Dunántúli Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-18 / 168. szám

1971. július 18. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 A vásár után TOL VAGYUNK o 111. Pécsi Ipari Vásáron. A mérleg hízelgő: 90 hazai és harmincnál is több jugoszláv kiállító, milliós üzletkötések, kliring dollárban és forintban, közel 100 ezer látoga­tó. Pécs ismét öregbítette hírnevét. A Mecsek alji város Szeged után a legnagyobb vidéki ipari seregszemle színhelye. Esett az idei vásár színvonala, mintha egy kicsit ellaposodott volna — hallottam ettől is, attól is. Hogy miért? Mert nem volt olyan lát­ványos, mint a tavalyi. Nos, a sikeres vásárok­nak nem feltétlenül ismérvük a látványosság és a nagy méretek. Mégcsak a látogatottság sem. A vásár az üzletembereké. Mi pedig mindig va­lami vidám vásárokat remélünk tőlük. Hogy ez miből táplálkozik? Az ötvenes években azért rendeztünk vásárokat, hogy demonstráljuk a fejlődést, hogy megmutassuk, van mit ennünk, van mit magunkra felvennünk. Ennek akkor megvolt a maga értelme. És azóta? A BNV egyre szakosodik, hovatovább kizárólag csak gépekkel találkozik a látogató, mégis, a BNV évről évre óriási tömegeket, tíz nap alatt egy­millió látogatót vonz, mert mindez látvány Holott elsősorban az üzletkötések és a műszaki informálódás fóruma. Az idei eszéki magyar hét és Ipari kiállítás nem volt éppen látványos, mindössze háromezer látogatót vonzott. A magyarok többnyire olyan portékákat kínáltak, amiktől roskadoznak az eszéki kirakatok. (Mondhatjuk azt is, hogy ott a kiállítások funkcióját a kirakatok töltik be.) Az üzletemberek mégis sikeresnek ítélték meg kiállításunkat. Minden áru érdekelte őket. Ami­kor meggyőződtek az áru minőségéről, rögtön az árát kérdezték. Nos, például egy női táska, amelyen tavalyhoz képest a divatnak megfe­lelően egy piciny változtatás van, de az ára húsz százalékkal csökkent, már azzal a remény­nyel kerülhet újból kiállításra, hogy gyorsan vevőre talál. Mindez nem olyan látványos. Az idén a jugoszláv kiállítók a tavalyinál szegé­nyesebb választékkal jöttek el, de ez egyálta­lán nem jelenti azt, hogy a III. Pécsi Ipari Vásár ellaposodott, sikertelenebb volt mint a tavalyi. Sőt, üzleti jellege méginkább kidomborodott. Persze távolról sem akarjuk lebecsülni a láto­gatottságot, fontos a fogyasztók véleménye és elismerése, hiszen az egész versenyfutás őér­tük van. Ezenfelül a vásárok segítik eligazodni a fogyasztót, új ismereteket szerezhetnek, ösz- szehasonlítósokat tehetnek, az ipari kiállítá­soknak ízlésformáló szerepük is van. Az idei vásár nagy lökést adott az év elején nehézkesen induló magyar—jugoszláv határ­menti árucserének. Nemcsak az üzleti tárgya­lások elindítója volt, de azonnal kötések jöt­tek létre. A KONSUMEX közel 300 ezer dollár, az UNIVERZUM a HUNGAROCOOP-pal 200 ezer, a BARANYAMÉK több mint százezer dol­lár értékű üzletet kötött a jugoszlávokkal. Ételízesítőt, kakaót, 1 millió palack koktélt, kesztyűs kellékeket hozunk be, bérmunkát vég­zünk és végeztetünk. De tárgyalások indultak további mennyiségek behozatalára, s most ár­ajánlatokat tanulmányoznak, ellentételeket ku­tatnak, az üzletemberek tovább keresik az együttműködés lehetőségeit. A vásár idején a határmenti árucserében érdekeltek kerekasz- tal-beszé.lgetést is rendeztek, ahol sok minden felvetődött és tisztázódott. A Slavonija Commer­ce export-import cég bejelentette, ősszel iro­dát nyit Pécsett. Az UNIVERZUM kijelentette, hajlandó állandó pavilont építeni a pécsi vá­sár végleges helyén, és most azt latolgatja, hogy a HUNGAROCOOP-pal esetleg irodát nyit Eszéken. A KONSUMEX pécsi kirendeltsé­gének vezetője annak örül, hogy sok új part­nerrel jött össze, s így sikerült egyes közvetítők kikapcsolása. Mindezek nem a siker jelei? A BELFÖLDI KIÁLLÍTÓK is kötöttek üzlete­ket, bár korántsem adhatunk hírt nagy szá­mokról. Tavaly és tavalyelőtt milliárdos nagy­ságrendekről beszéltünk. Persze, ez is csalóka. Ismert a gyakorlat, az ipar és a kereskedelem előszeretettel időzíti az üzletkötés aláírását a vásár időtartamára — ez jó propaganda — holott már jó előre letárgyalta az üzletet. Ez most elmaradt. Azért az idén is adtak fel mil­liós megrendeléseket. A kecskeméti TUZÉP 42 millióért szerzett be árut az ipartól; az egyik baranyai tsz gépüzeme 17 milliós megrendelést kapott; több hazai cég itt ismerte meg a So- piana Gépgyár üdítőital-töltő gépsorát, s meg­rendeléseik a jövő évi kapacitás lekötését se­gítik elő. A cserkútiak a vásáron állították ki alumínium tartályaik álló változatát, korábbi megrendelőik itt tekinthették meg legelőször, hogy mi az, amit megvesznek. Sorolhatnánk. Három éve, amikor Pécs belépett a vásár- rendező városok sorába, nagy volt a várako­zás: lesz-e belőle igazi vásár, lesz-e folytatá­sa? Aztán életet leheltek a rendezők a tan­termekbe, a Köztársaság téri iskolák alkotta kiállítói komplexum igazi vásári hangulatot árasztott. Amikor túl voltunk rajta, kellemes gondjaink támadtak. Arról álmodoztunk, ho­gyan lehetne még színesebbé, még vonzóbbá tenni a következőt. A következő évben is felállt a vásár. Sokkal nagyobb és sikeresebb volt az elsőnél, nemcsak méreteiben, de minőségében is. Megjelentek a jugoszláv kiállítók, a vásár nemzetközi jelleget öltött. Ügy tűnt, sínen von e pécsi vásárok ügye, Sőt, Már egy mezőgaz­dasági kiállítás megrendezésének lehetőségeit is latolgatni kezdték. S most, hogy lezajlott a III. Pécsi Ipari Vásár, egészen másként vetőd­nek fel a jövőt illető kérdések. Mintha magunk is sokallnánk vásárunkat, lépten-nyomon felte­szik a kérdést: tud-e évenként valami újat hozni, s ne rendezzék-e meg inkább kétéven­ként? Sőt. Ez most már nem is önkéntes elha­tározás kérdése. A Gazdasági Bizottság hatá­rozata egyenesen kötelezi Szegedet és Pécset, a vásárokat rendező két vidéki várost a két­évenkénti váltásra. A Gazdasági Bizottságnak igaza van. Nem kell; költséges; felesleges évenként parádézni. Emlékezzünk csak a tavalyi esztendőre. A ju­bileumnak számító 1970-es évben valóságos vásárdömping kezdődött az országban. Szeged és Pécs mellett Győr, Zalaegerszeg, Kecske­mét és mások rendeztek ipari kiállítást. Egy­mást ütötték, egymást zavarták ezek a vásárok. Kétévenként szabad vásárt rendezni, ez tehát eldöntött. Most azonban nyitott kérdéseink van­nak. Nyilvánvaló, Pécs nem mond le vására megrendezéséről. Szeged sem. A kérdés: a jö­vő évben ki kezdje, hogyan váltogassák egy­mást a pécsi és a szegedi vásárok? Ezt tehát még el kell dönteni. Ezenkívül teljesen új hely­zet állott elő. Korábban megegyeztünk a jugo­szlávokkal a kiállítások kölcsönös rendezésé­ben. Most hogyan lesz? Mi lesz abban az év­ben, amikor nincs Pécsi Ipari Vásár? Nagyon komolyan kell ezt a kérdést vennünk. Tavaly, amikor először állítottak ki a jugoszlávok, az idén, amikor Eszéken magyar hetet és ipari kiállítást rendezett Pécs, nyilvánvalóvá vált, ezek a bemutatók a magyar—jugoszláv határ­menti árucsere kereskedelem legfontosabb fó­rumai, információs bázisai kapcsolat-teremtői, ahol a két határmenti gazdasági körzet üzlet­emberei minden nehézség nélkül találkozhat­nak és üzletelhetnek. A HATARMENTI ÁRUCSERE hézagpótló, de egyáltalán nem lebecsülendő forrás. Az idén már meghaladja a két ország közötti külke­reskedelmi forgalom 10 százalékát. A határ­menti cserében behozott árucikkek hiányokat pótolnak, választékot bővítenék. Nem mind­egy, hogy ebből a cseréből mennyiben része­sedik Baranya. A határmenti árucsere üzleteit azonban évenként újra összeállítandó listák alapján folyamatosan kötik. A kereskedők fel­adata, hogy megtöltsék tartalommal ezeket a kereteket. Ezt pedig hasznosan elősegíthetik az ipari vásárok, a határmenti áruminta-bemu­tatók. Mi (egyen hát a közbeeső években, amikor nincs ipari vásár? Legyenek kölcsönös áruminta- bemutatók. A jövő tavasszal Pécs következik kiállítani Eszéken, miért ne lehetne ősszel ugyanilyen bemutató Pécsett? Persze bízzuk ezt rá a hazai és a jugoszláv vállalatokra, ők tud­ják, mire adják ki a pénzüket. Ezeket a bemu­tatókat azonban valakinek komolyan szerveznie kell. Sokat segíthetne például a nagykereske­delmi vállalatok valamiféle közös tanácsadói testületé. Mert itt koordinálni kell. A jugoszlá­vok kijelentették, készek állandó pavilont épí­teni a pécsi vásárok végleges helyén, és ott egész évben árubemutatókat tartani, úgy, hogy egész Jugoszláviából hoznának vállalatokat. De a magyar félnek előre kell nyilatkoznia, hogy milyen árukat hozzanak, amelyek feltétlen ér­deklődésre tartanak számot a piacon. Egyelőre azonban nincs végleges helye a pécsi vásároknak. Mór tavaly felvetődött, ki kel­lene lépni az iskolák falai közül és állandó vásárvárost építeni. Ezzel sok minden megma­radhatott volna az évről évre beépített, majd szétszedett anyagból. Állhatna a vásár végle­ges helyén a szénbánya korábban épített hét­nyelven beszélő pavilonja. Elfogadhatták volna több baranyai és budapesti állandó kiállító ajánlatát, hogy ők is hajlandók építeni állandó pavilont. Már meglehetne, s az idén tovább terebélyesedhetett volna az állandó vásárváros magja. És mi nem állíthatunk felfújható sátra­kat, mint a szegediek? Ezek az épületek, azon­kívül, hogy egyesekben egész évben árubemu­tatókat tartanak, felhasználhatók raktározásra, autók parkírozására, rendezvényekre, de néme­lyikbe akár kisüzemet is telepíthetnének. „Vásárunkat nem a nemzetközi vásárok után­zataként rendeztük meg, hanem az országos törekvésekbe illeszkedő helyi gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósításának elősegítésére” — idézem Szentistvónyi Gyulóné, Pécs tanács­elnöke megnyitó szavait. Legyenek hót két­évenként Pécsi Ipari Vásárok, de legyenek éven­ként áruminta bemutatók is a határ mentén. Ennek nincs akadálya. „Ha a magyar—jugo­szláv határmenti kereskedelemben áruminta- vásárokat akarnak rendezni" — fejtette ki vé­leményét kérésünkre Szurdi István belkereske­delmi miniszter, aki egyébként tagja a GB-nek, és a vidéki vásárok kétévenkénti megrendezése mellett foglalt állást — ......akár hozzám is fordulhatnak, én is adok ötleteket". A VASÁROK — s ezek sorában a most ka­put zárt III. Pécsi Ipari Vásár is — a megye kereskedelmi és gazdasági életének további fejlődését segítik elő. Ezért, ha kell, még az áldozattól sem szabad visszariadnia Pécsnek és Baranyának. Miklósvári Zoltán ^Balaton-parti múzeumok A Balaton környékének múzeumai a nyári hónapokban egyre több látogatót vonzanak. Az üdülési szezonban a múzeumok állandó kiállításai mellett több időszaki bemutatót is megtekinthetnek az érdeklődők. Keszthelyen a Balatoni Múzeumban az ős­kortól napjainkig mutatják be a vidék történel­mi múltját. Külön érdekessége a fürdőtörténeti kiállítás, mely a látogatókat megismerteti a balatoni fürdőkultúra kialakulásával és fejlő­désével. Az itt megtekinthető Balatoni Képtár a magyar festők legjobbjainak galériája, bizo­nyítéka annak, hogy szinte nem is volt olyan magyar mester, akit ne ihletett volna meg a Balaton csodálatos világa. Az egykori Apátság barokk épületében ka­pott otthont a Tihanyi Múzeum, melyben a ma­gyar államalapítástól 1848-ig ívelő történeti kiállítás, valamint egyházművészeti kiállítás lát­ható. A fiatalabb korosztályt különösen érdekli a népszerű „Hajók a Balatonon" című kiállí­tás, mely a tó hajózásának történetét mutatja be a római sószállító gályáktól a mai vitorlás­sport többszáz apró modelljéig. Az új látnivalók sorából kiemelkednek a kö­zelmúltban létesített szabadtéri néprajzi mú­zeumok. Bakonybélben egy nagy porta lakó­házzal és gazdasági épületekkel, Tihanyban egy parasztgazda háza és a halászcéh-ház, Nagyvázsonyban a régi takácsmesterséget fel­elevenítő múzeum látható, melyben az utolsó vázsonyi takácsmester ősei szövőszéken szövik s régi bakonyi mintákat. A nyári időszaki kiállítások sorából kiemel­kednek Dobos Lajos fotóművész „Építő száza­dok" című műemléki fotóinak bemutatója Ti­hanyban, Veszprémben Borsos József festőmű­vész képei láthatók. A Balatonszemesi Művelő­dési Házban a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tavaszi tárlatának anyaga látható. Siófokon Kálmán Imre emlékkiállítást, Balatonszárszón József Attila emlékmúzeumot tekinthetnek meg az érdeklődők. M. E. (Szaoán l&gjii... Szeretnék csak annyival tovább élni, ameny- nyit egy évben a tanácskozásokon az üresjá­ratú felszólalások ideje kitesz. Amikor a felszó­laló „csatlakozik az előtte szólóhoz", vagy nem csatlakozik, hanem „differenciáltan vizsgálja meg a problémát". Avagy mikor a szerény ta­nácskozó mentegetőzéssel kezdi, többször is el­nézést kérve, hogy az előre haladt vitában ép­pen most fejti ki véleményét - időközben ki­derül, hogy értékes percek teltek el, hosszabb a bocsánatkérés, mint az érdemi mondandó maga. Azokat nem is említem, akik a töltelék­mondatokat nyelvhelyességi szempontból hely­telen kifejezésekkel zsúfolják tele, Így „rendez­ve le" a kérdést. Ilyenkor mindig egy szakadék szélén jnegcsú- szó ember képe jelenik meg előttem. Egy emberé, akinek segítségre van szüksége, éppen ezért a lehető legpontosabban kell kifejeznie gon­dolatait. Ha így kezdené: „Kedves errejáró embertársaim! Elnézésüket kell kérnem, hogy fontos ügyeik közepette alkalmatlankodom és a segítségüket kérem ..." — szóval, ha így kez­dené, nem sok reménye lenne a megmenekü­lésre. „Segitség!" - ezt fogja kiáltani. Közös ügyeinkről, közös gondjainkról is va­lahogy így érdemes, Így kell szólni. Sokan azt hiszik, akár van mondanivalójuk, akár nincs egy konferencián illik felszólalniuk („majd ki­töltjük valahogy az időt"), mert a részvétel kö­telez. Attól félnek, a tekintélyükön esik csorba, ha nem tartják fel kezüket szólásra. így szület­nek aztán az alibi-hozzászólások, amelyeknek egyetlen eredménye (ha ezt eredménynek lehet nevezni), hogy bizonyítják: az illető szónok is részt vett a vitában. Az üresjáratú mondatok gyártóit még csak szavukon sem lehet fogni, mert szavaik mögött nincs fedezet. Nem az a közéleti ember, aki mindenkinél többet szerepel szóban, hanem az, akinek minden szavát tetté lehet váltani. Becsüljük meg - ne csak másokat - önmagun­kat is ennyivel. MARAFKÓ LÁSZLÓ J^íkcakk Hallama Erzsébet „meseregénye' Cikcakk egy fényes, fekete Orrú kiskutya, „aki“ csodálatos kalandokat él át barátaival: a „tejfölszőke" kisfiúval, Adóm­mal a Pázsit Mókus nevű ró­zsaszín fülű, zöld szemű, csu­daszép cicával, továbbá Ferrkó Ferenccel, hamis énekére büsz­ke papagájjal, valamint Tig­rissel, a hiú és hazudós, de jámbor állatkerti vadállattal. A Cikcakk igazi „mesere­gény", tehát tulajdonképpen a hat éven felüli gyermekeknek írt könyv. A jó meseregény azonban nem csupán a gyer­mekeknek nyújt kedves olvas­mányélményeket. Lagerlöf, S.: Nils Holgersson csodálatos uta­zása, Lofting, H.: Doktor Doo­little Cirkusza, Tolsztoj, A.: Aranykulcsocska vagy Buratti- no kalandjai, Jankovich Ferenc: Villő című művei vagy Mándy Iván Csutak-történetei jelzik, milyen művészi színvonalra emelkedhet a gyermekiroda­lomnak ez a műfaja. Az író tulajdonképpen na­gyon nehéz feladatot vállal, amikor meseregény alkotásá­ba fog. Olyan gyermekek olva­sáslélektani sajátosságait kell figyelembe vennie, akik éppen csak hogy eljutottak az önálló olvasás fokára, de már nem­csak különálló, rövidebb mesé­ket akarnak olvasni, hanem összefüggő történeteket tartal­mazó könyvet, „regényt” is. Va­lójában még a „mesekorszak"- ban élnek, de világképük már átalakulóban van: elsősorban az iskola hatására a gyermek hiedelmekkel átszőtt tudatvi­lágát egyre inkább felváltja a tudományos elemekből formá­lódó új, tárgyias világkép. Lép­ten-nyomon kénytelen észreven­ni a mesevilág képtelenségeit, a mese és a valóság ellent­mondásait. A tündérmesék he­lyét is fokozatosan átveszik a realisztikus tartalmú állatmesék és a gyermekekről szóló „igaz” elbeszélések, bár a kis olvasók ezekben is még keresik a me­seszerűséget. Olyan olvasmány- élményekre vágynak, amelyek a mese iránti érdeklődésüket is kielégítik, de az iskolai tanul­mányok során megerősödött va­lóságérzékük is, vagyis ame­lyeknek kerete, formája még meseszerű, tartalma azonban már „igaz", jellemző a való­ságra. A meseregényeknek ezeket az elemeket úgy kell megteste­síteniük, hogy az összefüggő, egész könyvet megtöltő ese­ménysorozat figurái is, helyze­tei is meseszerűségük ellenére kielégítsék a gyermek valóság­igényét, tájékozódni vágyását a világban, segítsék a mese és a valóság tapasztalt ellent­mondásainak feloldásában: ne­künk, felnőtteknek pedig segít­sék a gyermekekben a tárgyias világkép kibontakoztatását anélkül, hogy megfosztanánk őket a még mindig kedvelt mesemotívumok értékes, szemé­lyiségfejlesztő hatásától. A me­seregények írójának tehát jó pszichológusnak és pedagógus­nak is kell lennie. Elsősorban természetesen mégis jó írónak, művésznek. A gyermekirodalom terméke is része az irodalom egészének, de csak akkor, ha művészi, ha esztétikai szempontból igazi műalkotás. A gyermek- és ifjú­sági irodalom figurái sem le­hetnek mondvacsinált, semati­kus, papírmasé figurák, hanem olyan hús-vér figuráknak kell lenniük, akiknek cselekvései motiváltak, és akik hordozói a valóság valamely lényegre mu­tató jelenségének, ugyanakkor egyedi sajátosságokkal rendel­kező „egyéniségek" is. A gyer­mek- és ifjúsági művek kom- pozíciós struktúrájának is tuda­tosan megalkotottnak, a gon­dolati és érzelmi tartalom ki­bontakoztatásához természetes lehetőségeket nyújtó struktúrá­nak kell lennie. A nyelvi struk­túra müvésziségének fontosságát pedig a gyermek- és ifjúsági irodalomban külön is alá kell húznunk. A jó gyermekregénynek tehát művészinek kell lennie, mint minden műalkotásnak, ugyan­akkor figyelembe kell vennie egy nagyon bonyolult és ellent­mondásos életkori szakasz spe­ciális adottságait és igényeit is. Az igazi meseregény mind­emellett ugyanakkor, amikor a gyermeknek meseszerű történet­ben mond valamit a világról, az életről és az emberekről, a felnőtteknek is mond valami újat, legtöbbször a gyermek tu­datvilágának rejtettebb valósá­gáról. Valóban nem csodálhat­juk, hogy komoly teljesítmény­ként értékeljük, ha egy-egy ilyen gyermekkönyv napvilágot lát. Halíama Erzsébet Cikcakkja ezek közé tartozik. A rendkí­vül fordulatos, szellemesen megírt meseszerű történet sze­replői a realisztikus mesék ked­velt figuráiból valók; ugyan­akkor jellegzetes emberi tulaj­donságok hordozói is. Valósá­gos emberi magatartásformák, viszonylatok helyes és helyte­len megnyilvánulásaira derül fény, és a kis olvasók az izgal­mas történet elolvasásával egy­ben megismerik a hencegés, a hiúság, a felelőtlenség, játé­kosság visszásságait, ugyanak­kor az igazi barátság áldozat- készségét is stb. Mindezt azon­ban nem valamiféle tanmesé­ből, hanem fordulatos, élveze­tes, meseszerű cselekményből, továbbá kitűnően megrajzolt mesehősökből, cselekvésükből és beszédükből. Külön ki kell emelnünk a regény művészien csiszolt és rendkívül szellemes nyelvi stílusát. A nyelvi stílus a regény mindvégig derűs at­moszférájának is a legfőbb hordozója. A Cikcakk ugyanis úgy „izgalmas", hogy az olva­só nagyokat kacag is, - a gyermek egészséges igénye a humor iránt irodalmilag nemes eszközökkel elégül ki. A Cikcakk tehát szép és jó meseregény, örülünk, hogy író­jában pécsi szerzőt köszönthe­tünk. Dr. Kolta Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents