Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-08 / 159. szám

Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szere- tett jó édesanya, anyós, nagyanya, testvér és rokon özv. MAROVITS ANTALNÉ, sz. Szilágyi Anna 85 éves korában elhunyt. Temetése július 9-én, pén­teken fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagy­papánk, MATKOVICS LAJOS nyugdíjas bányász, életének 70. évében, hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése július 9-én, pénte­ken 4 órakor lesz a Vasas I. teme­tőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, JERMÁS LAJOS temetésén részt vettek, koszorúk, vi­rágok küldésével fájkdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a jó barátoknak a mély együttérzésért. Gyászoló rokonai. Ezúton mondunk köszönetét a ro­konoknak, ismerősöknek, barátoknak, komáméknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, BODZSAR IVAN temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a siklósi és vajszlói ÁFÉSZ dolgozóinak. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik felejthetetlen kisfiúnk, ifj. SZVIATKÓ JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Jogtu­dományi Egyetem tanszékének, ro­konoknak, ismerősöknek. A gyászoló család. KERESKEDELMI ÉS ÜGYVITELI MUNKÁBAN JÁRTÁS hálózati ellenen Dél-Dunóntúl megye­székhelyeire kiterjedő működési területre felvesiünk. Jelentkezéseket: „jó jövede­lem” jeligére, a Hirdető pécsi kirendeltségére ké­rünk. fii • K.ü ga«*:* ; gi technikumi j és mu, kziugyl normás ké- ’ pesitéssel elhelyezkednék vidékre. Cím: Sikátor! Gyula Pécs. I. Krúdy 1 Gyula u. 4. ________________ j Napi hatórás háztartási I munkát vállalnék magá- J nyoß férfinél vagy nőnél 1 megegyezés szerint. „Szór. i galom” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Háztartási munkát válla- I lók lakásnál. Engels u. 1 55. sz. t'iatal házaspár bútorozott albérletet keres. .Még jú- i'óm'-" jeligére a Sallai , lard fetőbe.____________1 .user élném Kodály Zol­im utcai II. emeleti, j összkomfortos távfűtéses. 1 ! kétszobás tanácsi lakáso- ! mat hasonló földszintes lakásra. a Jókai. vagy ! Szigeti, vagy Megyeri út környékén. Ajánlatokat’- i ..Szép környezet” jeligére, i a Sallai uteai hirdetőbe kérem. ; KAGYLOFOTEL, epedarugós ágybetét modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kaphatói V A J 1 A kárpitos Pécs, Déryné u. U Telefon: 36-75. gépjármű lakás Közlemények — Magyar reneszánsz. Sufányi Ibolya elóadómüvésznő bp.-l (Egye­temi Színpad) műsora a Tettyén, júl. 12-én, hétfőn este 20 órakor (rossz időben a Doktor Sándor Műv. Központban). Közreműködik Kecs­kés András (lant) és Stadler Vil­mos (blockfőte) korabeli zeneszá­mokkal. Jegyelővétel az írók Köny­vesboltjában. — Kaponyáék koncertje a Ságvári­ban július 8-án, csütörtökön 17 óra­kor. Az együttes bemutatja ú] műso­rát. Utána tánc. (x) — Áramszünet lesz 30-ig 7—16 óráig Kovácstelép területén. (x) — Áramszünet lesz hálózatfenn­tartás miatt Pécsújhegy: Barázda u„ Kakuk u., Fátyol u., Deák F. u., Szöcske u., Sövény u., Hamvas u., Présház u., Rezgő u., Szirom u. és a Nagyközép úton minden munka­napon 7—16 óráig. (x) SZÖVETKEZETEK, VÁLLALATOK, FIGYELEM! A Kőolajvezeték Vállalat eladásra többezer 26 literes, 52 literes és 79 literes űrtartalmú, pébégáz tárolására már alkalmatlan PALACKOT TAROLÓTARTALYNAK hordozható-zárható konténernek stb. A szükséges átalakítás elvégzését vállaljuk. Megbeszélés — az igény — darabszám — határ­idővel kapcsolatban — munkanapokon — 7.30—15 óráig az alábbi címen: KŐOLAJVEZETÉK VALLALAT PÉBÉGAZ FŐOSZTÁLYA, Budapest, V., Alpári Gy. u. 4. Tel.: 187-520, 180-487, 180-693. Telex: 3864. Ügyintéző: Bodó Zoltán. Fiatal házaspár leét gyer­mekkel szoba-konyhás al­bérletet Keres. ..Agnes” i jeligére, a Bem utcai hir. i detóbe. Fiatal értelmiségi házas- ; pár külön bejáratú búto- I rozott albérleti szobát ke_ rés 3—6 hónapra. Au­gusztus 1” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Egyszobás lakrészt, szoba- konyhás lakást, vagy üre­sen álló albérleti szobát I bérelnék 2—3 éves szerző­déssel és e'örefizetéssei. i Vétel is lehetséges. „Nyug- ; dijáé tanárnő” jeligére, a j Bem utcai hirdetőbe. _____ 1 Elcserélném ké‘szoba ossz. komfortos állami lakáso­mat. hasonló vagy má;fél- ! szobás pécsire. Egédi. Du­naújváros Balogh Ádám !u.—f ______________ | Bútorozott szoba. fürdŐ- I szoba használattal 1—2 I szolid, intelligens, dolgo- I zó v. diáklánynak kiadó, i Válasz: foglalkozás megje j löléssel. ,.Otthon” leligé- I re. a Ballal utcai hirde­tőbe. _______________________ ; Balatoniellci új társasház- I ban júl. 20-tól összkom­forttal szoba kiadó. Le- | veleket .Vízpart” jeligére. | a Sallai utcai hirdetőbe, í Pécsi belvárosi háromSEo- j báá. komfortos lakásomat | elcserélném budapestiért ' Jelige: ..Garázs van”, a 1 pécsi Sallai utcai hirde­tőbe. Elcserélném uránvárosi 2 szoba, komfortos, ház­felügyelői lakásomat ha­sonló föbérletiért. Ér­deklődni lehet: Hajnóczy u. Földszint 1. 17 óra után. 31/A. Elcserélném sürgősen pusz­taszabolcsi kertes családi házamat pécsi összkom­fortos lakásért. ,, Törpe télialmás” jeligére, a Sál lai utcai hirdetőbe. Színházi karmester felesé­gével. kétéves kislányával aug. 15-től 1—2 hónapra bútorozott szobát keres. ,,383—343” jeligére,. a pesti Felszabadulás téri hirdetőbe. Kisiparos külön bejáratú, üres albérleti szobát keres a belváros területén. „Nem szuterin” jeligére, a Sal­lai utcai hirdetőbe.________ Elcserélném 1 szoba. Konyha, élés kamrás, ház- felügyelői lakásomat hason­ló főbérletire Alkotmány 1 utc& 6. szám Garázst vennék, vag.v bé­lelnék II kerületben. — . . Garázs” jeligére a Sál­iéi utcai hirdetőbe.________ Trabant 601-es jó álla- I pótban 35 000 Ft-ért el- I adó. ...Trabant” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. ! 350-es Velorex betegség : miatt olcsón eladó igény- : jogosultnak. Alsóbalokány u • ca 48. _________________ 1 200-as Volkswagen, vizs- ' Rázott, felújított motorral 58 000-ért eladó. Érdek- ' lődni; Takács. Bókay J. : u 4/a. 17 után._________ | CX-es 408-as Moszkvicsot kisebb kocsira cserélnék. ' . Megegyezés” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Belváros! garázs kiadó. — j Tel.: 35-29.________________ 1 950-os Opel Olympia — generálozott —céladó. Szé­chenyi tér 6. PAdiószervíz. Skoda Oktávia kitűnő ál­lapotban eladó. Délután 4 óra után, János 8.____ F ord Taunus Combi 1700_ 1 as CN rendszám, teljesen 1 príma állapotban sürgősen I eladó. Pécs Rudas L. u. i 24 szám. , Kifogástalan állapotban ' ; lévő Moszkvics 408-as el- 1 adó. Érdeklődni Felszaba- | du lás u. 37/1.. mindennap , 6 után.. Sipár. _____________, i W artburg átadó. ..Delux” ! I jeligére a Hunyadi úti i hirdetőbe.__________________i \ 850-es Fiatot vennék kp- ; | re km és ármegjelöléssel. i ..Magdi” jeligére, a Hu- i ! nyadl úti hirdetőbe. 1 Jó karban lévő 445 Skoda. ' vizsgázott, eladó. Délután 3-tól. Felsőbalokány utca 49. sz. Vennék keveset használt Wartburg Turtszt személy- gépkocsit. Tolna. Damja­nich u. 42.______________ I H-s Trabant eladó. „Fe­hér” jeligére. a Sallai utcai hirdetőbe. __ ............. C H rendszámú “Wartburg generálozott állapotban ol csón eladó. Pécs. Zsolnay Vilmos u. 39. Szabó. ____ C S-es Trabant és egy OS­es Wartburg de Lux el- adó. I, Pósa Lajos u. 6.__ 850-es Fiat. Coupé eladó. Tel.: 65-94,_______________ 1 000-es MB Skoda CP-s 33 ezer km-rel sürgősen eladó. Érdeklődni: Pécsi Ipari Vásár fszt. 15. sz. pavilon. Megvételre keresek dísz­tárgyakat. régiségeket. ía­és csontfaragást. álló í diszórát. régi népmüvé- .zeti dolgokat stb. Levél­hívásra házhoz megyek vi- ; ciékre is. Használtcikk beit Pécs. Doktor Sándor ! utca 39­: Eladó világos hálóbútor. • rekamié sezlon. gyermek­ágy székek, parkettkefélő- 1 gép. Déryné u. 43. I. em. Jó karban lévő világos hálószobabútor eladó. Vak i Bottyán u. 34. Du. 3 j órától. ! Ovelin szakats típusú I kandalló eladó. Goldmark j Károly u. 1. II. 17.______ K emény fa hálószoba sod­ronnyal és matraccal, va- ! iamint vánkosok és duny­hák eladók. Érdeklődni; Losonc u. 11. ; Mély gyermekkocsi eladó, j Érdeklődni, egész nap. — ! Tel.: 60-67. ________ I Olcsón eladó egy mély babakocsi garnitúrával, (párna. paplan. lepedő) i vaev anélkül. Cím: Kiing I Péter né. Pécs. Perczel u. 28. I. em. _________________ Eladó terménydaráló 2 Lekeres tüskésdrót. Pécs, Tulipán u, 10. 5/100 automata kéttüágyas síkkötőgép eladó. Megte­kinthető egész nap VII. i hó 8—10-ig. Harkány Kos- ' suth u. 44. j Kötőgép, német gyártmá- . nyú eladó. Pécs. Felsőha­vi út 1. sz. (Ágoston tór- nél.) j Veszünk: régi bronz, nik- ; kel pénzt, pengős regényt. József u. 42. : 1 m-cs sima. nehéz esz- i tergapad. hegesztő dina­mó meghajtó motor nélkül eladó. Nagy László. Za­j láta. Kossuth u. 76.____ E ladó eey hordozható cse- j répkandalló. Érdeklődni: Marx út 8. üzlet. Tele­j fon: 37-45.________________ : Kölyök farkaskutya eladó. Pécs Vasas II. Szövetke- I zet u. 64. j Nagyméretű rökamlé 2 db fotellal, gömbölyű asztal- ' kával eladó. Vilmos utca 22. szám.__________________ E gy japán kötőgép eladó. | Éideklődni: Tel.: 15-50/524. 15 óra után.______________ Z cfirkálya. töltőkályha, j villanyfőző. villanysütő. bútorok eladók. István tér 19. sz. ingatlan Szamárkút közelében ki­sebb parcella szőlő és gyü­mölcsös eladó. Érd.: Pécs. Nagy Lajos u. 13 48-as tér. Kovácsné. Komlói kettőszobás csa­ládi ház eladó komlói la­káscserével. plusz kész- I pénz. Érdeklődni: délután ' Komló Rózsa u. 11. I Donátusi templomnál 240 ! n-öl szőlő, gyümölcsös hét­végi házzal f ladó. Érdek­lődni : Horváth. Kossuth Lajos u. 23. Tennéd kétszobás lakást vagy családi házat. a Szülészeti klinikánál 200 n-Öl szőlő eladó. „OTP előnyben” jeligére, a Bem uical hirdetőbe.___________ K istótfalun 2000 n-öl szőlő és szántó lakható présház­zal és teljes felszerelés­sel olcsón eladó. Érdek­lődni vasárnap a helyszí­nen Kincses szőlő, hét­köznap Pécs. Münnich Ferenc utca 14. II. em. 7. alatt.__Kincse»._________ B eköltözhetően eladó István utca 15. seámú három szobás, előszobáé, komfortos ház 411 n-öl szőlővel és gyiimölcsfák- kal. ____________________ E ladó présház, pincével, teljes f elszerelésül. SWO n-öl szőlő. Cím: Gór­cső ny. Dózsa Györgv u. 39. sz. Házhely 151 n-öl/450 Ft építési engedéllyel. Pécs Pacsirta u. 24/a. lak­ható favíkendházzal. vagy anélkül eladó. Érdeklőd­ni: Pécs. Citrom u. 2. Kaszás. Pécsrár&don fent a falu­ban családi ház eladó, mely áll 2 szoba, kony­ha. éléskamra. istálló, pincével és kúttal. Cím: Zengővárkonyi u. 3. Balatonlellén part menti társas nyaralóban egy szoba. összkomfortom lakrész eladó. Érdeklődni 42-91 telefonon du. 18 óra után. Két szoba komfortos, ker­tes családi ház eladó, két szoba összkomfortos lakást beszámítok. Pécs. Dobó István utca 9. Í35 n-öl szőlő eladó a Cserkút! Csárda mellett. 93. szám alatt. Két szoba, konyha, elő­szoba. éléskamráé utcai házrész beköltözhetően el­adó. Érdeklődni Perczel u. 34. szám. Orfül kistónál víkendház eladó. „Vadászoknak al_ kalmas” jeligére, a Ballal utcai hirdetőbe. Olaszon 2 szoba. 2 kony- hás családi ház mellék- épülettel eladó. Érdeklőd­ni: Hosszú Andrásnál. Két család részére alkal­mas házat vennék. Magas­lati út környéke előnyben. Szövetkezeti lakáscsere van. .Nyár 1971” jeligére, a Sallai utcai hirdetőbe. vegyes Porcelán és sírkőfényké­pek készítését vállalom. Molnár fényképész. Csűr gó Somogy megye. Légfűtő berendezéseket készít, javít, olajra is Friedrich. Rákóczi ót 37. TeL: 2S-87. Masszírozást vállalok. — ..Házhoz megyek” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. MENYASSZONYI és KOSZORÚSLÁNY RUHA különlegességek olcsó kölcsönzése. János utca 11. szán „SOEMTRON” automa­ta számológép ÖSSZEAD. KIVON. SZOROZ eladó vagy szalagos vil­lanyszámoló gépért el­cserélhető. Cím: UNIVERZUM Szövetkezett Vál­lalat. Hidas. Egy db kétszárnyas üve- I gezett ajtó bontásból el- | adó. Danko Pista u. 5. (Balokánynál.) Eladó 2 db vasbetongeren. | da 5,7 m-es. Harkány, I Barátság n. 13. _________ I Singer varrógép jutányos áron eladó. Anna utca ! 20. fdszt. 4. (Kapu alatt balra.) Kósiolja Meg Ön is A LEGÚJABB BOLGÁR FÜSTSZŰRÖS CIGARETTÁT! vetel-elada Bontásból deszka, staini. ' foszni. kisebb gerendák, oszlopok stb. eladók. Ti­zenhat órától. III. End- eca i o.Ry utca 13. VII 1. ajtó. „MELEG AGYI*’ ABLAK 100X150-ES ÜVEGEZVE, ÚJSZERŰ ÁLLAPOTBAN, MEGEGYEZÉS SZERINTI ÁRON — 600 dara!) eladó „ÚJ MÁRCIUS” MG TSZ VARNA Egy csomag ára 4,20 Ft. Kapható az egész országban. 'XiuttJ* DOHANYÉRTÉKESITÖ ÉS KÉSZLETEZŐ VALLALAT Budapest XI., Budafoki út 59. szám. M E G H 4T I V ó Hűtőgépgyár SZERETETTEL HÍVJA ÉS VARJA ÖNT IS KIÁLLÍTÁSÁN A Pécsi Ipari Vásáron Bemutatjuk legújabb LEHEL háztartási és kereskedelmi hűtőszekrényeket, autó- és habszifonokat, alumínium radiátorokat és más közérdeklődésre számottartó termékeinket. A kiállítás ideje alatt műszaki információs szolgálatot tartunk KERESSE FEL A HŰTŐGÉPGYÁR TERMEKBEMUTATOJAT Dolgozókat felvesznek FŰTŐT KERES a pécsbányatelepi kórház. Jelentkezés a Dr. Veress End­re utcai Rendelőintézetben. (1396) FÉRFI SEGÉDMUNKÁST azon­nal felveszünk. Jelentkezés a Me­csek Aruház bútorosztályán. (1393) A POLLACK MIHÁLY Műszaki Fő­iskola (Pécs, Boszorkány út 2.) tel­vesz lakatos szakmunkást és segéd­munkást. Jelentkezés az intézet por­táján. (1397) ELLENŐRZÉSI munkában jártas — tűzrendészed vizsgával is rendelkező — dolgozót keresünk, közgazdasági technikumi végzettséggel. — Pince- gazdaság, István tér 12. Ellenőrzési osztályvezetőnél. (1391) KOZGAZDASAGI technikumi vég­zettségű nőt keresünk. Pincegazda­ság. István tér 12.. munkaügyi osz­tály. (1390) A VOLÁN 12. sz. Vállalat sziget­vári főnöksége rakodómunkásokat és jegykezelőket vesz fel. Jelentkezés: Szigetvár, Dencsházai u. 3. sz. alatt. (1386) A POSTA Hálózatépítő üzeme napi négy órára egy takarítót azonnal fel­vesz. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 1., hátsó udvar. (1373) LAKATOS szakmunkást felvételre keres a Pécsi Sütőipari Vállalat. Je­lentkezés a Vállalat TMK részlegé­nél Pécs, Könyök u. 2. (1363) VILLANYSZERELÖIPARI VALLALAT Beremend munkahelyre azonnal felvesz villanyszerelőket, segédmun­kásokat, kubikosokat. Jelentkezés Be- remenden, Cementmü VlV-kirendelt- ség vagy VIV-kirendeltség, Pécs, Rá­kóczi út 65—67. (517) VIZVEZETÉKSZERELÖ szakmunkást felvételre keres a Pécsi Sütőipari Vállalat. Jelentkezés a Vállalat TMK részlegénél Pécs, Könyök u. 2. (1364) A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VAL­LALAT felvételre keres VIL­LAMOS KOCSIVEZETÖKET ÉS AUTÓ­BUSZVEZETŐKET. Jelentkezhetnek a nyolc általános iskolai végzettségű, 20. életévet betöltött, szakképzettség nélküli férfi és női dolgozók, mert vállalaton belül kiképe-zük VILLAMOS KOCSI VEZETŐNEK I - 21. életévet betöltött férfi qépkocsiveze- tök, akik egyéves — 3,5 tonnás — tehergépjármü-vezetői gyakorlattal rendelkeznek és vállalaton belül ki­képezzük AUTOBUSZVEZETÖNEXI - Bérezés a kiképzési idő alatt is a kollektív szerződés szerint. Minden dolgozó és családtagja részére autó­buszra, villamosra, H£V-re és Metró­ra szóló díjmentes utazási igazol­vány* biztosítunk. Jelentkezés: Buda­pest, VII., Kertész u, 16. és a válla­lat valamennyi telephe'yén. (287) A MAGYAR Pamutipai — Buda­pest, IV. kei. (Ujaest), Erkel u. 30. — felvesz 15. életévüket betöltött lá­nyokat szövő fonó, cérnázó, csévélő betonúiénak. Szállást biztosítunk — •elentkezés személyesen vagy levél­ben o gyár munkaügyi osztályán. (5956) A KESZTYŰGYÁR pécsi 1. stámú üzeme (Hőerőmű, Barakksor) gya­korlott bérelszámolót felvesz. (2740) A MECSEKVIDÉKI Vendéglátó Vál­lalat július 20-tól augusztus 20-ig ter­jedő időre középiskolás lányokat a Hotel Főiskolához szobalányi munka­körbe felvesz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Pécs, Perczel u. 8. sz. (275899) FELVESZÜNK női és férfi segéd­munkásokat, valamint anyagkönyve­lőt. Pécsi Faipari Ktsz. Pécs, Rózsa Ferenc u. 20/1. (Bejárat a Zólyom utca felől.) (273898) A B. M. VILLAMOSIPARI és Gép­javító Ktsz felvételre keres fiatal gépipari technikusokat, géplakatos, esztergályos szakmunkásokat és se­gédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 3. (275870) A DÉL-DUNÁNTÜLI Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat középiskolai és szállítási vizsgával rendelkező férfi dolgozót gazdasági ügyintézői mun­kakörbe felvesz Jelentkezés a mun­kaügyi osztályon. Pécs, Felszabadu­lás u. 107. sz. (275886) ASZTALOS, ács, valamint '-őműves mellé segédmunkásokat vesz fel a Pécsi Bőrgyár. Jelentkezés a műsza­ki irodában. (275890) KOZGAZDASAGI technikumot vég­zett, könyvelésben jártas női munka­erőt felvesz a pécsi IBUSZ-iroda. — Jelentkezés reggel 9—12 ára között. Pécs, Széchenyi tér 8. (275802) NŐI ADMINISZTRÁTORT szállítási részlegünkhöz azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: B. m. Taná­csi Magas- és Mélyépítő Vállalat. — Pécs, Fürst Sándor u. 5. — anyag­osztályon. (292037) AZ AMFORA UVÉRT felvesz gép- irónőt, gépi számlázáshoz, érettségi­zettek előnyben. Férfi árukísérőket, gyakorlattal. Öltözőőrt (férfi). Jelent­kezés: Megyeri út 99., raktárbázis. (292147) Kubikosokat, kőműveseket ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT ABALIGETI NAGYVOLUMENŰ ÉPÍTKEZÉSRE FELVESZÜNK Jelentkezés: .EZUSTKALASZ” MG TSZ ÉPÍTÉSI ÜZEMEGYSÉGÉN, ÖCSARD Bérezés megegyezés szerint. A Pécsi Ipari Vásáron megtekintheti, boltjainkban megvásárolhatja a legjobb olajkályha típust A vásár ideje alatt vásárolt olajkályhát Pécsett díjmentesen házhoz szállítjuk 9-es sz. VASBOLT Pécs, Kossuth L. u. 9. 15-ös sz. VASBOLT % Pécs, Bajcsy;Zs. út 26. 18-as sz. VASBOLT Pécs, Doktor S. utca 4. 29-es sz. VASBOLT Pécs, Irányi D. tér 4. ^VTy*- MJjjTI A

Next

/
Thumbnails
Contents