Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-12 / 189. szám

6 DUNÁNTÚLI NAPLÖ 1971. augusztus 12. Autó, víz, napfény, bronzbőrű lányok Az ókori tudomány rejtélyei Nemzeti aranytartalék Á kő tudománya A siófoki Európa szálló Balaton. Ize, zamata, vará­zsa, delejes ereje, s csodás vonzása van ennek a szónak. A Balatonról mindenki tud va­lamit, a Balatonnál mindenki­vel történt már valami, s a Ba­latonra mindenki büszke - még azok a kevesek is, akik soha­sem látták. A Balaton az or szág tükre, kirakata; a Balaton a mi hatalmas korzónk, ahoi megnézhetjük, s megmutathat­juk; mink van, s milyenek va­gyunk, s persze titokzatos va­rázsgömb is, hisz sokszor azt is megláthatjuk benne, amink nincs, amiről legfeljebb csak álmodunk. A Balaton nem egy­szerű víz, s nem egyszerű ki • rándulóhely, nem sportterület, s nem gazdasági egység., bár­mily jelentős legyen is halá­szata, vízgazdálkodása. A Ba­laton nemzeti kincs, vagy ha úgy tetszik; nemzeti aranytar­talék. ft A Balatont körülölelő utak teljes hossza mintegy 210 kilo­méter. Negyven kisebb-nagyobb település övezi a partot, köz­tük három város - Keszthely, Siófok, Balatonfüred. Aki Keszt- hejy felé haladva pillantja meg először a tavat, egy nagy, szé­pen gondozott halastónak vé­li: zöld nádszegély, néhány csó­nak, s végtelen nyugalom. Itt, délen változott talán a legke­vesebbet a vidék: az embert nem lepné meg, ha valahon­nan előlépne egy szigonnyal felszerelkezett pákász ... Keszthely aztán megtöri ezt a csendet: kocsi kocsi hátán. — Az előkelősködő főutca — ha­talmas emberfolyam. A boltok tömve. Keszthely amolyan de póhely, itt tankol, vásárol, ebé­del vagy iszik egy kávét a Ba­laton felé igyekvő utas, mert Keszthely tulajdonképpen még­sem balatoni hely. A kikötő is olyan, mint a végállomások ál­talában: akkor is csendes és szomorkás, amikor éppen zsú­folt, s emberek százaitól han gos. Ide nem jönnek igazi nagy hajók; a víz nemcsak sekély, de hínáros is. Néhány évvel ez­előtt a keszthelyi sarok halálá­ról beszéltek az emberek, volt hónap, amikor a vízibuszok is fennakadtak az iszapon, s bár most több a víz, itt egyáltalán nem tenger a tó. A városból ki­kanyarodó úton alig nagyobb a forgalom, mint a főközleke­dési utakon általában, s ez a vidékies hangulat elkíséri az utast egész a Badacsony lábá­ig, aholis az út egy bátor ív­vel egész a víz széléig merész­kedik, s újra összetalálkozik a vasúttal, mely Balatonederics- nél a Szent György-hegy mögé kanyarodott. Mintha az eddig egyszínű kép hirtelen visszakapta volna össze$/színeit! Balra a méltó ságteljes hegy csodálatos há­zaival, szőlőkultúráiávai, jobb ról a tó, s a tópart — karne­válszerű színhalmaza. Bada­csonynál kezdődik az igazi Ba­laton, ez a semmi máshoz nem hasonlítható, s semmi mással össze nem téveszthető termé szeti csoda, mely még azokat is megkapja, akik ismerik a dé­li tengerek híres üdülőhelyeit. Itt még alig rontott valami* az ember, pontosabban: itt még el tudja szeparálni az út, illetve a mellette futó vasút a zajos, rendetlen és sokszor gya­núsan színes nyaraló- és kem­ping-világot az ősi színektől, s szépségektől. A sátorvárosok erdősávszerű ligetekben lapul­nak; az uralkodó itt a hegy, a szőlő, s a hegyekből kinőtt bor­házak, villák végtelen sora. Itt még érződik mindenen: ezek az emberek a Balatont szere- tikt s nem önmagukat... * Repül az autó. A fény, s a végtelen víz szárnyakat ad. Ez a 71-es út, mely nem tartozik ugyan a főközlekedési útjaink közé, de minőségileg, s nyom­vonalát nézve is kifogástalan. Megállni persze sehol sem ér­demes, legfeljebb annak, aki egy kis jó borra vágyik. Itt az a szép, hogy lát, száguld az ember - szemét, szívét, s lel­két kitárva a tájnak. Kisebb útszéli kocsmák, nagyon is sze­rény bisztrók, gyümölcsös bó­dék, s persze jobbról, a vízpar­ton, kempingek, s parkírozó autók szinte egymásba folyó sora. Ahogy közeledünk Tihany fe­lé, úgy érződik egyre inkább; valami csodálatos következik Itt már minden megszerkesztet- tebb, csináltabb, de ez a csi- nóltság határozottan pozitív ér­telmű. Az út most már zsúfolt — elsősorban külföldiekkel. A félsziget egy hatalmas múzeum ennél szebbet már tényleg nem kívánhat a vendég. Talán már bántó is ez a megkövesedett eredetiség, az ember arra gon­dol: milyen lehet itt élni? De hát ez nem a turisták gond­ja. A révhez vezető úton mái csak lépésben lehet menni, for dúljunk hát északra, Füred fe lé. A aszófői sarokban vitorlá­sok kergetőznek, állítólag itt mindig van szél, s azt is mond ják, hogy ez az öböl a bala­toni viharok szülőanyja. Füred csak egy lépés, a Marina szálló hatalmas üvegtömbje színre magához rántja az érkezőt. Míg Badacsony alatt a természet ősi szépsége hódította meg az uta­zó*, itt a korszerű, elegáns élet ízei mámorítanak. Ez a gond­talanság hazája; autók, széplá­nyok, sikkes betonívek, virágok illatos cigaretták, jachtok, s ti­tokzatos idegenek kavalkádja. A toronyszerű épület az ország egyik legszebb szállodája; ele­gáns, s vonzó, ugyanakkor mégis olyan hely, mely lépés­váltásra, az arc elrendezésére a félig elszívott olcsó cigaretta eldobására készteti az érkezőt Fentről, egy repülőgépről nézve egy hatalmas park le­het a yáros. A fák harmonikus rendjét csak színesítik a há­zak. Füred nem strandváros, s nem átmenőhely; Füred az a hely, ahová el kell jönni, ahol lenni kell, s ahol érdemes vé­gigsétálni százszor is az utcán. A kocsi itt is millió, de vala­hogy mégsem olyan bántó a forgalom, mint Keszthelyen volt. Itt még a kocsik is illemtudób- bak, mint ahogy azok az embe­rek is. Füreden öltözni is érde­mes, nemcsak vetkőzni. A hegy­re felfutó utcák elnyelik a zajt, benzingázt. Füred elegáns és halk, sőt talán egy kicsit sznob is ... ft Északon ezek utón már nincs különösebb értelme megállni, erre már szerényebb, üzemsze- rűbb, s éppen ezért zavaróbb is minden. Siófok. Mintha egy országha­tárt lépett volna át az ember. Vagy húsz évet ugrottunk előre? Autó, autó, autó. A vidéki tem­póhoz, magyar kocsimennyiség hez szokott szemünk, s ideg- rendszerünk egyszerűen hosszú perceken át nem tud alkalmaz­kodni; az embert már-már re­megés fogja el. Az autók tete­jén járva végig lehetne menni a főutcán. A világ minden autója itt van, s itt van minden náció is. Egy Bábel ez a város, vad iramú, s kíméletlen. Be­horpadt sárhányó, összetört lámpa, meghorzsolt ajtók. Nincs idő megnézni a várost, autóból legalábbis. A járdákon han­gyaboly, egymást taposó em­bertömeg. Négyszer annyi em­ber van a városban, mint amennyi a lakosság száma. Sorbaállás, lökdösés, elveszett gyerek. Csehek, németek, len­gyelek, s megint németek. Van bolt, amire csak németül van kiírva minden információ. Ez a ház kiadó. Szoba kiadó. Ágy­vendéget keresek. Kiadó szoba Minden el-, s minden kiadó. Egy cső főtt kukorica 4 forint, egy kiló őszibarack tizenöt. Ki­adó a szoba, a ház, a garázs, az autó, a csónak, s sokaknál a becsület is ... A szállodasor nyüzsgése mindehhez képest idilli csend. Lidó, Európa, Balaton . .. Bár a tizenharmadik emeleten, kü­lön hölgy- és úri fodrász, posta suvenir - persze csak kemény valutáért. Minden kocsinak par­kolóhely, autómosó, boy. Virág­áruslányok, lágyan suhanó hin­taszékek. A szállodák hallja a vízre nyílik; suhan a vízisí, a Németországtól hozott jacht. Igen, ez is a Balaton. Mintha idegenbe tévedtünk volna, az ember zavart lesz néhány gyű­rött tízessel a zsebében, s bár szeme, szíve örül ennek a cso­dálatosan megkomponált szép­ségnek, jólesik visszaérkezni a vízhez, a kikötőhöz, ahol min- djn porosabb, kopottabb - s mégis balatonibb . .. * Fonyódig egyetlen izgalom az út: igazán jöhetne már az új M 7-es. Ez a forgalom már nem erre az útra való S nem erre a forgalomra méretezték- a benzinkutak, :avítóállomások kapacitását sem. Tizenöt ÁFOR- kút, s két Shell-kút van össze­sen a két parton — minimum harminc perc egy tankolás. Szé­dületes a zsúfoltság, a rohanás, s szédületes az emberi vakme rőség is. Teherautót előzök, en­gem egy Opel előz, de még be sem sorol, már elhúz mel­lette egy Ford ... Az útszéle- ken, százméterenként, autó­stopposok, néhány magányos olasz férfit leszámítva azonban szinte senki sem áll meg. A kevesebb több lenne, ezt gon­dolják magukban az útszélen integető száza«, ebben a ro­hanásban ugyanis, amikor egyetlen, összefüggő autókon­voj Siófoktól Fonyódig az egész út, rendkívül veszélyes hirtelen leállni. Van, aki bocsánatkérő- en visszaint az integetőknek, de legtöbben, a magyarok szinte mind, csak az utat né­zik. — Még húsz kilométer, még tíz. Fonyód a megváltó, Fonyó­don meg lehet állni, lehet egy kicsit gyalogolni. Ultramodern presszó, bisztró és étterem - de Fonyód ennek ellenére a régi, kedves hely, mely a Ba­latonra érkezők tízezreit méltó­képpen fogadja, s búcsúztatja Fonyód után Balatonberényig minden egyforma — strandváro­sok, fantáziátlan nyaralók, s persze zsúfoltság, por. Járdák, utak erre már szinte sehol nin­csenek, gyerek annál több: ezen a partszakaszon legalább húsz ifjúsági tábor van. Erre már csendes az M 7-es, s tulajdonképpen régi formájá­ban is megfelel a forgalomnak. A búcsú a tótól észrevétlen, Máriafürdő után szép lassan el­távolodik az út, erdők, szántók közé suhan, s bár ellentmondá­sossága és szépséghibái elle­nére is szép és felejthetetlen volt mindaz, amit láttunk, jól­esik ez a magabiztos, derűs csend, mely a végtelen tarlók, s beláthatatlan kiterjedésű ku- ricatóblák felől árad felénk. Egy parasztbácsi jön, két ujját a kalapjához böki, s ki tudja miért, te nemcsak hogy vissza­köszönsz, de valami megma­gyarázhatatlan belső kényszer­nek engedve - mint valami régi barátnak —, intesz is neki. Békés Sándor A arehisztória és az Ókor teljesítményei a ciklopísz épít­kezés és a kolosszális szobrá­szat terén ma már közismertek Elegendő a világszerte szétszórt, tíz és tízezernyi megalit-művek- re, kőkörökre, menhirekre, dol­menekre utalni, melyek leg­szebb mutatványa Stonehengé- ben áll; hasonlóképp a Föld­golyó minden táján találha­tó, számlólatlan, emberkéz­emelte hegyekre, a piramisok­ra, amiket Cheopsz gúlája rep­rezentál méltóképpen; végül Egyiptom, India, Kafirisztán, Dél-Amerika, s a Húsvét szi­get szoboróriasaira. E roppant kőtömbök kifaragásánck, moz­gatásának technikai, feltornyo- zásuk mérnöki tudománya mind­máig nagyszámú elmélet és magyarázat felállítására ösztö­kélte a kutatást, anélkül, hogy a kéidések hiánytalan megol­dásáig eljutott volna. Itt meg sem kíséreljük végigtekinteni a probléma-halmazon, mindössze néhány olyan szemelvényt eme­lünk ki, melyek előtt minden szaktudomány értetlenül áll, vagy pedig restelvén bevallani tehetetlenségét és a rég: tudo­mány fölényét, hallgatagon megy el mellette. Damaszkusztól északra, az Anti-Libanonban áll, illetve he­ver romokban az Ókor egyik leghatalmasabb műve: Baal­bek: Jupiter templomának ne­vezik, és Antonius Piusnak tu­lajdonítják építését (iu. 150), noha semmi dokumentum nem említi, s nevében máig őrzi az ősi Baal isten tiszteletét. A ta­lapzat, a híres „terasz”, ame­lyen az 54 óriási oszlop állt, semmiképp sem tulajdonítható a rómaiak művének, sőt azt sem tudja senki, mely nép, s mikor emelte, és főként ho­gyan? A teraszt három kőtömb alkotja, kettőjük hossza 22 m, a harmadiké 25 m, magassá­guk 5 m, szélességük 6 m, sú­lyukat egyenként 2000 tonnára becsülik; a talaj fölött 7 m ma­gasságban vannak a falba építve. A negyedik a kőfejtő­ben kifaragva, szállításra ké­szen áll, s mutatja, hogy az építkezést nem fejezték be, vá­ratlanul kellett abbahagyni. Képzeljük el 22—25 m hosszú­ságú földszintes ház nagysá­gú kőtömegeket, s próbáljuk megfejteni, hogyan faragták ki, mozgatták tova, s emelték magasba? A bolíviai Altiplanón, 4000 m magasságban fekszik Tiahua- naco romvárosa, egy hasonló­képp rombadőlt ország metro­polisa; E. Harry Gerol úgy vé­li, „ez lehetett az első emberi település (város) Amerikában”, H. S. Bellamy szerint pedig ,,a világ legrégibb magosműveltsé- ge” virult fel itt. Naptemplo­mának, a Kalasasayának 50— j 60 tonnás pillérei még állnak, ezeket a Titicaca tó 40 km tá­volságban levő szigetén o Kiappija nevű kialudt tűzhányó andezit-lávájából vájták ki, s vízen szállították el. Hogyan, s miféle vízi járműveken, ti­tok, minthogy az Altiplano fót­ion pusztaság, s a tavon sás­ból font bárkákon közlekedik a nép. A perui inkák egykori fővá­rosa, Cuzco közelében áll Sac- sahuamán vára, mely az ameri- kanista V. W. von Hagen sze­rint „kétségkívül egyike a leg­nagyobb építményeknek, amiket emberkéz emelt”. Háromszoros bástyasorának egyetlen sarok­köve 8 m magas, 5 m szé­les és majdnem ugyanoly vas­tag, vagyis kishíján emeletes ház nagyságát teszi ki egyma­gában. Akármint építették, „e roppant sziklatömegek bámu­latba ejtenek, — írja von Ha­gen — Stonehenge eltörpül mellettük, Agamemnon sírja Argoszban semmiség hozzájuk képest, s még Agriqentum cik- lopszi fala sem állja meg az összehasonlítást Sacsahuamán várával”. De mit szóljunk ehhez? Az erődítménytől három-négyszáz méternyire, a hegyoldal egy kráterszerű mélyedésében négy- emeletes ház nagyságú szikla­tömb hever, súlyát 2Ó 000 (Írd: húszezer) tonnára becsülik. Ki­fogástalan mesterségbeli tu­dással van megfaragva, emele­teit, lépcsőit, mellvédéit csiga­vonalak. körök díszítik. És ez a szörnyű kőmonstrum a feje tej tején áll, a lépcsők felülről le­felé vezetnek, az erkélyszerű ki-^ ugrások kimerednek a levegő­be. Miféle erő vájta ki a hegy­oldalból ezt a hajmeresztő, túl­zott idomot, szállította helyére, s fordította föl végül? És mi­ért? A kutatók, felelet híján, gyakori szokás szerint meg sem említik a problémát. Várkonyi Nándor (Folytatás a /qvő csütörtöki szánunkban) MÉLYÉPITÖIPARI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ mérnököt vagy technikust KERESÜNK, műszaki előkészítő munkakörbe, normást, valamint gyors- és gépírni tudó, lehetőleg techni­kumi végzettségű TITKARNŐ-ADMINISZTRATORT. Fizetés megegyezés szerint. Megkereséseket: „Pécsi munkahely" jeligére a Sallai u. hirdetőbe kérjük. Faragott király és a többiek A vékonypengéjű kés lassan mélyed a gömbölyűre esztergá- fyozott fába. A hordót formázó cigaretta-kínáló tetején előtű­nik a szirom, szár, levél. Serényi Lóránt 18 éves fafaragó az idén érettségizett és mindössze egy hónapja dolgozik a Pécsi Nép- művészeti Szövetkezet tagja­ként. Az általa tervezett és ké­szített termékekre máris talált külföldi vevőt az ARTEX Külke­reskedelmi Vállalat, s a fiú már diókként is szép sikereket ért el. Harminc alkotását fogadta el és minősítette eddig a Népi Iparművészeti Tanács, s farag­ványai közül több mintavédett. * Miért farag az ember? Lát­szólag egyszerű megválaszolni: kedvtelésből vagy pénzt keres vele. Serényi Lóránt szerint nem elég az ügyes kéz, a tevékeny­ség kényszere és öröme. A hob­by sokszor csak pótszere annak, . amit keresünk és nehezen talá­lunk a világban. Több kell! Né- ' ÜJRA ÉL A QESZTENYEFA ki a faragás állásfoglalás és életszemlélet is egyben. A pszi­chológusok biztosan tudják az okát, miért olyan mélyek, meg­határozók a gyermekkori élmé­nyek. Ennek a korán felfelé ívelő pályának a szálai a játék­ban, a szépre fogékony gyere­ket ért hatásokban gyökerez­nek. * — Van-e nagyszerűbb dolog, mint az erdőket járni, figyelni a füvek hajlását, a levelek ere­zetét, a bogarak páncélját, be­lesni a madárfészkekbe, kifür­készni a bozótban rejtőző vadak titkát. Kószálni a zselici dombo­kon, hallgatni a pásztorok be­szédét, részese lenni, amint a vas nyomán kivirágzik a körte­fa-bot. így teltek a nyaraim fa­lun, nyolc-tíz évvel ezelőtt. A nagybátyám faragó-népművész, szívesen fogadta érdeklődése­met, magyarázott, tanított. Vele jártam pásztorok között és ő vitt el egyszer régen idős Kapoli Antal kiállítására is. Elemista korom óta városban élek, de igazán csak a szabadban érzem otthon magam. A hajamat rö­vidre nyiratom, mert úgy prak­tikus, s ha kijutok a szentlász- lói szőlőbe, mezítláb járok. Sző­lész-borász tagozatos osztály­ban végeztem, s így talán más szemmel is nézem az ottani munkát. Vonzó a nyugalom, ki­fejezetten gondolkodásra való. Szeretek a hegyi emberekkel beszélgetni. Bölcsek, érdekesek, olyan apróságokban is megta­lálják a lényeget, meglátják a szépet, amelyek mellett mi vá­rosiak csak elrohanunk. Tőlük tanultam figyelő szemmel járni és az nagyszerű, hogy az ember meg is örökítheti a múlandót. Ezért áll közel hozzám a zene, a festészet, a szobrászat, építé­szet. A népművészeti ágak közül kétségtelenül a pásztorfaragá­sokkal szemben vagyok a leg­elfogultabb. Ezen túl is, minden érdekel, ami az életünkkel kap­csolatos, ami itthon és a világ­ban történik. Érvelek érte és vi­tatkozom róla. * A Mecsek oldalában lévő csa­ládi hóz szobáit faragott fali­képek, tálak, dobozok díszítik. Virágos, baltós mozsár, paraszt­fejes, borstartó alakú ékszerdo­boz, leveles fejőke, makkos, do­hánytartó. A konyhaasztalon megmunkálásra váró hárs-, cse­resznye-, dió- és gesztenyefa. — A tizenkét vadászhónap eseményeit szerettem volna tá­nyérok aljára faragni a vadá­szati kiállításra. Az érettségi miatt azonban nem jutott idő rá. Most is csak marad, mert sakkot készítek. A pipitéres, vi­rágos garnitúra utón most erdei hangulatú makk-sakkot faragok. Csak a mintát készítem, eladás­ra a részleg többi dolgozója termel. Két kedvenc figurám a király és a paraszt. Izgalmas do­log megformálni, hogy a két végletes alak egymással mérkő­ző erőt sugározzon. Édesapám, aki a faanyagot készíti elő, so­kat vitatkozik velem. Nem tu­dok előírásra dolgozni, még ne­hezebben mások elképzelését megvalósítani. Nézegetjük a mini szökrönyt, a papírvágó kést, sajtárt és sa- látás tálat. Van amit legszíve­sebben elrejtene. — Állandóan változom. Amit egy hónapja készítettem már nem tetszik, a régebbiekről nem is szólva. Magam se tudnám megmondani, hogy miért, egy­szer csak idegenné válik, nem adja vissza az érzéseimet. Tu­lajdonképpen ezen nem is kéne csodálkoznom, hiszen annyi mindent nem tudok még. Szere­tem az állatokat, a növényeket, de ez kevés. Sokat kell látni és elraktározni a mozdulatokat, amint egy őz figyel, megriad, vagy ahogyan lapul a nyúl. — Hogyan tovább? — Az ősszel valószínűleg el­visznek katonának, azután pe­dig tanulni akarok. Vágyam az erdészet. Nem akarok a fara­gásból élni, pénzért, rendelésre, sorozatban gyártani. Ha szak­mám lesz úgy faraghatok, hogy az mindennél nagyobb örömet adjon. Képzelje csak el, milyen csodálatos lehetőség: kivágnak egy gesztenyefát, megszűnik, nincs lombja, termése, mégis újra életre kelthető. Itt a kezem­ben elevenedik meg újra az er­dő, a természet... A szövetkezet vezetői javasol­ták, kiállításon kellene bemu­tatni Serényi Lóránt munkáit. A fiatalember elzárkózik, beszél­getés során is nehezen tárul­kozik ki. Nem akar nyilvánossá­got. Kétségekkel küzd, elége­detlen önmagával. Keres egy utat, amelyhez az irányt a te­hetségen kívül talán éppen az igényesség és szerénység mu­tatja. Wesztl Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents