Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-24 / 198. szám

6 DUNANTŰLI NAPLÓ 1971. augusztus 24. Elvált párok, kik újra házasodtak Házasodjunk sejehaj! Há­zasélet kutyabaj! — mondja a régi vidáman pattogó, szép nótaszöveg. Mit felelhet er­re a Központi Statisztikai Hi­vatal, röviden a KSH? Talán ezt: 1970-ben kötöt­tek hazánkban 96 552 házas­ságot, törvényesen felbontot­tak 22 900 házassági kötelé­ket! Tehát csaknem minden negyedik megkötött új há­zasságra jut egy válás. Az öttusánál is biztosabban tartjuk a vezető szerepet az európai népek versenyében. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden ezer házasságkötésre 237.2 válás jut, minden ezer fennálló házasságra 8,2, az ország minden ezer lakosára 2.2 válás esik évenként. Hogyan jutottunk ennyire? Hiszen 1920-ban még csak 0,5 százalékot ért el az el­váltak száma az összlakosság létszámában, ma pedig már 2,9 százalék. 1949-ben még 116 válás jutott ezer új há­zasságkötésre, aminek a múltévi 237,2 több mint két­szerese. A sok válás ellenére ma az ország lakosságának na­gyobb százaléka él házassá­gi kötelékben mint 1920-ban, vagy akár 1949-ben. A nőt­lenek és hajadonok 1920-ban az ország lakoságának 30,9 százalékát, 1949-ben 26,4 százalékát, 1970-ben viszont csak 20,7 százalékát alkot­ták. Ennek két oka is van. Egyik, hogy akkor magasabb volt a gyerekek és kiskorúak aránya, a másik ok a korai házasságok arányszámának növekedése. 1949-ben a há­zasságra lépő férfiaknak még csak 3,2 százaléka volt húsz éven aluli, 1969-ben már 6,1 százaléka. A nőknél ugyanez az arány húsz év alatt 26,3 százalékról 36,4 százalékra emelkedett. Értjük és helyeseljük, ha valaki házasságra lép. Ma­gyarázatot találunk legtöbb esetben a válásra is. Viszont a régi görögök nagyon he­lyesen azt vallották, hogy kétszer ugyanazt elvéteni nem bölcs dolog. Hogy le­het, hogy ennek ellenére fo­lyamatosan szaporodnak a másodszori, harmadszori, ne­gyedszeri, sőt többedszeri házasságok is. Pedig így van. 1956-ban 14 867 férfi próbálkozott másodszor a nősüléssel, 1969-ben már 16 149, harmadszor az előbbi 802-vel szemben már több mint kétszerannyi, nevezete­sen 1931, negyedszer vagy többedszer az akkori 61 pró­bálkozóval szemben ez a szám már háromszorosra, 184-re növekedett. A nőknél a harmadszori próba 535-ről 1633-ra, a negyedszeri 28-ról 130-ra emelkedett ugyanezen időszakban. Ü nnepeljük meg a szü­letésnapomat — mond­ja a fiatalkorú Gy. Károly ba­rátjának M. Gyulának. „ünnepeljünk" — felkiáltás­sal elmentek a Ságvári Művelő­dési Házba. Sört, pálinkát ittak. Már jól „álltak", azaz dülöngél­tek, amikor késő éjjel az Irányi Dániel téri piachoz értek. — Együnk dinnyét — indít­ványozta egyikük, amikor a dinnyedombot meglátták. Amíg ezen tanakodnak, két másik fiatalkorú — egy lány és egy fiú — is melléjük ért. A dinnye­evést ők is jó tippnek tartották. — No, majd én adogatom, ti pedig szedjétek — ajánlko­zott M. Gyula, aztán „belépett” a dróthálóval elkerített „dinnye­kertbe” és hat szép dinnyét ki­emelt. Óvatosan „dolgozott", — mert az elkerített területen belül egy sátor is volt, az eladóké. Két asszony aludt benne. „Ha már itt vagyok, gondol­tam megnézem a sátort is” — mondta később a történtekre emlékezve M. Gyula. Óvatosan besurrant, középen egy bőrön­döt látott. Gyors mozdulatok­kal kinyitotta — és meglepetten Diászi „újgazdák...