Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-23 / 120. szám

Heti jegyzetünk A kapitány megy, és...! Szóval Szófia is bekerült a magyar futball történetébe. Épp­oly szomorú eseményként, mint Marseille. A kapitány ismét le­mondott, de sajnos, még annyi­val sem lettünk gazdagabbak, mint Marseille után. Tudniillik a szófiai mérkőzésnek még ta­nulságai sincsenek. Marseille- nek legalább tanulságai voltak. A legfőbb az, hogy nem lehet tüneti kezeléssel meggyógyítani a magyar labdarúgást, mélyre­ható, ha tetszik, sebészi beavat­kozásra van szükség. Azután ol­vashattunk nyilatkozatokat, fo­gadkozásokat, de a várt kézzel­fogható intézkedések csak nem születtek meg. Az eredmények pedig? Ha jól meggondoljuk a Pécsi Dózsa EVK-beli teljesítmé­nye dicsérhető egyedül. Az EK- ban, a KEK-ben, de még a sze­rény Közép-Európa Kupában sem sikerült csapatainknak ered­ményeket felmutatniuk. A válo­gatott eredményei pedig isme­retesek ,,. Szófia után ismét újrakezdést követel a közvélemény. De ho­gyan lehet újrakezdeni? Erre bizony kevés javaslat hangzott el — csakúgy, mint Marseille után ... Egy biztos: az, hogy új szö­vetségi kapitány lép hivatalba, aligha jelenthet megoldást. Bár, érdemes felfigyelni arra, hogy minden olyan válogatottnál, amelyet „jegyeznek” a világ­ban, kitűnő szakemberek mű­ködnek. Sajnos, nálunk a leg­jobb szakemberek nem kíván­nak szövetségi kapitányságot vállalni. Pedig, jó lenne, ha a legkvalifikáltabb szakemberek készítenék fel a legjobb magyar tizenegyet a mérkőzésekre. A másik: a kapitány válogat­hat, ha szabad kezet kap, de miből? Ami van. Ma pedig az NB I. játékosállománya szinte kritikán aluli. Élcsapataink sem rendelkeznek 18 NB l-es szín­vonalú játékossal. A középcso­portnál még rosszabb a helyzet. Az alsóbb osztályokból való fel­felé áramlás lassú, és ezen az új átigazolási rendszer aligha segíthet. A tehetséges játéko­sok egész sora reked meg az NB lll-ban, NB ll-ben és az NB I. B-ben. Egyszerűen azért, mert a villámigazolás hiányában most már az anyagi követelések is útját állják a tehetséges embe­rek igazolásának. A másik nagy kérdés: érde­mes-e a jelenlegi drága bajno­ki rendszert fenntartani. Az NB I. B csoport felállítása szinte semmit sem adott a labdarúgá­sunknak. Színvonala alig maga­sabb, mint korábban a kétcso­portos NB ll-é volt. Fenntartása viszont jóval drágább. Játéko­sokat az élcsoportnak szinte nem is ad, viszont bőven foglal­koztat kiöregedett élvonalbelie­ket. Az NB II. ma harmadik vo­nalat jelent, az NB III. pedig negyediket. Mi szükség van er­re? Miért kell olyan csapatokat keresztben-kasban utaztatni az országban, amelyek dotációból élnek a második vonalban? Nem lenne elég a fél országban utaz­gatniuk? A harmadik vonalbe­lieknek pedig három megyében? Legyen csak egy országos jelle­gű bajnokság, az NB I. De az legyen jó! Legyenek a legjobb labdarúgók az NB l-ben, és ne kallódjanak el az alacsonyabb osztályokban egy félresikerült átigazolási szabályzat miott. Ak­kor majd lesz miből válogatnia a szövetségi kapitánynak is... És végül: merjünk végre ta­nulni I Valahogy úgy, ahogyan az angolok mertek a londoni 6:3 után. Ne éljünk a magyar futball régmúlt eredményeinek bűvkörében. Vegyük észre vég­re, hogy elszaladt labdarúgá­sunk felett az idő. Szófiában ta­lán már nem is Európa első, ha­nem második vonalából estünk ki. Valamikor Európa leggyor­sabb hátvédei és csatárai, leg­jobb fejjátékosai, híres góllö- vöi játszottak a magyar pályá­kon. Szófiában lassú csatárok, gyámoltalan középpályások és határozatlan hátvédsor vergő­dött a pályán. Az eredmény ismert, a kapi­tány lemondott Mi következik •sután? — K — Baráti Lajos a magyar futballról „A legmagasabb osztályban nem a legjobb labdarugók szerepelnek A klubokhoz csak a hét végén térnek visszsa a játékosok Bene, Fazekas, Noskó argót kereste minden szurkoló tegnap délután a PVSK—Komló ifjúsági mérkőzésen. No nem délibábot kergettek ezek a nézők, mert az Újpesti Dózsa játékosai valóban ott ültek a lelátón, mert a fá­rasztó utazás és a vacsora kö­zött — edzés szerepelt a prog­ramban. Báró i Lajos napszem­üvege mögül nézte a fiatalokat, türelmesen várva, hogy megüre­sedjen a játéktér. A tegnap legaktuálisabb kér­dését tettem fel: magára vette-e a Népsport szakírójának célzá­sait? — Biztosra vettem, hogy a vá­logatott esetleges szerdai vere­ségéért a klubedzőkre hárítják a felelősséget. Bizonyítani tu­dom: március hetedike óta har­mincegy napot voltak klubjuktó1 távol az újpesti válogatott já­tékosok. A hét legtermékenyebb napjait a válogatott edzésein töltik. Hozzánk a hét végén tér­nek vissza, ilyenkor pedig mái csak arra akad idő, hogy az ép­pen soron következő mérkőzés­re készítsem fel őket. Kinek a kezében vannak akkor? — Mit várna az új szövetségi kapitánytól? — Több őszinteséget. Ne ál­talánosságban beszéljen, hanem pontosan mutasson rá o hibák­ra. — Járt már Peruban? — A válogatottal is, az Új­pesti Dózsával is. A szerződé­sem csak augusztus első napjá­tól szól, de már júliusban eluta­zom, mert egy fontos válogatott mérkőzésük sürget. Fejlődő lab­darúgóélet fogod majd, ezt be­bizonyították a mexikói világ- bajnokságon is. — Mit gondol, miért éppen önre esett az ország szakveze tőinek választása? — Valószínű, mert európai gondolkodású ember vagyok és legközelebb kontinensünkön rendezik a világbajnokságot. — Milyen érzésekkel távozik a Megyeri útról? — Majdnem mindent elértem a négy esztendő alatt, amit csak lehetett. Első évben bal- szerencsére csak az ezüst érem sikerült, aztán két arany, most várjuk o harmadikat. Közben két kupagyőzelem és második hely a VVK-ban. — Hiányolták a jó nemzet­közi szereplést? — Csak azok, akik nem ve­szik észre, hogy a nemzetközi porondon minden együttes év­ről évre erősíti magát. Mi azo­nos összeállításban futunk pá­lyára szinte állandóan. A ma­gyar igazolási rendszer nem ad módot arra, hogy a gyenge pontokat mi is megerősítsük. így a versenyben törvényszerűen — lemaradunk. — Még öt forduló és búcsú­zik. Hogyan foglalná össze jó­tanácsait a felemelkedést ille­tően? — Amíg a magyar labdarú­gás legmagasabb osztályában nem a legjobb magyar labdarú­gók Szerepelnek — addig ne várjunk előrelépést. Minden olyan az életben, mint a pira­mis: egymásra épülő. A tehet­ségek jelenleg lent maradnak j az alsóbb osztályban. Ha anya­gi segítséggel nincs módunk felhozni őket, akkor más utat kell találni számukra. így ki­alakulhatna a klubokban is a minden dolgok előrevivője: az egészséges versengés. — Ez az időt miért nem vár­ja meg? — Feszítő erő, célpont lettem a magyar labdarúgásban. Nem tudom, miért. Talán az őszinte­ségem miatt. Ha késve is —, de megszívlelik — akkor nem volt hasztalan. Közben jelt ad a kezdésre és akkor látjuk, hogy Bene, Faze­kas, Noskó valóban nincs a lila- fehérek között, de ott fut az utánpótlás válogatott Tóth And­Repíilfimodell Európa-bajnokság rás és a Pécs ellen múltkor si kerrel bemutatkozott Keiner. A I bajnokcsapat máris kialakult: Szentmihályi — Káposzta, Hor­váth, Juhász — Dunai III., Bán­kút! (Bolbély II.) — Keiner, Du­nai II., Nagy L, Tóth A. Hat jelenlegi vagy volt válogatott, két utánpótlás válogatott, akik nyerni jöttek a Mecsek aljára, idei utolsó vidéki mérkőzésükre. Somogyvári Valéria EDZÖCSERE AZ ÉRCBÁNYÁSZNÁL A Pécsi Ércbányász sport­kör elnöksége pénteki ülésén felmentett# a Vezető edzői teendők ellátása olól Galgóczy Ottót, egyben megbízta a tar­talék csapat edzéseinek veze­tésével. A főedzői teendőket — ideiglenesen — WasS Antal és Csete Tibor, a korábbi erőn­léti edző, illetve a második csapat volt edzője vették át. ! LABDARÚGÓ NB III, Mohácsi TSC—Pécsi Helyiipar 3:1 (1:1). 500 néző, vezette: Szinger. A mohácsiak az egész mérkőzés folyamán mezőnyfö­lényt harcoltak ki, még na­gyobb arányban is győzhettek volna. Góllövők: Bura (2), Gom­bár illetve Harsányi. Július 8. és 11-e között Pé­csett rendezik a körrepülő mo­dellek Európa bajnokságát. Az EB szervező bizottsága negyedik előkészületi tanácskozását tar­totta. Dr. Beck Rezső, a Ma­gyar Modellező Szövetség fő­titkára és Mohai István, a ver­seny szervező titkára ismertették a legutóbbi ülés óta végzett munkát és eseményeket. Az EB ünnepélyes megnyitó­ja július 8-án, csütörtökön este Üjmecsekalján, a Mecsek Áru­ház előtti téren lesz. A meg­nyitón részt vesznek a nagy verseny fővédnökei is: dr. Csa­nádi György közlekedés és pos­Repülős bravúr! Pécstől Hajdúszoboszlóig vitorlázón Nem mindennapi ered­ménnyel büszkélkedhet a pécsi repülöklub, ahol tegnap négy vitorlázóre­pülő indult el azzal o feladattal, hogy 300 kilo­méteres távrepülést hajt­son végre az aranykoszo­rús jelvény megszerzése érdekében. A négy spor­toló közül hárman Der- ner Henrik, a 12-es AKOV dolgozója, Volentér Pál és Szabó Antal, az MHSZ dolgozói sikeresen végre­hajtották a feladatot és Pécsről Hajdúszoboszlóig légvonalban 300 kilomé­teres távrepülést hajtot­tak végre. Nem minden­napi esemény ez, ha azt vesszük figyelembe, hogy a pécsi repülöklub közel 30 éves fennállása alatt összesen nem volt három ilyen 300 kilométeres teljesítmény. „Szellemben és testben egyaránt erős emberekre van szükség" Légár tanár úr Az athéni győztes A péntek este megismételt és 2:1-es angol győzelemmel vég­ződött Chelsea—Real Madrid KEK döntőt bő terjedelemben értékelik a hírügynökségek, á sportrovatok, s egyöntetű a megállapítás: az angol csapat az első félidei kitűnő játéká­val rászolgált a győzelemre. Hibának tartják viszont, hogy a második játékrészben teljesen védelemre rendezkedtek be és 2:1 után bizony a sponyolok közel voltak ahhoz, hogy csak úgy mint szerdán, kiegyenlí­tenek. Míg a Chelsea menedzseré­nek Davis Sextonnak sugárzott az arca a boldogságtól, addig Miguel Munoz, a Real Madrid edzője bizony alaposan meg- | viseltnek látszott. Bement a játékvezető öltözőjébe is és szá- monkérte a svájci Buchellitől, hogy miért nem ítélt meg ja­vukra egy 11-est. Szombaton befejeződtek a brit labdarúgó-bajnokság küz­delmei. Anglia csapata bizto­san győzött Skócia ellen s ez­zel megnyerte a bajnokságot. Észak-lrország legyőzte Wales együttesét s ezzel a második helyre került. Meglepetés, hogy a skót csapat egy pontjával az utolsó helyre került. London: Anglia—Skócia 3:1 (3:1). Belfast: Észak-lrország—Wa­les 1:0 (1:0). Ügy tűnik a lányok elege- j dettek az osztályzattal. Néhány percre ugyan összedugják fe- | jüket — azért csak meg kell beszélni, milyen jegyet adott Győző bácsi — aztán kézi­labdáznak tovább. Légár Győző testnevelő ta­nár lezárta az évvégi jegyeket a Vegyipari Technikum máso­dikos leánytanulói számára. A 33. évvégi osztályzás. A lányok talán nem is sejtik, hogy elő­deik között olyan híres spor­tolók is voltak, mint Lakat Ká­roly, vagy a pécsi kosárlabda­sport nagy öregjei: Szittya, Fo- nyó, Szalai, Rendeki és a még most is játszó Erdősi. Az osz­tályzattal valószínűleg ők is elégedettek lehettek, leg­alábbis arra vall az a hatalmas tisztelet, ahogy Győző bácsira emlékeznek. Egyszer, amikor Pécsett játszott a Ferencváros, s a sokszoros magyar váloga­tott Lakat Károly testnevelőta­nár találkozott egykori tanárá­val, úgy állt előtte, mint a cö- vek, mint régen a szegedi egye­temen. — Az osztályzásnál mindig azt tartottom fontosnak, hogy Új pécsi tehetség a vörös salakon Eszéken o Baranya-Eszék nemzetközi férfi viadalon a megyeválogatott szakvezetőinek kellemes meglepetést okozott Patty István, a PEAC verseny­zője. Először került a bűvös 50 másodperc alá, 49,3 másod­perc alatt futotta a 400 métert. — Ebben a fiúban még több, de sokkal több van — dicsérte a verseny utón tanítványát Soly- mosi Egon. Nos, Patty hamar bizonyított. Veszprémben országos főisko­lás atlétikai bajnokságon újabb másodperceket faragott le ide­jéből és 48,5 másodperccel nyerte a 400 méteren a főis­kolás bajnokságot. Veszprémben a kánikulába átcsapó nagy meleg bágyadttá tette az atlétákat. Nem így Pattyt. Három számban is do­bogóra került, az első napon a 400 méteres síkfutás mel­lett 100 méteren is rajthoz állt, majd a második napon a 200 méteren indult és ott is kitűnő­en szerepelt. — Stílusa, mozgása, szemre nem mutatós. De hallatlan energiával, nagy lendülettel fut. Dinamikus mozgásával kitűnt a mezőnyből Veszprémben - mondotta Solymosi Egon tanít­ványáról. Patty negyedéves orvostan­hallgató, tavaly balszerencsés éve volt, alapozó edzések után megsérült, lábát gipszbe tet­ték, és csak ősszel kezdhetett újra edzeni, öt-hat alkalom­mal dolgozik hetenként, télen is szorgalmasan edzett, Soly- mosi Egon úgy állította össze edzéstervét, hogy homar érje el csúcsformáját. A terv sike­rült. Patty eredményére nem­csak a megyeválogatott szak­vezetői figyeltek fel, de Buda­pesten is nagyra értékelik a pécsi fiú eredményeit. A vélet­len úgy hozta, hogy edzője, Solymosi Egon tartja a 400 mé­teres síkfutásban immár 18 éve a megyei csúcsot. Solymosi an­nak idején a magyar váloga­tottnak egyik oszlopos tagja, erőssége volt. Tanítványát, már csak három tized választja el megyei csúcseredményétől, ennek elérése azt jelentené, hogy Patty a 400 méteres sík­futásban túlszárnyalta az első osztályú szintet, amit a 48,5 másodperces veszprémi idejé­vel egytized másodperccel már­is megközelített... az egész embert osztályozzam. Lehet, hogy valaki nem tud nagyot ugrani, vagy topa a labdajátékban, de szellemben, magatartásban, akaratban erős. Mások talán könnyen siklónak ót a léc felett, de leverik az emberi humánum minimumát is. Légár Győző 59 éves. Az utol­só előtti évvégi testnevelési je­gyeket adja. Utána majd an­gol tanár lesz, - s talán má­sik nagy dédelgetett tervét is végrehajtja: hazamegy So­mogyba — Kaposvárra. Egy tanítványa panaszkodott az angol óra előtt: fáj a válla, háta. Azonnal feltámadt a test­nevelő: sportolni kell. Azt mond­ja Légár tanár úr: szellemben és testben egyaránt erős em­berekre von szükség. S Pécshez sem tud hűtlen lenni. Ha haza is megy Kapos­várra, itt marad Pécsen közel három évtized munkája. A Pé­csi Dinamó labdarúgóinak - még Keszler Matyiék „dinamó­ja" — edzője volt. Aztán 12 éves csitrikből megteremtette a Bányász mai NB l-es női kézi­labda csapatának alapjait. Ké­sőbb az Ércbányásznál a férfi- csapatot alakította meg. Ti­zennyolc évig a megszűnt Bá­nyaipari Technikumban nevelte és oktatta a sport szeretetére a gyerekeket. Sudár Feri példája bizonyítja, hogy nem is rosz- szul. Tíz esztendeje valóságos kis sportparadicsomot teremtett a város szívében a szabadtéri színpaddal szemben. A tanár úr két évtizede szinte semmit sem változott. Talán né­hány ezüstös szál a hajában, talán egy kissé ingerültebben reagál az élet elkerülhetetlen ostobaságaira, igazságtalansá­gaira. Erős szervezetét nem tud­ta megtörni a súlyos gerinc­betegség, a féléves gipszágy sem. Most is minden reggel 15—20 percet tornázik, energi­kus, határozott. Jó lenne sok olyan fiatallal találkozni, akinek Légár tanár úr ötöst adott. A sportpályán a lányokat fiúk váltják fel Kezdődik a má­sodik óra. Lombos! Jenő taügyi miniszter, Horváth Ist­ván, a KISZ KB első titkára, Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára és dr. Beckl Lajos, az MTS OT elnöke. Közben szaporodnak a neve­zések, eddig 14 — köztük a magyar — válogatott nevezése futott be. Az EB történetében újoncként Görögország is je­lentkezett. Részt vesz Ausztria, Románia, Olaszország, Belgium, Anglia, Svájc, Spanyolország, Finnország, NSZK, Dánia, Svéd­ország és Csehszlovákia. A má­jus 25-i nevezési zárlatig — amikor is a névszerinti nevezé­seknek is- meg kell érkezniük — még további 8—10 nemzet vá­logatottjának jelentkezését vár­ják. Levél érkezett Albert Russel- tól, a Nemzetközi Szövetség elnökétől, hogy szívesen vállal­ja a zsűri elnöki tisztét. Ugyan­csak bejelentkeztek a nemzet­közi zsűri tagok és bírók is. A szervező bizottság legközelebbi ülését június 11-én tartják meg. JÁRÁSI MHSZ KUPA- LÖVERSENY HARKÁNYBAN A siklósi járás MHSZ lövész­klubjai ma a harkányi lőtéren mérik össze tudásukat a járási honvédelmi kupa lóverseny ke­retében. A versenyen azok a klubok vesznek részt, amelyek az év folyamán az előírt — két-két úttörő, ifjúsági, illetve felnőtt — korcsoportokban le­bonyolították a községi szintű versenyek hat fordulóját. A ver­seny legjobbjai 13-án részt vesznek a megyei döntőn. Mai sportműsor Labdarúgás: NB I, mérkőzések; Pécsi Dózsa—Újpest. PVSK pálya. 17.30, Vasas—Komlói Bányász, Bu­dapest, 17.30. NB I. tartalék mér­kőzések: Pécsi Dózsa—Újpest, PVSK pálya. 15.30, Vasas—Komlói Bányász, Budapest, 14.30. NB I. B mérkőzés: Békéscsaba - Pécsi Bányász, Békés­csaba, 16.30. NB II. mérkőzések; Pécsi BTC—Győri Dózsa, BTC pálya,. 10.30, Zalaegerszegi Dózsa—Mázo- Szészvári Bányász, Zalaegerszeg, 16.30, Szekszárdi Dózsa—Pécsi Érc­bányász, Szekszórd, 17.00. NB III. mérkőzések : Lábodi MEDOSZ—Pécsi Volán SC, Lábod, 16.00, Bajai Vasas —PVSK, Baja, 16.30, Nagymányoki Brikett SK—PEAC, Nagymányok, 17.30, Megyebajnoki mérkőzések: István-akna—Mágocs, Pécssza bölcs, 17.30, Pécsi Dinamó—Szászvári Építők Erőmű pálya. 9.30, Szigetvári Cipő­gyár—Siklós, Szigetvár, 17 00, Boly— Pécsi Bányász II., Boly, 16.30, Bere- mend—Pécsi Porcelángyár, Beremend, 16.45, Pécsi Kinizsi—Szigetvári Ki­nizsi, kovácstelepi palya, 17.00, Vé- ménd—Vasas II. Bányász, Véménd, 16.45. Kézilabda: NB I. mérkőzések: Pé­csi Bányász—Rábo ETO, férfiak, Pécsújhegy, 10.00, Pécsi Bányász— Bakony Vegyész, nők, Pécsújhegy, 11.15. NB I. B mérkőzés: Pécsi Ta­nárképző—Bp. Postás, nők, Tanárkép­ző Főiskola, 11.00. Nö II. mérkőzé­sek: VM Egyetértés—Pécsi VM, nők, Budapest, 9.00, Pécsi Porcelángyár— VM Közéit, nők, porcelángyári pálya, 12.00, Ganz-Villany—Siklósi Kesztyű­gyár. férfiak, Budapest, 11.00, Pé­csi Kesztyűgyár—Bp. Volán, férfiak, Postás pálya, 10.00. Kosárlabda: NB II. mérkőzés: Pé­csi Tanárképző—Bajai Fehérnemű­gyár, nők, Tanárképző pálya, 11.00. Modellezés: Úttörő olimpia megyei vitorlás haiómodell verseny, és fel­nőtt meqyebajnokság, Pécsi-tó, 10.00, RÖDlabda: NB II. mérkőzések: PEAC—Tatabányai Petőfi, nők, Ifjú­sági stadion. 9.00, PEAC—KOMéP. férfiak, Ifjúsági stadion, 10.00, Pécsi VM Élelmiszer—Bp. Utasellátó, nők. Ifjúsági stadion, 12.00. Sportlövészet: Megyei bajnokság versenyei. MHSZ lőtér, 8.00. Tájékozódási futás: Mecsek Kupa verseny, rait Erdősmecske, 10.00. Teke: NB II. mérkőzések: Bara­nyai Építők—Székesfehérvári Építők, Újmecsekalja, Építők csarnok, 10.00, Győri Lenszövő—Pécsi BTC, nők, Győr, 8.30. Tenisz: Megyebajnokság, befejező napi versenyek, Balokányi pályák, 8.00. Úszás: Pécs—Kaposvár párosver­seny első forduló, Balokányi fürdő, 9.00. Vitorlázás: Vitorlabontó verseny a Pécsi tavon 11.00 és 14.00. Lovaglás: A somogy—baranyai te­rületi lovasbainokság első forduló­jának díjlovagló versenye Üjmecsek- alja, Szigeti-tanya, 9.00. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség; Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32, 15-33. 21-60, 50-00, 60-11 Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 31-68. 20 óra után 12-80 Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Fele ős kiadó: Broun Károly Kiadóh'vatol: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-39, 15-33. 21-60. 50-00, 60-11 Tele* sz. 2320. Kéziratot nem orzünk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti o Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés» díj 1 hónapra 20,— Fi Indexszám; 25 054 M « t

Next

/
Thumbnails
Contents