Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-09 / 134. szám
4 t DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. június 9. HÍREK 1971. JÚNIUS 9 SZERDA Szeretettel köszönt/ük névnapjuk alkalmából FÉLIX nevű kedves olvasóinkat ♦ A Nap kél 3.46, nyugszik 19.40 órakor. — A Hold kél 20.44, nyugszik 3.30 órakor. Kedvezményes üdültetés a középiskolásoknak Minden eddiginél nagyobb kedvezményben részesülhetnek az idén a még kereset nélküli fiatalok, a középiskolás diákok - jelentették be ma délelőtt az Express ifjúsági és diák utazási iroda sajtótájékoztatóján. Egyebek között elmondották, hogy az országos ifjúságpolitikai és oktatási tanács anyagi támogatásával sikerült még tovább csökkenteni az amúgy sem magas középiskolás üdülőtábori díjakat, s így az egyhetes Kilián-telepi, verőczei és leányfalui üdülés, amelyet korábban még 250 forintért hirdettek, ma már csak 100 forintba kerül. — Új ifjúsági regénnyel jelentkezett a Kaposváron élő Ta- káts Gyula, Vitorlás a berken című művében a Balaton menti Nagyberek vízivilógába, madarai közé viszi el fiú'hőseit. A könyv a Móra Kiadónál látott napvilágot. — Vasárnap délután «(vesztettem arany karkötőmet, kérem a becsületes megtalálót jutalom ellenében Móricz Zs. tér 5 I. 12. adja le. (x) — Pécsi szerzők — folyóiratokban. Az Új írás júniusi száma közli Arató Károly új verseit. A Tiszatájban Stenczer Ferenc tollából olvashatunk kritikát Csorba Győző: A lélek évszakai című kötetéről. — Új tánciskola: kezdődik Június 9-én, szerdán 19 órakor a Vasutas Kultú-otthonban. Várady Antal u. 7/2. Vezeti: Balog. (x) Iparosodik Somogy A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának keddi ülésén Kaposvárott az ipar helyzetéről és a tanács felügye- ! lete alá tartozó vállalatok ta- 1 valyi gazdálkodásáról tárgyal- ! tok. Megállapította a végre- ! hajtó bizottság, hogy az ipar I szerkezete kedvezően a gépipar ! felé tolódott. A vidékre telepített új üzemek fokozatosan felszámolják a területi aránytalanságokat. A szocialista iparban és az építőiparban foglal- ! koztatottak száma meghaladja 1 a 42 ezret, ami tízezerrel több, I mint a harmadik ötéves terv kezdetén. Növekedett a megye I exporttevékenysége, amelyben a élelmiszer- és könnyűipar í termékei mellett mind nagyobb ! súllyal szerepelnek a gépipar ! és a híradástechnikai ipar termékei. A szocialista ipar évi termelése 12 százalékkal növekedett, ami nagyobb az országos átlagnál. Ebben jelentős szerepet játszottak a rekonstrukciók és bővítések: a húskombinát, az erdő- és fafeldol- 1 gozó gazdaság, a VBKM kaposvári gyára, a Nagyatádi Konzervgyár, a Videoton tabi telepe, a Budapesti Finommechanikai Vállalat kaposvári gyára, valamint a Rádiócsőgyár fejlesztése. — Skoda taxikat kap Pécs. A közeli napokban tíz, új Skoda S 100-as személygépkocsival gyarapodik a 12-es Volán taxi- parkja. — Népi komédia az ifjúsági klubban. Csütörtökön, 10-én este 18 órakor a meszesi József Attila Művelődési Ház ifjúsági klubjában Hansach népi komédiáját mutatja be a pécsi építők öntevékeny művészeti csoportja, Az előadást Várady Géza rendezi. — Dísztárgyak és medellek. Érdekes kiállítás nyílt a napokban a Bolyi Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Különösen a gépi metszetek arattak sikert, így egy K—25-ös Zetor teljes metszete, amely a gépszerelő szakos tanulók nagyszerű felkészültségét dicséri. — Új aszfaltkeverő-központ. A Pécsi Közúti Építő Vállalat újabb C—25-ös aszfaltkeverőgéppel gazdagodik. A vállalat már meg is kezdte Bátaszék térségében egy új telephely kialakítását. Az új gép megkétszerezi a KÉV aszfaltkeverő kapacitását. VÁLLALATOK, KOZULETEK ÉS MAGÁNOSOK, FIGYELEM I Mindennemű kárpitosmunkák javítását és készítését vállaljiít PÉCSI FATÖMEGCIKK ÉS JÁRMŰJAVÍTÓ KTSZ ZSOLNAY VILMOS UTCA 2. SZÁM. Rövidesen közvetlenül megközelíthető lesz a pécsi tüdöszanatórium. A Székely Bertalan utat szerpentin nyomvonalon hosszabbítják meg és igy kerülő nélkül lehet majd eljutni a tüdöszanatórium épületéhez. A Közúti Építő Vállalat az út utolsó szakaszait készíti és a nyár derekán átadja a forgalomnak Pécs legújabb útját Fotó: Erb János — Kitüntetés. Dr, Kóbor József Baranya megyei főorvos, több éves eredményes vöröskeresztes munkája elismeréseképpen a „Vöröskeresztes munkáért” kitüntetés arany fokozatát kapta, amelyet Rostás István, a Magyar Vöröskereszt főtitkára nyújtott át Budapesten. — Egyhetes üzleti körútra indult Bécsbe és Grázba a budapesti INTERAG Rt. képviselőivel Kalocsai György, a sellyei Agrokémiai Szövetkezet elnöke. A Vianova és más osztrák vegyi cégekkel tárgyalnak. — Csak Pécsbánya. A június is rosszul kezdődött a Mecseki Szénbányák üzemeiben: csak Pécsbánya teljesítette túl előirányzatát (108 százalék). A második helyen álló Szabolcs eredménye 97,1 százalék. Harmadik helyen Zobák áll — 97 százalékos kihozatallal. — Úttörő technikusok, a technika úttörői című országos verseny döntője lesz Pécsett, a Tanárképző Főiskolán, június 11-én délelőtt 9 órakor. A verseny a műszaki szakos szakfelügyelők országos továbbképzésének keretében zajlik majd le. E továbbképzést június 10. és 12. között rendezi az Országos Pedagógiai Intézet és a Művelődésügyi Minisztérium a Pécsi Tanárképző Főiskolán. — Áramszünet lesz 18-ig 7—16 óráig Bolgár Néphadsereg u., Szövetség u., Rakéta u., Akác u,, Béke u., Bokréta u., László u., Nagyárpádi út által határolt területen. 30-ig 7—16 óráig Székely B. u., Báránytető területén. (x) A MfcK árai Fokozatos árcsökkenés — ez jel- ' lemzi a MÉK boltjait, hiszen júniust • írunk, s egyre több a zöldség, a gyümölcs. így az újburgonya kilója 6 forint, a zöldborsóé 7, a főzőtöké | már ugyancsak 7 forint. A cseresznye i ára 7 forint 50 fillér és 11 forint kő- j zött van, a tojásé 1. forint 30 fillér, j A tölteni való zöldpaprikát még da- | rabra adják, 1 forint 40 filléres, il* letve 2 forint 30 filléres áron. A ! zöldhagyma csomója 1 forint 20 fii* lér, a főzőhagymáé pedig 1 forint I 80 fillér. A káposzta — a kelkáposz- j ta is — kilónként 3 forint 60 fülé- j rért kapható. IDÉN JÚLIUSBAN > Nemzetközi zenei tábor j Pécsett | Negyedszer rendezik meg 5 Pécsett o nemzetközi zenei > tábort. Az Ifjú Zenebarátok s Magyarországi Szervezete és s a Városi Tanács június 29— / július 15 között várja váró- > sunkba azokat a külföldi és > hazai zenebarátokat, akik 5 kedvelik a kamaramuzsikát < és a zenekari játékot. A tá- í bor tanárai és résztvevői í idén közösen válogatják ki S az előadásra szánt műve- i két. A rendezők számítanak í azoknak a fiatal pedagógu- ! soknak, jövendő zenetana- í roknak a megjelenésére, í akiket érdekel a magyar j zenei nevelés módszere, a ' magyar kóruséneklés stlíusa j és a karvezetés. — Szekszárdon — immár hagyományos szokás szerint — Babits Mihály irodalmi múzeumnak berendezett szülőházához vonultak fel kedden a költő nevét viselő helyi 3. számú általános iskola most végző nyolcadik osztályos tanulói. A ballagok koszorút helyeztek el Babits Mihály emléktábláján. — Terliszter mintabolt. — Jókai tér 2. — A Centrum Aruház kezelésében. (x) — Komlói baleset. Hornberger János 24 éves Pécs, Pollack Mihály utca 4. szám alatti lakos hétfőn délután komlón, a Pécsi út és a Sál lai utca kereszteződésében motorkerékpárjával megcsúszott, s felbukott. Pótutasa felesége volt, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. — Műbőr, redönyheveder — közületeknek is. Pécsi ÁFÉSZ borboltjában. Rákóczi. út 16. (x) — Az új debreceni házgyárban a negyedik ötéves tervben több mint tízezer lakáshoz elegendő elemet készítenek, s ennek háromnegyed részét Debrecenben szerelik össze. A város központjában épülő házgyári lakások régi földszintes házak helyére kerülnek. — Benkő Imre, az MTI fotó- riportere bronzérmet nyert az újvidéki „Színház a fotóművészetben” című kiállításon. — Simon Antal főtitkár vezetésével a belgiumi Liege-be utazott — az ottani bányász szak- szervezet meghívására — a Magyar Bányaipari Dolgozók Szak- szervezetének küldöttsége. — Új nemzetközi komolyzenei sorozatot indít a Magyar Televízió „Interfórúm '71 — hangverseny impresszáriók előtt" — címmel. A Magyar Televízió kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Gellért Endre, a művészeti és filmfőosztály vezetője elmondotta, hogy a nemzetközi koncertigazgatósággal közösen rendezett műsorsorozat célja megkönnyíteni a pályakezdő fiatal zenei előadóművészek érvényesülését. A június 12—15. között a fertődi Eszterházy kastélyban sorrakerülő koncerteken, amelyeket színesfilmre rögzít — több mint négyven külföldi impresszárió jelenik meg, valamint számos világlap is képviselteti magát. Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: általában felhős idő, országszerte esők, zivatarok. A mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél zivatar idején átmenetileg megerősödik. A nappali felmelegedés elsősorban keleten tovább gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20—25 fok között. A tartósan esős részeken kevéssel 20 fok alatt. A Balaton vizének hőmérséklete kedden 11 órakor Siófoknál 22.4 fok volt. Már csak a szike segfthet? Idén nyáron valóságos kálváriát járnak azok a nők, akik 170 centinél magasabbra nőttek, testalkatuk arányos, következésképp nagy lábakon élnek. A kereskedők által is únt tortúrából azért jut ki alaposan nekik, mert 40-es, 41-es cipőt, szandált nem. vagy csak elvétve gyárt a magyar ipar. Azok sem gondolnak rájuk, akik a hazai cipőgyárak termelését kiegészítendő, divatos lábbeliket importálnak. Bár a nyugati országokban — elég csak Bécsig menni, hogy megbizonyosodjunk efelől — 42-esig a női cipők teljes választékát kínálják, mi nem használjuk ki az alkalmat, hogy a nagy cipők évek óta égető hiányát importból pótoljuk. Az ipar és a kiskereskedelem között közvetítő Déldunántúli Cipőnagykereskedelmi Vállalatnál minderre némi joggal azt mondhatnak: elfekvő készleteink is vannak nagyméretű női cipőkből. Mert ez igaz! Bizonyosra vehető, hogy tíz percen belül egész kollekciót tudnának mutatni nagyméretű, magas, gyakran nyolc-tíz centis sarkú cipőkből. De, aki amúgyis magasra nőtt, miért hangsúlyozza ezt a cipőjével is? A Déldunón- túli Cipőnagykereskedelmi Vállalat védelmében azt is el kell mondani, hogy a divatos nagyméretű női cipők hiánya nem pécsi és nem csak baranyai jelenség. Bosszankodnak ezen a kecskeméti, miskolci, budapesti nők, mint mi. Teljes mértékben azonban nem szeretném egyik cipőnagykereskedelmi vállalatot sem megvédeni. Ugyanis ők a megrendelők, a kiskereskedelem jelzései alapján nekik kellene gondoskodniuk róla, hogy megfelelő mennyiségű nagyméretű cipőt gyártson az ipar! Ha a női cipők méretezését illetően nem történik sürgős és gyökeres változás, a sebészeti klinikákat és a kórházak sebészeti osztályait kell felkészíteni arra, hogy megoldják a nagylábú nők gondját: a lábujjak megrövidítésével segítsék kisebb méretekhez őket. H. M. Fiatalkorú rr« r f P f ■ női es férfi segédmunkásokat, öntödei segédmunkásokat és takarítónőt felvesz a I Pécsi Vasas Ktsz Jelentkezés: Zsolnay V. u. 15. Munkaügy SZABÓ LÁSZLÓ-SÓLYOM UÖZSBF.* 49.- Attól függ, miről van szó , . .- Add a kezed, hogy akkor sem árulsz el... Igy ni! Nézd, Jimmie, én egy jó kis vállalkozást tudnék alapítani, egész életemben gondtalanul élhetnék, ha te most segítenél nekem . . . Semmiség az egész, sohasem fognak rájönni . . . Campbell jó hangosan dobbantva felugrott a székről:- Mii? Csak nem akarsz kirabolni valakit? I- Ugyan, hová gondolsz, Jimmie . . . Tudod, hogy én még akkor sem csináltam ilyet, amikor teljesen meg voltam konasztva . . . Bevágott a világ- k:cllítd;pn az a meztelen fényképezés, amiről Írtam neked, az hozott egy kis pénzt a konyhára, de azért kezdő tőkének kevés egy jobbfajta vállalkozáshoz ... — No, nyögd ki mór, mit akarsz!... — Mondj el egy-két dolgot nekem . . . Mikor indultok a Pennsylvaniával? És hová? — Micsoda?! Hát erről van szó?! AI, öreg AI, komolyan gondolod ezt? — Jimmie... Itt mindjárt átadnék neked ezer dollárt . . . Aztán minden esetben kaphatnál további ezret. . . Jól gondold meg, Jimmie, nem kis pénz!.. . — De hót kiknek kellene ez? . . . Nem, ezt nem lehet! — A megbízóimat nem mondhatom meg . .. — Jó, ne is folytasd tovább . . . Megígértem, hogy nem adlak föl, de az ügy nem érdekel . . . viszont szégyelld magad I — Ne bolondozz már, Jimmie! Gondolkodj egy kicsit! Apróság az egész, amit kérdezni akarok . . . Még, vagy fél óra hosszáig tanakodtak, Campbell hangján egyre inkább érezni lehetett, hogy csökken a döbbeneté, de sehogy sem akart kötélnek állni. Kicsit megvető hangon mondta: — Nincs mit tárgyalnunk, öreg AI ... Megyek . .. — Jimmie! Legalább gondolkodj rajta . .. — Majd gondolkodom . .. És az ál-Campbell kirohant a szobából. — Jimmie! - kiáltott utána Blake — Holnap este ugyanitt... A tengerészkapitány elviharzott. Nem sokkal később Blake egy kis papírdarabkát vett észre az ajtónál, nyilván úgy csúsztatták be. Felvette, a következő szöveg volt rajta. „Kitűnően csinálja. Ne sajnálja a pénzt. Ha többet kér, csak adja oda!” Úgy látszik, ezek se sajnálják a dollárt, gondolta Blake, s lement a bárba egy kicsit iszogatni. Másnap este nyolckor megjelent Campbell. — Te, AI! Gondolkodtam o dolgon, De ha már belevágok, nem lehetne érte többet kapni? Mondjuk eseténként kétezret? — Az nagyon sok, Jimmie .., Vállalod? Rövidesen megkötötték az alkut. — Szóval, mikor indul a Pennsylvania? — Húsz nap múlva ... — Hová? — Át vagyunk vezényelve a kínai partok felé . .. — Nem'mentek át Pearl Harborba? — Nem . . . Egyelőre legalábbis nem. Erről nem tudok ,. . — Mit tudsz arról: Pearl Harbor- ban nincsenek összevonások? — Nem tudok erről ... De szerintem, ahogy én nézem a dolgokat, oda most nemigen vonnak össze erőket . . . Minek? Az csak egy japán- amerikai háború esetén lenne érdekes ... De nem hiszem, hogy a japánoknak sok kedvük lenne velünk háborúzni, amikor ennyire leköti őket a mandzsúriai front... A tengeren különben sem bírnának velünk, hacsak . .. Hacsak egyszerre, egyetlen pillanatban meg nem semmisítenék a flottánk zömét. . . A két férfi így folytatta a beszélgetést. Campbell, aki szintén az ONI tisztje volt, előre elkészített szöveget mondott fel Blake-nak, pontosabban a mikrofon útján hallgotózó japánoknak. És nem is sejtette, sem ő, sem az ONI, hogy ez a dezinformáló kémjelentés milyen halálos véletlenre tapintott. Azt az ONI már tudta, hogy a japánok erősen érdeklődnek Pearl Harbor és környéke iránt, pontosabban az ott mozgó amerikai flottáról és annak erejéről. Azt is tudták, hogy a japánok az ál-Campbelltől meg akarják tudni a Pennsylvania zászlós hajó és az alája rendelt rombolók és cirkálók számát, tűzerejét, valamint azt, hogy melyik repülőgép- anyahajóhoz tartoznak harci helyzetben. De arra gondolni sem mertek volna, hogy amikor az ál-Campbell a japánok értésére adta: csak abban az esetben lehetnek urai a Csendesóceánnak, ha az amerikaiak csendesóceáni flottájának a zömét egyszerre semmisítik meg - tulajdonképpen előre vetítették a történelmet. Jó két órán át tartózkodott az ál- Campbell Blake szállodai szobájában, majd megállapodtak, hogy másnap este ismét találkoznak. (Folytatása következik)