Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-04 / 156. szám

1971. július 4. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Kincsek, szobrok, képek Uj szerzemények a múzeumokban — Arany? — Az. Biztos arany! — Itt is. Meg ott is! A homokbánya munkásai egymás után emelték ki a csillogó, díszes aranytárgyakat. Lefújták róla a homo­kot. Nézegették, aztán a sok kincs láttán úgy döntöttek, értesíteni kell a múzeumot. Addig várnak a homokki­termeléssel, míg megérkeznek a szak­emberek. A kecskeméti múzeum ré­gészei közölték, a Kunsznetmiklós melletti Bóbony határában páratlan értékű, ritka kincsleletre bukkantak a homokbányászok. Először 60 tárgyat emeltek ki — ékszereket, dísztárgyakat. ■ Aztán a sírhelyet is megtalálták, vas koporsó kapcsokkal, csonttöredékekkel, s 300 darabos kincslelettel. Átrostóltak 10 köbméter földet és egyre újabb tár­gyak kerültek napvilágra. Megállapí­tották, hogy egy 6—7. századi avar fejedelem sírjára találtak. S mind ez ideig ez az egyetlen épségben előke­rült avar fejedelmi sír Magyarorszá­gon. Három arany öv-garnitúra, to­temállatot ábrázoló madárfej és kar­mok, ivókürt, különböző edények, tő­rök, gyűrűk, karperecek, fülbevalók, aranylemezek a sír legértékesebb da­rabjai. A feltárást még tovább foly­tatják. Másik homokbányában, a Tolna me­gyei Regöly község határában ugyan­csak értékes csontvázas sírra buk­kantak. Megtalálták a sír gazdájának, egy népvándorlás kori fejedelemnő­nek a koponyacsontját is. A fejede­lemasszony koponyáján hosszú forra­dás látszik, de ezt a sérülést túlélte, kiheverte a harcias amazon. Találtak a sírban számos nyersfém és ötvös tárgyat, M- és köralakú flittereket, késórómai üvegpoharat, ruhadíszeket. A fémtárgyak műhelye valahol a Fe­kete-tenger partján lehetett. S meg­találni Közép-Európóban egészen Franciaországig a műhelyben készült, jellegzetesen díszített tárgyakat. Egye­düli az a kiöntőcsöves agyagkorsó is, amely szintén a regölyi fejedelmi sír­ból került elő. Tyúkodon, Nyíregyházához közel ér­tékes éremleletet emeltek ki a föld­ből. A 13 század első feléből való dénárok, nyers ezüströgök és éksze­rek a most is folyó kutatás eddigi le­letei. A Szegeddel határos Tápén 15—16. századi magyar dénárokat és lengyel garasokat, Danzigban, Rigá­ban vert ezüstpénzeket találtak. A Veszprém megyei Fenékpusztón két római kori villa, 36 kemencés rendszer és gabonahombár került elő. Borsod megyében, Alsózsolcán 61 darabos bronz kincsleletet, Visegrádon római kori pékműhelyt, Orosháza környékén szkita sírokat tártak fel. De nemcsak régészeti kincsekkel, arany- és ezüsttárgyakkal, pénzérmék­kel, használati tárgyakkal gazda­godtak az elmúlt évben a ma­gyar múzeumok. 250 ezer egyedi műtárgy került a fővárosi és vidéki múzeumok birtokába. A Magyar Nem­zeti Múzeum Párizsból hozatta haza Tihanyi Lajos hagyatékát, rajzait, li­tográfiáit. A Galéria új szerzeményei Aba Novák Vilmos, Kernstok Károly, Bortnyik Sándor festményei, Bene Gé­za rajzai, Medveczky Jenő illusztráció­sorozata, Medgyessy Ferenc, Kiss Ist­ván, Mikus Sándor, Tarr István szob­rai. A Szépművészeti Múzeum anyaga Maulbertsch: Joachim áldozata című festményével, egy XV. századi isme­retlen németalföldi festő művével, a modern gyűjtemény külföldön élő ma­gyar festők alkotásaival (Vasarely, Pierre Székely, Sigismund Kolos-Vari) gazdagodott. A Munkásmozgalmi Múzeumba ke­rült Derkovits Gyula, Dési Huber Ist­ván festménye, Karikás Frigyes, Hi- kádé Antal, Hevesi Gyula hagyatéka. Szentpétery József ötvösművész ezüst domborművét a Budapesti Történeti Múzeum vásárolta meg. A Természet- tudományi Múzeum értékes lepke- és rovargyűjteménnyel gyarapodott. A Petőfi Irodalmi Múzeumba került Fe­nyő Miksa hagyatéka, a sárospataki és tihanyi múzeumnak Amerigo Tot ajándékozott egy-egy szobrot. A Tol­na megyei Múzeum Vesenszky Mór múzeumalapító gyűjteményét szerezte meg. Kádár Márta Hacki Tamás és az Ex Antiquis ■ ■ Ötszáz koncén Aranylelet az avar fejedelmi sírból. Hacki Tamás és az Ex-A, ahogyan nevüket rövidítik, több mint 300 kon­certet adott külföldön és 200-at Ma­gyarországon. De nemcsak ez a kü­lönleges ebben a valóban érdekes műfajt képviselő együttesben. Lassan 10 éve lesz annak, hogy Hacki Tamás a televízió Ki mit tud versenyén feltűnt füttyművészetével. Legutóbb viszont a párizsi Olympia színház közönségét hódította meg egyedi „hangszerelésével”, ami nem kis szó, ha figyelembevesszük, hogy a legnagyobb világsztárok léptek már fel ezen a színpadon. Mi történt a két esemény óta? Er­ről kérdezzük most Hacki Tamást. — A Ki mit tud után az Orvostu­dományi Egyetem következett. Ennek elvégzése mellett az Ex Antiquis meg­alakítása volt a másik nagy esemény életemben. — Mi a zenei célkitűzésük? — A régi korok muzsikájának nép­szerűsítésére törekszünk, modern esz­közökkel, egyéni hanghatásokkal, rit­ka hangszerekkel. Ennek megfelelően állt össze a zenekar is. Az egyik ala­pító tagunk Rahói Ernő. A Zeneművé­szeti Főiskola gordon-szakán szerzett tanári diplomát, több neves zenekar­ban játszott már. Nagybőgőn és zon­gorán játszik. Czidra László 1968 óta van velünk, ő oboa-szakra járt, szim­fonikus zenekarokban játszott. Dobo­sunk Várnai Tibor, 1969 óta tagja az Ex-A-nak, előtte a Qualiton együttes­sel lépett fel. A „Benjámin" köztünk Wolf Péter, aki a Zeneművészeti Szak­iskola jazz tanszékén tanult. Zongo­rán, orgonán, klavikordon játszik. Az ő esetükben valóban igaz a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában. Előbb ismerték őket külföldön, mint itthon. Nagy turnéik során írt róluk többek között az auszt­rál The Advertiser, az olasz II Giorno, az angol New Musical Express, a nyugatnémet Der Musikmart, a fran­cia L’Humanite, a le Figaro. — Mit gondól, mi lehet az oka an­nak, hogy küllöldön sokkal jobban ke­resik zenéjüket, mint itthon? — Talán a propaganda hiánya, a szervezés, a rádió és a tv szereplései­nek száma, vagy mindez együtt. — Szinte az egész világot bejárták már. Meséljen turnéikról. — 1968-ban huszonöt koncertet ad­tunk az Adalaide-i Festival of Arts-on, közös programban Mr. Acker Bilkkel, Marlene Dietrichhel, Tito Gobbival, Fischer Annival. Új-Zélandon is fel­léptünk. Még 1968 decemberében forgattuk első tv-filmünket Zágrábban. A következő év elején NDK-ban volt egy televíziós show-nk, majd a lip­csei Kongress Halle-ban játszottunk a vásár megnyitó gálaestjén. Márci­usban egy szovjet koncertkörutunk volt Leningrádtól Jaltáig. — Melyik volt az az esemény, mely ezidáig a legnagyobb elismerési je­lentette az Ex-Antiquis és Hacki Ta­más számára? — 1970 márciusában a cannes-i MIDEM fesztivál igazgatója hívott meg bennünket arra a szokásos évi könnyűzenei „börzére”, ahol a világ legnagyobb producerei és a lemez­cégek igazgatói válogathatnak. Ekkor kaptunk ajánlatot a párizsi Olympiá- ba is. — Minek tulajdonítja ezt a sikert? — Szokatlan stílust képviseltünk a pop, beat, soul és más, immár nagy hagyományokkal rendelkező műfajok között. A barokk zene, a régi magyar dalok és táncok feldolgozásával mi is „tánczenét” játszottunk, csak nem a ma, hanem az elmúlt századok tánc­zenéjét. — Melyik volt az utolsó fellépésük 1970-ben? — A párizsi tv színes szilveszteri műsorában láthatott bennünket a kö­zönség. — Ilyen zsúfolt program mellett ho­gyan marad idejük tanulásra, ittho­ni rádió- és tv-fellépésekre, pihenés­re? — Valóban kevés az időnk, de a továbbképzésre, gyakorlásra minden­képpen időt kell szorítani, hiszen ez nagyon fontos a zenei repertoárunk bővítése szempontjából. — Mi az elképzelésük a jövő zené­jét illetőleg? — Hogy továbbra is ezt a stílust játszuk, az biztos. Szeretnénk szírtvó- nalas, tartalmas és komoly könnyű­zenét nyújtani hallgatóinknak. E. L. Beszélgetések a lépéstartásról Szép kérdőívvel érkeztem Villányba. Jó gazdag vidék, jó sok pedagógus él itt (harmincöt), kevesen mennek el, talán azért is, mert valamivel kedve­zőbb itt a helyzetük, mint a megye nagyrészén. De ha valahol megkérdi az ember, hol kiemelkedően aktív a falusi értelmiség, vagy melyik iskola o legjobb, nem mondják Villányt. Ez persze mind önkényesen egymás mel­lé rakott szempont és nem jelent sem­mit. De se a kérdéslistából, se a ta­nulságok levonásából, se a villányi körképből nem lett semmi. Ez marodt. Az utcán bicikliző kamasz, dús lom­bú vodgesztenyefa, csinos tinédzser­lány, farmerban. Rengeteg maszek­autó. Az iskolában mór szünidő-szag, ásítozó nyári tantermek előrejelzése. Viszont úgy mondták, ma az iskolá­ban mindenki megtalálható, mert most van a hittan-beiratás. A tanári szoba hosszú asztalain sörösüvegek. A tanári kar befejezte a beíratással járó munkálatokat, most összegeznek. Kell egy kicsit várni, de Layber Imre történelem-földrajz ta­nár máris ráér, áll rendelkezésemre. Erős, szókimondó férfinak látszik, jövőre húsz éve lesz annak, hogy Villányban tanít. Húsz év? Nagyon sok idő. — Kérem, én falusi gyerek voltam. Gyerekkorom nagyrészét a Kisalföl­dön. az osztrák határ menti Fertő- széplakon töltöttem. Mindig is falun akartam élni, sose városon. Lehet, hogy furcsa, de nekem ez a természe­tes. Természetszerető ember vagyok. Nem tudnék meglenni az erdőszél, az őszikehívogató, a szőlőm nélkül. Háromszázötven négyszögöl szőlőm «sn, a házam mellett. Kisjakabfalvo határában, az erdő mellett, a Füle­müle csárdánál lakom, kicsit messze van ide, de kocsival járok be, két is­kolás lányom van, mindennap együtt jövünk. Egyszer itt volt a prágai egye­tem rektora, őzbakot akart lőni, én magam is vadászom, ez a másik hob­bym, nos, a rektor mondta, hogy hagyjuk a dupla terítéket, az asztalt, a cécót, kézbevette a hagymát, be­vagdalta, bicskával ette a szalámit is, a fűzfa alatt ülve. így hat a falu az emberre, ez az én világom, nem a pécsi Kossuth Lajos utca, ahol fél­percenként feldöntik az embert és csak úgy röpködnek a pardonok. — Tehát jól érzi itt magát. Ügy is mint pedagógus? — Délelőtt az iskolában, délután a szőlőmben. Mi itt úgy tanítunk egyéb­ként, hogy mikor a gyerek hazaér, már ne nagyon maradjon tanulni- valója. A városi tanító építhet arra, hogy a gyerek majd otthon megta­nulja az anyagot, a falusi nem. Hoz­zánk öt községből járnak be a gye­rekek. Három helyről iskolabusz, ket­tőről iskolavonat hordja őket. A bu­szok indulásáig tanulószoba van. — Sokon azért részesítik előnyben a várost, mert több lehetőséget ad a szórakozásra, művelődésre ... — Igen, a városi tanár, ő talán többet művelődik, bár ez nem jelenti azt, hogy mi ... tiltakoznék is ilyen megkülönböztetés ellen! Tessék, a legutóbbi Történelemtanításban je­lent meg egy cikkem, a címe: Egy történelemóra margójára. Szakmailag is igyekszünk lépést tartani. De itt divat a szőlő, majd minden tanárnak van egy kisebb vagy nagyobb szőlő­je, tíznek-tizennégynek kocsija, háza is majdnem valamennyinek. Itt ezt el is várják. De amúgy jó légkör van, jó kollégák, barátok, legtöbb tanár tíz-tizenöt-húsz éve iv itt dolgozik. Ha a városi tanárok moziba, színházba járnak inkább, mi szőlészkedéssel, tu­risztikával, házkörüli ténykedéssel töltjük a sazbadidónket és ez is tar­talmas valami. Aki az erdőből csak azt látja, hogy ott sok a fa, az nem érti ezt az egészet,.. Időközben megtörtént az összege­zés s az igazgatóval az élen újabb tanárok érkeznek, Takács Zsolt test­nevelőtanár és Dudás János énekta­nár. A téma folytatódik.- Tizenhét év után 1960 forint a fizetésem — közli Takács Zsolt szá­razon -, ebből megélni nem lehet. Államunk lehetőséget adott a peda­gógus házépítésre, 140 ezer forint maximális hitellel. Ebből viszont há­zat építeni nem lehet. Teljesen nyil­vánvaló, hogy mellékjövedelemre van szüksége az embernek. Hogy vettem a szőlőmet, megmondjam? Kollégiu­mi nevelő voltam a szakiskolában, a testnevelő órák mellett. Reggel hattól este tizenegyig dolgoztam. Fél hatkor hajnalban én tapostam le a térdig- érő havat, este tízkor a takarodónál mindig ott voltam. Három évig csi­náltam. Szerettem volna kikerülni a szolgálati lakásból, ahol két gyerek­kel laktam, az udvarban meg hatva­non ... Három évig csináltam, de egy perccel se tovább. Nem akartam a bolondokházában kikötni. Dudás János drávasztárai születésű, mindig falun élt, 49-ben tanító lett, aztán énektanár. Neki is háza, sző­lője van. — Szülői segítséggel, kölcsönnel építettem a házam. A későbbiek fo­lyamán kis szőlőre is szert tettem. A két kezem munkájával. Tetszik ismer­ni a mi szerény fizetésünket. Kultu­rált életmódot elérni csak ‘bizonyos anyagi fedezettel lehet. Másodállás formájában műveljük a szőlőnket. Nagy Béla igazgató: — A tantestület jól összeszokott, az innen elmenő pedagógus kivéte­les jelenség. Harmincöt pedagógus van és hat szolgálati lakás. De leg­többen le is akartak itt telepedni. És a szőlő Villányban majdnem kö­telező. Layber Imre azt mondta az imént: — Ügy illik, aki villányi, annak sző­lője is legyen. Aki nem örökölt, mert nem idevalósi, az vesz, mert a másik­nak is van. Azt is mondta, hogy a szőlőtulaj­donosok szórakozási formái is általá­nosok: borkóstolók, pincetalálkozók, pörköltfőzések. — Felmértük nemrég a gyerekeknél jelentkező problémákat és a család anyagi helyzetét. Kiderült, hogy ahol probléma van, ott is csak a rende­zetlen körülmények okozzák. Vagyis jó anyagi helyzetben vannak itt az emberek. Manapság, hogy a lakos­ság különböző rétegeiből idekerülő gyerekekkel lépést tarthasson a pe­dagógus, alaposan összehúzhatja a nadrágszíjat. — Az igazgató töpreng­ve mondja: - Régen nem illett vol­na a pedagógusnak a két kezével dolgozni a szőlőben Ma viszont leg­alább azt megkívánják tőle, hogy ilyen módon elégítse ki a sajátmaga és a családja igényeit, és elérje azt a nívót, amit elvárnak tőle. — Elvárnak? — Elvárnak bizony - mondja hatá­rozottan Takács Zsolt -, de egyedül a pedagógustól várják el ezt a megoldást. Meg nemcsak ezt. Ha­nem azt is, hogy közben a közügyek­kel is ő foglalkozzon. Általános vé­lemény, hogy a pedagógusmunka fél­napos elfoglaltság, délután tehát rá­ér a tanár mindenre. Gyors számvetés következik: dél­utáni órák, szakkörök, kultúrmunka, sportkörök (Takács tanár vezeti a lab­darúgó szakosztályt), klubok (Dudás János a bélyeggyűjtő kör vezetője), Népfront, KISZ, ifjúságvédelmi bizott­ság, MHSZ — olapelv az Iskolában. hogy mindenki végezzen valami tár­sadalmi munkát. Villányban a hirte­len összeszámolás alapján azonban két orvos, két állatorvos, a tsz-nél és a gazdaságnál kb. 40 agrárszokem- ber, a gépjavítónál vagy tíz műszaki dolgozik. Valaki az egyik kezét hasz­nálja, míg megpróbálja összeszámol­ni e több, mint félszáz szóbajöhető ember társadalmi funkcióját. — Aki idejött — jelenti ki az igaz­gató —, annál a hivatástudat domi­nált, tehát nem meggazdagodni akart a pedagóguspályán. Mi itt élünk, itt dolgozunk Villányban. így élünk és így dolgozunk. Van gondunk elég szakmailag is lépést kell tartanunk Kulturálódni is kell. Két éve színhá bérletezés is volt, több tanár járt i rendszeresen a pécsi színház tájelő' adásaira. - Tűnődve végignéz a kol légákon: — Ki is mondta egyik nap nagyon találóan: ha egy este ne nézi a tévé-híradót, másnap már ne tud a gyerekeknek válaszolni... — S mennyire vannak benne szakma vérkeringésében? — Hát mit mondjak, minimális.., A továbbképzés a szakmai munka közösségeken belül történik. De c múltkor is volt az egyik kollégánál cikke az egyik szakmai lapban ... Néhány árva sörösüveg az aszta Ion, aztán majd ez is eltűnik, ez e kis cigarettafüst, ez a kis terjengő sörillat — és ott marad az iskola üresen, csukott termeivel, s minden magába olvaszt a sűrűsödő szünidí porszag. Mint a világ valamenny nyári álmát alvó iskolájában. A pedagógusnak lépést kell torta ni a szakmával, a társadalommal, a: igényekkel, a falu igényeivel és a sa játjaival. Az élettel. Szintvonalak sza bályozzák az életét, hol alájuk büki' hol föléjük emelkedik, szüntelen fe szültségben. Hol húzódnak ezek a szintvonalak Ki húzza meg őket? Halloma Erzsébet A A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents