Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
\ Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, nagyapa, após, testvér és kedves rokon, TÓTH JÓZSEF ny. aknász július 19-én 55 éves korában váratlanul elhunyt Temetése július 23-án, pénteken du. 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSORBÁI FERENC nyugdíjas tűzoltó gépkocsivezető július 20-án 72 éves korában hosszú szenvedés utón elhunyt. Temetése 22- én du. 15 órakor a mohácsi római katolikus temetőben lesz. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, JEKL JANOSNÉ temetésén megjelentek, koszorúk, Virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, FAZEKAS KAROLY temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, SCHNEIDER FULOP temetésén részt vettek, virágok és koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Közúti Útkarbantartó V. vezetőségének és dolgozóinak, az Asztalos János kollégium dolgozóinak, a rokonoknak és ismerősöknek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönétet mindazoknak, akik szeretett halottunk, GYŐRI ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, SZEITZ JÓZSEF MÁV nyomdász temetésén részt vettek, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a MÁV Igazgatóság I. osztály dolgozóinak a szép búcsúztatásért. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen drága Nenánkat, OZV. LASZNIK BALINTNÉT utolsó útjára kísérték és iránta érzett szeretetüket, virágaikkal és koszorúikkal lerótták. Bánfai és Major család. ÁPRILIS 4. GÉPGYÁR BEISKOLÁZ BUDAPESTEN !PARITANULO- KÉPZÉSRE 3 általános végzettséggel fiatalokat a következő szakmákra;-4- HEGESZTŐ 4- CSŐSZERELŐ 4- LAKATOS 4- KOVÁCS 4- ONTO. SZERZŐDÉSKÖTÉS ESETÉN 250,- FORINT ÖSZTÖNDÍJAT ES KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉST BIZTOSÍTUNK. FELSŐ KORHATÁR: 17 ÉV. Jelentkezés: ÁPRILIS 4. GÉPGYÁR BUDAPEST, XI., BUDAFOKI ÜT 70. SZÁM. Személyzeti osztályon. AZ AGROKER VÁLLALAT, PÉCS, MEGYERI ÜT 90. azonnali belépésre felvesz FÉRFI RAKTÁRI MUNKÁSOKAT, EGY TEHERGEPKOCSIVEZETOT. EGY MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐT ÉS KÉT ADMINISZTRÁTORT. JELENTKEZÉS A VÁLLALAT ÁRUFORGALMI FŐOSZTÁLYÁN. Szállítási ügyintézőt FELVESZ A BARANYA-TOLNA MEGYEI TÉGLAIPARI VALL. görcsönyi új téglagyárába. Jelentkezés a vállalat központjában. PÉCS. MÁRTÍROK ÚTJA 12. I. EMELET 8. SZÁM. Fizetés megegyezés szerint. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának (apja Főszerkesztő: Soc2 József Szerkesztőség: Pécs, Hunyod» út 11 Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11 Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 31-68, 20 óra után 12-80. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: B.aun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11 Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11 Telexszám; 12-320 Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály utco 10 sz. — Felelős vezető; Melles Rezső Terjeszti o Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapro 20,— forint Indexszám: 25 054. alias Termelőszövetkezetnél el_ helyezkedne házaspár lí éves bérelszámolói és SZIK ügyintézői gyakorlattal. bér. munkaügyi vizsgával, könyvelői képesítéssel, középiskolás végzettséggel bérszámfejtői munkakörbe. Ajánlatokat: „Gyorsan és pontosan” jeligére a Sallai u hirdetőbe kérünk. lakos Garázst vennék sz£tszedlietőt. Ajánlatokat: ..Szétszedhető. összeálliható” jeligére a Bem u. hirdetőbe ________________________ W artburgot vennék IG-s sorozattól. Konkoly Mik_ lós.__Komló Tavasz u. 10. 600-as Trabant CI-s 28 000-ért jo állapotban sürgősen eladó. ESte 6 után. Sállal u9. , 500-as Trabant jó állapotban eladó. Vajszló, Battyán út 42.__________ Műszakilag vizsgáztatott Simson Shalbe bukósisak, kai kettőezerötszáfcért, nyolcvanas teleajtó padlólakkal. ötszázért eladó. Perger Málna 18. Fiatal orvosházaspár 3 éves gyerekkel albérleti szobát keres. „Szeptember, tői” jeligére a Sállal u. hirdetőbe.__________________ E lcserélném főbérleti, ré gibérű két szoba konyha, és mellékhelyiségekből álló lakásomat hasonló komfort vagy másfélszobás, összkomfortosért ráfizetés, sei. Cím: Vak Bottyán u. 21.__ez.__Sólyom. S zoba, konyhás lakásomat elcserélném 2 szobásra. — ..Petőfi mozinál” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ÜsiLa. äP«« KAGYLOFOTEL. epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db »50 forinttól) részletre is kapható* VÁJTA kárpitos Pécs. Déryné u. U Telefon: 3^75. Híré szőlőhegyen W0 n-ől szőlő és kert felszereléssel, építőanyaggá! éladó. Pécs. III. Tüzér u. 10.. íöld- szlnt 1. 600 négrifeögöl szőlő eladó teljes felszereléssel. Érdeklődni 46-os végállomásnál Lámpásvölgy 10. Hglléknél. ................ HáromsKóbóa. összkomfortos gatázáos. beköltözhető lakás eladó. Érdeklődni: 1 dr. Csutorás Kalinin út 1 6. szám., (jycrotekkllálkánál eladó ! beköltözhetően két sZobü. | összkomfortos öröklakás (házrész), garázs lehető- I sóggel. Naponta 17 óra után. vasárnap egész nap. Bajnok u. Q. Lftntosné. Csarnétat szőlőhegyen 1200 négyszögöl szőlő (megosztva is) présház, teljés fel. szereléssél éladó Érdeklődni: Pécs Ybl M. u. 12 /A. 18—2Ó-ig. Házfelügyelőnél. Tél.: 26-57. Egyetemista lány keres különbé jaratú albérleti szobát fürdőszoba haszná lattal ..Tó-malom” jeligé. re a Sallai ú hirdetőbe. Belvárosi iroda és üzlet helyiségeket kövületnek vagy magánosnak átadunk Ajánlatokat: ..Október 1” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük. Balatonfenyvesen, paftmen" ' t| négyágyas. hároinágyaJs, j egyágyas zártverandás ! nyaraló nagy családnak I huszonötödikétől kiadó. — I Pécs. Szigeti út 15. IV. 2. Értelmiségi dolgozó lány különbejáratű albérleti szobát keres fürdőszoba használattal Hunyadi út és Kalinin út környéke előnyben. „Igényes” jeligére a Bem u. hirdetőbe;___________________ ___ S zövetkezeti, kettő szoba, összkomfortos, első emeleti lakásom elcserélném másfélszobás, szövetkezetire. második emeletig. — ..Szigeti” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. CL-es Trabant sürgősen eladó. Telefon: 17-00. CS-es rendszámú fehér Trabant 601-es megkímélt állapotban eladó. Szalon- nay. Darány. Komáromi u. 7.. délután 5-től. Garanciális S 100-as Skoda eladó Érdeklődni: 7— 16-ig. 30-90 telefonon. Trabant 601-es eladó. Bartók B. u. 30. Telefon: 55-76. Megtekinthető az esti órákban. CN-es fehér Trabant Combi eladó. I. kér., Borbála u. 34. ____________ E gyéves Skoda S 100-as személygépkocsi rádióval és 125 kcm-és Csepel mo torkerékpár eladó. Pécs, ni.. Tüzér utca 10. sz., földszint 1. Előnevelt Hampshire csirkék eladók Pécs. Miklós u. 16. _____________________ H asznált deszka. stafni. oszlopok gerenda, három méter alatt eladók. Kizárólag 4-6 között. IH.. Endresz György út 1?. VU- 1, Eladó süllyesztő«. príma ipari varrógép és cipész vai rógéo. József Attila u. 33. Lehel 120 literes, jó állapotban jutányosán eladó. Marosvásárhely U. 13. Telefon: 17-10. ____________ ö téves tehén kéthetes bika borjúval eladó. Szava Kossuth u. 53________ S ötét feínü hálószcbabú- tor eladó. Fehér Jenó, üjmecsekalja. Ha.lnócvd út 17 A. in. em. 2. Érdeklődni 5 ór azután.________ Jó állapotban levő cserépkályha eladó, Pécs, Kandó K. u. 24. n/13. ingatlan Kispostavölgyben 1000 n-öl terület szőlő, gyümölcsös szántó épülettel, kúttal, terméssel, megosztva is el adó. Takács János, Kolozsvár u. 9.__________________ K ertes, családi ház eladó Bakonyán. 70 000-ért. Érdeklődni: Bakonya. Petőfi Sándor u. 48. Sürgősen eladó 2 szobás, összkomfortos lakás. Kom- ló Tavasz u. 18. Kettőszobás, összkomfortos. távfűtéses, szövetkezeti lakást vennék. — ..Sándor” jeligére a Bem u hirdetőbe. Vasas I-en 312 négyszögöl házhely eladó. Érdeklőd- ni: Búzakalász u. 26, Kétszobás házrész a belvárosban. 220 négyszögöl kerttel eladó. ..Tavaszi beköltözés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Saép helyen fekvő házhely 260 négyszögöl eladó. Pécs. I.. Nóvémber 7. u 35. (FélsŐbáhbm). Érdek, löd ni 4 után, tlrőgben szoba. konyha, pinéés házrész 5Ó OÓO-ért feladó. Cím: Mágyarürögi út 63. ßchöffer. Lajkó megálló. Pécsétt vagy Pécs közelében kl8 házát kerttel, vagy szőlővel vennék. ,..60 1 ezerig” jeligére a Sallai | u hirdetőbe. j Üzlethelyiséget keresek életjáradékra. ..Csendem szakma”, jeligére a Sallai j u. hirdetőbe., ! Magaslati út felett szőlő kis lakóépülettel. lftkás- i cserével eladó. ..Szigeti” j jeligére a Sallai u. hir- 1 d t-lö be 1 Lankó u. 18. sz. ház eladó cserével beköltözhető. | Pőrős Sándorné. Pécs, Kertváros u. 12. vegyes Fizikából matematikából. Alttilánós iakolásók nyári korrepetálását vállalom. ..Szaktanár” jeligére a Sállal u hirdetőbe. BETEG HAJAK KEZELÉSE Schneider fodrásznál Városház útcá. A GYÓGYSZERTÁRI KÖZPONT nyilvános árverésen értékesíti bontásra a HARKÁNY. KOSSUTH L. U. 35. számú, volt gyógyszertár épületét. ÁRVERÉS A HELYSZÍNEN TÖRTÉNIK. 1971. július 24-én, szombaton délután 3 órakor. Vételi ajánlatokat a Gyógyszertári Központhoz Pécs. Lánc utca 22. *6. kérjük leadni. KESZTYŰSZABÁSZ MUNKAKÖRRE átképzésként térii munkaerőket felveszünk 16—35 éves korhatárig. Átképzési idő: 6 hónap. 1500 forintos havi bérrel, 6 hónap után teljesítménybér. Jelentkezés: Kesztyűgyár, Siklós, Vassné. Ingyenes nyolchónapos művezetőképzőtanfolyamra jelentkezhetnek kőműves, ács- állványozó és vasbetonszerelő szakmunkások. HATHÓNAPOS ÉPÍTŐIPARI gépkezelőképzőtanfolyamra férfi segédmunkások, kubikosok és betonozok jelentkezhetnek. A tanfolyam kezdete: BÁJÁN: szeptember 16-án, KECSKEMÉTEN: augusztus 16-án, és augusztus 30-ón. A tanfolyamok befejezése után kötelező szakmai gyakorlat nincs. A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőségek, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Útiköltség hozzájárulást fizetünk. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatást. BÁCS MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT Kecskemét, Klapka utca 34. Új iskolaév! Űj iskolatáska! A BARANYA KERESKEDELMI VALLALAT szaküzleteiben óriási / táskavásár \ Most kényelmesen válogathat a papírboltok hatalmas áruválasztékából. NE VÁRION \ SZEPTEMBERIG ! #1 5x100 as, 30 literes öntöttvas tányéros szőlőprés SZEZON ELŐTT 1080 forint helyett 845 forint A BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 39-BEN, IPAR UTCA SAROK. Dolgozókat felvesznek B. M. TANÁCS Kórháza felvételre keres gépírni tudó osztályos adminisztrátort, beteghordót és öt órás konyhalányt. Jelentkezés: Pécs, Ga- rai u. 1. (1486) A VASAS Tsz. traktorvezetőket alkalmaz. Bérezés: teljesítménybér. Jelentkezni lehet a Tsz. gépüzeménél. (1492) GÉPKOCSIVEZETŐT, takarítónőt és egészségügyi gyakorlattal rendelkező leltárellenőrt leeres felvételre a Veress E. u.-i Rendelőintézet. (1493) GÖNGYÖLEG telepünkre dolgozókat felveszünk, teljesítménybérezéssel, Pincegazdaság. Légszeszgyár u. 32. (1480) GÉPKOCSIVEZETŐT azonnal felveszünk komlói telepünkre. Jelentkezés: Szikviz és Szeszipari V. Pécs, Baj- csy-Zs. u. 12. (1484) GYORS- és gépírói munkakörbe, gyorsírni is tudó munkavállalót felveszünk. Kezdők is pályázhatnak. Jelentkezni lehet: Pécs, Megyeri út 73. szám alatt, a személyzeti vezetőnél. (1481) JTORTYOGÓI telepünkre éjjeliőrt, női dolgozókat, diáklányokat is üdítőital töltésére felveszünk. Jelentkezés: B. m. Szikvíz és Szeszipari V. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 12. (1485) ASZTALOSIPARI technikusokat, gyakorlott művezetőket és szakmunkásokat bútoripari munkára, állandó magas kereseti lehetőséggel felveszünk. Fai|»ari üzem, Hidas. (1461) A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT felvételre keres VILLAMOS KOCSIVEZETÖKET ÉS AUTÓBUSZVEZETŐKET. Jelentkezhetnek: 8 általános iskolai végzettségű, 20. életévet betöltött szakképzettség nélküli férfi és nő dolgozók, mert vállalaton belül kiképezzük VILLAMOS KOCSIVEZETÖNEKI 21. életévet betöltött férfi gépkocsivezetők, akik 1 éves — 3,5 tonnás — teher- gépjármüvezetői gyakorlattal rendelkeznek — és vállalaton belül kiképezzük AUTÓBUSZVEZETŐNEK I Bérezés a kiképzési idő alatt is a Kollektív Szerződés szerint. Minden dolgozó és családtagja tészére, autóbuszra, villamosra, HÉV-re és a Metróra^ szóló díjmentes utazási igazolványt biztosítunk. Jelentkezés: Budapest, VII., Kertész u. 16. és a vállalat valamennyi telephelyén. (287) KOMLÓI KÖBANYA felvesz azonnali belépéssel villamos telepkezelöt és villanyszerelőt, továbbá vizsgázott dózervezetőt. — Jelentkezés: Komló, Kőbánya. (250579) FÉRFI és női dolgozókat felvesz a Pécsi Tejüzem. Tüzér u. 15. (4998) FÉRFI segédmunkást, esetleg diákfiút felvesz a Pécsi Kossuth téri Zöldségbolt. (324058) GÉPKOCSIVEZETŐKET, autószerelő- két, karosszéria lakatost és autófényezőt felvesz a Postai Gépjármű Szállítási Üzem. Jelentkezni: Pécs, Diósi u. 51. (292591) GÉPKOCSIVEZETŐT, gépkocsi rakodókat, férfi és női segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Faipari Ktsz, Pécs, Rózsa Ferenc u. 20/1. (292589) Gyengeáramú műszerészeket felveszünk MEGYESZER V. Pécs, Lyceum u. 4. sz. A II. sz. Belklinika azonnali belépésre labor asszisztenst keres. Érettségi szükséges. 1292384) A PÉCSI HŐERŐMŰ Vállalat lakatosokat, hegesztőket, férfi és női segédmunkásokat keres felvételre. (292576) VIZSGÁVAL rendelkező gépkocsi előadót felveszünk. ,,Férfi” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. (292596) GYORS- és gépírónőt és iroda takarításra takarítónőt felveszünk. Jelentkezés: MÉK. Pécs, Meayeri út 92. Munkaügy. "(292597) TAKARÍTÓNŐKET, segédmunkásokat felveszünk. Kesztyűgyár. Központi (295529) ^ BLDRPEST Jó keresettel munkát biztosit o megye területén PÉCS, MOHÁCS. BEREMENDEN {+30%-os pótlék, 10 munkanap, 4 pihenőnap) és az ország bármely pontján. Felveszünk: • CSŐSZERELŐKET, • VÍZVEZETÉK-SZERELŐKET, • LAKATOSOKAT, • HEGESZTŐKET, VALAMINT • BETANÍTOTT SM. • ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: ' SIKLÓS, KOSSUTH TÉR 6 FELVÉTELI IRODA (Héttő du., kedd, szerda 8—16 óráig, csütörtökön de.) t É I