Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-21 / 93. szám
A PÁLYA SZÉLÉRŐL i _______________ R OSSZAK AZ IDEGEK! És ezen nem Ls lehet nagyon .csodálkozni. Amikor megindult a tavaszi küzdelem, három pont ' volt az előny. A vasárnapi rangadó előtt már egy pontnyi a hátrány és nemcsak a vezető Dorogra kellett ügyelni, hanem a felzárkózott győriekre és szekszárdiakra is. Ilyen körülmények között nehéz megőrizni a higgadtságot a játékban és a csapat tudásának megfelelően szerepelni. Az Ércbányász—BTC rangadón a hazai gárda újabb értékes pontot vesztett és a létért küzdő vendégek egy pontot nyertek. Akik látták a találkozót — sokan voltunk a nézőtéren, érdemes volt délelőtt rendezni — általában azon. a véleményen voltak, hogy nem sok hiányzott a még nagyobb meglepetéshez. A BTC csatárai mindkét félidőben a lehető legjobb időben, már az első percben gólt értek el, tehát kétszer is vezettek és az első félidőben a kapkodó bányász védelem jóvoltából még egy-két gólt szerezhettek volna. Az Ércbányász hiába támadott többet, hiába tűnt játéka kulturáltabbnak, nem tudott győzni. Mert rossz a csapat idegállapota! Vasárnap után kedvezőtlenebbé vált az Ércbányász helyzete, hiszen két ponttal megugrott a Dorog és a másik kettő is pontra telzárkózott. Vannak már pesszimista hangok is. A józanok azonban arra emlékeztetnek, hogy az ősz sem kezdődött jól, mégis biztos vezetés lett a vége. Bár így lenne most is, de ehhez alaposan össze kellene szedni magát az egész csapatnak! Makray Balázs, a Komlói Bányász kitűnő labdarúgója, aki nagyszerűen semlegesítette Al- bertot, a komlói szurkolókkal és vezetőkkel együtt bizakodva várta a Ferencváros elleni mérkőzést. tlgy nyilatkozott lapunknak, löntetlent kiharcolnak. Nos igaza lett. Makray Balázs nemcsak jó labdarúgó, de jó tippelő is. JÓL SZEREPEL AZ ÚJONC A PVSK kosaras lányok ismét lázba hozták a nézőket. A csapat á Kecskeméti Dózsa elleni találkozón végig vezetett, a vendégek azonban a második félidő közepetáján felborzolták a kedélyeket. Hét pontra kö- zelíteték meg a PVSK-t. Ekkor jött azonban a vasutasok ellenállhatatlan hajrája. Verbőcziné nagyszerűen és eredményesen harcolt, Móróné kitűnő mezőnyjátékával vonta magára a figyelmet. A győzelem után a vasutasok 13 pontjukkal az előkelő 8. helyre kerültek a bajnoki táblázaton. Egy újonc csa- ! pattól nem várt, kitűnő teljesít- ! mény ez. Reméljük a folytatás sem marad el. LEGKÖZELEBB KEVÉS LESZ A PEAC—Vörös Meteor Élelmiszer női röplabda mérkőzésen a várakozásnak megfelelően í. győzelmet a PEAC szerezte meg. A várt nagy küzdelem, harc, mely azonban jellemzője volt a két csapat találkozója- j nak élmaradt. Meteor lányok ; játékából hiányzott a mindent j elsöprő lelkesedés, az akarás, .; mely nem egy alkalommal szép győzelmet biztosított a csapatnak. A Meteor kulcsemberei Lovasné és Bátainé ezúttal keveset mozogtak, a vetődésektől, gurulásoktól tartózkodtak. A PEAC is csak helyenként nyújtott elfogadható játékot. dr. Czakó Gyula edző. Hegyi mel- > lett Baczker játékával volt csak megelégedve, de a csapat na- j gyobb technikai, taktikai fel- készültsége és nem utolsó sorban rutinja ezúttal meg elég volt a győzelem kivívásához. A PEAC lányok komoly szerepet szarain‘ív'': hUszani a röplabda • v> 'T ■ ; -’•hpz azonban nepi- o i-.', ubo egyén) telje- , S:tmények kellenek. de jobb j csapatjáték ts. melyet nem igen j fedezhettünk fel a Meteor el- i leni találkozón. * Ä forduló meglepetése A Komlói Bányász értékes pontszerzése Az AB I-ben nem lesznek mérkőzések a hét végén Kecskeméten szerepel a Pécsi Bányász BTC—Boron IT mérkőzés Pécsett • A labdarúgó NB I-ben a hét végén nem lesz bajnoki ; furduló. Hét közben a Pécsi ' Dózsa labdarúgói szerdán, j ma délután negyed 5-kof a vasutas sportpályán a Má- za-Szászvári Bányásszal játszanak ed zömér kőzést. A Komlói Bányász labdarúgói szerdán 16 órakor a Pécsi Helyiipar csapatát fogadják a kökönyösi pályán. Szombaton délelőtt fél 11-kor Dunaújvárosban a Kohász ellen játszanak barátságos mérkőzést a Komlói Bányász labdarúgói. A labdarúgó NB I B-ben valamennyi mérkőzés szombaton lesz. SZMTE—MÁV DAC, 14.00, Egyetértés— BVSC, 14.00, Székesfehérvár —Ganz MA VÁG, 14.00, Várpalota—ZTE, 14.00, Kecskemét—Pécsi Bányász, 13.30, Ózd—Bp. Spartacus, 14.30, FÖSPED—DVSC, 14.00. BKV Előre—Oroszlány, 13.30, Békéscsaba—Eger, 14.15. Az NB II küzdelmei során a hét végi fordulóban a BTC Pécsett az Ércbányász nagy riválisát, a Dorogi Bányászt fogadja. Az Ércbányász Almásfüzitőn vendégszerepei. A forduló további mérkőzései: Zalaegerszegi Dózsa—Győri Dózsa, Bauxitbányász—Kaposvári Rákóczi, Szászvári Bányász—Pápa, Fűzfő—Savaria Cipőgyár, Táncsics SE—Szekszárdi Dózsa, Bakony Vegyész—Ajka, Az NB Ill-ban is teljes bajnoki forduló lesz, szombaton. A műsor: Dombóvár —Pécsi Volán SC, Bonyhád —PVSK, Szeks zárd—Steinmetz SE, Latinka SE^He- lyiipar, Ljibod—PEAC, Baja —Marcali, Kaposvári Vasas —Barcs, Mohács—Nagymá- nyok. A megyebajnokságban is lesznek mérkőzések. A műsor: Ércbányász II—Szászvári Építők, Mágocs—Siklós, Gázmű—Vasas. István-akna —Bányász II.. Dinamó— Porcelángyár, Szigetvári Cipő—Szigetvári Kinizsi, Kesztyű—Vasas II. Bányász, Boly —Véménd, Beremend—Kinizsi. Jó hangulatú edzés a Népstadionban A franciák ellen készülő magyar válogatott labdarúgók kedden szabadsághegyi szálláshelyükről a Népstadionba rándultak le. A szokásos súlymérés és orvosi vizsgálat után jó kétórás, pergő ütemű gyakorlást vezetett le Kapocs! Sándor edző. Az erős tavaszi napsütésben bizony alaposan megizzadt a 16 labdarúgó, ennek ellenére a KSI fiataljai elleni kétszer 20 perces levezető kétkapus játékban mindenki nagyobb kedvvel vett részt. Az edzés utáni újabb súlymérésnél a mérleg nyelve jól kimutatta, hogy alaposan megdolgoztak a kerettagok, egyenként 1,5—3 kg volt a testsúlycsökkenés. A szakmai munka folytatására újabb edzéssel szerdán délután kerül sor a Népstadionban. Értesítés jött az MLSZ-be, hogy a francia labdarúgó válogatott pénteken 13 óra 15- kor érkezik a Ferihegyre, és délután 4 órára edzési lehetőséget kértek a Népstadionban. Szerdán állítják össze a francia válogatottat A francia sportsajtó továbbra Is élénken foglalkozik a Budapesten szombaton sorra kerülő magyar—francia válogatott labdarúgó EB-mérkőzés előkészületeivel. Az Equipe hosszabb cikket közöl a francia válogatott Nézőcsúcs várható Kecskeméten a magyar—francia öregfiúk mérkőzésre Pénteken 17 órakor kezdődik Kecskeméten a magyar—francia öregfiú válogatott labdarúgómérkőzés. A vendég együttes — csupa ismert régi futball csillaggal — pénteken érkezik a Ferihegyi repülőtérre, s onnan azonnal folytatja az utat Kecskemétre. Buzánszky Jenő, a magyar csapat kapitánya Hidegkútival és Sípossal már hétfőn lelátogatott a hírős városba. — Nagy érdeklődés előzi meg a mérkőzést — mondotta Buzánszky — jó idő esetén kecsÚjra pályán az újságírók válogatottja | keméti nézőcsűcsra számítunk. 1 Kell majd a buzdítás a csapatnak, a franciák ugyanis nagy I ellenfelek. Szeretnénk folytatni I jó sorozatunkat, eddig 13 nem- i zetközi mérkőzésünkből tízet megnyertünk, egy döntetlen született, s csak az osztrákok és a jpgoszlávok győztek le bennünket. A franciák ellen pályáralépő magyar válogatott összeállítása már kialakult: Grosits — Buzánszky, Mátrai, Várhidi — .Sipos, Zakariás — Budai, Hidegkúti, Szőj ka, Szim- csák, Fenyvesi dr. Tartalék: Gellér, Berendi, Ra- duly, Tóth M. és Vasas. Az öregfiúk mérkőzését megtekinti Bujádin' Boskov, jugoszláv szövetségi kapitány is. keret St. Malóban folyó felkészüléséről. A tudósító hangsúlyozza, hogy a St. Maló-i üdülés célja elsősorban a játékosok erőnlétének javítása, az ilyenkor rendszeresen fellépő tavaszi fáradtság feloldása, A válogatott keret tagjai éppen azért egyelőre csak egészen könnyű edzéseket tartanak, s a St. Maló-i termálfürdőben különleges „fáradtság elleni” kezelést kapnak. Georges Boulogne szövetségi kapitány még nem döntött a végleges összeállításról, s a következő napokban adja majd meg a két legnagyobb kérdőjelre a választ. Az egyik kérdőjel Michel Mezy, aki a múlt szerdán ínhúzódást szenvedett a térdén, vajon rendbe jön-e annyira, hogy vállalhatja a játékot. A másik kérdőiéi pedig, hogy vajon Di Nallo ismét magára őlti-e a válogatott mezt. A keret tagjai szerdán edzömérkőzést játszanak az utánpótlás csapatával és Boulogne szövetségi kapitány valószínűleg a mérkőzés után dönt majd a végleges ösz- szeállításról. JUBILEUMI KÖZGYŰLÉS. A Tanárképző Főiskola sportköre szerdán, április 21-én 18.30-kor tartja alapítása 20. évfordulója alkalmával jubileumi közgyűlését. Lantos taktikai terve sikerült A Komlói Bányász—Ferencváros mérkőzés után sokan gratuláltak Lantos Mihály edzőnek is. Sokak szerint a bányászok jó taktikája eredményezte a pontszerzést. Utólag vajon mit mond erről az edző? — ügy érzem, hogy a terület- védelmet és a szoros emberfogást rugalmasan alkalmaztuk. Albertre Makray, Branikovits- ra Solymosi, Juhászra Egri, Rákosira Horváth ügyelt. Azt mondtam a taktikai értekezleten: a kidolgozott séma csak akkor hozhat eredményt, ha tartalommal töltjük meg és ha mindenki plusz teljesítményt nyújt. E tekintetben Makray, Solymosi, Horváth. Egri és Mo~ hácsik különösen sokat tett. Az edző a területvédelemmel kapcsolatban érdekes momentumot vázolt: — Eléggé hullámzó volt a játék, szándékosan adtuk át a teret, kicsalogatva ezzel a két hátvédet: Novakot és Páncsics Miklóst. Mohé esik Novákról indított. Tudvalevő, hogy a hátvéd már nem olyan gyors, ezért a Ferencváros jobboldali védelme sebezhető. Erről az oldalról rúgtuk mindkét gólunkat. Döntő tényező volt a sikerben az erőnléti különbség is. Míg az első félidőben az FTC labdarúgói száguldoztak, villogtak, ötletesen játszottak, addig szünet után a csapat valósággal szétesett. S ebben az időszakban a klassziskülönbség eltűnt, a kék-fehérek erőfölénybe kerültek. így történhetett, hogy a második 45 percben a fővárosi gárda képtelen volt kidolgozni, valamire való helyzetet. Kétségtelen pozitív tényezőként jelentkezett, hogy a Komló már lényegében megmenekült a kiesés veszélyétől. A játékosok mernek játszani. Ez lényeges változást hozott a csapat teljesítményében az utóbbi három mérkőzésen. — Remélem/ hogy a fiúk a kezdeti sikereket helyesen értékelik — hangsúlyozta Lantos Mihály. — Tovább kell javítanunk a csapatrészek közötti egységet. Czibulka Mihály dr., a Dózsa edzője nehezen vállalkozott a diósgyőri tapasztalatok összefoglalására, de a végén mégiscsak szóra bírtuk: — Aki nem látta a mérkőzést, annak nyilván úgy tűnik, hogy meg akarom magyarázni a „bizonyítványt”. Nehéz lenne, hiszen a DVTK két gólt lőtt, mi pedig egyet sem. Pedig sokkal jobban játszott és küzdött a csapat, mint amikor a félfordulós bajnokságban Diósgyőrött 4:l-re nyertünk és a hazaiak még annyit sem produkáltak most, mint akkor. Nemcsak az első félidő, hanem a második is a mi irányításunk mellett zajlott, magyarul mondva. mi játszottunk. A DVTK- nak az első félidőben talán helyzete sem volt, egyszer mentett előlük Tüske Csaba szögletre. Szünet után egy szögletnél kifejeltük a labdát Horváth elé, aki húsz méterről zavartalanul belőtte azt a kapuba. Máig sem értem, miért maradt szabadon a diósgyőri játékos. Szünet után is mi szorongattunk, de egy előrevágott labdára Kolláth futott fel, Her* nádi Feri elrúghatta volna előle, haza is adhatott volna. Nem tette. Kolláth beívelt. Rapp nemigen számíthatott erre és Vass befejelte. Mit mondjak ezutá,n? Kikaptunk, mégsem tehetek szemrehányást a játékosoknak, hiszen jobban kézbentartották a játékot, mint a Videoton ellen az első félidőben. Talán ha Veréb nem véd olyan szenzációsan! Ott ő, itt pedig ősszel Bencze „kivédte a szemünket”. A DVTK ősszel szerencsével nyert Pécsett. Ezt láttuk. Most otthon is szerencsével győzött. Ezt viszont elhisszük Czibulká- nak. KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGA. A pécsi 500-as iparitanuló iskola labdarúgó csapata jól szerepel az országos középfokú iskolák labdarúgó bajnokságán. A pécsi diákok ma Budapesten a 6-os döntőben első mérkőzésüket vívják az Egresi Gimnázium csapatával, Kijelölték a Béke-yersenyen résztvevő magyar országúti kerékpárrálogatottat Két pécsi az utazó csapatban A május 6—21-e között sorra- kerülő 24. országúti kerékpáros Béke-versenyre, a Varsó—Berlin —Prága viadalra, amely az amatőr kerékpárosok évenként meg- I ismétlődő legnagyobb szabású nemzetközi erőpróbája, az MKSZ szakvezetése kijelölte a magyar csapatot. Pásztor István vezetőedző javaslatára úgy döntöttek, hogy a hét utazó versenyző mellett május 4-ig még két tartalék is a. keret tagja. A csapat: Géra Imre (Miskolci VSC), Hirth István (Pécsi Spartacus), Rajnai György (Pécsi Spartacus), Petter- mann József (Ü. Dózsa), Sipos János (Vasas), Szemeti Dezső (Rába ETO), T tilöp József (BVSC), tartalék: Keserű Ferenc (Vasas) és Pócsföldi Ottó (Tipográfia). A pécsi újságírók labdarúgó válogatottja egymás után játssza mérkőzéseit. Legutóbb 2:0-ra nyertek a nyomdászok ellen, azt megelőzően kétszer is legyőzték a II. kerületi rendőrőrs válogatott legénységét. A csapat ismét pályára lép. A Kónya — Maraf- kó, Miklósvári, Kampis — Lpni- bosi, Kozma, csere: Miklósvári n. összeállítású együttes ma délután az ifjúsági stadionban 17 órakor az Állam- és Jogtudományi Egyetem tanáraival méri össze erejét. Sikerült megszereznünk a nagy ellenfél összeállítását is: dr. Éles — dr. Iván- csics, dr. Nagy, dr. Tamás, dr. Szelestei, Weér. A jogászoknak jó hírük van, legutóbb a harmadévfolyam válogatottját fektették kétvállra és nem egyszer nyertek az orvosok ellen. Nagy mérkőzés lesz ma. RÖVIDEN NŐI JÁTÉKVEZETŐ MOHÁCSON. Tizennégy új labdarúgó játékvezető vizsgázott .sikerrel Mohácson. Közöttük Rózsahegyi Jolán, akit a járási I. osztályú bajnoki mérkőzésen, Lánycsó- ken, első partjelzői szereplésén, ib oly ac sókor ral. csokoládéval köszöntött mindkét csapat, TORNA Miskolcon az országod főiskolás tornászbajnokságok versenyein eredményesen szerepeltek a Pécsi Tanárképző Főiskola versenyzői. A női csapatversenyben a Testnevelési Főiskola mögött a 2. helyet szerezték meg, a lányok egyéni felemás korlátversenyében a pécsi Gabányi 2. volt. A fiúk sem maradtak el a lányok mögött, a csapatversenyben ők is ezüstérmet szereztek, a nyújtó egyéni versenyben Kőműves 3. helyet biztosított magának. színház Neqazeti Színház: Bölcsek a fán (este 7 órakor), Somlay-bérlet. Tájszínház: Leány vásár (este 7 órakor), Szekszárd. Hangverseny Liszt-terem: Szegedi Anikó zongoraestje: Zongorabérlet (este íél 8 órakor). Mozi Park: Ha kedd van, akkor ez Belgium (£4, hn6, 8). Petőfi: Ha kedd van, akkor ez Belgium (4, n7, f9). Kossuth: Gyula vitéz, télen, nyáron (10, 12, Í3, Í5). A filatelista halála (f7, (9). Mecsekaija: Olsen bandája (5.7). Vasas I.: Szép lányok, ne sírjatok! (8). Vasas n.: A sólyom nyomában (£8). Mohács: Családi fészek (£0). Távol a Naptól (18). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.3U: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7,45: Orvosok a mikrofon előtt. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Szimfonikus zene, Közben 9.00—9.20: Puszták népe. TV. rész. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Iskolarádio. 10.40: Ernani. Részietek Verdi operájából. — 11.25: A magyar nyelv hete. — 11.30: A Szabó család (ism.). — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Verbunkosok, népdalok. — 13.39: Válaszolunk hallgatóink-, nak. 14.04: Hidas—Gál: Az emberiségért — kantáta. 14.15: Baráti kör. 14.30: Nőkről nőknek. Család és házasság a mai magyar társadalomban. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Iskolarádió. 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Üj felvételeinkből. — 16.27: Cukor György: A fejlődő országok iparosításáról. Riport. 16.37: A bányamester. Részletek Zeller operettjéből. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Holnap közvetítjük. 17.40: Mikrofonnal a Moszkva tér alatt. — 17.55: Lemezek közt válogatva. 18.30: Járóka Sándor népi zene- ! kara játszik, Gaál Gabriella éne- | kel. 18.58: Hallgatóink figyelmé- be! 19.00: Esti krónika. — 19.25: ! Kiváló Bartók-f elvételek. 20.20: j Egy ember élete, I. rész. 21.00: | Hírek. — 21.03: Az Állami Népi j . Együttes műsorából. 21.30: Vissz- ; I hang. 22.00: Hírek, Időjárás. Kb. | 22.15: Sporthírek. 22.20: Zenélő | Magyarország. Magyar zeneszer- i zők műhelyében, II. rész. 23.30— } 0.25: Könnyűzene éjfél előtt — j éjfél után. — Közben 24.00—0.10: j Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Nótacsokor. 8.55: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.10: Kíváncsiak Klubja. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. — 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Két versenymű. 12.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Haydn műveiből. — 13.25: Szóljatok, szép szavak! Irodalmi színpadok és amatőr színjátszók országos versenye. — 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Mindenféle — kettőtől ötig. Közben 14.30. 15.30, 16.30: í Hírek. 17.00: ötórai tea. Közben , 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek, I időjárás. 18.10: Kis magyar nép- I rajz. 18.15: Vadászat. 18.45: ösztöndíjasok. Riport (ism.). 19.00: Chopin-zongoráművek. 19.25: Atlasz. Világgazdasági figyelő. — I 19.45: Filmzene. 19.54: Jó estét, i gyerekek! 20.00: Esti kónika. — | 20.25: Üj könyvek. 20.28: A Rá- j dió Dalszínháza: Forró nyár. — Zenés játék. 21.57: Kedvelt táncdalok, népszerű előadók. 23.00: ; Hírek, időjárás. 23.15: Arabella. Részletek Richard Strauss operájából. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő, III. fejezet, 33. lecke. — 19.10: Magyar zeneszerzők. 19.40: Az osztályfőnök műhelyében (i£m.). 20.15: Haydn operáiból. 20.41: Hírek. — 20.44: Hernádi Lajos zongoraestje a Zeneakadémia nagytermében. 21.50: Dzsessz Üjzélandból. 22.06: Schubert: VII. szimfónia. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — A nap eseményeiről 17.35: Ella Fitzgerald énekel, a Traditional Klub együttes játszik , 17.50: A Pécsi Vonósnégyes játszik, Keszler György fagottozik ■ 18.20: Bemutatjuk a hírlapboltot * 18.30: Nagylemezekről. — Kovács Kati énekel 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Munkás arcképek. Zenés műsor r 19.30: Német nyelvű műsor. — | Ifjúsági műsor: Német óvodai I nevelés Villányban. — Fiatalok j a mikrofon előtt. Lapozgatunk a mesekönyvben. Tánczene fiataloknak 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.30: Műsorismertetés 9.31: Delta. Tudományos híradó (ism.) 10.00: A Forsyte Saga. 15. Szakítás (ism.) \ 10.50: A kisfilmek kedvelőinek (ism.) 15.00: Filmesztétika. Feldobott kő 16.25: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra 17.08: Műsorismertetés 17.10: Hírek 17.15: importált gondok 17.50: Hókusz-pókusz. Randevú a ..Kakaó Bár”-ban 18.20: Riporter kerestetik! — IV. elődöntő j 19.10: Reklámműsor 19.15: Esti mese 19.25: Szünet 19.30: Tv-hírado 20.00: Bródy Sándor: A dada. — Színmű három felvonásban. — A Thália Színház előadása felvételről (14 éven felülieknek!) 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. Juno z vív 8.15: Iskola tévé.. - >6.50: Faluműsor albánul. 17.05: Tévékrónika magyar nyelven. 17.25: Hírek. 17.30: Rajzfilmek. 17.45: Az embert család. Tudományos sorozatfilm. 13.15: Mindenki zenéje. 19.00: Reklám. 19.05: Találko- j zások. A titogradi s'údió kulturális szemléje. 19.50: Reklám. — 20.00: Híradó. - 20.30: Reklám. — 20.35: M. Uskokovic: Cedomir nie. utolsó epizód. 21.35; Film- műsor. 22.35; Híradó. i \ l f így látta az edzu: Jól játszottunk — mégis kikaptunk