Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-29 / 177. szám

OTT. tűthis». Az ókori tudomány rejtélyei Mióta mozog? DUNÁNTÜLI NAPLÓ Stressz­táblázat Mit tartogatnak a következő nyarak? Hatszázezres Balaton Egy fontos egészségügyi tanács: kerüljük az idegfeszültséget. Ezt javasolja a Washington állambeli Seatle egyetemének pszichológusa, dr. Thomas Holmes, aki két éven keresztül vizsgálta az életkorúimé' nyékben bekövetkezett változások­nak a fizikumra és pszichikumra gya­korolt hatását. Megfigyelésének eredményeit az alábbi stressz-táblá- zatban foglalta össze: Évi 300 pont: katasztrófa Stresszhelyzet Pontok Házastárs halála 100 Válás 73 A házasság felbomlása 65 Börtönbüntetés 63 Közeli hozzátartozó halála 63 Baieset vagy betegség 53 Házasságkötés 50 Elbocsátás 47 Nyugdíjbamenetel 45 Terhesség 40 Szaporulat a családban 39 A szülők gyermeke elhagyja a családi otthont 29 Após-anyós gondok 29 A gyermek iskolába megy 26 Konfliktusok a főnökkel 23 Költözés 20 Kisebb-nagyobb családi látogatás 15 Szabadság 13 Kisebb kihágás, szabálysértés 11 Dr. Thomas Holmes azt állítja, hogy ha például a házastárs haló* lát újabb házasságkötés, börtön­büntetés, baleset, elbocsátás, sza­badság, költözés és kisebb szabály­sértés követi — és mindez egy éven belül — akkor a szervezet kataszt­rőfája elkerülhetetlen. í Évente kétezer óra napsütés jut Dunántúl közepére, a Bala­ton vidékére, s ez májustól szep­temberig húsz fok fölé emeli a víz hőmérsékletét. Belső forrá­sai nincsenek — délnyugaton a Zala táplálja. Csodálatos vízi paradicsom, melyet már a ró­maiak is élveztek — mégis csak a XIX. század eleje fedezte fel e vidéket. Hosszú időn át szinte alig jegyzett fel változást a kró­nikás: néhány főúri kastély és a balatoni emberek viskói jelen­tették a változatosságot. Az első műút 1930-ban épült — meg­nyitva a Balatont a nemzetközi idegenforgalom előtt. Az ötvenes évek eleje új feje­zetet jelent a tó történetében: a magyar tenger az érdeklődés középpontjába került, a nép tengere lett. Hétvégi házak, üdülők és szállodák sora nőtt gombamódra. A végtelen víz — önmagát kínálta. © 1957-ben készült el Magyar- országon az első olyan terv, amely befolyásolta a népgazda­sági tervezést is. A tervkészítés közel két esztendeig tartott. Célja a Balaton környékének fejlesztése. E terv nyomán ala­kult ki a fürdő és nyaralócent­rum mai arculata: 1966-ig kö­zel öt és fél milliárdos beruhá­zás történt, s többek között a férőhelyek száma százhúszezer- zel növekedett. Szinte új város épült... A terv és kezdeti eredményei nemzetközi elismerést arattak: az Építészek Nemzetközi Szövet­sége 1965-ben a megtisztelő Abercrombie-díjjal tüntette ki. Szocialista ország építészei el­ső alkalommal kapták meg e díjat. A regionális tervet készítő munkacsoport vezetője, Farkas Tibor építészmérnök, a Balaton akkori főépítésze. Öt kerestem fel, hogy a nagy programról — a Balaton múltjáról és jövőjéről érdeklődjek. A fejlesztés első lépéseként meg kellett állapítani azt, hogy mennyi embert fogadhat egy napon maximálisan a tó. Erre azért volt szükség, mert a túl­zsúfoltság veszélyezteti a kul­turált pihenést. Hosszas meg­fontolások nyomán alakult ki a végső kép: hatszázezernél töb­ben nem lehetnek a Balatonnál — szállásigénnyel. Ebből a le­endő őslakosság százhatvanezer fő. Az elképzeléseket alátá­masztják a később keletkezett francia és jugoszláv üdülőterü­leti tervek is — hasonló hosszú­ságú tengerszakaszon ők is 600 —650 ezer férőhellyel számol­nak. o Jelenleg hozzávetőlegesen háromszázezer férőhely van. Az 1975-ig terjedő tervidőszak