunyadi úti hirdetőbe. szobásig átvennék. „Cst realap van” jeligére T>n"\ utcai hirdetőbe. Használt bútorok vétele, eladása. Bajcsy-Zs. 85. Szabó. TeL: 44-04. Asztalitüzhely eladó. Pécs, Szigeti út 57. Belvárosi társasház építkezéshez jelentkezni lehet a Pécsi 2. számú Ügyvédi Munkaközösségnél Pécs, Kossuth utca 22. Ugyanitt LZLETHELTISÉG ÉPÍTÉSÉHEZ IS TÁRSULNI LEHET. j Fehér zománcozott aszta- ! iitűzhely, német varró- i gép börvarrásra is eladó. i r.-cnd u. 8, __________ ! Üj, modem, Lux konyha- szekrény és mosogató eladó. Komló, Petőfi u. 5. II. e. 5.________________ R ÓZSAK, bokor-, futó-, babafajták 13 Ft. Kérjen árjegyzéket, Székely rózsákért észet, Budapest, III., Vörösvári út 18, Tízheíes malacok eladók. Kis-Balokány dűlő 8. Használt gyalupadot vennék. Nagy Sándor, III. kér. Bánki Donát u. 1/b, 1. e 10, I Őlajzöíd. támlásra állít- j ható rskamié, kitűnő ál- f lapotban nagyképemyős I tv eladó. Megtekinthető de. 12-ig. du. 17 után. Tanácsházköz 2., féleme- j let, jobbra. Kiss. gépjármű i Sürgősen eladó egy Opel Kadett, fehér, új álla- | pptban. „Jól jár” jeligé- re a Sallai u. hirdetőbe. Garázs kiadó. Szegfű u. 22, 4-es ajtó, üzembiztos Warszava személygépkocsi eladó i I 11 000 Ft-ért. Fonyód, | I Orgoványl Borozónál. 601-es Trabant, CY-s j | rendszámmal eladó. II- j I latszerbolt, Pécs, Kossuth j u. 10. * oeiváros közelében háromszoba, konyha, speizös alagsorral és garázzsal rendelkező családi ház eladó. Ha szükséges, megosztható. „Irányár | 270 ezer” jeligére a Bem j utcai hirdetőbe. j Lebontásra kerülő belvárosi házrész kétszobás komfortos lakott lakással I eladó. „Huszonötezer” I jeligére a Bem utcai hir- I detőbe. Beköltözhető háromszobás családi ház eladó. 14000 négyszögöl kert gazdálkodásra, kertészke- ! désre alkalmas. Siklósi it 108, 260 négyszögöl víkendte- ' rület Kis-Szkókó legszebb részén eladó. Telefon: 20-54. hétköznap 9—17 óráig. vegyes Mindennemű gépelési munkát vállalok. „Precíz” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. 1972. január 10-töl 3 Hónapos tanfolyamra torony-, lánctalpas és autódaru-kezelői munkakörbe dolgozókat Jelentkezhet minden katonaviselt, a munkakör betöltésére egészségileg alkalmas férfi dolgozó, aki 40. életévét még nem töltötte be, és legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Jelentkezés: BUDAPEST, XX., MARX KAROLY UTCA 255. Munkaügy: szakoktatási előadónál. l Értesítjük kedves üzletfeleinket 6s vásárlóinkat, hogy Kaposvár, Budai Nagy A. u. 7. szám alatti „SZERELVÉNYARUK" szaküzletünket 1971. novembei 8—20-ig LELTÁROZÁS MIATT ZARVA TARTJUK ÁFÉSZ, Kaposvár aagy választék •-te*:,.:,, szolid ír A IRHÁK újrafestése minden színre. Tompa Mihály u. Kulcscsomómat elveszi- ! tettem október 31-éu va- sámap Torda, Marx út, i Istenáldásvölgy útvonalon. Jutalom ellenében | szíveskedjenek visszaadni, j Torda u. 4. Ürögi. Autó-, motoralkatrészek, üzleti berendezések, hentes és vágóhíd felszerelések krómozása., kadminmozás, horgany- zás,, passziválás, kro- máíozás, fémcsiszolás, alumínium fényezés több éves' garanciával. Pécs, Sorház utca 9. m. Somfainál. dolgozókéit felvesznek SEGÉDMUNKÁSOKAT, éjjeliőröket (lehet nyugdíjas is) felvesz a Macse- ki Kulturpark Jelentkezés a vidám- * parki irodában 8—16 óráig. (2288) GYAKORLATTAL rendelkező gyors és gépírót, forgácsoló szakmunkást, forgácsoló gépek javításában jártas I TMK-lakatost, TMK-villanyszerelőt, se- í gédmunkást felvesz az Epítőgápgyár- tó Vállalat Nagyberendezések Gyára. Pécs, Vasút u. 2. — Jelentkezés ax ; üzemfenntartás vezetőnél. (2239) A VOLÁN 12. sí. Vállalat gyakor- i lattal rendelkező gyors- és gőoírónöt I felvesz. Jelentkezés Bolgár Népu,ad- I sereg u. 33. II em. 13. (2283) KERESKEDELMI érzékkel rendelkező adminisztrátort — érettségi bizony!t- j vánnyal •— alkalmazunk. Pincegazda- i ság, Istvár tér 12., személyze’i esz- j tály. (2284) BUTORSZAKMABAN jártas, komo'y j üzletszerzőt, jó keresettel, állandó | munkára felveszünk. Saját gépkocsival rendelkezők előnyben. UNI 7ER- ZUM Szöv. Vállalat, Hides. (2235) FÉRFI segédmunkásokat fe'veszünk. Jelentkezés a munkaügyi vezetőnél. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béli •u. 6. (2280) A VILLANVSZERELÖIPARI Válclat dél-dunántúli munkahelyeire azonnal felvesz villanyszerelőket, segédmunkásokat kubikosokat. Jelentkezés: B^re- mend, Cementmű, VIV-kirende'tség vagy VIV-kirendeltség, Pécs, Rákárzí út 65—67. (5084) A SZŐLÉSZETI Kutató Intézet takarítónőt felvesz napi négyórás elfog- I laltsáqra. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Irányi Dániel tér 6. *z. alatt. (3C4755) FELVÉTELRE keresünk lakatos, autószerelő, cutó-villanyszerelök:t, segédmunkásokat és karánházi egéd- fűtőt. Jelentkezés az üzemvezetőnél. 5-ös ÉPFU, Pécs, Megyeri út 50. (361244) AUTÓ ALKATRÉf Z-rnktárunkba keresünk felvételre raktárost. Jelentkezés: Postai Géojármű Szállítási Üzem. — Pécs, Diósi út 51 sz. Uzemve-efőné- (361237) FELVÉTELRE keresünk szokkóazett, gyakorlott eszter-á’yost, géokocsve- zetöt, segédmunkást és *akar'*ónot Je'en'kezés: Postai Gépjármű Sváli tási Üzem Pécs. Diósi út 51 szám alatt. (361221) UZEMLAKATOST felvesz az A~0*\ Pécs, Mecsekarja. (361270) GÉPÍRÓT azonna* felveszünk Rö VIKOT pécsi lerckata. Megyeri út 78. (361257) GÉPKOCSIVAL vagy jogosítvánnyal rendelkező érettségizett intelligens, tárgyalóképes munkaerőt felveszünk. ,,Helyismeret szükséges*' jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. (361272) FELVESZÜNK gépkocsivezetőket, karosszéria-lakatosokat, segédmunkásokat, — Jelentkezés: Postai Gépjármű Szállítási Üzem. Diósi út 51. (361271) A BARANYA megyei Sütőipari Vállalat pécsváradi sütőüzemébe termelő munkára férfi és női segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Pécs- várad, Sütőüzem. (361253) A PÉCSI Dohánygyár felvételre keres női segédmunkásokat gyártó és csomagológépek kezeléséhez. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (361258) MEGHATÁROZOTT időre portánkra (telefonkezelés, csomagolás) kétmü- szakos munkakör ellátására női munkaerőt felveszünk. — Jelentkezés: naponta 9-—16 óráig. Számítástechnikai és Ugyvite'szervezö Vállalat. — Pécs, Tüzér u. 3. (344662) Már most beszerezhető a disznóvágáshoz szükséges BÉL MARHA VÉKONYBÉL . sós vagy pácolt 2,80 Ft/méter TISZTÍTOTT SERTÉS VÉKONYBÉL sós vagy pácolt 2,60 Ft méter MARHA VASTAGBÉL sós vagy pácolt ‘ 3,30 Ft méter Kérje és vásárolja a Baranya megyei Elelmiszerkereskedelmi Vállalat ABC áruházaiban és húsboltjaiban. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy 62. sz. Víz-, gőz-, gáz- és központifűtés- szerelvény boltunkat Pécs, Zsolnay Vilmos u. 7. szám alatt egnyitottuk Nyitva: Szombaton 8.00— 13.00 óráig 14.00—16.00 óráig 8.00— 15.00 óráig M é