Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-22 / 94. szám
Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. SZÓMOK JÁNOSNÉ született: VARGA JULIANNA 1971. április 20-án 79 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése ápriliá 22-én du. 4 órakor lesz Sellyén. Gyászolják gyermekei, menyei, vejei, testvérei, unokái, dédunokái és a széleskörű rokonság. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. DARVAS ZOLTÁN nyugalmazott rendelőintézeti főorvos hamvait március 23-án, pénteken du. fél 4-kor a központi temető díszravatalozójából, Nusikánk kívánsága szerint, sírjába helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló Bujdosó és Szabó család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik JOHAN NIDES LÁSZLÓ temetésén megjelentek és osztoztak gyászunkban. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik szeretett halottunk, PÉCSI ISTVÁN temetésén megjelentek, virágokkal, koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Pécsi Vizes Csatornamű Vállalat vezetőségének, szakszervezetének, dolgozóinak, valamint Keszű község lakosainak a temetésen való megjelenésükért és együttérzésükért. A gyászoló család. Fájdalmas szívvel mondok köszönetét minden rokonnak, ismerősöknek, barátoknak, férjem munkatársainak, vezetőinek és mindazoknak, akik férjemet, KIEFER JÁNOST utolsó útjára kísérték. Gyászoló özvegye. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó édesanyánk, ÖZV. SZARAZAJTAI KONRADNÉ temetésén részvétükkel, virágok és koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. NŐI MUNKAERŐKET 25-től 35 éves korig június hónapban induló targoncavezetői tan folyamra felveszünk. Targoncavezetői tanfolyam költségeit a vállalat fizeti. Sikeres vizsga után alkalmazzuk. írásbeli jelentkezést: „Kereskedelmi” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérjük. Dolgozókat felvesznek Gépi mosást, vasalást váJ- i 00 lalok. „Megbízható” jeligé- [ - • szaJIL re a Bem u. hirdetőbe. Danuvia jó állapotban, ó.csón eladó. Pécs, Anna u. 47. _____ V elorcx 350-£s. frissen műszakidőit igényjogosultnak eladó. Magyariirögi ut i .MIM I Gyakorlattal gép írónő állást vállalna. „Nyugdíjas gép írónő’ jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Vizhea és muuthoz Közei. ___________________________ 190 négyszögöl telek eladó C Ü-s, MB 1000-es Skoda ' Érdeklődni: Szabadság __ eladó. — Megtekinthető: j uütílöteiep. Ponyódl út 28. rendelkező Komló Tompa Mihály u. Varga Józsefnél. ■rAllnlnb 2 j em -l akos A Baranya megy ei AGROKER Vállalat értesíti kedves vásárlóit, hogy oépralitárában 1971. április 23-án, 24-én és 26-án leltároz A leltár ideje alatt az árukiadás szünetel. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat vezetősége szeretettel meghívja a vállalat összes dolgozóit és nyugdíjasait AZ OLYMPIA ÉTTEREMBE, KIVÁLÓ VÁLLALAT eítn elnyerése alkalmából tartandó ünnepi termelési tanácskozásra 1971. április 23-án este 6 órakor. Elcserélném egy szoba összkomfortos lakásomat pécsi hasonlóért. Érdeklődni lehet: Csizi Sándor Pécs. Csil- lag u. 16. szám alatt. Fiatal értelmiségi házaspár. 1 gyermekkel, garzont, vagy albérleti szobát, Konyha, fürdőszoba használattal bérbe venne május 15-től. „Orvos” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Szoba, konyha, élóskamrás, P1K-lakásomat elcserélném 2—2\i szobás házra, lakásra. „Önállóság” jeligére a Sallai iL hirdetőbe. _____________ B alaton boglár „Jankovits- telepen” egy négyágyas szoba egész nyárra, víz és étkezés közelben kiadó vállalatnak is. Érdeklődni: Blázekné, Kulich Gy. u, 23.___________ _ E lcserélném szekszárdi, belvárosi, földszinti, nagy szoba. konyhás. előezobás. teraszos, régibérü lakásomat pécsi lakásért, I lehet házmesteri vagy társbérlet. Szekszárd, Dó! zsa György__u. 3. Géder. B útorozott, külön bejáratú szobába. központi fűtéséé, fürdőszoba használ lattal, fiatal technikus mellé értelmiségi férfi szobatársat keresek. Ujvi- lág U. IfiMinden igényt kielégítő albérletet keresek május 1-től július 1-ig. „Kertes ház” jeligére a Sal- lai u, hirdetőbe. Diplomás, fiatal házaspár gyermekkel albérletet keres a HL kerületben. „Legjobb léhtie ázoháal” jeligére a Sallai U. hirdetőbe. Egyedülálló póvel elcserélném budapesti társbérleti szobámat pécsi lakásért. — Ajánlatokat: „VIII. kerület” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Különbejáratú. kis" szoba előszobás. albérlet május 1-re kiadó. Cím: I.. Er- zsébettelep, Székely u. 4/6. tg. S 100-as Skodát vagy Moszkvicsot vennék. „Garanciális” jeligére a Sal- lal u. hirdetőbe, j Jókarban levő olda'kocsis motor eladó. III ke. ület. ! Pálma u. 17. Érdeklődni 1 délután 16 után. oroszlányi 4C8‘as Moszkvics jó állapotban eladó. Cím: Har- kány, Petőfi u. 7. sz. 0 Skoda MB 1000-es. újszerű állapotban eladó. Érdeklődni; 17—19 óráig. Jakab. Uránváros. Bánki D. u. 0._________ 2 00 kem-es NSU motor- kerékpár eladó. Újhegy, Bor u. 22._______________ 6 01-e, fehér Trabant el- j fr***1.____________________ a dó. „45 ezer” jeligére : 186 négyszögöl házhely a Sallai u. hirdetőbe. 1 eladó. építési engedélyl'eilérden ház eladó, 600 , négyszögöl házhellyel. Hö- sök. u. 21.___________ E j családi ház eladó. 320 négyszögöl telekkel. Bony- hád. Kossuth út 62. Olcsón eladó gazdálkodás, ra alkalmas. 2 szobás, családi ház. Kovi.cs. eiepen és ;;50 négyszögöl gyümölcsös, lakható épülettel, a pel.érdi elágazónál. Érdeklődni: őszirózsa u. 24. ____ 250 négyszögöl szőlő eladó. Pécs. ül.. Bálics út 30. szám._________________ K ettöszobás, kertes ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Antal U. 5. 12 Műszaki vizsgára készülő 1100-as Skoda tÖOO ért betegség miatt eladó, ül., Acsádi lgnácz u. 6. X. 4.. délután 5-től.________ F elújított CII-s Wartburg sürgősen eladó. „Vizsga előtt” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. 408-as Moszkvics áprilisban müszakizott, 55 OOQ- ért eladó. Dombai, Moss. gó. KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, moder, n garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! VÁJT A kárpitos Pécs, Déryné u. U. Telefon: 36-75. A B. M. TANÁCSI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT FELVESZ: TETŐFEDŐ, ÁCS, VASBETONSZERELŐ. VILLANY- ÉS VÍZVEZETÉK-SZERELŐ, BÁDOGOS SZAKMUNKÁSOKAT, VALAMINT SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Fürst Sándor u. 5. Német juhász kölykök eladók. Vasas, Orosz Gy u. 34. Króm 40 darab autómakett kü- dünbözö. típusokból ési-ifü- ni olaj kályha eladó. Felsőmalom u. 6. PáL Pianínó pladó. Érdeklődni 15 órától. Komló Fürst S. u. 14. Csizmadia. Nagy „Bösendoríer” zongora olcsón eladó, vagy kicsire cseréljük. — Cím: Bari Lajos, III. kér., Felsőmakár dűlő 1/1. — (Urögl útról). lyel. — Érdeklődni: Pécs, Táltos u, 13. _________ B eköltözhetően eladó családi ház gazdálkodásra Is alka'mas. Pécs, Táltos u. 13. szám. _____ 30 0 és 200 négyszögöl telek eladó. Nagypostavölgy 39. Kertészék — Transzformátornál. __ B odán, Völgyi-féle ház eladó. Nagy magtár 800 négyszögöl területtel. Meg_ tekinthető mindennap. — Azonnal beköltözhető, — 160 900_____________________ l ’ellérd. Dózsa u. 88. sz. ház gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen. Különbejáratú üres albérleti szobát. konyhát keres fiatal házaspár — gyerekkel. „Hárman vagyunk” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném belvárosi, * szobás, összkomfortos lakájomat 2 szobás uránvárosi. távfűtéses.’ PIK-Lakás ért, II. emeletig -f 1 szobás lakásért. Érdeklődni délelőttönként 59-60 telefonon.____________ Távfűtéses] 2 szoba. Összkomfortos, HE. emeleti lakást elcserélném földszintes kisebbre. „Lehet kerteK is” jeligére a Sállal u. hirdetőbe. __________ A Kossuth Lajos utcában, I. emeleten. 2 szoba, összkomfortot cserélek 2 szoba. konyha spájzra, földszinten. Széchenyi tér tői Irányi Dániel tér isi Térítést nem kérek. — ..Betegség” jeligére’ a Sallai u. hirdetőbe. CL-es Wartburg eladó. Érdeklődni: 65-44 telei onon. 15 óráig. Moszkvics 403-as eladó. Pécs György u, 19. Trabant Combi 500-as, igen jókarban, olcsón el- ! adó. Szabó Jenő méhész, Vejti. _______________________! T rabant 601-es kifogástalan állapotban igényes- | nek eladó. Telefon: 61-31. I 19 óra után 39-70. SzaJnárküti mészégetőnél hidgyürá és tégla nagy mennyiségben kapható. Eladó 220 V-Oe. 3 lépcsős szivattyú. 80 ím csővel és Diesel MIA-motorral. Telefonj 15-55. ___________ 2 20/380 V-os hegesztő trafó és 230 V-os terménydaráló eladó. Sásd. Rákóczl út 10.______ E gy orosz parkettkefe eladó Telefon: 15-63, eete 41-64. Eladó P 10-es utánfutóval. kp. előnyben. Pócs- újhegy. Nagykozári út 42. . 17-es busszal, végállomás. I Makai. Elcserélném 35 900 sorsz. Trabant Limousin kiutalásomat 43—46 ezer sorszámúért. Pécs, L, Dózsa György u. 17. (5 óra után). Áprilisban műszaki vizsgázott SKODA OCTAVIA eladó. Pécs. ín.. Ajtósi Dürer u. 4/A. Kassai. Érdeklődni lehet 8—16-ig. 10-47/13 telefonon. Kovácshidai tsz elad tipizálás miatt — I db UTOS 45. erőgépet, — 1 db DT—64. erőgépet, — 1 db PPV 1,0 bálázógépet, — 1 db SKPO 6. kukorica vetőgépet, — 2 db RS—76,0. azervestrágya- szórót, — 1 db B. 200,1 *é! hidraulikai ekét. — 4 db FK. 3. függesztett ekét. RÉSZBEN ÜJ. ÜZEMKÉPES ÉS HIÁNYOS ÁLLAPOTBAN. Érdeklődni: DRAVASZERDAHELY, Gépműhely, EoasícsüU HM. / I L . ií MKUST, asztalost és kőműves szakmunkásokat felveszünk. — Jelentkezés: Barany^ker Vállalat tervosztály vezetőjénél. Pécs, Bem u. 22. (795) A VOLÁN 12. számú Vállalat érettségizett nőket és férfiakat felvesz bérelszámoló, illetve forgalmi szolgálattevő munkakörbe. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg u. 6., munkaerőgazdálkodáson. (797) GÉPKOCSIVEZETŐKET azon- nalra felveszünk. — Jelentkezés: B. m. Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 12 sz. (799) AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET személy- és tehergép '•ármű-vezetői tanfolyamot indít •\ Volán 12. sz. Vállalat részére. \ jelentkezőket a vállalat állományba veszi és a tanfolyam j költségeit megtéríti. — Pécsi és | Pécs környéki lakosok előnyben. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg I u. 33., 111. 6. (798) Állandó munkaalkalom- rviAL kazánfűtőt keres a Nádor Szálloda. (786) AUTÓSZERELŐT és karosszéria-lakatost felvesz a MÉH Vállalat. Pécs, Doktor Sándor u. 14. (787) EGV nagy gyakorlattal rendelkező autószerelőt, mezőgazdasági erőgépek javításában jártas univerzális szerelőt felvesz a Damjanich Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Kozármüleny. (1528) A SZENTEGATI Állami Gazdaság tehenészeket vesz fel. Lakást, illetve munkásszállást, üzemi konyhán étkezést biztosítunk. Jelentkezés Szentegáton a kerületvezetőnél. (792) MÉRNÖKI segédmunkásokat — külszolgálatos munkára — szerződéssel alkalmaz a PÉCSI ÁLLAMI ERDÖRENDEZÖSÉG. Pécs, Rét u. 8. Hl. emelet. (1866) LÁNGVÁGÓT felveszünk. MÉH telep. Pécs, Gomba u. 4. (a Hőerőmű mellett). (1547) MUNKÁS SZÁLLODÁINK konyháink és éttermeink részére sürgősen felveszünk TAKARÍTÓNŐKET, KONYHALANYOKAT, HENTESEKET, SZAKÁCSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Építőipari Szolgáltatóvállalat, Budapest, XI., Bartók Béla út 152., munkaügyi csoportnál. (3225) VAS, VAS- ÉS MŰSZAKI szakmában jártas, vagy szakképzett eladót felveszünk a szentlőrinci vas-műszaki szaküzletbe. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés az ÁFÉSZ kereskedelmi osztályán, Szentlőrincen. (799) RAKODÓMUNKASOKAT felveszünk. MÉH-telep. Pécs, Gomba u. 4. (a Hőerőmű mellett). (1550) FELVESZÜNK nyugdíjast, aki kisebb villamos háztartási gépeket tud javítani. Péesi Tempó Ksz. Pécs, Rákóczi út 45. szám. (778) RAKTÁRI ÖRÖKÉT felveszünk. Jelentkezés a vállalat rendészeti vezetőjénél a Mecsek Áruházban. (7801 NAGY GYAKORLATTAL rendelkező perfekt gyors- és gépírót felveszünk. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés önéletrajzzal, Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Köztársaság tér 7. szám alatt a személyzeti csoportnál. (781) MEGBÍZHATÓ férfi munkaerőt hivatalsegéd! munkakörben alkalmaz a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Motorozni tudók előnyben. Fizetés megegye- ' zés szerint. Jelentkezés a gond- j nokságnál. . (782) KŐMŰVEST ÉS MAZOLÓT — I nyugdíjast —valamint segéd- j munkásokat azonnal felveszünk. Jelentkezés 8—16 óráig a Vidámpark irodájában. (784) ÉJJELIŐRT keres a bolyi Sajtüzem. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az üzemvezetőnek Boly, Hunyadi u. 5. (785) AZ OTP BARANYA MEGYEI Igazgatósága négyórás délutáni elfoglaltsággal adminisztratív dolHAJOSLEGÉNYEKET, uszály- kormányosokat, gépészeket, gépésztechnikusokat és érettségizett fiatalokat hajós munkára felveszünk. Jelentkezés: Folyamsza- oályozo es Kavicskotró Vállalat Dunai Kirendeltségén Budapest MII., Cserhalom u. 2. (1226) MAGYAR PAMUTIPAR Budapest, IV. kerület (Újpest) Erkel u. 30 felvesz 15. életévüket be- ! töltött lányokat szövő, l'onó, eér- názó, csévélő betanulónak. Szál- í lást biztosítunk. Jelentkezés sze- i mélyesen vagy levélben a gyár ■ i.unkaügvi osztályán. (2086) FÉRFI munkaerőket gépkezelőnek (9—10 forint), női munka- ; erőket keres felvételre a Pécsi Keményítőgyár. Siklósi út 47. (1862) A PÉCSI VASAS KTSZ felvesz j kőműves szakmunkást. Jelentke- ' zés: Zsolnay V. u. 15., munka- I ügy. (262413) AZ AFIT XIV. sz. Autójavító i Vállalat korszerű nagyjavítójába felvesz esztergályosokat, karosz- i széria-lakatosokai, bognárokat, betanított munkásokéi és hálózati villanyszerelőt. Jelentkezés: I Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. fsz. 15. (275169) AUTÓFÉNYEZŐKET, fürdőkezelőket felvételre keresünk. 5-ös I ÉPFU, Pécs, Megyeri út 50. (275170) TAKARÍTÓNŐT hivatalsegédi j teendők ellátásával felvesz a MEGYESZER Vállalat. — Pécs, i Lyceum u. 4. (275168) TEHERGÉPKOCSI-vezetőt fel- ! veszünk. Pécsi Bútorgyár. Pécs, j Somogyi Béla u. 6. szám. (275166) SZERSZAMLAKATOST, gép- I szerelőt és TMK-villanyszerelőt j azonnali belépéssel felveszünk, j Jelentkezés: B. m. Tanácsi Ma- j gas- és Mélyépítő Vállalat gépészeti osztályán. Pécs, Fürst S. j u. 5. (262375) MODERN, korszerű üzemünkbe felvételre keresünk gépkocsiszerelőket, autókarosszéria-lakatoso- kat, segédmunkásokat. — Posta Szállítási Üzem. Pécs, Diósi u. ! 51. sz. (275158) FESTŐ segédmunkásokat felvételre keresünk. — Jelentkezés: j Pécsi Építőipari Szövetkezet. — ; Pécs, Felszabadulás u. 16., rész- I legvezetőnél. (275159) I I ' Szigetváron, a Megye utca 10. szám alatti. 3 szobás. összkomfortos, új családi ház eladó. ___________ 1 2 lakásos, balatoniéi Isi társasházhoz társakat keresünk. Érdeklődni lehet: Kaposvár 2. sz. Ügyvédi Munkaközösség. Telefon: 11-069._____________________ M agaslati útón kétszintes, két család részére Ls alkalmas. kertes, garázsos, családi ház beköltözhetően készpénzért eladó. Érdeklődni: .Pécs, 33, .sz. Ügyvédi Munkaközösség. Pécsett, a Tiborc utcában házhely eladó. Érdeklődni vasárnap. Nagy Csaba Pécs. Szigeti u. 7, g. 1._______________ E ladó szoba, konyha, kamra, előszobás. nyári kenyháe ház, melléképülettel 209 négyszögöl telekkel Pécs, I., Gyula u. 10. sz. Érdeklődni: szombat_du.vasárnap de. 4 00 négyszögöl szőlő, faházzal, építőanyaggal, teljes felszereléssel eladó Cím: Pécs. III.. Szamuely T. u. 5/B. L em. 5. Becsei.________________________ K étszobás ház 4- bzu térin beköltözhetően eladó. Cím: Pécs. Erzsébet U. 1/1, sz. Ball Sándor.________ Szövetkezeti vagy öröklakást vennék 1—2 szobásat. „Kp. -f OTP” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.________________________ Eladó 350 négyszögöl epres és gyümölcsös. Érdeklődni-. Polláck Mihály a. 15. Szakács. Este 6 után._______________________ Z x3-es szétszedhető bódé eladó. Parázs-tűzhelyet vennék. Vékony. Landler u. 16. Este 6 után.___ H arkányi üdülőtelepen, Liget u. 26. kéts obás nyaraló eladó. Érdeklődni | gozót, valamint egésznapos mun- lehet: Pécs. Kun Béla j kakörre, érettségizett gyors- és tér A1/A- n- 7- ügyan- j gépírót keres. Jelentkezni lehet a személyzeti előadónál. Pécs, Kossuth L. u. 11. U. emelet. (773) Áz Ojpetrei ÁFÉSZ az EGERáGI 190 M. Ft-OS HAVI FORGALMÚ BOLTJÁBA, azonnali belépéssel boltvezető házaspárt keres Lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen: Üjpetre, Kossuth Lajos utca 16. sz. alatt. ott Endresz György utcai . PIK- garázst cser élnék 1 Athinay és Madách Imre | u, környékén. Érdeklődni | lehet a délutáni órákban, i A SELLYE ÉS VIDÉKÉ Építő Ktsz — harkányi munkahelyre — kőműveseket és segédmunkásokat vesz fel. Bérezés teljesítménybérben. — Jelentkezés a munkaügyi csoportvezetőnél, — Sellyén. (758) 16. ÉVET BETÖLTÖTT lányokat szövőnőnek felvesz a Pamut- textilipűvek Jacquard Szövőgyá_ ___ _____ . ra. A betanítási idő 12 hét, ezen l akható melléképülettel, | idő alatt havi 1050,— Ft bruttó vírSSr6? ?»ladó‘ Róasa fizetést, és napi 1 Et-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű I elhelyezésben adunk. Jelentkezés ; írásban a PTM. Jacquard Szövő- I gyár Munkaerőgazdálkodási Osz- I tályán Budapest, XIII., Szék- Istálló bérbe kiadó. Tele- | szárdl u 19—25. (2295) 15_55' VILLANY SZERELŐIPARI Váli lalat B e r e m e n d munkahely- 1 re azonnal felvesz villanyszerelő- | két, segédmunkásokat. Jelentke- I zés Beremendi Cementmű VÍV j kirendeltség. Villanyszerelőipari n. -I*., .... oo Vállalat 2. sz. Szerelőipari Üzem. ?“et b£ííék époStUL’i BP- vn., Síp u. 23. VassnéuáL I Uránváxcei Posta, Pí. 116. (2220) Bábosban 320 négyszögöl házhely — részben sző'ő, gyümölcsös — buszmegálló mellett eladó. Ér ek- lődni: Závodi Lajos. Pécs- Vasas I., Somogy u. 24. Ugyanott eladó egy bzo- ba. konyha, spájzos lakás. Hirden 190 négyszögöl te^ lek ép. engedéllyel ée alapanyaggal együtt, + vegyes fon: Velour és hasíték bőrkabátok, irhák újrafestése. Tompa M. u. 52. KŐMŰVES szak- és segédmunkásokat, kőfaragó szakmunkásokat, tetőfedő segédmunkásokat felvételre keresünk. Jelentkezés: Pécsi Építőipari Szövetkezet — Pécs, Sallai u. 11. (275160) A PÉCSI VASAS KTSZ felvesz esztergályos, marós, lakatos szakmunkásokat, öntödei segédmunkásokat és takarítónőt. Jelentkezés: Zsolnay V. u. 15., munkaügy. (262306) FÜRÉSZES adogatót, árukiadót, raktári segédmunkást, kőműves szakmunkást és férfi segédmunkásokat felveszünk. TÜ- | ZÉP, Pécs, Rákóczi út 46. (275143) FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT udvartakarítói munkakörbe fel- I vesz a Pécsi Bőrgyár. Jelentke- j zés a gondnoknál. (275151) GYAKORLOTT GYORS- ES I GÉPlRÓNÖT azonnal felveszünk. | — TITAN Kereskedelmi Vállalat, ; központ. Pécs, Lenin tér 6. (275147) GYAKORLOTT gyors- és gép- ! írónőket és beosztott könyvelő- i két azonnal felvesz a Pécsi Bőr- I gyár Jelentkezés a jzemélyzeti I osztályon. (275150) A II. SZ. BELKLINIKA azon- I nali belépésre felvesz konyhai | dolgozót, nyolc- és hatórás munkára takarítónőket. (262280) GÉPKOCSIVEZETŐKET teljes* a Postai Gépjármű Szállítási Üzem. Jelentkezni: Pécs, Diósi út 51., a garázsvezetőnél. (275088) GÉPK0CSIVEZETÖKF;T kere- | sünk Warszava Combira. Jelentkezés: Pécsi F'odrászipari Vállalat. Pécs, Irányi D. tér 9. (275173) GYAKORLOTT ANY AGKÖNY - j VELŐT azonnali belépéssel felveszünk. Pannónia ÁFÉSZ. Zrí- I nyi u. 2. (275153) AZ ASZTALOS János Fiúkollégium takarítónőt felvesz. Szé- I chenyi tér 11. (262246) TAKARÍTÓNŐT felvesz a Bel- ‘ kereskedelmi Szállítási Vállalat. | Pécs, Megyeri út 103. (262308) SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz azonnal a B. m. Háziipari Szövetkezet. Pécs, Déryné u. 35. (275148) i > t