Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-25 / 97. szám

im. április 25. DLNANTCLI N API 0 7 Az ifjúság és a modern hírközlés RÉSZLETEK AZ AMIEVD HAVANNAI NEMZET­KÖZI KONGRESSZUSÁN TARTOTT ELŐADÁSBÓL .Gyengéden szokták lezárni a hol­tak szemét, gyengéden kell kinyitni az élőkét is" — mondja C Cocteau. — Milyen kevés halott szemét zár­ják le gyengéden, és milyen kevés élő szeme nyílik szelid csodálkozásra az élet sokszínűsége, érdekessége, szép­sége felél Háborúk zárják le ezrek szemét, durván sújtva, égetve, — és mennyi szem marad nyitva halál után is... Milyen feleslegesnek tűnik a költő szava, mint lepkeszárny rezdülése a viharban, vész el a gondolat: gyen­géden kellene kinyitni a szemet, amely először látja az Élet nagy csodáit, le­gyenek azok szépek, vagy kegyetle­nek. ♦ A kőlyökállgtok sokáig vakok, az ember ivadéka születése után lát- De mikor kezd valóban látni? Talán serdülő korban. Az élet különö­sen sok terhet ró az ifjúra a felnőtté- válás korszakában. Az érzékszervek új látásokra, érzésekre ébrednek. A fia­talok szeme kinyílik, keres, vár vala­mit, és ezt a valamit a felnőttek vilá­gától kapja, szóban, képekben a ter­mészet képei helyett. A hírközlés, a távközlés képei, szövege ad hírt a Vi­lágról, amelybe minden öntudatosab- ban lép. * Psychologusok többet mondhatná­nak arról az információ áradatról, amely az ifjúságot naponta éri. Kegyetlenség és sex. Tömegben, nyersen, felfokozva, a természetesség szépsége, himpora nélkül. Az észak-európai államokban a nu­dista filmek a „sex szabadság" előtt sem voltak tilosak kiskorúak számára, valóban, ha csak a meztelenség vol­na tiltandó, visszakanyarodnánk vala­mi „középkori", — mondhatnánk a fe­hér fajra jellemző erkölcsiség bék­lyóiba. Nem erről van szó, hanem ar­ról a reakcióról, amely éppen a meg­kötöttség után, ellenhatásként alakult ki, és szinte gátlástalanul őzönli el a világot A színes álarc mögé nem akarjuk a „sátánt ültetni, - hanem ami tényleg ott van, a pénzt, a pro­fitot, amely számára mindegy, hogy sexből, krimiből, vagy „horror"-ból szedi hasznát ♦ Az ingerküszöböt emelve, mennyi­ségileg és minőségileg is több az igény. Dr. Jekill és Mr. Hayde törté­nete. Stevenson fantáziájának egy­kori szülötte, manapság egyszerű új­sághír lett csupán. Konkoly Thege Aladár Egyelőre még nincs minden tisztázva Kettős honfoglalás Avarul beszélünk? Amikor László Gyula professzort a nagysikerű pécsi előadás után elkí­sértem, elméletének kialakulásáról, arról a folyamatról érdeklődtem, amíg az ötletből, a kétségekből egy teljes feltételezés születik.- Tulajdonképpen 1940-ben fogal­maztam meg először a gondolatot, de azután hosszú ideig szunnyadt a prob­léma. Az utóbbi 6—8 évben sokasod­tak a különböző adatok, végül kiad­tam magamnak a parancsot- gyerünk utánanézni, rendszeresen, pontosait, nemcsak a véletlenre hagyatkozva. Hát hogyan, nem 896-ban volt a honfoglalás, ahogy az iskolában, sót, az egyetemen tanítják? László Gyula elmélete szerint is úgy van, ahogy mi tanultuk, csakhogy szerinte Árpád ma­gyarjai már magyarokat találtak itt, a Duna-Tisza mentén. A professzor nem a történelem, nem a nyelvészet és nem az antropo­lógia oldaláról közelít, hanem első­sorban a régészeti emlékeket hívja tanúságul. MIRŐL ÁRULKODNAK A „GRIFFES- INDAS" LELETEKt Hazánk honfoglalás kor előtti gaz­dag ásatási anyagában van egy le­letcsoport, amelyen griffek, oroszlá­nok, tengeri szörnyek nyüzsögnek, s mellettük indázó növényi díszítés is található. Először más népekre gya­nakodtak, de azután kiderült, hogy tulajdonosaik, alkotóik avarok voltok, nem a koraiak, hanem a későbbiek, akik 670-től a honfoglalásig éltek ,tt László Gyula szerint Viszont a „grif- fes-indás" leletek néhai birtokosai nem avarok voltak, hanem magyarok. Árpád magyarjai előtti magyarok. De hogyan lehet bizonyítani a fel- tételezést, miért vált gyanússá, hogy mégsem avarok voltak itt a honfog­lalás előtt? Az avarok ember-gyepűt telepítet­tek maguk köré, s ez szláv gyűrű volt. Sok szláv helynév fenn is maradt Ugyanakkor az idetelepült avarság- nak nincsenek helynevei. Hogy-hogy az egyik népnek megmaradtok a helynevei, a másiknak nem? Tudjuk, hogy a XI, században hol voltak ma­gyarok és szlávok. László Gyula több térképet készített Az egyiken a ma­gyar és a szláv nyelvi eloszlást ábrá­zolta, valamint rávetítette a „kései avar” lakosság lelőhelyeit. Rendkívül fontos tény tárult fel: temetőik közül 160 színmagyar helynevek területéről, 50 vegyes magyar területről való, s csak 4 található tiszta szláv helyne­vek között Szó sem lehet tehát, a „kései avarok" elszlávosodásóról. A „griffes-indás" kései avar temetők feltűnően egybeesnek a régi magyar nyelvhatárral. Fel kell tételezni, hogy az „avarok” magyar nyelvűek voltak, s ezért nem találunk avarkori török helyneveket hazánkban. Hogy az Ár­pád magyarjai által itt talált nép ma­gyar volt, azt egyébként az Erdélyben élő székely néphit és a göcsejiek hi­te is megerősíti. MAGYARÁZAT A KETTŐS EREDET MONDÁRA? A fentieken kívül még sok tényező szól a feltételezés helyessége mel­lett. Liptók Pál megállapítása szerint az Árpád-kori temetők népességének embertani képe nem Árpád magyar­jaival, hanem e „kései avarokkal'' egyezik. A tudománynak sok gondot okozott, hogy Árpád-kori szolganeve­ink magyarok, hiszen történelmi meg­gondolások alapján szláv nevekre szá­míthattunk volna. László Gyula hajlik afelé, hogy ezt a jelenséget az itt ta­lált „griffes-indások" legyőzésével, szolgasorba kerülésével magyarázza. Persze, ellenvetéseket is lehet ten­ni, s ezek nagyrészét László Gyula tu­dósi komolysággal és felelősséggel önmagának is felteszi. Hogyan lehet az, hogy két nép régészeti leletanya­ga más, s mégis ugyanazt a nyelvet beszélik? László Gyula mai hasonlat­tal élt: ha egy kései kor embere a Székelyföld és Ormánság emberének tárgyait megleli, szintén nem gondol­ná, hogy egy korban éltek, egy nyel­vet beszéltek. Másrészt magyarázatot is lehetne találni erre a problémára is. Az Árpád-korban is két nyelvűnk volt (egy i-ző és egy ö-ző nyelvjárás), s ma is két anyanyelven élünk: van egy beszélt nyelvünk, amely finnugor eredetű, az ének-beszédünk nyelve vi­szont török-ázsiai jellegű. A kettősséget a két eredetmondánk is alátámasztja. Van ugyanis egy tu­rul és egy csodaszarvas-mondánk. Solymászni (turul!) sűrű erdőben nem lehet, csak a sztyeppén. A szarvas vi­szont erdős vidékre utal. A kettősség fellelhető házkultúránkban is: az egyik a jurta, amelyet László Gyula mérnöki csodának tekint, ugyanis fél óra alatt bárhol felszerelhető volt, s a család nagysága szerint változtathat­ták méretét A másik a föld fölé épí­tett ház. Ha fellapozzuk a krónikákat, azok két útját írják le a bejövetelnek. A történészek ezt megrpóbálták össze­ötvözni, pedig László Gyula szerint nincs szükség rá. Két különböző út és bejövetel létezett. A tudományt mindig is a merész feltételezések vitték előbbre. László Gyula sem tartja támadhatatlannak a saját elméletét, ugyanakkor vallja, hogy a régi és új feltevések sokszor nem zárják ki, hanem inkább kiegé­szítik egymást. Mint nyomtatásban is napvilágot látott tanulmányaiban (az egyik a Valóság 1970/1 számában) megjegyzi, nemzeti történelmünk e századának hiteles feltárásához még sok emberöltő lelkiismeretes munká­jára lesz szükség. Mprafkó Lászíó ÚJ SZOBROK Anya gyermekekkel Sajátságos összetételű huszadik századi közeg: földszintes házak szer­vezett sora, kosáríves barokk kapuk, a Duna homokpadja fölé hajló ágas- fós-szelemenes hajlékok, korszerű gyá­rak, neonvilágítás, suhanó gépkocsik, reklám - Mohács. Ebbe a különös hangulatú városba került az elmúlt évek plasztikai termésének java, mely­ből úgyszólván teljes biztonsággal ki­bontható a magyar szobrászat jelen­való állapota — és nem mellékesen —, a folytonos városépítő-önmagunkat építő szándék mellett a konstruálás plasztikában koncentráltan megjele­nő mikéntje megszolgált pihenésül mulattatja a fáradt szemet A köztéri szobor pedig akkor hat a közgondolkodásban már meglévő, de nem szentesített igazságnak, ha a dolgok megragadásában érvényes esztétikai minőséggel dönt, ha a szép­ség megjelenésének kiérlelt módoza­taiban befejező aktus, amire maga­sabb régióban megintcsak épül esz­tétikai érvényesség ... A művészi megismerés mindenkori állapotának mértékegységeibe ugyan beletartozik a műtsrmekben-lakások- ban felaggatott kicsi kép, ökölnyi szobrocska, de arra a szembesülésre alkalmatlan, amelynek során az em­berrel azonos, vagy tájjal azonos lép­tékben, egyenrangú disputában ma­ga a mű tesz fel kérdéseket. Ha van­nak a műnek kérdései, azok, ilyenfé­lék: Mivégre is születtem? Miért úgy épültem, ahogyan? Szervezőkészségem hasonlít-e a puszta közepén álló fá­éhoz? Gyökerem van-e, mélyre nyú­lik-e, és törzsem, koronám van-e, mi­féle? Felületem optikai játék-e, vagy bensőm röntgenképe? Miért nem az, miért az? Lebonyolításom zökkenő- mentes volt-e? Konfliktusaim hoztak-e meghökkentő pálfordulásokat szem­léletedbe, s nyomukban jelezted-e hogy cselekvési szabadságod hogyan módosítom? Vagy talán te győztél? Vagy én győztem, a szobor, amiben ez semmiféle kielégülést nem okoz? Nem fogod-e majd szégyellni, hogy anyagom az örökkévalóságnak címez­ted, s közben amit mutatok, a prog­ramot, bárki súgó nélkül is rögtönöz­heti? Nem fogod-e sajnálni, hogy a múlandóságnak ajánlottál, s így ben­nem saját értéked porlad el? Vagy a középutat választottad, hogy ide és oda is megfelelő szögben érkezzen mosolyom? Kacagásom az ünnepélyes csendben felháborító lenne, könnyeim pedig készületlenül érnék a tömeg­pszichét ...? Csikai Márta szerencsés kézzel és fiatalon igyekezett szobrában egymás mellé helyezni a forma-anyag-tarta- lom fogalomtriászónak egymástól elég hosszú időre megfosztott tagjait. Fon­tos pillanat ez köztéri szobor eseté­ben. Azt jelenti, hogy a plasztikai gondolkodásban leglényegesebb ösz- szetevő, a tömeg és tér aktuális vi­szonylatokat teremt, felületén egy ke­véstagú logikai következtetéslánc lí­rai programjával. Anyagban és az or- ganikus-biologikus formák egymás mellé helyezésének módjában egység van, a rendteremtés szándéka. Néze­tei, minden profilja a rendteremtés legegyszerűbb sémájával, a szimmet­riával épült. A domború és homorú formák kiegészítő lüktetése, a völ­gyekre felelő dombok Moore művésze­tét juttatják eszünkbe, de nem hivat­kozunk rá: stílusteremtő első munkái után generációk vetették magukat o föld és ember őstörténetét idéző tek­tonikus plasztika részletkérdéseire. E npgy szobrászstílus formajegyeit éb­resztette fel a mohácsi iskola udvarán Csikai Márta. És mennyire illik a geometrikus homlokzati raszterhez, a négyszögle­tes homlokzat egységes foltjához sza­bálytalan ritmusaival, a közelítésben feltáruló felületi részleteivel, intim hajlataival. Szép szobor... Aknai Tamás AÁRRE HEMMING finn karmester ve­zényelte a Pécsi Filharmonikus Zene­kar legutóbbi hangversenyeit Műso­rát Sibelius Tapiola-nyitányávaI kezd­te. A nálunk ismeretlen, programze­néi fogantatású, szimfonikus költe- ményszerű nyitány a finn nemzeti mu­zsika legnagyobb mesterének jellem­ző alkotó sajátosságait példázza: ára­dó érzelmi gazdagság, szélesen höm­pölygő dallamívek, lassan fejlődő formaépítkezés, a századunk eleji nagyzenekar színeinek sokrétű kiak­názása, különös vonzódás a sötét, ti­tokzatos színek iránt... Karmester és zenekar közös produkciója ebben a műsorszámban tűnt a legegysége­sebbnek. Hemming a mű és a stílus biztos ismeretében határozott zenei elképzeléssel, világos mozdulatokkal irányította a pécsi muzsikusokat, akik dicséretes ambícióval igyekeztek a számukra és a közönség részére is szokatlan hangvételű zenét híven tol­mácsolni. TUSA ERZSÉBET pécsi bemutatko­zását évek óta vártuk. Egyike azon ritka művészeknek, akiknek művésze­te csak jóval a tanulóévek után érik be és bontakozik ki a maga teljessé­gében. Nagyszerű Bartók-játékosként tűnt fel, majd virtuóz igényű zongora- művek remek előadásával arat sike­reket. Liszt Esz-dúr zongoraversenyé­ben rendkívüli technikai nehézsége­ZENEI KRÓNIKA két kellett lekűzdenie. Érdekes módon, inkább a líraibb zenei gondolatok ne­mesen egyszerű, póztolan, a mű bel­ső lényegéből fakadó előadásmódjá­val tett ezúttal mély benyomást. A mű és az előadás élvezetét több ízben megzavarta a szólista, karmester és zenekar közötti nem tökéletes együtt­működés. A ráadásul hallott Debussy- prelüdben (Tűzijáték) győződhettünk meg Tusa Erzsébet igazi zongorázási és muzsikusi kvalitásáról. Beethoven TV. szimfóniája érdemte­lenül ritkán hallható. Pedig, noha hiányzik belőle a szenvedélyeknek az a drámai izzása, amely a két nagy szomszéd-szimfóniát jellemzi, semmi­vel sem halványabb azoknál: a kü­lönleges bájú, artisztikus szépségű dallamok, á formák magától értetődő lélegzése, természetes fejlődése, a sok szellemes ötlet, az előremutató. Schumannt és a romantika többi ze­neköltőjét megjövendölő vonások mind a műfaj legrriaradandóbb al­kotásai közé sorolják a B-dúr szimfó­niát. örültünk, hogy az előadás a ma­ga egyszerű, keresetlen eszközeivel világosan, minden torzítástól mente­sen állítottá elénk a beethoverti mű egészét. Hiányoltuk azonban az in­terpretációból a részleteknek azt az átgondoltságát és kidolgozottságát, a színeknek azt a ragyogását, a gaz­dag érzelmi tartalomnak azt a kibon­takoztatását, amelyek együttese ma­radandóbb élménnyé tehette volna a szimfónia hallgatását Finn testvérvárosunk küldötte, a lah- ti zeneiskola igazgatója, a zenekari hegedűsből vált karmester pécsi hang­versenyén jó ízlésről, a különböző ze­nei stílusokban való jártasságról tett bizonyságot, olyan karmester, akinek pálcája nyomán öröm lehet játszani: bízik muzsikusaiban, engedi őket ját­szani, nem erőszakolja rájuk a maga elképzeléseit. Görcsmentes, figyelmes, odaadó zenekari játék igazolta a kar­mestert EGY HANGVERSENY valós értékét, művészi rangját sok esetben nem az határozza meg, hogy milyen érdeklő­dés kíséri. SZEGEDI ANIKÓ zongora­estjén nem kellett a [»ódiumra pót­székeket kitenni, a nézőtéren is elszo- moritóan kevesen voltak. Ennek el­lenére. megítélésünk szerint ez a hangverseny az idei pécsi évdd egyik kiemelkedő eseményét jelentette. Szegedi Anikó zongorázása szerfe­lett kulturált és kiművelt Zongora­hangja - a Liszt-terem hangszerének véges lehetőségein belül — rendkívül árnyalt, halk kantilénája, telt fortéi mindenkor hangszerszerűen szépek. Technikai készsége bámulatosan fej­lett, szinte nincs olyan megoldandó feladat, amely számára különösebb nehézséget okozna. Kitűnő zongorá­zása, bár lenyűgözően csillog, egy pillanatra sem öncélú, szerényen, esz­közként áll a kifejezés szolgálatában Hatalmas energiák és indulatok tör nek ki ebből a törékeny alkatú mű vésznőből. Kivételesen magas hőfokú drámai pillanatoknak voltunk részesei hangversenyén. A hideg hangszer, a hideg terem és a számára nyilvánva­lóan bénítóan ható mérsékelt érdek­lődés együttesen okozhatták, hogy a műsorra tűzött remekművek előadása több esetben nem hatott igazán spon­tánnak, igazán egyszerinek és hogy a lírai részek kifejezésének bensősé- gessége némileg háttérbe szorult a drámai csúcsok és a lendületes, ma­gával ragadó gyors tételek és dara­bok mellett Bach B-dúr partitúrájában a hangzás plasztikussága fogott meg és Szege­di Anikónak az á ritka művészi eré­nye, hogy az ő előadásában a moto­rikus részek soha nem válnak mecha­nikussá, állandóan él, mozog a muzsi­kálása. Mélyreható élményt nyújtott Beethoven sorrendben utolsó, op. 111- es c-moll szonátájának megszólalta­tásával. Különösen az első tétel sú­lyát, feszültségét, hallatlan erejű ki­töréseit sikerült éreztetnie, de emléke­zetes marad az is, amilyen megrendí­tő egyszerűséggel indította a záró második tételt, majd az a fokozás, amellyel eljutott a csúcspontra. Schumann ritkán hallható gyönyörű ciklusát, a Kreislerianát hallottuk szü­net után. Szegedi Anikó előadása mindenben igazolta azokat az elis­merő véleményeket, amelyeket e ha­talmas méretű mű vele készített hang­lemezfelvételéről olvashattunk. Ismét azt a mór-már problémamentes zon­gorázást, a mű nagyszerű ismeretét kell kiemelnünk, amely lehetővé tette, hogy a maga gazdag teljességében táruljon fel előttünk a schumanni köl­tői álomvilág. Hajlékony dallamfor- mólás, feszülő ritmusok, tovasuhanó álomképek . . . Megelevenedett E. T. A. Hoffmann Kreisler karmestere és ennek világa, amely pedig magát a zeneköltőt jelképezi. Szegedi Anikó műsorát nem vastap­sot kiváltó „bravúrszámokból" állítot­ta össze. Műsorszómai után legszíve­sebben csendben őriztük volna tovább a művek és a hangzás szépségét. Szesztay Zsolt I I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents