Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-19 / 195. szám
1971. augusztus 19. DUNANTÜLI NAPtÖ Ünnep előtt Komlón Két év után — Komló dátumai. Egy 1256-os oklevél említi „Villa Complou” néven. Tulajdonosa a pécsváradi bencés apátság. A település - négyötszáz éven át mindössze 80—90 lelket számlál, 10—12 házból áll. Megtalálták a szenet 1812- ben, tíz év múlva a Batthyányak (későbbi urai Komlónak) folytatnak valamiféle bányászást, de abbahagyják. Jánosi Engel Adolf nyitja meg 1892-ben az első aknát, a mostani Anna- aknát. 1909-ben az állam megvásárolja Komlót, bányával együtt. A Tanácsköztársaság idején a bányászok már nyolcórás munkaidőben dolgoznak. A bukás után közel száz bányász kivándorol, vagy menekülni kénytelen. 1945 után Komlóra számít a kormányzat, hiszen itt termelik ki a magyar acélgyártás kenyerét, a szilárd koksz alapszenét. 1948 után megindul a település gyors fejlesztése. 1951 szeptemberében várossá nyilvánítják. Ma — ezekben a napokban - ennek húsz esztendeje ... Gallusz József városi tanácselnök : — Minden városnak van hagyománya, nekünk nincs. Komló lakossága nem örökölte, hanem építette a várost. Ezért van itt az emberek jelenlegi életformájának sajátos jellege. Képzeljük csak el: a közel harmincezerból huszonötezer tulajdonképpen új lakója a városnak. Zöme — valamikor — falun élt, sokan egy kis bőrönddel érkeztek, először dolgoztak iparban, megépítették otthonaikat, letelepedtek, családot alapítottak. Korábbi szűkebb hazájukban hagytak mindent: régi életformát, szokást, rokont, barátot, ismerőst. Itt mindent elejétől kezdtek ... S ha valóiról van mély értelme a szocialista brigádmozgalomnak, akkor itt igazán van. Ez a mozgalom teremtette meg ennek a magányos tömegnek a baráti, munkatársi, rokoni légkört, ami nélkül az ember talaját veszítené. , Kovács János Kossuth-bánya- üzem pártbizottságának titkára.- Megbíztak a rendőrkapitányi teendőkkel, dzsippel érkeztem Komlóra, az akkor még kopár Kökönyösön megálltam s lenéztem a „városra". Egy kicsit szorongó érzés fogott el, nem hittem volna, hogy végül is itt maradok. Sok hazug rémhír terjedt el annak idején, „késsel kiszögezett nőről a szabadtéri színpadon", aztán „meszesgödörben talált áldozatokról", hát ebből semmi sem volt Igaz. A tömeg jószándékkal fogott hozzá a munkához, de hát érthető módon a könnyű pénz- kereseti lehetőség I á t s z a t a, csábította ide a csibészeket, deklasszált elemeket is. Mit mondjak magának? Akadt itt szökött fegyenc, kivetkőzött szerzetes, lezüllött bárónő, bujkáló nyilas és egy seregnyi zse- bes, tolvaj, munkakerülő. A munkástoborzók válogatás nélkül szállították a tömeget, gyakran még a pesti llkovics törzsvendégei közül is hírhedt vagányokat. Bizonyára ismeri Csillik Gábort, aki az ellenállási mozgalomban is részt vett, ha jól tudom a Szir-csoportban. Ma úgy tudom ezredes, annak idején Pécsett a bűnügyi osztály vezetője volt. Kitűnő bűnügyi szakember volt, sok segítséget kaptam tőle. Érkeztek a vonatok, az állomáson kiszúrtuk a „flekkes” utasokat, de azért jó- néhány belopta magát a városba. A kapitányság bérelt családi házban kapott helyet, a „spájz” volt a börtön, a konyhában meg dolgoztak a nyomozók. Menyecske lányom akkoriban karonülő gyerek volt, feleségemmel egy vasárnap kisétáltunk a „vidámparkba”, ahol aztán kitört egy olyan tömegverekedés, amilyent életemben nem láttam. Mondtam a feleségemnek, menjen csak haza a gyerekkel. Aztán levetettem a zakómat és hát. . . kezdtük a rendcsinálást. így ment ez akkoriban. És tudja... ma is találkozom, kint üzemekben, különböző összejöveteleken olyanokkal is, akik akkor bizony eltöitöttek néhány éjszakát a „spájzban”. A munka, a család, az üzem emberré faragta őket. Meg az idő. Elbeszélgetünk a régi „rázós” napokról és fátylat borítunk a kellemetlen emlékekre. Gallusz József: — ... Az imént mondtam, hogy milyen nehezen válnak meg egyesek régi szokásaiktól. Épültek a lakások, újabb és újabb utcákat nyitottunk és közben a lakók — meglehetősen partizán módra — a város körüli erdőben kis parcellát hasítottak ki maguknak engedély nélkül, az sem érdekelte őket, hogy kinek a tulajdonába vágják a csákányt meg a kapát. Kertészkedtek. Aztán disznóólakkal telepítették körül a modern bérházakat. Többéves magas szintű vita után értük el végre, hogy az ólakat lebontassuk. Egyébként ma is van több olyan bányász, aki a város szélén lévő kiskertjében neveli a hízót, naponta vödörrel viszi ki az eleséget. Neubauer József, az MSZMP Komló városi Bizottságának titkára: — ... A város vezetősége sokat tett azért, hogy az emberek a szabad természetben tölthes sék el idejüket, aktív pihenés jegyében. Ezt célozza a kerttársulás létrehozása is. Körülbelül ezerkétszáz tagja van a társulásnak, közel 100 holdnyi területet kaptak a tanácstól, kis — néhány négyszögölnyi — parcellákra felosztva. Kökönyös, Kenderföld és Dávidföld parlagterületein már kerti növényeket, gyümölcsfákat, díszcserjéket ültetnek. Éppen arról beszélgettünk a közelmúltban, hogy az újdonsült kerttulajdonosoknak szakmai segítséget kellene nyújtani, hogy ismerjék meg a növényvédelem, gyümölcs- és szőlőtermesztés vagy mondjuk a fóliás termesztés módszereit. Másrészt pedig arra ösztönözzük őket, hogy szép, mutatós kis víkendháza'kat építsenek a kertekre és bontsák majd le fokozatosan az ideiglenes szerszámos bódékat. Sokat várunk a kerttársulástól, hiszen a lakosság így a lakótelepek — ma még kopár - környékét, peremét széppé, vonzóvá varázsolhatják. Dr. Decsi János körzeti orvos: — ötvenháromban kerültem ide, első ténykedésem az volt, hogy beszerezzek magamnak egy pár gumicsizmát és vihar- kabátot. Ez volt akkor a komlói divat, kényszerből persze, mert a nép nyakig érő sárban járt. Hogy mit változtak az emberek, orvosi szemmel nézve? Sok lenne elmondani. Volt másfajta divat is: tekintettel a magas keresetekre, a táppénzcsalók száma is magas volt. Néhány napig szemészeti rendelésen helyettesítettem. A rendelő egy fehérre meszelt parasztházban volt. Nézek ki az ablakon, látom, hogy az épület másik szárnya mentén két férfi késsel vakarja falról a meszet egy- egy újságpapírra, majd végül felemelték a papírt és egymás szemébe fújták a meszet. Azt hittem megbolondultak, nem is „kapcsoltam" mindjárt, csak amikor tíz perc múlva belépnek és szemgyulladásra panaszkodnak ... Abban az időben az ügyeleti naplóból azonnal kiderült, melyik napon volt fizetés... Bicskától eredő sérülések, verekedések nyomai, ittasság az eszméletlenségig ... Rég volt. Hivatásomnál fogva naponta megfordulok családoknál. Most nem is a modern bútorokkal, háztartási gépekkel berendezett lakásokon akarom lemérni a komlóiak megváltozott életét, ezek ismertek, általánosak. Hanem az a gyermek-kultusz, ami itt tapasztalható, szinte felfoghatatlan. Sajnos itt is kevés a gyerek, a születések száma ha talán nem is csökken, de nem is emelkedik. Talán ez az oka annak, hogy az „egy- szem" gyereknek mindent megadnak, mert apjuk valamikor szegényen, nincstelenül érkezett ide és most egyszerre kívánja bepótolni azt, amiből hajdani körülményei megfosztották. Persze ezekkel a túlzásokkal együtt is a szándék szép és tiszteletre méltó. Dr. S/mefc Árpád, nyugdíjas tanácselnök: — Melyek voltak legnehezebb napjaim? Két alkalommal - a szennyezett víz miatt — járvány ütötte fel a fejét, volt olyan üzem, amelyik fele létszámmal dolgozott. Itt folyt végig az úgynevezett Kaszárnya-patak is, poshadt, piszkos vizével. Csatornázni kellett volna, de miből? Nagynehezen kicsikartuk a szükséges beruházási költséget a minisztériumtól, de mondom, nem ment könnyen, hiszen már-már majdnem oda jutottunk, hogy egy köbméter deszkaanyagért is a tervhivatalhoz kellett fordulnunk. Egy ilyen fejlődő fiatal városnak elnöki teendőit ellátni akkor sem volt gyerekjáték és ma sem. Gallusz Jóska — utódom — ma éppen olyan nyugtalan, mint én voltam. Nincs megállás. Egy várost befejezni soha sem lehet, úgy van az ember vele: mint a jóllakottsággal, ami után ismét megéhezik és újra ennie kell. Bednár Rezső, a Baranya megyei Élelmi szer-kereskedelmi Vállalat kirendeltségének vezetője: — Néhány régi és szűk boltunk volt, ládákat helyeztünk ki az utcára, rá a mérleget és azon mértük a kenyeret, naponta ezer és ezer embernek, esőben viharban. A kenyeret Pestről hozták, az esti sütés hajnali ötkor már itt volt... Tudja, van több olyan élelmiszercikk, amire akkoriban rákényszerültek az emberek, ma már nem is veszik. Például a marmaládé, a vegyes gyümölcsíz. Csökken a zsírfogyasztás és emelkedik az étolaj iránti kereslet, ez pedig a táplálkozási kultúra fejlődését jelzi többek között. Tény, hogy valamikor a komlói bányász és építőipari munkás is vedelte a rumot, de ez is a múlté. A könnyű borokat és a sört vásárolják otthoni fogyasztásra. Ha jól emlékszem, talán tizenöt kis boltunk volt akkoriban, ma negyvennégy szakboltban és hat büfében bonyolítunk le hallatlanul nagy forgalmat. Gallusz József: — 1965 óta megváltozott Komló ipari szerkezete. Ma körülbelül háromezer ember dolgozik a könnyűiparban és ez reménytkeltő szám, hiszen Komló ipari fejlesztése egyoldalú volt, kizárólag a bányászatra szűkült. Az ötvenes évek elején „álomnak” tűnt az az elképzelés, hogy egyszer elérjük a napi hétszáz vagonos termelést. Nyolcvannal kezdtük és most elég gyakran ad napi nyolcszázat is a bánya. Kiszámítottuk — igaz, nagyon hozzávetőlegesen —, hogy az elmúlt húsz év alatt nyolc-nyolc és fél milliárd I forint értékű beruházás realizálódott nálunk, beleértve természetesen elsősorban a szénbányászat fejlesztését is, egészen a lakásépítkezésig. Ebből a városfejlesztés nem több egy jó milliárdnál, és ha azt mondom, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszakban csak lakásépítésre adunk negyedmilliár- dot, akkor kiderül, hogy ez az ifjú város a közeljövőben nagyon gyorsan „felnőtté" válik. Rab Ferenc Még mindig csonka a villányi toronypince PÁRIZS MEGÉR EGY MISÉT. Vagy mégsem? Dr. Pálfy Károly, a Villányi—Siklósi Állami Gazdaság igazgatója most rezignálton mondja: a beruházásokat rögzítő szerződéseknek alig-alig van valami jelentőségük, szinte örülni kell az embernek, ha egyáltalán elkészülnek, a határidők csak illuzórikus álmok. Annál is inkább meglepő amit az igazgató mond, mert egy évvel ezelőtt még, a toronypince építkezése közbeni huzavonákból keletkezett pertől remélt kártérítést. Ha egy ügyvédnek 200 ezer forintot fizetek, akkor is végigviszem ezt a pert — mondta akkor. Nos azóta sok jó villányi vörös lefolyt a szomjas torkokon, s ha a MÁV-tól 300 ezer forintért a gazdaság nem kap tárolásra tartálykocsikat, az is könnyen megeshetett volna, hogy több ezer hektó bort az árokba folyatnak, tároló hiányában. A TORONYPINCE azonban még most sem készült el. Érdemes néhány mondattal visz- szatekinteni a beruházás történetére. Az eredeti elképzelések szerint már ebben az évben készen kellett volna lennie a palackozónak, a toronypincé- nek, a borfeldolgozónak, s a föld alatti tároló rendszer bővítésének. Az új gazdaság irányítási rendszere bevezetését követően a beruházást négy szakaszra bontották, amelyből a pincerendszer bővítése elkészült, a toronypince építése pedig most döcög. Talán az elmondottak némi tanulságul szolgálhatnak — hogyan nem szabadna a beruházásoknak készülniük. A 24 ezer hektóliteres tárolótér (toronypince), terveit az AGROTERV még 1969-ben elkészítette. Az épület földmunkáit az aknamélyítök vállalták, mintegy 3 ezer köbméter kőzetet kellett kirobbantani. Ennek a munkának még 1970 áprilisáig el kellett volna készülni — ebben az esetben a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat ígéretet tett, hogy a szüretre felépíti a toronypincét. Csak időfecsérlés lenne részletezni az okokat, amelyek miatt sem az egyik, sem a másik vállalat ígéretének nem tudott eleget tenni. Késnek a be-uházások. A szerződések számonkérése a legjobb esetben is hosszú évek pereskedéséhez vezet — nagyon is kétséges eredménnyel. Dr. Pálfy Károly egyetlen év alatt rádöbbent: kár az izgalomért, fáradozásért, perköltségért. Még, hogy Párizs megér egy misét? Ha már a késlekedő beruházás el is viszi a pénzt, legalább a perköltségekkel kell spórolni. Minden perc késés könnyen kiszámítható hatalmas összegekbe kerül. Érdemes csak a villányi példán elgondolkodni. Az építőipar gyors árváltozásai az építkezés elhúzódása miatt, csak a közvetlen, bár elég tetemes költségnövekedést jelentenek. De: Villányban műszakilag kifogástalan, világszínvonalú szőlőtermő területet alakítottak ki. A feldolgozása azonban csak a beruházás elkészülte után lesz lehetséges. A feldolgozó kapacitás 500—600 vagon — a termés pedig ezer körül van. Ideiglenes tárolótereket kell építeni, vagy bérelni. Nagy mennyiségű szőlőt — 1970-ben 120 vagonnal — kénytelenek voltak olcsó áron eladni, mert nem volt arra mód, hogy feldolgozzák A beruházás késése már-már a gazdálkodást veszélyezteti, anyagi kihatásai pedig közel járnak, a beruházás költségeihez. Kicsit talán hosszan beszéltünk a villányi példáról, hisz hasonló történet nagyon is sok van. | HA A FELELŐSSÉGET KUTATJUK, szinte megoldhatatlan feladatra vállalkozunk. Késedelmes, pontatlan, megalapozatlan tervek, az építőipari vállalatok munkaerő gondjai, anyaghiánya csakúgy szerepel a listán, mint az esetenként ha nem is könnyen, de bizonyítható hanyagság, nemtörődömség, a munkaintenzitás teljes hiánya. Találunk mindent a késések okait vizsgálva, csak egyetlen dolog hiányzik: a számonkérés, a megfelelő büntető szankciók alkalmazása, sőt még a szankciók létezéséről, vagy hatásosságáról is jól megalapozott kételyeink vannak. Lombosi Jenő .Mindenki ismerőse...“ A SZEMÉLYZETIS Csöppnyi iroda, tekintélyes méretű páncélszekrény, benne dossziék sora. Minden iratrendező egy-egy emberről árulkodik: munkájáról, magatartásáról, előmeneteléről, képzettségéről, szorgalmáról — s mindezek summázásaként — a róla alkotott véleményről. — Nincs ezekben semmi titok - mondja Béres Lajos, a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat személyzeti osztályvezetője —, mindenki pontosan tudja, hogyan vélekedünk róla, részletesebben is, mint ahogy itt le van írva. Amikor elkészítjük a minősítéseket, nemcsak elolvastatjuk, közösen meg is beszéljük az emberekkel, mit tartunk jónak a munkájukban, s mi az, amin javítani kellene. — Elfogadják a véleményt? — Tizenkét éve vagyok személyzeti vezető, jelenleg 366 ember anyagát kezeljük, és eddig összesen talán két embernek volt kifogása. — Jogos? — Szerintük. A minősítés azért még minősítés marad. Egyébként nagyon sokat változott a személyzeti munka az elmúlt tíz esztendő alatt is. Megalapozatlan, esetleg rosszindulatú, szubjektív véleménynek nincs helye a személyi anyagban. De lég- bőlkapott dicséreteknek sincs... — Még akkor sem, ha túl akarnak adni valakin? — Tudom, van ilyen, de nálunk ez nem módszer. Nagyon jók a kapcsolataink a társvá'- lalatokkal, ha valaki el akar menni tőlünk, ám menjen — megmondjuk a hibáit, és a jó tulajdonságait is. Gyakran előfordul. hogy valamelyik társvállalatnál jelentkezik egy szakember, akit pillanatnyilag nem tudnak foglalkoztatni, átszólnak nekünk, hátha itt szükség van rá. Fordított esetben mi is megtesszük. — Ha megüresedik egy jobb állás, hogyan töltik be? — Elsősorban arra törekszünk, hogy vállalati dolgozó legyen, akinek már ismerjük a munkáját, s tudjuk, hogy képes lesz elvégezni a rábízott feladatot Két-három embert is javasolunk, közülük választja ki a vállalatvezetőség a legjobbnak ígérkező szakembert. Csak ha házon belül nem tudjuk megoldani, akkor hozunk kívülről valakit. Persze az is előfordul, hogy tőlünk visznek. Mondjuk ráígéréssel. — Itt nincs ráígérés? — Csábítani senkit sem csábítunk, de a jó szakembert megfizetjük ... A személyzetis sokak szemében még mindig olyan ember, akinek állandóan van négy-öt „jó kis állás” a tarsolyában. Csakhogy a közhit szerint nem mindenkinek ... — Nem mondom, engem is megkerestek az ismerősök közül, főleg évekkel korábban, helyezzem el ezt, helyezzem el azt. Kár a fáradtságért. Magasabb posztra úgysem helyezhetem, mint amit megérdemel, eladónak meg szívesen felvesz- szük, ahhoz igazán nem kell protekció. Különösen most, amikor szakképzetleneket is alkalmazunk, s a szükséges számú tanulót is alig-alig tudjuk beiskolázni . . . Káderfejlesztési terv. Ijesztő szó, de fontos dolgot takar: enélkül egyetlen vállalat sem tudna hosszú ideig létezni. Tervezik a továbbtanulást, számon- tartják, segítik, figyelemmel kísérik azokat a dolgozókat, akik képességeik alapján, a megfelelő tapasztalat vagy iskolai végzettség megszerzése után kvalifikáltabb munkakörben is dolgozhatnak. A személyzetis az ütközőponton áll: a szakemberutánpótlás érdekében fontos, hogy támogassa a továbbtanulni szándékozókat, de legalább olyan fontos, hogy a pultok mögött is álljon valaki, ne növekedjék a munkaerő-hiány. — Általában többen jelentkeznek továbbtanulásra, mint amennyit engedélyezhetünk, igyekszünk a legrátermettebbeket kiválasztani. A vállalatnál egyébként belső képzés is folyik, az országban elsőként pénztáros iskolát indítottunk, és lehetőség van arra is, hogy valaki nálunk szerezzen szakképesítést, bizonyos idő után. A személyzetis mindenki ismerőse. Béres Lajoshoz jönnek síró asszonyok, más beosztást kérni, jönnek mások, panaszkodni, vádaskodni, tanácsot kérni - olykor csak azért, hogy valaki meghallgassa őket... Meghallgatja. Ha tud, segít, ha nem, elfelejti a rábízott titkokat, amelyek nem a munkával függenek össze. Haragosa nincs, ő sem haragszik senkire. Emberek vagyunk . . . — d. k. j. —
