Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-18 / 115. szám

ECerlkpároi békeverseny Magyarország jelenleg a 8. helyen A kilencedik napon, szom­baton a Drezda—Zwickau kö­zötti 131 kilométeres — az ed­digi legrövidebb - szakaszt tették meg a versenyzők. A győzelmet most is a belga Demeyer szerezte meg, meg ismételve az 5. nap sikerét. A magyarok közül ismét Géra volt benne egy szökésben, ame­lyet hetven kilométernél, heten hajtottak végre. Az éllovasokat azonban, noha már két perc előnyük volt, befogta a mezőny és Demeyer hajrágyőzelmet aratott. Az első húsz befutó között nem volt magyar ver­senyző. Az összetett egyéni verseny állása a kilencedik szakasz után: 1. Szurkowski (lengyel) 27:50:43, 2. Sztarkov (szovjet) 27:51:41, 3. Czechowski (len­gyel) 27:52:09. A magyar eredményekről és a csapatteljesítményekről nem érkezett jelentés Vasárnap pi­henő nap volt. Az összetett csapatverseny­ben: 1. Szovjetunió 111:38:26 óra, 2. Lengyelország 111:42:22, 3. Csehszlovákia 111:46:23, 4. Belgium 111:52:10, 5. Olaszor szág 111:53:39, 6. NDK 111:53:42. 7. Románia 111:57:13, 8. Magyarország 112:16:39. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél 4!óf'zeiési díj 1 hónapra 20,- Ft Indexszám; 25 054 RÖVIDEN KERÉKPÁR: Pécsi versenyzők is rajihoz álltak a kétnapos Sió Kupa viadaion. Az összesített eredmények [ aiapján a KSI szerezte meg a kupát, : a Pécsi Spartacus a harmadik he­lyet szerezte meg. Egyénileg Gyulai nyerte a junior versenyt, vaskerekes i ifjúságiaknál Csákányi második lett. SPORTLÖVÉSZET: Az MHSZ lőtéren két napon át folytak az MNK és Hungária Kupa pisztolylövő verse­nyei. A pécsiek közül Somogyi MHSZ Ércbányász két, Szabó Ilona, Fekete és Bayei. utóbbi hárman Pécs sport­lövői egy-egy számban lettek elsők. VIVAS. Budapesten a BSE-vel klub­közi versenyen vettek részt a PEAC sportolói. A pécsiek a várakozásnak meg.eielöen szerepeltek. Kard: ... 2. Körösi, 4, Bokréíás. Párbajtőr; 1. dr. Vastag, 2. Radnai, ... 5. Hercz- feld. Női tőr: ... 2. Kiskovács, 3. Zsamboki. Férfi tőr: ... 5, Bokrétái. SPARTAKlAü- Bolyban 8 középis­kolái kollégám tanulóinak részvéte­lével atlétikai, kézilabda és lövészet­ből álló vcsenyt rendeztek. Fiú atlé­tika- 1. Boly. 2. Mohács, leány atlé­tika: 1. Komló Steinmetz, 2. Mohács. Kézilabda fiúk: 1 Boly, lányok. 1. Komló Steinme z. Lövészet fiúk: 1. Bői/, lányok 1 Szigetvár, összetett fiú.;- 1. Boly, 108, 2. Mohács 90, lá­nyok: 1. Komló Steinmetz, 85, 2. Mo­hács 69 pont. TORNA: Pécsett rendezték meg a terű.éti II. o női és férfi csapatok második fordulójának versenyét. Nők­nél három, férfiaknál két csapat in- dr!t, o résztvevők színvonalas gya­korlatokat mutattak be. Nők: 1. PVSK 178.4, 2. Dunaújvárosi Kohász 175.75, 3. Pécsi Tanárképző 159.85. Férfiak: 1. Pécsi Tanárképző 268.2, 2. Duna­újvárosi Kohász 253.4 pont. TENISZ: Akárcsak 9 évvel ezelőtt, most is 5:0 arányban végződött a Magyarország—Luxemburg Davis Ku­pa teniszmérkőzés. A vendégek az utolsó napi két izgalommentes egyes­ben (Gulyás—Logelin 6:2, 6:1, 6:0), Baranyi—Offenheim 6:1, 6:1, 6:0) sem tudtak javítani: egyetlen játsz­mát sem. nyertek a Margitszigeten! A nyárias strandidőben a magyarok jó formában, helyenként iskolajáték­kal a gyenge ellenfelekkel szemben is bebizonyították, hogy nagyobb fel­adatok megoldására is képesek. Er­re o soron következő egyéni verse­nyek, a hétfőn rajtoló nyugatnémet, majd a francia nemzetközi bajnokság után, az egy hónap múlva idegenben sorra kerülő nyugatnémetek elleni DK-mérkőzésen lesz alkalmuk. VÍVÁS: Az országos vivóbajnokság küzdelmei során a kardbajnokságot dr. Bakonyi Péter, a Bp. Honvéd ver­senyzője nyerte, a döntőben Bakonyi Pézsót győzte le. A verseny meg­lepetése : a 'egutóbbi nemzetközi ver­senyeken jól szerepelt Marót nem jutott a döntőbe. TORNA: Madridban befejeződtek a tornász eb versenyei. A magyar tor­nászok a szerenkénti versenyben két 4. helyet szereztek. A lólengésben Bérezi, o lóugrásban Molnár végzett a 4. helyen. A versenyen o szovjet tornászok jeleskedtek. Még egy tor­nászhír: Budapesten az országos vi­déki férfi ifjúsági tornászcsapat­bajnokságon a Pécsi Bányász együt­tese kitűnő teljesítménnyel 266,1 pont­tal bajnoksáoot nyert. BIRKÓZÁS: Budapesten az ifjúsági kötöttfogású birkózók országos kivá­lasztó versenyén 96 fiatal csatázott. Gazdag, a Kinizsi versenyzője súly­csoportjában az 1. helyen végzett, Kónya a 3. volt. A tatai nyári után­pótlás táborba 3 Kinizsi birkózó ka­pott meghívást. A PVSK ifjúsági bir­kózói o szabadfogásban indultak. Böjti 1., Mucsi 2., Antal, Tóth és Szél súlycsoportjában 3. volt. ÜSZÁS: Székesfehérváron az Álba Regia versenyen az Ércbányász úszók is rajthoz álltak. A lányok közül Vár- konyi Judit, Szigeti és a 4x100 méte­res váltó szerepelt eredményesen, a fiúknál Sik, Tábori, Gogolák teljesít­ménye emelkedett ki. DUNÁNTÚLI NAPLÓ p Magyar Szocialista Munkáspárt Bararyo megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Tel.; 15-32. 15-33, 21-60, 50-00, 60-11 Szerkesztőségi ügyelet 8-20 őiá'-g 31-68. 20 áro után 12-80 Kiadja: o Baranyo megyei Lapkiadó Vállalat Fele ős kiadó: Braun Károly Kiadófvvatol: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-32. 15-33. 21-60. 50-00, 60-11 Telex sz. 2320. Ké/iratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza °kőlvívás: Jó a Steinmetz SE utánpótlása Gyöngyösön küzdelmes ta­lálkozókat vívtak a versenyzők a vidéki ökölvívó utánpótlás egyéni bajnokságának döntő mérkőzésein. A Pécsi Steinmetz SE ökölvívó utánpótlása nagy­szerűen vizsgázott, a nem hi­vatalos pontversenyben: 1 Steinmetz SE 18 pont, 2. Kun | B. SE 12, 3. Zalka SE 11 pont. | A legeredményesebb edző tiszteletdíját Kiss Zoltán (Stein­metz SE) kapta. Légsúly 3. Jersabek (Steinmetz SE.) Köny- nyűsúly 2. Kiss (PVSK), közép­súly: 1. Gaál (Steinmetz SE), félnehézsúly: 1. Csóra (Stein­metz SE), 2. Horváth (Stein­metz SE), félnehézsúly: 3. Bacsó (Steinmetz SE). Asztalitenisz Ércbányász-Bp. Pénzügyőr 24:1 NB I férfi mérkőzés, Leőwey gimnázium. A pécsi együttes­ből Arató, dr, Horváth, Balázs és Szederkényi 5—5, Szeifer 4, játszmát nyert. Pécsi BTC— Győri Magasépítők 11:5, NB II. női mérkőzés. BTC-terem Dorog—PEAC 18:7, NB II. férfi mérkőzés. Egyetemi tornacsar­nok. Pécsett vasárnap befejező­dött a megyei serdülő sereg­szemle, szombaton 70, vasár­1 nap 80 fiatal állt asztalhoz. A területi döntőkön a következő versenyzők képviselik Baranyát' lányok: Foris, Kulcsár, Egyed, mind Komlói Bányász, Adám, Sásd. Fiúk: Bocz, Kemény, mindkettő: Istvón-akna, Szilárd, P, Postás, Nagy, Ércbányász Leány csapat: Komlói Bányász (Fóris, Kulcsár, Kelemen). F:á csapat: Pécsi Ércbányász (Ru­dolf, Angyal, Lex.) Kisdobos és úttörőolimpia A kerületi négytusa bajnok­ság befejeztével megkezdődtek a városi bajnokságok küzdel­mei. E héten a város iskoláinak legfiatalabb atlétapalántói, a kisdobosok és II. korcsoportos úttörők mérték össze tudásu­kat. A kisdobosok háromtusá­ban', az úttörők négytusóban versenyeztek. A lelkesedés mellett a jó eredmények sem maradtak el. Kisdobos háromtusa: leányok: 1. Takács Judit, Jókai út, 155 pont, 2. Ruppert Edit, Meszes, 154, 3. Koyács Zsuzsa, Kari­kás, 143. Fiúk: 1. Kovács Nándor, Gyakorló, 151, 2. Bruder And­rás,. Közt. tér, 135, 3. Deák György, Vasas I. 133 pont. II. korcsoportos négytusa ■ leányok: 1. Ábrahám Zsuzsa, Közt. tér, 193 pont, 2. Zsem berovsky Judit, Közt. tér, 186 3. Orbán Izabella, Karikás, 171 fiúk: 1. Hajdú Attila, Gyakorló 183, 2. Balogh Sándor, Kari kás, 173, 3. Recht János, Acsá di, 171 pont. Hat évfolyam seregszemléje az atlétikai pályákon Szombaton délután a PVSK és a Dózsa pályán, vasárnap a PVSK pályán került megren­dezésre a 13, 14, 15, 16, 17 és 18 évesek évfolyamos megyei bajnoksága. Összesen 115 baj­noki érem talált gazdára, s ezen 76 versenyző (44 fiú, 32 lány) osztozott. Engel (Pécsi Dózsa) öt, Börzsei (PEAC), Csiszár (KBSK), Bodb (P. Dózsa), Ja- gados (Sportiskola), Pál József (Sportiskola), Hervai (Pécsi Bá­nyász) 3—3 bajnokságot nyer­tek, míg a lányoknál Jakab Éva (PVSK) kiemelkedő eredmé­nyekkel nyert 3 bajnokságot. Két-két bajnokságot a lányok­nál László Zsuzsi (KBSK), Wasz- ner és Hoffmann (Mohácsi TE), Porteleki (Boly). Kócsó és Kiss O. (P. Dózsa) nyertek. A fiúk­nál Lépőid (Mohácsi TE) 100 méteren 11.0 mp-cel aranyjel­vényes szinttel nyerte a bajnok­ságot és 52.4 mp-es eredmény­nyel, nagy fölénnyel nyerte a 400 métert. Engel is 100-as bajnokságával (11.1) érte el az aranyjelvény szintjét, 110 gá­ton pedig 16.1 mp-cel új me­gyei ifjúsági csúcsot futott; to­vábbi bajnokságai: 200 m 23.0, 400 m: 51.7, 310 gát: 42.5. A lányoknál Jakab Éva egyma­ga három aianyjelvényes baj­nokságot nyert, s -400 méteren egy tized másodpercre megkö­zelítette Kulcsár Magdi megyei ifjúsági és felnőtt csúcseredmé­nyét (58.5), a Jakab Éva ered­ményei 100 m: 12.5 (2. Kurdi PVSK 12.6), 200 m: 26.1, (2. Kurdi 27.1), 400 m: 58.6 (2. Kresz PVSK 60.4). László Zsuzsa (KBSK) is nagyszerű eredmé­nyeket produkált. A formába lendült komlói kislány egyedül futva 800 méteren 2:17.5-tel, Megyei ifjúsági egyéni atlétikai bajnokság a PVSK-pályón. Ifjúsági fiú magasugrás győztese Gáti (PVSK). 1500-on 4:44-gyel, mindkét szám­ban elérte az aranyjelvényt, s utóbbi eredménye megyei ifjú­sági és felnőtt csúcs. Kresz Ju­dit 400-on elért eredménye is aranyjelvényes. Az „aranyosok" sorát zárja Kócsó Mária (P. Dózsa) 300 méteren elért 42.1 mp-es idejével. A többi jobb eredmény: Fiúk: (18 évesek) Kispál (KBSK) 800 m: 1:57.8, 1500 m: 4;18. Far­kas (KBSK) 3000 m: 9:35.2, 2000 m. akadály: 6;45.8, Gáti (PVSK) magasugrás: 180. Bör­zsei (PEAC) súlylökés: 13.95, diszkoszvetés: 39.42, kalapács- vetés: 31.20. Kovács (Pécsi Bá­nyász), gerelyhajítás: 52.60. — 17 évesek: Boda 310 gát: 47.6. Neducsin, 200 m: 24.8, Csiszár (KBSK) 1500 m: 4:30, 3000 m: 9:51. Lantos (P. Dózsa) magas­ugrás: 175. Kulisch B. (P. Dó­zsa) rúdugrás: 310. Fodor (KB­SK) gerelyhajítás: 47.70. — A 16 éves fiúknál Lépőid mel­lett még Péley (Sportiskola) 2:07.8 mp-es 800-a, Pál (Sport­iskola) 17.0-es gátfutása, 171 cm-es magasugrása és 43.28 méteres gerelyhajítása, valamint Schmidt (Sportiskola) 8 km-es gyaloglása (45 perc 48.4 mp), Hervai (Pécsi Bányász) 40.30 m-es kalapácsvetése érdemel figyelmet. Jobb leány eredmények: 17 évesek: Hoffmann (Mohács) 400 m; 63.2, 800 m: 2:30.7. Sztankovánszky (KBSK) gerely- hajítás: 34.10. 16 évesek: Kócsó (P. Dózsa) 100 m: 13.1. — 15 évesek: Molnár (Bolyi ME- DOSZ) 100 m: 13.0. 14 évesek: Sörös (Sportiskola) 60 m: 8.3, Sándor H. (Sportiskola) magas­ugrás: 148 cm. Jól szerepeltek a pécsiek Veszprémben Palty István meglepő eredménye 400 méteren Veszprémben nagy hőségben rendezték meg a főiskolás atlé­tikai bafnokság ez évi küzdel­meit. A pécsiek ezúttal jobban szerepeltek — nagyobb lét­számmal is vettek részt — mint a korábbi években. Patty (PEAC) és Németh (Tanárképző) baj­nokságot nyertek. Különösen Patty eredménye keltett feltű­nést, 400 méteren 48.5 mp-es idejével egy tizedre megközelí­tette az I. o. szintet és alig 3 tizeddel maradt el Soiymosi Egon 18 éve fennálló megyei csúcsától. Patty javulása az idén ugrásszerű! Május 2-án kerek 50 mp-cel, néhány nap­pal később Eszéken 49.3-mal, RÁDIÓ, , TELEVÍZIÓ Ml co o R S ZÍNHÁZ MOZI SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Carmen (este 7 órakor), Uray-bérlet. Kamaraszínház: Csipkerózsika (dél­után 3 órakor). Tájszinház: A kutyás férfi (este 7 órakor), Debrecen. HANGVERSENY Liszt-terem: Bánky József Beethoven- estje (fél 8 órakor). 7 MOZI Park: Hogyan robbantottam ki a má­sodik világháborút? (4, 18 — dupla helyári). Petőfi: A karbonórlk (f4, 6, f9). Kossuth: Búcsú a pályától (10, 12, f3, f5). Ezopus (f7, f9). Gyárváros; Egy férfi, aki tetszik ne­kem (6). Mecsekalja: Vihar Délen (5, 7), Pécsszabolcs: My fair Lady (5 — dupla helyár!). Vasas I.: Csak egy telefon (6). Boly: Rekviem (8). Harkány; Fekete angyalok (7 — más­fél helyár!). Mohács: Két úr esernyő nélkül (6, 8). Sellye: Staféta (8). — Siklós: Ha kedd van, akkor ez Bel­gium (7). Szigetvár: Öten az égből (6). ,,Z". avagy egy politikai gyil­kosság anatómiája (8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lili Iva­nova énekel. 8.35: Harson a kürtszó! (ism.). 9.10; Bizet; A gyöngyhalászok —- háromfelvonásos opera. — Közben 10.00—10.05: Hírek, időjárás. 11.00: Romantikus zongoramuzsika — világ­hírű művészek előadásában. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Já­ték és muzsika tíz percben. — 12.30: Melódiakoktél. 13.50: Üj Georgikon. 14.05: Szóljatok, szép szavak! 14.20: Hóvirág. Horst Solomon mesejátéka (ism.). 14.49: Éneklő fjúság. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Suppé: Reggel, délben, este Bécs- ben — nyitány. 16.14: Az egészség­ügy közkatonái. Riport. 16.34: Az új magyar zene hónapja. 16.58: Hallga­tóink figyelmébe! 17.00: Hírek, idő­járás. 17.05: Arab arcképcsarnok. — 17.20: Népdalokkal egész éven át. 17.35: Munkamorál és technika az építőiparban. 18.00: Könnyűzenei hír­adó. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti krónika. 19.25: Jelentés az orszá­gos vívóbajnokságról. 19.30: Bach: V. brandenburgi verseny. 19.52: Az MRT népi zenekora játszik. — 20.20: Lemezek közt válogatva. 21.00: Hí­rek. 21.03: Kilátó. 22.00: Hírek, idő­járás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Népi muzsika. 23.00: Ritkán hallott operákból. 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10—0.25: Irány Mexikó. Filmzene­részlet. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Hallgassuk együtt! (ism.). — 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Népi muzsika. 9.45: Fia­talok stúdiója. — 10.00—12.00: Zenés műsor üdülőknek. — Közben 11.00— 11.05: Hírek, időjárás. 11.45—11.50: Útikalauz üdülőknek. 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Törvénykönyv. 13.20: A Svájci Olasz Rádió énekkara Monte/erdi-műveket énekel. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00- 18.00: Kettőtől hatig. — A Petőfi rádió zenés délutánja: 14.00: Ullmann Ottó táncdalaiból. — 14.10: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. 14.21; Pol-beat 14.30; Hírek, körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Rádióreklám. — 15.22: Csajkovszkij: Anyegin. II. felv. 15.30: Hírek. 15.33: Kedvelt régi melódiák. 16.15: Hangverseny a stúdióban. — 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. Közben 17.30—17.33: Hírek. — 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Az égen át a Földre. Egy szovjet rakétakonstruktőr élete. 18.35: Hangverseny a stúdió­ban. 19.20: Új könyvek. 19.23: Me­zők, falvak éneke, 19.39: A nevelés ma és holnap (ism.). 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. — j 20.25: Szolnoki kulturális hetek. X. országos szavalóverseny. — 20.59: A Rádió dalszínháza. 22.28: Az új ma­gyar zene hónapja. 23.00: Hírek, idő­járás. 23.15: Tánczene éjfélig. 24,00 —0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Magnó­sok, figyelem! — 18.55: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok. 19.10: Az új magyar zene hónapja, 20.18: Hí­rek. 20.21: Hangfelvételek felsőfokon. 21.36: A dzsessz kedvelőinek. 22.02: Musica Antiqua Bohemica — VII, — 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor, A nap eseményeiről 17.35: Zenélő levelezőlap 17.55: Kerekasztal. Miért és hogyan készülnek a falukrónikák? 18.10: Húszéves a Pécsi Liszt Ferenc kórus 18.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Ai ifjúság hullámhosszán. Zenés ifjú­sági műsor 19.30: Német nyelvű műsor. — Hírek, tudósítások. Kívánság hangverseny 20.00; Műsorjáról* _ M AGYAR TV. 8.05í Számtan-mértan (ált. isk. 5. o.) 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 2. o.) 9.25: Nem elég a jog. A tv politikai tanfolyama (ism.) 9.55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) 13.10: Számtan-mértan (ism.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 14.55: Fizika (ism.) 17.48: Műsorismertetés 17.50: Hírek A LENGYEL TELEVÍZIÓ ESTJE 17.55: Bevezető 18,00: Négy évszak Lengyelországban — kisfilm 18.25: Magnum sal — rÖYidfilm 18.40: Wilanow. Dokumentumfilm 19.00: Milliók munkája nyomában — dokumentumaim 19.15: Esti mese 19.25: Szünet 19.30: Tv-hírado 20.00: A négy páncélos és a kutya. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. Kísértetek a kastélyban 21.00: Pásztortánc. — A Slask Állami Népi Együttes műsora 21.10: A végrendelet. Dokumentum­film 21.40: Krisztina Jamroz operaénekes­nő műsora 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV. 9.35: Iskolatévé. 10.40: Orosz nyelv. 11.00: Társadalmi ismeretek. — 15.55: Tévéóvoda. 16.10: Angol nyelv. 16.45: Kulturális panoráma magyarul. 17.00: Tévészemle albánul. 17.35: Hírek. — 17.40: Távcső. Gyermekműsor. 18.15: Hírek, események. 13.30: Riportműsor Titoqradbál. 19.00: Népi muzsika. — 19.20: Tévéposta. 19.50: Reklám. -— 20.00: Híradó. 20.35: Három óra sze­relemre. Hazai játékfilm. 22.05: Hír­adó. — 22.25: Jugoszlávia—Ronánia kézilabdatorna közvetítése, fölvételről. egyéni csúcsot javított, s most ismét 8 tizedes javulással érte el nagyszerű idejét. Úgy érez­zük lesz még folytatás. Távol­ugrásban Németh (Tanárképző) 706 cm-rel nyert bajnokságot, de jól szerepeltek mások is: Gerelyhajításban Takács Ágnes (Tanárképző) 47.12-vel máso­dik, Henits (Tanárképző) 40.44- gyel 3, helyet szerzett. Köves Mária távolugrásban 580 cm- rel (I. 0 szint) ezüstérmet; gát­futásban 15.3-mal ugyancsak ezüstérmet szerzett. Wieland Ilona a volt komlói versenyző TF színekben 14.8-cal nyerte a gátfutást és Köves mögött 3. volt távolugrásban. Ki kell emel­ni Dévai (Tanárképző) 192 cen­tis magasugrását, mellyel bronz­érmet szerzett, de ugyanennyi volt a győztes (Tari, MAFC) tel­jesítménye is. Patty még két^ér- met szerzett: 200 méteren 22.2- vel második oz ugyanilyen ered­ménnyel győztes Bánhidi (Egri Tanárképző) mögött; 100 méte­ren 11.1-gyei 3. A többi pécsi eredmény: Nők: magasugrás 3. Köves 155, 800 m: 3. Sümegi (PEAC) 2:27.4, 200 m: 4. Kis- antal (PEAC) 27.7. ötpróba: 5. Peresa (PEAC) 3464 pont. Férfi eredmények: 800, 6. Erdős (PEAC) 1:59.6, súlylökés: 4. Ka­ties (Tanárképző) 14.87, kala­pácsvetés: 4. Katies 47 84. Hár­masugrás: 7. Torma (Felsőfokú Vegyipari) 12.21. Tízpróba: 4. Gőbel (PEAC) 5350 ponttal. Röplabda: PEAC-KAPOSVARI IZZÓ 3:0 NB II női mérkőzés. Kapos­vár. A pécsiek az elmúlt évben még NB l-ben szerepelt ka­posváriakkal szemben is meg­őrizték veretlenségüket. A pé­csiek legjobbjai Füzes, Rózsa és Mészáros voltak. PEAC—Ka­posvári Dózsa 3:1, NB II férfi mérkőzés, Kaposvár. Küzdelmes mérkőzést vívtak a csapotok. A pécsiek már 2;0-ra vezettek, ekkor a kaposváriaknak sikerült játszmát nyerniük, a 4. játsz­mában a PEAC ismét magára talált és biztosan győzött. HSC— Pécsi Vörös Meteor Élel­miszer 3:1, NB II. női mérkő* zés, Budapest. 4 > 1 t A Egy tehetséges versenyző a vö­rös salakról, Jakab Éva

Next

/
Thumbnails
Contents