Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-13 / 190. szám
1971. augusztus 13. DUNANTŰU NAPLÓ 3 S a víz csendesen folydogál tovább... Szerdán délután azt láttam, hogy az Alkotmány u. és Sánc u. sarkánál lévő kis park melletti — a gyalogjáróban süllyesztve elhelyezett — vízcsap fedőlapja mellett folydogál a mindannyiunknak annyira hiányzó víz. Ügy látszott, hogy a park legutóbbi öntözése alkalmával a csapot rosszul zárták el, vagy esetleg elromlott a csap. Miután csütörtökön reggel még mindig folyt a víz, a távbeszélő névsort elővéve megkíséreltem valakinek — illetékesnek — tudomására adni a tényt és elérni, hogy a csapot elzárják, illetve megjavítsák, Először a Víz- és Csatorna- művek 1. sz. telep Doktor S. ti. 10. sz. alatti 12-60 hívószámú állomását hívtam fel azzal a naív elgondolással, hogy ez az illetékes szerv van legközelebb a hibás csaphoz, legegyszerűbb lesz az intézkedés. Sajnos, tévedtem, mert egy férfihang közölte, hogy nem tartozik rá, hívjam az 51- 14 számot. Ez a szám a Víz- és Csatornaművek alközponti száma. Az alközpont kezelőtől kértem valakit, aki rossz utcai csap ügyben meghallgat. Kapcsolt egy mellékállomást, ahonnan egy női hang közölte, hogy ez nem tartozik rájuk, hanem a Kertészeti Vállalatra. Felhívtam a vállalatot 52- 26 számú állomást, ahol közölték, hogy a parkgondozó részleg az illetékes, hívjam az 50-61 számot. Ezen a szómon jelentkezett női hang közölte, hogy kapcsolja a brigádvezetőt. A brigádvezető közölte, hogy ez a park és öntözése a III. kér. Tanácshoz tartozik. Nem akartam feleslegesen újabb távbeszélő hívószámokat és személyeket bevonni az ügybe, ezért egyenesen a Tanács Építési és Közlekedési csoport és parkfenntartó részlege 42-80 számát hívtam, E számon egy udvarias női hang közölte, hogy ez a szám már két éve magánlakás-szám, csak sajnos a távbeszélő névsorban tanácsi számként szerepel. Megköszöntem, elnézést kértem és most már a III. kér. Tanács alközpontja 52-86 hívószámát hívtam. Kértem a parkgondozó részleget. Kapcsolták, de hosszabb várakozás utón nem jelentkezett a mellékállomás. Ismét hívtam az 52-86 számot, közöltem, hogy nem jelentkezett a mellékállomás és kértem valakit, aki parkgondozási ügyben meghallgat. Ismét kapcsolták az előbbi mellék- állomást, de miután most sem jelentkezett, az alközpont kezelője azt a tanácsot adta, hívjam fel a közvetlen számán, a 49-12 hívószámon. (Egyébként ez az a szerv, amelyet a 42-80 számon már megkíséreltem felhívni.) Ezen a számon egy férfihang közölte, hogy éppen itt van valaki, akire, az ügy tartozik, átadja. Azonban mégsem adta, hanem — a távbeszélő hallgatóban hallhatóan — egy másik férfihang konzultált és közölte, hogy ez az ügy a Vízművekre tartozik. Ezzel a kör bezárult, a feleslegesen folyó víz miatti felelősségtudatom lángja egyből kialudt, illetve annyira még pis-t logott, hogy ezt a levelet megírjam. Mindez történt: 1971. augusztus 12-én, 8 óra 5 perctől 45 PerCÍg' H.fl. j Folytatódik a szakmunkásképzés reformja Mínusz hétszáz szakember Pécsett korszerű tanműhely épüt Növelni kell a kollégiumi férőhelyek számát Nem tudunk szabaduló* előítéleteinktől. Ez a legfőbb tapasztalata a szakmunkásképző intézetek idei beiskolázási kampányának, melynek eredményeképpen a legelegánsabb baranyai szakmunkásképzőben, a MüM pécsi 500-as intézetben, is csak 812 tanuló kezdi meg az első évet a tervezett 950 helyett. Kevesebben jönnek a kívánatosnál, s zömmel nem is azok, \akikre tulajdonképpen szükség lenne. A szakmunkás- képzés permanens reformja tavaly nagyjelentőségű állomáshoz érkezett, megkezdődött az intézetek szakosítása, a szakmák alapszakmákba való csoportosítása, de hogy mindez milyen eredményeket hoz majd, az egyelőre a Iegavatóttábbak számára is nyitott kérdés. És ha gép se lesz? A vállalatok igénye alapján 1500 szakmunkástanulót kellett volna idén beiskolázni az 500- as számú intézetben. „Forrás oldalról” ezt nem tudták biztosítani, a tanácsok munkaügyi osztályai 950 tanuló felvételét engedélyezték. A felvételi időszakban 1170 tanuló jelentkezett — úgy tűnt: talán még válogatni is lehet, vagy legalábbis jobban megnézhetik, kinek mihez van készsége, tehetsége — beiratkozni azonban már 812-en jöttek. Ha igaz, hogy a vállalatok pontos számítások, távlati fejlesztési terveik adatai alapján határozták meg szakmunkástanuló-igényüket, akkor az is igaz, hogy ez a hétszáz hiányzó gyerek, néhány év múlva nagyon sok gondot okoz. Nem lesz elég ember, s nagyon vajószínű, hogy gép se lesz elegendő, hisz tapasztalataink azt mutatják, hogy ezen a téren csak nagyon mérsékelt előrehaladással számolhatunk. Ami ma a munkaügyi szervek, tanárok gondja, az három év múlva tehát már termelési gond lesz, egyelőre azonban szinte mindenki tehetetlen. Kis túlzással azt mondhatnánk: karba tett kézzel vagyunk kénytelenek szemlélni holnapi gondjaink sokasodását, kényszeríteni ugyanis senkit nem lehet — legkevésbé az álmokat kergető szülőket. Voltak egyetemi karok, ahol tízszeres volt a túljelentkezés, s vannak szakmák, hogy egy tíz fős csoportot nem lehetett ösz- szehozni .., Különösebb kommentár nem kell ehhez a tényhez, változatlanul baj van tehát a szemlélettel, s nem is annyira a gyerekek szemléletével. Nagyobb mobilitást 1970 egy nagyszabású kísérlet éve volt: megkezdődött az úgynevezett alapszakmás képzésre való áttérés. Az elv világos: kapjanak a jövő szakmunkásai olyan alapképzést, mely lehetővé teszi bizonyos rokonszakmák vonatkozásában a gyors átképzést. Olyan munkaerőprognózist képtelenség ugyanis készíteni, mely pontosan tükrözi, mennyi esztergályosra, marósra, köszörűsre iesz mondjuk 15 év múlva szükség. Az új rendszerű képzés tehát tavaly megkezdődött, s idén folytatódik. Tavaly, az első évben elég nagy volt az új gyakorlattal kapcsolatban a szülői, vállalati ellenállás, idén azonban meglepően nagy a csend. A vállalatok ugyanis rájöttek arra, hogy saját érdekük, hogy univerzális szakembereik legyenek, különösen, most e nem mindennapi munkaerőhiány körülményei közepette, de rájöttek a szülők, gyerekek is, hogy ez a sokrétűbb tudás, nagyobb mobilitást is biztosít. Nincs röghöz kötöttség, aki nem talál esztergályosként munkát, azt két kézzel várják, mint maróst... Az elv jó — ez nem vitás, hogy a gyakorlat, milyen lesz — az — s ezt túlzás nélkül mondhatjuk — társadalmunk egészén múlik. A specializáció minden esetre folytatódik. Idén már csak húsz alapszakmára vettek fel tanulókat az 500-as intézetben — a két évvel ezelőtti nyolcvannal szemben, s még ez sem az utolsó szám. Utaztatás helyett kollégiumot Ellentmondásos terület, mondhatnánk: ütközőpont tehát napjainkban a szakmunkásképzés területe. Aki szakmunkásképzőbe megy, az az általános iskolák nyilvántartása szerint nem tanul tovább, ugyanakkor egy fiatal géplakatos többet keres, mint egy pályakezdő tanár. A