“ Ketté nyílik a műút, balra ívelő száránál föl egészen a csárdáig van a Csepeli dűlő, a máriagyűdi ágon pedig kez­dődik a Diászó dűlő. Ez tu­lajdonképpen a siklós—villá­nyi hegyvonulat Tenkes hegyi szakasza. A harkányi leágazás­tól egészen enyhén emelkedik a domb, amelynek csak a ge­rince sziklás-köves, de az ol­dalban és a lapályon mindig is jó termőtalaj volt. Szőlő itt korábban alig termett, inkább csak kukorica, de aztán úgy nyolc-tíz esztendő óta megle­pő gyorsasággal alakult a vi­dék arculata: apró kis parcel­lák, szőlő, gyümölcs, kisebb-na- gyobb kertek bontották meg a korábbi egysíkú, egyáltalán nem változatos tájat. És ennek a szemet gyönyörködtető vidék­nek szépségét még csak nö­veli a fehérre meszelt hétvégi házak sokasága, amelyeket az újdonsült tulajdonosok hűs pincék fölé építettek. T.-ék voltak az elsők, akik itt . . . — Ne mondja, hogy „lerak­tuk” az első téglát, mert elő­ször az utat hoztuk rendbe. Az volt a legnehezebb munka. Az­tán a szőlőt telepítettük, gyü­mölcsfákat ültettünk, néhány fenyőfát is, amint látja, meg az élősövényt és persze köz­ben mindig toldottuk, simítgat- tuk a házat is. Pénz és mun­ka az van benne. De muszáj volt, gondolnia kell az ember­nek öregségére . . . — És miért éppen itt, Har­kány küszöbén? — Feleségemmel annakide­jén kijártunk fürdeni, jót tesz a víz, megtetszett ez a kör­nyék. És nem is bántam meg. A sorok közé cukorborsót ül­tettünk, mire az lement, már nőtt a csemegekukorica. Meg­főzzük, kivisszük a strandra. Van egy kis rizlingem, kevéske bur­gundi és opportó. Elhiheti, az ember ide kijön, akár nyáron, akár télen, az év bármelyik napján, ez mindig szép. PODIUM HUSZKA-EST. Augusztus 29- én este 7 órakor a harkányi kórház szabadtéri színpadán Huszka-est lesz. A Pécsi Filhar­monikus Zenekart Németh Gyu­la vezényli, Koltai Valéria és Szabó Miklós énekel. Többek között a Gül baba, a Mária fő­hadnagy című operett részletei, aztán a Szellők szárnyán című dal hangzik majd el. * FIATAL ELŐADÓK. Október első hetében Budapesten meg­rendezik a fiatal előadóművé­szek hetét. Ezen Sólyom Kata­lin Mesebál, Kézdy György pe­dig Ki kérdezett? című estjével vesz részt. * ESZTRÁD. Szeptember 5-én délután a bányásznapon színes esztrádműsor lesz Pécsett, töb­bek között Fónay Márta, Ernyei Béla és a Corvina Együttes fel­léptével. Ezt a műsort aznap este Pécsváradon is bemutat­ják. Ahogy aztán benépesült a „Csepeli dűlő", ugyanúgy föl­kapták a természetkedvelők a szomszédos „Diászót”. Kertje szőlője, hétvégi háza van itt tsz-parasztnak, katonatisztnek, pedagógusnak, nyugdíjas vál­lalati igazgatónak, építőmun­kásnak Pécsről, Mohácsról, Sellyéről, de még Szekszárdról is. Telekárak? — „Mennek” föl­felé persze, de mértékekkel. Éppen nyolc esztendeje ígér­tem B.-nek, hogy Pécsről kikísé­rem a „tanyára”, megnézem, milyen bora van, miképpen pá- tyolgatja néhány négyszögölnyi kis birtokát. Egy kis késéssel most találkoztam is vele. A gyümölcsfák alá öntözget va­lami hígított szert. Ing nélkül dolgozik, meleg van. Egy nad­rág, tornacipő, fején pedig pi­ros női kalap, otthon, valahon- nét a szekrény-aljából került elő, kicsit már permetleves. Itt mindent meg lehet ta­nulni, ha az ember meg akarja fogni a pénzét. T.-hez hasonlóan B. is ma­ga vágott bele a telepítésbe, I ő ültette a gyümölcsfákat, az­tán valamennyi kis kertinö- I vényt, amire szüksége van ott­hon. Kellett itt ácsmunkát végez­ni, kőműveskedni, aztán külön megtanulni a szőlőtermesztést, borkezélést . . . Ajaj! Nézd csak meg a szakkönyveket azt mond­ja : „Kertészeti ismeretek”, vagy ez a három brosúra, látod, az a címe, hogy „Magasépítés l„ II., III.”. Amikor a szőlőmet a szakkönyvek alapján vegysze- reztem, a környéken élő régi gazdák mondogatták: „Nahát! Mi lesz ebből?” És' nekem lett igazam, megnézheted a sző­lőmet, a levéltrágyázásnak itt az eredménye, dús, haragos zöld a levélzet, védi a talajt is a szárazságtól, az én ker­temnek nem ártott az aszály. Legalább is eddig . . . Amikor megvetette a lábát, egy „fakarusz” autóbusz bó­déját állította a parcella felső végére. A következő évben téglát húzott köré, — ebből most kényelmes, heverőkkel be­rendezett — hálófülke van, az­tán megtoldotta az épületet kiskonyhával, kamrával, majd egy mini-garázzsal, amelyige éppen elfér a régi kiadású kis 600-as Fiat. — A régiek, vagyis akik az elején itt letanyáztak, sokat ta­nultak velem együtt Czompó Sanyi bácsitól, Máriagyűd nyug­díjas iskolaigazgatójától, a ne­ves szőlőtermesztőtől. Azt mond­ta egyszer nekünk, „Csak az dugja le az első vesszőt, aki szívében érzi ennek a vidék­nek elragadó szépségét. Sem­mi mást, csak szőlőt szabad ide ültetni, a tulajdonjog er­re kötelezzen mindenkit. . .” így kapja vissza eredeti ar­culatát Tenkes hegy lankája úgy, ahogy azt Czompó Sándor megálmodta. Pedig ezek az emberek, ezek a városi „újgaz­dák" tisztában vannak azzal, hogy itt egyhamarjában nem lesz semmiféle fejlesztés, köz­művesítés meg egyebek, mert éppen az ifjú Czompó, a Sik­lósi községi Tanács titkára mondotta, hogy egyelőre a pénz kell Harkánynak, Siklós­nak, Máriagyűdnek, ennek az összevont és lassan összeépü­lő tízezres településnek. Rab Ferenc .Sohasem a nagykan állal../ Öreg folyam — nem vén hajós... Nagyjából egyformán alakul mindenkinél a dolog: előszó' söröskocsis, később mozdonyve­zető akar lenni az ember, aztán indián törzsfőnök, majd hajós­inas . . . Iszonyúan komoly kis emberkék képzeletében csodá­latos robinzonádák játszódnak - emlékszem, esténként soha meg nem történt élményekről számoltunk be egymásnak, az alkony csendjében csak a du- gi-cigaretták parazsa világított. Konfabulálásnak, pseudológiá- nak hívja ezt a tudomány - a tudomány, amely később min­dent megmagyarázott és min­den jó játékot elrontott nekünk Még azoknak is, akikből tény­leg hajósinas lett. Mert abból a kolozsnémai, csallóközi gyerekből — Kádár Gézából — hajósinas lett. És ötvennégy esztendőt töl­tött el a vízen. A FOKA lakóhajója a csen­des kis bédai ágban pihen, a kotró amott lejjebb, a sziget spiccénél horgonyoz. A túlol­dalon néhány strandoló, pecás. Lomhán fordul egy nagy fehér hajó a nagyvízen. Negyven fok napon. Átmegyek a deszkapal­lón: a hajdani hajósinast ke­resem. Öszes bajszú, ötven körüli aprótermetű ember, szája sar­kában az elmaradhatatlan „tengerészpipa”. Egy szál rövid­nadrágban van, irigykedem is, mondom: forró nadrágban könnyű az élet ilyenkor. Bein­vitál. A szoba: pici asztal, két apró ágy, egy kis szekrény, kö- nyöknyi ablak — a vízre néz. Géza bácsi mesél: felparázsla- nak a dugi-cigaretták, az emlé­kezetem halványan rezonál, „Megszöktem otthonról" mond­ja az öreg és hirtelen úgy ér­zem, nekem is így kellett volna tennem. Elcsúsztak egy dinnyehéjon tapasztalta: jó „fogás” kínálko­zik. Egy köteg százas volt ben­ne. Hirtelen kiemelte és amint jött, pillanatok alatt távozott. „Siessünk el és lássunk a dinnyékhez” — ajánlották a többiek. Elmentek néhányszáz métert, találtak egy csendes kis utcát, ahol nekiültek a dinnye­evésnek. Egy rendőr észrevette a jó­ízűen falatozó társaságot. — Ejnye gyerekek, így széjjel kell dobálni a dinnyehéjakat? Ott a kukaedény, tessék abba dobni! — A társaság szót fo­gadott és rendet teremtett ma­ga körül, aztán szétszéledtek. Azaz Gy. Károly és M. Gyula még „összetartott". — Van ám egy kis pénz is — mondta barátjának M. Gyula. — Onnan a sátorból . . . A „kis pénz" 7100 forint volt. Gyorsan osztozkodtak, aztán mindegyikük hazafelé vette az útját. Másnap reggel bejelentés ér­kezett a rendőrségre a dinnye­árusítóktól. „Ismeretlen tettes az éjjel ellopta a bőröndben őrzött pénzt.” A vizsgálat során kiderült az éjszakai dinnyeevés. Még mint­egy 5000 forintot sikerült meg­találni M. Gyulánál és Gy. Ká­rolynál. „Mert ugye, ha nem dobáljuk el a dinnyehéjakat, talán sose gyanakszanak ránk. így egyen az ember dinnyét..." — mond­ta M. Gyula. Két lány megszökött a nevelő- intézetből. Mindketten fiatalko­rúak. „A nagymamámnál töltöttünk néhány napot, onnan rokonaink­hoz akartunk menni. Gyalogol­tunk, Belvárdgyuláig jutottunk el. Éjszakára befúrtuk magunkat egy szalmakazalba. Másnap mentünk az úton, amikor egy oldalkocsis motorkerékpár állt meg mellettünk. Két férfi ült rajta. Hova, hova, lányok? — kérdezték. Nem válaszoltunk. Akkor azt mondták, hogy ők rendőrök és igazoljuk magun­kat Kérték a személyi igazol­ványunkat. Az nem volt. Akkor pedig jöttök velünk! — mond­ták. — Beviszünk benneteket a rendőrőrsre. Gyerünk, üljetek fel! — Mit tehettünk? Én a pót­ülésre ültem, barátnőm az ol­dalkocsiba, az egyik férfi pedig az oldalkocsi végére. Mentünk egy ideig, aztán azt mondta az egyik: Nem viszünk benneteket sehova, ha „jók” lesztek ... Az egyik férfi brutálisan elbánt ve­lem ... Később kiderült, hogy barátnőmnek nem esett bántó- dása, A történtek után vissza­jöttünk az intézetbe. És most feljelentést teszek” — hangzott az egyik lány vallomása. „Még annyit hozzá, hogy megjegyez­tem az oldalkocsi rendszá­mát . . .” Az álrendőrök kézre kerültek. Nős, családos férfiak . .. (G)- Még tizenhétben volt, ami­kor jelentkeztem a Bajor Hajó­zási Társaságnál hajósinasnak Halászember volt az apám, a vizet nagyon szerettem. Otthon valahogy nem volt maradásom Nem túrom senki földjét, meg aztán világot is szeretnék látni, ezt mondtam apámnak, aki nem engedett. Megszöktem ott­honról, anyám sütött egy ke nyeret és mentem, mint a me­sében. Felvettek a Stauszra Kétkéményes, nagy szeneshajó volt... Aztán Pesten találkoz­tam egy szerb kapitánnyal, hoz­zászegődtem. Budapest-Üjvidék között hajóztunk. A háborúban nagyön megtetvesedtem, akko, haza is mentem, bár az ottho­niak már rég azt hitték, meg is haltam. Pedig ez eddig sem sikerült, látja, már a hetvenket- tedikben vagyok. Anyám örült, de félév múlva megint csak el­mentem. A DGT egyik uszályá­ra kerültem, a kormányos mel­lé ... Nagy úr volt a kormá­nyos: csizmát kellett pucolni, a másfél méteres pipát meg­gyújtani, a reggelit az ágyba vinni. A felesége még nagyobb úr volt, mindig verte a matró­zokat. Egyszer engem is pofon­vágott, én meg aztán megti­portam és usgyi: haza. A cuc­comat apám hozta el. Észrevette, hogy nem jegyze­telek. „Igaz is” mondta, „legszí­vesebben odaadnám magának az életemről feljegyzett naplót Nyolc kiló volt és háromezer oldal. De még abba is fért vol­na bőven, annyi minden tör­tént velem.” Hagytam, mondja el ötvennégy év történetét c pici szobában. Budapesti pro­pellerek, a Töhötöm, ahol mat­róz volt, a nagy, lapátkerekes személyhajók, amelyeket mindig vártunk a Lupánál, hogy hullá­mokban fürödjünk. Deák Fe­renc, Szent István, a Körös .. . Uszályra került, s matróz volt tizenhat évig, amíg 1935-ben sikeresen letette az uszálykor­mányosi vizsgát. „Az az érde­kes, tudja, hogy amíg matróz voltam, a kormányosok keresz­tülnéztek rajtam, aztán amikor kormányos lettem, egyszeriben szervusz komám lettem”. Előkerül egy nagy doboz do­hány: újabb töltet a pipába. Hallgatom, ömlik belőle a szó, mint a folyam, ame­lyen ötvennégy évig ha­józott, s most együtt siklunk végig az emlékezet itt-ott már hézagos birodalmán. Már szin­te nem is hallom, mit mond. Öt nézem, Kádár Géza bácsit, az őszes bajszú, aprótermetű embert, aki most a FOKA lakó­hajóján gondnok-mindenes, ötvertnek néz ki. „Soha ne nyúljon a nagykanálhoz - mondta —, mindig csak a ki­csihez.” Aztán egyszer megint csak a tollhoz nyúlok.- Lefelé mentünk a Dunán. Apostagnál rámentünk egy két­mázsás lehorgonyzott aknára, szétröpített bennünket. A Ró­zsa Ádámot meg se találták. Paksi gyerek volt, később, ami­kor az uszályt kivették, a ka binban találták meg a csont­jait. Elegem is lett a nagy hq^ jókból, kisebbre kértem ma­gam ... Amerikai fogság Dagendorí- ban, ahol zenekart szervezett: több hangszeren játszik. „A fiam nagy koponya, tizenhárom nyelvet beszél, orvos Washing­tonban. De olyan fafejű volt, hogy egy hangszeren sem tud­tam megtanítani ...” A felsza­badulás után megint uszályon, aztán a malőr: embercsempé­szés... Valami gyárost vitt ki Bécsbe, öt évet kapott. De már korábban is elhangzott: „ ... ja, akkor csempészésért voltam fel­függesztve . . .” Búváröltöztető a hídépítőknél, megint kishajós. Aztán a kishajókat személyzet­tel együtt átadták a Folyamszo- bályozó és Kavicskotró Válla­latnak — a FOKÁ-nak — és on-i nan ment nyugdíjba. Nyugdíj. Most ne^ kapja még aktív. Kell a Tárom és' félezer, most annyi van. Csa­lád? Harmadik feleségével él „Az elsőt a Dunából fogtam ki, színésznő volt, elunta. Félévig éltem vele. A másodikat el­hagytam .. ." Januárban akar visszavonulni. Géza bácsi. Eltűnődöm: mi lett volna, ha annak idején va­lamennyiünkből hajósinas lesz? Végigszolgálunk-e öt-hat társa­ságot, megtiporjuk-e a kormá­nyos feleségét, ha megpofoz? Hogyan vészeljük át a nagyobb időket, elkap-e a gépszíj ben­nünket is, csempésztünk volna-e dohányt, embereket? Ki tudja. Nem vagyok jós, de egy biztos: januárban már újabb utassal szaporodik a Bu­dapesti Közlekedési Vállalat. Egy öregembert utaztatnak majd nap mint nap a Duna partjára, a Belgrád-rakpart lép­csőihez, aki leül és nézi a vizet, örök szerelmét, minden titkok hordozóját, egész eltűnő éle­tét... Kampis Péter KOZÜLETEK, VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK! Elektromos irodagépek: A S C O T A, OLIVETTI, NISA, CELLATRON BK. 1 KÉZISZORZÓ ELEKTROMOS ÉS NORMÁI iroiagépek RAKTÁRRÓL AZONNAL KAPHATÓK! „íródeák” papir-irószer szaküzlet. KAPOSVÁR, MÁJUS 1.U.24. Telefon: 13-204. -----------------7--------------------

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents