Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-17 / 193. szám
1971. augusztus 17. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 Pannónia 71, Harkány Napirenden a szövetkezeti termékértékesítés Patay Jánosnak, a SZÖVOSZ elnökhelyettesének előadása a hazai és külföldi szövetkezeti küldötteknek Holnap kezdődik a nemzetközi földrajzi találkozó Megállt a létszámcsökkenés Falujáró" bányászok MM* Tizenkét baranyai községet kerestek fel vasárnap a pécsi bányászok. A Mecseki Szénbányák munkástoborzó akciójának új színfoltja ez a falujárás, s a jelek szerint kecsegtet is bizonyos eredménnyel. Pécs-Bónyaüzem 26 fiatal műszaki dolgozója, s számos faluról származott, illetve falun lakó fizikai dolgozója ült vasárnap reggel autóbuszra, hogy mindazokra a kérdésekre, melyek a bányászattal kapcsolatban az emberekben feltevődnek — személyes beszélgetés keretében válaszoljanak. Bogád, Romonya, Olasz, Erzsébet, Belvárdgyula, Háságy, Martonfa és Erzsébet voltak a Nem kívánság! ' A gyermek rosszul lett, elme* rült a vízben, s a jó puha iszap körülölelte kis barna tesljét. Senki sem vette észre, nem' küzdött az életéért Mehnyi ideig feküdt ott? Ki tudja? Egy férfi a bátyánál „lehor- gonyzott”, lába valami szokat* lant érzett. Lenyúlt érte. Gyermeki tetem volt. Kihúzta a partra. Valaki orvosért szaladt, más telefonálni a mentőknek. A gyermek élettelenül feküdt, a hamar egybegyűlt laikus szánakozók nyomban konstatálták, hogy halott. Másként vélekedtek a hamarjában előkerült orvosok, akik megkísérelték a lehetetlent: életet lehelni a sző legigazibb értelmében — az élettelenbe. Négyen dolgoztak másfél óra hosz^ $zat a gyermek életéért, és bár látták, hogy küzdelmük egyre kilátástalanabb, nem adták fel a harcot. Felváltva hajoltak a gyermek fölé, hogy szájon át saját tüdejükből préseljenek levegőt a halódó mellkasába. Pillanatig sem hagyták abba a szivmasz- százst és sziverősitő injekciókkal kísérelték munkára bírni a már csak pihenni akaró motort. Minden hiába, félreérthetetlen jelek mutatták, hogy nem sikerült . . . Valaki a mentőkért telefonált. Jő egy órával ezután egy motoros ismét telefonált. A mentőknek addig senki nem szólt I Az első telefonáló ijedt jóhiszeműséggel vallotta be: máshová telefonált. Mire a mentők kiértek, a tetemet már hitvány pokróc takarta. A közelmúltban „Kirándulóközpont — kívánságlistával" című cikkünk végén jámbor óhajként vetettük fel, hogy az egyre népszerűbb orfüi üdülőterületen, ahol hétvégeken százak és ezrek keresnek felüdülést, sürgetően szükség lenne ec*y orvosi rendelőre. Bármikor előadódhat ugyanis olyan baleset, aminél a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás — a mentők kiérkezése előtt r- életet menthet meg. _Az élettelen gyermeket — Ka- lányos Péter 11 éves mecsekszent- kúti fiút — az orfüi tóból emelték ki vasárnan délelőtt. Az orvosok, akik másfél órán át küzdöttek kezdetleges körülmények között az életéért, véletlenül ott pihentek, fürödtek és mindössze két ampulla szérummal, s némi gézzel vehették fel a küzdelmet a halállal. A körütállókban — és bizonyára az orvosokban is — felvetődhetett a qondolat: ugyanez a szívós küzdelem eredményesebb lehetett volna egy életmentő készülékkel felszerelt rendelőben. Sajnos, ilyen és más felleoű balesetekkel a jövőben is számolhatunk, ezért egyre kevésbé tűr halasztást az orvosi rendelő létrehozása akár állandó orvosi ügyelettel, akár szakképzett egészségügyi dolgozók ügyeletével. Tudjuk, nem olcsó dolog egy rendelő építése és felszerelése. De vajon az emberélet olcsó? H. L vasárnapi „párbeszéd" főbb színhelyei. A falujáró brigádok tegnap délelőtt még nem készítették el tapasztalataik, beszélgetéseik eredményének hivatalos összegezését, ezért csak a legfőbb benyomásokról adhatunk számot. Az érdeklődők, a beszélgetőpartnerek zömmel fiatalok voltak minden faluban. Számukra a katonai szolgálathalasztás lehetősége a jelek szerint a legvonzóbb. Több községben összegyűltek azok az emberek is, okik valaha már dolgoztak bányában. Ők a visz- szatérés lehetőségei felől érdeklődtek. Háságyon két fiatalember azonnal „belecsapott” a bányászok kezébe, kettő pedig azt ígérte: januárban jelentkezik. Nagyon sokan mondták: mennék, ha jobb, illetve gyorsabb lenne a közlekedés. A napi több órás buszozás sokakat elrettent. A bányászat jövőjét illetően meglehetősen sokrétűek a vélemények, hiedelmek. Vannak rendkívül jól tájékozott fiatalok, s vannak kétségbeejtően rosszul informáltak. A véleménycsere, az informálódás lehetőségét azonban a falvak többségében egyértelmű örömmel fogadták az emberek, s így a falujárók előzetes jelentése optimista. A Mecseki Szénbányák Igazgatóságán kapott információ szerint egyébként a létszám hosszabb idő óta tartó csökkenése megállt: az elmúlt hónapban már több embert vettek fel a bányaüzemek, mint ahányon kikérték munkakönyvüket. Megszaporodtak az erdőtüzek Erdőink valóságos őszi ruhát öltöttek a nagy szárazság miatt. Sárgulnak a levelek és száraz az avar. Ilyen körülményeit között fokozott védelemre szorulnának, hiszen ha felüti fejét, igen nagy területeken pusztít a tűz. Vasárnap öt óra hosszat viaskodtak a Gerényeshez tartozó 2/c és 2/d jelű erdőrészben a tűzoltók, amíg sikerült elfojtaniuk a tölgyfacserjéket és aljnövényzetet pusztító tüzet. A dombóvári, kaposvári, komlói, csikóstöttösi és pécsi tűzoltók megfeszített munkája ellenére is elpusztult 15 hektár növényzete. Hétfőn délután Vásáros- dombó határában keletkezett erdőtűz. Itt is négy város tűzoltóira volt szükség ahhoz, hogy ne égjenek le teljesen az összefüggő erdőterületek. A kár így is jelentős, tíz hektárnyi területen pusztult el az erdő. Kisebb kárt okozó tüzek is voltak vasárnap, illetőleg hétfőn. Szulimánban leégett a mozsgói Zrínyi Termelőszövetkezetnek a Vöröshegy dűlőben lévő, mintegy 4-5 katasztrális holdnyi lábonálló lóheréje. A kár hozzávetőlegesen négyezer forint. Dunaszekcsőről egy istálló tetőzetének leégését és tíz mázsa rétiszéna elpusztulását jelentették. A hosszúhetényi Hársastelepen egy lakóház mellett épült bódé égett el. Többhelyütt volt avartűz. A tűzesetek arra figyelmeztetnek, hogy amíg a nagy szárazság tart, különös óvatosságra van szükség erdeinkben, házunk táján. Előzzük meg a tüzeket. Megegyezés szikvíz-ügyben Folyamatosan szállítanak fonyódi vizet és Extra-colát Amint a megyei tanács kereskedelmi osztályán az elméit héten megígérték, tárgyalást folytattak hétfőn Pécsett a So mogy megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat képviselőivel. A tárgyalás a fogyasztók számára kedvező megegyezéssel ért véget, amelyről így számolt be az osztály főelőadója, Komlódiné Horváth Ildikó:- Még e héten megkezdik a fonyódi ásványvíz szállítását, s így az valószínűleg már a hét végétől kapható lesz három- decis, félliteres és másfél literes töltésben az élelmiszer ABC áruházakban, csemegeboltokban és vendéglátó egységekben. A vállalat ígérete szerint folyamatosan szállítanak. Ugyancsak folyamatos ellátást ígérnek Extra-colából, amely három ízben — cola, limonádé és jaffa — kerül ismét forgalomba. Ez utóbbit a vendéglátó egységek, a csemegeboltok és a MÉK kapja. Mintegy negyven-ötvenezer palack idítőitalra számíthatunk havonta. \ Manipuláció hamis jegyzőkönyvekkel... Bíróság elé kerülnek • ■ -ii rr | II az „uvegforok A vasárnapi ünnepélyes megnyitó után — melyet a siklósi várban tartottak meg — hétfőn Harkányban az Építők Szállójában előadásokkal folytatódott a nemzetközi szövetkezeti találkozó. Reggel 9 órakor, a szálló második emeleti halijában szovjet, csehszlovák, lengyel és természetesen nagyszámú hazai