fel­adata tehát, hogy megteremtse a lehetőséget a későbbi maxi­mum eléréséhez. S nem kis do­logról van szó. Ugyanis elfo­gyott a közművesített terület a Balaton-parton — a jelenlegi kommunális lehetőségek eléggé korlátozottak. A szállások — magán- és vállalati üdülők, szál­lodák építése eddig sem ment simán, de ma már egyre keve­sebb az ivóvíz, nincs elegendő szennyvíztelep, nincs partvéde­lem — elviszi a víz a földet —, új transzfomátorállomásokna van szükség. Ezek a legfonto­sabbak. Ugyanakkor még szót sem ejtettünk az utakról, jár­dákról. Ezért van aztán az, hogy hiába rendelkezik valaki elég pénzzel, nem tud építkezni, mert a fentebb említett hiányos­ságok álljt parancsolnak. E felismerés vezette arra az illetékeseket, hogy az 1965 óta szinte leállt területelőkészítésre és a további fejlesztésre köz­ponti programot dolgozzanak ki — találkozzon a műszaki fej­lesztés a pénzügyi lehetőségek­kel — és így döntsenek a Ba­laton további sorsáról. A prog­ramot a Minisztertanács 1970- ben jóváhagyta és tárcaközi bi­zottságot alakított, mely az idén kezdte meg munkáját. Megkez­dődhetett tehát az úgynevezett második lépcső időszaka — a jövő alapozása. © Negyven parti település és Hévíz jelenti ma a balatoni üdülőhelyeket. A programban Tihany, Keszthely, Siófok, Almá­di, Hévíz és Füred, mint kiemelt helységek szerepelnek — az új fejlesztés olyan bázislétesítmé­nyeket tartalmaz, melyek lététől függ a települések további fej­lesztésének lehetősége. Az egyik legfontosabb dolog, a megfelelő ivóvíz biztosítása, Hiszen jelenleg is napirenden van a Balaton környéki vízhiány. Míg 1957-ben napi tizenötezer köbméter víz fogyott, addig *1960-ban már 16 ezer, 1970-ben már 40 ezer, s várható, hogy 1975-ben a balatoni nyaralók napi vízigénye 70 ezer köbméter körül lesz. Egy ember 180—200 literes vízfogyasztási igénnyel lép fel — van ahol ez 300 felé tendál. Két nagy vízellátó-góc kiala­kítását végzik az OVH beruhá­zásában. Az egyik a nyirádi vi­zet hozza az üdülőhelyekre — Badacsonytól körbe, Keszthely felé egészen Szemesig. A má­sik a siófoki regionális vízmű, amely a tó vizét hasznosítja. Szárszótól Kenéséig látja majd el a partot ivóvízzel. Ugyanígy — szinte minden vonatkozásban — várható fej­lesztés. Jelenleg például az üdülőtelepi utaknak csak 14 százaléka, a járdák 10 száza­léka, a parkolóterületek 13 szá­zaléka van szilárd burkolattal ellátva. 1975-ig az átlag 30—35 százalékot szeretnék elérni. A cél: egy olyan üdülővidék ki­alakítása, amely a mai és a „mindenkori” követelményeknek megfelel. Talán példa lehet erre a siófoki Ezüstparton és kör­nyékén kibontakozó „városrész”. A nagy program: 1975-ig kö­zel 80 hektár közművesített te­rület előkészítése, ami alkalmas újabb, korszerű férőhelyek fo­gadására. A program mintegy 6—7 milliárd forintot mozgósít — ebből az idén 1,8 milliárdos munka valósul meg. o Balaton. Amikor elkanyarodik Fonyód­nál a pécsi vonat, az ablakból mégegyszer visszanéz az ember. Elgondolkodik: vajon a jövő nyár mi újat tartogat? Az elkövetkező öt esztendő nem lesz olyan látványos, mint az eddigi évek, amikor is sorra épültek az impozáns — látható és gyönyörködtető — létesítmé­nyek, szállodák: az Annabellá­tól a Helikonig. Főleg alapozó munkára van kilátás — a jövő megalapozására. Egyelőre még nem tudni, hogy mikor telítődik Balaton-part, mikor leszünk ötszázezren. Lehet, hogy tíz- tízenöt év múlva, lehet, hogy később... Mindenesetre egy biztos': napról napra fejlődik — és szebb lesz. Kozma Ferenc Arisztotelész írja: „A pütha- goreusok állítják, hogy a Föld a mozgó testek