Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-28 / 228. szám
Röplabda: Nehezen nyertek a PEÄCcsapatok A hél vógin Pécseit mérkőztek a PEAC együttesei. A MOGAC nők feltették a leckét a pécsi lányoknak, a hazai együttes csak öt játszmában tudott nyerni a lelkes mosoniak ellen, öt játszmás mérkőzést hozott a PcAC férfiak találkozója is. A Pécsi VM Élelmiszer Veszprémben sima vereséget szenvedett. PEAC—MOGAC 3:2, NB II. női mérkőzés, Ifjúsági Stadion, PEAC—Győri Dózsa 3:2, NB II. férfi mérkőzés, Ifjúsági Stadion, Bakony Vegyész—Pécsi VM Élelmiszer 3:0, NB II. női mérkőzés, Veszprém. Küzdelmes mérkőzést vívtak a MOGAC-ral a röplabda NB II. pontjaiért a PEAC női játékosai. PEAC—MOGAC 3:2 Súiyemeiö VB Ötödik tett a magyar csapat Hoiczreiter és Horváth jó eredményét nem sikerült folytatnia a magyar súlyemelőknek a világbajnokságon. Társaik messze elmaradtak tőlük, s vasárnapra virradóra a nehézsúlyban Ambrus László is csak a tizedik helyen végzett. A magyarok szereplése mesz- sze elmaradt a várakozástól, s így a pontversenyben nemhogy a szovjet és a lengyel csapat, hanem még a japán és a bolgár válogatott is megelőzte. A nehézsúlyban nem kis meglepetésre a szovjet Jurij Kozip nyerte a világbajnokságot, akiről mindössze két hónappal ezelőtt hallott a sportvilág, amikor nyomásban 204 kilóval új világrekordot állított fel. Limában magyar idő szerint hétfőre virradóra befejeződött a súlyemelő világbajnokság. Va- szilij Alekszejev diadalmenete jegyében folyt le az ólomsúlyú verseny. A világ legerősebb embere, aki ezúttal 145.5 kilós testsúllyal versenyzett mind a négy világbajnoki címet megszerezte, s nagy eredményekkel is megörvendeztette a VB eddigi legnagyobb közönségét: 3 világcsúcsot állított fel. Alekszejev mellett a belga Reding is kirukkolt egy világrekorddal. Nyomásban először Alekszejev 227.5 kilóra módosította 225.5 kilós rekordját. Reding fél kilót hozzátett, majd újra Alekszejev jött és a 230 kilót is kinyomta. Ólomsúlyban világbajnok: Vaszilij Alekszejev (Szovjetunió) 635 kg (230, 170, 235), 2. K. Patera (Egyesült Államok) 592.5 kg (212, 167.5, 212.5), 3. I. Ata- naszov (Bulgária) 532.5 kg (195, 140, 197.5). A világbajnokság éremtáblázata : Arany Ezüst Bronz Szovjetunió 16 8 4 Lengyelország 7 3 4 Japán 4 6 3 NDK 2 2 — Magyarország 1 4 1 Egyesült Áll, 1 3 3 Irán 1 3 1 Bulgária 1 1 1 Finnország 1 2 — Norvégia 1 1 — Görögország 1 — — A világbajnokság pontversenyének eredménye: 1. Szovjetunió 51 pont, 2. Lengyelország 24 pont, 3. Bulgária 23 pont 4. Japán 19 pont, 5. Magyarország 15 pont, 6. Egyesült Államok 13 pont, 7—8. Finnország, NDK 8—8 pont, 9. Irán 7 pont, 10—12. Norvégia, Olaszország, Svédország 5—5 pont, 13—14. Kolumbia, Kuba 3—3 pont, 15—18. Ausztria, Brazília, Csehszlovákia, Görögország 2—2 pont, 19. Peru 1 pont. M i I o n ó . A nehezén már túl va- j gyünk — mondták röplabdázóink ! Olaszországban. Női és férfi csapa- | tunk ugyanis bekerült az E3 hatos ’ I döntöjéoe. Megtörtént a sorsolás is. ' Női együttesünk Bulgáriával, férfi j csapatunk a Szovjetunióval kezd hétfőn Milanóban. Ami pedig a dolgok nehezét illeti, nyilván csak a rajt izgalmas küzdelmeire gondoltak a mieink említett