Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-04 / 260. szám
1971. november 4. DUN ANTOll NAPLÓ 3 Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1971. nov. 3-i üléséről (Folytatás az í. oldalról.) eszközölt szovjetellenes intézkedése. Ezért változatlanul szükség Man a szocialista országok aktivitására, minden európai kormány konstruktív erőfeszítésé-e, a még fennálló akadályok elhárítására, a lendületesebb előkészítő munkára. A Központi Bizottság üdvözli Európa népeinek növekvő aktivitását az európai kormányok biztonsági értekezletének, a földrész biztonságának, országai együttműködésének előmozdítására. Pártunk, kormányunk, a magyar nép fáradhatatlanul az»n munkálkodik, hogy elősegítse az európai béke és biztonság ügyét, hozzájáruljon földrészünk népeinek együttes harcához. 2. Indokínában folytatódik az amerikai agresszió Áz Egyesült Államok, miközben hangoztatja a háború befejezésére irányuló készségét, továbbra is katonai erővel, és a közvéleményt megtéveszteni szándékozó manőverekkel próbálja elérni reakciós céljait, megvalósítani a háború „vietnamizálását". Az amerikai kormány szabotálja a párizsi tárgyalásokat, mindeddig érdemi válasz nélkül hagyta a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány javaslatait a politikai rendezésre, sőt időről-időre felújítja a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni terror bombázásokat. A válság megoldása kizárólag az indokínai népek képviselőivel folytatott tárgyalások és megegyezés útján lehetséges, Vietnam, Laosz, Kambodzsa népeinek háta mögött, nélkülük és ellenükre senki sem dönthet az indokínai konfliktus ügyében. Hősiesen harcoló vietnami testvéreink kezdettől fogva erőt merítenek a Szovjetunió, a többi szocialista ország politikai, gazdasági és katonai támogatásából. Az imperializmus ellen a szabadságukért, függét- lenségükért, az önrendelkezésért harcoló indokínai népek hősi küzdelmükben maguk mögött tudják az egész haladó világ szolidaritását, növekvő támogatását. A Magyar Népköz- társaság internacionalista kötelezettségeinek eleget téve továbbra is minden tőle telhető módon segíti Vietnam, Laosz, Kambodzsa bátor népeit 3. A Közel-Keleten az imperialisták és a támogatásukat élvező izraeli uralkodó körök az agresszió következményeinek elfogadására próbálják kényszeríteni az arab államokat. Az izraeli agresszorok - az imperialisták és a különböző országokban tevékenykedő cionista csoportok közreműködésével — időhúzó taktikát folytatnak, hogy ilyen módon állandósítsák a megszállt arab területek feletti uralmukat. Ezt a törekvésüket biztos kudarcra ítéli az arab népek igazságos küzdelme, a velük szolidáris haladó erők harca, a nemzetközi közvélemény. Az imperialisták a közel-keleti kérdésben is kétszínű, félrevezető politikát folytatnak. Az Egyesült Államok kormánya, miközben látszólag közeledik az agressziót elszenvedett országokhoz, s különböző megtévesztő javaslatokat propagál, úgymond, a válság megoldására, valójában folytatja az izraeli agresszor felfegyverzését. A Központi Bizottság, a magyar közvélemény változatlanul támogatja az izraeli agresszió felszámolására, a palesztin nép jogainak biztosítására irányuló politikai törekvéseket. Meggyőződésünk, hogy e harc sikerének alapvető feltétele az összes imperialistaellenes erők egységének további erősítése. A haladó erők közötti széthúzás és ellentét, a legkövetkezetesebb anti- imperialista erőkre, a kommunistákra mért csapás mindenkor és mindenhol az imperialista, neokolonialista és más reakciós erők érdekeit szolgálja. A Központi Bizottság ismételten hangsúlyozza a magyar nép együttműködési készségét az arab világ haladó erőivel, az imperializmus és Izrael agresz- sziós törekvéseivel szemben. 4. A Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítása az Egyesült Nemzetek Szervezetében a szocialista országok és a világ más haladó erői több mint két évtizedes következetes harcának eredménye és nagy sikere. A Központi Bizottság azzal a várakozással tekint a Kínai Népköztársaság ENSZ- beli szereplése elé, hogy Kína a szocialista országokkal, valamint más progresszív erőkkel együttműködve fog tevékenykedni az emberiség békéje, a társadalmi haladás érdekében, A Központi Bizottság az államigazgatás fejlesztéséről és az állami munka pártirányításáról szóló javaslatot megvitatva, áttekintette az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztését célzó eddigi munkát, a mór életbeléptetett választó- jogi reform tapasztalatait, a tanácstörvény életbeléptetésével, az alkotmány módosításának előkészítésével kapcsolatos munkát. Kiemelte, hogy az államigazgatás, valamint az álla- mj szervek pártirányításának tökéletesítése az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztésének szerves része. 1. A Központi Bizottság megállapította, hogy államigazgatásunk alapvető feladatait megfelelően ellátja, szervezete tökéletesedett, munkája javul. Államigazgatásunk a fokozatos átalakulás állapotában van. A X. kongresszus határozatai alapján, az új tanácstörvény végrehajtásaként az igazgatási munkában, főleg az állampolgárok ügyeinek hatásági intézésében helyes irányú változtatások történtek. Miután az állam- igazgatás alapjaiban megfelelően működik, a feladat a munka rendszeres javítása és fejlesztése. A gazdaságirányítás reformja lényeges változásokat hozott az állam gazdaságszervező tevékenységében, a központi szervek feladatkörében és belső szervezetében. A gazdasági igazgatás központi szervei a reform követelményeinek megfelelően módosították munkájukat, irányító tevékenységük azonban még nem érte el azt a színvonalat, amelyet a fejlődés követelményei támasztanak. A további munka és fejlesztés célja: hatékonyabbá, egysze- ívbbé tenni az államigazgatást minden területen. A központi irányító szervek (minisztériumok, országos hatáskörű szervek) tevékenységében tovább kell tisztázni a hatásköröket, növelve az eljáró hatóságok és köztisztviselők felelősségét. Az államigazgatás központ' szervei elsősorban ágazatuk átfogó elvi irányításával foglalkozzanak és javítsák a hatáskörükbe tartozó ügyek intézését. A hatáskörök felülvizsgálata során a hatósági ügyintézést — az anyagi és személyi feltételek egyidejű biztosítása mellett — tovább kell decentralizálni azokhoz a szervekhez, amelyeknek működési területén az ügyek jelentkeznek, főleg a községi, városi és fővárosi kerületi tanácsok szakigazgatási szerveihez. Az állampolgárok törvényes jogainak és érdekeinek védelme megköveteli a hatósági ügyintézés további egyszerűsítését, a döntések gyorsítását, az ügyintézésben észlelhető bürokratizmus csökkentését, valamint a hatósági munkában a szocialista törvényesség további erősítését. Az államigatgatási tevékenység korszerűsítéséhez szükség van az igazgatási folyamatok, az ügyvitel felülvizsgálatára, kritikai értékelésére, a párhuzamosságok megszüntetésére, esetenként a döntési szintek megváltoztatására és egyes ügyviteli munkák gépesítésére. Tekintettel a feladatok komplex jellegére, hosszabb távú program kidolgozása indokolt. A Központi Bizottság megvitatta a társadalmi szervezetek (szakszervezetek, KISZ) szerepét egyes államigazgatási feladatok ellátásában. Megállapította, nagy jelentősége van annak, hogy a dolgozó nép állama építhet a társadalmi szervezetekre és tömegmozgalmakra, amelyek a szocializmus építésének negyedszázada alatt közvetlenül is részt vettek egyes állami jellegű feladatok ellátásában. Annak érdekében, hogy a társadalmi szervezetek, tömegmozgalmak rendeltetészerűen tevékenykedhessenek, a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában célszerű tehermentesíteni őket az állami jellegű feladatoktól. A rendezés elvi alapja: a kifejezetten állami Jellegű feladatokat állami szervek végezzék, a társadalmi szervezetek viszont mozgalmi eszközeikkel segítsék és ellenőrizzék az állami munkát. A társadalom szociális ellátásának feltételeit a dolgozó nép állama biztosítja. A szociálpolitikai tevékenység továbbfejlesztése érdekében meg kell te- I remteni a szociálpolitika átfogó , állami szakigazgatási és ható- t sági irányítását. A társadalomI biztosítási munkát megfelelő I irányítószerv létrehozásával a ' szakszervezetek, a szövetkezetek és más társadalmi szervek, valamint az állam képviselői együttesen végezzék a kormány felügyelete alatt. A szociálpolitika állami irányításának fejlesztésével egyidejűleg továbbra is biztosítani kell az érdekképviseleti szervek, a dolgozók bevonását a célok kialakításába és megvalósításába. A szociálpolitika helyi feladatainak ellátásában fokozódjék a holyi tanácsok szerepe és felelőssége. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy az állam- igazgatás fejlesztésének jóváhagyott irányelvei alapul szolgáljanak a jogi szabályozásban és az igazgatási munka korszerűsítésében. 2. A Központi Bizottság az utóbbi 15 év tapasztalatait értékelve megállapította, hogy az állami munka párti rá nyitásának és pártellenőrzésének az említett időszakban kimunkált alapelvei helyesnek bizonyultak. Ezek az alapelvek: a párt a társadalom egészére, ezen belül az egész államszervezetre is kiterjedő elvi, politikai irányítást végez, a pórt határozatai tagjaira kötelezőek, s a pártirányítás az állami szervekben dolgozó kommunisták és o párt- szervezetek útján valósul meg, a párt biztosítja és segíti az állami szervek rendeltetésszerű működését, növeli önállóságukat és felelősségüket A párti rá nyitás továbbra is ezeknek az alapelveknek megfelelő, elvi-politikai tartalmú legyen, biztosítsa az állatni szervek önálló döntését és felelősségét. Módszereiben az adott körülmények által meghatározott követelményekhez igazodjék. Ennek megfelelően kell a ' pártirányítás módszereiben bi- j zonyos változtatásokat eszközölni, mindenekelőtt a párt és az állami vezető szervek munkájának jobb összehangolásával, a helyenként fellelhető felesleges párhuzamosságok megszüntetésével. Az állami munka pórtirónyí- tásának alapelveit a Központi Bizottság megerősítette és elfő- , gadta a pártírányítás módszereinek fejlesztésére vonatkozó j javaslatokat. I Perceken múlik az élet... Rövidesen megkezdődik az újraélesztési oktatás széles körben Ki tudja, mióta foglalkoztatja az embereket az elhunytak fel- támasztásának lehetősége? Mondák hősei keresik a mindenható gyógyírt, az élet vizét, hogy újraélesszék szeretteiket. A népszerű tudományos-fantasztikus irodalom hibernero- szai, akik több száz évre mélyhűtött állapotba kerülnek, hogy egy szebbnek és jobbnak hitt világban támadjanak fel — szintén újraélednek. De ezek a fantázia szereplői... Az utóbbi években azonban olyan eredményeket érteit el, amelyek ha korlátozottan is, de lehetőséget adnak a hirtelen megzavart, vagy megszűnt élethez szükséges működések helyettesítésére, pótlására, vagy esetleg új megindítására. Ez a tulajdonképpeni újraélesztés: a reanimatio. Dr. Török Endre, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Központi Intensiv therapiás Osztályának és Anaesthesiologiai Szolgálatának osztályvezetője az újraélesztés — mint tudományág — mai helyzetét az alábbiakban vázolta. ANAESTHESIOLOGIA ÉS REANIMATIO... A különböző műtétek nélkülözhetetlen résztvevője az anaesthesiologus — azaz az érzéstelenítést, altatást végző orvos, kötelessége a műtét közben állandóan figyelni a beteg állapotát, az élet fontos működésének némelyikét, mint például a légzést, a szó szoros értelmében a kezében tartja. De egyéb funkciók — mint a folyadékháztartás, a savbázis egyensúly és a vérkeringés ellenőrzése, zavarainak elhárítása is a feladatává vált. Az esetleges klinikai halált — bizonyos körülményektől függően — egyáltalán nem szükséges, hogy a biológiai megsemmisülés kövesse. Kellő szakértelemmel van mód az újraélesztésre — esetleg azonos esetben több alkalommal is. Ilyenkor az anaesthesiologus kötelessége a gyors közbeavatkozás. így fonódott össze az altatás és a reanimatio — s ez utóbbi végső soron mindazon ténykedések összességét jelenti, ami a hirtelen bekövetkező, 1 azaz akút életveszély elhárítását célozzák. Ebben az értelemben már nemcsak a műtő falain belül van jelentése, hanem a mindennapi életben is. A munkahelyeken áramütés esetén a gyors közbeavatkozás életet menthet — ugyanúgy a strandon fulladásos esetekben néha perceken múlik: sikerül-e a halált megelőzni? Mert mi is zajlik le a szervezetben tulajdonképpen? A légzés és vérkeringés megáll — oxigénhiány lép fel. S ezt az agy bírja a legkevésbé — 3—5 percig. Ha ennyi idő alatt nem ! sikerült a légzést beindítani, később már eredményt elérni szinte lehetetlen — az agy helyrehozhatatlan károsodás! szenved ... S ennyi idő alatt nem valószínű, hogy a helyszínre érkezhetnek a mentők — és a szakember, s ezért tulajdonképpen mindegyikünknek „szakemberré" kell válni... INTENSIV THERAPIÁS OSZTÁLY I Természetesen az intézetek- | ben végzett újraélesztések a leghatásosabbak. Ez arra kész- [ tette a problémával foglalkozókat, hogy a betegellátó inté- j zetekben kialakítsanak olyan ; helyeket, ahol az azonnali be- ! avatkozások feltétele biztosítva Az 1952-es gyermekparalízis ; világjárvány idején egymásután szervezték meg az úgy- I nevezett respiratios osztályokat, | a légzésbénult betegek tartós gépi-lélegeztetése céljából. Ezek az őrző szobák a később kifejlődő intensiv therapiás osztályok alapjai voltak. Az első ilyen jellegű osztály — a reanimatio intézeten belüli központja — 1958-ban Baltimoore- ban alakult, majd pedig 1963- ban Hamburgban, 1965-ben Jelentős esemény színhelye volt október lián Leninváros, illetve a Tiszai Vegyi Kombinát, ahol ünnepélyes külsőségek között adták át az új polietilén gyárat, gyáravató ünnepségen megjelent dr. Ajtói Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese. Az új létesítményt 1965-ben kezdték építeni, berendezéseinek nagy részét a Szovjetuniótól vásároltuk. Aarhusban szerveztek hasonló osztályokat. Hazánkban I960- ban az Országos Traumatológiai Intézetben és o POTE I. számú sebészeti klinikáján, valamint az idegklinikán hoztak létre intensiv therapiás osztályokat. Később a szülészeti klinikán, majd az elmúlt esztendőben a 400 ágyas klinikán rakták le az alapokat. Ez utóbbi esetében a teljes gépi felszereltség, a teljes osztály a napokban jön létre — a hónap elején lesz az avató. ISMERETEK — SZÉLES KÖRBEN... A reanimatios gyakorlat három részre bomlik. Egyrészt az elsősegélynyújtás területére — ahol a laikus ember a főszereplő. A szaksegítség — a mentők és a körzeti orvos —, és a szakintézetek intensiv therapiái osztályai a következő két lépcsőt adják. Természetesen a három területet szétválasztani, közöttük az éles határt meghúzni — nem lehet Az intensiv therapiás osztályok végső soron az utca emberét hívatottak megmenteni, s így nem mindegy, hogy milyen állapotban kerül be a beteg az intézetbe. Volt rá példa, hogy egy áramütés esetén a később érkező orvos segítsége és a therapiás osztály műszerei már csak egy-két héttel tudták az életben maradást meghosszabbítani — míg az esetleges gyors segély biztos gyógyulást jelentett volna ... Ezért fontos, hogy a laikus ember is tudja a minimumot és azonnal elsősegélyt tudjon adni. Hogy ez megvalósuljon, a reanimatios feladatok oktatására van szükség. Baranyában oz oktatás formáinak kidolgozását a Pécsi Orvostudományi Egyetem központi intensiv therapiás osztálya, az SZMT szakbizottsága közösen megkezdte. A tervezet értelmében először az egészségügyi intézetek dolgozóit részesítik magasabb szintű képzésben, s majd az ő segítségükkel elviszik a tudnivalókat a munkahelyekre, az iskolákba. Az általános iskolák felsőtagozatain és a középiskolákban a biológiai oktatás keretében nyílna lehetőség a reanimatios alapismeretek elsajátítására, míg a munkahelyeken különböző tanfolyamok során . . NEM ÖRDÖNGÖSSÉG... Az újraélesztési eljárások elsajátítása nem ördöngösség. Mi is az tulajdonképpen, amit a laikusnak tudni kéne? Az elsődlegesen alkalmazható reanimatios módszerek: a mesterséges lélegeztetés, száj a szájhoz és száj az orrhoz, valamint a mesterséqes vérkeringés fenntartását célzó úgynevezett külső szívmasszázs. Elsajátítása egyszerűnek tűnik, de végeredményben csak akkor dől el, hogyan tanultuk meg a leckét, ha alkalmaznunk kell... Kozma Ferenc Mi a reanimatio?