egyike lévén, önmaga körül forogva okozza a nappalt és az éjszakát". Füthagoras azonban nemcsak a Föld forgását tanította, hanem a Nap körüli keringését is, mint titkos tant, beavatott tanít­ványainak, s ezért kellett Szi­cíliába menekülnie. A maga­sabb tudományokat ő is, mint oly sok görög bölcs és tudós, Egyiptomban és Káldeában (Babilóniában) sajátította el, őmaga Fönícia s a hagyomány szerint India titkos iskoláit is kijárta, és tudását átadta ta­nítványainak. Ezek közé tartozott Szirakuzai Hiketasz, akiről Ci­ceró írja: „Hiketasz tanította, hogy az Ég és a csillagok moz­dulatlanok, csak a Föld forog egyedül, és gyorsan forogva tengelye körül, azt a látszatot kelti, mintha a Föld mozdulatlan lenne, és az Ég forogna". Má­sik két tanítványáról. Pontoszi Hérakleidészről és Ekphantosz- ról írja Plutarkhosz (iu. I. sz.): Szerintük „a Föld mozog... Nyugatról Kelet felé forogva saját központja körül". A pütha- goreusok közül Krotoni Philola- osz (ie. V. sz.) a Tüzet tette a világ közepére, mint Arisztote­lész feljegyezte: „A díszhelyet, mondotta Philolaosz, a legna­gyobb becsű dolognak kell el­foglalnia, a Tűz pedig becse­sebb, mint a Föld. így tehát a Föld e Tűz körül kereng kör­ben". Szamoszi Arisztarkhoszról (ie. III. sz.) írja Arkhimédész (ie. 250 körül): „Arisztarkhosz szerint a világ sokkal nagyobb, mint az imént mondottuk, mert ő fölveszi, hogy az összes csillag és a Nap szilárdan áll (mozdulatla­nul), a Föld azonban a Nap középpont körül körben kering'. Ezt Plutarkhosz megismétli: „Arisztarkhosz a Napot az ál­lócsillagok közé sorolja, s el­lenkezőleg, a Földet mozgatja a Nap pályakörében". Sőt Plutark­hosz megemlíti egy levélben azt is, hogy Arisztarkhosz ellen vá­dat emeltek emiatt: „Csak aztán port ne akassz a nyakam­ba, Kedvesem, mint egykor Kleanthész akarta, midőn fel­szólította Görögországot, hogy , helyezze vád alá Arisztarkhoszt vallásgyalázás miatt, mert eltol­ja a szent Világközépet, ameny- nyiben az égi jelenségek helyes magyarázata végett a csillago­kat szilárdan állónak mondotta, ellenben a Földről azt állította, hogy íves körben mozog és egy­úttal tengelye körül forog". — Egyébként Kopernikusz, Kepler és Galilei még szintén azt hit­ték, hogy a Nap a világ közepe és mozdulatlanul áll. A „kál- deus” Szeleukosz (ie. II. sz.) — Plutarkhosz és Arisztarkhosz in­tő példái ellenére — átvette a heliocentrikus elméletet, sőt megtoldotta avval, hogy az árapályt a Hold futásának és a Föld forgó-kerengő mozgásá­nak tulajdonította; evvel megint Keplert és Newtont előzte meg, igaz, hogy viszont őt is meg­előzte Arisztotelész és Masz- sziliai Pütheasz, a nagy utazó (ie, IV. sz.). Arisztotelész »te­kén kívül a Föld gömbalakját is megállapította, még pedig a Földnek a Holdra vetett árnyéka alapján (holdfogyatkozáskor). Ezt az elméletet védelmezi a közhit, a „tudatlan tömeg” (vulgus, indocilis túrba) ellené­ben Plinius is, és bizonyítja más alapon: „Csodálatosnak látszik, hogy a Föld a tengerek és síkságok roppant kiterjedése mellett mégis gömbalakot for­mál ... Ezért nem látni a ha­jókról a szárazföldet akkor, midőn az árboc csúcsáról már megpillantható, és emiatt tet­szik úgy, hogy az elvitorlázó hajó árbocára erősített fénylő tárgy lassanként lejjebb száll, és vé­gül egészen eltűnik", Eiatoszthe. nész (ie. III. sz.) — jóval Plinius előtt — kiszámította a Föld­gömb ívhajlatát, illetve kerüle­tét: 6300 mérföldet kapott (5400 helyett), továbbá az ek­liptika ferdeségét: 23°51’9” eredménnyel (23°45'19” he­lyett). Ahogyan Alexandriai Kele­men (iu. II. sz.) Mósze hét­ágú mécstartóját magyarázza, kétségtelen heliocentrikus felfo­gásról tanúskodik: „A mécstartó a hét fénycsillag (bolygó) moz­gását ábrázolja, és asztrális pályájukat írja le. A tartó jobb és bal oldalán nyúlik ki a hat ág, ezek mindegyikének fénye van, mert a Nap candelabrum- ként a többi bolygó közepére van helyezve, s fényt áraszt reá­juk." így nem beszélhet, aki a Földet tartja a világ mozdulat­lan középpontjának, s a Napot meg a bolygókat körülötte ke­ringő, maguktól világító égi­testnek hiszi, mint a ptolemai- oszi geocentrikus rendszerből következik. Hasonlóképp félre­érthetetlen, amit Pseudo-Cyprio- nus (iu. IV. sz.) a memfiszl templomban, azaz egyiptomi papi iskolában tanult: „Megta­nultam a kapcsolatokat, ame­lyek fennállnak .... 0 Föld for­gása és a tengerek mozgása (árapály) között; az Óriásgji szellemeit, kik a lentvafó sötét­ségbe süllyedve, látszólag fernti^ tartják a Földet, mint ahogyan az ember terhet emel a vállán". Az „Óriások” a bolygók, s a Naprendszer tagjainak vonzó­taszító ereje, a centrlpetátis és — fugális erő tartja helyén, „vállán” a Földet és társait Várkonyi Nándor Folytatása jövő csütörtöki számunkban Hűtőgépszerviz PÉCS, MEGYERI ÚT <5. Tel.: 11-52. MINDEN TÍPUSÚ HŰTŐGÉP JAVITASA. Gólyavár Erb János felvétele TÉVÉK A PIACON Czáz ember, ha emlékszik még a régi Fő-tér pécsi piacára, az akkori tekintetes, meg nagyságos urak szakács­nőire, sváb szolgálóira, bejá- rónékra és cselédekre. A daliás időkre, amikor még a tekinte­tes urat is úgy szolgálták ki, mintha nagyságos lett volna. Rohanás nélküli, komótos, ga­vallér világ! A családfő, a Há­rom Lépéses Atya mily kegyesen ereszkedett le a terített- asztal fő-ülőhelyére, ha az ebédha­rang megcsendült s mily' mél­tósággal gyűrte álla alá krú- dy gyulós fehér asztalkendőjét, hogy — no, most már valóban levesbe lehet meríteni az ezüst­kanalat. Hogy a leves miből lesz, 0 tartalmi részek honnan és ho­gyan kerülnek a konyhára, mi­nő tranzakciók folytán alakul­nak ízzé és illattá a nyers hú­sok, zöldségek és fűszerek, azt Atyámuram nem tudta. Bizisten, nem is érdekelte. Pedig a Piac, ahonnét a kalóriák elindultak, megbámulni való paradicsom­kert volt hetven évvel ezelőtt. Elsőbben is a tágasság jelle­mezte, a bőség. Bőség a hely­ben, a szóban, szívességben és időben. A lovak jelenléte, a ki­rakós vásár-jelleg, a színes mo­zaikszerűség. Tarisznyák, nagy bajúszok, főkötők, három nem­zet asszonyainak szépséges, tarka népviselete. A bábos, szíjjártó, csizmadia-sátrak. A bütykös harisnyák, biklák és ga­tyák. Agyagkorsók, szíjostorok, pipák és a háncsból fonott ko­sarak. És a portéka? Minden­ből a legjava. A tejet a városi lakásra hoz­ták minden reggel, még vasár­nap is, a nagyárpádi német asszonyok, külön erre készült célszerű bádogkannában. A mai Hal tér volt a halpiac. Micsoda halak és micsoda ha­talmas halas-asszonyok, terem­tő atyám! És a Búza téri „kispiac"? Ide vonultak fel a gabonás zsákokkal megrakott szekerek, a messzi Alföld dinnyés kocsi­jai, a zöldséges bolgárok. Ba­romfit venni idejött, aki kényes volt a minőségre. Itt guggoltak — a Gyimóthi bolt előtt - a gyökérásó férfiak reuma-torma rúd ja ik kupaca mellett és a gyógyfüves asszonyok ezerjófű, apróbojtorján, levendula meg bazsalikom-csokrok között a mecseki tea virágos kötegeivel. Harsány kis trombitájával ott járkált közöttük a vöröshajú pe­reces legény: hosszú botján száz perec is sárgállott. , Ezen a piacon vásároltak a fuvarosok és bányászok felesé­gei s a Budala-város három nyelven alkuldozó bővérű asz- szonynépe. Csupa asszony. Mindezt azért kell elmonda­ni, mert