Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-20 / 196. szám

DUNANTOLI NAPLÓ 1971. augusztus 20. 24 ora a nagyvilagban_3illiE^2i Szovjetunióba érkezett a finn miniszterelnök Petrozavodszk: Ahti Karjalainen finn miniszterelnök csütörtökön nemhivatalos látogatásra a szovjetunióbeli Petrozavodszkba érkezett. A TASZSZ hírügynökség a látogatással kapcsolatban meg­említi, hogy a miniszterelnök egyben a Finn Kohászati Részvény- társaság igazgatótanácsának elnöke. 4 BUDAPEST: Csütörtökön délelőtt a Külügyminisztérium­ban folytatódtak a Péter János és Abdul Karim Al-Sheikly ve­zette magyar—iraki külügymi­niszteri tárgyalások, amelyről közös közleményt adnak majd ki. ♦ PRETORIA: A dél-afrikai apartheid-vezetőkkel barátkozó Banda malawi miniszterelnök „a barátság sokasodó szálai" jegyében ült össze tanácskozni Vorsterrel, a pretoriai rendszer miniszterelnökével. Megfigyelők szerint a találkozó világosan jelzi Vorster „új Afrika-politiká- jának" első sikerét, s Banda „realisztikus” álláspontját. Mindezért persze Pretoria na­gyobb összegű segéllyel fizet Malawinak. ^ MOSZKVA: Val*ntytn Sasin szovjet olajipari miniszter As Ivan Arhipov, a külföldi gazdasági kap­csolatok állandó bizottságának első helyettese Moszkvában megbeszélést folytatott Szadim Hamada iraki kő­olajipari és bányaügyi miniszterrel, aki a szovjet—iraki gazdasági és mű­szaki együttműködési bizottság máso­dik ülésén résztvevő iraki küldöttsé­get vezeti. 4 PRÁGA: Kortyev marsall, a Szovjetunió kétszeres hőse szerdán Csehszlovákiába érke­zett, ahol szabadságát fogja tölteni. Dzur ezredes, csehszlo­vák nemzetvédelmi miniszter szerdán ünnepi bankettet adott Konyev tiszteletére. • lÖNÓv flw 4 NEW YORK: Több mint ezer ember zsúfolódott össze ijú^rdán a New York-i Szent Péter evangélikus templomban a 37 éves korában elhunyt hí­res-neves jazz- és soul-szakszo- fonos, King Curtus gyászszertar­tására. Megérte, hiszen a soul- zene olyan csillagai adták elő Curtis szerzeményeit, mint Are­tha Franklin és Stevie Wonder. Hasis az árverésen vásárolt gépkocsiban Vlasztimir Sztojilkovics szúrd u- licai lakos egy hónappal ezelőtt a nisi vámhivatalban megtartott gépkocsiárverésen 19 000 dinárért használt személygépkocsit vásá­rolt. Az elmúlt napokban vala­milyen javítanivalója akadt a gépkocsin és emiatt kiemelte a hátsó ülést, amely alatt zacskók­ba csomagolva 25 kilogramm ha­sist talált mintegy 500 000 dinár értékben. Sztojilkovics „becsületes megtalálóhoz” híven nyomban értesítette' az illetékes szerveket, s a nisi vámhivatal képviselői szerdán Szurdulicára érkeztek és átvették a kábítószert. Feltételezhető, hogy a Nisben elárverezett gépkocsit a dimit- rovgrádi vámhivatalban kobozták el líbiai kábitószercsempészektől, de a csempészáru teljes mennyi­ségét a kocsiban nem találták nyomban meg. 4 DÜSSELDORF: Az a 31 éves nő, aki egy düsseldorfi kórházban nyolc hónapig tartó öntudatlansága alatt egészsé­ges gyermeknek adott életet, kedden elhunyt. Annak idején az asszony gépkocsi-szerencsét­lenség áldozata lett; eszmélet­lenül, de külső sérülések nél­kül szállították kórházba, ön­tudata azóta sem tért vissza, s s Így a rendőrség a gázoló ki­létére vonatkozóan semmilyen adatot nem kapott. 4 ATHÉN: A görög katonai rendszer a lapok és az újság­írók mind erőteljesebb tiltako­zására „liberalizálta" a készü­lő sajtótörvényt. Ezután a görög és külföldi újságíróknak nem kell kötelezettséget vállalniuk arra, hogy „a hellén-keresztény hagyományok szellemében” ír­nak; nem kell évenként meg­újítandó hűségnyilatkozatot alá­írniuk, s végül nem kell mun­kavállalási engedélyért egy Jóecsületbizottság” elé állniuk. Összeesküvést lepleztek le Bolíviában La P a z : Kormányellenes összeesküvést lepleztek le Bolíviában - jelen­tette be szerdán este a bolíviai fegyveres erők parancsnoka. A közlemény szerint — amely az Ultima Hora című lapban is megjelent — a hatóságok rajta­ütöttek a nemzeti forradalmi mozgalom és a falangista szo­cialisták elnevezésű reakciós burzsoá szervezetekkel kapcso­latban lévő tisztek egy csoport­jának titkos összejövetelén. Az összeesküvéssel kapcsolatosan országszerte mintegy negyven katonatisztet és polgári személyt tartóztattak le. 4 GENF: Glenn T. Sealborg- ot nevezték ki az atomenergia békés felhasználásával foglal­kozó negyedik nemzetközi ér­tekezlet elnökévé. A konferen­cián 72 ország és számos nem­zetközi szervezet képviselteti magát. Seaborg, aki különben az amerikai küldöttséget veze­ti, megosztja az egyes ülések elnöki teendőit szovjet, brit és francia kollégáival. A Szovjet­unió delegációját Dmitrij Blo- hincev professzor vezeti. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Szovjet hadihajók érkeztek baráti látogatásra a koppenhágai kikötőbe 4 RÓMA: Újfasiszta provo­kációt követtek el a csütörtökre virradó éjjel az Olasz Szocia­lista Párt pármai székháza el­len. Egy tovahaladó autóból robbanóanyaggal telt palackot dobtak az épületre, amely azonnal tüzet fogott. A kihívott tűzoltóknak szerencsére rövid idő alatt sikerült elfojtaniuk a lángokat. 4 NEW YORK: Nyolc ország képviselői szerdán olyan hatá­rozat-tervezetet terjesztettek az ENSZ különleges dekolonizáci- ós bizottsága elé, amely Nagy- Britanniát „erőszak haladékta­lan alkalmazására" szólítja fel „a rhodesiai törvénytelen ki­sebbségi rendszer" megbukta­tására. A tervezet emellett el- I ítéli Dél-Afrikát és Portugáliát, továbbá mindazokat a kormá­nyokat, amelyek politikai, gaz­dasági, katonai és más kap­csolatokat tartanak a fajüldöző rhodesiai rezsimmel. Los Angeles: Mint jelentettük, vád alá helyezték dr. Daniel Ells­berget, a pentagoni titkos okmányok nyilvánosságra hozatala miatt. A képen: kihallgatásra kisérik Ellsberget 4 HONGKONG: Az Oj Ki na hírügynökség jelentése szerint Csou En-laj miniszterelnök au­gusztus 4-én Sanghajban fo­gadta és vendégül látta lang Csen-ning Nobel-dijas, kínai származású amerikai fizikust, aki beteg édesapjának meglá­togatására érkezett július vé­gén Kínába. + BUKAREST: A Vaskapunál a román—jugoszláv együttműködés ke­retében épülő dunai vizierőműben tavaly üzembe helyezett első turbina már több mint egymilliárd kilowatt­óra villamosenergiát állított elő. Az idén, az első félévben három to­vábbi gépegységet helyeztek üzembe, amelyek kapacitása külön-külön 178 000 kilowatt. 4 DAMASZKUSZ: Szádot egyiptomi, Asszad Szíriái és Kadhafi líbiai elnök csütörtökön folytatta tanácskozásait Da- maszkuszban. Az államfők, mint ismeretes, az Arab Köztársasá­gok Szövetségének alkotmány- tervezetét vitatják meg és hagy­ják jóvá.-f WILHELMSHAVEN: Összeütkö­zött egy norvég tankhajóval és el­süllyedt egy holland kotráhajó a Ja- de-öbölben. A Ham 308 nevű kotró hajó legénységének 20 tagja élte tiTI a szerencsétlenséget, négyen eltűn­tek s a mentés során eddig két holt­testet emeltek ki a vízből. 4 LYUNGBYHED: A svéd lé­gierő vendégeként Lyungbyhed- ben tartózkodó belga katonai küldöttség vezetőjét bemutató­repülésre vitte egy svéd pilóta, Saab-105 mintájú gyakorló gé­pén. A belga tiszt egyik pilla­natról a másikra váratlanul fel- emelkedett helyéről, s a követ­kező percben már ejtőernyővel ereszkedett alá 6500 méter ma­gasságból. Mint kiderült, a ven­dég valamit keresett ülése alatt, s addig matatott, amíg le nem nyomta a katapultáló berende­zés gombját. Egyébként szeren­csésen földet ért, s alig néhány karcolással úszta meg az ese­tet. 4- TOKIO: A bizonytalan monetá­ris helyzet miatt a japán cégek több iparágban ideiglenesen felfüggesz­tették az Egyesült Államokba irányú Iá exportot. A vezető (apán elektro­mos cég, a Sharp Corporation úgy döntött, hogy 30 százalékkal csökken­ti amerikai kivitelét, Így a televízió- és rádiókészülékek, valamint külön­böző számítógépek exportját. 4 HELSINKI: Michel Debré francia hadügyi államminiszter szerdán este hivatalos látoga­tásra Helsinkibe érkezett. Kol­légájának, Kristian Gestrinnek a meghívására három napot tölt Finnországban, s eközben megtekint egy hadgyakorlatot. Fegyencszökielés helikopterrel Mexikóváros : Kalandregénybe illő módon — egy helikopterrel — szökött meg két elítélt szerdán a Mexikóváros egyik külvárosában lévő börtönből. Mint a börtön igazgatója később beszámolt róla, egy kis kék helikop­ter landolt a börtön területén, a két fegyenc akik hamisításért kapott hét évi börtönbüntetésüket töltötték — felkapaszkodott a fedélzetre, a gép a magasba emelkedett és eltűnt az ámuló őrök és foglyok szeme elől. Országos méretű hajtóvadászat indult a szököttek és szöktetők kézrekeri- tésére és a börtönben is letartóztat­ták mindazokat, akiknek mulasztása folytán a helikopter egyáltalán le­szállhatott — tette hozzá az igazgató. 4- RÓMA: A római rendőrség szerdán őrizetbe vett egy 73 éves férfit. Azzal vádolják, hogv 28 évvel ezelőtt, 1943-ban több késszúrással megölte a felesé­gét. 1949-ben adtak ki ellene elfogató parancsot, s most a nyakán lévő első világháborús forradás alapján akarják azo­nosítani. + LONDON: Brian Faulkner észak­ír miniszterelnök, aki Edward Heath angol kormányfő vendégeként szer­dán este érkezett Londonba, csütör­tökön megkezdte tárgyalásait a brit kormány tagjaival. 4“ LIMA: 500 latin-amerikai., japán és más nemzetiségű tu­dós jelentette be, hogy kész „megszállni” a Csendes-óceáni Murura korallszigetet, a francia nukleáris robbantások színhe­lyét. Bernardo Batievsky, a pe­rui geofizikai intézet munkatár­sa újságíróknak elmondotta, hogy kapcsolatba léptek mind­azoknak az országoknak a tu­dósaival, amelyeket radioaktív fertőzés fenyeget. + LONDON: A nemzetközi kávé­szervezet (ICO) szerdán a világ pénz­piacának növekvő zűrzavarában ült össze, hogy letárgyalja napirendjé­nek vitás kérdéseit, amilyenek Ruan­da exportkvótája, valamint Indiának az a kérelme, hogy a jövő év első félévétől kezdve 50 százalék helyett 65 százalékot exportálhasson. 4, CASABLANCA: 45 ember vesztette életét, harmincon se­besültek meg annak a szeren­csétlenségnek a következtében, amely egy marokkói vidéki buszjáratot ért. Az utasokkal tö­mött autóbusz az Um Ar-Rabia folyó hidján, Bulauan városka közelében fejtetőre állt és a korlátot átszakitva az alatta hú­zódó szurdokba zuhant. A csendőrség szerint ilyen súlyos közlekedési balesetet Marokkó története még nem ismert. Ezekben a napokban több ta lálkozóra került sor Erich Ho- necker, a Német Szocialista Egységpórt Központi Bizottságá­nak első titkára és Andrej Gro­miko, az SZKP Központi Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere között, aki ta­nácskozásokra Berlinbe érke­zett. Erich Honeoker és Andrej Gromiko az SZKP XXIV. és az NSZEP Vili. kongresszusa hatá­rozatainak alapján megbeszél­ték az európai biztonság és enyhülés erősítésének néhány időszerű problémáját. Véleményt cseréltek a Szovjetunió és az NDK kapcsolatai további fej­lesztésének egy sor kérdéséről. A megbeszélések szívélyes és baráti légkörben folytak, s ismét megerősítették a nézetek teljes azonosságát. A találkozókon résztvett Otto Winzer, az NSZEP Központi Bi­zottságának tagja, az NDK kül­ügyminisztere, valamint Pjotr Abraszimov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjet­unió NDK-beli nagykövete «. Bírálják Nixon gazdasági intézkedéseit Brüsszelben összeült a Közös Piac gazdasági és pénzügyminisztereinek értekezlete Közép-európai idő szerint 10 óra 20 perckor Brüsszelben ösz- szeült a Közös Piac tagállamai gazdasági és pénzügyminiszte­reinek értekezlete, amelyet fe­szült várakozás előz meg. A miniszterek igyekeznek közös álláspontot kialakítani a Nixon elnök által bejelentett amerikai gazdaságpolitikai intézkedések negatív hatásainak ellensúlyo­zására. Hírmagyarázók szerint a konferencián a nyugatnémet és a francia álláspont erős ösz- szeütközése várható, amit a két küldöttség részéről az értekez­letet közvetlenül megelőző nyi­latkozatok is megerősíteni lát­szanak. A DPA értesülése sze­rint a Brüsszelbe utazott Barber angol pénzügyminiszter nem vesz közvetlenül részt a tanács­kozásokon, mint azt korábbi je­lentések közölték, hanem köz­vetlenül az ülés után kap tájé­koztatást. Palme svéd miniszterelnök egy üzemi szakszervezeti gyűlé­sen hangoztatta, hogy az im­portvámok amerikai részről be­jelentett tíz százalékos emelése közvetlenül érezteti hátrányos hatását a svéd exportra. Jo­hansson iparügyi miniszter ugyancsak élesen bírálta az amerikai kormány gazdasági in­tézkedéseit. Az izraeli bank kormányzója hangoztatta, hogy nem vár ko­moly bonyodalmakat Izrael ese­tében Nixon intézkedéseitől, minthogy Izrael valutakészletei­nek nyolcvan százaléka nyugat­német márkából áll. Hétköznap és ünnep Vietnamban A távírógápekböl előkígyózó szalagok Vietnammal kapcso­latban „rutin-jelentéseket" kö­zölnek. A népi erők változatlan hevességgel támadják az ame- likai—saigoni rezsim „északi védelmi vonalát” Washington pedig a lehető legpusztítóbb módon, a B—52-es szupergé­pek szőnyegbombázásaival igyekszik ellensúlyozni a sza­badságharcos-támadások ere­jét — ezúttal is sikertelenül. Ha tehát a nyugati hírügy­nökségek jelentéseit nézzük, Vietnamban szürke hétköznap von és ez a szürke hétköznap sajnos vért, halált, pusztulást jelent. A valóságban azonban Vi­etnamban ünnep van. olyan év­forduló, amely nemcsak a visz- sza, hanem az előrepillantást is megkönnyíti; olyan dátum, amely nagyszerű tanulságokkal terhes, akár az ész, akár a szív mérlegén méretik meg. Huszonhat esztendeje, 1945. augusztus 19-én tört ki ebben a sokat szenvedett távol-keleti országban az a felkelés, ame­lyet a történelemkönyvek augusztusi forradalomként em­legetnek és amelyre nemcsak a múlt, hanem a jelen és a jövő szempontjából is érdemes emlékeznünk. Vietnamot a múlt század har­madik harmadában a franci­ák gyarmatosították. A nép, a kommunisták, Ho Si Minh ve­zetésével egyetlen percig sem tűrte tétlenül az idegen igát. Amikor a második világháború Költözik a NflTO-parancsnokság Máltáról Valletta ; Málta fővárosában, Vallettában csütörtökön dél­előtt ünnepélyes külsőségek között levonták Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Olaszország, Görögország és Törökország zász­lóit a NATO dél-európai haditengerészeti parancsnokságának homlokzatáról. A parancsnokság 18 évig állomásozott a szigeten, jóllehet Málta sohasem volt a szervezet tagja. A NATO szóvivője nem volt hajlandó kommentálni azokat a híreket, amelyek szerint a parancsnokság már meg is kezdte a kiköltözést, a katonák csa­ládtagjai is felkészültek a sziget elhagyására. A NATO illetékesei mind ez ideig nem döntöttek abban a kérdésben, hova helyezik át a Máltán megszüntetett parancsnok­ságot. során a japán imperializmus előnyomuló csapatai szállták meg az országot, a harc foko­zódott erővel folytatódott az új elny mó ellen. A világháború végén a meg­gyengült Franciaország úgy tett, mintha elismerné a Független­ségi Liga, a legendás Viet Minh érdemeit a japánok kitakaró- dósában és kénytelen volt tűr- n‘ azt is, hogy ez a nagyszerű népfront 1945 augusztus 19-én átvette a gyakorlati hatalmat. De az imperializmus, a ko- lonializmus soha nem tanul semmit Párizs csak arra várt, hogy legalább valamennyire ki­heverje a háborús vérvesztesé­get. ar‘nn haladékta'anul meg­szegte szerződésé; Hanoi-val és elküldte expedíciós elit-hadtes­tét Vietnamba. Hosszú harc kezdődött, amelynek végén Dien Bien Phu-nál egy népi felsza­badító sereg először aratott végleges, elsöprő győzelmet egy kolonialista nagyhatalom fegy­veres ereje ellen. Ekkor nyomult be az ameri­kai imperializmus a francia he­lyébe, ekkor döntött úgy Was­hington, hogy megfosztja győ­zelme gyümölcseitől a vietnami népet. Az amerikai hadsereg összehasonlíthatatlanul erősebb, mint a francia — gondolták Washingtonban —, de a viet­nami nép még erősebbnek bi­zonyult: a világ legerősebb imperialista hadserege politi­kailag, erkölcsileg és katonai­lag viharos gyorsasággal köze­ledik a maga Dien Bien Phu- jához ... Vietnamban a vér, a pusztu­lás hétköznapjairól tanúskodnak a hadijelentések. E Vietnam­ban ünnep van, mert a 26 év­vel ezelőtti dátum nemcsak a harc, hanem a diadal folya- . matosságának záloga is. 4 LONDON: Nagy-Britannia lakossága 55 millió fölé nőtt az elmúlt 10 évben — közölték a legutóbbi népszámlálás adatai alapján. Az Egyesült Királyság összlakossága áprilisban 55 millió 346 ezer volt, 1961-hez képest több mint két és félmil­liós növekedéssel, Londoné pá­dig 7 millió 379 ezer - több mint 600 ezres csökkenéssel. Cromiko Berlinben

Next

/
Thumbnails
Contents