Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
1971. július 22. DUNANTÜLI NAPLÓ 5 Kongresszusi verseny Plusz 2 százalék A Bőrgyár ll-es KlSZ-alap- szervezete „Ságvári Endre" ifjúsági szocialista brigádja felhívással fordul Pécs ifjúsági szocialista brigádjaihoz. Versenyfelhívásuk a KISZ Vili. kongresszusa tiszteletére született, célja a népgazdasági feladatok megvalósításában való aktiv részvétel, a brigádtagok erkölcsi, politikai nevelése, szocialista közösséggé formálása. A kongresszusra történő felkészülés során vállalják, hogy a termelési eredményeket átlagosan 2 százalékkal növelik, társadalmi munkában 48 órát dolgoznak a termelésben és emelik munkájuk minőségi színvonalát. Kérik Pécs város valamennyi ifjúsági brigádját, kapcsolódjon a verseny-felhíváshoz. Egy brigád — egy bányász A sokszoros verseny-győztes béta-bányai Papp Lajos szocialista brigádja a zobák-aknai Fábos-brigád felhívásához csatlakozva, azt továbbfejlesztve a KISZ Vili. kongresszusa tiszteletére versenyre hívta a Mecseki Szénbányák összes szocialista brigádját. A brigád vállalja, hogy az „Egy brigád — egy bányász" mozgalom keretében egy fiatalt megnyernek a bányász-hivatás ügyének, s abból jó bányászt nevelnek. Vállalták továbbá, hogy az egy műszakra eső fejtési teljesítményüket a mostani — 6,076 tonnás —, szintről 6,5 tonnás szintre emelik, s mindezt úgy érik el, hogy a baleseti helyzet tovább javul. A kongresszusi verseny időszaka alatt a brigád valamennyi tagja nagy figyelmet szentel a politikai eseményeknek, s aktivan részt vesz az ifjúsági szövetség minden megmozdulásában. MAGÁNOSOK, KOZÜLETEK, FIGYELEM! E 400-as univerzál esztergapadra munkát vállal rövid határidővel a DOMBÓVÁRI UNIVERZÁL SZÖVETKEZET Dombóvár, Fő u. 22. (volt AKÖV-telep). ügyintéző: Broczki Imre. — Baranya megye 1970-es statisztikai évkönyvének teljes anyaga elkészült a KSH Baranya megyei Igazgatóságánál és most került nyomdába. A nagy érdeklődéssel várt kötet még az ősszel megjelenik. Nagyarányú gépvásárlási akció NDK cigarettagyártó gépek a Pécsi Dohánygyárban A Pécsi Dohánygyárban az elmúlt esztendőben úgynevezett „teszt"-vizsgálat alá vettek egy újtípusú, NDK-gyártmányú cigarettagyártó-gépet. A gépet Drezdában, a TABACUNI cég gyártotta — korszerű, az igényeket kielégítő berendezés. Ezt bizonyította a többhónapos pécsi próbaüzem is, amely során filternélküli cigarettát — Ezüst Kossuthot — gyártottak. A teszt alapján ezt a gépet megvették a gyárban, s további hasonló típusokra kötöttek szerződést. A napokban megérkezett a második DEKAYET-tí- pusú cigarettagyártó — most folyik a beállítása és a próbaüzem — s decemberben egy újabb gép érkezik. A jövő esztendő márciusában további öt gépet kap a gyár. A fejlesztési program — a gépvásárlás — nagyon kellett már. Hiszen nemcsak a cigaretták minőségére, hanem meny- nyiségére is sok panasz érkezik — időnként hiánycikk egy-egy fajta. Egy gép kapacitása egy- rr ió cigaretta műszakonként. Másrészt a jelenlegi Skoda típusú csehszlovák gépek konstrukciójuknál fogva egyenlőtlen töltésű cigarettákat gyártanak, a kemény és a laza cigaretták szóródása igen nagy. Ez a gép A Dohánygyár új NDK gépe Románc cigarettát fog gyártani mechanikus rendszerének tulajdonítható. Az NDK DEKAYET ezzel szemben pneumatikus töltést végez, ami megfelelő töltésegyenlőséget ad. Az egyes cigaretták közötti különbséget a fogyasztók észre sem veszik. Ezt a gép kiegyenlítő berendezése szavatolja. A fejlesztési program további gépvásárlásokat is tartogat — főleg jóminőséget adó filtergyártó berendezésekre van szükség. Jelenleg a megfelelő típusok kiválasztását végzik. Kell is ez, hiszen 1975 végére a gyár szeretné megduplázni jelenlegi filteres-cigarettagyártását. Költözködés a Kertvárosba ötvenkét lakást bontanok le Pécsett a Rózsa Ferenc utcában, a Liszt Ferenc utcában, valamint a Rákóczi úton a Siklósi úti felüljáró építkezése miatt. Az érintett húsz épületből a kertvárosi Móra Ferenc utcába költöznek a lakók. Eddig huszonhét család kapott a Kertvárosban új otthont. Régi lakásánál minden csalód legalább egy komfortfokozattal jobb lakást kap. A szanálandó épületekben lakó bérlőkkel általában kevés a vita, s ha mégis akad, akkor amiatt, hogy a meglévőnél nagyobb szobaszámú, vagy a kertvárosinál magasabb komfortfokozatú lakásra tartanak igényt. A vitázók általában olyan családok, akik a szanálást megelőző lakásfelmérés óta nagyobb, vagy több lakás megszerzésének reményében családtagok és albérlők tömegét költöztették magukhoz. A szanálással kapcsolatos rendelkezések alapján a városi tanács minden család részére olyan lakást köteles biztosítani, amilyenben a lebontandó épületben lakik. Ennek ellenére arra törekszenek, hogy mindenkit jobb, egészségesebb lakásba költöztessenek. Lakásigénytése- ket a szanálás címén nem áll módjukban kielégíteni. Tehát, 5-ÖS EPFU AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZETTEL KÖZÖS SZERVEZESSEN hivatásos gépjárművosotSI tanfolyamat Jelentkezés: SZOMBAT KIVÉTELÉVEL. Pécs, Megyeri út 50. Munkaügyi Osztály. ha több család költözik össze a szanálás előtt ennek reményében, egy lakás helyett akkor is csak egy lakást utalnak ki. A kertvárosi Móricz Zsigmond utcában tovább épülnek a komfortos, gázfűtéses lakások — elsősorban a felüljáró építkezések miatt szanálandó épületek lakásbérlői számára. — A Munkácsy Mihály utca augusztus 20-ra megnyílik. Az Építő- és Tatarozó Vállalat a Munkácsy Mihály utca 29-es számú házának teljes felújítását — födémcsere — végzi, s mivel a belső udvaron rakterűiét nem volt, kénytelenek voltak a tatarozás időtartamára az utcát lezárni. A közel félmilliós munka befejezése november 7-re várható — az út viszont már augusztus 20-ra ismét megnyílik a forgalom előtt — Neves fővárosi művészek műsora c szombati harkányi ANNA-bálon. Asztalfoglalás és a SZÉPSÉGVERSENYRE nevezés a harkányi BÁNYÁSZ vendéglő vezetőjénél. (x) Bolgár párlfiiskolásolt Baranyában Bolgár pártfőiskolások csoportja érkezett tegnap Baranyába több napos látogatásra. A vendégeket No- vies János, a Megyei Párt- bizottság titkára fogadta a Megyei Pártbizottság épületében. A baráti beszélgetés során Novics János tájékoztatót mondott Baranya ipari és gazdasági szerkezetéről, társadalmi helyzetéről. A találkozó után a bolgár pártfőiskolások megnézték Pécs város történelmi nevezetességeit és az épülő új városrészeit. A baráti országból érkezett pártmunkások ma Siklósra látogatnak, ohol a Magyar—Bolgár Testvériség Termelőszövetkezet vendégeként ismerkednek a gazdaság munkájával, idei eredményeivel. Útjuk kővetkező állomása a siklósi vár lesz, ahol megtekintik A bolgár néphadsereg a magyar felszabadításban című kiállítást A bolgár vendégek pénteken Harkányba látogatnak s koszorút helyeznek el a bolgár hősök tiszteletére állított emlékműnél. Szombaton a mohácsi Farostlemezgyárral ismerkednek, majd visz- szautnznak Budapestre. A bolgár pórtfőiskolósokat baranyai látogatásuk idején Rózsahegyi István, a Megyei Pártbizottság munkatársa kalauzolja. Aláírják a szerződést Elhárult az utolsó akadály a si lesi úti felüljáró építése elől — Áprilisban megrendeltük a nyomóvízvezetékek áthelyezését. Ennek ellenére mind a mai napig nem kötött velünk szerződést a Pécsi Víz- és Csatornamű Vállalat. Ez azt jelenti, hogy a Siklósi úti felüljáró építésénél már a kezdet kezdetén késéssel kell számolnunk. Ezt a kijelentést Baczoni Istvántól, a Közúti Beruházó Vállalat létesítményi osztályának vezetőjétől, valamint Sturpa Árpádtól, a Közúti Beruházó Vállalat pécsi kirendeltségének vezetőjétől hallottuk. Mindketten aggodalmaskodtak, hiszen ha a Pécsi Víz- és Csatornamű Vállalat valóban távoltartja magát a felüljáró építésével kapcsolatban reá háruló munkáktól, ők sem tarthatják az eredetileg kitűzött határidőt. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy dicséretesen áll a pécsi feladatokhoz a generálkvitelezövel kooperáló összes vállalat. A Pécsi Postaigazgatóság és a MÁV igazgatóság például mór most munkaterületet kér, noha az ő közreműködésükre csak később lesz szükség. Valóban érdektelenül nézné mások erőfeszítéseit a Pécsi Víz- és Csatornamű Vállalat? — Erről szó sem lehet — tiltakozott kérdésünkre Arató Ferenc igazgató. — Az azonban kétségtelen, hogy formailag nem kötöttük meg a szerződést, de ez csak adminisztrációs hibán múlott. Vállalatunk felkészült a munkára olyannyira, hogy már korábban megrendelte és pillanatnyilag a vállalat területén tárolja az építéshez szükséges anyagokat. Az ütemezés szerint ez év negyedik negyedében kell belépnünk a felüljáró építésébe. Addig kapcsolatot teremtünk a többi kivitelezővel és felosztjuk magunk között a munkaterületet. Erre különösképpen szükség van, hiszen a közmű nyomvonalak azonosak és szinte azonos időben történik az elektromos, a postai kábelek, a gáz- és vízvezetékek, valamint a csatornák elhelyezése. Legújabb döntésünk szerint mi a Bőrgyár irányából kezdjük meg a munkát, s így más vállalatok akadályozása nélkül, zavartalanul fektethetjük le az ivóvíz és szennyvíz-vezetékeket. A Víz- és Csatornamű Vállalat vezetőinek legújabb döntése óta már tettek is tanúskodnak arról, hogy megkezdték a munkát: a Bőrgyár tájékán már kutatóárkokat ásnak. Emellett természetesen most már aláírják azt a bizonyos, régóta várt szerződést is. Sertés Baromfi Szarvas- Egyéb bús marha Ai egy tőre tutű húsfogyasztás alakulása fkgl Nyolcvanezer tonna sertéshúst exportálhatunk A IV. ötéves terv időszakában az élelmiszer-fogyasztásban jelentős átalakulás megy végbe táplálkozásunkban: előtérbe kerülnek a fehérjetartalmú élelmiszerek, elsősorban a húsfélék, amelyek egy főre eső fogyasztása 59 kg-ról körülbelül 70 kg-ra növekedik. Az igények hazai piacról történő kielégítésére kormányprogram biztosítja az állattenyésztés és a hústermelés fejlesztését. Ami a tanári noteszból kimaradt A tanévzáró ünnepségen felsorakoznak a tanulók. Onnep- lőbén vannak. A fiúk sötét ruhában, fehér ingben nyakkendővel, a leányok hagyományos matrózban Szépek, fiatalok, jól öltözöttek. Ünnepi beszédet mondok s mig regisztrálom a tegnapot, megcsillantom a holnapot, a júniusi korai kánikulában a tegnapelőtt jelentkezik. Beszélek, beszélek és a gondolatok közé olyan élesen ékelődik egy emlék, hogy nem tudom elhessegetni.., November volt, sok éve már, régen volt Egy zimankos koratéli reggel megjelent irodámban Kerekes néni, a Szülői Munkaközösség elnöke. Aranyos, tiszta szivű ember, aki két területen osztogatta szét szívét; az egyik a családja volt hat gyermekkel, a másik az iskola. Ma is eljár nagy időközökben hozzám beszámolni életéről, gyermekei, még inkább unokái boldogulásáról. Szívesen látott vendég nálam ma is. Szereíefef hoz, szeretettel várom. Valamikor a legnehezebb hat éven át volt fáradhatatlan, lelkes elnöke az iskola Szülő’ Munkaközösségének. A KABAT Nagyon felindult volt, azonnal éreztem, hogy fontos ügyben keresett fel, és valóban. Elmondta, hogy kéréssel jött. Azt kéri, hogy fia, aki akkor második osztályos volt, tovább látogathassa az iskolát. Nem' értettem a kérését, hiszen fia, Kerekes Laci az évfolyam egyik legszorgalmasabb, legkiválóbb tanulója volt. Leültettem, lassan megnyugodott és elmondotta, hogy előző nap, a helyettes igazgató — minden tanulónk igaz szivű jóakarója — találkozott fiával az iskola előtt. Laci kiskabátban volt és megpirongatva ót, Adi bácsi közölte vele, hogy másnaptól nem jöhet kiskabátban ilyen időben, mert megfázik. Most pedig a fiú otthon van, és nem tud iskolába jönni, mert nincs télikabátja, sőt ballonja sincs és engedjem meg, hogy télikabát nélkül jöhessen, mert fia mindenképpen el akarja végezni az „építőt". Amíg beszélt, hulltok a köny- nyei és ezek a szépségesen csillogó gyémántok egy másik látogatását idézték emlékezetembe. Néhány hónappal előbb — május első napjaiban történt — eljött hozzám Kerekes néni. Elmondta, hogy most ballag. N. Feri, akinek csak egy öreg hétköznapi ruhája van. Nagyon szegény és járuljak hozzá, hogy a Munkaközösség szép sötétkék ballagási ruhát vásároljon neki. Hozzájárultam és N. Feri valóban szép, új ruhában feszített a ballagási ünnepségen. Amint Írtam mindez régen volt, nagyon régen, Kerekes Laci azóta kiváló építészmérnök, s bár dicsérik a munkahelyén, kedves, szerény ember maradt és talán már régen elfelejtette a régmúltba hullott akkor nagyon keserű epizódot, én pedig nem azért írtam le annyi év után, hogy emlékezetébe idézzem, hanem emléket akarok állítani ezekkel e szerény sorokkal egy tiszta stívü munkásédesanyának. — di — A hazai húsfogyasztás sajátos vonása, hogy a sertéshús szolgáltatja 51,2 százalékát, míg Nyugat-Európában ez a szám csupán 41,4 százalék. A program jelenlegi szakaszában megteremtődtek a lehetőségek, hogy a fogyasztói igényeket egyenletesen elégítse ki a hazai termelés. 1970-ben a 700 ezer t vágósertés-termelés mellett még 40 ezer t sertéshús behozatalára is szükség volt. Az elmúlt évben 1,6 millió darabbal nőtt a sertésállomány, amely 1970-ben 5,97 millió darab volt. Jelenleg a legfőbb feladat a biztos takarmánybázis megteremtése, mivel 1971- ben még 700 ezer tonna fehér- jedús takarmány importjára lesz szükség. Az egyenletes húsellátás biztosítására épülnek országszerte a sertéstenyésztő nagyüzemek. 1970-ben helyezték üzembe a szekszárdi hizlaldát, és építés alatt áll az ország legnagyobb, 30 ezer férőhelyes üzeme Hódmezővásárhelyen. A IV. ötéves tervben összesen 809 ezer férőhely létesül. Ezzel párhuzamosan a húsfeldolgozó és tároló kapacitást is növelik, hogy 1975-re a vágósertés-termelés 900 ezer tonnára emelkedjen. A IV. ötéves terv egyik nagy élelmi- szeripari létesítménye az évi 25 000 t húst feldolgozó miskolci húskombinát. Az intézkedések eredményeként Magyarország Európában negyedikként fogja megoldani az egyenletes sertésh'séllátást, sőt előreláthatóan már 1971- ben is mihtegy 70-80 ezer tonna sertéshús kivitelére nyílik lehetőség. — t9-én hétfőn o Mártírok úti ..Bezenci” féle boltban hagytam piros ernyőmet. Kcrem az illetőt, aki elvitte az ..AGROKER1 '.ortáján adja le, szemtanúk látták. ML