Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-25 / 174. szám
9 DUNÁNTÚLI NAPLÓ Wl.Jfflhif ». Tények és adatok Kínáról Kézcsók a királynak A Kínai Népköztársaság az elmúlt években a közvélemény figyelmének középpontjában állt. Az úgynevezett kulturális forradalom eseményeiről, majd az azt követő időszak fejleményeiről több kötetnyi irodalom gyűlt össze. Ezek felhasználásával megpróbálunk, ha nem is teljes, de bizonyos tájékoz- totóst adni a legutóbbi másfél évről. (A fotón: Csou En-laj és Kissinger a titkos találkozón.) Az első lépések Egy lengyel hírügynökség még o múlt év végén az alábbiakban összegezte a KNK. 1970. évi eredményeit: — A „kulturális forradalomról" már csak múlt időben beszélnek, felélénkültek a belső helyzet rendezését célzó folyamatok. — 1970-ben Kína teljesítette a III. ötéves terv utolsó évének feladatait és megkezdte az előkészületeket az új ötéves tervre. — Az 1970-es év belső stabilizációja tükröződött a kínai külpolitikában is. — 1971-re két fontos esemény várható: Az országos népi gyűlés összehívása és a pártapparátus helyreállításának befejeződése. — Az állami és pártszervek káder- állományának kicseréléséből kitűnt, hogy a hatalom legerősebb eleme a továbbiakban Is o hadsereg marad. *“’•* A Zsenmin Zsipaó múlt év április 1-i, a KKP IX. kongresszusának első évfordulójáról írt vezércikkében leszögezte, hogy „a párt vezető szerepe a pártszervezeteken keresztül valósul meg minden szinten". Pekingi megfigyelők szerint ez az utalás azért jelentős, mert bár a IX. kongresszus megválasztott egy Központi Bizottságot az azóta is tartó pártrendezést mindeddig nem tudta helyreállítani a „kulturális forradalom" éveiben felszámolt apparátust. A cikk a Központi Bizottságon és a pártszervezeteken kívül nem szól többről. A vidéki rádiók itt-ott ekkor mór említést tesznek ugyan járási pártbizottságok létezéséről, de egy évre a kongresszus után egyáltalán nincs hír a tartományi pártbizottságok működéséről. Április köze(>én az Új Kína Hír- ügynökség szerint a pekingi egyetemen újjászülettek az alapfokú párt- szervezetek. A párt szervezése Pekingi megfigyelők o pártélet konszolidálásának fontos jeleként értékelték a három vezető fővárosi lap 1970. május 23-i közös vezércikkét, amely már a káderek világnézetének átalakítására helyezte a hangsúlyt. Súlyos vádat hangoztatott a párttagok és a forradalmárok magatartásával kapcsolatban. Azt állította, hogy azok csak szervezetileg csatlakoztak a párthoz, de ideológiailag nem. A bíráltak bűnlistája: pozípióhajszolás, burzsoá frakciózás, kiskirályoskodás, önelégültség, a tömegektől való eltávolodás, és a fizikai munka megvetése. Mindez a „kulturális forradalom” évei után amely állítólag pontosan az ilyen hibák ellen irányult, azt mutatta, hogy a vezetés korántsem elégedett az eredményekkel. A cikk pekingi körökben is feltűnést keltett, mivel ellentétben állt korábbi sajtóbeszámolókkal, amelyek azt állították, hogy az átnevelt káderek kitűnőek, a pártépítés kifogástalan ütemben halad. A párt szervezeteinek létrehozására irányuló erőfeszítések újabb állomása a KKP megalakulásának 49. évfordulója (1970. július 1.) alkalmából közölt közös vezércikk volt. Ez az írás öt pontban foglalta össze a IX. kongresszus által jóváhagyott új szervezeti szabályainak o párttagokkal szemben támasztott követelményeit: 1. Tanulmányozni és alkotóan alkalmazni kell Mao elnök gondolatait, 2. a kínai nép és a világ népei nagy többségének érdekeiért kell dolgozni, 3. készen kell lenni a nagy többséggel való egyesülésre, beleértve azokat is, akik eddig helytelenül szembeszálltak, de őszintén kijavítják hibáikat, 4. konzultálni kell a tömegekkel, ha problematikus kérdések merülnek fel, 5. bátran kell bírálni és önkritikát gyakorolni. 1970. augusztus 25. és szeptember 6. között Mao elnökletével plenáris ülést tartott a KKP Központi Bizottsága. A kiadott közlemény általánosságban elemzi a belpolitikai helyzetet. A legnagyobb feltűnést keltő megállapítása az volt, hogy a plénum javasolta az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának: tegye meg a szükséges előkészületeket annak érdekében, hogy megfelelő időben összehívják a IV. Országos Népi Gyűlést. Ezt mindenütt úgy értelmezték, hogy a gazdaságban és a belpolitikában is elérkezett az idő az alkotmányos formák helyreállítására, az Országos Népi Gyűlés összehívásával a követett politika parlamenti jóváhagyására és az óllamelnöki tisztség betöltésére. Tartományi pártbizottságok 1970. december 14-én Hunon tartományban pártbizottságot választottak. A „kulturális forradalom” utáni első tartományi pártbizottság megalakulásával ezen a területen elsőként állt helyre a párt szervezeti lánca a Központi Bizottságtól az alapszervezetekig. Ez az első tartomány, ahol a pórt legfőbb helyi szervezeti és hatalmi központtá vált, biztosítva a helyi irányító szerepet a tartományi forradalmi bizottság felett Ezt követően ez év első napjaiban újabb három tartomány pártbizottsága alakult meg. Ez azt mutatja, hogy a pártbizottságok intézményesen állnak helyre. A pórtértekez- letek kivétel nélkül azokat választották első titkárokká, akik a tartományok forradalmi bizottsága elnökeként a korábbiakban is gyakorolták a hatalmat. Az első titkárok mindenütt a hadseregből kerültek ki, a bizottságok tagjai pedig jórészt veterán káderek. 1971 első felében meggyorsult ez a folyamat és május végére a KNK 29 tartományából 21-ben megválasztották az új pártbizottságokat Hiány nyersanyagból A kínai tájékoztatási szervek 1970 szeptemberi közlése szerint az állam- háztartás helyzete „igen jó", az állami bevételek az év első nyolc hónapjában felülmúlták az előző év hasonló időszakát és meghaladták a kiadásokat. Mind nagyobb gondot fordítanak a termelékenység növelésére. Az Állami Tervbizottság 1971 februári jelentése szerint „a mezőgazdaság a nemzetgazdaság alapja, ezért a munkaerő elosztásának biztosítania kell a mezőgazdaság folyamatos fejlődését. Mostantól az ipari termelés nagyfokú növekedéséhez szükséges munkaerőt elsősorban a munka termelékenységéMi történt a skirati palotában? nek állandó növelésével kell biztosítani." Ez a gondolatmenet lényegesen különbözik a „nagy ugrás” gazdasági koncepciójától, amikoris a paraszti munkaerótartalékokat akarták felhasználni az iparfejlesztés meggyorsítására, az ismeretes „népi kohó” mozgalom keretében. Kevés konkrét számadat áll rendelkezésre, ezek között azonban érdekes Csou En-laj miniszterelnök Edgar Snow, amerikai újságírónak ez év februárjában adott nyilatkozata, amelyben kijelentette, hogy bár az országban az ipari termelés összértéke 1967 után „kisebb mértékben visszaesett, 1970-ben már elérte a 90 milliárd dollárt". A japán külügyminisztérium felmérése szerint Kína nemzeti össztermelése 1969-hez viszonyítva 10 százalékkal nőtt. Ezzel Kína nemzetközi viszonylatban a 8—9. helyre került és nagyjából egyenrangú lett Kanadával. 1971 első negyedévében is gyors ütemben növekedett az ipari termelés. A jelentések nem közölnek összesített adatokat, de a nagy iparvárosokkal — Peking, Sanghaj — foglalkozó részjelentések az előző évi ipari termeléshez képest 20-25 százalékos növekedésről tesznek említést. Kedvező termés 1970 elején a kínai sajtó a mező- gazdasági kommunákban kialakult kedvezőtlen hangulat miatt aggódott. „Az ellenség sokhelyütt ismét felkavarta az ökonomizmus sötét viharát" — írta márciusban a központi pártlap. Megfigyelők szerint a parasztok ellenállásáról volt szó, tulajdonképpen részesedésük további csökkentése ellen harcoltak. Ebben az időszakban a legfőbb probléma a gabonatermelés volt, kampány folyt „a kenyérfogyasztás önkéntes csökkentéséért". Ez idő tájt ismerte el a sajtó, hogy 1969-ben gyapotból, „ebből az igen fontos stratégiai nyersanyagból", az előző évinél kevesebbet takarítottak be. 1970-ben azonban a mező- gazdaságban rekord évet zártak. Az év jellemző vonása az volt, hogy nem csupán egyes területekről jeleztek terméknövekedést, hanem északról, délről, a síkságokról és a hegyvidékekről egyaránt. Gabonából az össztermelés és a hektáronkénti átlag fölülmúlta a korábbi csúcsot. A gyapottermelés 10-20 százalékkal nőtt, a hivatalos jelentés elég jó eredményekről számolt be az állattenyésztést illetően is. A FAO felmérése szerint az ország 100 millió tonnás rekord- termést takarított be rizsből, búzából pedig 240 millió tonnát arattak le. A népgazdaság 1970-es évét ösz- szegző hivatalos jelentés szerint az országban nőtt a foglalkoztatottság, az árak stabilak maradtak, ugyanakkor emelkedett a bankbetét állomány, a kereskedelem pedig kiterjesztette szolgáltatásait. B. J. Szombat, július 10. A marokkói királyi csalód nyári rezidenciájában, a Rabat melletti Skiratban II. Hasszán uralkodó 42. születésnapját ünnepel ték. A pompás palotába már délelőtt 10 óra tájban több száz vendég érkezett. Mindannyian kitűnően szórakoztak: golfoztak, fürödtek. Eldördülnek a fegyverek Az uralkodó negyed kettőkor jelent meg az ünnepségen. A házigazda megjelenése volt a jel, hogy az előkelő vendégek elfoglalhatják helyüket a megtelítétt asztaloknál. II. Hasz- szán színes, rövidujjú nyári inget viselt, jelezve, hogy az ünnepséget nem a protokoll szigorú szabályai szerint tartják. Az uralkodó egy köralakú asztal melle ült, amely fölé sátrat emeltek. Közelében egy másik asztal volt megterítve, amelynél a legelőkelőbb vendégek foglaltak helyet: ifjabb Habib Burgiba, Mulaj Abdullah herceg, Bu- medien elnök képviselője. És ekkor eldördültek az első lövések. A király nem zavartatta magát, látszólag nyugodtan evett tovább. Váratlanul egy kézigránát repült be a sátorba. Ifjabb Burgiba felkapta és kidobta. A gránát „bedöglött", nem robbant föl. Ekkor még senki sem tudta, hogy milyen veszélyben vannak. Néhány perc múlva a sátor bejáratánál megjelent az első sebesült, Mau- lice Perrier, az uralkodó műszaki tanácsadója. A golyó a combját fúrta át. II. Hasszán a sebesülthöz lépett, ekkor azonban a lövöldözés már javában folyt. Ufkir tábornok, belügyminiszter és a testőrség tagjai egy kisterembe kísérték az uralkodót, nem messze az egyik medencétől. A király 14 óra 20 perctől 16 óra 45 percig maradt itt. Ez idő alatt a palotában kegyetlen vérengzés folyt. Becslések szerint száznál is több embert meggyilkoltak. Az épületben, ahol a király tartózkodott, Ahmed Laraki miniszterelnök, Ufkir tábornok, a „vas- öklű” belügyminiszter, és a marokkói kormány tagjai találtak menedéket. Mezbuh tábornok, a lázadók vezére fölkereste a királyt, tárgyalni kívánt vele. Az uralkodó később sajtóértekezleten beszámolt a „leghűségesebbek leghűségesebbikével” folytatott párbeszédről. Mezbuhnak azonban nem sok ideje maradt a tárgyalásra, mert állítólag saját hívei véletlenül lelőtték. A lázadók ugyanis állítólag kábítószert kaptak, és nem tudták mit cselekszenek. Vendégek a földön Mezbuh meggyilkolása után a várakozás hosszú és idegtépő percei következtek. Az uralkodó látszólag nyugodtan ült helyén. A lázadók között felismerte Ababu ezredes katonáit. Ababu ezredes Mulaj Abdullah herceg barátja volt. — Ne mozduljunk innen — mondta a király —, várjuk meg az erősítést Nyugodjatok meg — fordult munkatársaihoz —, a ti életetek nincs veszélyben. — Több ízben ezt mormolta: — Ez a végzet, ez a végzet. — Majd mosolyogva kijelentette: — Nem biztosítottam be magam háborús károk ellen. — Az uralkodó francia orvosa kétségbeesetten tette fel a kérdést, hogy mi van a beígért erősítéssel. Ekkor kívülről megdöngették az ajtót A bentlevőknek elállt a lélegzetük. Ufkir tábornok megkérdezte: — Mit tegyünk? Védekezzünk, vagy hagyjuk, hogy lemészároljanak bennünket? Kint gépfegyver-sorozatok ropogtak, páncéltörő ágyúk dörgése hallatszott Kint a lázadók gyilkoltak. Behatoltak a király menedékhelyére, és megparancsolták, hogy mindannyian vonuljanak ki felemelt kezekkel. Mindenki azt hitte, hogy ütött az utolsó órája. Elsőként Ahmed Balafrei lépett W. A király, akit a lázadók nem ismertek azonnal fel, az utolsók között hagyta el az épületet. Az uralkodót is a többiekkel együtt egy fal mellé állították, amelynek tövében már több százan feküdtek a forró napon. A puccsisták megparancsolták az uralkodót körülvevő csoportnak, hogy feküdjenek le hanyatt a földre, a kezüket tegyék a fejükre. A katonák fegyverük ravaszán tartották ujjúkat. Úgy tűnt, hogy elérkezett a döntő pillanat Ekkor előlépett a sebesült Mulaj Abdullah herceg, a király testvére. Általános megdöbbenésre a lázadókhoz fordult: — Megbocsáthatatlan bűn, amit cselekszetek ... Az egyik lázadó elé lépett: — Le akarod lőni a hercegedet? — kérdezte Mulaj Abdullah. — Akkor csak lőjj! A tragédia vége A lázadók ekkor felugráltak tehergépkocsijaikra, és elrobogtak. A király vendégei felugráltak. A tragédia még nem ért véget Újabb lázadók érkeztek, és ismét lövöldöztek. A királyt és kíséretét elvezették. A vendégek azt hitték: megölték az uralkodót. II. Hasszán beszámolója szerint a sorsdöntő fordulat' akkor következett be, amikor az egyik lázadó felismerte. Vigyázzba merevedett az uralkodó előtt. Az uralkodó a katona felé nyújtotta kezét: — Mit vársz, csókolj kezet! A lázadó engedelmeskedett. A többi lázadó is felismerte a királyt. — Éljen a király — hangzott minden oldalról. Több katona sírva fakadt. S miközben a lázadók sírtak, a király fennhangon mondta a Korán szövegét. A lázadók eldobták fegyverüket ... Kenyér és virág Huszonhét évvel ezeJőtt, a keletlengyelországi Lublinban megalakult az ideiglenes lengyel népi kormány. Az állam kilépett az illegalitásból. Nem nyelvbotlós, — az államról van szó, mert a fasiszta megszállás alatt nemcsak a kommunista párt vonu!t illegalitásba, hanem a hadsereg is, sőt illegalitásban működtek az iskolák és az egyetemek. A fiatalok ezrei titokban tanultak és érettségiztek, s fegyveres bűncselekménynek számított, ha a német őrjárat valakinél illegális tankönyvet, vagy jegyzetet talált. Számos kiváló pedagógus szenvedett mártírhalált, mert a tudományt terjesztette a fiatalok között. A megszállás éveiben illegális lengyel bíróság működött, amely adatokat gyűjtött, tanúkat hallgatott ki, ítéleteket, gyakran halálos ítéleteket hozott, s ezzel mintegy figyelmeztette a zabolátlanul működő kollaboránsokat a megtorlás lehetőségére. ...Ma is látom lelki szemeim előtt azt a forró júliusi napot. Fekete füstfelhők emelkedtek a kék ég felé, hatalmas porfeíleget kavart a harckocsik lánctalpa. A hitleristák tehetetlen dühükben köröskörül mindent elpusztítottak. Mindnyájan tudtuk, hogy az égő falu mögött, az erdő vonulata felett ott van az elkeseredett ellenség, hogy elvágja utunkat Emlékszem a virágtengerre is, a szó szoros értelmében virágba borult harckocsikra és katonákra. Ezen a nagy ünnepen megosztottuk egymással kenyerünket és szabadságunkat. Mert valóban kenyér és szabadság volt számunkra, ami a népi Lengyel- ország fennállásának első napjaiban történt: a földreform, az iskolák megnyitása, az emberi méltóság elismerése. Az ideiglenes népi kormány egyik legelső tevékenysége az volt, hogy határozatot hozott Adam Mickiewicz lengyel költő műveinek kiadására. Ha ma az ember fiatalok előtt beszél erről, azok mosolyogva kérdezik: „Vajon nem volt ennél fontosabb dolguk?" Bizony a mai fiataloknak nehéz megmagyarázni, hogy ez a döntés akkoriban mennyire fontos volt. Azután a borzalmas öt esztendő után, ami alatt (elképesztő szervezettséggel pusztítottak mindent, ami népünk kultúrájának volt nevezhető, Mickiewicz verseskötete legalább olyan szükséges volt, mint a kenyér vagy a ruha. Nyugaton még folytak a harcok, ott még kergettük a gyilkosokat, a hóhérokat. Akkor még nem tudtuk, hogy teljes kiűzésükig még majdnem egy év is eltelik, s ez az idő még mennyi emberáldozatot követel. Ma nem hiba, ha újból felidézzük mindezt, nem kár, ha eszébe juttatjuk az új nemzedéknek, hogy milyen árat fizettek a Szovjetunió, Lengyelország és a nácik által leigázott más népek a szabadságért. Azokban a forró júliusi napokban mindenkinek égett a kezében a munka. A nap 24 órája rövid volt ahhoz, hogy mindent elvégezzünk. Szerettünk volna minél előbb helyreállítani mindent, eltörölni a pusztulás nyomait. 1944. július 22-én tehát megszületett az új, népi Lengyelország. Az ünnep mindig jó alkalom az eredmények összegezésére. Hiányosságaink ellenére, tudjuk: van mivel büszkélkednünk. Helyreállítottuk szétrombolt népgazdaságunkat, újra felépítettük városainkat és falvainkat, új iparágakat teremtettünk, gyors fejlődésnek indult a tudomány, az oktatás és a kultúra. És most is előttünk a cél: tovább kell munkálkodnunk, hogy még gyorsabban kiaknázhassunk minden napot és minden tapasztalatot és még gyorsabban haladhassunk előre a Szovjetunióval és a többi testvéri országgal együtt a szocialista úton. W. ZukrowsU
