Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-13 / 138. szám
mi. Június 13. DUNANTOU NAPLÓ b A marxista etika néhány problémájáról Batthyány Kázmér szobra Siklóson A SZOCIALISTA EMBERESZMÉNY, a szocialista ember erkölcsi arculata, a szocialista életmód erkölcsi alapelvei, az MSZMP valamennyi kongresz- szusának dokumentumaiban elsőrendű helyet foglalnak el. Nem véletlen, ha a marxista etika tudomány problémái napjainkban a szocializmus teljes felépítésének korszakában mindinkább növekvő érdeklődést keltenek, három lényeges mozzanatot különösen ki kell emelnünk. Először: az etika a marxista társadalomtudomány egyik diszciplikája, amely tudományos megalapozását a társadalom fejlődésére és a társadalmi viszonyokra vonatkozó tudományos tanokból nyeri, mindenekelőtt a történelmi materializmusból. Ez a kapcsolat azáltal realizálódik, hogy a történelmi materializmus alaptételeit a társadalmi élet és a társadalmi fejlődés etikai problémáira alkalmazzuk. Sok tudományos és oktató-nevelő munkát kell még végeznünk az új követelmények alapján fejlődő marxista etika tudomány sokoldalú kimunkálására és társadalmi térhódítása érdekében. Másodszor: Az etika fokozott mértékben válik tudománnyá azáltal is, hogy fejlesztése során azokból a gyakorlati követelményekből indulunk ki, melyeket a szocializmus építése diktál és a tudományos politika etikai aspektusainak fejlődése megkövetel. Az etikai mozzanatok itt éppen úgy eredményei, mint előfeltételei a kommunista mozgalom tudatos gyakorlatának. Harmadszor: a tudományos etika alapja végül a filozófia és etika egész történelmében gyökerezik. Természete- tesen Marx előtt és a marxista filozófián kívül nem volt tudományos etika és nem is lehetett. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a filozófia története nem mutatott fel ésszerű, esetenként egyedülálló eredményeket, melyeknek maradandó értékét át kell vinni a marxista etikába. Ugyanígy a mai polgári etikából is. Ennek előfeltétele nyilvánvalóan az, hogy pozitív kritikával az ésszerű mozzanatokat megszabadítsuk hamis elméleti burkaiktól, egyoldalúságuktól és egyéb fogyatékosságoktól. Ezeket az elveket az etikai oktatásban és kutatásban mindig szem előtt kell tartanunk. A MARXISTA ETIKAI KUTATÁSOK feladata, hogy egyrészt segítséget adjon egy új szocialista erkölcs egyre gyorsabb ütemű elterjedéséhez és győzelméhez, másrészt, hogy a bur- zsoá és kispolgári erkölcs kritikájával hozzájáruljon a reakciós és konzervatív erkölcsi maradványok minél gyorsabb kiszorításához. A marxista etikai kutatásoknak a felszabadulás előtti időkben nincs figyelemreméltó történelmi előzménye, azaz számottevő eredménye Magyar- országon. A marxizmus—lenininzmus klasszikusai megadták a marxista etika alapgondolatait, de nem foglalkoztak részletesen etikai kutatásokkal. Ezért a marxista etika, s ebben a kommunista erkölcs elméletének részletes kimunkálása olyan feladat, amely az etikával foglalkozó marxista filozófusokra várt. Az ismert tudománypolitikai felfogás hiányosságai következtében azonban 1945 után sem születhettek számottevő eredmények az etika területén. Az etikai kutatások kérdése lényegében 1956 után, egészen pontosan 1960—61-ben, az akadémiai távlati kutatási tervek elkészítésének időszakában került napirendre. Mi lesz a Jelenkor—Magvető sorsa? jellegűek voltak és hiányzott belőlük a marxista etika normáinak, kategóriáinak a szocialista építés gyakorlatával összhangban történő vizsgálata, az erkölcsi normák fejlődésének és egyáltalán az erkölcs fejlődésének történeti vizsgálata. A SZOCIALISTA ORSZÁGOKBAN, így nálunk is az volt a helyzet, hogy a marxista etikát a marxista filozófia egészen periférikus területének tekintették, ebből kifolyólag nem részesítették megfelelő figyelemben, a folyamatban lévő etikai kutatási törekvések pedig elszakadtak az élettől, a szocialista és kommunista építés gyakorlatától. A kutatásokban, ha csak egyes személyek teljesen egyéni törekvéseit nem számítjuk, a tervszerűt- lenség, az ösztönösség uralkodott, sőt az irányítás is nélkülözte a tudatosságot. Jellemző a magyarországi etikai kutatások elmaradottságára, hogy 1945-től 1961-ig egyetlen etikai tárgyú monográfia jelent meg, ez is történeti jellegű. A Magyar Filozófiai Szemlében sem jelent meg 1960-ig önálló etikai tárgyú tanulmány, mindössze Heller bírálata látott napvilágot. Már akkor igényként merült fel a Filozófiai Intézetben egy, a kutatást ösz- szefogó és támogató etikai szekció kialakítása, e tekintetben azonban azóta sem történt előrelépés. Tarthatatlan helyzet, hogy a 72. számú akadémiai főfeladaton belül folyó filozófiai kutatások tématervében még 1965- ben sem, de a tudománypolitikai irányelvekkel ellentétben, a mostani távlati kutatási tervben sem szerepel etikai tárgyi téma. Ennek ellenére is előrehaladtunk és ma már elmondható, hogy a magyarországi etikai kutatások a nemzetközi kutatások színvonalán állnak, bizonyos területeken előbbre is haladtak. Tucatnyi etikai tárgyú monográfia és csaknem ennyi kandidátusi értekezés látott napvilágot az utóbbi tíz esztendőben. Nem beszélve arról, hogy száznál is több tanulmány jelent meg különböző elméleti folyóiratokban. Az 1961-es felmérés szerint 24 elvtárs foglalkozott etikai tárgyú témákkal. Ebből a létszámból ketten a Filozófiai Intézet tudományos kutatói voltak, 22-en pedig a marxizmus—leni- nizmus (filozófia) tanszékek oktatói. Ezekben az években rohamosan megnövekedett az etika iránt érdeklődő oktatók, illetve kutatók száma, melyet az 1963-ban és 65-ben megtartott I. és II. Országos Etikai Konferencián szereplő előadások és a velük kapcsolatos viták is szemléltetően bizonyítanak. Bár az etikai konferenciák alapvetően az oktatást voltak hivatottak segíteni, ezen a kereten túl a tudományos kutatás helyzetével kapcsolatban is mércéül szolgáltak. Ugyanis a 72. számú feladaton kívül folyó etikai témák többségükben a konferenciák napirendjére kerültek. A rendelkezésre álló adatok szerint ma sem végeznek többen tudományos kutató munkát az etika területén, mint az első felmérés idején. A létszám természetesen egymagában nem sokat mond. A probléma ott van, hogy a bejelentett témák kutatását nem folytatják kellő ütemben, vagy a produkált eredmények nem mindig ütik meg azt a szintet, amelyet a szak- folyóiratok megkövetelnek. Nem 'ehetünk megelégedve mindenben az aspiránsok munkájával sem. Sok nehézséget okoz a tudományos kutatómunkában, hogy a kutatók témáik feldolgozásához eddig kevés anyagi és elvi támogatást kaptak, másrészt egyesek nem is igényeltek ilyen jellegű támogatást és túlzottan egyéni megoldásokhoz folyamodtak. Nehézséget okoz az is, hogy a Filozófiai Intézet ma sem fordít kellő gondot az etikai témák kutatására és az etikai kérdésekkel való foglalkozásra. Bár az Etikai Bizottság javaslatára történt előrelépés a szervezettség, a tervszerűség, a feladatok konkrét meghatározása, a rendelkezésre álló ercjk és lehetőségek felmérése terén azonban még mindig nem sikerült teljesen kiküszöbölni a kutatás területéről a spontaneitást. Egy etikai szekció kialakítása a Filozófiai Intézetben, valamint egy etikai tanszék létrehozása az ELTE-n — melyet már korábban is javasoltunk — talán változtathatna a jelenlegi helyzeten. A feladat ma már világos előttünk. Az akadályok elhárításával együtt tudatosítanunk kell, hogy nem lehet kielégítő és meggyőző választ adni a kommunista erkölcs alapproblémáira, ha egyidejűleg nem folyik rendszeres elmélyült kutatás a marxista és a kommunista erkölcs sokoldalú kimunkálásán, a reakciós etikai nézetek kritikáján és az etika történetének kritikai áttekintésén. Lényegében pedig: az etikai kutatás és az etikai viták központi jelszava, „a közelebb a társadalmi valósághoz”, a tudományos színvonal emelésének követelményével egységben jelentkezik. Nem túlzás szerintünk azt mondani, hogy a marxista etikát, az erkölcsi tényezők szerepét úgy kell tekintenünk, mint a mai társadalmi, gazdasági fejlődés szabályozási rendszerének vezetésével és irányításával összekapcsolt problémát, mint a társadalmi fejlődés tudatos vezetésének, irányításának rész- problémáját, melyet, mint nélkülözhetetlen eszközt integrálnunk, tanulmányoznunk és hasznosítanunk kell. A feladat még világosabbá válik előttünk, ha arra utalunk, amit a marxizmus klasszikusai nyomán mindig hangsúlyoztunk: hogy a szocialista erkölcs az emberek kapcsolatának specifikus szabályozója, hogy a fejlődés során az állami és jogi szabályozást az erkölcsi fogja felváltani, hogy a politikai, állami kapcsolatok egyszerű erkölcsi kapcsolatok rendszerévé, a társadalmi élet erkölcsi rendjévé válnak. A KÉRDÉSNEK ilyen felvetése természetesen csak szocialista feltételek mellett ésszerű és gyümölcsöző. Mert csak itt válik az erkölts a társadalmi fejlődés döntő hajtóerejévé, olyan eszközzé, melynek segítségével a társadalom tudatosan irányítja és vezeti önmagát. Csak a szocializmusban válhatnak a társadalmi kapcsolatok növekvő mértékben valóban erkölcsi jellegűvé. Csak a szocialista rendszerű társadalomban fejlődhetik ki az egységes erkölcs, melyet hosszú történelmi tapasztalatok igazolnak. Ma már tudjuk, hogy ez a folyamat sokkal bonyolultabb, mint ahogy ezt korábban bármikor is gondolhattuk. Csikszentmihályi Róbert, aki Siklós új szobrát készítette, jelenleg Szentendrén él, fiatal szobrászművész, 1965- ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Mesterei Szabó Iván és Pátzay Pál voltak. Fiatal kora ellenére több önálló vagy társas kiállítás van már mögötte, előbb az Eötvös Kollégiumban, az angyalföldi kultúrházban, a ferencvárosi pincetárlaton állított ki, majd az idén a Műcsarnok rendezett műveiből tárlatot. Szobrai már több- helyütt láthatók: a tiszadobi gyermek- városban áll Vaddisznó című szobra, Dániában egy szakszervezeti üdülőben Az utolsó szarvas emlékműve című öntöttvas-alkotása, Székesfehérvárra egy nagyobb kútfigurát készített. Békésre egy Anya gyermekével szobrot. Az új váci zeneiskolába most készít egy fa domborművet. A siklósi megbízatással kapcsolatban az» kérdeztük tőle, mit tudott Batthyány Kázmérról, hogyan állt neki a feladatnak, hogyan vélekedik róla ma, amikor a szobor elkészült. — Siklóshoz, noha többször jártam ott, különösebb szálak nem fűztek. Batthyány Kázmérról sem tudtam azelőtt semmit, bevallom. De csodálom Siklóst, azt a művészetszerető légkört, ami már eddig is rangossá tette ezt a helyet, s amikor megismerkedtem Batthyány életével, már nemcsak hiteles arcvonásait, hanem az ő típusát, a szép, finomjellemű, nemes, érző embert is ábrázolni akartam. Úgy érzem, megvalósítottam, amit szerettem volna. A történelmi téma úgy jött a segítségemre, hogy formai alapgondolattá lett: a gallér-motívum révén. Szólnom kell a szobor helyéről: ennél ideálisabbat elgondolni sem lehetne. Ha a szobor jól sikerült, akkor azt részben éppen kitűzött helye inspirálta. * Tehát ki is az a Batthyány Kázmér, akinek Siklós szobrot állíttatott, s akit a fiatal szobrászművész megörökített? Gróf Batthyány Kázmér egyike a reformkor neves politikusainak. 1807-ben született, ifjúkorát kora hasonló származású nemes ifjaihoz hasonlóan tölti. Sokat utazik Nyugat-Európábon, ami később azért lesz jelentős, mert a liberális eszmékkel ekkor ismerkedik meg. Életrajzírói feljegyezték, hogy csak hazatérése után tanult meg magyarul. Az 1839—40-es országgyűlésen már mint az ellenzék egyik jelentős képviselője szerepel. Korát megelőzve örökváltság szerződést köt több falujával, birtokain óvodákat, iskolákat- alapít. 1848. április 22-től Baranya főispánja, majd kormánybiztosa. A birtokai közé tartozó siklósi vár négy ágyúját is a forradalom védelmére ajánlja fel. 1848 őszén Mohácson népfölkelést szervez, majd megtisztítja a Dráva— Duna szögét Jelasics csapataitól. 1849. május 2-től augusztus 11-ig a Szemere-kormány külügyminisztere, majd Világos után követi Kossuth Lajost az emigrációba. 1851-ben Párizsba megy, emlékiratain dolgozik, 1854- ben hal meg. Az 1960-ban történt felmérés alapján megállapítást nyert, hogy a marxista filozófiának egyik legelmaradottabb területe hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt a marxista etika. A nemzetközi és hazai kutatásokat egyaránt az jellemezte a 60-as évek elejéig — és jellemzi lényegében napjainkban is —, hogy a filozófusok ke resték és keresik a marxista etika kidolgozásának útjait. Az addig megjelent munkák inkább általános, elvont Készült rövidítve, a Pécsett 1971. június 16—17—18-án megrendezésre kerülő Országos Etikai Konferencia bevezető referátumának a résztvevők számára előre kiküldött szövege alapján, dr. Kiss István egyetemi tanár, az Etikai Bizottság elnökének előadásának felhasználásával. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésekor a Magvető vidéki „leányvállalatai" régi formájukban megszűntek. Tehát a Jelenkor—Magvető, mint kiadó nem létezik, mivel azonban Pécsett és a Jelenkor vonzáskörében jelentős írói bázis él, a Magvető továbbra is fenntart egy helyi lektorátust, és lehetőséget nyújt arra, hogy a lektorátus és a folyóirat ajánlása alapján elfogadott művek „Jelenkor—Magvető’^ jelzésű sorozatban jelenjenek meg. A lektorátusnak a kiadó által megbízott két vezetője Pá- kolitz István és Tüskés Tibor, s ők egyben a sorozat szerkesztői is. A sorozatnak külön pénzügyi kerete nincs, az elnevezés a gazdag bázis és az író-utánpótlást nevelő műhely megbecsülésének jele. Nemrégiben Pécsett járt a Magvető Könyvkiadó igazgatója, Kardos György és főszerkesztője, Sik Csaba, Látogatásuk során megbeszélést folytattak Pákolitz Istvánnal és Tüskés Tiborral, a lektorátus vezetőivel, valamint Szederkényi Ervinnel, a Jelenkor főszerkesztőjével a Jelenkor—Magvető további sorsáról, lehetőségeiről. Az eszmecsere eredményéről megkérdeztük a beszélgetés két résztvevőjét. — A megbeszélések szerint a Jelenkor—Magvető a jövőben is megmaradna a Jelenkor körül induló fiatalok sorozatának. A már említett írói bázis és a jelentkező új tehetségek indokolttá teszik a Pákolitz István és Tüskés Tibor vezetésével működő kihelyezett lektorátus további működését. Mind a lektorátus, mind a Jelenkor szerkesztősége javaslatot tehet a Magvető kiadónak, s Kardos György ígérete szerint oz így ajánlott fiatal szerzőket a kiadó különleges gonddal kezeli — mondotta Szederkényi Ervin. — Mivel a Magvető lehetőségei korlátozottak s aligha remélhető, hogy valamennyi tehetséges fiatal és itt születő értékes mű helyet kaphat a sorozatban, ez a kiadási forma egyáltalán nem teszi feleslegessé a helyi könyvkiadást, amely ha ritkán is, de egyre rendszeresebben adott ki szépirodalmi műveket is. Sőt, örvendetes volna, ha ez még bővülne is. Tüskés Tibor, a lektorátus egyik vezetője a következőket mondotta: — Históriai tény, hogy a Jelenkor— Magvető kiadásában 1964 óta kilenc könyv jelent meg. 1964-ben a három fiatal költőt bemutató Lengő fényhi- dak c. közös kötet, 1965-ben Kende Sándor: Elárult élet c. regénye, 1966- ban Bárdosi Németh János: Vacsoracsillag c. kötete, Káldi János: Rába- parti elégia c. verseskönyve és Pákolitz István: Igazságos Mátyás c. könyve, 1967-ben Pál József: Kék ablak mögül c. verseskötete, valamint a Dunántúl c. antológia, 1969-ben Lipták Gábor: Vallomás a Balatonról c. könyve, 1970-ben Káldi János: A világító kapanyél c. kötete. A mostani beszélgetés további lehetőséget nyitott arra, hogy a folyóirat köré tömörülő és főként Pécsett élő fiatal írókat és költőket a Magvető Könyvkiadó fokozott figyelemben részesítse. Ugyanakkor helyes lenne keresni azokat a helyi módozatokat és lehetőségeket amelyek a Pécsett élő, különösen fiatal írók könyvbeli publikálását meg- könnyítenék. Marafkó László
