Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-20 / 274. szám
1971. november 20. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 Kádár János befejezte zalai látogatását Dr. Szakács Ödön a Legfelsőbb Bíróság elnöke előadását tartja „összeesküvés" helyett „szervezkedés" Az állampolgárok jogainak biztosítása Tegnap ismét lezajtott Pécsett egy jogászrendezvény. A Magyar Jogász Szövetség Baranya megyei Szervezete és az itteni tsz-szövetségek rendeztek a pécsi Ságvári Endre Művelődési Házban egy találkozót, három megye — Tolna, Bács-Kiskun és Baranya — több tsz-szövetsége vezetőinek és jogtanácsosainak részére. A rendezvényen részt vett dr. Szakács Ödön, a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke, Czé- gény József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője, dr. Szalmásy Lajos. Baranya megyei főügyész, a Magyar Jogászszövetség Baranya megyei szervezetének elnöke, dr. Csiky Ottó, a Baranya megyei Bíróság elnöke, dr. Földvári József professzor, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékán- helyettese. Fischer Ferenc, a belvárd- gyulai tsz és egyben a Duna és Karasica menti Területi Tsz Szövetség elnöke nyitotta meg a rendezvényt, majd dr. Szakács Ödön tartotta meg előadását Időszerű ítélkezési kérdések és a Legfelsőbb Bíróság előtt álló feladatok címmel. — Mostani korszakunkban, amelyben az Iösszes törvény- könyv, sőt, még oz Alkotmány is módosítás előtt áll, nem közömbös kérdés, hogy az ítélkezés hogyan kapcsolódik a jogalkotáshoz — kezdte előadását, majd elmondotta, hogy o Legfelsőbb Bíróságokhoz évente 8 —10 ezer levél érkezik a lakosságtól, a legkülönbözőbb javaslatokkal, panaszokkal, kérdésekkel. Ezek után a Büntető Törvénykönyv módosításáról beszélt: — Az elmúlt évtized alatt a Büntető Törvénykönyv néhány intézkedése nem vált be. Például maga oz iparosodás olyan fejlődést jelent, hogy annak ütemét szinte semmilyen törvénykönyv nem tudja követni. A gazdaságirányítás új rendszere is olyan új kérdéseket vetett fel, amelyeket törvénykönyv. be kell iktatni. Dr. Szakács Ödön elmondotta, hogy nem vált be például az a rendelkezés, miszerint a nem lopási szándékkal, csupán „furikázásra” elvitt, majd elhagyott gépkocsi tipikus esete nem minősül lopásnak. Ezért ezt ki kellett iktatni a Büntető Törvénykönyvből, a gépjármútu- lajdonosok kívánságának eleget téve. Szükséges volt úgy rendelkezni, hogy ne csak gépkocsit, hanem semmiféle járművet ne lehessen ittasan vezetni. A belügy szervek becslése szerint például az országban naponta általában ötezer ember hajt ittasan lovasfogatot. A belkereskedelem korszerűsödése kívánja meg, hogy az önkiszolgáló boltokban elcsípett tolvajok elbírálása ne a lopott áru értékétől függjön, hanem a kisebb értékű kár esetén sem szabálysértési hatóság, hanem b'róság előtt feleljen a tolvaj tettéért. Bár az országban évente csak 5—6 halálos íté'etet hoznak a birósánok — nincs átmenet a legszigorúbb büntetés és a következő lehetőség, a 15 évi szabadság- vesztés i ö-".;t. Ft ért — bár a szoc!a!'$ta felfogás szerint nincs javíthati''on ember — rendkívüli esetekben szüksén van életfogytiglani szabadságvesztés- büntetés kiszabására is. Másfelől viszont — hosszú évek tapasztalata alapján — a politikai bűncselekmények csoportjában az „összeesküvés” fogalma helyett a „szervezkedés" fogalmát ajánlatos alkalmazni, amely enyhébb büntetést biztosít, mivel kifejezett összeesküvések általában szinte nincsenek. A Legfelsőbb Bíróság elnöke beszélt az Alkotmány módosításáról is. — Az Alkotmány születése óta eltelt társadalmi, politikai, gazdasági változásokat bele kell foglalni az Alkotmányba. Kívánatos az újrafogalmazás például a társadalmi rend kérdésében: a politikai alap ugyan a munkás-paraszt szövetség, de feltétlenül utalni kell ma már a kialakult tsz-paraszt- ságra és a kialakult szocialista értelmiségre is. Az államhatalom gyakorlásának tekintetében az Alkotmánybop a dolgozók kifejezést az állampolgá„Ki nyer ma?” — Pécsett r II II Állva fogyasztható komoly zené Beszélgetés tíz percben Pécsett, a zsúfolásig megtelt Mecsek cukrászdában a „Játék és muzsika" tegnapi adása utón. — Aki kérdez: Pánics György, a Dunántúli Napló munkatársa. — Aki válaszol: Boros Anikó, a Magyar Rádió munkatársa. — Hogyan született a műsor? — Az volt a célunk, hogy játékos formában megszerettessük a komoly zenét Czigány György, a műsor szülőatyja ezt a következő hasonlattól jellemezte: olyan ez a műsor, mint amikor az ember délben egy bisztróban 10 perc alatt „bedob” valami meleg ételt Nem sokat de mégis tartalmasat. Amolyan „állva fogyasztható” műsor ez. Tapasztalatunk és a hozzánk beérkezett levelek alapján épp a rövidsége, a 10 perc a műsor előnye. Olyan emberek is meghallgatják, akik nem jutnak el hangversenyre, nem hallgatják a hosszabb lélegzetű zenei adásokat, de ezt a tíz percet, ebben a játékos formában akaratlanul is, később pedig szívesen hallgatják. — A műsor életrajza? % — 1969 március elején hangzott el az első adás. Akkor még nem reméltük, hogy ilyen hosz- szú ideig „nem öregszik el”. Már több, mint hatszáz „Játék és muzsika" hangzott el, s reméljük sokáig lesz folytatása. Sokat lendített a műsor sikerén, érdekességén, hogy minden hét végén vidékről jelentkezik. — Tervek? — Bár ez a forma jól bevált, tematikájában még színesebbé szeretnénk tenni. Igyekszünk az irodalmat és a képzőművészetet is „becsempészni" a zenei kérdések közé. — És a játékosok? — Zömmel értelmiségiek, de szinte minden foglalkozási ágat és korosztályt képviselnek. Ját(Folytatás az 1. oldalról.) elnöke fogadta a Központi Bizottság első titkárát. Dr. Reményi K. András, a megyei múzeumi szervezet igazgatója bemutatta a vendégeknek Magyarország első jelentős szabadtéri néprajzi gyűjteményét. A városnézés során megtekintette a párt első titkára a Lenin út és az Ifjúsági park szegélyén álló Lenin-szobori, Marton László szobrászművész alkotását. Amerre csak elhaladt a I városban, embercsoportok köszöntötték, a főutcán pedig sor- j falat alkotva fogadta és üdvözölte o lakosság Kádár Jánost. A városnézés után a Központi Bizottság első titkára részt vett a Megyei Tanács épületének dísztermében rendezett párták tívaülésen. Újvári Sándor megyei tanácselnök üdvözlő sza- | vai utón Varga Gyula, a Köz- j portti Bizottság tagja, a Megyei J Pártbizottság első titkára tájékoztatta a megjelenteket Zala i megye politikai, gazdasági és rok kifejezéssel kell helyettesíteni. Végül az Alkotmány tartalmazza majd az állampolgárok különféle jogainak a kinyilatkoztatását, ezeket a jogokat „állampolgári jogokként" kell megszövegezni, s o biztosításukat deklarálni. — Majd az alkotmánymódosítás egy igen fontos nemzetközi vonatkozásáról számolt be: — Deklaráljuk majd, hogy szövetségre és .együttműködésre törekszünk o baráti népi demokratikus államokkal, de — bár megkülönböztető fogalmazással — a földkerekség valamennyi államával is, Ez egyezik a Magyar • Népköztársaság külpolitikájával, amely külpolitikai vonatkozásban világszerte nagy tekintélyt szerzett számunkra. Dr. Szakács Ödön előadása utón dr. Magyar Árpád, a Legfelsőbb Bíróság tonácsvezetó bírója tartott előadást A termelőszövetkezetek szerződéseinek néhány ítélkezési problémája címmel. Földessy Dénes Az országban szilárd a közrend és a közbiztonság szőtt mór hatvanéves autóbuszsofőr és általános iskolás diák is. A fiatalok különösen érdeklődök és meglepően jói tájékozottak zenei kérdésekben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostani pécsi példa: Tóth Armand —, aki minden kérdésre helyesen válaszolt, s meg is nyerte o játékot, — másodikos gimnazista, s a tartalékjátékos, Rinner Melinda, aki szintén helyesen felelt a kérdésre, harmadikos gimnazista. — Mit jelent a játékvezetőnek a „Játék és muzsika?" — Nagyszerű a lka I ma t a -hall - gatókko-l való találkozásra, s nem utolsósorban a játék rrteg- megújuló -izgalmát. (Folytatás az 1. oldalról) elmúlt években gyakoribbá váll a visszaeső bűnözők bűnelkö vetése, majd hangsúlyozta: a bűnözés számszerű alakulása, szerkezeti összetétele megmu tatja, hogy az országban a közrend és a közbiztonság továbbra is szilárd. Részletesen foglalkozott a garázdasággal. A közvéleményt a szórakozóhelyek környékén, a város perifériális területein, újabban a sportrendezvényeken előforduló botrányokozások, garázdaságok foglalkoztatják leginkább. Kiemelte: a rendőri szervek a jövőben még erélyesebben fognak fellépni a nagy városok utcáin hangoskodó, durva magatartást tanúsító huligán csoportokkal és személyekkel szemben, akik nyugtalanítják és felháborítják a becsületes embereket. A rendőri állomány eligazítást kapott a garázda magatartást tanúsító személyekkel szembeni határozott fellépésre. Növelik a köz- biztonsági ellenőrzéseket, továbbfejlesztik az URH szolgálatot és többirányú intézkedéseket tesznek, hogy az utcán — főként a veszélyeztetett helyeken — az eddiginél több rendőr teljesítsen szolgálatot. A bűncselekményeket sok esetben az ital hatására követik el, ezért a jövőben o rendőrök is fokozzák ellenőrző tevékenységüket az ittas személyek szeszesitallal történő kiszolgálásának megakadályozására. A továbbiakban szőtt a fiatalokról. Fiataljaink döntő többsége becsületesen él, tanúi, dolgozik. A fiatalkorúak mindössze 1 százaléka követ el bűn- cselekményt. Ez a szám évek óta nem emelkedik. Ellenben a fiatalok részvételi aránya a bűntettek elkövetésében az ütóbbi években — ha nem is jelentős mértékben -, de emelkedett. Utalt az autóstoppra is, — o rendőri szerveknek ez az utazási és az ezzel gyakran egybekötött üdülési forma gondot okoz. Külön szólt qz ifjúkori bűnözésen belül a galeribűnözésről. Az elmúlt években alkalmazott szigorú rendőri fellépés és bírái ítéletek hatására mind a bűnöző galerik, mind az abban résztvevő fiatalók száma csökkent. A rendőri szervek a jövőben is a legszigorúbban fellépnek a fiatalkori bűnözés minden ntegnyilvánulásával szemben. Hangsúlyozta: a bűnüldöző munka továbbfejlesztése érdekében a Belügyminiszté rium. a jövőben még nagyobb mértékben kívánja felhasználni a modem technikát, az egye' tudományágak legújabb eredményeit. A továbbiakban szólt a közút' közlekedésről. A közúti közlekedési balesetek számának növekedését az utóbbi időben sem sikerült megállítani. Az elmúlt évben 1259 halálos, mintegy 8700 súlyos és több mint 13 000 könnyű sérüléssel járó közúti baleset történt az országban. Leggyakoribb: a gyorshajtás, az elsőbbségi jog megsértése és az ittas vezetés. Fokozzák az ellenőrzést, - ez év első felében több mint 4000 vezetői engedélyt vontak visszá. De a forgalom ellenőrzése Során arra is töreksze nek, hogy a rendőrök nemcsak szigorú büntetésekkel, hanem figyelmeztetéssel és szakszerű tanácsaikkal is a forgalom aktív segítőivé váljanak. A jövőt illetően - a baleseti okok elemzése olapján a megengedett legnagyobb sebesség csökkentését, illetve a lakott területen kívül általános sebességkorlátozás bevezetését tervezik. A tájékoztató végén hangsúlyozta: a belügyi szervek eredményes munkája elképzelhetetlen a lakosság* hatékony támogatása, széles társadalmi bázis kialakítása nélkül. Az állampolgárok évente többezer bejelentést tesznek — ezek jelentősen segítik a bűnüldöző szervek munkáját. Tisztelettel és elismeréssel szólt a BM szervek önkéntes segítőiről, közöttük az önkéntes rendőrökről. Befejezésül a bűnözés ellen társadalmi méretekben folyó eredményes küzdelemhez kérte a sajtó, a rádió és a televízió - az eddigiekhez hasonló — aktív segítségét. Garay Ferenc kulturális életének fejlődéséről, s a további tervekről. Egyebek között elmondta, az elmúlt tíz évben a népgazdaság fejlődésével együtt jelentősen gyarapodott Zala megye gazdasága, javult a lakosság életszínvonala, kulturális és szociális ellátottsága. A megye ipari termelése az utóbbi évtizedben há- : romszorosára - 2,2 milliárd fo- j rintról mintegy 6,5 milliárd fo- ' rintra t növekedett. Az iparon í belül a tanácsi ipar fejlődött jelentősebben, termelési értéke | tíz év alatt 150 millióról évi egy- milliárd forintra növekedett. Az iparban foglalkoztatottak szó- I ma az utóbbi évtizedben húszezerről mintegy horminchat- eierre emelkedett. A növekvő iparosítással lényegében megoldották a megye egyik legnagyobb gondját, a lakosság — ezen belül a nők - foglalkozta- ! tását. Jellemző, hogy az utóbbi tíz esztendőben mintegy tízezer zalai leány és asszony számára biztosítottak munkalehetőséget ■.Az aktivaülésen Kádár János beszédet mondott. A pártaktiva befejezése után a párt első titkára ebéden vett részt a megye politikai és gazdasági vezetőivel, közéleti személyiségeivel. majd a délutáni órákban — Jakab Sándornak és Katona Istvánnak, a KB tagjainak, a KB osztályvezetőinek társaságában — visszautazott a fővárosba. Oéi-dunántöli képzőművészek ülése A Képzőművészek Dél-dunántúli Területi Szervezete konzul tatív bizottsági ülést tartott tegnap délután a Nevelők Hó zában. Négy megye: Baranya, Tolna, Somogy, Zala és Pécs megyei város szervezeti titkárai, valamint a megyék tanácsi képviselőinek részvételével meghallgatták az 1971. évi munká-^ ról szóló beszámolót; a különböző megyék részéről elhangzó- elképzeléseket, a szervezeti munka jövő évi tervezetéről. Az ülés két külföldi résztvevője Ipacs József a vajdasági művésztelep vezetőségi tagja, valamint Szilágyi Gábor, a szabadkai képzőművészeti találkozó igazgatója, a valdasági művésztelepek helyzetéről, a kapcsolatok lehetőségeiről, terveiről szólt. A területi konzultatív bizottsági ülésen részt vett Bocz József, a Megyei Pártbizottság titkára. Az életből ellesett órák Több részes doHumenlumSi'm ■ Poyányról Tegnap fejezte be a forgatást a televízió A „Ki nyer ma?” című műsor két játékosa és a műsor vezetője Szokoloi felv. Az elmúlt év nyarán — Bokor Péter filmrendező ötletéből — dokumentdmfilm forgatását kezdte meg Pogányban a Magyar Televízió Közművelődési Főszerkesztősége. A tegnapi napon fejezte be helyszíni tevékenységét a stáb, kéz dődhet a laboratóriumi munka. B. Révész László rendezőt és Hanák Gábor szerkesztőt kérdeztük meg: miért éppen Pogányt választották. — Olyan magyar falut kerestünk, amely átlagos, tipikus - mint cseppben a tenger - magában foglolja a mai valóság jellemzőit. Hat baranyai- községben vizsgálódtunk, s az oda tok igazolták, Pogány megfelel célunknak. A Magyar Televízió lehetővé tette, hogy hosszabb időt töltsünk a pogányiakka! velük élve, megismerjük, emberi közelségbe kerüljünK az ott élő 163 családdal. így. nen rendezett, hanem az életből el lesett izgalmas órákat örökít- j hettünk meg. — Milyen témákat ölel lel a filmT — A múlt század végétől az j első termelőszövetkezet szervezéséig kísértük nyomon a falu i életét. Választ kerestünk arra, j miként változott a község szerkezete, az egykori nagygazdák, középporasztok, szegények, miként találták meg helyüket a közös gazdaságban. Ehhez a munkához 200 pécsi orvostanhallgató is segítséget nyújtott, adatlapok, kérdőívek felvételével. Támogatta munkánkat Márkus István szociológus i>. Olyan kérdésekre igyekeztünk feleletet kapni: milyenek a szo- ciá'is viszonyok, honnan sző' mazik oz itt élők jövedelme, mire fordítják, megtalálja-e itt a helyét a fiatalság, miként illeszkedik be az értelmiség. A tsz-brigádvezetők reggeli eligazításán, a KlSZ-taggyűlésen keresztül, a háztájitól egészen a falusi búcsúig, mindenütt ott volt kameránk figyelő szeme.- Addig is, amíg megláthatjuk, néhány szót szeretnénk a tapasztalatokról. — A község életében uralkodó szerepet tölt be a termelő- szövetkezet, az emberek jól élnek, de még nem élnek eléggé a lehetőségekkel. Van sok új ház, gépek, bútorok, szép ruha, de még mindig szegényes a kulturális élet. A falu egyelőre csak lassan közelít a városhoz. W. M. A jogalkotás újdonságai