Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
Mohácsi Napló
Vidám gyermekéveket Kedves Gyerekek! Varosunk felnőtt lakossága, párt-, állami- és társadalmi szervei nevében szeretettel köszöntelek benneteket a nemze közi gyermeknap alkalmával. Ebben az évben a gyermeknappal egy időben ünnepeljük gyermekszervezetünk a Magyar Úttörők Szövetsége megalakulása 25. évfordulóját is. A kettős ünnepen köszöntjük legféltettebb kincsünket, a jövő építőit, munkánk folytatóit, gyermekeinket. Szocialista társadalmunk az elmúlt negyedszázad alatt sokat tett a gyermekek életének szebbé, gazdagabbá és tartalmasabbá tételéért. Új bölcsődék, óvodák, iskolák, napközi otthonok, üdülők és táborok építésével biztosiíja a gondtalan és vidám gyermekkort. Városunkban az elmúlt években sok gyermek költözött szüleivel együtt új, modern, kényelmes lakásba. Játszóterek, parkok épültek és megvalósult a gyermekek régi vágya a nyári tábor is a szigeten. Hazánkban nagy szeretet és törődés övezi a gyermekeket, a legfiatalabb nemzedék tagjait. A hathatós gondoskodás eredményeképpen az egykori rongyos, éhező gyermekek helyében jól öltözött, jól táplált gyermeksereg nőtt fel. Ma öröm látni az utcán, a játszótereken és az iskolákban a gondtalan. vidám és egészséges gyermekeket. A gyermeknap alkalmával őszinte megbecsüléssel és szeretettel kívánunk valamennyi gyermeknek további gondtalan és vidám gyermekéveket! Nemeskéri Imre, a Magyar Úttörők Szövetsége Mohács városi Elnökségének elnöke. mohácsi napló I * ^ £ C s ^ • Lesz turistaszálló! A Mecsek Tourist mohácsi tervei A DUNÁNTÚLI NAPLÓ MOHÁCSI OLDALA II. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM 1971, MÁJUS 22. Jók a terméskilátások Határszemle a város két tsz-ében Virágzik a burgonya Jó termést ígér o májusi határ — állapították meg a szakemberek a napokban megtartott határszemléken. Ugyanis a hagyományokhoz híven a Duna- völgye és az Új Barázda Termelőszövetkezetben most került sor az általános major- és határszemlére. A szemlén mindkét termelőszövetkezetben részt vett a tsz választott vezetősége, a tsz ellenőrzőbizottsága, a szövetkezet szak-, illetve ágazati vezetése. A határszemlére ellátogattak a Városi Tanács vezetői is. A Dunavölgye Tsz tízezer holdas területén jól látható a szakértő gazdák szorgos munkája. Különösen szépek az őszi kalászosok, de a tavaszi vetésű növények fejlődése is kielégítő. A szigetiek véleménye szerint a terméskilátások igen jónak ígérkeznek, annak ellenére, hogy a sziget egyes területeit erős jégverés érte. A közelmúltban lehullott csapadék kedvezően hatott a növényi kultúrák fejlődésére. Ä szigetiek most folyamatosan üzembe helyezik az öntözőberendezéseiket és hozzálátnak a kertészet és a burgonyatáblák öntözéséhez. Az Új Barázda Tsz-ben a szemle résztvevői gyönyörködtek a szép májusi határban. Szinte percről percre növekszik a zsenge kukorica. Most kezd virágoz ni a holland importból származó Hajósi példa Lapunkban is hírül adtuk, az üzemekben és a szőlőhegyen plakátok jelezték, a Széchenyi téren nagy tábla hirdette a Hajósi Sváb Népitánc Együttes mohácsi vendégszereplését. Május 15-én este a Bartók Béla Művelődési Központ szabadtéri színpadán 90 szereplő valódi német folklórműsort mutatott be. A falusi lakodalmak tréfálkozó, játékos táncait idézték föl. Feledésbe merülő gyermekjátékokat juttattak emlékeHANGSZORÓ HELYETT... A lakossághoz A Városi Tanács igazgatási osztálya és a BM Folyamrendészet mohácsi parancsnoksága közhírré teszi, hogy a Duna Mohács városi szakaszán a szabad strand kijelölése megtörtént. A fürdésre kijelölt hely a szigeti oldalon a Rév állomás és a Szabadság zátony közötti Duna-szakasz. Vízi sízésre a Szabadság zátony és a sziget közötti Duna-ág használható. Alacsony vízállás esetén ugyanezen a folyamszakaszon a város felőli partja mentén 150 szélességű sáv használható, de a hajóutat minden esetben szabadon kell hagyni. A Duna városi szakasza jobb partjának teljes hosszában tilos a fürdés. Tilos fürdeni továbbá a hajóutakban, a kompátkelőhelyeken, a vízkivételi műnél, a szennyvízbeömlések és az egészségre ártalmas egyéb vízbeömlések 100 méteres körzetében, valamint minden olyan helyen, ahol fürdést tiltó tábla van elhelyezve. A bólyák- kal körülhatárolt szabad fürdőhelyre vízijárművel behatolni, ott csónakot, vagy egyéb vízi járművet kikötni tilos. A tragikus kimenetelű balesetek megelőzése érdekében minden fürdőző tartsa be az előírt szabályokat. retünkbe a szinte babaként ható óvodások és iskolások. Az együttes műsorára végig a könnyedség volt jellemző. „Hajósi fonó" című játékuk követendő példát mutatott a színjátékszerű népi hagyományok feldolgozásához és színpadi bemutatásához. Talán- Mohácson is lenne mihez nyúlni? Megszívlelendő a hajósiak más példája is: a különböző korosztályokat képviselő szereplők nagy száma, az idősebbek önfeledt éneklése a népi kultúra szélesen ható örökségét mutatta. Vajon nálunk milyen a kultúrálódási igény? Kell-e a mohácsi németeknek ilyen műsor? A kétkedést és kérdőjeleket a szereplőknél kisebb nézőszám sugallja. Jó lenne legközelebb bizonyítani, hogy nincs igénynélküliség, hanem a körülmények és a szervezők nem eléggé hatékony munkája miatt maradtak sokan otthon! Müller Géza elöhajtatott burgonya. Jól fejlődnek a kalászosok is. A tsz kertészetében a fóliasátrak alatt nagy munkában van a női kertészeti brigád, szedik az uborkát és a paradicsomot. Sajnos a szép határ képét megbontja a kölkedi részen a jégverés következtében tönkrement gabonatábla, a nyuszói részen pedig a helyenkénti belvíz. Megállapítható, hogy mindkét gazdaság jól felkészült a határszemlére: a majorok rendezettek voltak, a gazdasági utak állapota kielégítő. A siklósi vár tanácstermében kedden délután a Baranya megyei és Pécs városi Idegenforgalmi Hivatal sajtótájékoztatót tartott. A tájékoztatóra a két idegenforgalmi hivatal új, panoráma autóbuszainak bemutatása alkalmából került sor. E tájékoztatóra a kényelmes autóbusszal elvitték Mohács város párt-, tanácsi szerveinek, üzemeinek, intézményeinek képviselőit. A sajtótájékoztatón arra kértük Tiszai Lászlót, a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal helyettes vezetőjét, hogy ismertesse olvasóinkkal a Mecsek Tourist mohácsi fejlesztése elképzeléseit: — Nem volt véletlen, hogy a mohácsiakat vittük elsőízben új társasgépkocsinkkal erre a rövid bemutató útra - mondta Tiszai László. — Ugyanis Mohácson kirendeltségünknek pillanatnyilag még semmiféle szálláslehetősége nincsen — nincs szállodánk, motelünk, turista- szállónk, kempingünk - sőt a legnagyobb sajnálatunkra a fi| zetővendég-szolgálatot sem tud- ! juk bővíteni. így arra törek- I szünk, hogy o mohácsi lakosság I utazási igényeit a legteljesebb j mértékben segítsük kielégíteni. Szolgáltatásaink is ezt a célt szolgálják: így az utóbbi időben vezettük be a menetjegy- árusítást, a szállósközvetítést, az ajándéktárgyak árusítását, új autóbuszunkkal a csoportos utaztatást tesszük kényelmesebbé, kulturáltabbá. Rövidesen megkezdjük a külföldre szóló menetjegyek árusítását is.- A szálláslehetőséget tervezik-e bővíteni? — Mohács város Tanácsa az Idegenforgalmi Hivatal és o MÉSZÖV elvileg megállapodtak egy turistaszálló és étterem építésében. Reméljük, hogy ez a terv még ebben az ötéves tervben realizálódik. Ha a turistaszálló felépül a Duna-parti fürdővárosba érkező vendégeinket ott helyben tudjuk elszállásolni és nem kell majd éjszakára Pécsváradra és Siklósra irányítanunk őket. A Dunavölgye Tsz-ben az idén 35 holdon ültettek káposztát. A kertészetben dolgozó női brigádok naponta 150—200 mázsa káposztát szednek le. A termés jelentős része a külföldi piacokra kerül: Csehszlovákiába, az NDK-bo, Ausztriába és az NSZK-ba. Rajztábor Nagykapornokon Lelkesen készülnek a Park utcai iskola tanulói a nyári tervük sikeres lebonyolítására. A negyven fős szakkör munkában termékeny, összeszokott közösséget alkot. A törzstagok már három éve dolgoznak együtt, Szántó Melánia tanárnő vezetésével. Ezen évek alatt a maan MOZI Kossuth: Szombat: Az élethez túl sok (6, 8). Vasárnap Don Quijote fiai (délelőtt 10 órakor, matiné). Az élethez túl sok (6, 8). — Hétfő: A győztes Robin Hood (6, 8). Kedd: A győztes Robin Hood (6, 8). Szerda: A győztes Robin Hood (6, 8). Csütörtök: Vietnam, amerikai szemmel (6, 8). Péntek: Vietnam, amerikai szemmel (6, 8). A Bartók Béla Művelődési Központ programja: Szombat: A Jókai óvoda évzáró ünnepélye (délután 6 órától) a művelődési központban. Vasárnap: A Koisós óvoda évzáró ünnepélye (délután 3 órakor) a művelődési központban. Kiállítás: Mai magyar festészet a Kossuth Filmszínház galériájában. szakkör tagjai több országos és nemzetközi pályázaton vettek részt, melyeken sikerrel szerepeltek, díjakat nyertek. A szakköri munkát az iskolai szünetekben is folytatják. Jelentős kezdeményezésük a nyári szaktábor működése. Az első nyáron az iskolában, tavaly nyáron Villányban szerveztek rajztábort, egyhetes időtartammal. Az idei nyáron június 9. és 19. között Zala megye festői tájait keresik fel. Táborhelyük Nagykapornok. A táborozáshoz a szükséges anyagiakat burgonya-szedéssel, gesztenye gyűjtéssel és a Dudorász Peti című mesejáték előadásával biztosították. A május 20-án és 21-én előadott mesejáték nagy sikert aratott az óvodások és kisiskolások körében. Reméljük a zalai impressziókból származó rajzokkal, festményekkel kiállításon is megismerkedhetünk - és így részesülhetünk a szakköri tagok ott szerzett élményeiből. Bauhoffer József Ez már luxus! Tarthatatlan állapot! A Dunavölgye Tsz vezetése joggal panaszkodik a mezőgazdasági gépalkatrész-ellátás hiányosságaira. A tízezer holdas gazdaság az elmúlt időszakban több igen hasznos mezőgazdasági gépet vásárolt. A növénytermesztés egy-egy munkafolyamatát gépesítették. Sajnos jónéhány gép azonban ott pihen a gépszínben. A szigetben szinte nélkülözhetetlenek az Sz—100-as traktorok. Jelenleg két traktor áll, kijovitani nem tudják, mert nincs megfelelő alkatrész. Érdemes megemlíteni egy ilyen traktor ára 400 ezer forint Az aratásnál nélkülözhetetlen kombájnok javítását is gátolja a különböző alkatrészek hiánya. Nincsen többek között variátor ékszíj, szeleié ékszíj, gumilapát, ferdefelvonó lánc, hengerhüvely, dobkosór, csapágy, megfelelő láncok és fogaskerekek. A tsz az alkatrészeket már jó régen megrendelte az AGROKER-től. A válasz: az igényt kielégíteni nem lehet, a megjelölt alkatrészek országos hiánycikkek. A szóban forgó gépek nagyon drágák, mert nem dolgoznak. Ez pedig már luxus! ... Úgy gondolom, az illetékeseknek meg kéne találni valahogy már végre a megoldást! (m) Orvosi ügyelet Május 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap dr. Hüber György az ügyeletes, ügyeleti szolgálat szombaton délután 4-től 6 óráig, vasárnap délelőtt 9-től 11 óráig a Dózsa György út 4. szám alatti rendelőben. Dr. Hüber György lakása: József utca 15. Telefon: 495. Az elsők közül Kevesen mondhatják el magukról, hogy még 37 éves korukban is úttörők. Miskey Ottó, az Öntödei Vállalat párttitkára ma is az, a Park utcai Általános Iskola úttörócsapctánc k fisz. teletbeli tagja. Nem véletlenül döntöttek a Park utcai pajtások Így, hiszen Miskey Ottó az első úttörők egyike volt az országban, sőt ő volt a csillebérci úttörőtábor egyik első „kispostása". A dokumentumokat úttörő tagságáról még ma is őrzi és a közelmúltban megnyílt ,,25 éves az úttörőmozgalom" című kiállításra kölcsönadta a rendező szerveknek. így a mohácsi úttörők láthatják Miske y Ottó 1946-os keltezésű úttörőigazolványát, ugyancsak ez évben kiállított őrsvezetői tanfolyam elvégzését igazoló dokumentumot, az 1948—49-es őrsvezetői táborok igazolványát. A kiállítás egyik legbecsesebb darabja annak az emlékbélyegzőnek a lenyomata, melyet 1948-ban az Úttörő Köztársaság megnyitásának tiszteletére készítettek. — Mindenre úgy emlékszem, mintha ma történt volna. Akkor 1946-ban 12 éves gyerek voltam. Ekkor alakítottuk meg a 13-as számú Bartók Béla Úttörő- csapatot, amely területi jelleggel működött Budapesten, a Wekerle-telepen — mondja Miskey Ottó. — 80 tagú úttörőcsapatunk az ekkor szervezett első iskolai napközis táborokból verbuválódott. — Milyen volt az úttörőélet? — Az MKP kispesti szervezetének irányításával kultúrműsorokat tartottunk a lövároskör- nyéki településeken és a dorogi bányavidék falvaiban. — Nagyszerű énekkarunk és szin- játszócsoportunk volt. — Honnan származik a csillebérci úttörőtábor postai emlékbélyegzője? — A 72-es postahivatalban 30 társammal együtt elvégeztem az első úttörőpostás tanfolyamat. Abban a szerencsében volt részem, hogy a tábor megnyitásának napján elsőként én láttam el a csillebérci postán a felvevő szolgálatot. — Az első szolgálat élményei? — Erre a napra mindig emlékezni fogok. A postán adták tel a világ minden tájáról oda- sereglett újságírók a legkülönbözőbb nyelveken hirlap-távira- taikat. Alaposan megizzadtam. Hiszen nyelveket nem tudtam, igy a központi távírdának betűzve továbbítottam a táviratokat. Két évig pcstáskodtam, majd egy évig ifivezető voltam. Aztán elszaladt az idő felettem is, kinőttem az úttörőkorból. — Mi a véleménye a ma úttörőiről? — Mi sokkal önállóbbak voltunk, mint a mostani gyerekek. Ki kellett verekednünk helyünket. Az MKP segítségével mi minden alkalmat megragadtunk arra, hogy demonstráljuk az új, szabad, szocialista gyermekmozgalmat. (Mécs) • hírek ® KIÁLLÍTÁS. Borsos János, az MSZMP Mohács városi bizottságának titkára május 15-én délután 120 résztvevő jelenlétében nyitotta meg az úttörő- mozgalom 25 évét bemutató kiállítást.' Az előadó megemlékezett az úttörőszervezet történetének fontosabb állomásairól. Sürgette a várost mozgalom történetének megírását. A kiállítás ízelítőt ad a mohácsi úttörőcsapatok múltjáról és az úttörőélet romantikájáról, TÁRSADALMI MUNKA. A Park utcában, a panel házak előtt mintegy 80 lakó pénteken, szombaton és vasárnap társadalmi munkában a háztömbök előtt parkosított. Az elhelyezett viráganyagot a Városgazdálkodási Vállalat biztosította. VIZSGÁLAT. A Városi Tanács egészségügyi csoportja elvégezte a köz- és közhasználatú kutak vizének vizsgálatát. A nagy melegre való tekintettel szükségesnek tartották újabb hat kilométer hosszú vezeték üzembehelyezését tekintettel arra, hogy a magasabban fekvő területek vízellátása nem volt kellőképpen biztosított. ÚJ SILÓ. Az elmúlt héten a mohácsi Új Barázda Termelő- szövetkezetben átadták a szakosított sertéstelepen a 4x60 va- gonos terménytároló silót. Az evezősök sikere Eszéken A Mohácsi Torna Egylet evezős szakosztálya, az Eszéki Evezős Klub meghívására május 15-én és 16-án kétnapos vendégszereplésen vett részt Eszéken. A versenyre 15 fős evezősgárda utazott Jugoszláviába. Az evezősversenyt május 16- án, délelőtt tartották meg tíz versenyszámban a Dráván. A viadalon a versenyzőkön kívül még öt jugoszláv egyesület, Eszék, Újvidék, Szabadka, Pan- csevó és Vukovár vett részt. A mohácsi evezősök hat versenyszámban indultak és 3 első, 2 második, valamint 2 harmadik helyezést értek el. Ezzel az eredményükkel a mohácsi sportolók a nem hivatalos pontversenyben is az első helyre kerültek. Az eszéki evezősökkel a kapcsolat rendszeres lesz. Ennek megfelelően az augusztus 20- án megrendezésre kerülő hagyományos Duna Kupa versenyünkön részt vesznek majd. — Háromszobás családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Mohács, Arany János utca 3. MOHÁCSI NAPLÓ Szerkesztőség: Mohács, Szabadság út 4. Telefon: 617. V