szövetkezeti küldött hallgatta meg Patay Jánosnak, a SZÖVOSZ elnökhelyettesének előadását a szövetkezeti termék- értékesítés és forgalmazás helyzetéről és feladatairól. A lakosság ellátásában a szövetkezeti szektor egyre növekvő szerepet tölt be s ez a szerep a negyedik ötéves terv során még fokozódni fog. A legnagyobb feladat továbbra is a MÉK-ekre hárul. Ezek átszervezése szövetkezeti közös vállalatokká nagyjából befejeződött. Ez év április végéig 18 szövetkezeti közös vállalat jött létre az országban 994 termelőszövetkezet, 39 szakszövetkezet és 448 fogyasztási szövetkezet társulásából, s az év végéig újabb három megalakulása várható. Egy-egy közös vállalat évi forgalma 200—660 millió forint, tehát igen jelentős. A szervezeti átalakítás során ezek a vállalatok a szövetkezetek tulajdonába mentek át, s a következőkben úgy kell szolgálniok a fogyasztók növekvő igényeit, a jobb ellátást, hogy üzletpolitikájuk egyben a szövetkezetek érdekeinek is megfeleljen. Alap- tevékenységük a jövőben is a burgonya és zöldség felvásárlás forgalmazás marad, ez egészül ki más cikkek felvásárlásával és a kiskereskedelmi tevékenységgel. Fontos feladatuk a tagszövetkezetek informálása és a forgalmazás technikai színvonalának növelése. . A fogyasztási szövetkezetek termékértékesítésének a legfőbb bázisa továbbra is a háztáji és kisegítő gazdaságok termelése marad. Még 1975-ben tehát a negyedik ötéves terv végén is mintegy 340 ezer hektáron folyik hazánkban kisüzemi termelés és az ebből származó bruttó termelési érték évi 40 milliárd forintot tesz ki, ami a mezőgazdaság bruttó termelési értékének a 40 százaléka. A kisüzem mintegy 30 milliárd forint értékű árut termel ún. önfelhasználásra — önfogyasztásra — 6 milliárd forint értékűt pedig piacra ad, s ebből jelentős az exportarány. A fogyasztási szövetkezetek fontos feladata e termelést befolyásolni piackutatással, a kisüzemi anyag- és eszközellátottság segítésével, kedvezmények, hitelek, egyéb szolgáltatások biztosításával, szakmai ismeretterjesztéssel, hogy a kisüzem is lépést tudjon A mesebeli herceg - nem mindig mese. Igaz, mostanság már nem is herceg. De Fiattal jön, ismeretien, messzi világot áraszt és olyan külföldi cuccokat hoz, hogy a szomszédlányok pukkadnak az irigységtől. Idegen és az idegen más, ú/, szóval mesebeli. Egyébként ezen a nyáron többnyire olasz. Vasárnap járt itt az ötszázadik olasz „vendégnap" megrendelője, ami szállodanyelven any- nyit tesz, hogy az idén ötszú- zadszor adtak ki szobát Itáliából jött turistáknak. Rendelt o Nádorban egy hétszemélyes vacsorát. Megkérdezték a pécsi ismerősei: — Nem lesz drága? — Ugyan! Itt 407 forint, nálunk egy ugyanilyen helyen eny- nyi személyre, ennyi fogássá1 körülbelül a tízszeresei Megindult tehát Pécsre az olasz invázió. Az egyéni turisták között Itália viszi a pálmái. tartani az egész élelmiszergazdaság korszerűsödésével. A fogyasztási szövetkezeteken belül 1900 szakcsoport társulás működik, ezek termelési értéke 1 milliárd forint, az áruértékesítésük — nyúl, baromfi, galamb, méz stb. — tavaly meghaladta a 545 millió forintot. Az előadás kiemelte, hogy Baranyában különösen jól működnek ezek a társulások. A cél ezek szárnynak növelése, hiszen az ÁFÉSZ- tagok milliós táborához képest a társulási tagok száma alacsony országosan, mindössze 80—90 ezer fő. A fogyasztási szövetkezetek felvásárlási árbevétele most újra emelkedik, tavaly 3,6 milliárd forint volt országosan s ezt az áruhátteret zömmel a kisüzem biztosította. A lehetőségek e téren továbbra is szinte korlátlanok, hiszen az ÁFÉSZ a kisüzem — a tsz háztáji gazdaságok kivételével —■ egyetlen felvásárlója. A fogyasztási szövetkezeteknek e téren komoly pótolni valói vannak, mivel felvásárlási technikai színA Nemzetközi Földrajzi Unió (UGI) a Magyar Földrajzi Társaság alapításának 100 éves évfordulója alkalmából augusztus 9—19 között hazánkban tartotta európai területi konferenciáját. A konferencia keretében Pécsett és Siklóson szim- pozionra kerül sor, amelynek témája „A falusi települések földrajzi problémái". A kétnapos tudományos tanácskozáson lényegében a baranyai tapasztalatok alapján a kisközségek és a kiskörzetesítés problémáiról esik szó. Augusztus 18-án, szerdán délelőtt kilenc óra 30 perckor az MTESZ előadótermében (Janus Pannonius u. 11.) kezdődik a tudományos ülés, majd másnap Siklóson, a vár előadótermében folytatódnak az előadások. Ezideig a különböző országok delegátusai 11 előadást jelentettek be. A vendégek ma érkeznek Pécsre. Az első napi programban 85, a második napon 145 földrajztudós — zömében külföldiek — vesznek részt. A vendégek Szegedről jönnek. Dr. Kolta János, a Dunántúli Tudományos Intézet osztályvezetője Baján csatlakozik hozzájuk, s Baranyán keresztül már úgy utaznak, hogy egyben a földrajzi érdekességeket is megtekintik. A vendégek között olyan személyiség is Pécsre érkezik, mint SZ. A. Kovaljov, a Szovjetunió egyik vezető geAz olaszok az idén már többen vannak, mint a nyugatnémetek és a jugoszlávok együttesen. Eddig a délszlávok voltak a legtöbben, de mióta százhúsz dinárt kell beváltaniuk minden határátlépéskor, felesleges a Nádorban a szerb étel, alig rendel belőle valaki, a MERU- KER boltjaiban sem igen fogy a jugoszlávok kedvelte magyar ruhanemű — egyszóval délről csappant az idegenforgalom. Most jött a másik déli nép: az olasz. Szinte egytől-egyig fiatal, egytől-egyig fiú, min a kocsival. Bolognaiak, trevisoiak, Olaszország északi és középső részéről valók. Itáliában többnyire augusztusban adják ki a szabadságot és Itáliában kétféle lány van: prostituált, ak' pénzért adja magát — ez a lényegesen kevesebb! - és tisztes, akit csak jegygyűrűvel szabad huzamosabb ideig kisér- getni, s az intimebb kapcsolat vonaluk meglehetősen korszerűtlen. Ennek az oka az, hogy a fogyasztási szövetkezetek az elmúlt években anyagi eszközeiket a bolthálózatuk fejlesztésére tehát az értékesítésben kötötték le és háttérbe szorult a felvásárlás finanszírozása, a termelés fejlesztésének eszközellátottsága. A jövőben a súlypontot a felvásárlási befektetések növelésére kell helyezni. A szövetkezetek ma még gyakran nem versenyképesek és ki vannak szolgáltatva az országos felvásárló vállalatoknak. Ez ellen egyedül az erők koncentrálásával a közös szövetkezeti vállalkozások, társulások szervezésével lehet küzdeni. Erre vannak már jó példák, mint a kiskunfélegyházai mój-liba termelési társulás, a mezóko- vácshózai tollfeldolgozó társulás, a jászberényi nyúl-vágóhíd társulás vagy a kunszentmiklósi bőrfeldolgozó társulás stb. A területi szövetségek fontos feladata a jövőben segíteni e társulások létrejöttét. ográfuso, aki a felszabadulás után hosszabb időt töltött hazánkban, s ő kezdte nálunk a marxista földrajztudomány alapjainak megismertetését. A jelentős nemzetközi tudományos találkozó szervezői a Dunántúli Tudományos Intézet és a Magyar Földrajzi Társaság Déldunántúli Osztálya. Zavartalan az ellátás Abaiigeten ás Orfün Ellenőrzést tartott vasárnap Abaligeten és Orfűn, a pécsiek népszerű üdülő- és kiránduló- helyein a megyei tanács kereskedelmi osztálya. Az ellenőrzés során megállapították, hogy mind Abaligeten, mind Orfűn elegendő üdítőitalt és sört készleteztek, ezeket hűtve hozták forgalomba. A szükségletnek megfelelő mennyiségben állt rendelkezésre élelmiszer, illetőleg főtt étel is. Abaligeten a Camping étteremben 600 adag étellel várták az üdülőket és kirándulókat, az orfűi Club étteremben 300 vendégnek elegendő ételt főztek. A kereskedelmi osztály megállapítása, hogy bár az étel és ital elegendő, a vendégek eléggé körülményesen, többnyire hosszas