Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-24 / 251. szám

1971. október 24. DUNANTOLI NAPLÓ A Harlequin dicsérete Picasso kilencven éves Homo mér mitikus általánossággal jelenti a huszadik század első felének mindahány művészeti felfedezését. Az alkotás romantikus korszakának utol- sé nagymestere: Pablo Ruiz Picasso. A magatartásán átragyogó szimbo­likus motívumok a teremtő szellem gáttalan villódzásaiban jelennek meg, helye van benne a népi bohózat melo- dramatikus pózainak, s a babérliget­ben faunokkal társalgó hellén isten klasszikus gesztusainak. Az egyszerű ember és a „fennkölt" intel lektuel ugyanazt találják meg életművében. Az egyik számára termett a béke- ünnepek demokratikus jelképrendsze­re, a torrero és clochard színpadias világa, a másik számára a posztimp­resszionizmus dekoratív követelményei felől a kubizmus analitikus felfogá­sáig, a lirizáló kék korszakon keresz­tül a lírai absztrakció első kísérletéig érkező festő vívmányai a fontosak. Mi lehet az, ami alakját úgy egybemossa • modern művészettel? Hiszen a kereső nyugtalanság a rá- találás biztonságával párosult benne, nemcsak kísérletei, hanem eredményei is voltak, melyeket az utána következő művészgenerációk biztonsággal tekint­hettek kiindulópontnak. Nem érezte magát jól az avantgarde örök robba­násában. A formakeresés rutinja a harmincas évek végén már tartalmi elemeket Is követelt, így inkább epikus mélységekben építette tovább ezer­színű világát. Alkata inkább szintézis­teremtő, mint analitikus megoldáso­kon gondolkodó, ezért visszafelé köny- nyebben igazolhatók tettei, mint előre. De az alakításban való rutinja, kor­szakainak sokfélesége, egyes művei­nek kimagasló minősége, a szerkesz­téstől a lírai deformációig lendülő sti- lóris bővérűsége a század egyik leg­izgalmasabb életművével ajándéko­zott meg bennünket Élete, amelynek onnyi kiállítást, könyvet nyolc kötet­nyi oeuvre-katalógust szenteltek, min­dig rejtegetni fog feltáratlan titkokat, ha a művészetet értelmezőknek nem is, a kortörténészeknek és filológusok­nak mindenképp. Cirkuszai, tenger­parti díszletek előtt álló, ironikusan klasszicizáló nőalakjai, mulatságosan, ugyanakkor tragikus megismételhetet- lenséggel felidéződő bacchanáliái, gunyoros műhelyrajzai nyalábokban sugározzák felénk korunk végleteit: az intellektuális megismerés felhőtlen de­rűjét, a létezés sárosán földi gondjait Műveinek nagyrészében a klasszi­kus idézetek, a cirkusz és a bikaviadal kulisszái jelentenek menedéket, a já­ték jelenti az élet okát és értelmét A békeidők archaikus mosolya mel­lett megfért művészetében a népirtá­sok jogszokásával szembeni mérhetet­len gyűlölet is. Tragikusan groteszk állásfoglalásai, a Guernica, a Koreai háború, a Háború egyszersmind az antifasiszta művészet szimbolikáját te­remtették meg. Azoknak a stílusterem- tőknek egyike Picasso, akik műveik­ben összefoglalták koruk majd min­den állásfoglalását. Izzóan lüktetnek művészetében az anyagok, formakap­esolatok, képzettársítások végletei. A freskók, kerámiák, szobrok, képek, gra­fikák egyszerre idézik a magamuto­gató vásári árus és archaikus filozófus vonásait, komoly politikai állásfogla­lás vegyül a plerrot flckándozásaiba, s ha a folyvást arcán lévő álarca mő- gül pillant a világra, annak dermesz­tő képletei felengednek. Humorában sűrűn épít reménytelen mozzanatokra, drámáiban az elesettek fölé mindig fest egy csillogó kis virágot Picasso művein keresztül az élet milliófelületű, kristálykemény közegnek tűnik, benne a létezés végletes lehetőségeivel, az előre és visszalépések rendszerével. Stílusa eltéveszthetetlen. Műveinek óra csillagászati magasságokba ér. O maga félrevonulva szakadatlan dolgozik, a világ pedig Picasso lassan mítosszá érő titkait és eredményeit gonddal beépíti egyéb mítoszai közé. Aknai Tamás Varga Gyula diasorozatai A dia színes állókép, kis helyen el­fér, bármikor elővehető. Dédelgetett emlékek elevenednek meg ilyenkor. Féltve őrzött színes tengerpartok, le­nyűgöző vidékek, ritka érdekességek! meglesett karakterek Idéződnek fel. „így láttam, ott jártam”, „amikor én” ... - személyes élmények a fel­idézés erejével. A színek kontrasztja, lágy puhasá- ’ ga, a gazdag tónusértékek: szemet- gyönyörködtető látványidézés. Dr. Varga Gyula diapozitívjei töb­bek ennél. Nem véletlenre bízott, egyedi, vissza nem térő, nagy élmé­nyekkel való találkozást rögzít Nem is csupán a kivágás lehetőségével élve, mérlegelve komponál. A képek láttán úgy érezhettük, hogy ő nem ta­lálja, hanem választja a témát A ké­pek sorozat-jellege is ezt bizonyítja. A felvetett problémát nem körbefény- képezi, hanem a témában rejlő lehe­tőségek kibontakoztatása izgatja. A diázás nemcsak kitárulkozása Ia­het a világnak. A szín erejét hatását kihasználva a méretek, távolságok és mélységek, feszültségek és ellentétek dramatizálására alkalmas. Intim mű­faj is lehet Ezt műveli Varga Gyula. Nagy szakmai felkészültségről tanús­kodik az „Eozin” sorozat A díszes, színes máz lazúros, eleven mozgé­konysága - izgalmas feladatnak bi­zonyult Vajon csak felület-fotografólóssal állnánk szemben? Nem hiszem. Mind­egyik képen megjelenik a jellegzetes eozin díszítő elem. Képi ritmust teremt vagy úgy, hogy az ornamens megis­métli önmagát, vagy pedig a képki­vágás szuggerálja a nézőben a díszítő motívum ritmus igényét. A stilizált mo­tívum egyszerűsége szerencsésen ta­lálkozik á máz gazdag festóiségével. így az apró részletek finomsága mo­numentólisnak hat. Az egyik leglzgal- masabb kép az, amikor a csillogó, de élettelen háttérre egy élő barka ár­nyéka, ornamensként rávetődik. Fi­nom, érzékeny kapcsolat A „Térzene” sorozat: trombiták szá­jából látott világ. Torz fintorú házak hangosan pöffeszkednek. Nyúlánk, egymásba kapaszkodó házfalak lökdö­sődnek. Fejetetejére állított, recsegés­sel kisért groteszk látvány. így is lehet látni, ilyenek is lehetünk olykor. A szatirikus hang - jó ötletet felhasz­nálva - a képek során erősíti egy­mást Mulatságos és irreális, mosoly és viszolygás párosul itt „A klinika” sorozatot tiszta, okos, mértéktudó formái tették emlékeze­tessé. A képek hangvétele, nyugalma biztonságot kölcsönzött. Itt is, akár az „Eozin" sornál az egyszerű elemek bensőséges hangulat hordozói. Kerül­ve az érzelmességet — a klinika rend­je, fegyelme, humanitása jelentkezik a képi elemeken, falakon, üvegabla­kokon, árnyékban. A „Palkonya-Villánykövesd” hálós fotós-téma. Sokszor látott pincesorok, fehér házfalak, apró ablakokkal; üte­mes rendben, egymás után. Baranya gyöngyszemei ezek a kis utcasorok. Dr. Varga Gyula képein új motívumokkal bővül a megszokott látvány. A népi építészet érdekessé­gét egy hordó, eresz, öreg kapu se­gítségével életközeibe hozza. Ezek a jelek az ember jelenlétéről vallanak. Apró jelek, amelyek tárgyi funkcióju­kon túl az élet folytonosságát, kime­ríthetetlen gazdagságát bizonyítják. Dr. Varga Gyula őszinte szemmel vizsgálja a világot. Szerény tartózko­dással döbbent rá bennünket az apró örömök megbecsülésére. Pilaszanovich Irén ■ Az Operaház homlokzata ESTÉNKÉNT felgyúlnak a fények, ki­tárják a kaput, s megindul az ünnep­lőbe öltözött közönség, hogy elfoglal­ja helyét az Opera nézőterén. Ma Bartókot játszanak, holnap Muszorg­szkijt, szerdán Richard Strausst, aztán Verdit, Mozartot, vagy Szokolayt. Egyik nap Anna Moffo énekel, másik nap a Bolsoj vendégjátékát hirdeti a színlap. A nemzetközi zenei életben „jegyzik”, számon tartják a Magyar Állami Operát. Operaházat nálunk csak a múlt szá­zad utolsó negyedében építettek, pe­dig akkor a hazai operajátszásnak már szép hagyományai voltak. Az első magyar nyelvű operát Chudi olasz ze­neszerzőtől a „Pikko hertzeg és Jutka Perzsi”-t Szerelemhegyi András fordí­tásában, 1793-ban Budán adták elő. (Ezt az operát az idén nyáron harmad­ízben a Szentendrei Theátrum tűzte műsorára.) A következő évtizedekben Legszebb színházunk: AZ OPERAHÁZ a nogy vidéki társulatok — Kolozsvá­rott, Nagyváradon, Debrecenben, Kas­sán, Miskolcon — adtak színpadot operáknak. Mígnem 1837-ben, a Pes­ten felépült Nemzeti Játékszín (később Nemzeti Színház) megtartotta első zenedráma bemutatóját, a Sevillai borbélyt Rossini operáját ugyanazok az énekművészek tolmácsolták, akik már másfél évtizeddel azelőtt Miskol­con énekelték. Majd fél évszázadig ez a színház adott otthont a prózai és a zenés drá­mának is. A 60-as évek sorért felme­rült az Igény az opera önálló ottho­nának megteremtésére. 1872-ben bi­zottságot neveztek ki, amely kijelölte a felépítendő opera helyét Megvásá­rolták a Sugár úton (a mai Népköz­társaság útján) a Hermina téri zsib­vásár telkét, ahol az Operaház ma is áll. A pályázaton Ybl Miklós terve nyerte el a bírálók tetszését S 1875 őszén ünnepélyesen megkezdődött az építkezés. Dr. Podmaniczky Frigyes in­tendáns, Ybl Miklós és Hofhauser épí­tési vállalkozó tették meg az első ka­pavágásokat Kilenc évig építették a díszes palo­tát, Ybl Miklós személyes vezetésével. Külseje-belseje szépen harihonizáló, ünnepélyes alkotás. Homlokzatártalc magas ívelése, loggiái, márvány osz­lopai, fényárban úszó lépcsősora, igazi olasz palotához hasonló folyosója, a sok aranyozás, s olyan freskók, mint Lotz Károlyé a nézőtér fölött, vagy Feszty Árpád, Than Mór, Vastogh György, Székely Bertalan falfestményei méltán fokozzák az épület szépségét A bejárat fölött, a legfelső erkélyso­ron 16 nagy zeneszerző szobrát he­lyezték el, a főhomlokzat fülkéiben a négy múzsa kapott helyet, s a főbejá­rat jobb és bal oldalán a két magyar zeneszerző géniusz, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc szobra áll. A nézőteret 500 lángú légszesz csil­lár és az emeleti páholysor előtt 12 kisebb csillár világította meg. A szín­padi hatásvilágítást már ekkor négy 1200 gyertya erősségű ívlámpa szol­gáltatta. A sok gyertya már az első estén kisebb tüzet okozott. Az épület­be 1895 nyarán szerelték be a vil­lanyt. Már építésekor különleges Mir»; padtechhikával látták el az operát, „a színpad vagy egyes részei vízerő- művezettel emelkedtek, süllyedtek”. Amikor 1884. szeptember 26-án megnyitották a Magyar Királyi Ope­rát, műsorára a Bánk bán első fel­vonását, a Hunyadi László nyitányt és a Lohengrin első felvonását tűzték. Mint Móra Ferenc egyik Írásából is­merjük, az igazgatóság kérésére Liszt Ferenc a megnyitásra „Klrólydalt” komponált Ebben azonban a Rákóczi nóta dallamát vélték felismerni, ezért a lojális vezetőség lemondott Liszt művének előadásáról. A káprázatos megnyitón ott Szoron­gott a főváros akkori előkelősége, megjelent Ferenc József és Klotlld fő­hercegasszony, Albrecht főherceg a császár lányát Mária Dorottyát vezet­te, ott voltak Tisza Kálmánnal az élen a kormány tagjai, s olyan hírességek, mint Munkácsy Mihály, Pulszki Ferenc, Arany Lászlóné, Paulay Ede. Alig kezdődött meg az előadás, amikor a kinnrekedt embersereg meg­ostromolta az Opera kapuit A Vasár­napi Újság szerint „A tömeg ahol aj­tót talált, ott ment be. Az udvari felül­járót is megostromolta, semmibe véve a burg-zsandárokat”. OPERÁNK rövid idő alatt nemzet­közi tekintélyt vivott ki magának. A 90-es évektől a világ leghíresebb éne­kesei - mint Slezák, Kurz Zelma, Ca­ruso, később Calvé Emma, Lauro Vol- pi, Pertile, de Luca, Gigll — tartották becsvágyuknak, hogy a magyar opera­színpadon énekeljenek. A nemzetközi operaszínpad esemé­nyeit figyelemmel kísérve egymást kö­vették a bemutatók. Bizet operáját, a Párizsban csúfosan megbukott Car­ment a magyar opera vitte sikerre. Mascagni Parosztbecsületét az 1890 májusi olaszországi bemutató után már decemberben nálunk is játszot­ták. Leoncavallo Bajazzókját a milá­nói ősbemutató után alig egy évvel előadták. Magyar műveket is szépszámmal bemutattak. Mindjárt az első évadban Erkel: István királyát, a következő években Goldmark Sába királynőjét. Nagynevű igazgatók, karmesterek, rendezők követték egymást az Opera élén; Erkel Ferenc, Mahler Gusztáv, Nikisch Artúr, Hevesi Sándor, Tango Egisztó. Széphangú énekesek: mint az első évek nagy szopránja Wilt Mária, az olasz hőstenor Parlotti Gyula. S hogy a későbbi évek nagy nevei közöl is említsünk néhányat: Sándor Erzsi. Környei Béla, Székelyhídi Ferenc, Me- dek Anna, Basiiides Mária, Pataky Kálmán, Némethy Ella, Walter Rózsi, Takács Mihály. Az opera főigazgatását évekig, év­tizedekig a művészethez vajmi keve­set értő intendáns látta el, aki bele­szólt a műsorválasztásba, a szerep ki­jelölésébe, a gazdasági ügyekbe. Han­goztatták, az opera udvari intézmény. Ezért aztán olyan világnagyságok, mint Mahler és Nikisch Artúr rövid ideig maradtak — maradhattak az igazgatói székben. - Csak Bánffy In- tendánssága alatt — Hevesi Igazgató­sága idején talált eoymásra gyümöl­csözően a két művelt elme — olyany- nyira, hogy működésük az Opera egyik legfényesebb idejét jelenti. Hogy mennyi gond - visszásság akadt az opera körül, arra illusztrá­lásul álljon itt néhány korabéli újság­cikk címe, vagy néhány sora. íme: 1885 Fővárosi Lapok: A ma­gyar dalcsarnok ügye: A bukás szé­lére jutott 1886. Pester Lloyd: Érvek a bérbe­adás mellett. 1905. Operaházi képtelenségek. Sú­lyos hibák az Opera vezetésében, mű­sorpolitikájában. 1909. Népszava: Botrány az operá­ban. A kórus sztrájkja. 1919. Népszava: Az Operaházat szénhiány miatt bezárták. 1925. Magyarság: Az opera 1925. február 13-i bezárásának története. 1925. Napkelet: Az operai zenekar sztrájkja. Időközben persze olyan fényes la­pok is kerülnek az opera történetébe, mint 1917-ben az első Bartók mű, a Fából faragott királyfi bemutatója. Vagy 1926-ban nagy sikert arató Ko­dály: Háry János premier. A harmin­cas években Nüfnbergben, majd Bay- reuth-ban, Milánóban, Firenzében ven­dégszerepei a magyar operatártulaL AZTÁN a felszabadulás után, 1945. március 15-én Kodály Psalmus Hunga- ricusával és a Bánk bánnál megnyit­ják az új korszakot, az Opera máig is ívelő, gazdagodó, kiteljesedő legutób­bi negyedszázadát... Kádár Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents