Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-09 / 134. szám

Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, fiam, vöm, testvérem és kedves rokonunk, VAVIKA FERENC e 12. AKOV dolgozója 1971, június 6-án 45 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése június 11-én, pénte­ken 3 órakor lesz a központi teme­tőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy HUZA ZOLTÁN MÁV nyugdíjas elhunyt. Temetése jú­nius 11-én, pénteken fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett jó édesapa, após, nagyapa és kedves rokon, BATKA FERENC 80 éves korában hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése jú­nius 10-én du. 4 órakor lesz a pata- csi temetőben, A gyászoló család. LEMPEL GYÖRGY kétújfalusi szüle­tésű, június 6-án elhunyt. Temetése június 10-én, csütörtökön 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Egyben köszö­neté! mondunk e Xavér utcai Szoc, Otthon gondnoknőjének és dolgozói­nak, a gondos ápolásért. A gyászoló Tasnádi és Witzl család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, testvér és rokon, PERÉNYI JÓZSEF nyugdíjas, 73 éves korában, rövid szenvedés után június 7-én elhunyt. Temetése 11-én, pénteken fél 3 óra­kor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, testvérünk, sógo­runk és kedves rokonunk, MATUZ LÁSZLÓ az Ércbánya V. gépkocsivezetője 42 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése június 11-én, pén­teken 2 órakor lesz a központi teme­tőben. A gyászoló özvegye és a ro­konság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett jó édesanya, anyós, nagymama, dédmama, SOOS JÓZSEFNÉ í Király Erzsébet 91 éves korában, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése június 11-én, pénteken 4 órakor lesz i a központi temetőben. A gyászoló i család. Do!gozókat felvesznek L A K O S s A G N A K Brihettakció ISMÉT 10 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNY A KERET EREJÉIG. JUNIUS 10-TÖL 20-IG a Pécsi—Szekszárdi TÜZÉP VALLALAT TELEPEIN Baranyában; Tolnában; PÉCS SZIGETVAR MOHÁCS SIKLÓS VILLANY SELLYE SASD KOMLO PÉCSVARAD SZEKSZARD BONYHAD DOMBÓVÁR TOLNA PAKS TAMASI DUNAFOLDVAR SIMONTORNYA A MECSEKI KULTURPARK gépko­csivezetőt felvesz. Jelentkezés 8—16 óráig a vidámparki irodában. (1141) A MÁTYÁS király utcai Általános bkola azonnali belépésre hivatalse­gédet keres. (2513) FIATALKORÚ női és férfi segéd­munkásokat, öntödei segédmunkáso­kat és takarítónőt felvesz a Pécsi Vasas Ktsz. Jelentkezés: Zsolnay V. u. IS- munkaügy, (1142) RAKTÁRI segédmunkásokat felve­szünk. Jelentkezés: Rákóczi út 18— 20., áruforgalmi osztály, a reggeli órákban. (1143) SEGÉDMUNKÁSOKAT és lakatos szakmunkásokat keres felvételre a Dr. Veress Endre utcai Rendelöinte- zeL (1135) VILLANYSZERELÖIPARI VALLALAT Beremend munkahelyié azonnal felvesz villanyszerelőket, segédmunká­sokat, kubikosokat. Jelentkezés; Be­remend i Cementmü, VIV-kirendeltség, vagy VIV-kirendeltség Pécs, Rákóczi út 65—67, (4911) A MAGYAR Pamutipar — Bp,. IV. kei. (Újpest) Elkel u. 30, — felvesz 15, életévüket betöltött lányokat szö­vő, fonó, cérnázó, csévélő betonúié­nak, — jelentkezés személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán, (4926) FIATALOKI A Lósport Vállalat ke­res 14. életévét betöltött és nyolc ál­talános iskolát végzett olyan fiatalo­kat, versenylóápolói munkára, akik szeretik ezt o szép sportot. Három­éves szakmunkásképző iskola elvég­zése esetén lótenyésztő szakmunkás bizonyítványt biztosítunk. Jelentkezés: Lósport Vállalat munkaügyi csoport­jánál, Budapest, Vili.. Kerepesi út 9. (4983) FÉRFI SEGÉDMUNKÁST felveszünk- Jelentkezés a Mecsek Aruház bútor­osztályán. (1137) UTÓKALKULÁTORT felvesz o Pécsi Kertészeti Vállalat, Jelentkezés a munkaügyön, Pécs, Lenin tél 5. (1123) HÁLÓZATI vízvezeték- és csőszerelő­ket, villamosteiep-kezelöket, éjjeliőrö­ket, portásokat, szennyvíz- és csatorna­munkásokat, segédmunkásokat (férfi és női), vizóraleolvasó fiúkat (14—18 évig), gyors- és gépírót, valamint idényfürdőkbe női dolgozókat azon­nal felveszünk, — Vízmüvek, Zólyom u. 2. (2384) KOZGAZDASAGTUDOMANYI Egye­lem vagy számviteli főiskolai végzett­séggel rendelkező fiatalt önálló elemzői munkakörbe alkalmazunk. — Felvételi pályázatot ,,HATÉKONY­SÁG” jeligére a pécsi Sallai utcai hirdetőbe kérjük leadni. (275687) A PÉCSI BETONARUGYAR pécsi te­lepére lakatost, asztalost, villanysze­relőt és férfi segédmunkást, hirdi te­lepére villanyszerelőt, targoncaveze­tőt, segédfűtőt, vontatóvezetőt, he­gesztőt, toronydarukezelöt, valamint női és férfi segédmunkásokat alkal­maz. Jelentkezés a munkaügyi osztá­lyon. — Bolgár Néphadsereg j. 10, (291112) A VEGYIMŰVEKET SZERELŐ Válla­lat pécsi kirendeltsége felvételre ke­res csőszerelőket, láng- és villany- I hegesztőket. Jelentkezés: Pécsi Gáz- I mű, VEGYSZER Kirendeltség. (291107) AUTÓVILLAMOSSÁGI és gépkocsi- szerelőket, valamint szervizmunkáso- i kát felveszünk. Tejipari Szállítási Vál- j lelát. Pécs, Szigeti út 69. (275622) GÉPIRÓNÖT számlagépeléshez, va­lamint 1 fő férfi segédmunkást mü- szerészüzemünkbe felveszünk. Jelent­kezés; Megyeszer V. Pécs, tyceum u, 4. szám. (275624) GÉPKOCSIVEZETŐKET felveszünk bolyi és pécsi telephelyre. Tejipari Szállítási Vállalat Pécs, Szigeti út 69, (275621) FELVESZÜNK autóbuszvezetőt ked­vező időbeosztással, valamint vonta­tóvezetőt. Jelentkezés: Műszaki Erdé­szet, Pécs, Megyeri út 20. (291043) A MECSEKI SZÉNBÁNYÁK föld alat- *i munkakörbe 18—40 év közötti férfi dolgozókat felvesz. Jelentkezni lehet személyesen, vagy levélben Pécs, I., Komjáth Aladár u. 5. sz. alatt vagy közvetlen az üzemnél, Mecseki Szén­bányák Zobák Üzeménél. Komlón. (275591) GÉPKOCSIVEZETŐKET, karosszéria lakatost, autószerelőket, autófényezőt és segédmunkásokat felvesz a Postai Gépjármű Szállítási Üzem. Jelentke­zés: Pécs, Diós! út 51. (275583) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvesz 6s betanít női munkaerőt automata gépek kezelésére, továbbá felvesz férfi szakmunkásokat. (275497) ASZTALOS szakmunkásokat órabér­rel felvesz a Pannónia ÁFÉSZ. Pécs, Zrínyi u. 2. (275693) ÉRETTSÉGIZETT, gyakorlott gépírót felvételre keresünk előadói munka­körbe. Jelentkezés személyesen, Sza- lánta község Tanácsánál. (275696) A KESZTYŰGYÁR gyors- és gé|* írónőt keres, — Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon, (275690) LAKATOS, esztergályos, szerszám- készitö-lakatos. TMK-villanyszerelő szakmunkásokat, női és férfi segéd­munkásokat, valamint takarítónőt ke­res a Pécsi Fémipari Vállalat. Je­lentkezés; Felsőmalom u, 13. szám alatt, (275688) AZ AFIT XIV. sz Autójavító Válla­lat korszerű nagyjavítójába felvesz autószerelőket, esztergályosokat, ka­rosszéria-lakatosokat és öltözőőröket (lehet nyugdíjas is) és hálózati vil­lanyszerelőt. Jelentkezés: Pécs, Bol­gár Néphadsereg u. 33. fdsz. 13. (275691) VARRÓNŐT, női ruha- és fehérne­mű-varrásra felveszünk. — Jelentkezni lehet a Tempó Ksz-nél, Doktor Sán­dor u. 9, sz. (275695) KONYHAI MOSOGATÓT, nappali műszakos takarítót és férfi raktári segédmunkást keres a Nádor Szál­loda. (1145) GYAKORLOTT tehergépkocsi vezetőt azonnal felveszünk. Pincegazdaság, István tér 12, Jelentkezés a gépkocsi- előadónál. (1144) Univerzális autójavító KITT, az országban etöször! Felhasználási területe a gépkocsi karosszériasérü- léseinek javításán kívül FA, FIM, BETON, HORDOK. TARTÁLYOK, MÜANYAGTARTALYOK stb sérüléseinek magas siilórdságu, rugalmas, gyors javítására. Kiválóan alkalmazható a lakóházak körül történő minden egyéb fa, fém, porcelán tárgyak szakértelem nélküli javítására a használati utasítás pontos betartásával, « Kapható; AUTOKER, ÁFÉSZ, vas- és műszaki boltok, háztartási bolt, motor és kerékpár szaküzletek, Shell benzinkutaknál. Harkány vlkendtelep. Bé­ke u. 57.. nyaraló, beren­dezve. idényre kiadó. ___ G yakorlott női fodrász el_ helyezkedne, megkeresést ..Szorgalmas” Jeligére a Bem u. hirdetőbe. Felvételre keresek ASZTALOS szakmunkást magas fizetéssel. Doktor Sándor o. 34. asztalosinflliely._____ I Eladó! — olcsón egy ja- I vitásra szoruló négyszemé­lyes rekamié. összecsuk­ható vaságy. Mártírok út­ja 42. sz. Lantos Ferenc. Izraelita Hitközség te­metőjébe Szív utca 2., a fű ka szál as sürgősen ki­adó. Megbeszélés a hely­színen Kovács kertésznél. , Balatonlellén. vízhez, köz- j ponthoz közel. ikervilla ! építéséhez társat keresek, j ..Augusztusi kezdés’’ jel- ; igére a Bem u. hirdető­í Í2? Egyéves kislányom mellé pótmamát keresek, ..Tiszta otthon” Jeligére a Bein u hirdetőbe. Azonnal felvennék cg? szobafestő, mázoló segédet, Érdeklődni 7—9 éráig, ösv. Tarr MJhalyné. Pécs. Doktor S. m 1L «. FIGYELEM! I. o. 4 m-es szaru­fák eladók. Érdeklődni este 6 után vagy reggel 6-ig. Móricz Péter kútásó. Rispostavölgy 39, Kitűnő állapotben levő gyermeksportkocsi eladó. Pécs. Fürst Sándor út 75. m 12. Kertes házrész eladó, vagy két lakásra elcserélhető. ..Házeladás’’ jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Harkányban. Liget U. 66., nyaraló eladó. Érdeklődni: szómba t. vasárna p. _______ h átrány Széchenyi út 22-es két szoba, kony­ha«. ház sürgősen eladó. Balatonhoz 5 km. Érdek- lődnl ugyanott.___________ B ükkösd Kossuth ■ L. u. 32. sz. alatt 245 négyszögöl területen fekvő szoba, Konyha« ház eladó. Érdek­lődni a helyszínen minden este 17 órától. Vlgand György Bükkösd.__________ számviteli vég- períekt né­Felsőfokú zettségel és met nyelvtudással állást keresek. .,7 éves gyakor­lat” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Egr darab 8 éves 9 hó­napos vemhes tehén eladó. Zak István. Mánfa 66. Gázpalackot vennék tűz­hellyel vagy anélkül. Jó­zsef u 41. lakos Külön bejáratú, albérletet, vagy lakrészt keresek. — I . .Egygyermekes házaspár” j jeligére a Sallai u. hirde­tőbe. Elcserélném pécsi, kétszo­bás. étkezőfülkés, gardro- bos. erkélyes, távfűtéses, II. emeleti lakásom — te. le fon. lift van — buda­pesti kétszobás. esetleg másfél szobás, összkomfort­ra. — Érdeklődni lehet: ..Aballgeti vikendházzal” jeligére a Sallai u hirde­tőbe. esetleg a 16-40 950- I es telefonon du. 6-tól. Elcserélném belvárosi, szó- ; ba. konyha, előszoba és ; több mellékhelyiségből álló : házfelügyelői lakásom. — I ..Főbérlet” Jeligére a Bal- | lal u. hirdetőbe. Nagyméretű, háromszoba, j összkomfortos személyzetis ; telefonos gázfűtéses. III. em. lakásomat elcserélném kétszobás, kertes lakásra, vagy házra, lehetőleg m. kerületben. ..Miskolc, 28” jeligére * Ballal u. hirde­tőbe. I Televíziók. táskarádiók, mosógépek, villanysütők, heverők. rekamiék, kony­hák. szép bútorok, ked­vezményesen vásárol- hatók MOLNÁRNÁL. Felső vámház u, S, Tarsashazba kétszobás lak­részre társat keresek. Ér­deklődni: Tiborc u. 15/1. sz.. egész nan. Eladó olcsó. süllyesztői varrógép és teatüzhely — József Attila u. 33. Négyhonapos foxi kölyök eladó. Komló. Fürst Sán- I dór u. 20. Hőgyes. Szép riihaszekrényemet el­adnám 120-ért. használha­tó asztali tűzhelyet 100- I ért. Nyíl utca 29. Eladó 140 négyszögöl te­lek Harkányban. Érdeklőd­ni lehet: Harkány. Hotel Napsugár Pécs. Jókai u. Külföldi Hírlapok. (Braun Károlynál. ________________ K ét szoba, konyhás csa­ládi ház 165 négyszögöl területtel beköltözhetően eladó. Borbálatelep. Előre utca 16. Érdeklődni: 10— 12-lg, du. 5 órától. Ház és nagy szőlő eladó. Magyaregregyen, Rákóczi ui P9. Eladó Pécs. Patacson 1160 négyszögöl gazdálkodásra alkalmas terület, részben szőlő, beköltözhetően ház­zal. minden elfogadható áron. megosztva Is. Ér­deklődni du. 15 órától. Magvasi. Pécs. UránVáros, Páfrány u 31. Figyelem! Kózülctek, magáno­sok részére elsőo.z- talyü RAKTÁRHELYISÉG a város közpo tjában kiadó. ,,35 m"” jeligére a Hu nyadi úti hirdetőbe. Eladó 1 darab üzemképes U3A Marató gép Ar megegyesée szerint. ..BÉKE” MG TSZ, GÖDRE, Kettőszoba, konyha«, örök­lakás beköltözhetően eladó. Marosvásárhely 4.. föld­szint középső ajtó. gépjármű Ford Escortot vennék meg kimé't állapotban. ,,Elsö kézből” jeligére a Bem u. hirdetőbe. CX-es 408-as Moszkvics kitűnő állapotban eladó. ..Sürgős” jeligére a Bem u hirdetőbe. 500-AS TRABANT ELADÓ. Könyök utca 16. Magasföldszintes. padlós. bútorozott szoba június 15-re kiadó. III. k.. Gém u. 16. Muskátli u. foly­tatása. Egy nőt albérletbe felve­szünk. Vöröskereszt u, 16. Elcserélném három szoba, összkomfortos. központi fütéses lakásom egy kettő és egyszobás hasonlóért, megegyezéssel. Érdeklődni: 62-03. de. 9—12-lg. Zenész, hegedűs albérle­tet keres. — ..Főiskolás 291 140” iellgére a Sallai u. hirdetőbe. Központi fűtéses. albér- j leti szoba, fürdőszoba, hasz­nálattal két értelmiségi részére Június 15-től kl- i adó. Cím; Pécs. I. kér.. [ Újvilág u. 12. ; Balatoníenyves központba I szoba nyaralásra főzési ; lehetőséggel kiadó. Ballal u. 14. Czlgelédi János. ! Kii’önálló albérletet keres dolgozó házaspár két kis- I gyermekkel. ..óvodások” Jeligére a Ballal u. hirde- i tőbe. Tanulólány keres önálló ! albérleti szobát. fűtéssel, ; fürdőszoba használattal, az I Égy etem közelében. ,.Nyu ! godt tanulás” iellgére a j Sallai u. hirdetőbe. Két szoba. távfűtéses. I uránvárosí lakásomat el- ; cserélném kettő kisebbre, i urán dolgozóval. ..Gyors I csere” jeligére a Sallai u. J hirdetőbe. ! Elcserélném gazdálkodásra j alkalmas 500 négyszögöles, i háremszobás. összkomfor- ! tos. családi házamat pé- I ősiért - szövetkezeti nagy háromfzobés öröklakásért. ..Vasas I ” je.igére a Sal­lai u, hirdetőbe. Épületfa nagyobb mennyi­ségben eladó. Sellye, Dózsa György u._ 17. ____________ E ladó érvestől két évesig egy bika. négy üsző. Csi­szár. 1/ird, Keveset hasznait kiskerekű babakocsi eladó. Petőfi u. 75. I. em. 2. a. ________ Törzskönyvezett, nagytestű. kétéves kuvasz kan eladó. Kiváló házőrző. Sellye, Dózsa György u. 17. ingatlan Szamárkút közelében 450 négyszögöl gyümölcsös be. kerítve. víz bent“ van. ugyanekkora szőlőparcellák Is eladók. Érdeklődni: Pécs. Nagy Lajos U. 13. 148-as térj. Kovácsné, Villa eladó Fonyódligeten. Török Bálint u. 56. Meg- tekinthető vasárnaponként. I Telefon: Kaposvár 14-308. I 17 órától. Balatoníellei. 140 négy. szögöl telkem elcserélném pécsi kertes házért. ..Nem I kültelek” jeligére a Bem fi hirdetőbe._____________ Szo ba konyhás. éléskam­rás. magasföldszinti ház- | rész beköltözhetően eladó, i készpénzért Torda u. 4, I Vörös.____________________ S zövetkezeti lakást ven­nék vaw tanácsit cserél- I nék vidéki kertes házra. I ..Kétszobás” leiigére a ’ Bem u. hirdetőbe.________ E ladó egy CO-s Wartburg de Luxe. Érdeklődni: Kő- vágótöttös. Kossuth u. 41. Kiss László. Jó állapotban levő Moszk­vics 407-es eladó. Komló. CB-s Wartburg minden elfogadható áron eladó. Pécs. I.. Andrási út 28. | Szövetkezeti lakast vennék I vagy tanácsit cserélnék vidéki kertes házra. ,,Két­szobás" jeligére a Bem u.__hirdetőbe. ___________ B eköltözhetően eladó egy i új. családi ház sok gyü- ! rnolcsfúval kis szőlővel. Pécs I. Palahegy út 19. Megtekinthető mindennap 15 óra _ után. -_________ S zigeti részen nagyobb családi házat vennék. Két. 1 szobás cserél akóst adunk. I Érdeklődni; Szigeti út 23. Löki es. VOLKSWAGENT. FIAT 850-ET VENNÉK, garanciálist. Pécs. Szigeti ét 1, I. cm. 3. P 5-ös Pannónia eladó. Aradi vértanúk útja 6. sz. Balogh. Felújított 600-as Trabant eladó. Pécs. Bállcatető 4. Ck- rendszámú SKODA 1000 MB eladó. Érdek­lődni lehet 17 óra után. Pécs Mártírok útja 10. Váltalatok, kösületek! I DARAB GAZ 51| A 2,5 tonnás TEHERGÉPKOCSI ELADÓ. MÉK. Megyeri ét M. mu 407-es Moszkvics eladó. Kertváros Bimbó u. 20. szám. Münnicb Ferenc u. gará_ zsom elcserélném lakásom közelében levőre. Építők útja 1/B. II. em. 9. Zastava 750-es 14 000 km- rel eladó. Telefon: 39-12. Minden napra újabb meglepetés Vevőcsalogató áruk ai új siklósi ABC áruházban Sült csuka, friss kolbász és kalács — Honnan jönnek az autósok! Régóta várták, sokáig ké­szült, s napok alatt a környék­beliek kedvencévé vált, az alig egy hónapja üzemelő új, siklósi, szövetkezeti ABC áru­ház. A hatalmas, üvegszemei­vel csalogató épület önmagá­ban is impozáns látvány, ám ez kevés lenne a népszerűség hez. Mit kínálnak, mi hiányzik, honnan jönnek és milyen áruk közül választanak a vevők? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ a minap délután. Pillanatonként érkeznek a személyautók. Akad iák köztük külföldi és hazai turisták, har­kányi fürdőzők, a víkendtelep lakói, sőt olyan is, aki Pécs­ről ruccant le. A titok nyitja: az áruválaszték valóban vevő­csalogató, s aki már járt itt, legközelebb ismét új megle­petés várja. A szokványos, alapvető élelmiszereken kívül, több mint egymillió forint ér­tékben kínálnak márkás italo­kat, konzervekét, tejtermékeket, tőkehúst, gyümölcsöt és zöld­séget, üveget és porcelánt, zománcedényeket és ruhane­műket, játékot, sőt könyvúj­donságokat is. Egyszóval minden kapható egy helyen. Fiatal pár érdeklődik a pénz­tárnál : — Tessék mondani, tényleg kapható itt sült hal? — Eáradjanak a pulthoz, most érkezett friss keszeg és csuka . . . Kedves figyelmesség a mun­kából hazasiető asszonyoknak: akinek úgy tetszik, már kifej­tett zöldborsót vihet a vacso­rához. Nagy sikerű kiállítás A PANNÓNIA SZÁLLÓ NAGYTERMÉBEN Ne mulassza el megtekinteni! Szinpempás látvány! Tájékoztatási Árusítás) Szolgáltatások! Nyeremények! Nyitva : június 13-ig 9—19 óráig. E2 A hűtővitrinben házikészítésű hurka, disznósajt, és felvágot­tak. Szinte még meleg a pi­rosán ropogós tepertő, s a mérlegen sütnivaló házi kol­bász. Ezekben a napokban mutatkoznak itt be az új ke­nyérgyár finomságai. Igény sze­rint az ABC is árusít zsemlye­bucit, zsurkenyeret, foszlós ka­lácsokat, pitéket, puffancsokat és egyéb finom pékárut. Telnek a kosarak. Fészekrakó háztulaj­donosok válogatnak zománco­zott lábasokat, műanyag lábrá­csot, háztartási apróságokat. A nagy halom olcsó tányér és ' pohár egy harkányi víkend- házba kerül, mondván, ez is megteszi a nyaraláshoz. Odébb olcsó törölköző és strandpa­pucs taláf gazdára, míg az apa egy palack siklósi bort, a gye­rek pedig pettyes labdát kap. Diákok számolgatják az apró­pénzt, melyikre telik az aján­déknak való mini üveg konya­kok és vodkák közül. A hentes csülköt mér, pincepörköltet készít belőle egy vidám társa­ság a kisharsányi szőlőhegyen. Jó dolog, hogy a könyvkínáló állvány gyakran forog, a bevá- sárlókosarakbo vándorolnak róla a könyvheti olvasnivalók. Átmenetileg akad persze itt is hiánycikk, de szerencsére kevés. A patronra várni kellett, de már ez is megoldódott. A vevőszámlálás adatai szerint naponta átlag 1300 ember for­dul itt meg, mégsincs tumultus, A vevőtér tágas, az üzlet szel- lős, a rendkívüli választék és árubőség pedig méltán csábítja az újabb vásárlókat. Az ABC megérdemli a „Kedvenc” be­cenevet, s népszerűségére mél­tán lehetnek büszkék a sikló­siak. flüTéfUSíON lg MINDIG «MI 91 UTRSB!£TűSÍT(te ÖNKÉNTES 407-es MOSZKVICS hu 1 szonhétezer forintért, eladó Dr. Sárközy. Munkaidőben 21-36. 801-es Trabant áron alul I eladó. Lőcse utca kilenc. Kisbútort beszámítok Megnyílt! A FODRASZIPAR! SZÖVETKEZET női fodrászata i Szigeti út 4 A szám alatt (a tízemeletesben) \ A környék legszebb, legkorszerűbb, fodrászszalonja NYITVA ; 6 — 22 ÓRÁIG, Értesítés! A Fodrász Szövetkezet volt Steinmetz kapitány téri dolgozói értesítik kedves vendegeiket, hogy A KISZOLGÁLÁST MAR A SZIGETI UT «/A SZÁMÚ épületben megnyílt, új, korszerű fodrászszalonban végezzük. i I í

Next

/
Thumbnails
Contents