Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-07 / 158. szám

A PÁLYA SZÉLÉRŐL CSALÓDÁST OKOZTAK AZ IFIK Csak így tovább ... kezdtük jegyzetünket pár héttel ezelőtt a megyei ifjúsági labdarúgó vá­logatottak területi döntője után. Ott ugyanis Baranya ifjúsági válogatottja nagyszerű játékkal csoportjában az első helyen végzett. A magyar ifjúsági vá­logatott edzője Sárosi László és az ismert szaktekintély Sebes Gusztáv úgy nyilatkozott, hogy Baranya az első három hely valamelyikére pályázhat. De mi történt Tatán? Ifjúsági játékosaink „megcáfolták" az előzetes híreket és kiábrándító játékkal az utolsó előtti helyen végeztek. Elsősorban Konrád III., Orsós és Kardos okozott csalódást. Enerváltan, lélektele- nül játszottak. Az ő feladatuk lett volna — játéktudásuk alap­ján, — hogy irányítsák a csa­patot, magukkal ragadják a többit. Feladatukat nem oldot­ták meg, küzdeniakarásból elég­telenre vizsgáztak. A tatai torna ismét bebizonyította, hogy nem elég a név, ha hiányzik a szív. A nagymellényű, öntelt játéko­sokat félre kell állítani — mint ohogy ezt meg is tette Papp József ifjúsági kapitány és Len­gyel Zoltán edző a döntő utolsó mérkőzésén — és bátran kell építeni a szívvel-lélekkel játszó alacsonyabb osztályúakra. AZ ÚSZÓK FŐPRÓBÁJA Nem az úszósport pécsi veze- zetőin múlott, hogy a területi úszóbajnokság az Ércbányász úszók háziversenyévé zsugoro­dott össze. A pécsiek legtöbb számban egymás közt intézték el az elsőség és a helyezések kérdését. A versenyen rajthoz álló néhány nagykanizsai úszó r.em játszott komoly szerepet, a kaposváriak anyagiak hiányára való hivatkozással csak szom­baton délután lebonyolított né­hány számban és egy-két va­sárnap délelőtti számban in­dultak. A verseny a pécsi úszók főpróbája volt az országos baj­nokság, majd az azt követő vidékbajnokság előtt. Az orszá­gos bajnokságon legfeljebb sze­rény helyezésre van reményünk, g yidjjk bajnokságon azonban töhb 'számban beleszólhatunk a versenybe. A nagyszerű lehető­ségekkel rendelkező egriekkel ugyan nehéz lesz felvenni a versenyt, de a szolnoki, tatabá­nyai és békéscsabai úszókkal a pécsiek nagy versenyben lehet­nek. Reméljük a feltételek ked­vezőbbek lesznek, mert most a területi bajnokság alkalmával az időjárás nem fogadta ke­gyeibe az úszókat. Kupaláz Komlón A Komlói Bányász játékosai még pihennek, de városszerte már téma a labdarúgás. Ez érthető, hisz ma sorsolják ki a Komlói Bányász ellenfelét a Kupagyőztesek Európa Kupá­jában. Nem mindennapi ese­mény ez a város és a csapat életében. Első alkalommal in­dulhat a Bányász nemzetközi kupában és mindjárt ilyen ran­gosban. A KEK-be olyan is­mert csapatok neveztek, mint az angol Chelsea és Liverpool, a jugoszláv Crvena Zvezda, az NDK-beli Dynamo Berlin, az NSZK-beli Bayern München, a szovjet Dinamo Moszkva, a portugál Sporting, a spanyol Barcelona, vagy a skót Ran­gers. Nagy labdarúgó cseme­gére van tehát kilátás Komlón. — Felkészülve várjuk az első KEK mérkőzést — tájékoztat Allesch Ddön, a KBSK gazda­sági vezetője. — A pálya kitű­nő állapotban van, ha szüksé­ges lesz, nézőterünket kibővít- jük. Bízunk benne, hogy telt ház lesz, bármelyik csapatot is kapjuk ellenfelül. Most már csak azért szurkolunk, hogy az első fordulóra könnyebb ellen­felet kapjunk, és tovább jut­hassunk a második fordulóra. A csapattól ez már szép telje­sítmény lenne. Átigazolási tár­gyalásaink kedvezőek, eddig már aláírt hozzánk Bencsik a Pécsi Bányásztól és Burai a Bp. Volán NB ll-es csapatától. Több fiatal játékos is kerül Komló­ra. SPORT Marton és Kamuti László a döntőben! Kitűnően vívnak a kardozók Július 7—12., Pécsett Körrepülő modellek Európa-bajnoksága # pecnn.M?.#-fflW •+ II Megérkeztek az első külföldi versenyzők Csütörtökön este a Mecsek Áruház előtt lesz az ünnepélyes megnyitó Hz eiso TecsKe az uiasz o. Rossi volt, aki már vasárnap megérkezett feleségével és gyermekeivel és remek kis modelljeivel. Hétfőn és kedden már a tereppel, a pécsi mo­dellezők remek újmecsekaljai pályájával ismerkedett. Alkalmunk volt végignézni Team-Racing kategóriában in­duló magyar válogatott, a csu­pa pécsi versenyzőből álló együttes egyik edzését. A Mo­hai I., Markotai T., a Molnár E., dr. Nyárádi J. és a Molnár L„ Kuti I. párosok jól fölkészültek, kitűnő időket mutattak a stop- perok repüléseik alkalmával. Ebben a versenyszámban a magyaroknak komoly esélye'k vannak. Bár a Team-Racing kategóriában előre sosem le­het tudni, könnyen felborulhat a papírforma, nagyon sok té­nyező befolyásolhatja a végső eredmények kialakulását, de a pécsiek azért bizakodnak, sze­retnének bizonyítani a hazai közönség előtt. A külföldi modellezőket szerdán várják. Ezen a napon tartják a gépek műszaki átvé­telét és ekkor ismerkedhetnek meg a résztvevők a pályává1 is. Három és 5 óra között ér­demes lesz elsétálni az Érc­bányász modellezőpályája felé. A verseny rendezői nagyon felkészültek. Dr. Beck Rezső, a verseny főrendezője, a Magyar Modellező Szövetség főtitkára irányításával mindent megtettek a verseny zavartalan lebonyo­lítása érdekében. A pécsiek már nem egy nagy versenyt rendeztek ,évek óta nagy si­kerrel bonyolítják le a nem­zetközi Mecsek Kupa modellező versenyt. A mostani nagy via- dallcrl sem szeretnének szégyent vallani. Gondoskodtak az ér­deklődők tájékoztatásáról. ízlé­ses füzetet bocsátottak ki a verseny programjával, rajtlis­MA DÉLUTÁN: PEAC—Marosvásárhely klubközi vívóverseny Nemzetközi versenyre készü- : lödnek a PEAC vívói. Kedden I délután megérkeztek Pécsre a j marosvásárhelyi orvosegyetem vívói, a pécsi és a maros- vásárhelyi orvosegyetem közötti nemzetközi vívótalálkozóra szer­dán, ma délután 16 órakor ke­rül sor az Egyetemi Tornacsar­nokban. Az erdélyi sportolók az elmúlt hét végén Pozsonyban vendégszerepeitek és hazafelé tóval. A tájékoztatóban az ér­deklődők az egyes versenyszá­mok lebonyolításáról, a mo­dellezés szabályairól nyerhet­nek értesülést. Díszes emblé­mát, jelvényt adtak ki az EB tiszteletére. A versenyek pénteken reggel indulnak meg és vasárnap fe­jeződnek be. Az ünnepélyes megnyitót csütörtökön este a Mecsek Áruház előtti téren tartják. Nemzetközi tornán vettek részt Szarajevóban a Pécsi Bá­nyász férfi kézilabdázói. Az eredeti terv szerint a házigaz­dákon kívül egy svéd, egy len­gyel és egy magyar csapat sze­repelt volna a jubileumi tor­nán. A svéd csapat lemondta a részvételt, helyette a Belgrádi Crvena Zvezda in­dult. A Pécsi Bányász a belgrádi csapatot legyőzte, Szarajevótól és a lengyel együttestől vereséget szenve­dett. Végeredményben a Bá­nyász a harmadik helyen vég­zett. Végtelennek tűnt a kedd dél­után a bécsi Stadthalléban a magyar vívócsapatnak. Akadt olyan periódus, amikor egyszer­re hat páston szerepeltek a pi- ros-fehér-zöld karszalagos ver­senyzők, s így volt tehát kikért izgulni a kis magyar tábornak. Dicséretükre legyen mondva a vívóknak, nagyszerűen helytáll­tak: ami utoljára 1958-ban tör­tént, most ismét bekövetkezett: a férfi tőr egyéni döntőjébe két magyar versenyző — Marton és Kamuti László is bejutott. S a kard egyéniben is eredményes volt a folytatás, mert a legjobb 12 között, tehát már a közép­döntőben négy magyar nevet találunk. Betartva a történeti sorren­det, először a kardozók követ­keznek. A sikeres első forduló után a másodikban előbb Ko­vács Tamás lábsérülése okozott kis izgalmat, de hamar talpra állt, aztán Meszéna kiesése je­lentett kis csalódást, igaz ez csak egy találaton múlott és mentségére legyen mondva: olyan gyenge volt a zsűri, hogy később le kellett váltani. A má­sodik fordulóból végül Bako­nyi, Pézsa és Marót egyaránt négy-négy, Kovács Tamás há­rom győzelemmel került tovább a legjobb 24 közé. Itt négy csoportban verseng­tek a fegyvernem legjobbjai, s a magyaroknak sikerült az újabb akadályt is jól venniük. Különösen Pézsa, a világbaj­noki cím védője vívott imponá­lóan, öt mérkőzésén összesen ] tíz találatot kapott és az ex- * világbajnok szovjet Rakita ellen A FEJÉRMEGYEI GABONAFELVÁSÁRLÓ ÉS FELDOLGOZÓ VÁLLALAT pályázatot hirdet AZ ENYINGI 10 VG. KAPACITÁSÚ MALOM- ÜZEM FŐMOLNÁRI ÁLLÁSÁRA. Feltételek: 20 éves szakgyakorlat, 2 éves művezetői tanfolyam, 10 éves szakgyakorlat, ma­lomipari szaktechnikusi kép­zettség. 5 éves szakgyakorlat, felső­fokú élelmiszeripari techn. malomipari tagozat. 2 szobás, összkomfortos szolgálati lakást bizto­sítunk. Jelentkezés: 1971. július 10-ig Székesfe­hérvár, Petőfi u. 3. sz. Személyzeti Osztály. utaztukban állnak meg Pécsett néhány napra. Négy fegyver­nemben találkoznak a pécsiek a vendégekkel. Gaál Csaba, a PEAC vívó­szakosztályának edzője kijelölte a ma pástra lépő pécsi csapa­tot. Férfi tőr: Felszeghy, Bok- létás, Várnagy, Puskás, párbaj- , tőr: Herzfeld, Várnagy, Radnai, Körösi, kard: Bokrétás, Puskás, Várnagy, Körösi. Női tőr: Zsám- boki I., Zsámboki II., Paál és Kis-Kovács. A vendégek jóképességű ví­vókkal rendelkeznek, nem egy I nemzetközi versenyen szerepel- | tek már sikeresen. A pécsi csa­patban zömmel fiatalok vannak, tehetséges, fejlődőképes ver­senyzők, akik a hazai versenye­ken már nem egy alkalommal bizonyítottak. Tegnap délután megtartotta első edzését a Pécsi Dózsa. Az edzést szakosztályi megbeszélés vezette be, amelyen a szakve­zetők vázolták a játékosok előtt az őszi terveket. Preiner Kál­mán, a csapat új edzője is be­mutatkozott a játékosoknak. Közölte, hogy a Ivovi túra előtt lévő edzések átmozgató jelle­gűek lesznek, és azután kezdő­dik a komolyabb munka. A 18­as keretből hiányoztak: a sé­rült Máté, a még szabadságon lévő Kincses I. és Köves, aki mandulaműtéten esett át. A fia­talok közül Zombori, Konrád III. és Kardos dolgozott a kerettel. Az újonnan igazolandó játéko­sok még nem edzettek az első csapattal. — A képen: Preiner Kálmán magyaráz a játékosok­nak. Foto: Rácz József is könnyedén 5:2-re győzött. Csoportjából elsőként ment to­vább, míg Bakonyi és Marót négy-négy, Kovács Tamás há­rom győzelmet szerzett csoport­jában, s így ők is részvevői le­hetnek o szerda déli középdön­tőnek. Végül is ebben a számban a 12-es középdöntőnek négy magyar (Pézsa, Bakonyi dr, Ma­rót és Kovács Tamás), négy szovjet (Rakita, Szigyak, Vino­kurov és Hazlimov), egy-egy lengyel (Pawlowski), francia (Bonissant), olasz (Maffei) és román (Rimiciuc) versenyző ke­rült. Közben kezdték el küzdelmei­ket a tőrözők, s mind a két kö­zépdöntő csoport már döntőnek is beillett. A magyarok közül Kamuti László és Szabó egy csoportban vívott, kettőjük ösz- szecsapása Kamuti 5:2-es győ­zelmét hozta. Bár a magyar vívó elég szeszélyes volt és na­gyon ingadozó formát muta­tott, végül is három győzelem­mel bekerült a döntőbe. Szabó Sándor viszont mindössze egy győzelmet szerzett és kiesett. A magyarok eredményei: Kamuti L.: Szabó 5:2, Sztankovics 5:4, Magnón 5:4, Dabrowski 1:5, Woyda 4:5. Szabó: Sztankovics 4:5, Ma­gnón 5:4, Dabrowski 2:5. Nagyon kellemes meglepetést keltett és az egész szakértői gárda figyelmét magára vonta a másik csoportban az újonc 27 éves Marton István vívása. Egészen imponálóan, könnye­dén vívott, szép találatokat ért el és végül is csoportjában az elsőként végezve négy győze­lemmel került a döntőbe. Ered­ményei: Marton: Reichar 5:4, Romanov 5:2, Serizowa 5:2, Ko- tesev 5:1 és Kaczmarek 2:5. Meglepetés, hogy ebből a csoportból az alig ismert nyu-. gatnémet Reichart is döntőbe jutott. Végül is az esti finálé­nak a részvevői a következők lettek: Kamuti L. és Marton (ma­gyar), Romanov és Sztankovics (szovjet), Dabrowski (lengyel), Reichart (nyugatnémet). Szerdán, a világbajnokság harmadik napján délelőtt nem lesz esemény, 14 órakor kezdő­dik a kard egyéni középdöntő, majd 20 órakor a döntő. A férfi tőrvívásban szovjet győzelemmel kezdődött a vi- ! lágbajnokság. ! 1. Sztankovics (szovjet) 4 győ­zelem, 2. Dabrowski (lengyel) 3 győzelem, 3. Romanov (szov­jet) 3 győzelem, 4. Kamuti L. (magyar) 2 győzelem, 5. Rei­chart (NSZK) 2 győzelem, 6. Marton (magyar) 1 győzelem. DUNÁNTÚLI NAPLÓ fi Magyar Szocialista Munkáspárt Bararyo megyei Bizottságának \ lapja Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-32. 15-33. 21-60, 50-00. 60-11 Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 31-68, 20 óro után 12-80 Kiadja: o Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Fele ős kiadó: Braun Károly Kiadóh'vatol: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.; 15-35. 15-33. 21-60. 50-00. 60-11 Telexszám: 12-320 Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk visszo PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. S2. Felelős vezető Melles Rezső lerjeszti a Magyar Posto Előfizethető o helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapro 20,- Ft Indexszám: 25 054 RÁDIÓ, , IWfl SZÍNHÁZ televízió IIBlÉi kJ jJHB MOZI MOZI Park: Mérnök, veszélyes küldetésben (f5, f7, f9). Petőfi: Mici néni két élete (f5, f7, f9). Kossuth: Mérnök, veszélyes küldetés­ben (10, 12). — A réztorony (f3, fő). Petulia (f7, f9). 16 éven felül! Mecsekalja: Déryné (5, 7). Vasas I.: Hogyan fogtam el az őrnagyomat? (6). Harkány: Rokonok (8). Mohács: Rekviem (6). Hyppolit, a lakáj (8). Mohács-kert: Dajkamesék hölgyek­nek (8). * Fenyves étterem: Pero Nikolin tam- burazenekara és Blazenka Nikolin énekesnő műsora (este). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosi taná­csok. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. — 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.20: Wilhelm Furtwängler operanyitányokat vezényel. 9.00: A 22-es csapdája, II. rész. 9.20: Ked­velt régi melódiák. 10.00: Hírek, Idő­járás. — 10.05: A fiú. Rádiójáték (ism.). 10.39: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Fekete Mária éne­kel. 13.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.00: Petri Endre felvételeiből. 14.30: A koldusdiák. — 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Az I Musici di Roma kamarazenekara három Vivaldi-con- certót játszik. 15.47: Kóruspódium. — 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: ,,A ladányi torony tetejében” . . . III. rósz. 16.20: Bellini: A kalóz — jele­net. 16.38: Szvetter. Csalog Zsolt el­beszélése. 16.58: Hallgatóink figyel­mébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Hallgas­suk együtt! 18.05: Atlasz. Jugoszlá­via. 18.23: Rembrandt. Bródy Sándor egyfelvonásosa rádióra. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! 19.00: Esti kró­nika. Lengyelország. 19.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.30: A vívó­világbajnokság kard egyéni döntőjé­nek közvetítése Bécsből. 21.30: Nép­szerű szimfonikus zene. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Járóka Sándor népi zenekara játszik, Lovasá Lajos éne­kel. 22.40: A hazai társadalomkuta­tás tapasztalataiból. 23.00: Éjszakai Rádiószínház. Az elveszett fátyol. — Vészi Endre verses játéka. 24.00: Hí­rek, időjárás. 0.10—0.25: Bolgár kó­rusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. — 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Ver­bunkosok, népdalok. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00: Bach: Musikalisches Opfer — részletek. — 9.25: Mi van a varázsdobozban? A Gyermekrádió műsora. 9.55: Néhány perc tudomány. 10.00—12.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben 10.30-kor német, 11.00-kor magyar, 11.05-kor angol, 11.30-kor orosz nyelvű hírek. 11.45—11.48: Rádióreklám. — 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek, idő­járás. 13.03: A lonjumeau-i postako­csis. Részletek Adam operájából. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja: 14.00: Tomsits Rudolf táncdalaiból. — 14.10: Orvosi tanácsok. 14.30: Hírek, körzeti idő­járás. 14.^5: Pol-beat. 14.45: Édes anyanyelvűnk. 14.55: Britten: Soirées Musicales. Szvit. 15.08: Néoi zene. 15.30: Hírek. — 15.33: A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. 15.50: Kutyabarátok ötperce. 15.55: Walter Gieseking Domenico Scarlatti-szoná- tákat zongorázik. 16.10: Operettda­lok. 16.30: Hírek. 16.33; Nat Adder­ley együttese játszik. 16.42: Hangver­seny a stúdióban. — Várhelyi Endre énekel, zongorán kísér Fellegi Adóm. 16.57: Rádióreklám. — 17.00: ötórai tea. Közben 17.30—17.33: Hírek. — 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Falusi esték, őrség. Dokumentumműsor (ism.). — 19.00: Madarász Katalin népdalokat énekel, Lukács István cimbal mozik. 19.20: Brooklyni árnyak. Rádiójáték. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Egy manchesteri haematoiógus gondolatai. 20.48: Salzburgi zenés képeslap. 21.18: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 21.58: Felejthetetlen operaesték. 23.00: Hírek, időjá'ás. — 23.15: Könnyűzene Berlinből és Bu­karestből. 24.00—0.10: Hírek, időjá­rás. URH RÁDIÓ 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Tánc­zenei koktél (ism.). 18.55: Berlioz: Faust elkárhozása. 20.58: Hírek. — 21.01 Atlasz. Világgazdasági figyelő (ism.). 21.11: Hermann Prey és Re­gina Resnik énekel. 21.47: A dzsessz kedvelőinek. 22.05: A Koncert vonós­négyes Haydn-vonósnégyeseket ját­szik. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. Lakatos Sándor és népi zenekara játszik. — Közben: Jegyzet 17.45: Érdekességek a levéltá ból 18.00: Fényes Szabolcs dalaiból 18.15: Az egyenlőség két oldalán. — Riport 18.30: Mozart: Kis éji zene 18.45 ; Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — A mai napon, 250 évvel ezelőtt . . . Horvát operettekből. Mozaik. Vajda­sági néodalok. Jegyzet 19.30: Német nyelvű műsor. Ifjúsági műsor. Hírek. — Építőtáborokban — riport. Üj táncdalainkból 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Delta, — Tudományos híradó (ism.) | 9.25: A Forsyte Saga. 26. A hattyú­dal (ism.) 10.20: Életet az éveknek. Nyugdíja­sok műsora 11.05: ,,Magnum sal”. Lengyel rövid­film (ism.) 17.48: Műsorismertetés 17.50: Hírek 17.55: Felhőben és tollruhában... —» Lengyel kisfilm 18.25: Tájak, városok, emberek... — Angola partizánösvényein 18.45: Műsorkalauz 19.05: Reklámműsor 19.15: Esti mese 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: Ön például hogy folytatná? — Kállai István műsora 20.45: Anneliese Rothenberger éne­kel. Zenés portré 21.35: Vívó-világbajnokság. — Kard j egyéni döntő. Közvetítés Bécsből. Kb. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV. 10.00: Július 7-e Béla Crkván, 1941 — 1971. — Helyszíni közvetítés a Béla Crkva-i ünnepi nagygyűlésről. 16.50: Faluműsor albánul. — 17.05: Magyar nyelvű tévékrónika. 17.25: Hírek. —- 17.30: Rajzfilmek. 17.45: Az állatok különös világa. 18.15: A tv jelenti. 18.30: Zenebarátok felvétele a nem­régi petrinjei kórustalálkozóról. 19.00: Hirdetések. 19.05: Mozaik — kultu­rális szemle. 20.00. Tv-híradó. 20.28: Hirdetések. 20.35: Vízimalom a Flossi folyón. A BBC készítette, G. Eliot nagy sikert aratott regényéből a tv- változatot. 22.25; Rajzfilmek. 23.00: Tv-híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents