Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-28 / 124. szám
Halálozás fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jé édesapánk, . apósunk, nagy' apánk« SZELES FERENC Vilmáé u. 4. sz. alatti lakos, 76 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése május 31-én, hétfőn fél 4 órakor lesz e központi temetőben, A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam, apánk, testvérem, apósom, nagypapám és kedves rákon, BÁLINT FERENC Táltos utcai lakos, 68 éves korában, váratlanul elhunyt* Temetése 1971. május 31-én, hétfőn 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló csalód. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak a barátoknak, volt bojlársaknak, valamint á Pécsi Vegyesipari V. dolgozóinak és o Totó-Lottó Iroda dolgozóinak, akik drága halottunk, MÉSZÁROS LÁSZLÓ ny. r. szds. temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mind azoknak, akik szeretett halottunk, BENCZE FERENC temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az Aknamélyitő V vezetőségének, dolgozóinak, munkatársaknak, a Kövágószöllősi Alt. Iskola vezetőségének es diákjainak. A gyászoló család. DIVATOS NYÁRI ÖLTÖNYÖK, NŐI GYERMEKRUHÁK, SZOKNYÁK, BLÚZOK és FELSÖKABATOK nagy választékban, szelíd áron a Mecsek Áruház konfekció osztályán kaphatók, FIGYELMES KISZOLGÁLÁSI alias' 1 Központi íűtéses kazánI szerelést garanciával vál- ■ lul Balogh Lajos központi futésszeielö mester. Pécs, Gcldmark Károly utca 2. (SZK-val szemben), ül. emelet 26., du. 4—7-ig. szombaton reggel 7-től 5-ig.________________________ Lakásomon gépírást vállalok. ..Gyakorlott” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Beteg mellé gondozónőt keresek. Pécs. III. kér.. Százszorszép u. 12. Kovácstelep. UK« Belvárosi, két és félszobás komforttal, udvarral. 330 forint, újbérö főbérletí lakásomat elcserélném 1 szó bás. komfortosra. ..Sürgős’* jeligére a Hunyadi út.i hirdetőbe. Kicserélném háromszobás, földszintes, központi ftité- ses lakásomat egy kétszobás és egy egyszobás lakásra. ..Lehetőleg Szén. tröszt dolgozóval” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Elcserélném régibérü. 2 szoba, konyhás. előszoba, élés kamrás. PIK-lakáso mat úibérűre. ..Babuci” jeligére a Sallai u. hir- detőbe, Elcserélném pécsi, 400 négyszögöl gyümölcsös, kis házingatlanomat 2 szobás. PIK-lakásért. ,, Tulajdonjog” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe Tanárnő augusztus 15-től albérleti szobát keres. ..Fekvőhely van” Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélnénk IV2 szobás, komfortos, belvárosi. PIK. lakásunkat 2 szoba, összkomfortosra. ..Nyár előtt” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ____ K ülönálló, bútorozott szoba kis konyhával kiadó. Kertváros Gárdonyi Géza u. 57.___________________ K ét szoba, összkomfortos, távfűtéses, első emeleti, nagy erkélyes lakásomat elcserélném kisebb kertes családi házért vagy házban levő lakásért. ,,Magaslat előnyben” jeligére a Sallai u. hirdetőbe____ I dősebb néninek, bácsinak külön szobát biztosítok. ,, Megápolom” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______ I dős személynek 1 szoba, konyhás lakást adok. — ..Élete végéig” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. I Belvárosi házfelügyelői. 1 lakásom elcserélném főbérletre. ..Ráfizetés” jeligére a Bem u. hirdetőid. ingatlan aSi!»* KAGYLÓFOTEL. epedafugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! VÁJT A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. Ujzélandi nyulak. ketreccel. eladók. Nagyárpád, Kemény Zs. út 99. Veszek hálószoba-bútorokat. varrógépeket. reka- miékat heverőket. sezio- nckat. ágybetéteket, csőgarnitúrákat. mosógépeket, hagyatékot, fehér márványt, tűzhelyeket. Koltai Rákóczi ut 48. _____________ . .Zsuzsi” kézikötőgép eladó. .1000— Ft” Jeligére a Bem u. hirdetőbe. Egy kisipari, nyolckalapácsos daráló, mely csöveskukoricát !s darál, három lóerős villanymotorral el_ adó és egy Kékes Tv. — Pécs. Ady Endre 55< Kifogástalan állapotban levő sportkocsi eladó. — Cím: Uránváros. 39-eö Dandár u. 7 B. II. em. 1. Két heverő, két kagyló- fotel újszerű állapötbab eladó. Kossuth L. u. 63. I. 4 1 darab jó állapotban levő szabó-varrógép 700.— Ft-ért eladó. Érdeklődni: 39-es Dandár, u. 5/A. VII. em. 4. Kukorica eladó. Somfa u, 3. Pálos templomnál. 3 darab süldő, kb. 80 kg-mos eladó. Komló. Székely Bertalan u. 55. Mosógép és centrifuga eladó. Mátyás király u. 18. Megtekinthető 5 óra után. Boxer eladó. Pécs. Józisef A u. 12,__________________ H arkányban maradék téglát blokktéglát veszek. Levél: Pécs. Sallai u, 46. Campíngsátor. Csehszlovák, 4 személyes, teljesen új, eladó. Megye U. 18. Miklóséknál. Eladó 2 darab 200x20-as vasgerenda. Érdeklődni. Pécs, József Attila u. 8 /A., földszint 2. ____ Eladó nagyteljesítményű kalapácsos daráló motorral és egy Simson Stár. Bükkösd. Petőfi 15. Arató, .Eladó szeptemberi beköltözéssel 3 szoba, összkom- : íórtos családi' ház nagy 1 kerttel és melléképülettel. ‘ Abaligét. Petőfi út 34. Fonyódligeten. Fiume u. 9 sz. alatti, sarok villa, 147 négyszögöl telekkel eladó. Cím: Beck Sándor Fonyódliget. Népköztársa- ság u. 51. sz. _____• B alatonmáriafürdön 180 négyszögöl villatelek. eladó. Schneider. Pécs Újvilág u, 54. Egy szoba összkomfortot, egy szoba garzont, szövetkezeti vagy öröklakást vennék. Készpénzzel fizetek. „Anci” jeligére a Beih U. hirdetőbe. I STf négyszögöl »616.. pince. épület, építőanyag eladó. Magyurürögi út laj kól • buszmegállótól 30Ó , méter. Érdeklődni: Pécs, III.. Körösi Cs. S. Út ! 6 A- r- ~8: i Tésenfán ' beköltözhető. Családi ház gazdasági épületekkel. nagy gyümölcsössel. kocsiszínnél áron alpi. sUrgőáeh eladó. — Megtekinthető 3,1-1* á helyszínen. utána Boda Ferenc. Budapest. VIII., Bérkocsis, u. 23., Ház eladó. melléképüle- tekkel. Palkonya. Hartal T. Nagyárpád cn szántóföld., mely házhelynek alkalmas eladó. Érdeklődni: Nagy- árpéd. Fő tér 3. .alatt.... Eladó 350 négyszögöl sző. lő. vegyes gyümölcsfákkal, a Cserkút! Gépállomás felett. víz van. Hídvégi, Nagyárpádl út 5. Telefon: 32-40. este 7 után. ____. M agaslati úti. kétszobás öröklakás beköltözhetően eladó. ..OTP-vel együtt 270 000,— Ft” jeligére a Bem u. hirdetőbe.________ M ásfélszobás. uránváíosi, távfűtéses. szövetkezeti lakás eladó. ,, Ármegjelöléssel” jeligére a Bem u. hirdetőbe. _______ S zcntmiklósOn (Süvegdomb) új kétszintes épület 480 négyszögöl fiatal feZőlő gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni: UJmeésekalja. Dr. Münnich Ferenc u. 12 C. TV. em. 13. ajtó. Bertáiknál. Családi ház nagy' kerttel eladó. Megtekinthető mindennap 12 óráig. Pécs, Kiss Ernő u. 28. Werner Mátyás.______________ 1 SfcentlőrfnéeÁ. úém tejesen befejezett. 2 szoba. ösSZkomfortos ház. OTP- vel eladó. Érdeklődni: Dó,zsa György u. 5. ______ H árom szoba, hallos, ö&sz- I komfortos gyönyörű övök- j lakás ragyogó helyen, kértes családi házért el- ‘ éserélliétő. vagy 2 szobás cserelakássá í. beköltözne- . tőén eladó. Petőfi u. 29. Varga L; I. em. ^ _______ _ , Beköltözhető épület 385 j négyszögöl szőlő eladó. — j Nagyszkókó 18 B. gepiarmü 407-es Moszkvics jő állapotban levő éladó. Pécs, Szigeti út 57. CP JOÓO-es Skoda gépkocsi eladó. Érdeklődni 16.30-tól. Pécs. Nagy Jenő u. 37, ________________ M oszkvics 407-es jó ál- . lapotbán esetles részletre is eladó. Érdeklődni: Megyei Kórház. Garázs. Műszak) vizsgázott 500-aS Trabant sürgősen, könnyí. tóssiel eladó. Érdeklődni 17 után. III. kerület. Pollack M. u. 2, ty, 14. 900-as Wartburg. most vizsgázott eladó. Pécs, Kiss Eiiiö utca 31. sz- Mohácsi Imre. .lókarban levő CP-s rendszámú Skoda Combi, gara- zsírözott. eladó. Megye u, 18. Miklóséknái. Kisebb házat vagy részt vennék. Pécs környékén. ..30 000” leiigére a Sallai u. hirdetőbe. Eladó jóka ban levő Jáva 250-es éi Tátrán motor- kerékpár. Mohács. Szent István utca 39 A. Telefon: 21. Kettő- vagy kettő és fél. szobás, beköltözhető, távfűtéses. szövetkezeti lakást vennék készpénzért. ,.III. emeletig” jeligére a Bem u. hirdetőbe. HARKÁNYBAN és BALATONLELLÉN épülő TÁRSASÜDÜLŐBEN «amen, eft- 6s kétszobás LAKRÉSZEK előjegyezhető* a PÉCSI 2. SZ. ÜGYVÉDI MUNKAKÖZÖSSÉGNÉL. Pécs. Kossuth tL 22. Telefon: 23-12. Kérjen díjtalan tájékoztatót! Beköltözhető. 3 Szobás. kertes ház garázzsal eladó. BoC«kav u. 38 Kettő szobás, konyhás. mellékhelyisége*. kertes, családi ház. beköltözhetően eladó. Pécs. Nagypostavölgy. Alsó Ü. 23. , Két családnak alkalmas. I 4 szobás ház nagy verandával. szuterlnokkal. garázzsal eladó. Kétszobás föbérleti Cserelakás szűk séges. Kertváros. Tolsztoj u. 14. ________________ 2 »Zobás. összkomfortos, új családi ház nagy kerttel eladó. Pnr>p Mihály. Abaligét Petőfi u. 30. Gyermekké ni kánál eladó beköltözhetően 2 nagyméretű szoba, fürdőszoba, kónyha és mellékhelyiségekből álló öröklakás (házrész) garázslehetőség van Bajnok u. 6. Kanutói balra, a betonjárdán. 5 óra után. Örfíin hétvégi ház el^dó. Vadász utca 24. Érdek löd- ni: Klndl. Rákóczi út 71. VÁLLALATOK, TSZ-EK, FIGYELEM I A Mohács Városi TÖVÁLL megvételre kihal üzemképes állapotban 3 DB 5 TONN4S IFA TEHERGÉPKOCSIT, 1 DB 5 TONNÁS UTÁNFUTÓT. 1 DB NYSA TIP. GÉPKOCSIT. I DB PANTHER TIP. AUTÓDARUT. melynek emelőképessége 6.3 tonna. Érdeklődni: Facskó János gk. előadónál Tel.- Mohács 352. err szoba, konyhás c«a- ’ádi ház 279 néeysTftgÖl kerttel eladó. Érdeklődni délután 3-tól. Kiss Ernő u. 70. Belvárosban. 3 szabás, családi' ház eladó. Kettő szobás lakás. 1 szobással cserével beköltözhető. Ér_ deklődni: Engels út 38. alatt lehet. Eladó 487 négyszögöl szőlő .gyümölcsös. Pécstől 10 km-re, a mohánál vasűt- mentén. ..Cseresznye” jeligére a Sallaá u. hirdetőbe. 1700-as Opel Record 1968- 1 as kiadású 4 ajtós, új- | szerű igényesnek eladó, esetleg keveset. használt kisebb kocsira cserélhető árkülönbözettel. Megtekinthető május 30-án, vasárnap. PéCs. Székely Bertalan u. 20/1, Garázs eladó. ..Petőfi utca” jeligére a Sállal u. hirdetőbe. Garázst vennék vagy bérelnék Petőfi. ‘ József Attila,' és Megyeri úttal határolt környéken.' ..Mielőbb” jeligére a Sallai u, hirdetőbe. Garázst bérelnénk SZEMÉLYGÉPKOCSINK RÉSZÉRE MEGYESZER V. PÉCS. LYCEUM D. 4, 8». vegyes S1RKÖKÉSZÍTÉST VALLATOK. Pécs. Tettye utca 14. Szabad nyomdai Rövid határidőre vállalunk mindenfajta nyomdai munkát, -öpiapok. prospektusok, meghívók, cégjelzéses levélpapírok, borítékok, egyéb reklám és irodai nyomtatványok készítését carbon papírra is. <7 példányt átíró Indigó nélküli import papír.) Címkéket öntapadós, papír- és alufóüás kivitelben 1 hónapon belül. MEZ6PBOP, Pécs', Hunyadi út 21= Telefon: 40-32. Nyári ruhák, fürdőruhák, szandálok, camplngclkkek (mztttö nagy választékban a Pécsi Centrum Áruházban! aoaifrimaa^anH1" nuftmtmfti CENTRUMBAN! Rongy gv ujj tö hetek MAR CSAK MÁJUS 29-1G minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér pamut és minden 5 kg vegyes háztartási rongy ellenértékén felül a AJANDÉKSÖRSJEGYÉT IS AD. FŐNYEREMÉNY: SKODA SZEMÉLYAUTÓ. IBUSZ külföldi utazások, ORION televíziók, ezernél több értékes nyeremény. Dolgozókat felvesznek TAKARÍTÓNŐKET, segédmunkásokat és kőműves szakmunkást keres felvételre a Dr= Veress E. utcai Rendelőintézet (1055) ÉRETTSÉGIZETT, gépírni tudó adminisztrátort munkaügyre felveszünk, Soplana Gépgyár, (1057) B. M. TANACS KÖRHAZA felvesz férfi munkaerőt, beteghordói és segédmunkási munkakörbe, valamint 5 órás takarítónőt és konyhalányt. Jelentkezés; Pécs, Garay u, 1, (1059) A PÉCSI TANÁRKÉPZŐ Főiskola botanikus kertbe kaszálni tudó férfi munkaerőt keres azonnali felvételre. Jelentkezés a Növénytani Tanszéken. Pécs, Ifjúság u, 6. (1060) FELVESZÜNK játékkezelőket és éjjeliőröket — lehet nyugdíjas Is. Jelentkezni lehet a Vidámpark irodájában 8—16 óláig. (1061) NAGY GYAKORLATTAL rendelkező esztergályost felvesz Gépműhely, Szabadszentkirály. (1062) RAKODŐMUNKASOKAT gépkocsira felveszünk. MÉH-telep, Pécs, Gomba u. 4= (Hőerőmű mellett.) (2469) SZÁMVITEL! munkakörbe fiatal közgazdaság! technikumi végzettségű munkaerőt keres a Boksái Ezüstkalász Mg. Tsz, Fizetés megegyezés szerint. Közlekedés biztosítva. —- Jelentkezés Boksán a tsz-irodában. (1039) AZ EZUSTKALASZ Tsz, Boksa, villanyszerelőket felvesz karbantartó munkára. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Boksa, gépműhely-vezetőnél. (1040) BETANÍTOTT LAKATOSOKAT, anyag mozgatót, villanyszerelőket, takarítónőt felveszünk. Jelentkezés: Sopiana %%%%%%%%%%%%%%%<%%%%^ A régi út helyett - LÉGI ÚT! Rövid idő alatt — óriási távolság BUDAPEST—XIJEY Gépgyár személyzeti osztályán. Pécs, Szalai A. u. 8. sz. (1041) GÉPIRÓNÖT felveszünk .Perfekt” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (1032) A POSTA! HALÖZATÉPITÖ ÜZEM egy férfi raktári szállítómunkást és egy hivatalsegédet felvesz. Jelentkezés személyesen Pécs, Rákóczi út 1. Hátsó udvar- (1034) I SZAKMA NÉLKÜLIEK I Fiatalok I Az Országos Szakipari Vállalat betanító tanfolyamat Indít 16—45 évos korú férfiak részére, festő-mázeló szakmában, százhalombattai és boroménál munkahelyre. Képzési idő őt hónap. Biztosított havi bér 1600 forint. — A TANFOLYAM KEZDETE: 1971. június 14. Szállást, étkezést, különélés! pótlékot biztosítunk. — Minden szombat szabad. JELENTKEZÉS: Budapest, V., Báthory u. 12. II. em. 229. (4277) A B. M. ALLAMI ÉPÍTŐIPARI Vál lalat éjjeliőröket vesz fel lehet nyugdíjas is. — Jelentkezés a vállalat üzemrendészetén. Pécs, Rákóczi út 56. sz. alatt. (1031) A VILLANYSZERELÖIPARI Vállalat Beremend munkahelyre azonnal felvesz villanyszerelőket, segédmunkásokat. — Jelentkezés: Beremend! Cementmű VIV-ki rendeltsége. — Villanyszerelőipari Vállalat 2. sz. Szerelőipari üzem, Budapest, VII., >*p u. 23.. Vassnénál. (3464) KERTÉSZETI férfi és női segédmunkásokat, autó- és motorszerelőt keresünk. Pécsi Kertészeti V. parképítő üzeme. Bolgár Néphadsereg u. 104, Temető főbejáratával szemben. (1048) ÜTOKALKULATORT felvesz a Pécsi Kertészeti V, Jelentkezés a főkönyvelőnél. Pécs, Lenin tér 5. (1049) KARBANTARTÓ ASZTALOS munkára szak- és betanított dolgozót és kazánfűtőt vesz fel a Nádor Szálloda. (1042) | A KŐFARAGÓ Vállalat Bányaüze ; me munkahelyi főgépószt keres felvételre. Követelmény: 4 éves üzemi j gyakorlat és gépjavításban, szerve- j zésben való jártasság. Jelentkezés: Siklós, Széchenyi u. 23. (1050) : GYORS ÉS GÉPIRÓNÖT, képesi- ! téssel rendelkező általános admi- I | nisztrátort, valamint közgazdasági í í technikumi végzettségű, 1—2 éves gyakorlatú forga’mi könyvelőt felvesz | az AFIT XIV. sz Autójavító Vállalat, j Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. sz. ] l Jelentkezés a főkönyvelőnél. (275527) j A BARANYA—TOLNA megyei Téglaipari Vállalat (Pécs, Mártírok u. 12.) gépkocsivezetőt, gépkocsiszerelS két és exkavátor-kezelőt felvesz. Bé° rezét megegyezés szerint Jelentkezés • vállalat fépkectlelőadájánáL A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvételre keres lé. évet betöltött fiatalkorú lányokat állandó munkára. Jelentkezés a munkaügyi osztályén. (275526) A DRAVAMENT1 Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat főépítés- vezetői beosztásba 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező, általános mérnököt keres. Jelentkezés személyesen vagy írásban a Társulat központjában. Sellye, Dráva u. 4. (275530) GYORS- ÉS GÉPIRÓNÖT felveszünk. TITAN Kereskedelmi Vállalat központja, Pécs, Lenin tér 6. (275515) EGY FO előadót (férfit) és egv fő keresünk, adminisztrátort (gépíró) idegenforgalommal kapcsolatos munkakörbe. „Nyelvtudás előny” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. (290794) GYAKORLATTAL rendelkező gépk* csivezetőt felveszünk. Mecsekyidéki Vendéglátó Vállalat. (2755161 ÜDVARTAKARITÖKAT felvesz a Pécsi Bőrgyár. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés o gondnoknál. (275413) TAKARÍTÓNŐKET felveszünk. Számítástechnikai Vállalat. Tüzér u. 3. (290777) A PÉCSI DOHÁNYGYÁR felvesz és betanít női munkaerőt automata S épek kezelésére, továbbá felvesz írfl szakmunkásokat (275496) AB. M, SÜTŐIPARI VALLALAT siklási műhelyéhez 1 fő autószerelőt, pécsváradi üzeméhez egy fő villanyszerelőt vagy elektrolakatost felvesz« Jelentkezés: Pécs, Jókai u. 15. sz. (275504) BELSŐ KARBANTARTÓI munkára, valamint villanyszerelők mellé férfi és női segéderőket felveszünk. Jelentkezés: Gondnokságon. 5-ös ÉP- FU, Pécs, Megyeri út 50, (275510) VILLANYSZERELŐT, valamint férfi segédmunkásokat raktári munkára és kőműves mellé felveszünk. Pécsi Fa- j ipari Ktsx. Pécs, Rózsa F. u. 20/1. Bejárat a Zólyom u. felől. (275511) DARUS és 500 kg-os gyorsfelvonói vizsgával rendelkező gépkezelőket felveszünk pécsi és szentlőrinei munkahelyre. Jelentkezés: Pécsi Épí* tőipari Szövetkezet. Pécs, Felszabadulás u. 16. TMK-részleg. (275512) A PÉCSI FÉMIPARI Vállalat lakatos, esztergályos, szerszámkészítő lakatos szakmunkásokat és ‘érfi, női segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Felsőmalom u. 13. sz. alatt. (275423) Gyermeknapra ! Ajándékozzon finom édességet! A FOCI, KARAMELL, MACI, MAKI ES AMIGO CUKORKÁK, a mentolos is gyümölcsízű rágógumi-botok, a csokoládék, a citromos-narancsos, diós-kókuszos, mogyorós és kakaós EXTRA ROPOGOS nápolyi szeletek MINDEN GYERMEKNEK KEDVES MEGLEPETÉSI MAGYAR ÉDESIPAR A repülési idő; 100 perc A jegy ára; 447 Ft Részletes felvilágosítás, helyfoglalás, Jegyeladás; Pécs, 12 sz. AKOV, Bolgár Néphadsereg útja 33, Idegenforgalmi Hivatal, Széchenyi tér 9, ITALÉI# k é é