Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-04 / 156. szám

1971. Július 4. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 Egyesült Széchenyi- és István-akna A MÁV legnagyobb szabású munkája Mint két ikertestvér úgy ha­sonlít egymáshoz Széchényi­eknél és István-akna tornya, s nem sok a különbség az üzem­épületek között sem. Azonos terv alapján épültek a fürdők, műhelyek, öltözők, sőt még a két üzemvezetői iroda elhelye­zése is teljesen azonos. Látszat­ra tehát nagyon is egyszerű volt a feladat, mely Szokola Fe- rencre, Széchenyi-akna volt üzemvezetőjére várt: innen ki­költözött, ott pedig elfoglalta az elhagyottal szinte minden­ben egyező új irodáját. Július 1-el egy üzem lett a két akna, a két egymáshoz térben vi­szonylag közel álló, egyébként azonban nagyon is konokul ri­valizáló két testvér sorsa tehát végül is összefutott. Vége a versengésnek. A néhány évvel ezelőtt még oly gyakori kérdés - ki kit győz le? —, elvesztette aktualitását, hisz bármelyik to­rony is áll majd tovább, a jö­vőt a két kollektíva immáron közösen alapozza meg.' Fájdalmas előzmények Az egyesülés okozta hullá­mok ezekben a napokban te­tőznek. István-akna, mely mind létszámban, mind kapacitásban nagyobb üzem volt, rengeteg gondot és óriási lehetőségeket hozott ebbe a szövetségbe, Szé- ehenyi-okna pedig kiegyensú­lyozott termelést, s a jövőt il­letően nagyon-nagyon sok kér­dőjelet. Az egyesítés előzmé­nyeiről egyik fél sem beszél túl­ságosan szívesen. Mindkét ol­dalon nagy az érzékenység, s ez emberileg nagyon is érthe­tő. István-akna, mely az 1950- es években többszáz millió fo­rintot kopott, s nagyszabású re­konstrukción esett át, ma tulaj­donképpen egy beteg ember, mely óriási erőfeszítései ellené­re sem képes előrehaladni. Idei tervelőirányzatát alig több mint S0 százalékra teljesítette, pedig tavaly minden illetékes ugrás­szerű javulást ígért. A 3000 ton­nás napi kihozatalra épített cknopárban óraszám áll a kas: 1800-1900 tonna a napi terme­lés. De nem vök gondtalan Szé­chenyi-akna sem, bár az év ele­je óta élüzem csillag díszíti az üzemépület homlokzatát. A ter­meléssel nincs ugyan baj, az önköltség is megfelelő, a szén­minőség azonban gyenge, s ez a tény hosszabb távon feltétle­nül aggasztó. Az idei előirány­zatot 107 százalékra teljesítet­ték, a munkásvándorlás meg­állt, a feltáró csapatok rekor­dot rekord után értek el, mind­ez azonban nem feledtette, hogy a piac egyetlen intésére mindennek vége lehet. Ma kell a szén, bármilyen is, de holnap már nem biztos, hogy így lesz. Egyszóval: valamit tenni kel­lett. Az egyesüléssel a mecseki szénmedence pécsi térségében kettőre csökkent a termelő üze­mek száma. Északkeleten Va­sas, keleten pedig Pécs-Bánya- üzem folytat mélyművelést. A fúzió tulajdonképpen egy rég­óta tartó koncentrációs folya­mat záróakkordja ebben a tér­ségben. István-akna annak ide­jén Rücker-, György-, Ferenc József- és Béke-aknák összevo­násával jött létre, mintahogy a pécsbányoi Széchenyi-akna is —■ Betonjárda Drávafokon. öntött betonjárdát készítettek Drávafokon a tanács, a terme­lőszövetkezet és a lakosság ösz- szefogásával. A mintegy 12 ezer négyzetméternyi járda építésé­hez 36 ezer forint értékű társa­dalmi munkával járult hozzá a lakosság, ök szedték fel a régi járdát, végezték a földmunkát, mojd öntözték a frissen öntött betont. megette a körzetében lévő kis­halakat. András-akna, Gyula­akna és a lámpásvölgyi bánya az új nagyüzem része lett, s bár abban az időben ez a fú­zió is fájt, ma mindenki számá­ra természetes. Csak együtt István-aknának segítség kell, emberben, szaktudásban, te­herelosztásban, Széchenyi-ak- nának pedig jó szén. A tétel tehát egyszerű, s megfelel a tisztességes üzlet szabályainak. Szokola Ferenc, az új üzem ve­zetője, ezt többször is hangsú­lyozta beszélgetésünk során, a jövő szempontjából ugyanis sorsdöntő fontosságú, hogy az emberek többsége elismerje az intézkedések megalapozott vol­tát. Az idei év elején egy Szé- chenyi-aknai feltáró brigád már átköltözött István-aknára - igaz, csak kölcsön-jelleggel —, az új szervezeti keretek között azon­ban gyakoriak lesznek a ha­sonló esetek. Már a közeli na­pokban Pécsbányára helyeznek például egy István-aknai fejté­si brigádot, mely számára „ott­hon" nincs megfelelő munka­hely. Háromszáz tonna szenet termel majd naponta ez a bri­gád, körülbelül annyit, ameny- nyivel István-akna az elmúlt időszakban hónapról hónapra adós maradt. Ugyanakkor tovább erősítik Istvón-aknán a feltáró és elő­készítő csapatokot, melyeknek az a feladatuk, hogy mielőbb termelő munkahelyeket alakít­sanak ki a mélyszinteken. No­vemberre szenet kell adnia az első fejtésnek az első mélyszin­ten — jó minőségű, kokszolha­tó szenet. István-aknán ma 1600 fizikai állományú dolgozó van, Szé- chenyi-aknán közel 800. Az erők egyesítése és ésszerű moz­gatása lehetővé teszi, hogy az egyre nyomasztóbb föld alatti létszámhiány ellenére teljesít­sék a tervet, mely megegyezik a két üzem korábbi tervének összegével. Az egyesítés egyik alapelve éppen ez volt. A szén nem lehet kevesebb. S a má­sik: lehetőleg egyetlen embert sem szabad elveszíteni. Nemcsak diplomácia Abban mindenki egyetért: diplomatikus lépés volt az új nagyüzem élére Szokola Feren­cet állítani. Szokola Ferenc az egyik legismertebb és legnép­szerűbb pécsi bányász. Takarí­tófiúként kezdte, s útja a hír­neves pécsi bányaiskolán ke­resztül vezetett az üzemvezetői székig. Széchenyi-aknára há­rom évvel ezelőtt került. Azt megelőzően István-akna főmér­nöke volt. István-akna hanyat­lása az ő, illetve Illés Károly aknavezető távozása után kez­dődött - a bányászok leg­alábbis ezt állítják. Népszerű­sége mind Szabolcson, mind Pécsbányán rendkívül nagy, egyszóval: minden adottsága megvan ahhoz, hogy ne csak vezetője legyen a két üzem­nek, de híd is legyen a két kol­lektíva között. Kinevezése még­sem csak diplomáciai lépés volt. Ö az egyetlen szakember Pécsett, aki mindkét üzemet egyformán ismeri - ez pedig alapkövetelmény a siker szem­pontjából. Az üzemvezetőség az elkövetkezendő hónap legfon­tosabb feladatának éppen ezt tartja: minden vezető ismerje meg mindkét üzemet. A főmér­nöki tisztet az István-aknai Szir­tes Béla kapta, aki nagyszerű elméleti szakember. A vezető könyvelő Gregó Tibor, Széche­nyi-akna volt vezetőkönyvelője lett. a többi beosztások azon­ban arányosan oszlanak meg a két üzem műszaki dolgozói között. A külön üzemi érdek, il­letve gondolkodás megszünte­tése érdekében három fókörle- tet hoznak létre (szenes, előké­szítő, szállítási), melyek vezető­je mindkét terület eredményei­ért felelős. Az alapelv azonban az, hogy lehetőleg mindenkit meg kell hagyni a régi helyén. Nagy fontosságot tulajdoní­tanak a vállalat vezetői a kö­zös nagyüzemi párt-, KISZ- és szakszervezeti bizottságok meg­alakulásának. A régi bizottsá­gok feloszlottak, az új tisztség- viselők és vezető szervek meg­választása folyamatban van. A hónap végére tehát komplett lesz a vezetés, s feltehetően addigra elülnek a ma még meglehetősen komoly hullámok is. Mi várható? Ezt a kérdést mindenki felte­szi. Szokola Ferenc lapunk ha­sonló kérdésére válaszolva a következőket mondta:- Széchenyi-akna nagyon je­lentős eredményeket ért el a feltárásban, előkészítésben. Ez lehetővé teszi, hogy fokozza a széntermelés mennyiségét. Ez­zel párhuzamosan István-ak- nón elhagyjuk mindazokat a munkahelyeket, melyek zavar­tak, bizonytalanok, s a mély­szintekre koncentráljuk az erőt. Az év végére lesz mélyszinti fej­tés, s feltehetően elérjük a na­pi 2200 vagonos kihozatalt. A terv az, hogy 1972. első félévé­nek végére István-akna utolér­je önmagát, s napi 3000 tonna jó minőségű kokszszenet adjon. E célkitűzés elérésének szemé­lyi feltételei adottak, a műsza­ki feltételek pedig az anyagi és szellemi erők koncentrálásá­val viszonylag rövid idő alatt megteremthetők. Békés Sándor Az új dombóvári vasútvonal elsó híd jónál, az abaligeti viadukt lábánál a rétegvizek elvezetése érdekében hét­ezer köbméter földet mozgatnak meg. Erre azért van szükség, hogy megvédjék az új töltést a megcsuszástéL Csak ebben a kis völgyben 4S ezer köbméter földet kell bedolgozni az új töltéshez Séta az alagútban Az „AftoWí^íó.” lustán kanya- I rodik a bódé mellett a Kovács­szénája felé vivő úton, aztán rá­kapcsol: felbőgnek a hajtómű­vek, a torkolat mögött kékes­fekete füstfelhő jelenik meg . .. Zöldesen csillog a legömbölyí­tett kabinoldal, az ablakokból arcok néznek utánunk. Kisvár­tatva eltűnnek a domb mögötti hajlatban — vajon merre, s ho­vá? A kék égbolt várja őket, a csillagok fekete tüze? Aligha. A hajtómű egy Cse- pel-Diesel, a kabintető egy öreg busz doboza, az űrhajósok az aknamélyítő emberei. Nem a kék égbolt, hanem a délutános műszak várja őket Abaliget mel­lett az alagút építésénél. S a név? Faramuci teherautójukat maguk keresztelték el „Apolló 16."-nak... Két és fél éve támadták meg a hegyet. Először csak néhány ember jelent meg, aztán egyre többen — szaporán kattogtak a réselők, fürgébben ömlött a sár­ga homokkő a csillékbe. Meg- küzdöttek vízzel, eleinte ugyanis a talajvízszint alatt dolgoztak, s megküzdöttek a kezdet ne­hézségeivel. A vonatablakból sokan bá­mulják a meddőhányót, a mély­ben kicsinek tűnő felvonulási épületet, a csillesorokat és azt a keskeny sínpárt, amely valahol ott lent fut a töltés alá, a hegy sötétjébe ... Mindez miért? Eltűnnek majd az apró, kígyózó kanyarok, el tűnnek a viaduktok, hogy egyet len szelíd ívű kanyarban lendül jön tovább a vonat Abaligetről Az új alagút hossza 667 mé tér lesz, s az ezzel párhuzamo san futó pályarekonstrukció je lenleg az országban a MÁV leg nagyobb szabású munkája. Az új vonal megépítéséig közel egymillió köbméter földet moz­gatnak meg az emberek, A kapcát szakszerűen teke­rem a lábamra. A csizma egy kicsit nagy, a fejlámpa prímán világít, igaz, a derékszíját nem énrám szabták, de sebaj, hoz­záfogom a zakómat is, így mind­járt jobban marad. Felteszem a sisakot, aztán indulunk befelé. Betonidomokkal kirakott, csa­tornaszerű vágatban haladunk egy ideig, nemsokára a bányák­ból jól ismert trapézácsolat buk­kan fel. Odabent világos van, már látni, hol dolgoznak. De ezt azért nem tudtam el­képzelni. A trapézalakúra ra­kott faácsolat egyszercsak meg­szűnik, hatalmassá tágul a föld­alatti világ. Erősfényű lámpa szórja a fényt — nincs is szük­ség a fejlámpára. Ovális beton­teknőben találom magam. Hét méter magas, hat és fél méter széles és negyvenhét méter hosszú „teremben”. Kíváncsi voltam, hogyan épül. Elmagyarázták. Felül kezdik. A legfelső ívet betonidomokból rakják ki. Az idomtéglák Hirden készülnek, külön erre a célra. A boltív két oldalán tovafutó vasbetongerenda készül, ez megtartja a kész tetőzetet, míg az oldalból kirobbantják a ho­mokkövet. Akkor odaér a zsa­luzat, és felülről teletöltik be­tonnal. Hátul vékony panelekkel zárják, vízáteresztő réteget kap, a vizet pedig kis csatornákon vezetik el a csorgába ... Elővájás, mögötte bővítés, emögött már a gerendát beto­nozzák (a betonvasak öt centi­méter vastagok), s amíg meg­köt, a már elkészült gerenda fö­lé helyezik a kónuszos téglákat. Egy ideig nézem. A betontégla Hirdről rakodólapokon érkezik, odakint daruval emelik a csil­lére, az akkumulátoros mozdony beszállítja az alagútba, egy vitla fölemeli a magasba, onnan a munkahelyre tolják. Onnan már kézzel adogotják a kőmű­vesnek, aki egy műszak alatt százhatvan betontéglát is hely­reemel, oldalt és a feje fölé. Egy idomtégla súlya pontosan 54 kiló. * Csak az alagút építését 101 millió forintért vállalta el a Bá­nyászati Aknamélyítő Vállalat. A kutatótáró, amely a kezdet volt, és amelyet a jelenlegi vasútvonal alatt kellett meg­építeniük, mintegy tízmillióba került. Az alagút egész szelvé­nyéből közel ötvenezer köbmé­ter föld kerül napvilágra. A ta­lajvíz már megszelídült, jelen­leg percenként harminc liter vi­zet nyernek, ezt használják fel a betonkeveréshez, fürdéshez. Ivóvizet a közeli bővizű forrá­sokból nyernek. A létszám jelen­leg — a műszakiakat is bele­értve — 149 fő. Az Abaliget felőli bejáratnál 111 méteres szakasz készült már el, a másik végén, a kutató­táró felől —, ahol jelenleg is dolgoznak — 47. A felső ívből ugyanitt 180 méter készült el. háromméteres „fogásokban" ha­ladnak előre. Havonta negyven vagon folyamkavicsot, száztizen- két tonna cementet használnak fel a betonkeveréshez. A kész alagútba százhúszezer ötven- négykilós idomtéglát építenek be. A jövő év végére elkészül. viselője, műszaki ellenőri teen­dőket bíztak rá. — Több, mint húsz éve a pá­lyaépítés volt a gondom — mondta, aztán elnevette magát — Kicsit furcsa volt az elején. Nem jártam én bányában soha, de aztán belejöttem a dolgok­ba. Menetközben figyelem, nem követnek-e el valami hibát az építésben. De még nem volt ró példa. Minden flottul megy, a tervek szerint. Megcsodálom a „műszert" közben: a fótéről madzagon lóg egy kődarob, odébb egy másik. Ez adja az irányt, összenézés után haladnak az építéssel. No, persze a madzagok helyét ala­pos méréssel jelölték ki. — Három műszakban dolgoz­nak idebent — tájékoztat to­vább Dobó Ferenc — egy mű­szakban húszon. Közben mindenkihez van egy­két szava. Mindent apróléko­san, készségesen magyaráz. Le­ereszkedünk a létrákon a „har­madik emeletről” és az alapvá­gaton, a talpon megyünk to­vább. Újból az ismerős trapéz­ácsolat, a fenyőgerendák tövé­ben és a sínek mellett apró, kucsmaformájú gombák tömege. Megpiszkálom. Nem ehető gombák, mondja Feri bácsi. El­tűnődöm: vajon mire használ­ják majd a régi alagutat? Már el is képzelem a többemeletes Champignon rekeszeket... Miklós Vince az olagútépit- kezés karmestere. Ö az építés- vezető. Fiatal ember, hamiská­san fogad az irodában bennün­ket. — Na, mit mondott az ipari kém? — kérdezi. Megütközve nézek, aztán megértem: persze, Feri bácsi a MÁV embere, el­lenőr ... Megkérdezem tőle, mennyit keresnek az emberek? Vájvégen, feleli, a napi kétszáz forintot is elérhetik. És már indul is a be­szélgetés. Megtudom, hogy a napszintiek „magaslest” építet­tek. Egy kalyibát, ahonnan prí­mán lehet látni a kifúrt lyuka­kon jön-e valamelyik góré...? Ha jön, lehet serénykedni. Azt is megtudom, hogy tulaj­donképpen egyetlen brigád dol­gozik az alagútépítésen, Schmidt Lajos szocialista brigádja. Nem­rég segítettek egy volt munka­társukon: Bauer Jánoson, aki szintén az aknamélyítő dolgo­zója volt, de asztmája miatt nyugdíjazták: Abaligeten vett telket, a házikot meg a brigád tagjai építik társadalmi mun­kában. A falak már állnak... Délután indulunk vissza Aba­ligetről. Háromnegyed három, mindjárt váltás lesz. Feri bácsi azt mondja, nemsokára megér­kezik az „Apolló". És már látjuk is: lustán kanyarodik az őrbódé mellett, a Kovácsszénája felé vezető úton. Rákapcsol: sötét felhő marad utána. A teherko­csin emberek — várja őket a föld alatti küzdelem. Sic itur ad astra ... Bár nem űrhajón közlekednek, alkotnak, Mintha kivirágzott volna az Ibafa előtti tá környéke. A Gőrősgaii Állami Gazdaság ezen a telepen 19 ezer pecsenyének való kacsát nevel ki Erb János felvétele Kísérőm a létszámban nem szerepelt, ő a százöh/pneriik Dobó Feri bácsi, a MÁV kép­építenek, keményen dolgoznak minden méterért. Kampis Pelei Bányák kézfogása

Next

/
Thumbnails
Contents