Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-08 / 83. szám
4 DUN 4 N TOLI NíPLO 1911. április 8. ! Qfiasfe 1971. ÁPRILIS 8 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszönljük névnapjuk alkalmából Dénes nevű kedvet olvasóinkat A Nap kél 5.1», nyugszik lg.23 órakor. A Hold kél tg.12, nyugszik 4.0« órakor. ZENÉLŐ TAVASZ Úttörőkórusok hangversenye Komlón A Komlói városi Pártbizottság nagytermében rendezte meg Kulturális Szemle keretében szerdán délután a városi úttörőelnökség a komlói úttörő-énekkarok hangversenyét. A rendezvény egyben nyitánya is volt Komló hagyományos „Zenélő tavasz” című programsorozatának. Megnyitóbeszédet Rácz Sándor művelődésügyi osztályvezető mondott. Ezt követően léptek pódiumra a kórusok. Elsőnek a „Kodály Zoltán” Ének-zenei Tagozatos Alt. Iskola üdén csengő alsótagozatos kórusa, Gálfy Istvánná vezényletével, majd a szilvási iskola kórusa (kórusvezető: Novák Mária), a dávidföldi iskola énekkara (k. v.: Takács Pétemé) és a kenderföldi iskola nagykonda (k. vezetők: Zsongor Kálmán és Lelovics Magdolna). A szünet után a gesztenyést a Gagarin úti, a Fürst Sándor úti iskola kórusai (vezetők: Horváth Tamásné, Hoffmann Mihályné, dr. Hermann Józsefné) szólaltatta meg műsorát. Valamennyi kórus igényes, több zenetörténeti korszakból való műveket énekelt, lelkiismeretes felkészültségről tanúbizonyságot nyújtva. Szembetűnő volt az a fejlődés, amelyet az elmúlt évekhez viszonyítva a komlói énekkarok hangzásban elértek. A zsűri négy arany és két ezüst fokozattal jutalmazta a kórusok teljesítményeit. A hangversenyt a „Kodály Zoltán” Ének-zenei Tagozatos Ált. Iskola nagykórusának magashőfokú tolmácsolásban elhangzott gazdag műsora, és összkarban Kodály A magyarokhoz című művének megszólaltatása — Tóth Ferenc vezényletével — zárta be. A hangversenyen jelen volt Kodály Zoltánná, aki a műsor után hosszasan elbeszélgetett a kórusvezető tanárokkal. (Várnai) rekviem $x-*tui0 pxtlmvásstiú JHgCSxlar kaLtndí'dm, Rekviem Baranyai vízügyi brigád Jugoszláviában A magyar—jugoszláv vízügyi együttműködés alapján, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az idén is jelentős munkákat végez jugoszláv területen, a Karasica, továbbá a Hatvan és a Travnyik csatornák több kilométeres szakaszán. Április 15-étől kezdődően, előreláthatólag szeptember végéig, a Vízügyi Igazgatóság gépesített brigádja mederkotrással 50 ezer köbméter iszapot emel ki, 20 ezei köbméter földdel megerősítik a Karasica töltését, ezenkívül további 70 ezer köbméter földet termelnek ki. A brigád 2 nagy kotrógéppel, 4 nagyteljesítményű dózerral és 6 billenős tehergépkocsival vonul fel a munkaterületre, műszaki szakemberek irányításával. A dolgozókat az igazgatóság mohácsi kirendeltsége naponként szállítja jugoszláv területre, a munka végeztével pedig vissza Mohácsra.----------------------------------»----------------------------------— VÁLASZTÁSI GYŰLÉS. Választási gyűlés lesz április 8-án, csütörtökön este 7 órakor Diósviszlón a művelődési házban. Választási gyűlést rendeznek Magyarmecskén április 9-én, pénteken este 7 órakor a művelődési házban. — Huszonkilenc pécsi és baranyai autós vesz részt a VII. nemzetközi autóstalálkozón. melyet április 11-én és 12-én tartanak Kőszegen. Az autóstalálkozón hegyitúrát, ügyességi és Go-Cart versenyt rendeznek, s a programban többek között városnézés és nemzetközi autósból is szerepel. — A Bánki Donát úti Általános Iskola 6. b. osztályának úttörői nyerték az éneklő rajok megyei fesztiválját, s bejutottak az országos döntőbe, melyet április 9—10— 11-én rendeznek Szentesen. — Ruházati kabátvélour több színben kapható. Borbolt, Rákóczi út 16. (x) — Űjabb ércmlclcttcl gazdagodott a Pécsi Janus Pannonius Múzeum régészeti osztálya. Kiss István vasasi lakos házának kertjében 125 XVI. századi ezüstdénárt talált. Az éremleletet a múzeumnak adta át. — A MEOE Baranya megyei Csoportja értesíti tagjait, hogy a szükséges préstepertő mennyiség átvehető Tátrai Dénesnél — Pécs, Fácán dúló 1. Donátus, 37- es autóbusz-végállomás) minden szombaton 15 órától. — A Vizmü értesíti a Széchenyi tér Bem utcától nyugatra lévő közületeket és lakosságot, hogy április 9-én a Doktor Sándor utcai helyreállítás miatt nyomáscsökkenés, illetve helyenként vízhiány várható 10 órától a munka befejezéséig, 20 óráig. A vízhiány az újmecsekaljai városrészt nem érinti. (x) — Kiválóak: mógnesi könyvtár. Doktor Sándor Művelődési Ház. Tegnap osztották ki Budapesten, a Művelődési Minisztériumban annak a pályázatnak a díjait, amelyet a minisztérium hirdetett. Így „Kiváló” címet kapott a má- gócsi községi könyvtár, amelyet Tárnái Nándor vezet, húsz éves könyvtárosi gyakorlattal. Ugyancsak kiváló címet kapott a pécsi Dr. Doktor Sándor Művelődési Ház. Miniszteri dicséretben részesült az egerági művelődési otthon. • 680 ügyiéi naponta Forgalomszámlálást tartottak az Igazságügyminisztérium technikai osztályának rendelkezésére a pécsi és a megye területén működő bíróságokon. Az egy hétig tartott ügyfél számlálásnak az volt a célja, hogy az új bírósági épületeket tervező mérnökök számszerű adatokat kapjanak a bírósági porták, előcsarnokok, folyosók, a különböző irodák és mellékhelyiségek méreteihez. A felmérés feldolgozott statisztikája szerint a pécsi Széchenyi téri bíróságokon egy hét alatt 3800, a főügyészség székhazában elhelyezett járásbírósági polgári tagozaton i pedig 540 ügyfelet jegyeztek ! fel. . A Széchenyi téri főépület- i ben. a csendes szombat ki- | vételével, a többi napokon ' átlagosan 680 ügyfél fordul j meg. I SZERELMEM, SEGÍTS' Säte olasz filmvtg játék Főszereplők: ««ICA VITT! és M.KOTO SOR« Szerelmem, segíts — A MÁV pécsi vontatási főnökség M 44 087-es számú Diesel vontatója forgalom közben megsérült. Kijavítás végett a budapesti főműhelybe kellett volna küldeni, ami közel egy hónapos kiesést jelentett volna. A mozdonyműhely, a motorműhely és a kocsiműhely szocialista brigádjai összefogtak és vállalták, hogy társadalmi munkában kijavítják a sérült részeket. Így négy nap alatt elkészülhet — és az ünnepi forgalomban már résztvehet a „megrokkant” vontató. — A Neoton Pécs váradon. Április 10-én, szombaton este nyolc órakor koncertet ad a Pécsváradi Művelődési Központban a Neoton együttes. — Különkiadásban jelentette meg a Glosszátor c. jogászlap szerkesztősége a fel- szabadulási irodalmi pályázat díjnyerteseinek műveit. Az ízléses kis antológia 250 példányban látott napvilágot. — Perbeszédverseny. Tegnap, április 7-én délután ismét perbeszédversenyt rendeztek a Pécsi Tudománv- egvetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ezúttal a büntetőjogi tanszék szervezésében tíz hallgató versenyezett. Első lett Juhász László, második Földesi Ilona, harmadik pedig Kiss Katalin, valamennyien harmadévesek. Ma. április 8-án délután fél három órakor polgári jogi jog- esrimesoldó verseny kezdődik a karon. — Szivacs matrac Érkezett nagy választékban! 190x90x6 cm 450 Ft. 190x90x10 cm 640 Ft. Belvárosi Aruház, Pécs, Kossuth L. n. 23. (x) — Tűz. A Mecseki Állami Erdőgazdaság sellyei erdészetében közel 3 katasztrális holdon égett le egy pár éve telepített fiatal facsemeteerdő. A kár háromezer forint. IdcrórásVentés Várható időjárás csütörtök estig: Változóan félhős idő, szórványosan előforduló esővel, zivatarral. Mérsékelt, helyenként' még élénk északnyugati, északi szél, csütörtökre mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—9, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 18—21 fok között. 4 hét filmjei REKVIEM 1944-ben vagyunk ... A Jugoszláv partizánok arra készülnek, hogy megsemmisítsenek egy német transzportot egy kulcsfontosságú hídon. A németeket támogató csetnikek megpróbálják keresztezni a partizánok szándékát ... A színes jugoszláv filmet Caslav Damjanovic rendezte, főszereplők: Ty Hardin, Sta- this Giallelis és Georgia Moll. SZERELMEM, SEGÍTS! Szerelmem, segíts! — ezzel fordul kedves, megértő férjéhez Raffaella. Hogy miért? Mert beleszeretett egy másik férfiba. Az előzékeny férj Ilyenkor mit tehet? Segít a feleségén. A remek olasz vígjátéknak nemcsak egyik főszereplője Alberto Sordl, hanem ő is rendezte a filmet. Partnere a nálunk is jól ismert Monica Vitti. — Meníesítővonatok. A MÁV felkészült a kettős ünnep utasforgalmára: a két napon összesen 28 mentesítő vonatot indítanak a főbb vonalakon. Pécs és Budapest között 11 személyvonat megy majd. — Motorbalesetek. Tegnap délután 5 órakor a Szigeti út és Tüzér utca sarkán Sáfár Géza motorkerékpárjával egy személyautónak ütközött. Sáfár Gézát — Korvin Ottó utca 7. számú ház alatti lakost — könnyebb lábsérüléssel a II. számú sebészetre szállították. Ugyancsak ebben az időben a Mohácsi út sarkán Bagi Dezső Gesztenyés utca 21-ben lakó motorkerékpárral karambolozott. őt és utasát — Bagi Já- nosnét — lábsérülésekkel a városi kórházba szállították. — Műbőrök, PVC padlók nagy választékban. Bőrbolt, Rákóczi út 16. (x) — Űj út épül a tüdőszanatóriumhoz. Meghosszabbítják a Székely Bertalan út felső szakaszát egészen a hegytetőig. A bányaidomkő burko- lású, 1 kilométer hosszú útszakasz beiktatásával rövi- debb úton juthatnak el a gyalogosok és a személyautó- sok a mecseki kempingbe, valamint a tüdőszanatóriumhoz. — Kacsatoll 1 kg-os kiszerelésben 77 Ft, diszpárnatoll 1,5 kg-os kiszerelésben 13 Ft. Divatáru Bolt, Pécs, Kossuth L. u. 62. (x) MEGKÉRDEZTÜK Nincs fertőző- májgyulladás* jarvánv Az elmúlt hetekben az * hír terjedt el megyénkben, hogy járványméreteket öltött a fertőző májgyulladás. Olvasóink kérésére tájékoztatóért kerestük fel dr. Hajnik Józsefet, a Megyei KÖJÁL közegé ízs 'gügyi-járványügyi főorvosát. — Milyen tünetekkel jár és veszélyesnek tekinthető-e az említett betegség? — Vírusos eredetű megbetegedésről van szó, amelynek kórokzójáról keveset tudunk és ellene védőoltással sem rendelkezünk. A fertőző májgyulladás lappangási ideje viszonylag hosszú. 12—31 nap. Egy-két napos köhögés után gyomor- és bélfájásról, hányásról, étvágytalanságról panaszkodik a beteg. A sár- gulás általában a negyedik napon következik be. Főként gvermekközössézben terjed, ahol — a tapasztalatok szerint — a fertőzésnek kitett 160 személy közül csak négyet betegít meg. A gyermekekről a csalódban tovább terjedhet a fertőzés. A beteg, ellenálló képességének fokozására oltást kap és rendeletileg kötelező környezetének fertőtlenítése. Erről általában a szomszédok is tudomást szereznek, talán azért terjed el olyan gyorsan egyetlen megbetegedés híre. A hepatitis súlyos betegségnek tekinthető. Iskoláskorúak és legvengült öregek között nemegyszer halálos áldozatot követel. — Beszélhetünk-e jelenleg járványról? — A fertőző májgyulladás kötelező bejelentése 30 éve elő van írva. Az adatok szerint azóta fokozatosan nő a megbetegedések száma. Talán éppen azért, mert a betegeket elkülönítik környezetüktől és szigorú intézkedésekkel akadályozzák meg a további fertőzéseket, tavaly felére csökkent a megbetegedések száma, sőt az elmúlt hónapokban még a tavalyihoz viszonyítva is visszaesés tapasztalható. Az elmúlt hetekben mindössze tizennégy eset fordult elő. Négy Bodán, a többi pedig elszórtan, egymástól távol eső helyeken. így tehát a járvánnyal kaocsolatos híresztelések alaptalanok. — A ledinal ABC áruházban április 8-án kóstolóval egybekötött palackozott bor és külföldi cigaretta vásárt rendezünk, nagy választékból. Pécsi ÁFÉSZ. <x) — Áramszünet lesz április 9-ig 7—16 óráig Bolgár Néphadsereg u., Szövetség u. által határolt területen. — Április 17-ig 7—16 óráig Tolbuhin u., Vörösmarty u., Katona József u., Borbála u„ Görgey u.. Ibolya u., Szabó I. u., Kedves u.. Margit u. által határolt területen. — Április 23-ig 7—16 óráig Buzsáki u., Pécsváradi út, Karancs u. által határolt területen. Apr. 24-ig Marx u., Székely u., Kun u., Besenyő u., Török u., Bányász u., Jász u., Engels u., Kiss Ernő u., Sándor u., Vöröskereszt u., Dugonics u., Hold u., Csillag u., Üjvilág u. által határolt területen. <x) A prosrant meevalósult A láthatatlan fogyasztás A IX. kongresszuson hozott határozat megállapítja: „Hazánkban a művelődés valóságos népmozgalom lett. Ma minden ötödik állampolgár iskolarendszerű oktatásban vesz részt. A felnövő korosztályoknak háromnegyede szakmunkásképző-iskolákban, illetve középiskolákban tanul tovább”. Majd később: ..A kulturális forradalom eredményeként tovább nőtt a tömegek érdeklődése az irodalom és a művészetek iránt”. Az oktatást, a kultúrát szokás a társadalom láthatatlan fogyasztásaként jelölni. Valóban, kifejezhető-e adatokkal, 'n7"s=z3<?s'v.:el mindaz, amit a két szó tartalmaz? Aligha. Hiszen a művek keltette közönség-visszhang, a kultúra tudatformáló szerepe. az ifjú agyában elraktározódott ismeretek elvont értekek. Az adatok, tények mégsem fölöslegesek. Kifejeznek sok mindent. Például azt, hogy az állam milyen jelentőséget tulajdonít az oktatásnak és á kultúrának. A legutóbbi öt esztendőben a kommunális beruházások (amelyek az oktatás és a kultúra beruházásait is magukba foglalják) értéke 41 százalékkal volt nagyobb, mint a második ötéves terv időszakában. 1961—1965 között. A művelődés népmozgalmi jellegét jól igazolja, hogy az 1970—1971-es oktatási évben 1.8 millió fő tanult az országban. A számvetés itt sem nehéz, mert bármerre tekintünk, az eredmények sokasága tűnik szemünkbe. Hat százalékkal nőtt a felsőoktatásban résztvevők száma, a felsőoktatási intézményekben 22 ezerrel többen fejezték be tanulmányaikat az 1966—1970 közötti években, mint az ezt megelőző öt esztendőben. Az új középiskolai tantermek száma meghaladja a hétszázat; 12 ezer diákotthoni hely létesült, az általános iskolákban további húszezer gyermek kerülhetett napközibe, s így számuk 200 ezer fölé emelkedett. A legutóbbi öt évben 66 ezerrel többen szereztek érettségi bizonyítványt, mint 1961—1965 között, s hogy ezzel a legalább érettségizettek száma a népességen belül már 1.2 millió főre nőtt. Ahogy a több. mint 300 ezer felsőfokú végzettséggel rendelkező állampolgár sem olyan szellemi tőke. ami ne sokszorosan kamatozna. Persze, feladatok légiója sem hiányzik. A gyermekek mintegy 8 százaléka még ma sem végzi el az általános iskola nyolc osztályát: a felsőoktatásban a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya kisebb a kívánatosnál; továbbra is keresni kell a társadalmi igényeknek jobban megfelelő iskolatípusokat, stb. Üj ismeretek? Terjesztésük nélkülözhetetlen eszközei nemcsak az oktatás, hanem a népművelés, a kultúra fegyvertárában is fellelhetők. Az eszköztár bővítése, korszerűsítése persze megintcsak anyagikat igényel. Mert aligha akad valaki, aki úgy véli: a több mint 9200 könyvtár fenntartása — amelyekben négy év alatt 100 ezerrel nőtt a beiratkozott olvasók száma, s négymillió kötettel a könyvállomány — kitelik abból, amit jelképes díjként a könyvek fórgatói fizetnek. S az is az altaptalan fel- tételezések közé tartozna, hogy a legutóbbi négy évben létesített 36 új múzeum költségfedezetét a múzeum belépti díjakból teremtették elő. Hűen a kongresszusi határozathoz. a kultúra „fogyasztásának” lehetőségei a legtöbb területen bővültek. Ugyan a színház- és mozi- látogatók száma tovább mérséklődött, de a világfa nyíló ablak, a televízió öt év alatt csaknem egymillióval gyarapította táborát. (Ezer lakos közül 82 volt tv-előfi- zető 1965-ben, s 171 1970-ben). Ezekben az években valósult meg a hatodik adásnap (11 órával nőtt a heti adásidő), s megkezdődött a színes műsor kísérleti sugárzása. Négy ezerrel több mű — 21 millióval nagyobb példányban — jelent meg 1966—1970 között, mint a második ötéves tervben. Négy esztendő alatt 374 színházi premierre került sor, 1.5 millióval több hanglemez fogyott, a lakosság évente megközelítően húszmillió forint értékben vásárolt képzőművészeti alkotásokat. Négy esztendővel ezelőtt mindaz, amiről sorozatunkban vázlatosan szóltunk, program, elvégzésre váró teendő volt csupán. Jó érzés, hogy ma a program egészére, s részleteire egyaránt elmondhatjuk — az adatod, a tények alapján — teljesült. (Vége) 4 *