várakozás után jutnak csak hozzá. Ezért úgy határoztak, hogy jövőre szaporítják az árusító pavilonok számát. kötelező házassággal jár, ha nem is az írott jog, de a bilincskemény közfelfogás miatt. Különben jön a kislány papája, bátyja, nagybátyja, akinek ugyancsak a bilincskemény közfelfogás alapján illik elégtételt vennie. A két tipus között? - Szinte senki. Magyarország? — Szép lányok, kedvesek, imádják a Fia! kocsit,' nincs prostitúció, de nincs túl szoros erkölcsi norma sem. Ott állnak a Nádor előtt, ismét divat a „Csáo" köszönés, sőt, most hasznos csak igazán, isszák a colát, a sört a Brúnókkal és Mariókkal és falják a szemükkel a fekete legényeket. Nápolyról, Firenzéről álmodnak, hosszú autózásokról, lokálokról, megelevenedett olasz képeslapokról, ahol a táj felöl mindig kántálnak valami szépet. De Jobbágy Attila, a Fenyves Szálló portása, akihez a legtöbb olasz fiú jár szobát bérelni, legjobban ismeri őket. beszél is olaszul ezt mondja:- Ezek a fiúk nem gazdagok, hanem a középréteghez tartoznak. A kis Fiatjuk odakint olyan értékű, mint nálunk a motor: bicikli. Főleg egyetemisták, akik szeretik a szépet, fiatalok, szeretik a kalandot, kínos nekik az otthoni jegygyűrűs udvarlás szokása. Házasságra kevesen gondolnak közülük. Ha mégis, akkor a tapasztalatok szerint a magyar lány nagyon nehezen szokja meg az olasz családot, ahol nem szokás a fiatalasz■ szonyt szórakozóhelyekre vinni, ahol túl tisztes és túl szoros a családi rend. Az, hogy a fiúk jegygyűrűt is hoznak, aranyból? -r- Náluk fillérekben van, nem sokat jelent. Hát ez van! A lányok persze tovább álmodoznak, ami nem is baj ebben a korban. Mert a Brúnók és Mariók éppolyan rendesek, mint a Jqncsik és Pisták. Meg éppolyan vagányok is. Nincs szabály, éppen ezért mindig - gondolkodni kell! Földessy Dénes Hogyan lehet pénzt szerezni „törött” üvegekből? Tulajdonképpen sehogy - de Klock József, Kozma Sándor és társai mégis megtalálták a módját... A VOLÁN 12-es pécsi vállalata szerződést kötött a szabadegyházai Szeszipari Vállalattal, különböző likőripari termékek szállítására, üveget fuvarozni kényes dolog, a legnagyobb elővigyázatosság mellett is ösz- szetörhet néhány —, így a szerződésben azt is kikötötték, hogy a törésekből származó kárt melyik vállalat milyen arányban fedezi. A megállapodás szerint a törött áru értékének negyven százalékát a fuvarozó köteles megtéríteni a Szeszipari Vállalatnak. Az üvegek törtek, ellenőrzésnek még a nyomát sem látták, így aztán Klock József és Kozma Sándor órukezélő - rakodótársaikkal együtt - elhatározták, hogy a maguk malmára hajtják a vizet — pontosabban a szeszt . . . A törésekről jegyzőkönyvet kellett készíteni, amelyet az árukezelő, a rakodó és az a kereskedelmi egység vezetője írt alá, amelynek az árut szállították. A boltvezetők általában simán aláírták a jegyzőkönyvet — anélkül, hogy meggyőződtek volna, hogy valóban összetört-e az áru - a két árukezelő és társaik pedig sorozatban készítették a törési jegyzőkönyveket, ép üvegekről. Az így „megmentett” italt eladták. Alkalmasint azoknak az italboltvezetőknek, akik belementek a manipulációba, mert így a „fölös" áruhoz olcsóbban jutottak hozzá ... A hamis törési jegyzőkönyveket természetesen nem adták Is a VOLAN-nál — ott pedig elfelejtették összehasonlítani a kezelők által leadott valós jegyzőkönyveket a Szeszipari Vállalat kárigényével. így aztán szépen virágzott az üzlet: Klock József órukezelő, rakodótársaival, ezzel a módszerrel 21 782 forinttal, Kozma Sándor és társai pedig 18 125 forinttal károsították meg a társadalmi tulajdont — 1970 decemberétől 1971. április 29-ig tartó időszak alatt. A népes bűnszövetkezet ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség, Klock József és Kozma Sándor előzetes letartóztatásban van. Jönnek az olaszok