társadalmi szükségesség és a társadalmi rang egyensúlya tehát még mindig csak álom, mint ahogy álom az is, hogy jó eredménnyel érettségizett fiatalok tömegesen menjenek szakmunkástanulónak. Bizonyos szakmákra — például gépjármű villamossági műszerésznek, orvosi műszerésznek, erősáramú műszerésznek —, csak érettségizett fiatalokat vesznek' fel, de egyre több az olyan szakma is, ahol nem kötelező az érettségi, csak kívánatos. Ezért is aggasztó, hogy több érettségizett fiatal azért állt el szakmatanulási szándékától, mert Pécsett nem indul az általa választott szakcsoport. Egy-egy csoportnak minimálisan tíz fősnek kell lennie. Ha eny- nyien nem jönnek'össze — két választás marad. Vagy egy másik szakma, vagy az utazás. A fogtechnikusok például Budapestre járnak, a kozmetikusok Szekszárdra. Helyes-e a rendelet, s ha igen, mit lehet tenni? Néhány íős csoportoknak külön tantervet, órarendet készíteni, öt-hat ember érdekében tíz-tizenkét tanárt foglalkoztatni — nem nagyon lehet. A szakosítás, azaz bizonyos szakmák egy helyre való koncentrálása egyébként is elkerülhetetlen folyamat': a technikai feltételeket is csak így lehet a kornak megfelelő színvonalon biztosítani. A rendelet ellen tehát nincs értelme hadakozni, azt azonban nagyon határozottan le kell szögezni: ha azt akarjuk, hogy ez az egyébként helyes rendelet ne vegye el százak, sőt esetleg ezrek kedvét a szakmatanulástól, mielőbb ki kell alakítani a megfelelő kollégiumi hálózatot is. Új tanműhely Pécsett Tavaly 100 ezer forintot, idén 110 ezer forintot fordítottak szemléltetőeszközök, makettek, filmvetítők, mágnestáblák vásárlására a MüM 500-as Intézetben. Az oktatás már évek óta kabinetrendszerű termekben — a legkorszerűbb segédeszközök felhasználásával. Lemaradás talán csak a tanműhelyek terén van. Kevés a férőhely, öregek a gépek. Ezért is örvendetes a hír: jövőre kétszáz férőhelyes, legkorszerűbb gépekkel felszerelt fémipari tanműhely épül Pécsett. A tervek készek, s együtt van a pénz is. Mindent összevetve tehát egy mondatban így lehet megfogalmazni a pillanatnyi helyzetet: a keretek és technikai feltételek az ipar igényeinek megfelelően tovább korszerűsödtek, a társadalmi szemlélet azonban lassan változik, s minimálisan tíz évet „késik”. Békés Sándor Darukezelöket, gépkezelőket, segédmunkásokat, villanyszerelőket FELVESZÜNK. MÉV ÉRCDÚSÍTÓ ÜZEM, KÖVÁGÓSZŐLŐS. AZ ÖREQ KŐBÁNYÁSZ Nem nagyon akarja megérteni tulajdonképpen, mit akarok, kicsit értetlenül néz rám az öreg kőbányász, Áhmán Jani bácsi. Faggatom: milyen a kő, hogyan törik. Mert aki ismeri, tudja, hol hasad, hová és mekkorát kell ütni, fúrni. Jani bácsi azt hajtogatja, hogy vannak szálai, azt látni kell és akkor az ember odaüt, s törik. Nézem a szikár kezeket, ölébe ejtve kulcsolja össze, hány szikladarabnak ütött már oda, s már nem is annyira a kő érdekel, mini az ember, aki régóta küzd a kővel és mindig győz . .. * Geresdről indult huszonkét esztendővel ezelőtt. A föld nem adott biztos jövedelmet — neki különben sem volt, napszámba járt, cselédkedett - így hát munka után nézett és talált a komlói kőbányában. — Elfáradtam estére. Naponta húsz csillét töltöttünk meg kővel, de volt egy hónap, még ma is emlékszem, amikor egymagám ötszázhuszonkét csillét megraktam. Az apraját az ember villával hányja, a nagyobbját meg kézzel. Egy csille másfél tonna körül van. Kézi termelés folyt akkor még, lerobbantottunk, aztán a nagyobb darabokat bunkózni kellett. Ezt tanultam meg Horváth Rezsőtől, meg az Ábrahám Jani bácsitól, az akkori öregektől. Ha nem oda ütöttem, ahol a szál ment, százat is üthettem, nem törött sehogy. A gyakorlat megjött, Áhmán János pedig hetente egyszer, szombaton hazaindult Geresd- re. Hétfőn hajnalban búcsúzott a családtól, bepakolt és elgyalogolt Edősmecskére onnan vonattal utazott Hosszúhetényig. s onnan pedig megint csak gyalog a bányához. S akkor kezdődött a műszak. — A Csízmazia utcában volt a legényszállás, ott laktunk. Jó életünk volt, főzőcskéztünk magunknak bablevest, rántottlevest, krumplilevest. Az ember hazulról hozott hétfőn egy kis hagymát, krumplit, szalonnát, meg akinek volt, egy demizson bort, aztán eléltünk egy hétig. Nemigen költekeztünk, kereset meg volt. Húsz éve ezernégyszáz forint nagy pénznek számított. Nekem meg még szakmám sem volt, most lettem három éve robbantómester. Magasabb a besorolás, több lesz a nyugdíj .. . Jani bácsi 1973. októberében megy nyugdíjba. Huszonnégy esztendő a kőbányában: ez lesz a mérleg akkor, amikor az öreg, szikár kezek nem nyúlnak többé a kőhöz. Huszonnégy esztendő olyan munkahelyen, melyet önként választott magának, s helytállt becsülettel, akárki megmondja. * A sok év alatt felgyülemlőnek az emlékek. Némelyik eleven, más elül, kontúrjait veszti, elszéled a feledésben. Az a tapasztalat, hogy a kellemetlen élményekre az ember jobban emlékszik vissza, talán igaz. talán nem. Elsőként mindenesetre a hazaút viszontagságairól beszélt Áhmán János, a sok gyaloglásról, zötykölődésről a vicinálisokon. Nehéz volt, s ma más a helyzet. — Első időben ponyvás teherautó vitt bennünket haza, most már minden nap hazajárok magam is Geresdre, szerződéOjmecsekalján a Magyar Lajos utcai lakóházak közötti óriás udvarban dolgoz- nak a parképítők. Előregyártott elemekből három homokozót építenek, ctc ülősportok kedvelőinek sakkasztalokat, a legkülönbözőbb gyermekjátékokat — mint mászóházikót, hintát, rakétacsuszdát, libikókát — készítik Boly jövőre is várja a címerező diákokat A közelmúltban a táborozás kapcsán néhány kritikai megjegyzést tettünk a bolyi címe- lező tábor visszatérő problémáiról — az ott önkéntes munkát vállaló diákok elhelyezési körülményeiről, amire a gazdaságvezetés igen élénken reflektált. Egyfelől úgy, hogy vitába szállt néhány megállapítás helyességével. Kifogásolták a 10 forintos ebédtérítés említését, s valóban — de ez a cikkből értelemszerűen ki is derül — ez étkezési térítés. Amiért napi négyszeri étkeztetést biztosítanak a gyerekeknek. Továbbá túlzottnak tartották az ágazat bevételére vonatkozóan feltüntetett összeget, amelynek átlagosan csak egyharma- dát, háromnegyedét érik el. Szakmailag helytelenítették a váltott soros vetés említését, minthogy Bolyban a heterózis kukoricát sávosan termesztik. A diákok keresetére vonatkozóan hangsúlyozták, hogv az összeg valóban ennyi, tehát nem sok, de mivel a diákokat napi 6 órában szabad csak foglalkoztatni, az így elért átlagórabér egyes brigádoknál nem marad alatta a gazdaság saját dolgozóinak órabérénél. Amit viszont elismernek, az a cikkben is elsősorban kifogásolt táborozási-elhelyezési körülményekben tapasztalható hiányok. A tisztálkodási, higiéniai feltételek primitív volta, a talaj elegyengetése nélkül, kellő gondosság híján elvégzett tcborverések, a meglehetősen elhasználódott, gyakran rongyos sátrak — olyan tények, ses busz visz-hoz minket, munkásokat. A huszonkét évi munka, a becsületes helytállás emlékei: a kitüntetések. Kiváló dolgozó kitüntetés, három alkalommal. Amikor a gesztenyési klubot építették, az alapzathoz válogatott, szép köveket kerestek. Jani bácsi válogatta. — Még a Bauer Péterrel együtt szedtük a szép, vörös köveket, meg lehet nézni. Együtt válogattuk. Vele már nem tud beszélni, már rég rokkant volt... Most februárban meghalt szegény. A csilléket annak idején nem mozdonyok, lovak húzták. Négyszáz tonna követ termeltek ki naponta a lovas-korszakban, ma kétezerötszázat. Kőfolyom, kőfolyam, kőfolyam mindenütt, zaj, néhol nem is értem, mit mondanak az emberek. Mindent szürke andezit-liszt borít. Még szikár kezét is, melyet ölébe ejtve kulcsol össze. Kérdezem: mit kíván magának a nyugdíj után? Egészséget, meg sok pénzt, mondja. Aztán már csak egy kérdésem van: szereti-e a követ?- Már nem nagyon. Húsz évvel ezelőtt még szerettem, de már nem nagyon. Elfáradt. Kampis Péter amelyek elől, nem tud, s mint kiderült nem is akar kitérni a gazdaságvezetés. A gazdaságvezetés a párt- bizottsággal és SZB-vel egyetértésben tervet dolgozott ki, miután véleményük szerint ezek a kérdések pénzügyi szabályozók miatt egyik évről a másikra nem oldhatók meg maradéktalanul. A táborozási körülmények fejlesztését a gazdasági dolgozók szociális juttatásainak javításával párhuzamosan oldják meg 1971 és 1975 között — tehát a negyedik ötéves tervük időszakában évi ütemezésben, de kiemelten. Mit jelent ez a kiemelés és milyen a sorrend? A gazdaság vezetői a szociális jellegű kérdéseket elsőként azokban az üzemekben oldják meg, ahol a táborok vannak, tehát Sátorhelyen, Sziebert- pusztán és Károlymajorban. Tavaly Sátorhelyen készült el — e terv keretében — a korszerű többszáz fős kapacitású konyha és étterem, amit az ott táborozó diákok az idén már igénybe vettek. Most készült el Sziebsrt pusztán, majd jövőre Károlymajorban épül hasonló komplexum. Károlymajorban a tisztasági fürdő ügye van már megoldva, bár ennek kapacitása még fejlesztendő. Sátorhelyen pillanatnyilag épül — és jövőre már üzemel — egy nagy, tömeges használatra is alkalmas hideg-melegvizes tisztasági fürdő, ahol kádak és zuhanyzók száma minden igényt ki fog elégíteni. A Sziebert pusztai tisztasági fürdő jelenleg kicsi, ennek bővítését az ötéves terv végére tervezik. Ezeket a felsorolt objektumokat a dolgozók és a diákok közösen használhatják illetve a táborozás heteiben a fiatalok élveznek majd elsőbbséget. A gyerekek elhelyezését a sátorhelyi és Sziebert pusztai területen a jövőben is csak sátrakban tudják megoldani. Károlymajorban ellenben van a gazdaságnak két — jelenleg kihasználatlan —'régi munkás- szállója. 1973-ra ezeket átalakítják. korszerűsítik. Hasonló lehetőség másutt nincs. De táborhely gondosabb előkészítésével, ami ráadásul nem is jelent a gazdaságnak ncgyobb anyagi megterhelést sok panasz megelőzhető. A közös vécék farostlemezzel történő el- rekesztését már az idén megoldották, továbblépést jelent majd, ha ajtót is tesznek rá és közvetlen közelben egy kézmosást szolgáló vízcsapról gondoskodnak. Ezt jövőre már biztosítani tudják. Az élelmezésre, a sport és kulturális lehetőségre nem volt panasz Bolyban, s a gazdaság a jövőben is mindent megtesz, hogy a diákok tetemes szabadidejüket — naponta csak hat órát dolgoznak — két hét alatt kellemesen tudják eltölteni. — Rné —
