Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
mi, október 3t. DUNÄNTOLI NAPLÓ 5 Dosztojevszkij varázsa Megemlékezés az író születésének 150. évfordulóján A El. nemzetközi felnőttbábfesztivál után Fölzárkózva az újkori művészetekhez Gyermekéveintc tűnő emléke, gyerekeink öröme, esetleg egy véletlenül" „kifogott” bábfilm a TV-ben. Számunkra csekély kivétellel ezt jelenti, azaz jelentette a bábjátszás. Jellemző módon az 1969-ben kiadott Színházi Lexikonunk is a játék eredete, környezete, a bábjátszók társadalmi helyzete szerint a népi és a vásári mellett megemlíti a művészi bábjátékot is. Ezen „kiváló művészek tudatos irodalmi és művészi célkitűzéssel működő bábszínházait" érti, és hazai úttörőjén kívül egyedül a nálunk 1949- ben életre hívott Állami Bábszínház- rái tud. A BÁBMŰVÉSZET KETTÉ VÁLT A magyar és a külföldi bábjótszás azonban alaposan rácáfol — nem kis mértékben — a két csabai és a két pécsi nemzetközi fesztivál tükrében — a három év előtti „hivatalos" adatokra. A nemzetközi bábművészet mai modern megnyilatkozási formáiban valóban föllelhetők a hagyományos népi és a vásári bábozás elemei. Csakúgy, mint „tudatos irodalmi-művészeti" célkitűzések is. De nem három külön kategóriában, hanem a legkülönbözőbb stílusirányzatokkal, mégis egységesen, a művészi bábjátszás igényével. A most lezajlott pécsi fesztivál záróértékelésén együttes véleményként ez úgy fogalmazódott meg, hogy „a mai bábjátszás benne van az újkori művészetek derékhadában; vele hozzá tudunk szólni az emberiséget iogiatkoztató legégetőbb kérdésekhez." Csakúgy, mint bármelyik más művészeti ág művészi törekvéseivel. S ebben a felismerésben áll a II. pécsi nemzetközi felnőttbábfesztivál talán legfontosabb eredménye, tapasztalata. Bizakodunk, még néhány év, és ezt a „polgárjogot" a hivatásos művészeti ágak is elismerik. Sőt, talán még az országos művészeti sajtókritika is észreveszi. Hátha. Annál is inkább, mivel van a pécsi fesztiválnak két másik nagyon fontos tanulsága is. Néhány feltűnő és nagysikerű amatőrkísérlet (pl. Bóbitáék) televíziós bemutatása után a 3 év előtti békéscsabai I. nemzetközi gyermekbábfesztivál (majd két éve az első pécsi rendezvény) jelezte először a maga valóságában, hogy a bábművészet kétfelé vált: gyermek- és felnőttbáb- művészetről van szó. És mindkettőben megtalálhatók a hagyományos (népi, vásári) és a modern irodalom-művé- . szeti (zenei, zenedrámai, balett, pantomim stb.) adaptációk, a művészi interpretálás igényével, eredményeivel, és természetesen hibáival is, mint minden más művészeti ágban. A másik: mindannyiunk — akik végigkísérhettük a bemutatókat —, egyik legnagyobb élményeként: a hivatásos (többségben állami) bábszínházak és az amatőregyüttesek szereplése egymás mellett. Ritka kivétellel lényeges művészi vagy előadástechnikai különbségek nélkül. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az élvonalbeli bábegyüttesek jó háromnegyedét kitevő műkedvelők eredményei révén nálunk a hazai bábművészet fölzárkózott a legjobb amatőrkórusok és néptáncegyüttesek — nemzetközileg is jegyzett — színvonalához. Magyarán: újabb adatot szereztünk annak igazolására, hogy a „műkedvelő" fogalom tartalmi jelentésváltozáson ment át. Ma már nem az, mint 15— 20 éve. És erre érdemes volna felfigyelni némely hivatásos művészi körökben, szövetségekben is. Ahogyan Leonora Spet asszony (Szovjetunió) megfogalmazta: „Nemcsak amatőrök tanulhatnak a hivatásosoktól, hanem fordítva is áll. S elsősorban a gondolat, a fantázia gazdagságát és szabadságát tanulhatják, amely nem köti őket úgy, mint a hivatásosokat." A bőség zavaróban próbálok válogatni a látottak, hallottak közüh És bármennyire szeretném most szép, élvezetes produkciók értékeit elemezni — helyem szűkös —, csak néhány tematikus szempontra szorítkozha- tom. TÁRSADALMUNK FONTOS PROBLÉMAI Igen megragadott helyenként a produkció gondolatisága. Nem mindenütt egyformán és egyértelműen, de a tendencia világosan érezhető: jelenkori társadalmunk fontos problémáinak fölvetése a bábművészet formanyelvén, eszközeivel. Nyugtalanítani, felkavarni, gondolatokat ébreszteni bennünk, hogy — etikai értelemben — ne aludjunk olyan nyugodtan (nemegyszer kifejezetten szocialistának látszó takarónk alatt) rossz, burzsoá, kispolgári beidegződéseink ágyikójában. (Amiket szemérmesen „maradványoknak” emlegetünk.) Vagyis — jobbára emocionális élmény kíséretében — többször megcsillant a bábművészetben az intellektuális műfaj igénye, törekvése. Például a Stand néni; a Kompozíció „in memóriám Karinthy Frigyes" (Állami Bábszínház Stúdiószínpada); a Moc- kinpot úr (Orfeo Bábegyüttes, Budapest) című darabokban. S ezzel talán le is zárul a sor. Ahogy a záróértékelés is hangsúlyozta: kevés ilyen tartalmú produkció volt, a többség kellemes, szép színházi élményt adott. Ilyenre viszont elég sok a lehetőség, szemben a gondolkodtatni akaró előadásokkal. A tendencia, az intellektuális élmény jelentkezése a pécsi fesztiválon viszont nagyon örvendetes, ígéretes. \ Azt hiszem, kivétel nélkül mindannyiunk gyönyörűségére szolgált a fesztivál első napja, a népművészet- néphagyomány témájú produkciók előadása. S köztük is első helyen (az esti hivatásos produkciókat is túlszárnyalva) a kassai Glóbus Bábegyüttes mély arisztikumával örökre emlékezetes népballadái. Ezenkívül számomra a két népi betlehemes bábjáték, a Profán misztérium (Tiszakécs- kei Szitakötő Bábegyüttes), s előtte az originális népi játék élménye, a vörsi bábtáncoltaták bemutatója, illetve a szentlőrinci Százszorszép Bábegyüttes Mónár Anna árnyjátéka nyújtotta a legtöbbet. Az előbbiekről már szóltam korábban; a szentlőrinciekkel kapcsolatban hadd idézzem a bábművészet egyik neves szaktekintélyét. Leonora Spet mondotta: „Ez a többihez képest szerény előadás nagy hatással volt rám. Előadói teljes azonosságot mutattak a ballada tartalma és eszközei között. Kevés szóval és rendkívül kevés mozgással sokat elmondottak, a művészi sűrítés néhány, a szakembereknek igen jelentős példájaként.” Két operát és egy klasszikus balettet láttunk. A Bóbita Bábegyüttes A kékszakállú herceg vára című Bartók- operaelőadásáról több ízben szó esett. Bíráló értékítéletek is elhangzottak, de úgy gondolom, érdemes elfogadnunk az egyik kritikus felszólaló szempontját: valószínű, hogy mindez kis helyen (tehát voltaképpen az eredeti bábszínpadon, ahová készült) másképp hatna. Az Astra Bábegyüttes Haydn-vígoperája, az Ember a Holdon ragyogó művészi komplexitásában maradéktalan zenei, bábszínpadi és hozzátenném: maradéktalan színházi élményt is adott. A marionett technikát paraván nélkül alkalmazták, a bábok mozgatói a produkció szerves részeiként éltek a színpadon. Csodálatos művészi harmóniában a bábokkal, mégis érzékeltetve, hogy a főszereplők itt nem az élő személyek ... IGAZI FESZTTVALLÉGKOR Végül a rendezésről. Tárgyilagosan és önelégültség nélkül: sikeres volt. Jól szolgálta a nemzetközi bábművészet ügyét, az UNIMA eszmeiségét. Fölvázolta e művészeti ág irányzatait, fő problémáit; lehetőséget nyújtott ezeket áttekinteni a szakembereknek és a bábművészeknek egyaránt. És jót tett nekünk, Pécsnek is. Értékei elsősorban tartalmiak, művésziek, tehát nem külsőségekben jelentkeztek. Erre az egészre, a műsorok szép ívben fölépített rendjére, a tartalmas vitákra, a nagyvonalú és igazán európai hangulatú záróértékelésre valami csöndes, halk elegancia jellemző. Az igazi fesztivállégkör itt belső, szellemi gazdagságot árasztott; a szűkösség, a zsúfoltság ellenére is. A „Doktor Sándor" ^nem egy üvegpalota. Mégis azt éreztük egy kicsit, hogy lehet ide is Párizst varázsolni néhány napra. Ahogyan ez soha nem attól függ, hol csináljuk, hanem milyen a hozzáállásunk, mennyi és milyen a szellemi kapacitásunk hozzá. Ennek pedig a birtokában vagyunk, a bábfesztivál megrendezése bizonyság rá. S arra is, mi mindent tehetünk majd két év múlva, esetleg másképp, még jobban is. Hírünket — jó hírünket — elviszik a világba; a várakozás és a résztvevők száma, érdeklődése a következő pécsi felnőttbábfesztivál iránt nyilvánvalóan növekszik majd. Érdemes erre számítanunk, érdemes felkészülnünk rá, minden szempontból. A növekvő elvárás is feltehető a következő találkozó iránt. Feladatunk teljesíteni. Rajtunk áll, hogy Pécs az európai felnőttbábművészet Cannes- ja lehessen. Wallinger Endre Dosztojevszkij művészete több mint egy évszázada varázsolja el az olvasókat. Hatása alól senki sem vonhatja ki magát. Nagyságát még azok is elismerik, akik tanításával, felfogásával szemben állanak. Mindössze hét év és néhány száz kilométer választotta el Tolsztojtól, de bármennyire különösen hangzik is, az orosz irodalom e két óriása soha sem találkozott, még csak nem is levelezett egymással. Mégis, a későbbiek során kritikusok, írók, sőt az olvasók is gyakran együtt emlegetik őket, hol szélsőségesen szembeállítva egymással, hangsúlyozva a két író művészetének összeegyezhetetlen ellentétét, hol pedig arról beszélnek, hogy, mint a napfénytől az árnyék, Tolsztojtól Dosztojevszkij éppúgy elválaszthatatlan. Ma már azonban bizonyos, hogy az ilyen szembeállítás, amely odáig mélyült, hogy már nemcsak két írót, hanem az olvasókat is elhatárolja egymástól, mondván: .nehéz elképzelni olyan embert, akinek lelke egyidejűleg vonzódnék Dosztojevszkijhez és Tolsztojhoz — lehetetlen. Sokan úgy vélekedtek, nem egyszer a hivatalos kritika is, hogy Dosztojevszkij beteg zsenijénél többre becsülendő Tolsztoj egészséges zsenije. Dosztojevszkij varázsa azonban ennek ellenére újabb és újabb olvasókat ejtett rabul, akik azt bizonygatták, hogy csak a beteg kagyló terem igazgyöngyöt. Csodálói sorában nemcsak irodalmárokat találunk, hanem például Einsteint is, aki kijelentette, hogy többet tanult. Dosztojevszkijtől, mint Gausstól, Miben van varázserejének titka? Eiősorban eredetiségében, abban az értelemben, hogy módszere az analízis és nem a szintézis, azaz a mélybe hatol, az atomokat szétbontva láttatja meg az egészet. Másrészt újszerű modernségében, hiszen Dosztojevszkij az emberi lélek olyan mélységeibe hatolt be, ahol előtte senki sem járt és az olvasók nem kis ámulatára megmutatta, hogy a rendellenes a természetes és ami eddig természetesnek tűnt, az a rendellenes. Dosztojevszkij nem az embert ábrázolta a világban, hanem nála a világ tükröződött vissza az emberben. Más kutatók pedig rámutattak arra, hogy Tolsztoj vizuális, Dosztojevszkij pedig auditív típus; Tolsztoj a külsőről következtet a belső tulajdonságra, Dosztojevszkij megfordítva. Tolsztoj összerakó típus, Dosztojevszkij szétbontó. Ebben van modernsége, ami előkészíti a XX. században európai diadalútját. Mind a mai napig gyakori jelenség, hogy egy-egy divatos művészetifilozófiai irányzat igyekszik izmusának zászlajára tűzni Dosztojevszkijt így próbálták kapcsolatba hozni a szimbolizmussal, a freudizmussal és legújabban az egzisztencializmussal, személyét és tanítását gyakran egyoldalú torzítás útján egy adott politikai nézet igazolásává kívánják megtenni. Mi sem természetesebb, hogy hazájában számos író előtt lebegett „Dosztojevszkij nagy árnya”, nem csekély hatást gyakorolva írókra, olvasókra egyaránt. Nemegyszer olyan szovjet írókat is elbűvölt, akik egyébként eszmeileg-művészileg egyaránt távol kerültek tőle, míg mások egész életükben viaskodtak hatásával. Diadal- útja a Szovjetunióban nem volt egyértelműen folyamatos. A kritikusok egy csoportja a harmincas évek elején teljességgel elutasította, ahelyett, hogy — mint erre Lenin is felhívta a figyelmet — differenciált elemzéssel közelítették volna meg a nagy írót. A második világháború után ismét háttérbe szorult, egészen 1956-ig, halálának 75. évfordulójáig. Az azóta eltelt másfél évtized számos értékes Dosztojevszkij-tanulmány és életművének sok darabja látott napvilágot, bizonyítva, hogy háttérbeszorulása csak ideiglenes volt. Növekvő népszerűségét a Szovjetunióban mi sem, bizonyítja ékesebben, mint hogy a jelen évforduló alkalmából született meg egy 30 kötetes Dosztojevszkij-életmű kiadásának terve. És vajon mit tud a magyar olvasó Dosztojevszkijről? Mikor jutott el hozzánk, hogyan hatott és hat ma is szellemi életünk fejlődésére? Dosztojevszkij első magyar nyelvű tolmácsolása Csopey László nevéhez fűződik, ö ültette át nyelvünkre 1879- ben A szelíd teremtés című novellát, A szerény asszony — címmel. Dosztojevszkij műveinek elterjedésével egy- időben ismerik meg a magyar olvasók a nagy író tragikus életrajzának megdöbbentő momentumait: még nincs tizennyolc éves, amikor apját, kegyetlenkedései miatt jobbágyai agyonverik, ekkor tör ki rajta a „szent betegség", az epilepszia. Tíz év múlva újra átéli a halál megrázó élményét: Petrasevszkij forradalmi körében való részvételéért a cár halálra ítéli. A hóhér már az ítélet végrehajtásához készülődik, amikor az uralkodó az ítéletet 4 évi szibériai katorgára változtatja. Az itt eltöltött börtönéveket írja meg világsikert aratott művében, a Feljegyzések a holtak házából című regényében. A szörnyűséges börtönvir szonyok leírása magát a cárt is meg-r könnyeztették, noha ő maga küldte Dosztojevszkijt oda. E művével a mar gyár olvasók Timkó Ivart fordításában, 1897-ben ismerkedhettek meg. A századforduló első évtizedeiben a Dosztojevszkij-kultusz egyre erősödik hazánkban, szinte minden jelentős művét lefordítják. Megindultak a Dosztojevszkij dra- matizálások a magyar színpadokon, Először Budapesten játszották a Bűn és bűnhődést, Raszkolnyikov címmel, 1933-ban. Az első pécsi reflektálások Dosztojevszkijről a Pécsi Napló 1925. október 11. számában olvashatjuk a Nyetocska novellával kapcsolatban, A fenti újság 1935. november 26-i számában ezt írja: „Bűn és bűnhő- dés — dráma bemutató. Dosztojevszkij az orosz irodalom világhírű szellemóriása szólal meg csütörtökön este színpadunkon a Bűn és bűnhődés című drámában ... Az orosz tárgyú darabok mindig kedvelt műsordarabjai voltak a magyar színházaknak.” A Pécsi Nemzeti Színház 1961. dec. 16-án, Radzinszkij átdolgozásában mutatta be. Dosztojevszkij 1881-ben, 90 évvel ezelőtt halt meg, hatvanéves korában, Dr. Hajnády Zoltán Évadnyitó hangversenyek PAUL CAPOLONGO személyében méltán népszerű karmester vezényelte a Filharmónia idei első zenekari hangversenyét. örvendetesen nagy érdeklődés övezte az elmúlt évadban Pécsett óriási sikerrel bemutatkozott művész újabb vendégszereplését. Újból bebizonyosult, hogy mennyire hiányzik Pécsett egy igazi hangversenyterem, amely elhelyezése, méretei és akusztikai viszonyai folytán méltó otthona lehetne városunk elismerten magas színvonalú hangversenyéletének. Capolongo műsorát Beethoven műveiből állította össze. Hiába az elmúlt jubileumi év sok-sok Beethoven- előadása, a jó zenét szerető közönség soha nem sokallja e muzsikát, Capolongo Beethoven-hangversenye, túl az évadkezdés örömén, ünnepet jelentett számára. Ez a zene, igazolva a kodályl mércét, „kiállta a nép és az idő próbáját", évszázadok múltán is megráz, felemel, magával ragad. Korszerűbb, mint valaha: szól a mai emberhez is, saját érzéseinket fedezzük fel benne. És csodálatosan, meg- unhatatlanul szépnek, igaznak találjuk. Capolongo művészete valóban ünneppé avatta a hangversenyt. Kivételes intenzitással él a zene ebben a forró temperamentumú művészben. Minden hangot, frázist fontosnak talál, minden dallam, minden harmóniai fordulat szépségének újra és újra külön tud örülni. Elképzeléseit szuggesztfv egyénisége és bámulatos virtuóz vezénylési technikája révén képes megosztani a zenekar muzsikusaival. És e muzsikusok vele együtt lelkesednek az eléjük állított zenei szépségeszményekért, és erejük, tudásuk, tehetségük maximális latbaveté- sével igyekeznek ezeket megvalósítani, hangzó életre kelteni. Capolongo nem kéri számon tőlük, hogy milyen mértékben képesek őt követni, velük — és a hálás közönséggel — együtt örül minden elővarázsolt szépségnek. Eközben a Pécsi Filharmonikus Zenekar olyan teljesítményének örvendhettünk, amelyet biztató alapnak tekintünk az évad további versenyeire. Már a műsort nyitó III. Leonóra-nyi- fányban több szép momentumra figyeltünk fel, így a szabadulást jelképező távolról felhangzó trombitaszólóra. Még megoldottabbnak éreztük a VII. szimfónia előadását. Különösen a gyors tételek és a nagyívű fokozások ragadtak magukkal. Emlékezzünk az első tétel kidolgozási részének eksztatikus csúcspontjára! A végig kitűnően tartott, feszes ritmusú előadás révén érezhettük e szimfóniát valóban a tánc, az örömmámor apoteózisónak. Régért és ritkán hallottuk mélyvonósainkat olyan tisztaszép hangon énekelni, mint ezúttal a különben kissé elsietett második tétel első variációjában. LUX ERIKA volt a fiatalkori B-dúr zongoraverseny szólistája. Természetes muzikalitással, bár viszonylag kis hangon, de kulturált billentéssel játszott a fiatal zongoraművésznő. Előadásmódjának legnagyobb erénye: minden hangért felelősséget vállal, gondosan, színesen és tudatosan formál, ugyanakkor nem vész el az előadás egyszerisége. Lux Erika nagy kedvvel és ambícióval zongorázott, láthatóan élvezte, hogy Capolongóval együtt muzsikálhatott. Zenemű és előadóművész szerencsés találkozásának voltunk tanúi, helyenként azonban megítélésünk szerint olyan romantikus hangszíneket is igénybe vett Lux Erika, amelyek már az impresszionista zene irányába mutatnak. * Maradandó élménnyel gazdagított az első kamarabérleti hangverseny is, RÉTI JÓZSEF ária- és dalestje. Sajnálatosan elhanyagolt műfaj nálunk a dal, nem is emlékszünk már a legutóbbi pécsi dalestre, pedig — mint azt jelen hangversenyünk is mutatta — a dal egyike a legzeneibb műfajoknak, a zeneszerzők legintimebb érzéseiket a legáradóbb intenzitással és ugyanakkor tömörséggel gyakran dalaikban fogalmazták meg. Réti József, a Magyar Állami Operaház kiváló tenoristója, a Zeneművészeti Főiskola énektanára, egyáltalán nem ismeretlen a pécsi közönség előtt. Számos oratórium előadás során megcsodáltuk és méltattuk már kitűnő hanganyagát, magasrendű zenei intelligenciáját, fölényes ének- technikáját, énekeseknél kivételesen biztos intonációját. Szerda esti hangversenyén nagyszerű diszpozícióban szerepelt, dalénekesként is tudásának, képességeinek legjavát nyújtotta. Műsorának első tömbjében az olasz barokk zenéből hallottunk dalokat és áriákat. A nagy kedvvel és műgonddal, biztos megformálásban előadott Giordano, Peri, Caccini, Durante és A. Scarlatti művek hallatán boldog rácsodólkozással észlelte a hallgató, hogy régi századok már-már elfeledett mesterei mennyi mindent tudtak az életről és muzsikájuk mily nagy mértékben kifejező. A kései, Varázs- fuvola-szomszédsógban keletkezett Mozart-kantátában Sarastro hangjára világosan ráismerhetett a közönség, Szép, stílusos Mozart-éneklést hallottunk. A legnagyobb élményt Schumann Dichterliebe-da\cik\usának megszólaltatása szerezte. A költő reménytelen sorsra ítélt szerelmének ezernyi hangulatát villantja fel e csodálatos dalsorozot: a reménykedéstől az átkozódásig, a beteljesedés víziójától a lemondásig, az álomban megnyugvást keresésig. Felejthetetlenek a zongora utójátékai, ahol a hangszer folytatja azt, amit az ének már nem képes kimondani. Réti József végigvezette hallgatóit e schumanni „zeneórám ón”, kiváltképpen a halk és lassú dalok bensőséges megformálása emlékezetes. A megérdemelt hatalmas közönségsiker újabb ráadás- dalok szebbnél szebb előadásét eredményezte. Réti József valamennyi mű- sorszámát eredeti nyelven énekelte. Ideális zongorakísérőnek bizonyult Varasdy Emil. Érzékenyen, hajlékonyon alkalmazkodott szólistájához. A Schumann-dalok útójátékaiban azonban nem tudott igazán kamaratórssá válni. Zongorajátékával körzeműködött a hangversenyen Borsay Pál, a Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának tanára. Műsorválasztása (Mozart: D-dúr szonáta, K. 311 és Schumann: Karnevál) révén a közreműködés a hangverseny szerves része lett. Csak örülni tudunk, hogy Mozart tündérszép szonátáiból többet is hallhatunk az idei bérleti hangversenyeken. A Karnevál báli ^ forgatagát, amelyben a muzsi- kustársak mellett a schumanni álomvilág alakjai is sorra megjelennek, kivételes zenei élvezet végigkövetni. Borsay Pál zongorázása alapos felkészültségről, jelentékeny pianisztikus készségről, egyéni ízlésről és sajátos hangulatteremtő képességéről győzött meg. Szesztay Zsolt
