Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-22 / 171. szám

I DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. július 22. A NAGYVILÁGBAN Üzletemberek Az Egyesült Államokban nem­régiben még az amerikai üzleti szellem szempontjából is külö­nös részvénytársaság alakult. Washingtoni üzletemberek rá­jöttek arra, hogy a Holdból, he­lyesebben a htoldnak a talajá­ból, a kőzetéből is üzleti hasz­not húzhatnak. Felesleges pénz­zel jócskán rendelkező millio­mosok a „Jövő bizottsága” né­ven társaságot alapítottak, amely részvények eladásából 250 milliós tőkét gyűjtött össze. A társaság ebből a pénzből két Saturnus 5. típusú rakétát kí­ván vásárolni és egy Hold­expedíciót szervezni holdkőzet beszerzése céljából. A bizottság tagjai biztosak benne, hogy a holdkőzetet jó nyereséggel eladhatják. Egy ka- rátnyi holdkőzet irányára 1500 dollár, vagyis fontját potom há­rom és fél millió dollárért vesz­tegetnék. A zseniális üzleti tervet egye­lőre az akadályozza, hogy a NASA nem szándékozik rakétá­kat eladni vagy űrhajósokat ad­ni a bizottságnak. 4 LISSZABON: Két, eddig isme­retlen Oreco festmény került napvi­lágra egy kis portugál városka temp­lomának restaurálása során. A fest­mények Szűz Mária mennybemenete­lét, illetve megkoronázását ábrázol­lak. ♦ WASHINGTON: Nixon el­nök elfogadta dr. Glenn Sea- borgnak, az Egyesült Államok Atomenergia Bizottsága elnö­kének lemondását. Utódjává James Schlesingert, a Szövet­ségi Igazgatási és Költségveté­si Hivatal igazgatóhelyettesét nevezték ki. A kinevezést még a szenátusnak jóvá kell hagy­nia. Dr. Seaborg, aki tíz éven keresztül irányította az Egye­sült Államok atomenergia-ku­tatási programját, most vissza­tér a tudományos életbe. Nixon meleg szavakkal méltatta a tá­vozó Seaborg érdemeit. 4 KAIRÓ: Anvar Szadat, az EAK elnöke rentfeletet bocsá­tott ki annak a „forradalmi törvényszéknek" az összetételé­ről, amely az egyiptomi köz- társasági elnök ellen elkövetett és kudarcba fulladt összeeskü­vés vádlottoinak ügyében ítél­kezik majd — közölte a kairói rádió. A törvényszék elnöke Hafez Badavi, a néptanács el­nöke lesz.-f SAN JUAN CAPISTRANO: A kaliforniai San Juan Capistranóban él annak a világhírű, első világhá­borús amerikai plakátnak a modell­je, amelyen a busa szemöldökű, hosszú orrú „Samu bácsi" ujjal rá­mutatva az olvasóra, így szól: „I want youl" várlak téged, mármint a hadseregbe. A modell, a 71 éves Walter Botts, kedden egy újságíró­nak arról panaszkodott, hogy anyagi gondjai miatt visszamenőleg hatezer dollár nyugdíjat kért a hadseregtől, de mivel tíz nappal kevesebbet szol­gált a kelleténél, a hadsereg nem fizet. Dotts egyébként muzsikus volt és most járadékból él. + VARSÓ: A Dolny $!ask-i rézmedencében üzembe helyez­ték az újonnan épült glogowi rézkohó első részlegét. A Len­gyelország egyik legnagyobb ipari létesítményének számító rézkohó évi kapacitása 40 000 tonna. A jövő év közepéig — az első építési szakasz befeje­zéséig — kapacitása évi 80 000 tonnára növekszik. + NIZZA: Ella Fitzgerald kedden este abbahagyta szereplését a nizzai jazz-fesztiválon és később bejelen­tették, hogy bevonul a párizsi ame­rikai kórházba. A Reuter szerint Fitzgerald retinaleválásban szenved és Párizsban kényes szemműtétet hajtanak végre rajta. + RÓMA: Ketten meghaltak és nyolcán súlyosan megsérül­tek, amikor az olasz Ponte di Legno egyik szállodájában tűz ütött ki. A szállodatulajdonos idejében tudta figyelmeztetni vendégeit a veszélyre, és csak egy 27 éves fiatal asszony re­kedt az emeleten. Amikor a tu­lajdonos a segítségére sietett, rájuk dőlt a ház. + KAIRÓ: A kairói AI Akhbar je­lentése szerint kedden, késő délután egyiptomi delegáció indult Szudán­ba egy katonai repülőgép fedélze­tén. A gép különleges leszállási en­gedélyt kapott a khartoumi hatósá­goktól. Az AI Akhbar nem közölte, milyen delegációról van szó, s kik a tagjai. + TOKIÓ: Szato japán minisz­terelnök szerdán a képviselőház költségvetési bizottságának ülésén kijelentette, hogy hajlandó Pekingbe menni és a Kínai Népköztársaság hivatalos személyiségeivel tárgyalni a két ország kapcsolatainak norma­lizálásáról. 4- WASHINGTON: Az ame­rikai képviselőhöz külügyi bi­zottsága jóváhagyta azt a tör- vé'rí'/javaslatot, amely 3,4 mil­liárd dollárt irányoz elő a kül­földi segélyprogram céljaira a folyó pénzügyi évre. A döntés értelmében - a két országban kialakult politikai helyzetre való tekintettel - leállítják a Gö­rögországnak és Pakisztánnak nyújtott katonai segélyt. Gö­rögország és Pakisztán pilla­natnyilag gazdasági segélyben sem részesül, 4- BÉCS: Az osztrák fővárosban közölték, hogy Baudouin belga ki­rály és Fabiola királyné szeptember 20—24 között hivatalos látogatást tesz Ausztriában. 4- BANGKOK: 75 ezer dollár értékben ötvenhárom aranyru- dat foglalt le a thaiföldi rend­őrség a Bangkok egyik külvá­rosában végrehajtott razzia so­rán. Két embert őrizetbe vettek.-f SHEBOYGAN: A Wisconsin ál­lambeli Sheyboganban ötös gyilkos­ság történt: kedden megtalálták két özvegyasszony és egyikük három fiá­nak holttestét. A gyilkosságokat két különböző házban követték el, de nem túlságosan messze egymástól. „Védőőrizetbe'’ vették az egyik ál­dozat 19 éves fiát, aki egyelőre csak mint tanú szerepel az ügyben. 4- ESZÉK: Megkezdték az új dunai hid építését Jugoszláviá­ban. A hid, amely Bácska- Palánkát Hókkal köti majd ösz- sze 1973 végén készül el. Az új dunai hid használatáért, előreláthatólag tíz éven keresz­tül hidvámot szednek majd. 4- CAEN: Caen közelében egy osztrák turistákat szállító autóbusz buldózerrel ütközött össze — öten meghaltak, hatan súlyosan megse­besültek. 4- STOCKHOLM: Maurice Schumann francia külügymi­niszter dániai látogatásának befejeztével szerdán skandiná­viai kőrútjának második állo­mására, Svédországba érkezett. 4- BIELEFELD: A nyugat-németor- szögi Bielefeldben betörtek egy tex­tilboltba és a kivonuló rendőrséget a nyomok a szomszédos üzlethelyi­ségbe, egy temetkezési vállalkozóhoz vezették. Az egyik koporsó fedelét felnyitván, megtalálták emberüket, aki békésen szunyókált, áhtató al­koholszagot árasztva A betörőnek kényelmesebb fekhelyet adtak — az őrszobán. Ezrek ünnepük a szudáni forradalmat Továbbra is ezrek ünnepük a szudáni főváros, Khartoum utcáin az arab világ új — amint egyes politikai megfigye­lők írják - „eltökélten balol­dali” rendszerét. A jelek sze­rint Atta őrnagy és társai biz­tosan ülnek a nyeregben, mi­után első politikai intézkedé­seik éppoly kevés ellenállásba ütköztek, mint hétfői, „villám­gyors" államcsínyük. A norma­lizálás mutatkozik meg abban, hogy megnyitották a külföldi légitársaságok előtt Szudán re­pülőtereit, noha Khartoum to­Felszabadulási ünnepségek Lengyelországban A népi Lengyelország meg­alakulásának 27. évfordulója alkalmából szerdán koszorúzősi ünnepségeket rendeztek Varsó­ban és az ország más városai­ban a hősök és mártírok em­lékműveinél. A lengyel államelnöki pa­lotában szerdán a legmaga­sabb párt- és állami vezetők, Edward Gierek, Jozef Cyranki- ewicz és Piatr Jaroszewicz rész­vételével ünnepélyesen átnyúj­tották az Államtanács kitünte­téseit a politikai, társadalmi és gazdasági élet különböző terü­letein kiemelkedő érdemeket szerzett dolgozóknak. vábbra sem fogad gépeket, és helyreállították a belső tele­fonösszeköttetést. Khartoum Hősem Atta, a Szudáni For­radalmi Parancsnoki Tanács el­nöke szerdán folytatta kor­mányalakítási tárgyalásait az ország demokratikus szerveze­teinek képviselőivel. Az iraki hírügynökség tudósítójának ér­tesülése szerint várható, hogy a Londonból csütörtökön haza­térő Faruk Oszmán Hamadal- lah lesz az új kormány minisz­terelnöke. Az iraki hírügynökség khar­toumi tudósítója arról ad hírt, hogy Mahgub, a Szudáni Kom­munista Párt főtitkára jelenleg a fővárosban tartózkodik. Mint ismeretes, Mahgubot múlt év novemberében a Szudáni Kom­munista Párt több vezető tag­jával együtt letartóztatták. A párt főtitkára a múlt hónap­ban egy fegyőr segítségével megszökött a börtönből. London A Londonban tartózkodó Babiker El-Nur Oszmán, a Szu­dáni Forradalmi Parancsnoki Tanács új elnöke szerdán Szu­dán londoni nagykövetségén interjút adott a Reuter iroda munkatársának. Elmondta, hogy baloldali demokratikus kor­mányt kíván alakítani, amely a tudományos szocializmus útján vezeti majd az országot. A legsürgetőbb feladat a múlt évben kidolgozott ötéves gaz­dasági terv végrehajtása, ame­lyet a Nimeri-rendszer elhanya­golt — jelentette ki az új szu­Vasúti szerencsétlenség az NSZK-ban Szerdán a kora délutáni órákban eddig ismeretlen kö­rülmények között kisiklott a tu­ristákkal zsúfolt „Svájc-express" a nyugat-németországi Rhein- weiler vasútállomása közelé­ben, mintegy 20 kilométernyire a svájci határtól. Az első jelen­tések szerint a szerencsétlen­ségnek legkevesebb 20 halálos áldozata van. , A sebesültek száma meghaladja az ötvenet. Az express a svájci Baselból a dán fővárosba, Koppenhágá­ba tartott. A katasztrófa mint­egy 40 perccel az indulás után következett be. A mozdony, va­lamint a 14 kocsiból álló sze­relvény jórésze — 10-12 vagon - kisiklott és legurult a töltés­ről. Az egyik kocsi összedöntöt- te a töltés közelében épült la­kóházat. Egyelőre nem ismere­tes, hogy tartózkodtak-e az épületben. A hatóságok azonnal a sze­rencsétlenség színhelyére irá­nyították az összes fellelhető mentőkocsit. Egyúttal francia hadmérnökök és helikopterek is érkeztek a mentés elősegíté­sére. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint 22-re emel­kedett a szerencsétlenség ha­lálos áldozatainak száma. Éle­tét vesztette a mozdonyvezető is. A „Svájc-express"-en svájci, török, svéd és brit állampolgá­rok utaztak. A halálos áldo­zatok és sebesültek azonosítá­sa folyik. dáni vezető. Nimerit bírálva hangsúlyozta, hogy a megdön­tött szudáni államfő diktatúrát és egyszemélyi hatalmat gya­korolt. Az új szudáni kormány haj­landó elfogadni feltételektől mentes segítséget bármely or­szágtól, — jelentette ki a szu­dáni vezető. Arra a kérdésre, vajon az Egyesült Államoktól is elfogad-e segítséget, El-Nur Oszmán így válaszolt: „ahhoz, hogy elfogadjunk segítséget az Egyesült Államoktól, Ameriká­nak világosan kifejezésre kell majd juttatnia, hogy a palesz- tinaiak oldalán áll és igyek­szik igazságos megoldást talál­ni problémájukra". Babiker El-Nur Oszmán szer­dán interjút adott az UPI ame­rikai hírügynökség munkatársá­nak is. Ebben az új kormány legfontosabb feladataként az agrárreform végrehajtását és az ipar fejlesztését jelölte meg. Mose Dajan Izrael miniszterelnök­jelöltje? Golda Meir jelenlegi és Da­vid Ben Gurion volt izraeli mi­niszterelnök megegyeztek ab­ban, hogyf az Izraeli Munkás­párt Mose Dajan hadügymi­nisztert jelöli 1973-ban Golda Meir utódjául. Ez az értesülés a Haarec cí­mű izraeli lapban olvasható. A Haarec úgy tudja, hogy há­rom jelölt neve forgott közké­zen: Pinhasz Szapir jelenlegi pénzügyminiszteré, Állón mi­niszterelnökhelyettesé, s végül Dajané. Meir és Ben Gurion egyetértettek abban, hogy Sza­pir pevét törlik. Ami Allont il­leti, őt az izraeli politika „öreg oroszlánja”, Szde Boker ellen­zi. Maradt végül Diáján, ak:l Ben Gurion erősen támogat. Haarec hírét a miniszterel­nökség cáfolta, mondván, hogy az 1973-as választások után visszavonulni készülő Meir asz- szony utódlásának ügye még nem merült föl. Csou En-laj „Lehetővé tettük a normalizálást f L Mint arról már beszámoltunk, Csou En-laj, a kínai államta­nács elnöke fogadott egy ame­rikai egyetemi küldöttséget és nyilatkozott előttük arról a kínai álláspontról, amely lehetővé tet­te Nixon elnök meghívását. Az AFP hírügynökség szerdán ki­egészítette erről szóló jelenté­sét. Csou En-laj, oki a beszélge­tésre magával vitte a politikai bizottság két tagját: Jao Ven- jüant és Csang Csun-csiaot, egyebek között kifejtette: csu­pán a nepek közötti kapcsola­tok fejlesztése „nem kielégítő”, hiszen a modern világban még léteznek államok. Anélkül, hogy ne normalizálnák az országok Hajtóvadászat a palesztinai gerillákra Tragikus, de való, hogy a Jordán folyó nyugati partján tartózkodó izraeliek végignéz­hetik, amint Husszein király ka­tonái a partmenti bokrokban és cserjékben rejtőzködő pa­lesztin gerillákat kifüstölik és legyilkolják. Egy kilenctagú ge­rillacsoportra például dzsipe­ken és páncéíkocsikon törtek rá a kormánycsapatok, s mi­után hátukat géppuskatűzze! megölték, az életben maradt három átkelt a folyón és meg­adta magát az izraelieknek. Eddig 77 palesztin harcos ke­rült ilymódon izraeli fogságba. Szemtanúk szerint minden húsz percben újabb járőr érke­zik a Jordán folyó mellé, s han­gosbeszélőn szólítja fel a ge­rillákat: jöjjenek elő rejtekük­Százórás tudományos program a Holdon Az Apollo—15 három űrhajó­sa — David Scott, Alfred Wor­den és James Irwin — szerdán az amerikai űrhajó július 26-ra kitűzött fellövését megelőző or­vosi vizsgálatoknak veti magát alá. A földi irányító személyzet szerdán a „Sólyom” nevű hold­modul elektromos berendezéseit ellenőrzi. Az Apollo—15 több mint száz órás tudományos programján a Hold körüli sok-sok „rejtély” felderítésének megkísérlése sze­repel. Az egyik ilyen rejtély a Hold kora. Az eddigi szovjet és ame­rikai űrkutatási programok ke­retében a Holdról a Földre szállított kőzetminták alapján 3.2—4.3 milliárd évre becsülik a földünket kísérő égitest korát. De vajon pontosan mikor ke­letkezett a Hold?. Ha a tudó­soknak erre a kérdésre sikerül választ adniok, akkor talán si­kerül megállapítaniok keletke­zésének körülményeit is, ame­lyek még mindig felderítésre várnak. A másik izgalmas kérdés a Hold hőgazdálkodása. Amikor hold-nappal van, az égitest felszíne több mint 150 fokra melegszik fel, a hold-éjszakán pedig —150 fok uralkodik. Az Apollo—15 asztronautái hőmé­rőket helyeznek majd el a Hold talajába a hőmérséklet öt százalékos pontosságú mé­résére. Másik rejtélyes kérdés: milyen a Hold struktúrája. Teljesen hideg és merev égitest, vagy van-e folyékony és meleg mag­va? Erre a kérdésre az eddigi kutatások nem derítettek fényt. Csupán azt sikerült megállapí­tani, hogy a Holdon 11 rezgési övezet van, amelyek közül az egyik igen aktív. S a Hold e különös rezgései havonként oly percnyi pontossággal következ­nek be, hogy egy amerikai tu­dós már javasolta, a földi órá­kat igazítsák a hold-rezgések­hez. Mindezek a kérdések csak néhányat érintenek a titokzatos égitestet övező „rejtélyek" so­rozatából, s ha sikerül felderí­teni az egyik rejtélyt, máris további rejtélyek tömege vető­dik fel. S miközben az ember a Holdat tanulmányozza, so­kat tud meg a Napról is, mert a naperedetű szellők állandó jelleggel fújnak a Holdon, át­hatolnak a bolygóközi világűrön s még földünket is elérik. Kö­vetkezésképpen azt mondhatjuk, hogy az ember a Hold titkai­nak kutatása közben feltárja az egész világegyetemet amely­ben él. bői, semmi bántódásuk nem lesz. Mindazonáltal az efféle felhívásoknak nincs foganatja. A fogságba esettek közül né­hányon Izraelben tartózkodó újságíróknak elmondották, in­kább kerülnek izraeli kézre, mint Husszein fogságába. Ami a jordániai rendszert il­leti, elszigeteltsége nőttön nő. Kedden az arab csúcstalálko­zót sürgető líbiai felhíváshoz csatlakozott Egyiptom is, az arab országok „hatékony ak­cióját" sürgetve a jordániai események következményeinek elhárítására. Szíria, amely egy héten át - katonai delegáció­jával — hasztalan próbálkozott közvetíteni Ammanban, kedden felhagyott hiábavaló kísérletei­vel. Megvádolta viszont Jordá­niát azzal, hogy határmenti szír településekre tüzel. Kuwait és Libanon úgyszin­tén üdvözölje a csúcstalálkozó gondolatát, s így tett Husszein jordániai király is, noha Kad­hafi meghívása neki — termé. szetesen — nem szólt. Kairóban bejelentették, hogy elindult Damaszkuszba a sza- udi—egyiptomi „közvetítő ket­tős”: Szakkaf szaudi külügyi ál­lamminiszter és Szabri El-Kholi, Szadat személyes képviselője. Ök ketten Asszad tábornok-el­nökkel folytatnak majd konzul­tációkat a súlyos jordániai helyzetről. Mindemellett figye­lemreméltó, hogy ammani köz­lés szerint Szaud-Arábia ked­den - kötelességeinek eleget téve — kifizette Jordániának az 1967 óta folyósított segély most esedékes részét, közel tízmillió dollárt. A jordániai hatóságok szer- dón bejelentették, hogy a 2300 letartóztatott palesztinai ellenálló közül több, mint 1500- at szabadon bocsátottak. A kormány tájékoztatása szerint 397-en hazatelepültek Szírábu, 311-en más arab országokba és mintegy 800-on Ammanba. közötti kapcsolatokat, nem le­het szabad utat engedni a né­pek közötti kapcsolatok fejlesz­tésének sem. Csou En-laj szerint Kína tu­datában volt annak, hogy Nixon elnök kifejezésre juttatta: ba­ráti kapcsolatokat akar létesí­teni Kínával, és reméli, hogy Kínába látogathat. „Természe­tesen meghívtuk és ezzel lehe­tővé tettük a normalizálást!" Új-Delhiben, a parlament szerdai ülésén, Szvaran Szingh külügyminiszter interpellációs kérdésekre válaszolva egyebek között kijelentette: „Új-Delhi gondosan figyeli” ezt az igen fontos és jelentős fejleményt. Nem akarunk elsietetten követ­keztetni, de megtesszük a kellő lépéseket érdekeink védelmé­re." Washingtonban William Ro­gers amerikai külügyminiszter kedden 35 perces, tájékoztató jellegű megbeszélést folytatott Anatolij Dobrinyinnel, a Szov­jetunió nagykövetével. A meg­beszélés témája Nixon elnök tervezett pekingi látogatása volt. A diplomata egy külügy­miniszter-helyettes hivatalában járt, hogy ENSZ-ügyekről tár­gyaljon, amikor értesítették, hogy Rogers is várja, a vizit te­hát nem volt előre tervbe véve — hangsúlyozták a State De- partmentben. Tokióban Eiszaku Szato japán miniszterelnök a parlament költ­ségvetési bizottságában kérdé­sekre válaszolva kijelentette: tá­volról sem elégedett a japán— kínai kapcsolatok jelenlegi hely­zetével, s „őszintén reméli”, hogy Kína és Tajvan maguk rendezik egymás között a kínai képviselet ügyét. Hozzáfűzte, hogy személyesen is hajlandó lenne Pekingbe utazni, s meg­tárgyalni a kínai—japán kap­csolatok kérdéseit. Washington; Nixon elnök és Rogers kül­ügyminiszter úgy döntöttek, hogy embargót rendelnek el minden olyan hivatalos tájékoz­tatás és kommentár vonatkozá­sában, amely az Egyesült Álla­mok és a Népi Kína kapcsola­taival összefüggésben árthatna a Nixon pekingi ütazására vo­natkozó tervnek. 4- VALLETTA: Lord Carrington brit hadügyminiszter kétnapos máltai megbeszéléseit befejezve hazautazá- | sa előtt nyilatkozott az újságíróknak, egyebek között kijelentette: nagyobb aggodalommal távozik Máltáról, mint mikor odaérkezett. „Véleményem sze­rint jelenleg nincs kilátás arra, hogy megteremtsük az alapját bármiféle új megállapodásnak’1 — közölte a hadügyminiszter, majd hozzáfűzte: „Mi és NATO-szövetségeseink tisz­tában vagyunk a sziget stratégiai fontosságával . . de a jövőben fel­tételektől, egyebek között pénzügyi feltételektől függ, további itt-tartée- kodásunk”.

Next

/
Thumbnails
Contents