Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

Komlói Napló

tíomiöi napló i. évfolyam, 17. szám A DUNÁNTÚLI NAPLÓ KOMLÓI OLDALA 1971. ÁPRILIS 29. Sikeresen zajlott le a vasárnapi szavazás Május 7-én alakul meg as új tanács Pártunk tizenöt éve töret­len politikáját, s ennek he­lyi eredményeit és perspek­tíváit ismerve és helyeselve járult az urnák elé vasárnap Komló lakossága. A 35 sza­vazókor közül jónéhány már hajnali 6 óra előtt kinyitott, s elsőként a munkába igyek­vő dolgozók adták le szava­zatukat. Az esősre fordult időjárás sein tudta csökkenteni a ko­radélelőtti órák „csúcsforgal­mát": 9 óra és fél tíz között például a kenderföldi sza- vazókörckben a választópol­gárok több mint 60 százaléka már leadta a' „voksot”. Igen kedvező hírek érkeztek a vá- j rosi választási irodára más városrészekből is. s mielőtt í az első részeredmények hi­vatalos közlésére sor került volna. 3 külterületi szavazó­körből jelentették a szavazás befejezését. . Délelőtt 11 órakor összesí­tették a részeredményeket. Ekkor már 5 körzetben vé­geztek a munkával, s a vá­ros egész területén a név­jegyzékben szereplő választó- polgárok 63—70 százaléka le­szavazott. A délutáni órákra a lesza­vazottak részaránya 90 szá­zalék fölé emelkedett, s egy­re több szavazatszedő bizott­ság kezdhette meg a szava - zatok összeszámlálását. A városi választási elnökség es az országgyűlési választóke­rületi bizottság tagjai elisme­réssel állapították meg. hogv Komló lakosságának döntő többsége öntudatos fe'e'ősség- érzettel tett eleget állampol­gári kötelességének. Ezt bizonyítja az összesített eredmény is. amely szerin' a választói névjegyzékbe fel­vett polgárok 98.4 százaléka adta le szavazatát. Jazbinsek Vilmos országgyűlési képvise­lőjelölt az érvényes szavaza­tok 99.6 százalékát kapta, a 80 tanácstagi választókerület­ben jelöli 82 személyre pedig az érvényes szavazatok 98.5 százalékát adták le. A tanács- tagjelöltek minden választó- kerületben megkapták a megválasztásukhoz szükséges szavazatszámot, s abban a két kerületben, ahol kettős jelölés történt, ugyancsak egyértelmű eredményt hozott a választás. * Az országgyűlési választó­Fekete Sándor tegnap dél­előtt 11 órakor a város ve­zetőinek jelenlétében ünne­pélyesen átadta a képviselői I megbízólevelet Jazbinsek Vil­mosnak. A megválasztott 80 tanács­tag megbízólevelének átadá­sára ugyancsak tegnap dél­után 3 órakor került sor a Városi Tanács nagytermében. Az új tanácstagokat Kádár Német Báláné, a HNF Városi Bizottságának titkára köszön­tötte. majd Hartmann János, a választási elnökség elnöke adta át a megbízóleveleket. Az újjáválasztott városi ta­nács alakuló ülésére május 7-én, 9 órai kezdettel kerül sor. Ez alkalommal választ­ják meg a végrehajtó bízott ság tagjait, a tanács elnökét és elnökhelyettesét, a megyei | tanácstagokat és — a megyei | tanács vb. jelölése alapján — kinevezik a végrehajtó bi­zottság titkárát. mmmm Életmentők Kirkovics Kati és Szőcs Viki kissé feszélyezetten állt a ken- j derföldi iskola tornatermében. I Mögöttük felsorakoztak paitá- i saik, a Gábor Áron raj tagjai. Balról az énekkar, szemben, az ..elnökség” asztalánál Palkó Sán­dor, a Baranya megyei Tanács vb-elnöke, Gallusz József, a Városi Tanács vb-elnöke, Kos- teleczky Sándor, a Tűzrendé­szet megyei parancsnoka, Sza­mos József iskolaigazgató és fekete ruhában özv. Laurencsilt , Jánosné nyugdíjas pedagógus. A két hatodikos kislányban bizonyára ismét felidéződött az í a januári nap, amikor — paj­tásaikkal együtt szánkózva — ; felfigyeltek a Kazinczi utca egyik lépcsőházából égő ruhával, kétségbeesetten kirohanó Lau- rencsik nénire. Később, már amikor hóval és puszta kezük­kel eloltották a lángoló-parázsló ruhát és az idős asszonyt el­szállították. a mentők, akkor tudták meg, hogy a szenespin­cében, a gyertya lángja okozta a balesetet. j A gyerekeknek eszükbe se jutott tettükkel dicsekedni, ter­mészetesnek tartották, hogy „Az úttörő ahol tud, segít.”. Annál nagyobb volt a meglepetés, ami­kor az ünnenség előtt néhány nappal értesítés jött, hogy a Forradalmi Munkás-paraszt Kor­mány Életmentő Érdeméremmel tüntette ki kettőjüket. Palkó Sándor elvtárs, a ki­tüntetés átadásakor arról be­szélt, hogy életet adni és életet menteni a legnagyszerűbb dolog a világon, s hogy Kirkovics Katalin és Szőke Viktória cse­lekedetében egv nagy közösség, szocialista országunk nevelő ere­ügyi intézmények és a szö­vetkezetek dolgozói részére. A harmadik gyülekezőhe­lyet a Zrínyi Művelődési Ház előtt jelölték ki. Itt gyülekez­nek fél tízkor a Városi Ta­nács dolgozói, a tűzoltók, a pedagógusok, a Posta, a Vo­lán, a Betoniparí Vállalat, az üzemélelmezés és a vendég­látóipar, a kiskereskedelmi vállalatok, a Kenyérgyár, a BÉV, a termelőszövetkezet, a Hőszolgáltató Vállalat, a Tol­na megyei Építőipari Válla­lat, valamint az egyéb szö­vetkezetek dolgozói. Az ünnepre felkészült a kereskedelem és a vendéglá­tóipar is; a gyülekezőhelye­ken és az új piactéren alkal­mi árusítóhelyeken igyekez­nek étellel, itallal ellátni a j tömeget. Ismeretes, hogy má- ! jus elsején kezdődik a sze- \ zon Sikondán is, is ha az idő­járás lehetővé teszi, az ün­nep ezúttal is a hagyományos majálissal folytatódik. Schwarcz József ünnepi beszédét mondja Kitüntcics-átadás a Carbonnál Tegnap délután a Carbon Könnyűipari Vállalat dolgo­zói töltötték meg a Május 1. Művelődési Ház nagytermét. Itt került sor a múlt évi munka eredményei alapján elnyert Kiváló Vállalat cím és a . Megyei Pártbizottság által alapított kongresszusi versenyzászló átadására. Az ünnepségen Zseni Pál vállalatigazgató mondott be­szédet. Az elmúlt évi munka­sikereket értékelve visszate­kintett a vállalat egy évtize­des fejlődésére. Rámutatott arra, hogy az 1970-es eszten­dő nem rendkívüli év volt a vállalat életében, hanem csu­pán egy eredményes szaka­sza a hosszú ideje folyó cél­tudatos fejlesztésnek, s ez jellemzi majd a vállalat to- j vábbi tevékenységét is. amelynek során a fejlődés üteme még tovább gyorsul. A beszéd után Gallusz Jó­zsef. a Városi Tanács elnöke adta át a Kiváló Vállalat cí­met dokumentáló oklevelet, majd Földes Andrásné, a Ba­ranya megyei Pártbizottság osztályvezetője méltatta azo­kat az eredményeket, ame­lyeket a Carbon dolgozói a múlt évi kongresszusi ver­senyszakasz idején elértek, s amellyel elnyerték a kong­resszusi versenyzászlót. Az erkölcsi elismerés anya­gi megbecsüléssel is párosult: az ünnepség után mintegy 150 ezer forint jutalmat ad­tak át a legjobb dolgozók­nak, köztük 70 Kiváló Dolgo­zó oklevéllel, illetve jelvény­nyel kitüntetett személynek és a Szocialista Munka Üze­me címet elnyert lábbeli üzem dolgozóinak. Még két napig lehet megújítani az 1971. február 8 előtt beadott lakásigényeket. Mint már többször közöltük, az új lakásügyi jogszabályok szerint a lakásügyi hatóság a régi igénylések közül a jövőben csak azzal foglalkozik, amelye­ket 1971. április 30-ig megújíta­nak. A meg nem újított lakásigé­nyeket törlik a nyilvántartásból, j Az ilyen igénylő, ha április 30-a i után ad be igénylést, elveszíti I a régi lakásigénylésből származó j előnyöket, sorrendiséget. A megújításhoz szükséges új ) mintájú lakásigénylő lap a váro­si tanács lakásügyi előadójánál és portáján szerezhető be a hi­vatalos idő alatt. Lakásigénylést adhat be: — akinek nincs önálló lakása; — van lakása, de az nem éri el a jogos lakásigényének mér­tékét (pl. egyszobás lakásban 4 tagú család); — van megfelelő méretű laká­sa, de ez műszaki, vagy egész­ségügyi szempontból nem meg­felelő ; — van lakása, de életkörülmé­nyeinek jelentős megváltozása következtében (pl. más város­ban dolgozik, mint ahol lakik) már nem felel meg részére. HÍREK Április 22-én, Lenín születésé­nek ioi. évfordulóján az MSZMP Báranya megyei Bizottsága Lenin emlékplakettet adományozott öt komlói propagandistának: dr. Fekete Sándornak, Golváth Já­nosnak, Kádár Német Bélának, Horzsa Sándornak és György Fe­rencnek. rf)rő p a (j a n disták Vérbeli, igazi propagandis­ták mind az öten. a szó ne­mes értelmében. Olyan em­berek, mi több: Olyan kom­munisták ők, akik nemcsak magyarázzák. de minden cselekedetükkel, magatartá­sukkal hirdetik a párt ideo­lógiáját és politikáját. Sza­vaiknak is a tetteikben meg­nyilvánuló meggyőződés ad hitelt. Dr. Fekete Sándor, a Dél­dunántúli Kőbánya Vállalat igazgatója. Sikeres ember; épp az előző lapszámunkban tudósítottunk arról a kitünte­tés-sorozatról. amelyet a vál­lalat az ő vezetésével ért el. Tudom, hogy ez a megálla­pítás sérti Fekete elvtárs sze­rénységéi. de a tények ön­magukért beszélnek. A vezető és a vezetett kollektíva ér­demei elválaszthatatlanok ugyan, de feltételezik egy­mást. Témánk szempontjából ezek után csakis az lehet kér­déses. hogy a vállalati igaz­város üzemeit, hol tanítvá­nyokat toboroz, hol az okta­tás feltételeit igyekszik job­bá tenni. Ennyi igyekezettel már egy hegyet összehordha­tott volna, de számára nincs nagyobb öröm, mint felnőtt embereket megtanítani arra, amit idejekorán — ilyen, vagy olyan okból — nem ta­nulhattak meg. A provagan- da-munka? Ezt is a hivatá­sának érzi, felkészült, jó elő­adó. És ebben is fáradhatat­lan. György Ferenc kőbányász, j Jelenleg ugyan a Kőbánya Vállalat személyzeti vezetője, de büszke arra. hogy apja, nagyapja is a követ törte, s ö 13 éves korában csatlako­zott a ..dinasztiához'’. Min­denért, amit életében meg­szerzett, tudást, tapasztalatot, meggyőződést, kemény mun­kával fizetett. 1949-től pro­pagandista, mindig és min­denütt vitatkozó, érvelő em­ber. — A marxizmus — mondja — nem ünneplő ruha. amit alkalmanként elővesz az em­ber a szekrényből. Hétköz­napi nyelven, a hétköznapi tényekkel kell magyarázni, terjeszteni, hiszen a hétköz­napjainkat akarjuk szebbé tenni vele. B. J. — SZAKKÖRI KIÁLLÍ­TÁS NYÍLIK április 30-án, délután 3 órakor a Május 1. Művelődési Ház kiállító ter­mében. A várossá nyilvání­tás 20. évfordulója jegyében rendezett bemutatón a Mű­velődési Házak és az Ipari Szakmunkásképző Intézet szakköreinek legsikerültebb munkáit láthatja a közön­ség. j — SIKERREL, SZEREPELTEK a múlt hét végén Dunaújváros­ban a dr. Münnich Ferenc em- j lékére rendezett középiskolás j kézilabdatornán a komlói csapa- ! tok. A Kun Béta Gimnázium i fiU csapata első helyezést ért el és elnyeri e a vándorserleget. ; Medgyessy László a torna leg- i jobb kapusa címmel tért haza. A Steinmetz Szakközépiskola leánycsapata harmadik helyezeti i lett, megnyerte a sportszerüségi t versenvt, Czéder Eva a legjobb góllövö volt. ! — .4 VÁROSI NŐBIZOTT­i SÁG Nöklubjának soron kö- ! vetkező összejövetelén — i május 4-én, kedden 17 óra- \ kor a Május 1. Művelődési I Házban — dr. Dombay Sa­rolta, ideggyógyász szakor­vos tart előadást az ideggyó­gyászati problémákról. — KOMLÓI BIBLIOGRÁ­FIA szerkesztésével bízta I meg a Városi Tanács dr. Babits András tudományos kutatót, az MTA Dunántúli j Tudományos Intézetének ve­zetőjét. A mű a Komlóról I szóló valamennyi fontosabb | kiadvány címjegyzékét tar­talmazza majd. — AZ AF1T GÉPKOCSIS ZER- VIZ építésének előkészületeit, még az idén megkezdik a Be­tonipari Vállalat telepének szom­szédságában. A felvonulási es földmunkákra :i millió forintot fordítanak. gató — aki természetszerűleg ..direkt’’ módszerekkel törek­szik jobb eredményre — mi­képpen tud élni a propagan­da közvetett, „másodlagos” eszközeivel? — Sohasem ereztem ellen­tétet a kettő között. Mint propagandistának, a gazda­ságpolitika, s ezen belül is az új gazdaságirányítási rendszer a fő területem. Ha a gazdaságpolitikai elveket a helyi gazdasági gyakorlat fé­nyéinél tudom magyarázni, sokkal érthetőbbé és meg­győzőbbé válnak. S mint igazgatónak, sokkal könnyebb együttműködnöm olyan em­berekkel. akik nemcsak a napi gyakorlat tényeit, de az általánosabb összefüggéseket is ismerik. További fontos szempont, hogy személy sze­rint is sokat tanulok, miköz­ben másokat igyekszem taní­tani. Szinte szóról-szóra ugyan­ezt mondta Golválh János is, a Városgazdálkodási Vállalat igazgatója. Irodájának köny­vespolcán, a tömött rendben sorakozó kötetek közül két album címlapjával kifelé fordítva áll. A két cim hit­MOZIMÜSOR MÁJUS t. Április 29—május 2-ig: Sárika drágám. Magyar film. Május 3—3-ig: Marie szeszélyei. Magyarul beszélő, színes fran­cia film. Előadások kezdete: 4. tí. 8 óra­kor. MATINfi vallásnak is beillik: „Mun­kás napok, harcos évek”; „A mi negyedszázadunk”. ő maga is meglepődik, amikor felhívom rá a fi­gyelmét; semmi szándékosság nincs a dologban. Ezek az apró ösztönös megnyilvánu­lások is elárulhatnak lénye­ges dolgokat: csakis a meg­győződés, a hittel és akarattal végzett munka ver gyökeret az ember tudatának mélyén. Kádár Német Béla ugyan­csak vezető beosztású gazda­sági szakember; a Szénelőké­szítő Üzem főkönyvelője. Emellett a Mecseki Szénbá­nyák Pártbizottságának egyik vezető propagandistája és a Marxizmus—leninizmus Esti Egyetem komlói tagozatának tanára. Rendkívül precíz, halk beszédű ember. Szavait és érveit mindig pontosan méri, s mert tanítványait biztos kézzel igazítja el a mégoly bonyolult anyag rész­letei között is, igen solzan tisztelik öt. Horzsa Sándor pedagógus; a dolgozók általános iskolá­jának vezetője. Amolyan mo­dern néptanító alkat. Renge­teget nyüzsög mozog, járja *. Május 2-án: Isten hozta őr­nagy Ur. Színes, magyar film. ZRÍNYI Április 29—30-ig: Traianusz oszlopa I.. II. Magyarul beszélő, színes, ro­mán—NSZK film (dupla helyár). Május 4—5-ig: Az Angyal vér­bosszúja. Magyarul beszélő, színes, angol film. Előadások kezdete: fel 4, fél 7 órákat» — KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSASJÁTÉKOT rendez­nek ma este 6 órai kezdettel a Zrínyi Művelődési Ház ifjúsági klubjában. A játék­vezető Tímár István festő­művész lesz. — IFJÚSÁGI VEZETŐ­KÉPZŐ tábort építtet a Ba­ranya megyei KlSZ-bizott- ság Sikondán. A több millió forintos beruházással épülő állandó jellegű intézmény földmunkáit a közelmúltban kezdte meg a Komlói Vá­rosgazdálkodási Vállalat. — DOKUMENTUM-FILM ké- szül Komlóról. A város jubileu­ma alkalmából forgatott 40 per­ces alkotás laboratóriumi mun­kái befejezéshez közelednek a Pécsi FÉNYSZÖV-nél. ftOMtOl NAPLÓ Szerkesztőség; «toroló, Lenin tél 4. Telelőn; W-iZ, U-äO/It* Május 1-c programja Délelőtt f elvonulás a Lénia téren Két nap múlva ünnepel­jük május elsejét. Városunk lakossága, üzemeink, intéz­ményeink dolgozói, tanulóif­júságunk, sportolóink lelke­sen. a hagyományoknak meg­felelően, egyszersmind Kom­ló várossá nyilvánításának húszéves, s az úttörőmozga­lom megalakulásának ne­gyedszázados jubileuma je­gyében készülnek a proletár­nemzetköziség ünnepére. A program szervezésével és lebonyolításával megbízóit Szakmaközi Bizottság a múlt hét végén ismertette a rész­letes tervezetet a vállalati szakszervezeti bizottságok ve­zetőivel. Eszerint a nagysza­básúnak ígérkező felvonulás — amelyen Komló lakossága is kifejezésre juttathatja a munkásszolidaritás, a világ­béke és a szocializmus épí­tésé melletti kiállását — délelőtt fél tíz órakor kezdő­dik. Elsőként a város úttörőcsa­patai vonulnak a Lenin tér­re, ahol a mozgalmuk jubi­leumát ünneplő pajtásokat az árkádsor előtt felállított díszemelvényről a város ve­zetői, és az elnökségbe meg­hívott kiváló dolgozók, s kü­lön dísztribünről az úttörő- mozgalom legjobbjai köszön­tik. A felvonuláson résztvevő dolgozók számára három gyülekezőhelyet jelöltek ki. A Kossulh-bánya előtti tér­ségen gyülekezve, az úttörő­ket követően vanulnak a Le­nin térre az Élüzem Kos- suth-bánya, az Anyagellátó, a Szénelőkészítő és a Gépko­csi üzem. továbbá Béta-akna és a Május 1. Ruhagyár dol­gozói, valamint a KBSK sportolói. A gyülekezés e he­lyen 9 órakor kezdődik. Negyed tízkor kezdődik a gyülekezés a Kossuth utcá­ban, a Karbantartó üzem előtti térségén a Kiváló Vál­lalat és a Szocialista Munka Vállalata címet elnyert Dál- dunántúli Kőbánya Vállalat, a Kiváló Vállalat címmel kitüntetett Carbon, to­vábbá Zobák-bánya. az Élüzem MÁV, a Vízmű Vál­lalat, az Aknamélyítő Üzem, a Karbantartó és Villamos Üzem, a Tanbánya, a Kutató- és Fúró Vállalat, a Város­gazdálkodási Vállalat, az Erő­mű, a DÉDÁSZ, az egészség­ÍCoszorüzás a Lenin-évfordulón Április 22-én délután 3 órakor, Lenin születésének 101. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget ren­deztek városunk főterén, a nagy forradalmár szobránál. A magyar és szovjet Himnusz elhangzása után Schwarcz Jó­zsef, a Mecseki Szénbányák Pártbizottságának tagja, á Pártbizottság osztályvezetője mondott ünnepi beszédet, méltatva Lenin életét, elmé­leti és gyakorlati munkássá­gát s emberi nagyságát. Ezt követően a Városi Pártbizottság nevében Neu­bauer József titkár és Hart­mann János osztályvezető; a Mecseki Szénbányák Párt- és Szakszervezeti Bizottsága, valamint gazdasági yezetése képviseletében Stier József, a pártbizottság. Markwart Ká­roly. a szakszervezeti bizott­ság titkára és Jazbinsek Vil­mos gazdasági főmérnök he­lyezett el koszorút a szobor talapzatán. A Városi Tanács nevében Gallusz József vb.- einök és Nagy Ferenc elnök- helyettes, a HNF Városi Bi­zottsága részéről Kiss István elnök és Kádár Német Béláné titkár, a Városi KlSZ-bizott- ság képviseletében Bogdán László titkár és Benczes Jó­zsef szervezőtitkár koszorú- zott. A Szakmaközi Bizottság koszorúját Tárnái János és Golváth János helyezte el, s résztvett a koszorúzáson a Carbon Könnyűipari Vállalat Lenin nevét viselő két szo­cialista brigádja is. Az ünnepség az Internacio- naléval ért véget.

Next

/
Thumbnails
Contents