Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-19 / 246. szám

1971. október 19. DUNÁNTÚLI NAPLÖ i Kilencvenöt esztendős a MOM A Csörsz utcai „Zeiss Művek" Komlón tolómérők és olajfékek készülnek ború utón a romokban heverő üzemet a gyár dolgozói építet­ték fel. 120 ezer légköbméter gyárépületet tettek üzemképes­sé, 4 ezer négyzetméter ablak­felületet üvegeztek be és 450 gépegységet állítottak üzembe. Azt hiszem ez egy kissé meg­magyarázza azt is, hogy a mai munkaerővándorlós közepette, miért olyan stabil a MOM mun­kásgárdája. Közel 80 százalék ugyanis törzsgárda. így aztán a MOM kitüntetéseit összeszá­molva már nem kell túságosan csodálkoznunk: a Vörös Zászló Érdemrend, a Szocialista Mun­ka Vállalata cím tulajdonosa, kilencszer nyerte el a Miniszter­tanács és a SZOT vörös ván­dorzászlaját, s 28 alkalommal az Élüzem címet. Új üzemépület A Csörsz utcát akár MOM utcának is nevezhetnénk: itt van a 900 személyt befogadó színházteremmel rendelkező művelődési ház, az óvoda, böl­csőde, s itt épül egy új üzem­épület is. Illetve itt is épül. Má­tészalkán befejezés előtt ált a vízóra gyár, s a szemüveglen­cse üzem. Dunaújvárosban mű­ködik az óragyár. Veszprémben a laborműszer kutató intézet, Zalaegerszegen pedig 1500 fős gyár építését tervezik. 1975-ig 1,3 milliárd forintos beruházást valósítanak meg, s akkor a MOM mostani termelésének két és félszeresét produkálja majd. Csak a számítástechni­kai berendezések gyártása olyan értéket képvisel négy esz­tendő múlva, mint most az ösz- szes termék. S a hagyományos termékek gyártása is duplájára emelkedik. Ehhez segít majd Komló - a MOM legújabb üze­A MOM-ból fnduft útjára a világhírű Eötvös-féle torziós in­ga, csakúgy, mint a legújabb termékek: a számítástechnikai perifériás műszerek, lassú és gyors iyukszalagolvasó beren­dezések, mágnestárcsás memó­riák. A Magyar Optikai Művek fő termékei azonban ma is az op­tikai elven működő műszerek. A geodéziai műszerek közül a legjelentősebbek a korszerű, automatikus szintezők és ma­gassági indexszel ellátott teo- dolitok és tahiméterek. A labo­ratóriumi műszerek csoportjá­ban spektrofotométerek, ultra- centrifugák, a különleges anya­gok vizsgálatára pedig deriva- tográfot és dírecthermomok ké­szülnek a MOM-ban. Ezenkívül szemüveglencsék és keretek, ébresztőórák, mecha­nikai mérőműszerek, víz- és fo­lyadékmérő berendezések, a járműprogramhoz olajfékek gyártása, sőt néhány speciális feladat is hárul a hatalmas vál­lalatra. Az utóbbi években ugyanis ha a MOM-ról esik szó, már nem gondolhatunk ki­zárólag a Csörsz utcai gyárra, hiszen szinte az egész országot behálózó szervezete már rég kinőtte az ottani épületeket. Süss Nándor s Komló A Magyar Optikai Művek tör­ténetét felidézve, először az egykori — 1876-ban Süss Nán­dor által alapított kolozsvári üzemet kell említeni. Napjaink­ban pedig Komlót. A közben éltéit közeli 100 esztendő alatt azonban sok minden történt. 1884-ben költöztette fel Süss Nándor pracízió mechanikai in­tézetét Budapestre. A II. világ­háborút megelőző években ha­talmas fejlődését a hadiipari termelésnek köszönhette. A há­mét ugyanis a vidéki létesítmé­nyek felsorolásánál kihagytam. Komló Külön fejezet. Mint ismeretes, a csődbe jutott Elektroakuszti­kai Ktsz 110 munkását, az épü­leteket és a használható gépe­ket átvette a Magyar Optikai Művek. Az elmúlt héten 7, a napokban pedig újabb 10 for­gácsoló gépet (a legkorszerűb­beket) küldenek Komlóra. Há­rom kiváló művezető és a lete­lepítési „kormánybiztos", Flout- ner Gyula irányításával kezdő­dik a termelés. Az elmúlt hé­ten 36 komlói munkás a Csörsz utcában ismerkedett új munká­jával. A tervek szerint Komlón elő­ször olajfék berendezéseket gyártanak, ezt követi a toló­mérce gyártás letelepítése. A jövőben a geodéziai műszerek állványzatainak összeszerelése és tartozékaik készítése is Ba­ranyába kerülhet. Elképzelések | már élnek, a megvalósítás azonban ... Erről beszélgettünk az elmúlt hét végén Budapes­ten dr. Horváth Róbert műszaki igazgatóval:-Egy bizonyos: Komlón olyan üzemet szeretnénk létesíteni, amelyet fejleszteni lehet, ahol munkásaink jó hangulatban, a legjobb szakemberek irányítá­sával, korszerű gépekkel dol­goznak. — A fejlesztés azonban sok mindentől függ. Lesz-e elég szakmunkásunk? Ugyanis an­nak nem lenne értelme, hogy csak betanított munkásokkal egyszerű összeszerelést végez­tessünk, s az alkatrészeket utaztassuk. Az alkatrész gyár­tástól a szerelésig, csomagolá­sig mindent Komlón kell elvé­gezni. Az is kérdés, mit hajlan­dók a komlóiak dolgozni. Ha csak fehérköpenyes munkára je­lentkeznek, nem tudjuk őket foglalkoztatni, hiszen nálunk sem minden munka tiszta. — Az is kérdéses, a tvóros mi­ként segít a víz-, a villamos- energia-, a gőz-, és csatorna­gondok leküzdésében. Ha az elmondott problémák kedvező­en alakulnak, a létszám és a termelés rohamosan emelkedik majd Komlón. Lombos! )enő A frissen elkészült utakról eddig csákánnyol vágtak ki mintákat az építők. A Közúti Építő Vállalat mintavevő magfúró gépet vásárolt, melynek segítségével a megfelelő útszakaszokon mintát vesznek az úttestből. Ennek alapján állapítják meg az aszfalt vizfelvételét, szemszerkezetét, bitumen­tartalmát és vastagságát. A képen; munkában a mintavevők Erb János felvétele AFÜSZÉRT már a télre készül Telnek a nagykereskedelem raktárai Körülbelül a középúton tar­tunk a nyárból a télbe — ezt tanúsítja a hirtelen érkezett esős időjárás is — de a keres­kedelmi „naptár" már a kará­csonyt jelzi. A FŐSZERT külön­böző osztályai már a karácsonyi idényvásár áruellátásán tevé­kenykednek. Mondják, hogy az idén 3—4 százalékkal több idényárut rendeltek, azaz, sza­loncukrot, télapó-figurákat, cso­koládés fenyőfadíszeket. Az el­múlt évek tapasztalatai indo­kolják, hogy az idén a drágább, jobbminőségű szaloncukorból több kerüljön a boltokba — ez fogyasztói igény — de termé­szetesen lesz elegendő 22 fo­rintos cukor is. Az idei szükség­let jelentős része már a rak­tárban van, egyébként 29 va­gon szaloncukorról, illetve cso­A szülők, a pedagógusok és a tanácsadók felelősség» Gyermekcipőben jár még a dolog — mondta a városi pálya- választási tanácsadó pedagó­gus munkatársa és egy délutánt végigvitázva kölcsönösen meg­győztük egymást: a pályavá­lasztási tevékenység — jelenle­gi, szervezett formájában való­ban gyermekcipőben jár, Mi legyen a gyerekből? Hol szorít a cipő? Hanem ez a cipő itt-ott még szorít. Közei tíz esztendeje alakultak az első tanácsadók — a fővá­rosban. A vidék becsülettel kul­logott a példa után: a megyé­ben mintegy hat, Pécsett két éve működik pályaválasztási tanácsadó. A munkának ez a szervezeti feje, a tanácsadó irá­nyításával tevékenykednek az iskolák pályaválasztási felelő­sei. Pécsett minden általános iskolában megtaláljuk őket. A pályaválasztási tevékeny­ség az ötödik osztályban kez­dődik és négy éven keresztül tart. Annak a pedagógusnak, aki felelősséggel tesz javasla­tot a gyereknek, szülőnek: ho­gyan alakuljon a további sors? — a gyerek személyiségét ismer­nie kell. Tudnia kell elképzelé­seiről, problémáiról, tisztában kell lennie a képességeivel. Harminc pedagógus - a pálya választási felelősök — /—8000 gyerek ilyen értelmű problémái­val nem . foglalkozhat, ez min­den emberi erőt meghalad. Hogyan néz ki tehát ez a munka? Aki a gyereket ismeri: az osztályfőnök. A „pályaválasz­tási felelősség tehát funkció, összekötő szerepet játszik az osztályfőnök és a tanácsadó között. Persze, segítséget is nyújthat az osztályfőnöknek, rengeteg módszertani útmuta­tást, irodalmat adhat (az éven­ként megjelenő Pályaválasztási tájékoztató és a Szakmák, fog­lalkozások című kétkötetes könyv az „irodalom” utóbbi nincs mindenütt) és felhívhatja a figyelmet várható problémák­ra, tanácsadásra küldheti a gyereket. Ott aztán orvos, pszi­chológus, jogász, pedagógus, a legalaposabb képességvizsgá­lat utón dönt: mit javasolhat­nák a gyereknek? A gyakorlat: az osztályfőnök jelentkezik egy-egy „problema­tikus” gyerekkel, aki végigjár­hatja ezt az utat. A szülői ház Tizennégy éves gyerek nem dönthet a saját sorsa felől. És az iskola sem dönt. Az iskola javasol, a döntés a szülő dolga. Á felelősség tehát egyedül a szülőé? Kizárt dolog. Az iskolá­nak hatni kell e döntésre és ez csak adekvát kapcsolat ered­ménye lehet. Négy év áll e kap­csolat elmélyítéséhez a peda­gógus rendelkezésére, de sok­szor nem elég. Már hallottam szenvedélyes véleményt: „uram az^b szülő az atyauristennek nem jön az iskolába..." Miért? Annak valami oka van. azt ki kell deríteni, meg kell szüntet­ni. A legtöbb esetben primitív hozzáállásról van szó, amivel szemben csak a legszebb peda­góguserény, a türelem eredmé­nyes. Természetesen sokszor nehezí­tik a szülők a pályaválasztást — irreális elképzelések, túlértékelt csemeték bosszantják a szak­embert Hosszú és kanyargós az út, míg a saját medrébe si­kerül terelni az ügyet. Felelős tehát a szülői ház. De nem egyedül. Az iskolával együtt. Kik a „problematikusak“? A helyzet a jelenlegi rend­szerben az, hogy ha akad gye­rek, aki dilemmában van: autó­szerelő legyen vagy orvos? — problematikusnak minősül, kül­dik a tanácsadóba. Ott kiderül, milyen a figyelme, emlékezete, műszaki, vagy humán érdeklő- désű-e? Felmérik a képessé­geit. De a gyenge tanuló, vagy a bukott, az nem problematikus. A tanácsadóban ugyanis bukot­takat nem vizsgálnak. Azoknak nem lehetnek képességeik? Nemrég írtam a bukottakról, elégségesekről. Hét-tíz százalé­ka a nyolcadikosoknak. Megír­tam: mindenütt a szülői'ház in­tézte a jövőt, a pályaválasztási apparátus mérsékelten, vagy alig vett részt benne. Senki nem vonja kétségbe a család- látogatást. De megkérdeztem egy pedaoógust, amikor ezt számonkértem tőle: ellátta-e tanácsokkal o szülőket, utasí­totta e a gyereket valahová, tudott é munkahelyet ajánlani? És erre a kérdésre becsülettel nemmel válaszolt. Ez pedig ve­szedelmesen hasonlít a forma­litáshoz. De munkahelyet nem is tud ajánlani: nem ismeri a lehetőségeket Utasítani a Ta­nácsra tudja, az pedig a szü­lővel tartja a kapcsolatot — csupa szakadék, a kontinuitás i hiányzik, a gyerek meg, a sza- i kadékból kipislog és egyet na­gyon hamar megtanul: hogyan lehet a felelősséget elhárítani? Az első lépésben mindenkép­pen javítani kell a pályaválasz­tási felelősök helyzetén. Sokan meglevő három funkciójuk mel­lé „kapták" az újabbat, de ez a munka oly sokrétű és felelős­ségteljes, hogy egymagában sem képes feladatát ellátni. Feltétlenül órakedvezményt kell adni számukra, s akkor meg­követelhető tőlük a tartalmas munka. Addig — nem az ó hi­bájuk! — megmaradnak a pusz­ta cím és a funkció mellett, ami nem minden, A második lépés­ben bővíteni kellene a tanács­adó apparátusát is. Négyen dolgoznak, mellékállásban, egy alkalommal három gyerekkel képesek foglalkozni. A helyiség szűk, nem felel meg. A felsze­relés — az megfelel. Főhivatású státuszok, helyiség, órakedvez­mény - pénzkérdés. Nem vitat­kozom senkivel, hogy megéri-e a ráfordítás? Az utolsó lépés... Végül az utolsó lépésben kel­lene megoldani az iskolapszi- hológus beállítását. Minden is­kolába „mini” tanácsadó kel­lene, hogy működjék, az iskola pszichológus vezetésével, s a pályaválasztási felelős közremű­ködésével. Azon pályaválasztási felelőssel, aki Jövőre nem dob­ja vissza funkcióját és vállal egy másikat, azzal, akinek ko­moly órakedvezménye lehetővé teszi, hogy alaposan utánanéz­zen mindennek.-kp­koládés figuráról gondoskodott a nagykereskedelem. Az ünnepi asztalra persze dé­ligyümölcs is kell. Narancsból a tavalyi mennyiség jön, a ke­reskedők remélik, hogy a Tél­apó-ünnepre meg is érkezik az első szállítmány. Citromot fo­lyamatosan szállítanak, úgy hír­lik, nagyon szép és jó minő­ségben. A banán Equadorból kél útra, rövidesen az első ka­mion be is fut Pécsre az érlelő­be és azt követő néhány nap múlva kerül ki a banán a bol­tokba. Hogy a banán milyen köz­kedvelt gyümölcs, álljon itt egy adat: tavaly 2 millió forint ér­tékű mennyiség fogyott el Ba­ranya és Tolna megyében. Saj­nos füge kevesebb lesz, mint a múlt évben. A téli hónapok hagyományos színfoltja, a sertésvágás. A FŰSZERT ugyan sertéssel nem foglalkozik, annál inkább a hoz­závalóról. Hihetetlen mennyi­ség: különböző minőségben 400 vagon só áll rendelkezésre. Ar- pagyöngyből már 2 vagon rak­táron van, a többi is folyamato­san érkezik. Rizsből is van ele­gendő, tekintettel az idei elég­gé jó rizstermésre. Paprika is van elegendő, a választék is elfogadható, csupán a válasz­tékon belül egyes paprikafaj­táknál várható arányaiban elté­rés. Sertésvógásról lévén szó... beszélhetünk a borokról is. A kereskedelmi szakemberek ta­pasztalata az, hogy az utóbbi időben a közízlés a tokaji bo­rok „felé" fordult, ezért e törté­nelmi borvidék kincseiből meg­felelő mennyiséget rendeltek. Sajnos az idei aszály miatt főzelékfélékből kevesebb lesz mint tavaly, elsősorban zöldbab és lecsó, továbbá savanyított paprika és uborka, viszont kon­zerv cukorborsóból e keresletet kielégítik. Úgyszintén mákból és dióból is. Húskonzervekből változatlan a készlet, tehát ele­gendő, de a pácolthal, vagyis a „ruszli” ismét hiánycikk lesz. A halkonzervek választéka bő­vült, többek között a Szegedi Parika Vállalat úgynevezett „Szögedi tejfölös halpaprikásá­val’’. Újdonság lesz a sütmény- por, amely két-három hét múl- 1 va jelenik meg a baranyai bol- i tokban. Az előre elkészített ka- i kaós ízű süteménypor félkilós ! súlyú és műanyag tasakban van csomagolva. A tasak sarkát le kell tépni, 3 deciliter víz hozzá­adásával kicsit át kell gyúrni és már önthető a sütőformába. Tetszés szerint különböző tölte­lékkel ízesíthető. Hogy az autósoknak is legyen valami; több féle fagyálló fo­lyadékot hoz forgalomba a FŰSZERT. Ilyen például az an­gol licence alapján gyártott — Jugoszláviából importált — Glysantin, aztán a Sellyéi Ag­rokémia Ksz terméke, a Gligo- Shell. Nagy forgalom a megye „éléskamrájában“ Egy kis túlzással a megye éléskamrájának is nevezhető a MÉK raktártere. Igaz, hogy még számos más csatornán érkezik be élelmiszer a két városba, de mindenesetre tetemes mennyi­ség az a 737 vagon zöldség és gyümölcsáru, amelyet a MÉK hoz be a megyébe, a téli, kora­tavaszi időszakra. Itt az 1 vagon fekete retektől kezdve a 385 va­gon burgonyáig minden van. Vöröshagyma 66, fokhagyma 2,4, dughagyma 22, fejeskáposzta 46, kelkáposzta 21, sárgarépa 32, gyökér 25, karalábé 6 va­gon, hogy csak a főbb cikkeket soroljuk. Almából is felvásárol­nak 104,5 vagonnal, amelynek nagyrésze jonatán fajta. Körté­ből 5, szőlőből 2,5 vagon vár­ható. Az idei mennyiség egyéb­ként több lesz mint tavaly, de egyes cikkekből kevesebb vár­ható, például a somogyi sárga burgonyából. Ugyanis az elmúlt években a fogyasztói igény inkább a Gül- bab iránt jelentkezett, ezért a termelők kevesebb sárga bur­gonyát vetettek. Ami az árakat illeti, a MÉK reménykedik abban, hogy külö­nösképpen nem változnak, leg­följebb az alma lesz drágább a tavaszi időszakban, ebből ugyanis az idén kevesebb ter­mett mint tavaly. Fokhagymából például nagy a kínálat, tehát nem fordulhat elő, hogy ismét 50 forint legyen-kilója, mint né­hány esztendővel ezelőtt. Házikészítményeket is árusít a MÉK öt boltban. Az idei meny- nyiség a tavalyival egy színvo­nalon lesz, mert az egészség- ügyi hatóság — egyébként ért­hető módon — szicjorú feltéte­lekhez köti az árusítást. Külön raktártér, eladó-térre lenne szükség, erre viszont egyelőre a vállalatnak nincs pénzügyi fe­dezete. Mindenesetre három­négy termelőszövetkezettel és ÁFÉSZ-szel azért kötnek tartó- sitott húskészítmény szállítására megállapodást. A vállalat mo­hácsi tartósítóüzeme is jelentős mennyiségű savanyúsággal já­rul hozzá a megye ellátásához. Igaz, hogy a tervezett 40 vagon helyett körülbelül 35—36 vagon várható, hiába, az aszályos nya­rat megsínyli az üzem is. De érdekes módon paprikából a le­szerződött mennyiséget a part­nerek pontosan leszállították, de ecetesuborkából viszont nem lesz annyi, mint tavaly. A MÉK november végére kí­vánja a 737 vagon árut biztosí­tani, illetve ebből mindjárt a fogyasztó számára biztosítani annyit, hogy január 1. után 622 vagonos nyitákészlettel indul­hassanak, « Egri kis nemzeti büszkeséggel akár azt is mondhatnám: bizonyára a jénaiak is örülnek a címben szereplő összehasonlítás­nak, hiszen a MOM optikai berendezései is világszínvonalúak, termékei keresettek a Szovjetuniótól Brazíliáig, Indiától Kanadáig. Ot világrész 65 országa vásárolja a magyar optikai berendezéseket. Az összehasonlítás azonban mást jelent: hazánkban a MOM teljes egészében átvállalta a Zeiss szerepét, s a jövőben német gyár segítsége nélkül igyekszik a magyar igényeket kielégíteni. Az Eötvös-féle torziós inga Huszonkilenc vagon szaloncukor és csokoládéfigura 400 vagon só sertésvágásra

Next

/
Thumbnails
Contents