nyilatkozatukban, hiszen a java még hátra van: a döntőben vár rájuk a legnehezebb feladat. BUDAPEST: Megérkezett a Fe- nerbahcse. A Ferencváros szerdai ellenfele, a isztambuli Fe- nerbahcse együttese hétfőn a kora délelőtti órákban megérkezett Budapestre. Nem sokkal ezután az FTC Elnöksége a vendégek vezetőivel és a zöld-fehérek labdarúgószakosztályának irányítóival sajtótájékoztatót tartott a Budapest Szállóban. Párizs. Vasárnap Franciaországban befejeződött az amatőr kerékpározók számára rendezett körverseny, a Tour d'Avenir. A győzelmet, nagy fölénnyel, az idén már világ- bajnokságot is nyert francia Ovion szerezte meg 46:00:17 órás idővel a holland De Hertog (46:13:42) és a csehszlovák Háva (46:17:52) előtt. RÖVIDEN BIRKÓZÁS. Budapesten versenyeztek a Kinizsi birkózói. Súlycsoportjában Czakó a 3. helyen végzett a felnőttek viadalán Országos serdüiő versenyen, mely ugyancsak Budapesten volt. Kormos 2. volt. KAJAK. Budapesten a mini-kajak- bajnokság 3. fordulójában a pécsi fiatalok ismét jó eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet. Váradi, Gyurasics és Major személyében pé- | esi versenyző aranyérmet szerzett, | Tasi, Bódi, Erb és Csongor 2. heiyen | : végeztek. J Eredményesen szerepeltek a pécsiek az Eszék—Kaposvár—Pécs Rallye n Kosárlabda Csak a PVSK-lányok nye t.k - a férfiak és a Szigetvár összeroppantak a hajrában A kosárlabdasport hívei a vasárnapi NB l-es mérkőzések előtt a PVSK és a Szigetvári ÁFÉSZ női csapataitól a múlt heti csorba kiküszöbölését, a PVSK-férf iáktól győztes rajtot vártak. Nos a várakozásnak csak a vasutas lányok feleltek meg, végig vezetve, biztos 20 pontos győzelmet arattak a Bp. Spartacus csapata ellen. A szigetváriak sokáig fej-fej melletti küzdelmet vívtak a Videotonnal, a hajrában a fehérvári együttes jobb idegekkel megfordította az eredményt és hét ponttal nyert. Budapesten a PVSK-férfiak az utolsó öt percben roppantak össze a Csőszerelők elleni mérkőzésen. PVSK-Bp Spartacus 80:60 (37:30), NB I. női mérkőzés, PVSK-csarnok. Legjobb pécsi dobók: dr. Csongorné 24, Rus- sainé 17, Verbőcziné 16. Videoton—Szigetvári ÁFÉSZ 51:43 (26:27), NB I. női mérkőzés, Szigetvár. Legjobb szigetvári dobók: Jusics 15, Hegedűs 12. Bp. Csőszerelők—PVSK 86:70 (44:43), NB I, férfi mérkőzés, Budapest. Legjobb pécsi dobók: Meszler 18, Rabb I. 12, Petőfi 11. NB ll-es mérkőzések: Zalaegerszegi Volán—Tanárképző Főiskola 75:64, női csapatok, Zalaegerszeg; Szombathelyi SE -Ércbányász 64:62, férfi csapatok, Szombathely. Be'grád? vélemény ü Zvezda minden mérkőzést komolyan vesz Pihenő Vinkovcibar. Szívélyesen fogadták a kor.iioiakat a jugoszláv fővárosban Horváth László Komlón egy alkalommal be tudott találni a Crvena Zvezda hálójába. Szerdán este melyik komlói csatárnak fog ez sikerülni? Teke 1 Pálya- és éj negyei csecs 7:1 arányban nyertek új pálya és megyei csúccsal a Pécsi Gázmű tekézöi az NB l-ben Újmecsekalján a Szegedi Vasutas ellen Nagyszerű győzelmet értek el a Pécsi Gázmű férfi tekézői. Ujmecsek- alján az Építők csarnokban lejátszott mérkőzésen négy versenyzőjük 900 fán felül ütött. Ezzel alaposan túlszárnyalta az eddigi pálya és megyei csúcseredményt. Pécsi Gázmű—Szegedi VSE 7:1 (5501:4987) NB I. férfi mérkőzés, Üj- mecsekaljo. Legjobb pécsi dobók: Budai 970, Csákó 930, Gulyás 9’9, Jung 903, Pápista 892, Németh 887. Eredmények az NB ll-ből: Pécsi BTC—-Bo. Postás 7:1, nők, BTC-terem, Ganz-Villany—Baranyai Építők 6:2, férfiak, Budapest. (Kiküldött tudósítónk telefonjelentése.) A Komlói Bányász társasgépkocsija hétfőn -eggel fél 8-kor indult el Komlóról, és a hivatalos formaságok után fél 10-kor lépte át a csapat a jugoszláv határt. Már az induláskor kialakultak a megszokott kártyapartik. Horváth, Bencsik, Mohácsik és Csordás römizett, Makray, Buus és Solymosi pedig ultizott. A többiek újságolvasással töltötték az időt. 11 óra tájban érkezett meg a csapat Vinkoviciba, ahol a helyi Dinamó vezetői fogadták a gárdát. A két klub között régi a barátság. Egyébként Vinkov- ciban tudtuk meg, hogy a Népsport tévesen közölte a Mosztar —Crvena Zvezda eredményt. A Népsport szerint a Crvena Zvezda győzött 1:0-ra, a valóságban azonban a találkozó 0:0-ra végződött. Vinkovciban értesültünk arról is, hogy a Zvezda maximálisan elégedett volt a komlói vendéglátással, és ennek viszonzását már a megérkezésünkkor tapasztaltuk a belgrádi Palas szállóban. Az autóbusz fél 3-kor érkezett meg Belgrádba, ahol a különböző forgalmi akadályok és útépítés miatt csaknem fél órát kellett keringeni, míg a szállóhoz érkeztünk. A Palas szállónál a Zvezda képviselői várták a csapatot. A kitűnően berendezett szállodában 2, illetve 3 ágyas szobákba kerültek a játékosok. A szobák elfoglalása után az ebéd következett. A menü: raguleves, natúr borjúszelet szerb-salátával, torta, valamint banán és szőlő volt. A kora esti órákban moziba mentek a játékosok, majd a vacsora után 9 órakor takarodót rendelt el Lantos Mihály edző. A Zvezdánál megszoktuk, hogy nagyarányú győzelme ellenére komolyan készül a visz- szavágóra. A Benfica elleni csütörtöki vereség után — mivel 2:0-ról kaptak ki — Mi I ja - nica edző megbüntette játékosait. Ez is bizonyítja azt, hogy a Zvezda számára minden mérkőzés fontos. A vasárnapi mosz- tari döntetlent nagyra értékelik a jugoszáv lapok, mivel a Zvez- dának évek óta nem termett babér az Adriai-tenger közelében fekvő városban. A terv szerint a Komlói Bányász kedden városnézésen vesz részt, este pedig villanyfénynél tartanak edzést. A szerdai találkozón egyébként szovjet játékvezetői hármas működik közre. A Jugoszláv Televízió egyenesben közvetíti a mérkőzést. Lázár Lajos RÁDIÓ, , TELEVÍZIÓ o SZÍNHÁZ MOZI Jól sikerült versennyel, az Eszék—Kaposvár—Pécs Rallye- val, zárták az évadot a pécsi autóversenyzők. 42 kocsi rajtolt szombaton hajnalban Eszékről a 300 kilométeres távra és a két ügyességi versenyre. A pécsi Komarov Gimnázium előtti célnál sok néző volt kíváncsi a gyorsulási próbára. Eredmények: 4. géposzt: 1. Matasovics Ivan AMD Slavonac (NSU 1200), 3. géposzt.: 1. Kovács Rezső MÁK, Kaposvár (Fiat 850), 2. géposzt.: 1. Tóvári Antal Volán Pécs, (Zasz- tava 750), 2. Bálint Árpád Volán Pécs, (Steyr Puch 650 TR), 1. géposzt.: 1. Sági Endre Volán Pécs, (Trabant 601), 2. Förster István Volán Pécs, (Steyr Puch 500). Külön díjak: Az eszéki ügyességi versenyt Sági Endre (Trabant 601) nyerte 38 mp-cel, a kaposvári ügyességit Bálint Árpád (Steyr Puch 650 TR) nyerte 42 mp-cel. Az összetettben a legjobb magyar versenyző Sági Endre, a legeredményesebb jugoszláv versenyző Matasovics Ivan volt. A csapat- versenyt a Kaposvári Autóklub csapata nyerte a Pécsi Volán előtt. A harmadik és negyedik helyen holtverseny alakult ki a Pécsi Autóklub és az eszéki l-es csapat között. ÖKÖLVÍVÁS. Szelcszárdon a területi serdülő ökölvívó bajnokságon a PVSK és a Steinmetz SE ökölvívói Is rajthoz álltak. Surónyi és lovas (Steinmetz SE), valamint Gerebics és Keilhauer (PVSK) bajnokságot nyert. A Steinmetz SE ökölvívók ezen kívül három 2. és három 3. helyet szereztek, egy PVSK versenyző 2 helyen végzett. MOZI Park: A hét mesterlövész (f4, 6, f9 — felemelt helyár!). Petőfi: Hahó, öcsi! (f7). A fekete zászlók városa (f9). Kossuth: A sex és a hajadon (hnlO, 12, f7, hn9). Hahó, öcsi! (t3, f5). Gyárváros: A kanári és a hóvihar (6). Mecsekalja: Hívd a férjem találkára! (5, 7). Pécssabolcs: Kapaszkodj a fellegekbe! (5 — dupla hely- ár!). Vasas I.: Spartacus (6 — dupla helyár!). Vasas II.: Fehér robbantás (f6). Boly: A bátor kisasszony (8). Harkány: Aki dalol, az rossz ember nem lehet (8). — Mohács: A komp (6, 8). Sellye: A lovag végakarata (5, 7). Siklós: Csapda a tábornoknak (8). Szigetvár: A réztorony (6). öten a milliók közül (8), RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek, ’dőjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színházak és mozik műsora. 8.20: Magyar fúvószene. 8.30. Harson a kürtszó! A Gyermekrádió órája (ism.). 9.05: Ponchielli: Gioconda. Néqyf alvoná- sos opera. Közben 10.00—10.05: Hírek,% időjárás. 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. 13.42: Rádióreklám 13.45: Törvény- könyv. A Rádió jogi műsora. 14.00: Offenbach: Hoffman meséi — a Ulfe! vonás fináléja. 14.14: Mogyoró- torta. Rádiójáték. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.00: Hírek, időjárás. — 15.10: Schubert: A-dúr rondó hegedűre és vonószenekarra. 15.25: Rádióisko’a, 16.00; A világgazdaság hírei, 16.05; Muzsikáról fiataloknak. 1ő.35: Ritmusok az élővilágban. Riport. 16.50: Farkas Ferenc—Devecseri Gábor: Sportkantáta. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Tallózás a világsajtóban. — 17.20: Pablo Casals gordonkázik. 17.30: Könnyűzenei híradó. — 18.00: ünnepi köszöntő. A fegyveres erők napjára. Elmondja Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese. 13.15: Verbunkosok. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti krónika. 19.25: őszi muzsika. Versek. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A nemzetközi Liszt— Bartók zongoraverseny díjnyerteseinek hangversenye. Közben kb. ^I.OO: Hírek. Kb. 21.03—21.20: Versek. — Kb. 22.20: Járóka Sándor népi zenekara játszik. 22.40: Az Éjszakai Rádiószínház bemutatója. Walser úr hollói. Hangjáték. — 23.42—0.25: Tánczene négy országból. Közben 24.00—0.10: Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Nóta- ■ csokor, csárdáscsokor. 10.00: A zene • hullámhosszán. Közben 11.00—11.05: 1 Hírek, időjárás. 11.45: Négy évtized ! távolából. A Sarló-mozgalom. 12.00: ; Tatárjárás. Részletek Kálmán Imre— Gábor Andor operettjéből. — 12.20: | Szimfonikus zene — Közben 13.00— • 13.03: Hírek, időjárás. 13.45: Időjá- J rás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: I Randevú kettőtől hatig. A Petőfi rá- ! dió zenés délutánja: 14.00: Tánc- j zenei koktél. 14.45: Hírek, körzeti időjárás. 14.50: Találkozás a stúdió- I ban. Közben 15.30 és 16.30: Hírek. ' 16.33: Csúcsforaalom. Közben 17.30— | 17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás, j 18.10: Hangverseny a stúdióban. An- • I tál Lívia énekel, Dőry Zoltán hege- • dűl, Szász Árpád gordonkázik, Stei- nert Mária zongorázik, — 18.55; Uj [ könyvek. 18.48: Veronika. Részletek Messager operettjéből. 19.24: Közvetítés Hvarból, az Adria Kupa vízilabdatornáról, a Románia—Magyar- ország mérkőzésről. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00; Esti krónika, II. — 20.25: Majláth Júlia táncdalaiból. — 20.35: Lokis. Rádiójáték. 21.15: Színes népi muzsika. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22 15: Sporthírek. 22.20: Hanglemezgyűjtők ötperce. 23.00: Hírek, időjárás. — 23.15: A veszprémi nemzetközi éneklő hét díszhangversenye a veszprémi várban — I. rész. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Francia társalgás, 7. iecke. 19.10: Haydn: fisz- moll szimfónia. 19.38: Játék a menetrenddel. Rádiójáték. 20.27: A dzsessz kedvelőinek. 20.45: Hírek. 20.48: Külföldi tudósoké a szó. 21.03: Aida. * Részletek Verdi operájából. — 22.00: I Schubert műveiből. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. Zenélő levelezőlap 17.50: Termelőszövetkezetek és élelmiszer. Interjú a törekvésekről és a lehetőségekről 18.05: Cigánybáró. Részletek Strauss operettjéből 18.20: Külvárosi könyvtár. Riport 18.30: A gyárvárosi úttörő fúvószenekar játszik 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyeh'ű műsor. — Az ifjúság hullámhosszán. — Zenés ifjúsági műsor 19.30: Német nyelvű műsor, — Hírek, tudósítások. — Kívánsághangverseny 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) 11.05: Történelem (ált. isk. 6. oszt.) 11.55: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 6— 7—8. oszt.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 15.50: Történelem (ism.) 16.40: Osztályfőnöki óra (ism.) 17.33: Műsorismertetetés 17.35: Hírek 17.40: Görbe utak. Magyarul beszélő NSZK rövidjátékfilm 18.05: Kuckó 18.35: Reklámműsor * 18.45: Esti mese 18.55: A fegyveres erők napján. — ünnepi köszöntő. — Elmondja Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyet» tese 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: Humoristák klubja 20.50: Halat a hegyilakóknakI 21.30: Nyitott könyv. Molnár Zoltán: Búcsú a Jóistentől 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV. 9.35: Iskolatévé 10.40: Orosz nyelv. 11.00: Természet- és társadalomismeretek. 15.55: Tévéávoda. 16.10: Angol nyelv. 16.45: Kultúrműsor magyarul. 17.00: Tévészemle albánul. — 17.35: Hírek. 17.40: Kis világ. 18.15: Hírek, események. 18.30: Ébresztőtől takaródéig. A néphadsereg életéből. — 19.0ft: Rioort. 20.00: Híradó. 20.28: Reklám. 20.35 Anna Frank naplója. Amerikai játékfilm. 22.05: Híradó. 22.25: Amikor az elhagyott balkonok mozgalmassá válnak. Dokumentum- műsor. 9 i