Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-09 / 238. szám

T971. olttSber 9. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 7 Á tananyag programozása, objektív vizsgamódszerek a Pécsi Orvostudományi Egyetemen Beszélgetés Tigyi András professzorral a Biológiai Intézet igazgatójával A Pécsi Orvostudományi Egyetem Biológiai Intézetében már évek óta foglalkoznak az oktatási módszerek korszerűsítésével. Jelentős sikereket értek el a tananyag úgynevezett programozása és az objektív vizsgamódszerek kidolgozása és alkalmazása terén. Tigyi András professzort azért kerestem fel, hogy tájékoztatassa olvasóinkat az intézet ilyenirányú munkájáról. A hogyanon van a hangsúly- A tananyag oktatásának módszerei világszerte nagy át­alakulásban vannak — mondja a professzor. - Ennek oka az. hogy a közlésre szánt ismeret- anyag mennyisége az alsófokú iskoláktól kezdve egészen az egyetemekig az utóbbi évtized­ben hallatlan mértékben meg­nőtt. Napjaink iskoláiban nem az a legfőbb probléma, hogy mit oktassanak, hanem az. hogy hogyan. Rövid idő alatt minél több ismeretanyagot elsajátíttatni a diákokkal - ez a cél. Ennek érdekében prog­ramozzák a tananyagot — A pedagógia szakemberei sokat foglalkoznak ezzel a problémá­val. Ez ideig számos, igen eredményes módszer született Mindegyik jelentősége abban van, hogy minőségi változást jelent a tanár és diák számára egyaránt Átalakulnak a tan­könyvek. mert a programozott tankönyvijén az anyag, a lecke logikusan felépített, kisebb-na- gyobb didaktikai részekre van bontva. Minden rész új és új ismeretet tartalmaz, amelyet azonnal feladat követ a tan­könyvben. Az előrehaladás fel­tétele, hogy a tanuló a felada­tot mindjárt helyesen megold­ja. Amíg nem ad megfelelő vá­laszt a kérdésre, nem mehet tovább. Ez a módszer - mond­ja a professzor - kiválóan al­kalmas az önálló tanulásra, igazi tanulási élményt nyújt, mert a diák hamar eljuthat a sikerhez és ami még ennél is fontosabb - logikus gondolko­dásra neveL — A jól szerkesztett progra­mok gazdaságosak, mert ugyan­azt a tananyagot kevesebb energiával, rövidebb idővel le­het elsajátítani, mint a hagyo­mányos módszerekkel. Tigyi professzor ezzel kapcsolatban hivatkozik egyik pedagógiai szerzőre, aki kifejtette: — Jelenleg a főiskolai vég­zettség megszerzése érdekében az ember idejéből 16—17 évet fordít tanulmányokra. Harminc­negyven százalékos időmegta­karítással mindenki alkotótevé­kenységét hat-hét évvel lehetne meghoszabbítani. Ha ez a megtakarítás a programozott oktatással megvalósulna, az a szokatlan helyzet állana elő, hogy minden megfelelő képes­ségű ember húsz éves korában okleveles művelője lehetne tu­dományának és a tudományok 25 éves doktora sem lenne rit­ka jelenség. — Akárhogy is állunk ezzel a jóslattal - mondja Tigyi pro­fesszor —, a lényeg kétségkívül az, hogy korunk tudományos­technikai forradalmát csak az az ember tudja követni, akit az iskolákban és az egyeteme­ken megtanítottak tanulni, vagyis rávezettek annak a mód­szernek a követésére, miként lehet öntevékenyen információ­kat gyűjteni. Erre — miként a tapasztalat bizonyítja - kitű­nően bevált a programozott ok­tatás. A vizsgajegy nem függ a tanártól — A tananyag programozása nem meríti ki az intézetnek az oktatási módszerek tökéletesíté­sére irányuló törekvéseit. 1962 óta foglalkozik Tigyi profesz- szor az objektiv vizsgamódsze­rek alkalmazásával is — most arra kérem, foglalja össze e módszer lényegét. — A vizsga lényegében mé­rési folyamat — mondja. —A fi­zika, kémia, biológia kutatási területén a mérési adatokat nagypontosságú mérőpnűszerek szolgáltatják. Az így kapott eredmények függetlenek az em­bertől, tehát objektívek. Az em­beri tudás, az ismeret mérése, a vizsgáztatás - nem- ilyen egy­szerű. A vizsga eredménye függ a vizsgázótól és a tanártól egy­aránt. Vagyis szubjektív. Az emberi tudás mérésének ered­ményét, a vizsgajegyet szubjek­tivitása miatt tanár, diák és szülő bizonytalannak tekinti. Éppen ezért már korábban is tettek kísérletet a vizsgáztatás objektivitásának biztosítására.- Milyen kritériumai vannak az objektiv vizsgáztatásnak?- Mindenekelőtt az, hogy a tanár részéről jelentkező szub­jektivitást valamiképpen meg­szüntessük, valamint, hogy a vizsga reprodukálható legyen. Ez utóbbi minden más mérő­műszerrel szemben támasztható követelmény, hogy tudniillik bármikor, hasonló körülmények között visszaforgatható, felidéz­hető legyen. Az oktatás vonat­kozásában ez azt jelenti, hogy ugyanazon hallgatói csoportnál alkalmazva, megközelítően azo­nos eredményt produkáljon. Harmadik kritériuma, hogy a teszt összehasonlítható legyen. Ugyanis két teszt-lap csak ak­kor hasonlítható össze, ha mindegyik külön-külön is repro­dukálható, amelynek feltétele, hogy a mérés végeredményei nagy általánosságban meg­egyezzenek.- Ügy látszik, hogy az ob­jektiv vizsgamódszer kritériu­mait sikerrel valósította meg az angol „multiple-choice" el­vén alapuló többválasztásos tesztmódszer. Tigyi professzor úr is ezt a technikát alkalmaz­za. Ennek köszönhető e mód­szer sikere?- A fenti módszer speciálisan szerkesztett nagyszámú kérdés, illetve feladat alkalmazásából áll. Ez azt jelenti, hogy a vizs­gázó fiatalembernek nagyszá­mú kérdést tesznek föl. De ezen túlmenően jellemzi ezt a módszert az is, hogy a hallga­tónak a nagyszámú kérdések­ben többévé laszlehetőség kö­zött kell válogatnia, az utasí­tásban megjelölt szempontok szerint. Helyi és országos „kérdésbankokat'' kell szervezni- Hogyan történik a kérdé­sek összeállítása?- Ezt a munkát igen nagy körültekintéssel kell végezni - válaszolja a professzor. — Első feladat a vizsgakövetelmény pontos megfogalmazása. A to­vábbi teendő már valamivel egyszerűbb — ~ kiválasztani a megfelelő kérdéstípust. Ugyan­is a „multiple-choice" módszer számos kérdéstípust ismer, a legegyszerűbb asszociációs tí­pustól a reláció-analízis, majd variációs összefüggésekig. Ta­pasztalataink szerint az objek­tív vizsgáztatás megszervezésé­nek legideálisabb módja az volna, ha egy helyi oktatási in­tézmény, illetve országos szin­ten az illetékes minisztérium különböző szakemberek által szerkesztett feladatlapokat ösz- szegyűjtené, pszichológusok és tesztszakértők bevonásával sze­lektálná a kérdéseket - a leg­megfelelőbbeket elhelyeznék a bankba, ahonnan szükség Sze­rint el lehetne látni az ország oktatási intézményeit feladat­lapokkal. Kérésemre a professzor a há­zi kérdésbankból elém tesz né­hány feladatlapot. Elsőnek a legegyszerűbbet és ennél fog­va a legelterjedtebb, „az ötféle kiegészítés" kérdéstípust ve­szem szemügyre. Itt orról van szó, hogy egy kérdéshez öt le­hetséges válasz tartozhat. A vizsgázónak ezek közül kell ki­választani a legmegfelelőbbet.- Miért nevezik ezt „egysze- rű"-nek?- Azért - válaszolja -, mert az itt közölt feladat megfejtése nem igényel nagyobb szellemi energiát. Itt inkább a diák lexi­kális, ténybeli tudását lehet mérni. De azért lássunk eqyet; „a sarlóssejtes" jelleget viselő szülők utódaiban a sarlóssejtes és a normál jelleg aránya: A: 2:1. B: 1:1 A C: 1 :2 D: 3:1 E: 1:3- Mivel a hallgató az elmé­leti órákon megtanulta, hogy a sarlóssejtes beteg vérében a kóros sejtek aránya kétszer any- nyi, mint a normális sejteké, ezért az „A” betűt kellett beírni. Persze azon túl, hogy a hall­gatónak lexikális, ténybeli tu­dásának kell lennie e kérdés helyes megoldásához, a feladat mégis komplikált, amennyiben egy átöröklési törvényszerűséget kell alkalmazni egy konkrét pe­digré esetében. A kiegészítéses típusnak van egy olyan formá­ja is, amikor az öt válasz közül egy kivételt kell megjelölni. Lássuk! A .lecitin jól oldódik az alábbi oldószerekben, KI­VÉVE: A: Étert B: Etalont Q C: Kloroformot D: Acetont E: Benzint- Tehát a helyes megfejtés a „D", mivel a lecitin a felso­rolt szerves oldószerek közül az acetonban nem oldódik. A legnehezebb kérdés- A legnehezebb kérdésnek tartják a „multiple-choice" vizsgamódszerek között a relá­ció-analízis típust. Ez már ki­fejezetten ok-okozati összefüg­géseken alapszik, emiatt a hall­gatók logikai készségének, el­mélyült tárgyi tudásának méré­sére használják. A professzor véleménye szerint az ilyen tí­pusú feladatlap egyértelműen tükrözi a hallgató matematikai gondolkodási készségét, amely a modern biológiai szemlélet fontos eleme?- A hallgató a reláció-ana­lízis feladatlapon valamely ál­lítás és a hozzátartozó indok­lás viszonyát értékeli, ezen be­lül logikai ítéletalkotást végez. A következő formula szerint: A: az állítás és az indoklás helyes ér az indoklás tel­jesen megmagyarázza az állítást, B: mindkettő igaz, de az in­doklás nem világítja meg helyesen az állítást, C: az állítás igaz, de az in­doklás nem, D: az állítás nem igaz, de az indoklás önmagában helyes, E: az állítás és az indoklás helytelen.- A hallgató, mielőtt hozzá­fog a feladat megoldásához, az utasítást, a formulát figyel­mesen tanulmányozza, majd elolvassa a feladatot — íme; 1. az anizotrop anyagok a poláros fényt kettősen tö­C rik, MERT a felépítésük­— ben szereplő molekulák a térben teljesen szabály­talanul helyezkednek el. 2. a fáziskontraszt mikrosz­kóp feloldóképessége na­gyobb, mint a fénymik­£ roszkópé, MERT a fázis­objektív aperturája na­gyobb, mint a közönséges objektívé. — fejezte be nyilatkozatát Tigyi András professzor, a Biológiai Intézet igazgatója. Takács László Meggyorsult a fiatalítás kísérleteinek üteme Legyőzhető-e a halál? Valamikor régen az átlagos emberi életkor 20 év volt. A római korban négy évvel több lett, a feudalizmus idején pedig elérte a 31 évet. Oroszországban 1926-ban 44,3, 1959-ben 68 esz­tendő volt az átlagos életkor. A mai szovjet emberek átlagosan 70 éves korukig élhetnek, s egyszer majd elérik a 100 évet is. Elképzelhető-e, hogy az átlagos életkor még ennél is magasabbra emelkedjék? Az átlagos életkor fogalma mellett a tudomány a „lehetsé­ges élettartam” kifejezést is használja. A tudó­sok elképzelései ez utóbbival kapcsolatban kü­lönbözőek. Egyes feltételezések szerint a 112, sőt, a 124 év is elérhető. Mindenesetre akadt már olyan ember, oki 156, sót 186 évig éft Dr. Alekszander Bogomolec, kitűnő szovjet poto- fiziológus 150—160 évben állapította meg az aj­érhető átlagéletkort. A gerontológia — az élő szervezet elörege­désével foglalkozó tudomány, kutatja azokat a tényezőket, amelyek segítségével megközelíthető a cél: az emberek ne betegség, hanem a bioló­giai öregség következtében haljanak meg. A geriatria, az orvostudomány viszonylag fiatal ága; érdeklődési köre az aggkorra korlátozódik. Felöleli az öregkor betegségeinek tanulmányo­zását, megelőzését és gyógyítását. Aligha van még egy olyan tudomány, amely több feltétele­zést és több elméletet gyártana... Az ember izomerejének maxi­mumát 20 és 30 éves kora kö­zött éri el. A nemzőképesség ebben a korszakban éri el csú­csát — a szexuális tevékenység is maximális, majd fokozatosan csökken, egészen a 75. életév táján bekövetkező minimumig. Az öregedéssel járó agyi anyagcsereváltozások következ­ménye a szellemi kapacitás fo­kozatos csökkenése. A gondolat­társítás! és a logikus gondolko­dási képesség 45 éves kortól kezd észrevehetően gyengülni. Ha a gondolkodás képessége 20 éves korban — mondjuk 100 egység, akkor 50 éves korban 80, 60 éves korban pedig 75 egységnyi. Az öregedés — sajnos — túl korán kezdődik. Orvosok, alki­misták, papok, mágusok — mindannyian resztvettek az öreg­kor tanulmányozásában. A ge­rontológiával és geriátriává! fog­lalkozó könyvek száma eléri a 40 000-ret, — több mint 200 el­mélet igyekezett megfejteni az öregedés titkát. August Weissmann, az örök­léstannal foglalkozó neves né­met tudós szerint a halál elke­rülhetetlenségének oka: az öre­gedő emberi test elveszíti a sej­tek újratermelésének képessé­gét Hja Mecsnyikov tekintélyes orosz mikrobiológus elmélete szerint az emberi test fokozato­san mérgezi magát fölösleges termékeivel. Egyes tudósok nem elméletet állítottak fel, hanem megpróbál­ták o gyakorlatban felvenni a harcot az elöregedés ellen. Edouard Brown-Séquard, fran­cia fiziológus azt gondolta: megfiatalodik, ha kutya és nyúl friss herekivonatával beoltja ma­gát. Az osztrák dr. Steinach felvágta és összekötötte pácien­seinek spermacsatornáit — ab­ban a reményben, hogy ezzel serkenti az emberi tulajdonsá­gokat fiatalító sejtek sokszoro- zódását. A 20. században erő­teljesen meggyorsult a fiatalítás kísérleteinek üteme. A kísérleti anyagot pajzsmirigyből és agy­alapi mirigyből vették, később pedig agyalapi-, mellékvese- és pajzsmirigyek összetételéből. Dr. Bogomolec fiatalemberek epe- és velőkivonatából készített szé­rumot. Az orvosok által javasolt szerek: hormonok, vitaminok, szövetkivonatok, novokain, olaj­ból nyert növésserkentő, sőt: megolvasztott hó! A továbbiakban tudósok azt feltételezték, hogy a fiatalság meghosszabbításának nyitja az idegrendszerben rejtőzik. Mes­terséges altatással próbáltak az öregedő testre hatni, mivel az alvás gyorsítja az agy regene­Tolódásának folyamatát. A leg­újabb elgondolás az intenzív életáramra, az úgynevezett bio­áramra épít. Ukrán tudósok ki­fejlesztettek egy bioelektromos serkentő készüléket, mely alig­hanem ellenőrizni tudja majd az egyén ideg- és izomrendsze­rét, valamint a szerveket. A mesterséges agy és a halhatatlanság Az ember aligha gondolta volna, hogy szervei valaha he­lyettesíthetők, akár a gépalkat­részek. Orvosok és kutatók munkája nyomán azonban fé­mekből, gyantából, műanya­gokból mesterséges testrészek készülnek a hasüreghez, a ko­ponyához, s egész nyelő- és lég­csövet is „gyártanak". Már jó ideje alkalmaznak művesét, s eredményes kísérletek folynak „beszédképes" műgége tökéle­tesítésére. Elektromos szem- és fülmodelleket is terveztek. Sike­resen próbálkoznak új műanya­gokkal, melyek nem befolyásol­ják az anyagcserét, s az élő szövetekkel kontaktusban alkal­mazhatók. Az orvosok régóta kutatják, hogyan lehetne meg­valósítani azt, hogy betegség esetén a test bármely szervét kivegyék, megműtsék, s utána visszategyék a helyére; a kime­rült szerveket pedig átültetéssel helyettesítsék. Mindezek a beavatkozások meghosszabbíthatják a életet, ám sem a szervek helyettesíté­se, sem pedig bármilyen meny- nyiségű javítás nem akadályoz­hatja meg az öregkori életfolya­matok egyensúlyának megbon- lását — vagy a test „biztonsági tényezőinek” csökkenését. Külső hatások ezrei teszik bonyolulttá a test belső állapotának és „szabályozó szerveinek” védel­mét, karbantartását. Ezért fog­lalkoznak újabban a kutatók a test önszabályozó folyamatával. Az embernek meghatározott programokkal működő, külön­leges önszabályozó rendszere van; a programok közül kettő felvázolható. Az emberi gén „állati" programot is tartalmaz, melyek közül oz egyik például gondoskodik az önfenntartás ösztönéről. De az embernek ha­sonlíthatatlanul nagyszámú tár­sadalmi programja is van; eze­ket nem a gének tartalmazzák, hanem az agy megfelelő részei, melyek több billió sejtből épül­nek fel. Ilyen szemszögből vizs­gálva az ember akkor egészsé­ges, ha fizikai fejlődése enge­delmeskedik ennek a program­nak és akkor beteg, ha a prog­ramot különböző biológiai, fi­ziológiai, pszichikai és egyéb tényezők behatása megsérti. A természet, akár egy ragyo­gó komputer, előre számol prog­ramjának lehetséges megsérté­sével: tartalék programokat rak­tároz. De hát miért hal meg az ember mégis betegségekben, ha rendelkezik beépített felja­vító programokkal? Sajnálatos módon, előre nem látható kö­rülmények lépnek fel a szerve­zetben; a normális életritmustól történő eltérések ártalmas anyagfelhalmozódáshoz vezet­nek. Hol a határ? Es az agy vajon helyettesít­hető-e, ha megöregszik? A na­gyon távoli jövőben elképzelhe­tő a természetes és az ember­készítette agy összekapcsolása. A mesterséges agyat alkotója megtanítja majd saját szoká­saira és ízlésére. Amikor a ki­öregedett, élő agyat eltávolít­ják, az ember tovább él a mű­aggyal, amely tartalmazza tu­dását, ízlését, egyéniségét és memóriájának teljes anyagát. Elképzelhető még az is, hogy testének halála után az ember mesterséges agya révén tovább élhet! Ilymódon tehát a tudósok le­hetségesnek tartják a halhatat­lanságot Igenám, de ezzel kap­csolatban egy tekintélyes kiber­netikus kijelentette: „A maxi­mális stabilitás — a halhatat­lanság — stagnáláshoz, pan­gáshoz vezet és véget vet a fej­lődésnek.” Vagyis, o halhatatlanságra való törekvés magában hordoz­za a halált „Elektronikus f I t ff n apolono „Elektronikus ápolónőnek" ke­resztelték el azt a berendezést, amely jelzi a kórházban fekvő betegek váratlan szívműködés- rendelleneségeit. Hivatalos el­nevezése: karido-monitor. A Var­sói Műszaki Egyetemen épített készülék egyidejűleg négy be­teg szívműködése során kelet­kezett áramot képes regisztrál­ni, s ha bármilyen gyengülést vagy gyorsulást észlel, azonnal akusztikus és vizuális riasztó jel­zéseket ad le. A kardio-monitor — amely teljes egészében lengyel konst­rukció — már számos ember életét mentette meg. Sugárártalom — prognózis A biológusok mindmáig töre­kednek annak megértésére, miért nem egyformán ellenállók az emberek a sugárzással szem­ben: az egyesek számára min­den bizonnyal halálos sugár­dózis viszonylag veszélytelennek mutatkozik mások számára. En­nek az oka és lehetséges-e a közvetett biokémiai és fizioló­giai tényezőkből előre meg­mondani a veszélyeztetettség valószínű fokát? Az egereken végzett kísérle­tek (ezeknél az állatoknál meg­található az emberre jellemző összes alapvető biokémiai fo­lyamat) lehetővé tették, hogy a tudósok kidolgozhassák a su­gárérzékenység egyéni értékelé­sének módszerét. Az előzetes adatokból ítélve az értékelés pontossága közel 80 százalékos, bár igen sok személlyel még sokkal pontosabb előrejelzés lehetséges. Hogy milyen nagy- jelentőségűek ezek az eredmé­nyek, jól mutatja, hogy mind­eddig nem találtak egyetlen olyan biológiai mutatót sem, amely megfelelően megbízható mérője lett volna a sugárérzé­kenységnek. Hogyan sikerült a radiológu­soknak „kiszedni” a természet­ből ezt a meglehetősen titkos információt? A kísérlet alapgondolata az volt, hogy egyszerre több olyan mutató integrációs kiértékelését kell megvalósítani, amelyek va­lamennyire is kapcsolatban áll­nak a sugárérzékenységgel. Az állatokat tesztvizsgálat alapján több csoportra osztották. A cso­portszám annál nagyobb volt, minél kedvezőbbek voltak a teszt eredményei. így azokat oz állatokat, amelyek a legtöbb pontot szerezték, potenciálisan sugárállóknak, azokat pedig amelyek a legkevesebbet, maxi­málisan sugárérzékenyeknek le­hetett tartani. Bár mindössze három mutatót összegeztek (fehér vérsejtek számát, a fehérje oldódás se­bességét és a szénhidrát-anyag­csere mutatóját), a rákövetke­ző, különböző dózisú röntgen­besugárzások megerősítették az állatok besorolásának pontos­ságát. Az emberek sugárérzékenysé­gének megállapítása természe­tesen sokkal bonyolultabb. Mi­vel a tudósoknak nem áll mód­jukban, hogy embereken kísér­letileg ellenőrizzék előrejelzé­seik helyességét, az állati mo­delleken végzett kísérletek je­lentősége igen nagy. Ezek se­gítségével várhatóan ki lehet majd dolgozni az egyénenként maximálisan megengedhető su­gárdózisok rendszerét, s lehe­tőség szerint kiválasztani a magas, ill. alacsony sugárérzé­kenységű emberek csoportjait. Ma sok orvos van azon a véleményen, hogy hasonló elven végzett tesztek mutatóinak in­tegrációjával meg lehet adni a legkülönbözőbb típusú műté­tek és gyógymódok lehetséges eredményeinek előrejelzését Mégis, a szervezet „a priori” ellenállóképességének fokát egyes fertőzések, mérgező anya­gok és más negatív faktorok befolyásolják. Mivel a legfonto­sabb védőtulajdonságok gene­tikai természetűek, ezek össze­gezve, idővel az ember máso­dik „személyi igazolványai" le­hetnének, az olyan adatokkal együtt, mint a vércsoport és az Rh faktor. Sok szakértő vélemé­nye szerint az ilyen intézkedé­sek országos méretekben, meg- könnyítenék az orvosok munká­ját, s jelentősen növelnék a betegségek egyéni megelőzésé­nek hatásfokát. A kapacitás gyengülése

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents