Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-21 / 170. szám

6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. július 21 Csendélet a Hullámfürdőben Július elsején három tizenhat év körüli diák — egy buda­pesti vendégükkel — a Hul­lámfürdőbe látogatott; délután kettőkor váltották meg jegyü­ket. Valamivel öl óra előtt egy kék köpenyes férfi felszólította őket, menjenek haza, mert zár­óra van. Tiltakozásukra (este hatig érvényes a jegy) azt a választ kapták; a pénztár nekik vissza fogja fizetni a belépő­díjat! De ott közölték velük, erről szó sem lehet, majd egy lila fürdőköpenyes ifjú került elő- „Valami probléma van?" — kérdezte és minden további nél­kül felpofozta a két legközelebb álló fiút, s változatos károm­kodás után kikergette mind a négyüket a strandról. Később betekintve a fürdőbe, láthatták, hogy a „záróra" ellenére sokan maradtak ott, s egyesek a har­cias fiatalemberrel lábteszi- szeztek. . ,1, Valóban akkor van-e zár­óra a Hullámfürdőben, amikor az úszómester jónak látja? 2. Pofozás és káromkodás a für- dőaikalmazott munkaköri köte­lessége-e? 3. Ha ő jogosult a záróra előbbre hozatalára, ez miért nem vonatkozik munden- kire? Kérem a Víz- és Csatornamű- vek illetékesét, közölje, ha nem mindenben ért egyet alkalma­zottja minden bizonnyal Pécs „hírnevét emelő” magatartásá­val! ' Dr. G. Gy. Az illetékesek aít(Liz&htak „Az aratók kihasználják a jó időt'1 Hivatkozott cikkükben felhívják váliaiatunk figyelmét arra, hogy a mezőgazdasági üzemekben elterjedő* ben vannak a billenőplatós szállító* eszközök. Erre vállalatunknak techni­kailag fel kell készülnie. A mezőgazdasági üzemek szállító- parkjának billenőplatós jármüvekre való kicserélése még 1964-ben indult meg. Vállalatunk ettől az időponttól kezdődően — anyagi lehetőségeitől függően — erőteljesen készült fel a kenyérgabona ömlesztett és billenő- platós jármüvek fogadására. Vállala­tunk átvételi kapacitása ennek kö­vetkeztében megtízszereződött. A pécsi 700 vagonos gabonasiló — amelyről a cikkben szó van -- nem egy, hanem két átvevő garattal rendelkezik. Egyébként ezen az egyet­len átvevötelepen egy időben 7 át- vevöheiyet biztosítottunk. Ez olyan átyételi lehetőséget jelent, hogy egyetlen napon 10 munkaóra alatt csupán ez a telep 150 vagon gabo­nát vesz át. A pécsi siló garatának befogadó- képessége, bár alacsonyabb, mint a legújabb billenőplatós jármüvek ka­pacitása, ez mégsem jeient észre­vehető lassítást az átvételnél. Ter­mészetes, hogy a nap bizonyos sza­kában, amikor a mezőgazdasági üze­mek jármüvei egy időben érkeznek be, minimális torlódás jelentkezhet, azonban említésre méltó várakozási idő nem fordulhat elő. Az elmúlt években vállalatunk alapvető módon fejlesztette átvéteti és tisztítási kapacitását, pénzügyi le­hetőségeinknél fogva az optimális mértéket elérni ma sem tudtuk. Ezért évről évre meglevő gépeink pótló sóra a tsz-ek és ÁG-ok mobil átvevő gépeiket bocsájtják segítségünkre. Vállalatunk a mostani napokban 1000 —1100 vagon kenyérgabonát vesz át naponta a mezőgazdasági üzemek­től. Ilyen átvételi ütem néhány év­vel korábban elképzelhetetlen lett volna. Dolgozóink munkaidő-korláto­zás nélkül, szabad szombatokon, va­sárnap a késő esti órákig, sokszor emberfeletti erőfeszítéssel biztosítják az aratás mielőbbi befejezését. Szendrő Károly a Baranya megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatója Értesítjük kedves ügy­feleinket, hogy augusz­tus 2-ától 15-ig szabadságaid miaít telepünk zárva tart. TŰZOLTÓ KÉSZÜLÉK KT5Z pécsi telepe. ■ Ii IAííaÍÁ lÁÍhnú Ilit. / U/iSi v\/j \AJJ t J' Talán még nem késő Fe.etreten élmény A Móricz Zsígmond téri Általános Iskola közvetlen környezetéről, a kerítése menti fákról, padsorokról készült a kép, szomorú példáját adva a rongálásnak. Tisztában vagyunk az ott folyó munkák fontosságával, de azzal a legkevésbé értünk egyet, hogy a drága padokat, fákat, nem védik meg a pusztulástól. Véleményünk szerint mindez elkerülhető lett volna, néhány padló, vagy vaslemez közbeiktatásával. Talán még nem késő. Június 6-án 8 órakor érkezett Abaliget állomásra a Pécs felöl érkező vonattal egy iskolás ki- rándulócsoport, a barlang meg­tekintésére. A csoport egyik tagja, kb. 16—17 éves fiú, a vonatban felejtette a zsebrádió­ját. Mi azonnal kutattuk, de nem került elő. Közben Fónai György bányász, aki Dombó­váron lakik, megtajálta és le­adta az állomáson azzal, hogy Reggelente hallgatom a rá­diót, olvasom a napilapokat, melyekben szinte naponta fi­gyelmeztetik a lakosságot, hogy zárják el a csapokat, mert a sok elcsepegett víz nagy kárt okoz a népgazdaságnak. A szomszédom a napokban mosta gépkocsiját, az arra ille­tékes személyek figyelmeztették, hogy takarékoskodni kell a víz­zel, nem szabad kocsit mosni. De a Víz- és Csatornaműveket vajon ki vonja felelősségre, hogy a Jedlik Ányos u. 3. sz. alatt július 5-én, hétfő reggel óta napokig csőrepedés miatt karvastagságú víz „folydogált" és a felgyülemlett víz már a járdát is alámosta. A házfel­ügyelő állítása szerint már hét­főn telefonáltak az illetékesek­nek. Ha nem sajnáljuk a költsé­geket és gyufacímkéken és min­den más lehető módon felhív­juk a lakosság figyelmét a vi­zek védelmére és a takarékos­kodásra, akkor úgy érzem, hogy egy ilyen csőrepedés rendbe­hozatalának elmulasztása vagy hosszú ideig halasztása szem­ben áll a népgazdasági érdek­Játszanak az idegeinkkel... A Rét utca 45. sz. ház abla­kai alatt minden reggel fél hat­kor 2—3 tehergépkocsi elkezdi bömböltetni a motorját, majd megkezdődik az aknarobbanás­szerű végnélküli ajtócsapkodás. Mire a ház 40—50 főnyi lakója, apraja, nagyja, öreg, beteg ki az ágyból, mert ott nincs mara­dása. Kérdezzük, meddig fog ez még tartani? Talán amíg mind­annyiunkat az Idegklinikára nem visznek? Miért nem viszik eze­ket a kocsikat kevésbé lakott területre, miért kell a lakókat gyötörni és az idegeiket tépni? A Móricz Zsigmond tériek két nap után kifogásolták — jog­gal — és bennünket egy esz­tendeje gyötörnek velük. Rét utca 45. sz. ház lakói 15 aláírás). A Márici Zsigmond utcai lakók A fentebb említett bútorüzlet­ben jogosnak tartották a rekla­mációt. — A levél írója sajnos nem áll egyedül a panaszával — mondotta Maltesics Imre az üz­let helyettes vezetője. — Ha­sonló problémáink vannak a Fi­renze és az M-családba tartozó Maya, Melinda stb. bútorok nern megfelelő minőségű ajtópánt­jaival is. Ügy tudom, import áru, s csak a legritkább esetben ta­lálni meg a boltokban. Ami a panaszos reklamáció­jára kapott választ illeti, kétség­be vonta annak hitelességét. — üzletvezetőnk távollétében is meggyőződéssel mondhatom, I hogy a panaszos nem részesül- | hetett udvariatlan elutasításban. Köszönetét mondanak a ke- résztespusztai és görcsönyi Szo­ciális Otthon lakói mindazok­nak, akik az „öregek napját” olyan meghitté, örömtelivé tet­ték számukra. A két otthon először ünnepelt együtt. A pé­csi Kertvárosi Általános Iskola tanulói már nyolcadik éve men­tek Keresttespusztára, hogy szavalatukkal, énekükkel, ked­ves, vidám jeleneteikkel, aján­dékokkal örvendeztessék meg az otthon lakóit. A Görcsönyi Általános Iskola kamarakórusá­nak tagjai nemcsak derűs per­ceket, hanem művészi élményt is nyújtottak szinvo.ic as műso­rukkal. A Pécsi MÁV Fű őház Hómán Kató brigád:a beren­dezési tárgyak készítését aján­lotta fel, a mohácsi TEMA ORG Vállalat Napsugár brigá i'a pe­dig anyagi támogatásának módiát rögzítette ez alkalom mai. Ugyancsak köszönstükct fele­zik ki a 18-as körzet vörös­keresztes alapszorvezetének mindazok, akik szintén nagyon jól érezték magukat ezen a napon. Köszönetüket nemcsak az Ágoston téri A'tclános Isko­la úttörőkórusának, de a körzet Vöröskereszt alapszervezet titká­rának, dolgozóinak szeretnék elmondani, akik felejthetetlenné tették ezt az ünnepet. A következő levelet a pécsi Geisler Eta utcai szociális ott­hon lakói nevében írták: Nemrégiben kirándulni vol­tunk Abaligeten és Sikondán A fű, fa, a nap nekünk öre­geknek dalolt ezen a napon. Többségünk hosszú idő óta a négy fal között élt, ezért va­gyunk olyan hálásak a II. ke­rületi tanácsi hivatal egészség- ügyi csoportjának, amely lehe­tővé tette számunkra ezt a ki­rándulást. Külön meg kell kö­szönnünk Jolikának, az otthon fáradhatatlan vezetőjének ál­dozatkészségét, kedvességét. Fáy Jánosné Szerkesztői üzenetek „Adó" jeligére üzenjük, hogy 65. életévének betöltése után kérhet adó- kedvezményt or. illetékes tanács pénzügyi osztályától. H. Péter, Mohács: A levelében leírtak alapján munkáltatójának be kell számítania folyamatos munka- viszonyként a tényleges katonai szolgálata előtti idejét. „f/'/e/i őr" jeligére üzenjük, hogy a kollektív szerződéstől is függ, hogy mennyi szabadságot kaphatnak. Sz. F. jeligére üzenjük, hogy kér­je a vállalatától a pótszabadságot. I Az valóban igaz, hogy az üzle­tünk csak a vásárlást követő nyolc napon belüli reklamá­ciókért vállalhat kötelezettséget jótállásra, mert ezen túl már a Pécsi Fatömegcikk és Jármű­javító Vállalatra hárul ez a fel­adat. Ilyen esetekben általában hozzájuk küldjük a vásárlót, ahol a jótállásban előírtaknak kötelesek eleget tenni. Termé­szetesen előfordulhat, hogy nincs raktáron alkatrészük, ez esetben javasolják, a bolti be­szerzését, melynek számláját minden vita nélkül egyenlítik. Következő kérdésünket máraz általa javasolt ktsz vezetőihez intéztük olyképpen, hogy nem volna-e sokkal egyszerűbb, ha az ügyfelük helyett ők vásárol­nák meg az alkatrészeket Leveleink nyomában „Napfény11, sok árnyékkal „Négy hónapja vásároltam meg Napfény márkájú bútoromat (15 ezer 315 forintért) a Baranya Kereskedelmi Vállalat 45. sz. áruházában. A nagyon tetszetős és kifogástalannak tűnt bútorhoz garancia-levelet is kaptam, amit abban a hiszemben tettem el, hogy úgysem lesz rá szükségem. De a hiszé­kenységemből hamarosan csalódás lett. A mágneses zárral működő ajtók mű­anyag csavarjai sorban lepattogtak. Érthető bosszúsággal, de azzal a remény­nyel kerestem fel az üzletvezetőt, hogy a jótállási papírom ellenében kijavítják a bagatellnek látszó hibát. E helyett azonban a következő választ kaptam: — Ez kérem, természetes elhasználódás eredménye, amire nem vonatkozik a jótállás. Majd kioktató hangon, a következő „javaslatot” kaptam: — Tessék finomabban nyitogatni az ajtókat ... — Végül megelégelve a reklamá­ciómat, azt tanácsolto, hogy vegyem meg valamelyik boltban a csavarokat, hiszen filléres áruról van szó. Mondanom sem kell, hogy nyomát sem találtam a boltokban, pedig jónéhányat végigjártam. Kérdésem: Mire vonatkozik a jótállás, ha már ilyesmiért is elutasítják a vásárlót, aki a fentebb említett nem éppen csekély összegért megbízható árut vár az ipartól, a kereskedelemtől. Handa Viktor Pécs, Feketegyémánt tér t. Utazótársaim nevében Szeretném, ha az AKOV vezetői választ adnának, illetve meg­oldanák az alábbi problémámat, amely nemcsak nekem, hanem nagyon sok utazótársamnak is problémát okoz. Ugyanis a 20-as autóbuszbérlettel — a megállók áthelyezése miatt — nem lehet sem le-, sem felszállni a 27-es buszra a 48-as, illetve az Irányi Dániel téren. Ez azelőtt lehetséges volt. Miért nem lehet az ma is? Horváth Károlyné flháfehir blúzom tiszta maradt... Ragyogó délelőtt volt, amikor hazafelé a 27-es autóbuszra szálltam és mégis vihar dúlt bennem. Délelőtt 10 , óra volt. Inkább nyugdíjasok, idősebb asszonyok kosárral utaztak és hátul a sarokban félrehúzódva agyon mosott, de tiszta’ ruhá­ban 18—20 év körüli fiatalem­ber állt piros arccal, szégyen­kezve. Hófehér blúz volt raj­tam, s a nem éppen kedves ka­lauznő ezt hívta igazának. „Hát nem? Mit szólna például ön, ha bepiszkítanák a fehér blú­zát? Ha hozzáérnének olajos, piszkos ruhával?" Az esemé­nyek közepébe érkeztem, de kapcsoltam. Nem szabad mun­karuhában utazni? Nem bizony! Erre rendelet van! Napközben, ha kiküldik valahová, nem sza­bad buszra szállnia? öltözzön át vagy vigye a vállalat kocsi­val — vált a válasz. Nem szok­tam vitatkozni, különösen több ember előtt. Annyit azonban megjegyeztem, hogy ezt nehéz elhinni. El tudom hinni, hogy egy olyan ember, akiről csöpög az olaj, szurtos, nem ülhet le, dé egy tiszta munkaruhában ne utazhatna hátul a város egyik pontjáról a másikra? Ezt nem. S ha a kalauznőnek igaza van, hogy ez rendelet, akkor miért nincs ez valahová kiírva? Talán nem égetne úgy az a munkás­ruha, ha előre figyelmeztetnék — Garanciális javításokat végző ktsz lévén, valóban a mi feladatunk az, hogy a meghibá­sodott bútoralkatrészeket kicse­réljük, de sajnos gyakran elő­fordul, hogy egyes bútorfélék­hez hosszú hetekig, sőt hóna­pokig nem kapjuk meg a szük­séges alkatrészt. Ilyen esetben, elsőként a gyártó vállalathoz fordulunk pótlásért, s csak kény­szerből vállaljuk a bolti beszer­zését. És ha ez nem megy? Ez eset­ben hazai gyártmányú alkatré­szekkel pótolják az eredetit, amiről viszont szomorú tapasz­talatai vannak a vásárlónak. Ugyanis többen panaszolták, hogy ez a „pótlás” a bútorok rovására megy, mert az erede­tinél súlyosabb anyagból készült alkatrész nem egyszer vésést is igényel, ami által bizonyos hasz­nálati idő múltán, az előbbinél is jobban megrongálódik az amúgy is vékonyfalú bútor. E szerint pórul jár garancia leve­lével a vásárló, de a gyár is a garanciájával, mert megtörtén­het, hogy ennek lejárta előtt ki kell cserélnie a bútort az emlí­tett néhány pánt, vagy más al­katrész hiányának következmé­nyei miatt. Tehát módosítanunk kell az iménti véleményünket, amellyel a ktsz-t tettük felelőssé az al­katrészek pótlásáért. A felelős­ség a bútorgyárra és nemkevés- bé az importtal foglalkozó ke­reskedelmi szervekre hárul, amelyek nélkül hiábavaló a pé­csi ktsz minden igyekezete. Nél­külük a jótállás csak írott ma- laszt marad, magyarán: garan­cia-levél, garancia nélkül... — p — gr — a viselőjét. Vagy talán csende­sebben és tényleg a piszkos ruhásokat kellene csak figyel­meztetni. A hófehér blúzom most is tiszta, pedig egy buszon utaz­tam egy munkással. A gondola­taim nem egészen tiszták. Kü­lönféle dolgok kóvályognak bennem. Egy munkásnak autó, sofőrrel, vagy egyik kezében szerszámosláda, a másikban koffer, egyik felében overál, a másikban frakk. Vagy talán gya­logolni is lehet. Egyik város vé­géről a másikra, föl a hegyre, le a völgybe, elvégre 8 óra a munkaidő. Amikor leszálltam, visszapil­lantottam a bujz rendszámára, de nem akarok személyeskedni. Csak egy szó motoszkál, ben­nem, emberség. S ha bármeny­nyire megoszlik a vélemény a fehér blúz és a munkásruha kö­zött, bennem ez a szó győzött Éliás Tiborné Jogi tanácsadó Nagy Ferenc termelőszövetkeze' ti tag kérdezi, hogy mikor jo­gosult betegség miatt ellátásra és kitől kell kérni a táppénzt? A termelőszövetkezeti tagokra be tegségük esetén részben eltérő ren­delkezések vonatkoznak, mint az ipari dolgozókra. Ezzel kapcsolatban betegség esetére a 6/1967. (X. 24.) MÉM sz. rendelet a 144 §-ában a következőket írja elő; Betegség címén a telmelőszövetke- zetnek azt a tagját KELL jövede­lempótló készpénzsegélyben részesí­teni, aki a) A KÖRZETI ORVOS igazolása szerint keresőképtelen be­teg, b) a keresőképtelenné válását megelőző egy évi időszakban a ré­szére megállapított munkát teljesí-: tette. E munkateljesítéssel kapcsolatban tájékoztatjuk olvasónkat arról, hogy a 35/1967. (X. 11.) Korm. sz. rende­let 95. §. (2) bekezdése értelmében a termelőszövetkezet által megálla­pított munkaidő tagonként évi 150, nők részére 100 tízórás munkanapnál kevesebb nem lehet. A fentieken kí­vül keresőképtelennek kell tekinteni azt is, aki a) foglalkozásától (munkakörétől) eltiltása, közegészségügyi okokból történt elkülönítése vagy állategész­ségügyi zárlat miatt munkáját nem folytathatja és más munkakörben át­menetileg nem foglalkoztatható, b) mint kisgyermekes anya, egy évesnél fiatalabb beteg gyermekét más alkalmas hozzátartozó hiányá­ban maga ápolja, kórházi ápolás alatt álló gyermekét szoptatja, vagy 14 évesnél fiatalabb, vörheny beteg­ségben szenvedő gyermekét otthon ápolja. A rendelet szerint az EGYEDÜLÁLLÓ ANYÁT abban az esetben is kereső- képtelennek kell tekinteni, ha mint kisgyermekes anya KÉT évesnél fia­talabb gyermekét ápolja vagy szop­tatja. Ez esetben is meg kell azon­ban lenni a b) pontban írt feltéte­leknek. A betegségi segélyt — nem táp pénzt — a termelőszövetkezet fizeti a tagjai részére. Az erre irányuló igényt — kérelmet — is a termelő­szövetkezetnél kell előterjeszteni. A betegségi segély egy munka­napra járó összege a megbetege­dést megelőző egy évi időszakban elért részesedés egy napra eső át laga 50 százalékánál kevesebb és 75 százalékánál több nem lehet. Kórházi ápolás idejére a tagot a betegségi segély 50 százaléka, ha pedig eltartott családtagja van, a segély 80 százaléka illeti meg. A be­tegségi segélyt a termelőszövetkezet annyi időre folyósítja, amennyi időre a körzeti, illetőleg a felülvizsgáló orvos a keresőképtelenséget igazol­ja, de legfeljebb annyi napra kell fizetni, ahány napig a tag kereső- képtelenné válását megelőző EGY, tbc-s megbetegedés esetében két évi időszakban a termelőszövetkezetben munkát teljesített. Tehát a betegségi segély fizetésé­nek időtartama a termelőszövetkezet­ben teljesített munka mennyiségétől függ. Arról Is tájékoztatjuk olvasónkat, hogy ugyanezen rendelet a 147. bá­beli külön felsorolja ’ azokat az ese­teket, amikor nem lehet betegségi segélyt fizetni a termelőszövetkezeti tag részére. L. Z. kérdezi, hogy pótszabad­ság hányféle címen illetheti meg a dolgozót és a munkáltató kö­teles-e mindet kiadni? Olvasónk kérdését az Mt. V. 55. §-a az (1) bekezdésben az alábbiak szerint szabályozta: A pótszabadság CSAK E G Y F E- L E CÍMEN JÁR. A fiatalkorúaknak, az egészségre ártalmas munkakörül­mények között dolgozóknak, továbbá a föld alatti, bányászoknak járó pót- szabadságot a munkaviszony, alapján járó pótszabadsággal együtt évi ti­zenkét munkanap mértékéig össze kell számítani. Egyéb esetben a dol­gozó, ha egyidejűleg többféle cí­men illeti meg pótszabadság, a ked vezöbb mértékű pótszabadságra jo­gosult. \ Megtaláltuk a zsebrádiót juttassuk el a tulajdonosához. A tulajdonos nevét,; lakását, vagy az iskola nevét, székhelyét nem tudjuk, ezért kqrjük, hogy aki tud valamit, vagy! ismeri az iskolát, a fiút, értesítse, hogy átadhassuk a rádióját. Gondo­lom biztos örülne, ha vissza­kaphatná. Majláti Péter állomásvezető, Abaliget Nem a mi kárunk...? kel és ’hiába takarékoskodunk mi lakók, ha a Víz- és Csator­naművek hagyja elfolyni a ren­geteg vizet. Vajon jjány autót lehetett volna lemosni azzal a temérdek vízzel, ami négy nap alatt elfolyt. Vagy talpn ez nem a mi kárunk (a népgazdaság kára), csak az, ami a csapok­nál el'csepeg? Varga János

Next

/
Thumbnails
Contents