Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-14 / 191. szám

DUNANTOU NAPLÓ 1971. augusztus 14. Fantasztikus tárlat Sok év telt el az „Aranyket­rec”, Benedek István, a tudós elmeorvos megrendítő regényé­nek megjelenése óta. Azóta to­vább fejlődtek az idegbetegek kezelési módszerei, a munkate­rápia azonban a hazai orvosok szerint is az egyik legeredmé­nyesebb útja, az elmebaj leg- szörnyebb esetének, a skizofré­niának gyógyításában. A pomózi munkaterápiás in­tézetben hetven tudathasadásos férfi és ugyanannyi nő él. Sokan foglalkoznak képzőművészettel. Az ötletet az egyik kezdeti vizs­gálati forma adta, először azt kutatják, van-e a betegek sze­mélyiségében annyi épen ma­radt rész, ami újra fejleszthető. Ezt az eltompult lappangó ér­telmet előcsalogatni bonyolult teszt-vizsgálat feladata. És en­nek volt az egyik témája a rajz. Először egyszerű idomokat raj­zoltatnak a betegekkel, három­szöget, kockát, majd később élőlényt, embert, állatot. És a pomózi intézet betegei között a tudathasadás, a skizofrénia szörnyű bilincsébe vert emberek között különös tehetségek buk­kantak fel. A terápiás kezelés próbálkozása, régi igazságra derített fényt. A géniust, a zsenit sokszor igen kevés választja el az őrülettől. (Pl. Csontváry szí­nei, alakjai is magukon viselik az őrült zseni kézjegyét.) A po- mázi intézet festői, kerámikusai valóban fantasztikus műveket alkottak. Az alkotásokból az idei évben is kiállítás nyílt a Buda­pest Szálló halijában. A kerá­miákért komoly összegeket fi­zetnek a külföldiek, a festmé­nyeket megőrzik. A képeket, mint a betegség egyes fokoza­tainak jelenségeit, nem adják el. A tárlat anyagát az elmúlt évben még a kiállítás megnyi­tása előtt végignézte a Buda­pest Szálló, egyik dúsgazdag amerikai vendége. Csillagászati összeget ajánlott. „Adják ide az egészet" — mondta: képeket, kerámiákat, hímzett párnákat, amelyekre a beteg varrónők művészi érzéke egészen külön­leges színeket varázsolt. A mintázásnak, az anyagból való munkának van valami kü­lönleges gyógyhatása. Valószí­nűleg azért, mert ősfoglalkozás, ami néha különleges ataviszti- kus visszaütésekre ad módot. Még azok a betegek is, akik nem szobrászkodnak, szívesen mintáznak egyszerűbb figurákat. Szalon sör Kinizsi-árban „Nem tudom, mennyi pénzem van..." Gyakorlatai rendelkező nehézgépkezelőket, DT-54 és Sz-100 erőgépre felveszünk. Jelentkezés Pécsett a Víz­ügyi Igazgatóság Cserkúti telepén. Bemegy az éhes vendég a sellyei Ormánsági Kisvendéglő­be. Ebédet kér. Jóízűen hozzá­látna a falatozáshoz, de furcsa ízeket érez ........Ez nem fasíro­z ott, ez sült kenyér" — méltat­lankodik. Naponta mintegy százötve­nen ebédeltek ebben a kisven­déglőben, amelynek vezetője Tahi László, helyettese pedig felesége volt. Sok kifogás hang­zott el nemcsak az étel, hanem a mért ital ellen is. Néhányon felszólaltak ugyan a kiszolgá­lás ellen, de Tahi elintézte az­zal, hogy „háklis a tisztelt ven­dég”. Mint utóbb kiderült, volt mi­ért... Az ellenőrök próbavásárlásai nyomán már gyanítani lehetett: súlyos visszaélések történnek itt a fogyasztó kárára. VALLANAK A TANÚK „Utasítást kaptam arra, hogy a kiszolgált, de a vendég által el nem fogyasztott ételt ismét felhasználjam. Nagyon sokszor például a pörköltmaradékot, amit az asztaltól a pincér visz- szahozott, vízzel lemostuk és fa- sírozottnak ledaráltuk. így .el­készítve' újból felszolgáltuk másnap. De ez történt a rán­tott húsokkal is... A vendég által meghagyott savanyúságot is összeöntöttük és ismét kiszol­gáltuk ...” Egy másik tanú vallomása: .......Mértük a csapolt sört. Az á rtáblára kiírtuk: Ma Kinizsi sört csapolunk. Ez a gyakorlat­ban úgy történt, hogy egy hor­dó Szalon, egy hordó Kinizsi- Természetesen a Szalont is Ki­nizsi árban adtuk ...” Természetesen a feketével is átvágták a tisztelt vendéget. „Utasítást kaptam arra, hogy a négy kanál helyett csak há­rommal tegyek a főzőbe fekete­kávét ...” Nem vitás, hogy na­pok, hónapok, évek során a megspórolt egy kanál fekete­kávékon nyert jogtalan haszon sokra ment. De volt más fekete dolog is a fekete körül. Tahiék nemcsak azt a feketekávé­nyersanyagot főzték ki, amit az ÁFÉSZ útján kaptak, hanem — az előírásokkal ellentétben — készpénzért is sok kiló feketét vásároltak „maszek” módon és kifőzték, kiárusították az üzlet­ben. Jócskán hozott a konyhá­ra ez a manipuláció is. RÁFIZETTEK A LAKODALMASOK A kisvendéglő vállalta lako­dalmi ebédek megrendezését is. Húzta a cigány: Lakodalom van a mi utcánkban ... Hát még az én üzletemben milyen lakodalom van — gon­dolta Tahi. Mert ugyebár egy esküvői vacsorán jócskán ma­rad sülthús, rántotthús, pör­költ... Be a darálóbal Más­nap felszolgálták. Az ételt egy­szer kifizette a fiatal pár, még- egyszer pedig a másnap étlap szerint étkező kedves vendég. Idézet egy vallomásból: „Uta­sítást kaptam, hogy például la­kodalmak alkalmával ha pél­dául öt liter bort tettünk az asz­talra, nem öt, hanem hat stri­gulát húztunk. így volt a feke­ténél is — ha kivittünk például tíz feketét, mindig kettőt, hár­mat még hozzá kellett adni . ..” „Mindig két-három fajta bor volt raktáron. Úgyszólván rend­szeresen drágábbért mértük a fröccsöt, mint a szabott ára. Olcsóbb bort adtunk drágább áron.” Egyik tanú ezt mondja: „Tahiné kioktatott arra, hogy például, ha fröccsöt mérek, a mérőedényt gyorsan billentsem vissza, így természetesen min­dig maradt az alján néhány cent . . .” I HÚS, DE MILYEN? Kényszervágott állatok húsát sem megvásárolniok, sem meg­főzni és felszolgálni nem volt szabad. Tahiék rendszeresen vásároltak a hatósági húsbolt­ban olcsó áron és alaposan rá­tették a maguk hasznát. I A házaspár egyre nagyon ügyelt: a fizetőpincéri feladatot ők látták el. A borravaló miatt. ; Ebben ugyan semmi jogtalan- I ság nincs, mindössze annyi: miért kapjon borravalót a pin- j cér, amikor azt ők is zsebre | tudják tenni. Tették is, nem is keveset. A SZEMBESÍTÉS A kisvendéglőben dolgozókat tanúként hallgatták ki. Vala­mennyi tanú az üzletvezető sze­mébe mondta a visszásságokat. Tahi alig ismer el valamit. Egy boltvezető: Tizennyolc­húsz kiló feketét vásárolt ná­lam ... Tahi: Nem. Talán öt, vagy tíz dekát... A hatósági húsbolt eladója: Egy mázsa húst vett készpén­zért. Tahi: Nem tudok visszaemlé­kezni. Valamire azonban mégiscsak mintha emlékezett volna Tahi. Amikor a helyszíni vizsgálat so­rán elérkezett az ebédidő, meg­kérdezték Tahitól, mit kíván en­ni, mert hoznak a volt kisven­déglőből. — Azt ne! — tiltakozott. — In­kább hideget kérek! ö tudja miért ... A sok visszaélés kivizsgálásá­ra bevont szakértő alaposan tanulmányozta a kisvendéglő forgalmát. Visszamenőleg más­fél évre kimutatta, hogy pél­dául feketéből Tahiék átlag 6500 forintot forgalmaztak, il­letve ennyivel számoltak el. Az év júliusától más vezeti az üz­letet. Lényegében azonos for­galom mellett az üzlet fekete­kávé-forgalma 10 400 forint volt júliusban! Hirtelen megnőtt az ételforgalom is. Egy hónap alatt mintegy 15 000 forint volt az ! étel utáni bevételtöbblet, mint Tahiék működése alatt... A VAGYON Sok évig tartott Tahiék „la­kodalma". Volt is látszata. Ta- taroztatta lakását, udvarában egy Volkswagen és egy Polski FIAT volt, Felső-Bélatelepen ví- kendtelek és már mintegy 120 ezer forintot adott az építőnek- kezdjen hozzá egy villa fel­építéséhez. Egyik alkalommal beruccantak Pécsre - és ha már ott vannak, egy kis ékszert is vehetnének. Húszezer forint ára gyűrűt, nyakláncot, karkötőt csomagoltattak be .. . Volt jócskán a takarékban is. Egy 50 000 forintra szóló taka­rékbetétkönyvet foglaltak le la­kásán, valamint egy tízezer és két ötezer forintos autónyere- mény-betétet . . . Találtak egy nyugtát — tízezer forint kölcsön adásá ról. — Mennyi pénze van otthon? — kérdezték Tahitól. — Nem tudom. Száztízezer forint készpénzt szedtek össze lakásán. — Ha ennyi, akkor ennyi . . . És rándított egyet a vállán. Folytatás a bíróságon. Garay Ferenc Ahol soha nincs „holtszezon“ Rézmozsártól a keleti szőnyegig. 00 Mór jellegénél fogva is más a hangulata, légköre ennek a boltnak, mint más belvárosi üz letnek. áruháznak. A mozgal­mas, tülekedő „bizományi" in­kább valamiféle keleti bazár­negyedre emlékeztet. Leszámít­va az alkudozási lehetőségeket persze, mert alkudni a porté­kára, itt nem lehet. Az árufe leségeknek viszont olyan széles skálája van, mint sehol másutt. Textil-, konfekció-, cipő-, bú­tor-, műszaki- és egyéb áruk — legföljebb a cikkcsoportok meg­határozására szolgálnak, de át­tekintést nem adnak, nem is adhatnak: a réz-mozsártól o tízezer forintos eredeti keleti szőnyegig minden van itt. A Bizományi Aruház Vállalat a fővárosban rendelkezik üzle­Az esőkérő dodola Amikor a nagy szárazság miatt veszélyben van a termés, kiszáradóban a fák, az esőké­résnek igen érdekes szokásai alakultak ki a különböző né­peknél. Ezek közül is talán a legeredetibb a délszláv népek esőkérési népszokása: a dodo­la, meztelen tánc. Mi a dodola? Ha tikkasztó nyáron a földművesek a nagy szárazság miatt kétségbe es­nek, a falu legszebb leányát teljesen meztelenre vetkőztetik, és virágruhába burkolják. Az ilyen leány kis övét visel csak, amelyből lefelé hosszú kalá­szok csüngenek, míg felfelé lombos fűzfaágakat, virágokat és füveket tűzdelnek, úgyhogy csak a feje és a lábai csupa­szok. Fejére fúzkoszorút tesz­nek, kezébe pedig fűzágat ad­nak. Az így felöltöztetett falu­szépe: a dodola, akit társnői házról-házra vezetnek. Közben állandóan dodolaénekeket da­lolnak, táncolnak. A háziasszo­nyok a dodolát vízzel teli vö­dörrel üdvözli, de a leöntés után kendő, ruhaanyag, gyü­mölcs stb. ajándékozásával kell kiengesztelni. Közben a körül- állók állandóan énekelnek: „Lado, o Lado!” Leggyakrabban a kővetkező szövegű ének hangzik fel: A ml dodolánk kéri Istent, Ered/'en harmatos eső. Hadd ázzék meg minden szántó, Minden szántó és kapáló Es a házban dolgozó. Minden sor után felhangzik az éneklő ajkán a refrén: „Oj dodo, oj dodo lel”, vagy „Hajh, dodo, hajh!" E népszokásnak többféle vál­tozatával találkozunk délszláv falvainkban. Néhol nem fiatal lányok, hanem zöld ágakkal földíszített ifjak járják körül a Ami a városra emlékeztet Pécs címere a hamutartón — Eozin és szűrrátétes térítők Orosz, német, angol és fran­cia szótól hangos ezekben a hetekben Pécs belvárosa. A parkolóhelyeken idegen rend­számú autók, az utcákon és üz­letekben nézelődő, vásárló kül­földiek. A Mecsek cukrászda melletti ajándékbolt csalogató- an szem előtt van, s így az ajándékok, hangulati aprósá­gok zömmel innen kerülnek a turistákhoz. — Megfelelő-e a kínálat, mit vehetnek és mit keresnek a vá­rosunkba érkező vendégek? Ezekre a kérdésekre próbáltunk választ kapni, ajándék-lesőben a vásárló turisták nyomába sze­gődve. Az ajándékboltban hárman szolgálnak ki, — de tekintet­tel a nagy forgalomra — idő­be kerül, amíg mindenkivel szót érthetnek. Tulajdonképpen szó sincs kényszerű várakozás­ról, hiszen a vevők általában szeretnek nézelődni, válogatni. A pultnál kézelőgombot vá­sárol egy francia kislány. A fémből készült, patinás ezüst hatást keltő kézelőgomb az Ál­lami Pénzverdéből került ki és Pécs város 1'780-ban kapott cí­merét ábrázolja. Ugyancsak cí­mer díszíti a hamutartót, a mokkás kanalakat, a csikknyo­mót, papírvágó kést és a kulcs­tartót is. Valóban régóta hi­ányzó, olcsó, hangulatos aján­dékok. Választ belőle egy lip­csei házaspár, s a mögöttük álló milánói turista is. Kedves vendégek érkeznek: svéd üz­letkötő a feleségével és két kislányával. Törzsvendégnek számítanak, hiszen negyedik éve minden nyáron ellátogatnak a Széchenyi téri ajándékboltba. Kérésük mindig ugyanaz: pécsi specialitás, valamilyen szép eozin dísztárgy. Ezúttal, a szokásostól eltérő­en mást is vásárolnak. Már fi­zetik is a szép porcelán bon- boniert, amelyet a város kék­sárga címere díszít. A kislá­nyok miniatűr szőttes tarisznyát kérnek, amelynek belseje pécsi leporellót rejt. Baba is kéne, va­lamilyen kabala, de sajnos nincs ... Szovjet lányok nézegetik az elefántcsont hatást keltő, csip- kefinom, áttört műanyag le­gyezőt, amelyet apró képek éke­sítenek. Választanak belőle, va­lamint a zománc berakásos ék­szerekből is, amelynek bab- szemnyi képei a város neveze­tességeit ábrázolják. Nehezen értenek szót egy szakállas belga fiatalemberrel, végül sikerül kitalálni mit sze­retne: szűrrátétes szetteket, bú­só- és parasztfejes faragott tá­lat, cigaretta kínálót. Kedvtelve nézegeti a díszes faládikót, amely valójában ékszerdoboz. Egy idős angol férfi pécsi specialitást keres, olyant, ami­ről szívesen emlékezik majd a városra. Mint kiderül, pohár­gyűjtő, s örömmel veszi a pécsi feliratos muskotályos pohara­kat — A választék legalább tíz­szer olyan gazdag, mint ta­valy — mondja Wollák Jenó­né üzletvezető. Az idén végre érkezett évek óta hiányzó, ízlé­ses és olcsó apróság. Elége­dettek azért még nem lehe­tünk: szinte egyáltalán nincs magyaros kerámia, tál, falitá­nyér. Nem kapunk jellegzete­sen baranyai, mohácsi fekete tányérokat, s a legnagyobb j sztár az eozin, a saját szülő­városában is ritkaság. Nem elég a magyaros vendéglátás, a környék varázsa, a sok szép látnivaló. Amint az elmondot­tak bizonyítják lehet és a to­vábbiakban is törődni kell az­zal, vajon kedvükre való aján­dékkal távoznak-e vendége­ink? falu utcáit, és főleg a lányos házak ablakai előtt énekelik: Esőt kérők megindultak, amerre csak járnak, arra kérik a jó Istent, hogy minden határnak adjon bőven záporesőt! Legyen piros mustunk, legyen fehér cipónk, legyen minden bőven! A gyerekek megnőjenek, egészségben meglegyenek, minél többen még ez évben lányok férjhez menjenek! Az ének utón a meglátoga­tott lányok az esőkérők felé vizet öntenek és erősen bíznak abban, hogy csakhamar meg­ered az eső. Érdekes délszláv dodola szo­kást jegyzett le Margalits Ede: egyes helyeken nagy szárazság idején „prporusa”, esőkéró lány járja körül a falut, akinek a fejét lapulevéllel úgy körülkö­tik, hogy szinte nem Iát semmit. A dodolás leányt kosarat vivő ifjú kíséri, aki az esőkérő ének­lése közben a házbeliektől to­jást, túrót stb. szed össze. A házbeliek az ajándék fejében csöbör vízzel öntik le a dodo­lát, s bízva bíznak abban, hogy a dodolajárás utáni harmad­napra megered az eső. A dodolajárások ma már ki­veszőben vannak, a dodola da­lokat és táncokat azonban még ma is kedvelik. Darikezelőket, gépkezelőké!, segédmunkásokat. FELVESZÜNK. MÉV ÉRCDÚSÍTÓ ÜZEM, KÖVAGÓSZÖLŐS. tekkel, azonkívül minden me­gyei székhelyen. A pécsi áru­ház havonta 2-2,5 millió forin­tot forgalmaz - eltekintve bi­zonyos új termékektől — tulaj­donképpen használt árukból. Sajátságos az áru körforgása is: a fogyasztó eladja a becsü­sök által meghatározott össze­gért és a fogyasztó meg is vá­sárolja. Minden - ami ide be­kerül - a két becsüs, Pamukl Imre és Szalai Gézáné kezén megy át. Most ugyan már nyugdíjban van, de elődjük, Haász József kitűnő, neves be­csüs volt, aki egyébként to­vábbra is, mint bírósági szak­értő, tevékenykedik. Az áruház helyettes vezetője, Kovács Ist­vánná mondja, hogy ahogy az évi forgalom fokozatosan nö­vekszik, úgy javul a felvásá­rolt cikkek minősége is. — Bóvlit persze soha nem vásároltunk meg, de való igaz, hogy egyre több jó holmi ke­rül be hozzánk. Tévedés lenne azt hinni, hogy lestrapált áruk­kal jön be az eladó a becsü­sökhöz. Például nagyon jó ál­lapotban lévő televíziós készü­lékeink vannak. Tulajdonosaik többnyire azért adják el, mert újabbat, modernebbet vásárol­nak. Változás tapasztalható bú­torvonalon is. Régi, nagydara­bos szobaberendezéseket mór nem is igen veszünk ót, mert a kereslet inkább a kis, mo­dern lakásokhoz méretezett bú­torok iránt jelentkezik. Persze, értékes stílbútorokra mindig van vevő. — Milyen követelményeket ál­lítanak fel a becsüsök? — Például csak üzemképes műszaki árukat vásárolunk meg. Leszürkült képernyőjű televíziót, vagy mondjuk recsegő rádiót meg sem veszünk. Aztán van­nak „divatos” áruink is, ame­lyekre annak idején a becsüs rá sem nézett, de egyáltalán be sem hozták. Ilyen volt a rokka, a rézmozsár, az öreg vasaló, aztán festett tányér, fa­lusi korsó. Ma fölkapott cik­kek ezek, hazai és külföldi gyűj­tők vásárolják meg. Pamukl Imre becsüs: — Budapesten két éves be­csüs-tanfolyamot végeztünk. Bi­zonyos univerzális gyakorlatra szert tehettünk, de azért nehéz, bonyolult munka ez. Valamit ér­tenünk kell nemcsak a műszaki cikkekhez, tehát a mosógéptől kezdve a fényképezőgépekig, hanem a textiláruhoz, bútorhoz, aztán külön és nehéz terület az iparművészet, képzőművészet. Nemrég például egy hamis szignóval ellátott festményt kí­náltak eladásra. Nem akarom a nevét mondani, de egy híres magyar festő neve szerepelt a kép alján. Tudtuk, hogy ez a festő csak portékát és nem táj­képeket festett. Egyébként pe­dig a kép „stílusa” is tanúsí­totta a csalást — Vannak-e rendszeres „kun­csaftok"? — A műgyűjtők körében. Népi motívumú háziszőtteseket ke­resnek, aztán képeket, a má­sik lámpákat gyűjt, korsót, régi falusi háztartási cserépedénye­ket és persze szőnyeget. Most például nagyon szép iráni kézi­perzsáink érkeztek, vállalatunk vásárolta, ezek új szőnyegek, plombával ellátva. Négy-, hat-, tízezer forint egyik-másiknak az ára. — Kikből tevődik össze az el­adói kör? — Nem lehet pontosan meg­határozni. Legföljebb annyit, hogy az eladók zöme nő. Ez érthető is, mert ahogy a diva‘ változik, márpedig gyorsan vál­tozik, a félig használt cipőket ruhákat behozzák az áruház­ba. Egyébként naponta öt-hat- száz eladó fordul meg a be­csüsök szobájában, az áruház­ban pedig legalább ötször ennyi vásárló. A hét bármelyik napja zsúfolt. Nálunk soha nincs holtszezon. % ä

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents