Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-17 / 271. szám
1971, november 17. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 Minden harmadik elhagyni készül a helyét... A pályakezdő pedegógusok gondjai Minden harmadik pályakez dó pedagógus Baranyában egyszer már otthagyta a helyét, s minden további harmadik pedig elhagyni készül a jelenle cit. Azt hiszem, ez a megállapítás meglepi még az oktatásügy irányítóit is, akik pedig többnyire -tisztában vannak az irányításuk alatt dolgozó emberek gondjaival. Bárdi László, a Baranya megyei Tanács oktatási csoportjának főelőadója hét ív terjedelmű munkán dolgozik, a címe: „Pályakezdő pedagógusok”. A szociológiai felmérés különbözik azoktól az értelmiségi szociológiai vizsgálatoktól amelyeket az elmúlt években, nálunk kiadtak. Azok szélesebb értelmiségi kört (vegyészmérnök stb.) vizsgáltak, ugyanakkor meglehetősen szűk körben maradtak (100—140 vizsgált személyre vonatkoztak), Bárdi László felmérése a megye ösz- szes pályakezdő pedagógusára (360 személy) kiterjedt, tehát egy szűk réteg átfogó, életkörülményeit és beilleszkedését, felmérő munkát képvisel. Olyan pályakezdőket kérdezett meg (kérdőíven vagy személyesen), akik legalábbyöt éven belül végeztek valamelyik felsőoktatási intézményben. Bár az ifjúsági törvény is előírja, hogy a pályakezdőkkel való foglalkozás kötelező érvé nyű, mégsem divat-témáról van szó. A felmérés azt bizonyítja, hogy nemcsak hivatást, életpá lyát kezdenek el a fiatal peda gógusok, hanem mindezt megtetézi a családi élet magalapo- t zásának gondia, az egziszten- i ciateremtés. Tíz pedagógus kö- : zül hat nősen kezdi a pólyát A lakáskörülményeket, fizetéseket összevetve, sajnos olyan eredményre jutunk, hogy diókként könnyebben éltek, jobb szociális körülményeik voltak (összkomfortos diákszálló, menza, mosatás stb.), mint most Nagyon érdekes a felmérés egy másik megállapítása is. A hiedelemmel ellentétben kiderült, hogy a képesítés nélküli pályakezdők között két és félszer több iskolavezető van, mint a diplomások között. Sok magyarázat nem szükséges ahhoz, hogy a pedagógiai felké szültség nélkül amúgyis jobban Y megterhelt képesítés nélkülieknek (akik egyidőben levelező úton végzik a főiskolát) milyen feladatot jelent még a vezetés I is. I Ha nemcsak a szociális kő- i rülményeket nézzük, akkor is izgalmas tendenciákra derül fény. Minden megkérdezett 10 kezdő közül hat-hét szeretne továbbtanulni. A főiskolát végzettek egyetemen, áz egyetemet végzettek valamilyen kiegészítő szakon. Ha viszont ki akatják elégíteni ezt a szándékukat, akkor szakítaniuk kell saját hi vatásukkal, tehát éppen a legkiválóbbak hagyják el a páKopegjatok, megnyittatik... Meglepő tény híre jutott el hozzánk a múltkorában, Pécs- szabolcsról. A város murvkás- lakta peremén bezárták a művelődési termet. Épülete hónapok óta elárvult, zárt ablakszemek, csukott ajtók ásítanak az arra haladókra. Az intézmény egy-két szakköre, Röpülj pávaköre ideiglenésen a közeli iskola tantermeiben tartja foglalkozásait — egyébként az épületet ki sem nyitják, nincs gazdája ... Hogyan lehetséges ez 1971- ben, amikor eléggé köztudott az is, hogy semmiféle művelődési intézményt nem lehet „megszüntetni” egyik napról a másikra, a miniszter külön engedélye nélkül. A pécsszabolcsi művelődési terem a Puskin Művelődési Otthon része, ahhoz tartozik, és mint ilyen, fenntartója a Mecseki Szénbányák — volt. Az épület pedig (ma is) a PlK kezelésében. Jött az 1971S júliusi lakástörvény. Ennek alapján a szabolcsi művelődési terem bérleti díja többszörösére, több, mint évi 70 000 forintra emelkedett. Ezt a magas összeget a Mecseki Szénbányák nem tudta vállalni. Az „albérletet” felmondták, emiatt üres immár hónapok óta ez a művelődési intézmény. A munkáslakta terület társadalmi aktívái és mindazok, akiknek valamilyen okból szívügye volt a terem további működése, különböző fórumoknál kilincseltek, kopogtattak, látszólag különösebb eredmény nélkül. A napokban azonban egy szóbeli megbeszélés eredményeképpen úgy néz ki, nem „ügy” ez az egész, mert simán megoldódik. A Városi Tanács Művelődésügyi Osztályán elmondták, hogy a Városi Tanács saját kezelé- ; sébe venné és a Mecseki Szénbányákkal közös fenntartásban üzemeltetnék továbbiakban az épületet. Ehhez mindkét szerv letenné a maga összegét, s ezzel lényegében a kérdés meg is van oldva. A jelenlegi tulajdonos, a PIK is kedvezően nyilatkozott ez ügyben, így tervek 1 szerint már december elejétől ismét benépesülhet a szabolcsi ! művelődési terem. Kétségtelenül az új rendeíke- j zések, új helyzetek, új problémákat is fölvetnek. Megoldásuk általában nem zökkenőmentes, de előbb-utóbb — mint ez esetben is — sikerül. Ehhez azonban kopogtatni kell ... Inkább előbb, mint utóbb. Ennek az eredménye most, hogy némi kényszer szünet után rövidesen ismét „megnyittatik” ! a pécsszabolcsi művelődési te- I rém. , W.E. lyát! Ezen pedig csak a jelen leg érvényben lévő továbbtarru- | lási formák átszervezésével le- j hét segíteni. Megfelelő forrná'. , kell biztosítani a továbbtanulás ! számára, hogy ne hagyják otr a hivatásukat a legambíciózu ; sabbak. A hivatástudatra vonatkozó j kérdésekből az derült ki, hog/ j a képzés és a munka so-án ve j szítették el a hivatástudatuko. > a legtöbben, önként adódik a következtetés, hogy itt keli tehát a legtöbbet tenni ennek el kerülésére. A tapasztalatai adatok alapján levont következtetéseket tehát mind a pedagógusképző intézetek, mind a befogadó iskolák megszívlelhetik Az a tény, hogy 10 végzett közül minden harmadik már dolgozott a felsőoktatási intéz ménybe kerülése előtt is, azt kívánja a felsőoktatási intézményektől, hogy másképp kezeljék a hallgatókat. Nagyon egysze i rűen úgy fogalmazható meg a hallgatóknak „már van fogal- j műk az életről”. S ezt ez ideig nem mindig vették figyelembe A beilleszkedés tulajdonkép- i pen viszony-problémák rendsze- j re. Egyszerűbben: a pedagógus , és a munka, a pedagógus és a közösség, a pedagógus és az intézmény és a pedagógus és önmaga közötti viszony kérdése. Nagyon tanuságosak azok az adatok, amelyek arra a kérdésre futottak be, hogy a kezdők kitől kaptak segítséget a beil- | leszkedéshez. Hetven százalékuk a nevelőtársát, negyven százalékuk az igazgatót, tizen öt százalékuk a szakfelügyelőt, öt százalékuk a szakirodalmat és egyetlen pedagógus volt, aki a továbbképzést jelölte meg a legtöbbet segítő tényezőként (az ossz százalék több, mint j 100, mert több segítő tényezőt is megjelölt egy-egy pedagógus). A legelgondolkodtatóbbak az utolsó adatok. A szakfelügyelet! és továbbképző munka hiányosságaira hívják fel a figyelmet. Marafkó László Befejezéshez közeledik a POTE orvostanhallgatók kollégiumának építése. A négyszázszemélyes, inpozáns épületet a tervek szerint még ebben az évben adják ót. A tanév második félévében foglalhatják birtokukba a hallgatók az új otthonukat Szokolai felv. Közel százezer múzeumlátogató Elkészült az idei múzeumi hó- | nap számszerű értékelése Baranyában. A Janus Pannonius Múzeum összesítése szerint az idei múzeumi hónap időszakában közel százezren fordultak meg Pécs és Baranya időszaki és állandó kiállításain. Mint ismeretes, évről évre megrendezik a múzeumok nagy „kampányát”, a múzeumi hónapot. Hagyomány, hogy minden év októberében sűrített kiállítási programok, előadások, tárlatvezetések, egyéb rendezvények hívják fel a lakosság figyelmét a múzeumokban hozzáférhető kulturális, tudományos értékekre, újdonságokra. Az ún. múzeumi népművelés nagy időszaka az október, s egyben mindinkább bizonyítéka az emberek növekvő művelődési igényének, érdeklődésének. Baranyában ez idén kissé „kitolták" a múzeumi hónap határát, mert már szeptemberben megkezdték a programokat, mindenekelőtt a III. országos kisplasztikái biennóléval, majd Bálint Endre kiállításával. Kiállították még a híres Nattán-féle lepke- gyűjteményt, a gyermekrajz- pályázat legjobb darabjait, megnyitották Siklóson a kőtárat, Mohácson a feketekapui ásatásnál előkerült népvándorláskori kerámiák kiállítását, előadásokra, műemléki sétákra, tárlatvezetésekre került sor, leleplezték Fülep Lajos emléktábláit, amelyeket Martyn Ferenc tervezett. A különféle eseményeknek, amelyeket a múzeumi hónapra rendeztek, összesen közel 12 ezer látogatója volt. Megnőtt azonban az állandó kiállítások látogatóinak száma is, s így együtt a két hónap alatt összesen csaknem százezren fordultak meg a múzeum kiállításain, rendezvényein. Külön kiemeli az idei értékelés azt, hogy szorosabbra fűződött a viszony a múzeum és több iskola között, s ezzel újabb lépés történt afelé, hogy az iskolai oktatásba szervesebben beépüljenek a múzeum nyújtotta lehetőségek. Múzeumi jegyzetek Kanadából Százéves ország — tizenkétezer éves múltja Arvo a ház ... AZ 1967-ES EXPO ÓTA egyre többett hallunk- az északamerikai kontinens ifjú óriásáról, Kanadáról. Egy korszakokat átfogó nemzeti történelemhez j szokott európai számára különös érzés az első találkozás j ezzel az országgal. A független állami lét száz éve, sajátos történelmi kultuszt alakított ki, a közelmúlt megbecsülésének I olyan formáit, melyekről érde- j mes beszélni. Ezer mérföldeken át kígyóz- j nak a modern autópályák, ke- . resztezik egymást a föld felett, bebújnak a Sziklás Hegyek | alagútjaiba, országon belül kötnek össze két óceánt, tizen- j négy államot és tartományt. I Ahogy nyugat felé haladunk, j úgy fiatalodik az ország, az 1967-ben kezdődött centenáriumi ünnepek Vancouverben és Victóriában ezekben a hónapokban érik el csúcspontjukat. British Columbia most emlékezik legfiatolabbként százéves múltjára, melyet a kanadai föderációban átélt. Ha múzeumokról, történelemről tájékozódik az utazó, ha arra kíváncsi, mit is jelent itt Amerikában a nemzeti múlt, valóban Kanadát kell választa- j nia vizsgálati helyül. A kérdés magja valahol az ország tarka j népi összetételében, a konti- | nensen egyedülálló nemzetiségi l politikában rejtőzik. Az elmúlt ! évtizedek során itt kanadaivá, de nem amerikaivá lettek a különböző országokból kivándorolt nemzetiségek. Ügy szól j az elv és o gyakorlat is, hogy i légy kanadaivá, de őrizd meg I néped múltiónak és kultúrájá- i nak tradícióit is. Az állam arl ca tehát színes, tarka maradt, J számtalan szállal kötődik ma is i sokféle óhazához, erősebb az érzékenység a múlt, a történe- | lem ápolására, s ez rányomja bélyegét a már közös nemzeti j história tiszteletére is. Műemlék itt minden „első I épület", az alig száz éves fa- i templomok, minden felekezet, í minden nép stílusában, a vég- , télén préri nyugalmát megbon- ; tó, vörösre festett első gabonás- í magtárak, a háborúk parányi j hőseinek sokszor falusi kézzel épített szerény emlékművei, Európa számára ismeretlen tá- I bornokok büszke szobrai, az első telepeseket idevezérlő honatyák és pionírok emléktáblái, az angol mellett a világ min- l den nyelvén hirdetve bátorságukat és előrelátásukat. Az európai értelemben vett múzeumi kultúra is más prá- nyokat ölt, hisz még nem volt megfelelő idő a sokból kiszűrni egy nemzet számára leg- j fontosabb, meghatározó törté- j nelmi pillanatokat. Szinte mér- j földenként megállhatunk bárhol az országban, ahol egy- egy díszes, „régies" tábla, hi- | vatalosan közli: „Történelmi Hely" az ahol állunk, többnyire valamelyik csata színtere, ahol ! Kanada fügqeílensége formáló- ' dott a múlt század második felében. A hangulat tehát valóban j történelmi ebben az országban. ; Bármennyire is furcsa látni ezt, j a válogatni még nem tudó, közel- ' múltból történelmet „csináló" | mozgalmat, hatását és hasznát I kétségbevonni nem lehet. Jus- I son eszünkbe saját problémánk, ; amikor a sok „igazi régiség” I között nehezen találjuk meg ' szükségességét a közvetlen múlt megőrzésének, amikor gondolkodás nélkül félredobjuk a nagyszülők ma már elavult használati tárgyait. Múltunknak i azt a részét semmisítjük meg ■ lépten-nyomon, amelyik egy másik ország féltve őrzött nemzeti történetének egészét jelenti, VANCOUVER-SZIGETE, ahol : a nyugati főváros Victoria van, , karnevál benyomását keltette az elmúlt hónapokban. Szép mozgalom bontakozott ki a jubileum hangulatában. Érdekes a példa, jellemző az előző gondolatokra. Előkerültek a régi ruhák és vi- ! seletek, szemüvegek és eser- ; nyők, még az elfelejtett lovas- i kocsik is, a modern városban. Hónapokig mindenki az államalakulás korának divatjában járt, fiatalok és öregek egyaránt, még az üzleti élet is igazodott a történelmi hangulathoz. (Haszon is volt benne természetesen nem kevés!) Itt találkoztam elsőízben az új kanadai múzeum-kultúrával, mely sok érdekeset és meglepőt nyújtott egy öreg európai múzeumi szakember számára is. I Az utolsó évtizedben több modern múzeum épült Kanadában, természetesen a jubileumi előkészületek jegyében. A vic- tóriai tartományi múzeum há- | rom hófehér ultramodern épü- J letegysége, különös dísz a város központjában. Központi kiállítása „Britisch Columbia száz éves” címmel tavasszal nyílt ; meg, azóta a látogatottság { szinte ijesztő méreteket ölt. Ä | tárlat nagyobbik része a múlt- j századi életet mutatja be, ha- j talmas technikai felkésziiltség- i gél épült enteriőrökben. Van itt pionír faház, teljes berendezéssel, egy-egy halász-vadász gazdasági egység épületei és esz- i közei, de megtalálhatók a ko- ! rai iparok megmentett műhelyei is. A kocsigyórtás, famegmunkálás erplékei olyan életszerűen elevenednek meg, ahogy a jellegzetes amerikai múzeumi stílus megkívánja, számunkra ta- ! Ián szokatlanul, panoptikum- ! szerűen. ÓRIÁSI MÉRETŰ KIÁLLÍTÁS , tárgyalja a „haza földjének” őstörténetét is. Az észak felől bevándorló őskori indiántörzsek emlékei, tíz-tizenkétezer évre engednek bepillantást a gaz- ! dag indián-kultúrába. E témának legfontosabb tudományos és múzeumi központja a nyugati partvidéken, a vancouveri . Jubileumi Múzeum, mely két éve épült az egyik festői szépségű tengeröböl partján. Az egymást váltó ősi kultúrák kő és csonttárgyai, az indián kézművesség remekei folyamatosan vezetik a látogatót a legutóbbi idők eseményeihez. Szemérmes hallgatásba merül azonban a színes, de küzdelmekben , és véres összeütközésekben gazdag indiánmúlt pusztulása. Kicsit bántó a huszadik század emberének elnéző lojalitása is, amivel az „elkerülhetetlen történelmet" magyarázza, felmentést kérve kimondatlanul a múltért, melyet átmentett szép múzeumaiba. A törzsfőnökök és nagy fehér vadászok kora véglegesen történelem lett Kanadában is, s mégis az a jó, hogy végsősoron vállalja ez az or- | szág csupán százévesen, a sok- ezeréves múlt hagyományait. Dr, Bánhidi Gábor
