Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-22 / 119. szám

1971. május 22.

DUNÁNTÚLI NAPLÓ

Több vitamint!

Dr. Ernst Jenő

PROGRAMOZOTT ZÖLDSÉGTERMELÉS

Az egész világon — az elmúlt évtizedben nagyot fejlődött a mezőgazdasági termelés, és ezt a folyamatot elsősorban a tudomány és a technika eredményei tették lehetővé. Szőkébb szakmám, a zöldségtermesztés legutóbbi fejlődéséről mondanék néhány példát, elsősorban hazai vonatkozásban.

Minden emelkedő életszínvonalú nép mezőgazdaságában és táplálkozásában jellemző, hogy növekszik a zöldségfélék jelentősége. Amíg a szegény népeknél a bőséges szénhidráttartalmú, nagy kalóriaértékű, de biológiailag kevéssé értékes növények — gabonafélék, burgonya — termelése és fogyasztása a jellemző, addig a jobb gazdasági viszonyok között élő népeknél egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a zöldség- és gyümölcsfélék. Hazánkban is nagyon előrehaladóban van ez. Ugyanakkor' a zöldség- és gyümölcsfélék „állítják” elő legolcsóbban a vitaminokat, ezek között a különösen fontos C-vitamint, de a biológiailag rendkívül értékes egyéb anyagokat, pl. az ásványisókat, az íz- és zamatanyagokat is.

Az évtized elején hazánk zöldségtermesztése ellentmondásos volt: nagyüzemi keretek között kisüzemi módszerekkel folyt. Ez az ellentmondás feloldódott az évtized végére. A tudományos kutatás eredményeinek a hatása talán a nemesítés terén jutott kifejezésre legjobban. Oj fajták egész sora jött létre, amelyek ellentállóak, re- zisztensek az egyes növénybe- tegségekke! szemben. Legfontosabb zöldségnövényünknek, a paradicsomnak, a gazdaságosságát rendkívül lerontották a vírusos és gombás eredetű betegségek. Fajtaelismerés alatt állnak már azok a vírus- és gombabetegségekkel szemben ellentálló paradicsomfajták, és típusok, amelyeket Kecskeméten, Mészöly Gyula akadémiai levelező tag vezetésével nemesítettek ki. •

A tudomány fejlődésére ez jellemző, hogy a komoly eredmények több tudományág együttes fejlődése nyomán jönnek létre. így van ez a zöldségtermesztésnél is. A műszaki tudományok fejlődése lehetővé tette a zöldségnövények gépi megmunkálását, még az eddigi legmunkaigényesebb szedését is. Majdnem minden fontosabb zöldségnövényünknél már megvannak a betakarítógépek. Gépi szedésre azonban nem minden zöldségnövény fajta alkalmas. A nemesítőknek tehát elő kellett állítani pl. a kocsánytól könnyen elváló, egyszerre, viszonylag szűk időhatárok között érő paradicsomfajtákat, amelyek géppel is betakaríthatok.

A paradicsom előállítására kézi szedés esetében a munkaráfordítás értékének 60 százaléka éppen a szedésre esik. Minden remény megvan arra, hogy a gépesítés várható nagyobb elterjedése jelentősen csökkenti ezt a költséget. A gépesített zöldségtermesztés azután természetesen sok egyéb változtatást is igényelni fog a termelésben: programozott szintű termesztés fog megvalósulni, előre kidolgozott technológia alapján, tehát szinte mór-mór ipar- szerű lesz a termelés.

A zöldségtermesztés harmadik nagy jelentőségű eseménye volt az elmúlt évtizedben a műanyagfólia elterjedése. Az időjárástól független termelés terén az első lépésnek számít ez. Olcsó beruházással lehet ilymó- don a nagyüzemi hajtatást sokkal korábbra hozni, nagyobb értékű primőrárut termelni, és a zöldségellátás igényét megnyújtani, Hazánkban már 10

Ismert japán tudósok csoportja a délkelet-ázsiai országokban széleskörűen tanulmányozza a halált okozó mérges kígyók megszámlálhatatlan fajtáját Úgy vélik, Délkelet-Azsia ilyen szempontból a világ legveszélyeztetettebb területe, és három kígyómarós okozta haláleset közül kettő fordul elő ebben a térségben.

A hattagú tudóscsoport Malaysiában, Thaiföldön, a Fülöp- szigeteken és Tajvanban tartózkodik a legveszélyesebb mérgeskígyók nyomában, abban a reményben, hogy harapásuk ellen hatásos ellenmérget fedezhetnek fel. A kéthónapos expedíció során a tudósok megkísérelnek különféle mérgeskígyó fajtákat gyűjteni, megvizsgálni mérgüket és a marásuk következtében fellépő klinikai tüneteket. A szerzett tapasztalatok alapján kísérelik meg kidolgozni az ellenszert.

A japán tudósok remélik, hogy segítséget nyújthatnak a helyi szakembereknek ilyen ellenmérgek előállításában. E célból máris felvették a kapcsomillió m’-en folyik műanyag fóliás termesztés — nemcsak a nagyüzemekben, hanem még a házkörüli kiskertekben is. Ennek igen nagy a jelentősége az exportunkban és a hazai ellátásban egyaránt. Az 1970-es év rossz időjárása miatt zöldségellátásunkban pl. nagy zökkenők lettek volna műanyagfóliós termesztés nélkül.

Az elmúlt évtized eredményei a zöldségtermesztésben és ellátásban nagyok. De nagyok azok o feladatok is, amelyek a jövő évtizedben várnak megoldásra. Hogy csak egyet említsek: nagy gond a zöldségfélék növényvédelme. Mind a káros rovarok, mind a gyomok elleni védekezés rendkívül nehéz a nagy részben nyersen fogyasztásra kerülő zöldségféléknél. Sok-sok munkát igényel majd ennek megoldása — az eredmény azonban biztosan kedvező lesz — mondotta Somos András akadémikus.

latot a Kuala Lumpurban, Bangkokban, Manilában és Tajvanon működő kutatóintézetekkel.

Ami a halált okozó mérges kígyókat illeti, Délkelet-Azsia térségét tekintik a világon a legveszélyesebbnek. A becslések szerint itt évente 20-30 ezer ember pusztul el a veszélyes csúszó-mászók harapásától. A japán tudósok szerint Malaysiában évente 40-100 ember, Tajvanon 40-50, a Fülőp-szige- teken több mint 200 és Thaiföldön legalább 200 ember pusztul bele a kígyómarásba. Egyedül Indiában évente 10—20 ezer áldozatot szednek a mérges kígyók.

A japán tudósok remélik, hogy rövidesen Indiában és más országokban helyszíni tanulmányokat is folytathatnak. Kutatásaikat már több mint 10 éve folytatják. És ez alatt sikerült is kifejleszteniük a „Habu”, a legveszélyesebb japán kígyó marásának ellenmérgét. 1965 és 1967 között Okinawa és a környező szigetek kb. 45 ezer lakosát oltották be ezzel a szérummal.

A mérges kígyók földje

„Rabszolgák" az Egyesült Államokban

„Keserves nyomor, betegség, kizsákmányolás és reménytelenség" - így jellemzi az USA déli államainak mezőgazdasági vidékein vándorló munkások sorát Dr. Raymond Wheeler orvos, aki munkacsoportjával behatóan tanulmányozta a mező- gazdasági vándormunkások életkörülményeit, egészségi és társadalmi helyzetét. Dr. Wheeler végül jelentést tett az amerikai szenátus különbizottságának.

A jelentésben a többi között kifejtette: „A vándorló mező- gazdasági munkásoknak csaknem olyan sors jut osztályrészül, amelyben valaha a rabszolgák, vagy a jobbágyok éltek. Texasban és Floridában megnéztük az államilag épített lakóhelyiségeket... ezeket leírni is alig merem, annyira hihetetlen, amit ott láttam. Nincs sem fűtés, sem megfelelő világítás, nincs szellőztetés, s nincs sem víz, sem egészségügyi berendezés: egy 2.8x4.80 méter nagyságú helyiség az, amit egy családra szánnak. Akár a rabszolgák odúi ...”

Az orvosok statisztikai számításokat végeztek, s megállapították, hogy az általuk megvizsgált réteg várható élettartama 20 évvel rövidebb, mintáz amerikaiak átlagos életkora, viszont a halálozási arányszám 125-szöröse az országos átlagnak. A tbc előfordulása 250 százalékkal magasabb a mezőgazdasági munkások között, mint a többi amerikai körében, ennek következtében az influenza 200 százalékkal több áldozatot szed közülük.

A bizottság megállapította

azt is, hogy a gyermekek - gyakorlatilag valamennyien - bélférgektől és krónikus bőrgyul- ladóstól szenvednek, de angolkórban és leprában szenvedőket is találtak közöttük. Ezek olyan betegségek, amelyekről azt hitték, az Egyesült Államokban már elő sem fordulnak! A gyermekek sorsáról ezt mondta Wheeler dr.: ......betegség,

s

zegénység, elszigeteltség, elhanyagoltság, közöny és kizsákmányolás áldozatai".

Az áldatlan életkörülmények annyira kirekesztik ezeket az embereket a társadalomból, — állapította meg Dr. Wheeler —, hogy végül teljesen eltompulnak, észre sem veszik, hogy tudatosan kizsákmányolják őket, s meg sem kísérlik, hogy kitörjenek ebből a iabszolga-job- bágyi sorbóL

Az 1971. évi akadémiai aranyérmet a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége Ernst Jenő Kossuth-dijas akadémikusnak, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézete igazgatójának, a Magyar Tudományos Akadémia Biofizikai tanszéki kutatócsoportja vezetőjének adományozta — kiemelkedő tudományos és oktatói munkássága, valamint a hazai biofizikai kutatás megszervezése, általában a tudományszervezés terén kifejtett tevékenysége elismeréséül. Ernst elvtárs átveszi a kitüntetést Erdey-Gruz Tibortól.

AZÉRT kerestem föl a professzort, hogy vele interjút készítsek. Számítottam a „kudarcra”, mert tudtam, hogy a professzor nem szívesen nyilatkozik az újságnak. Az interjú helyett meghívott a Szabadegyetem sorrakerülő előadására, amelyet a biokibernetikáról tartott.

A téma éppen kapóra jött, i ugyanis pont ebből terveztem az interjút. Ajánlotta Ernst elvtárs még azt is, hogy olvassak el tőle néhány olyan munkát, amely engemet az interjúkészítés szempontjából érdekel. Megfogadtam a tanácsokat — ott voltam az előadáson, szorgalmasan jegyzeteltem, beleolvastam a majdnem ötszázoldalas tankönyvébe. Természetes, hogy az alábbiakban csak töredékét írhatom le annak, amit összegyűjtöttem és ami ebből jellemzi Ernst Jenő tudományos szemléletét és munkásságát és talán sikerül betekintést adni abba a gazdag tudományos munkába, amelyet a biofizika pécsi kutatói, tudós professzoruk vezetésével végeznek.

— Mindenekelőtt azt akartam megtudni — mit értsünk biofizikán? 1960-ban alakult meg a Magyar Biofizikai Társaság, amelynek első elnökségi ülésén egyik fontos feladat volt meghatározni a biofizikát, mint tudományt Az ülésen Ernst javaslatát fogadták el, miszerint a biofizika alatt értjük biológiai kérdések fizikai szemlélettel való tárgyalását Ez az álláspont akkor bizonyos ponton szembenállóit a biofizikáról alkotott más meghatározásokkal. Például némely angol biofizikus úgy vélte, hogy a biofizika nem más, mint az alkalmazott fizika egyik formája. Mások szerint elég az, ha a meghatározás kifejezi, hogy a biofizika alapelveit a fizika álláspontjából kell megközelíteni.

Egyik korábbi beszélgetésünk alkalmával Ernst elvtárs kifejezte megelégedését afelől, hogy némelyik középiskolában tanulnak a diákok integrál és differenciálszámítást és, hogy értenek a kombinatorikához is. Szerinte ez nagyon fontos lesz a jövő biológiája szempontjából, mivel feladatunk, hogy a biológia a huszadik századból mint egzakt természettudomány lépjen a huszonegyedikbe. Ezt pedig csakis a matematikát jól ismerő generáció teljesítheti.

— A matematikai gondolkodás hiánya volt többek között egyik oka, hogy a 19. század biológiája alig jutott túl a leíró módszereken, ezért megrekedt a vitalizmusnál. Galvani 1781- ben megjelent könyvében leírta ugyan az „állati elektromosság" tanát és az elektromos hullám felfedezését, de csak egy évszázad múlva lett az elektromos hullám a tudomány közkincsévé, miután Maxwell matematikai formulázása alapján Hertz újra felfedezte a jelenséget, amely a mai emberi világunk életének egyik alapeleme. A továbbiakban még több „átmatematizálás” is történt — mondja a professzor —, a fizikán kívül; a fizikai-kémiai, a kolloidika terén történt ilyen átalakulás. A biológiáról sajnos ezt nem lehet elmondani.

Az csak maradt, pedig akkor, amikor a természettudományok más területein a matematika polgárjogot nyert, igen nagy

jelentőségű felfedezések történtek. Gondoljunk csak Lamarck, Darwin, Mendel és még más hasonló tudósok történelmi jelentőségű felfedezéseire a biológia területén — mondja a professzor.

Joggal merül föl a kérdés, miért nem lett a biológia még egy évszázad múlva sem egzakt tudománnyá? Itt volt például Darwin felfedezése a fajok kialakulásáról. Valóban, aligha van a tudományok történetében még egy olyan könyv, mint a „Fajok eredete”, amelyet akkora vita vett volna körül. Sok méltatója és bírálója volt a darwinizmusnak, de arra nézve, hogy Darwin tanításával miért nem kezdődött el mégis a biológiának egzakt rangra való emelése, Ernst elvtárs azt vallja, mert a darwinizmusban észrevétlenül maradtak a nagy- horderejű felfedezések, amelyek kvantitatíve, matematikai for- mulázással alkalmasak lettek volna arra, hogy a biológiát új utakra tereljék.

Azok a lehetőségek, amelyek a 19. században a biológia számára megvoltak, mégis elsikkadtak, mert nem volt, aki, vagy akik matematikailag átfogalmazzák, mintegy absztrahál- ják a különböző jelenségeket és így elkülönítsék a lényegest a lényegtelentől. Ami viszont nem sikerült Darwinnak és nagynevű követőinek, azt lehet mondani nagyszerű formában realizálódik Wiener 1948-ban megjelent Cybernetics című munkájában. A professzor 1963- ban Budapesten találkozott vele, aki egyetértését fejezte ki Ernst professzor javaslatával, mely szerint: kibernetika = információelmélet -j- automatika.

Ennek a — nevezzük Ernst- felfogásnak a bemutatását azzal kísérlem meg, hogy bemuta- • tok egy olyan esetet, amikor még az információelméletet nem ismerték. Lássuk, miként okoskodott Pfeffer, a nagynevű fiziológus! Ugyanis információ- elmélet ismerete nélkül rájött arra a tényre, hogy az alsóbbrendű növények hímivarsejtjeit magához vonzza az almasav. Feltűnt neki, hogy a vegyszer szekrényében lévő 64 vegyület egyikére reagálnak a spermák. A szekrényben nyolc polc volt, minden polcon nyolc féle vegyszer. Először vette az egyik sor felét, összeöntötte az oldatokat, most megnézte, melyik hatásosabb. Az egyik természetesen hatásosabb volt a másiknál. Most vette a hatásosabb sor vegyületeit. Ezután hatszori osztással megtudta, melyik sorban van a keresett vegyület — az almasav.

VÉGEREDMÉNYBEN mit csinált Pfeffer? — Mai fogalmainkkal kifejezve olyan eljárást alkalmazott, — mondja a professzor — amely egyszerű matematikai képlettel kifejezhető: 26 = 64, azaz hatszor osztott kettővel, pedig nem ismerte az információelmélet ide vonatkozó szabályait, mivel ezt csak később fedezték föl, amint ezt az előbb írtuk.

— Mit mond az információ- elmélet a Pfeffer-féle okoskodásról?

— Az információelmélet szerint a 64-ből álló sokaság bizonytalanságnak tekinthető, cél, hogy a bizonytalanságból bizonyosság legyen. Ez csak úgy érhető el, ha a 64-et, a bizonytalanságot, a hírkészletet csökkentjük. Amint fogy a hírkészlet, úgy csökken a bizonytalanság és ennek arányában növekszik a bizonyosság valószínűsége. A természetben meglévő végtelen bizonytalanságból matematikai módszerekkel hasonlóképpen lesz bizonyosság — mondja a professzor.

AZ EDDIGI fejtegetésből levonhatjuk azt a következtetést, hogy amilyen mértékben oldódnak meg információelméleti kér- 'dések, olyan mértékben szűnnek meg számunkra még meglévő bizonytalanságok a természetben. Az információelmélet, illetve a kibernetika az utolsó tizenöt évben igen nagy jelentőségre tett szert, miután helyet kapott az egyes szaktudományokban. A szakemberek számára lehetővé tette, hogy az eddig megoldatlan problémákat matematikai módszerekkel megoldják.

Az információelméletből a biológus számára legfontosabb fogalom az információ — miután az emberi élet, de egyáltalán bármilyen más élőlény élete elképzelhetetlen információk nélkül. Ugyanis az élőlényt élete során különböző hatások, jelek érik, amelyek információkat szállítanak a számára. Az információkra adott megfelelő válaszoktól függ, hogy életben marad-e az élőlény, vagy elpusztul.

— Tegyük föl — magyarázza a professzor —. hogy a központi idegrendszer információt kap a szervezet részéről bizonyos vízhiányról; ezen vízhiány pszichikai lenyomata a szomjúság érzése. Mit csinál ilyenkor az ember? — Nem rohan mindjárt a vízhez, hanem az agyában elraktározza ezt az információt, majd újra előszedi, természetesen megfelelő időben és helyen, amikor ihatik, mert a körülményei megengedik. Ekkor parancsot — mostani fogalmaink szerint információt küld, at izmokhoz, hogy tegyen lépéseket, vigye szájához a vizes poharat Ez a tevékenység persze az ember életében éppúgy, mint minden más hasonló éJó. lény életében roppant komplikált, csak mi ezt már nem vesz- szük észre, mert annyira automatikus tevékenység.

— Nézzünk egy példát az emberi szervezetben lévő automatizmusok egyikéből. A ho- rántcsíkolt izomrostokról van szó, amelyek, mint tudjuk a test vózizmait alkotják, akaratlagos mozgásra képesek, rövid ideig tartó, de igen erőteljes munkát tudnak végezni. Ezek a harántcsíkolt rostok ínban végződnek, az inakban pedig idegvégződések vannak. Az izom funkcióját az izomrostok, az inakban lévő idegvégződések és a hozzájuk tartozó idegrostok együttesen végzik. Az idegrostok a gerincvelőbe vezetik azokat az információkat, amelyek tájékoztatnak a kérdéses izom feszülés! állapotáról.

ANÉLKÜL, hogy tovább részleteznénk ezt a bonyolult folyamatot, azt hiszem látható, hogy még a legegyszerűbbnek tűnő izomfunkcióhoz is számos jelentés, visszajelentés és visszacsatolás szükséges.

— De mi ebben az izomműködésben kétségkívül meglévő automatizmusban az, ami hasonlítható a gépi működésekhez? A professzor idevonatkozó álláspontjából megállapítható, hogy mivel az automatl- kának leglényegesebb jelensége a visszajelentés, automati- káról csak akkor beszélhetünk, ha ilyen visszajelentés, illetve visszacsatolás biztosítva van. Ennél fogva azt a rendszert, amely információk és visszajelentések révén regulálni, szabályozni képes, kiszolgáló rendszernek — szervomechanizmus- nak foghatjuk föl. Az izomrendszert, amely mindezt produkálni képes, szervorendszernek tekinthetjük.

Ernst professzor meggyőződése, hogy a biológusok megfelelő matematikai ismeretek segítségével megtalálják azt a szer- vomechanizmust, amely a kérdéses biológiai jelenség alapját képezi és feltárják azokat a fiziko-kémiai elemeket,, amelyekből a szervomechanizmus felépül,

Takács László