ma, 1971-ben, telje­sen megváltozott piac fogad, ha szerdán vagy szombaton oda kényszerülünk. Mert az evés ősi vágya megmaradt, S a „mo­dern” pécsi piacokra vagyunk utalva, ha a gyomor, bestiáit féken akarjuk tartani. Ma az ember izgalmas, új­szerű, megdöbbentő dolgokat lát. Belső piacunk olyanforma most, mint egy szabadtéri ho- dály. Provizórikus teteje alatt kőasztalok párhuzamos szalag­jain jelenik meg a termék. Mö­götte az eladó, előtte a vá­sárló. Tömeg, falka, sorbanál- lós. Ládatornyok, teherautók. Nincs hely és nincs idő: tempó, tempó, gyerünk! Az „olsó”- piacon ugyanez van, csak ott még tetőt sem találunk. Min­den skatulyázva, rekeszelve. Hangosbemondó a napi ter­ményárakkal!. Külön stand a virágoknak, külön a tejtermé­keknek. Vidám vívmány a fe­hér kötény. Van gomba-szak­értő, van piaci állatorvos, sok ellenőr: Káposztás hordók, lán- gos-sütők. Baromfi-piac. Zöld­paprikás és burgonyás zsákok. És kosarak! Kosarak kézben, háton, mellen, fejen. Személy­autók tele kosárral. Izzadtság szaga, sült kolbász szaga, ben­zinszag. A „pecsenyesütő”-nél sorban állnak, mert itt pálin­kát és sört is mérnek. A közeli asztalokon többen kosztolnak, zsírosra kenve képüket a kéz­ből falt kolbásszal. Amott cso­szogó öreg hölgyet sodor félre a vak forgalom, mit sem tö­rődve a korral és a remekbe font fehér kontyocskóval. A pé­csi csibész sem hiányzik, amint gonoszkodva odamutogatja a „másik" lángossütőnek, hogy a konkurenciánál mennyivel ha­marabb és mennyivel nagyobb lángost kapott. Kisestélyi ruhá­ban, arany szandalettel a lá­bán, fiatal lány (majdnem her­cegnő) szatyor krumplival ro • han: Jaj, még a tojás! A Piac sporttelep lett. S meg­jelentek rajta a férfiak. S nem­csak mint eladók, mint vásárlók is. Mint szállítási szakembereik. Mint versenyzők. Őket figye­lem. Az arcukat, a mozgásukat, c magatartásukat. Van, aki megszokásból, unot­tan rajtol. Vannak lelkes, ra­jongó piac-atléták. Vannak, hej, vannak kifulladt, roggyant súlyemelők, nyugalmazott gla­diátorok. Büszkék is vannak, magabiztosak, ápoltak és vasal­tak, derűsek, simaképűek, van borostás állú, morcos, tolakodó, dülledtszemű, verejtékező. . De mindegyiknél másabb az a zsíros-szemű, ott a magasí­tott platón, ahol a tejfölös asz- szonyok asztalainál időnként friss tojást kapni. Vajon mit bá­mul, vajon kit keres? Csak vizslat a magaslatról, pásztáz­za lankadt szemével a hullám­zó sorokat, de úgy látszik, nem leli, akit kellene. Pihenteti hát egy kissé zsírosfényű keleti sze­mét. Szemhéját óvatosan fél - árbocra engedi. S ebben a pil­lanatban kísértetiesen hasonlít a tevéhez. Teve, úgy van! Emberszabású Teve, a piaci sivatag hajója. Ingyenes jármű, háztól-hózig. Csak egy kis döfés a „beduin" acélhegyű botocskájával, csak egy sziszegő szócska a nagy­asszony ajakáról s a tevébe élet költözik. Már látom is! Kontyán mályvaszín máiéival, dagadt hölgy közeledik s szem­öldökének egyetlen moceantá- sára a teve lomhán megindul, hogy mellső végtagjait is igá­ba bocsássa. Egy darabig lá­tom még, ahogyan ténfereg a tömegben, ferde állkapcsai közt valami sárga sással, karjain há­rom hatalmas kosárral, sarká­ban lila végzetével. Aztán el­nyeli őket a Piac hömpölygő óceánja. Ilyen teve nemcsak ez az egy van ebben a piaci menazsériá- ban, de mindeddig nem figyelt fel rájuk sem a helyi Termé­szet-védelem, sem a tudomá­nyos zoológia. Pedig a „Camelus dromeda- rius hominiform's” rendkívüli rassz: púpjai befelé nőttek. A régi nagyságos és tekinte­tes férfi-önérzet helyére. Baranyai Aurél 4 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents