Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-18 / 91. szám

1971. április 18. DUN ANTÜL1 NAPLÓ «I Szeretettel köszörűjük névnapjuk zlkalmából Andrea nevű kedves olvasóinkat I I *ffi///frrrmrrmrnn/rrm/tftwrm!/i A Nap kél 4.51, nyugszik 18.37 órakor. A Dőld kél 1.33, nyugszik .9.59 órakor. Aktuális növényvédelmi munkák A Tiszámén ti Ve­gyiművek évenként egymillió tonna kénsavat, szuper­foszfátot, porfesté­ket ad a népgaz­daságnak. Itt állít­ják cló az ország kénsavtermeléséneb mintegy háromne­gyedét. A vegyi­művek mosópor- üzemében évente sok ezer ' tonna Tomi mosószert gyártanak, négyfé­le változatban. Esti kép a vegyimű­vekről. Bemutató szőlészeknek A Tanárképző Főiskola gyakorló szőlőjében tegnap dél­után került sor a pécsi szőlősgazdákat közelről érintő szán- ! lási bemutatóra. Elsőnek a hagyományos — száztízszer száz i centis — tőtávolságra ültetett szőlőben egy csörlőpár mun­káját láthatták az érdeklődők, majd a széles sortávolságra ültetett szőlőkben szokásos talajművelést megtekintették a nagy számban megjelent gazdák. Itt függesztett kultivátor- ral és talajmaróval végezték a tavaszi talajlazítást. Egyöntetű volt a bemutatók végeztével a szakemberek véleménye: a pécsi, hegyes talajon, terepen a csörlőművelés az előnyösebb. A társulás ez évben már nem szerezheti be a szüksé­ges gépeket. Jövőre azonban behoznak Csehszlovákiából annyi gépet, amennyi elegendő lesz a talajművelés elvégzé­séhez.--------------------------«--------------------------­A gabonák gyomirtását sürgő­sen el kell végezni, mert a szár- baindulás időszaka közel van. A gyomirtást, sörárpa kivételével hormonhatású szerrel, Dikonirt, Dikotex készítményekkel végez­zék. Sörárpára pedig Krezonit E használható. A gyomirtószerbe gabonanemúekúél minden eset­ben kénkészítményt is kell ten­ni, mert a lisztharmatveszély fo­kozatosan fennáll. A lisztharmat- fertőzés az elmúlt napokban hirtelen erősödött, és a gomba psnészgyepje már a szárra is kezd rátelepedni. Ez komoly ve- \ szélyt jelent, mert még a kalá­sz,olás előtt annyi tápanyagot von el a növényektől, hogy sat­nyább, rövidebb kalászok kép­ződnek. A későbbiek folyamán pedig a szemek kifejlődését aka- , dályozza a gomba. Védekezésre használható a Tiovit, Dunakoll, 1 kg/kh ‘mennyiségben, vagy | Morestán 5 dkg/hl, PP—781 1,8 •: liter/kh. Amennyiben karbami- | dot is tesznek a permctlébe, ak- ■ kor azt a legvégén kell beleten­ni, mert a permetlevet a kar- bamid oldódás közben erősen le­hűti. Kukoricatáblákon a gyomirtást Hungazinnal sürgősen ei kell vé­gezni, illetve amelyik táblába ősszel gabonát akarnak vetni, j ott 1 éves hatástartamú szert : kell alkalmazni. A K—64-es szer csapadókos időjárásban fejti ki hatásáf, ezért ahol alkalmazzák és a hatásfok ez évben nem ki­elégítő, ott más kiegészítő per­metezésről kell majd gondoskod­ni. Ilyen kiegészítő permetezés lehet a Gramoxone sor permete­zése. megfelelő terelő, illetve védőlemezek alkalmazásával. A kukorica gyomirtására használ­ható Ramród, Buvinol, Afalon f szerek, illetve ezeknek kombi- \ nációit szigorúan előírás szerint alkalmazzuk, mert az elkésett ! kijuttatás, illetve nem megfelelő j alkalmazás nem ad kielégítő eredményt. Szőlőkultúrákban a gyomirtást Gramoxone:nal veszélytelenül már csak rövid Ideig lehet elvé­gezni. A tavaszi Gramoxones permetezés, egy a szőlő rügye- zésekor veszélyes kapálást meg­takarít. Később amikor a szőlő­nek zöld hajtásai, illetve levelei vannak, a permetezést csak ta­karólemez alkalmazásával célsze­rű végezni, mert a permetlé minden zöld részt elszárít. A gyomokat ismételt permetezéssel ki lehet pusztítani. E vegyszer alkalmazása elsősorban erózió­nak kitett meredek lejtők és ké- ziinunka-hiányos helyeken java­solt. A buvinol alkalmazását há­zikertekben, illetve kisüzemi szőlőkben a fennálló rendelke­zések nem engedélyezik. de nagyüzemekben használható. Szamócásokban a Ten órán per­metezését be kell fejezni, mert a szamóca már *túl fejlett a szer további eltűrésére. © — Szabás-varrás tanfolyam in­dul április 19-én, hétfőn 17 óra­kor haladók, április 21-én, szer­dán 17 órakor kezdők részére a Janus Pannonius u. 11. sz. alag- j sorában, Cser Ferencné vezeté- . sével. A kéthónapos, heti 1x3 j órás kurzusra beiratkozás a hely­színen. 16 órától. (x) I I. ollói ájékoztatv A 16. játékhéten öttalálatoi lot­tószelvény nem volt. Az egyes osztályokra jutó nyereményösz- szegek a nyereményilleték levo­násával értendők. A négytalála- tos szelvények száma 46 darab, a nyeremény egyenként 83 707 ! forint. Háromtalálatos szelvény I ! 5441 darab volt, nyereményük , egyenként 354 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 156 974, ezekre egyenként 15 forintot fi­zetnek. — A félezredik. A Pécsi Gyárvárosi Üttörőzenekar tegnap délután az 500. alka­lommal lépett fel névadó­ünnepségen. A Mecseki Érc­bánya Vállalat dolgozóinak kilenc gyermeke kapott ez alkalommal nevet. A zene­kar jubileumára való tekin­tettel a televízió a Hétmér- földes kamera műsorában közvetíti az ünnepséget. Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesapám, apósom, nagy- ! apám és kedves rokonunk, PÉCSI ISTVÁN készül lakos 56 éves korában tragikus körülmények között el- ! hunyt. Temetése április 21-én, szerdán fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mely fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk. JOHANN IDES LÁSZLÓ föagronómus 36 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 20-án, kedden fél 3 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. — A gyászold család. — Tillai Ernő Ybl-díjas építész kiállítása hétfőn, 19- én nyűik 6 órakor a pécsi Kis-galériában (Pécs, Szín­ház tér 1. Hírlapolvasó.) Be­mutatásra kerül a megépült épületek közül a szekszárdi művelődési ház. továbbá az új pécsi művelődési köz­pont tanulmányterve. Ezen­kívül építészfotók és grafi­kák szerepelnek a kiállítá­son. Közönségtalálkozó má­jus 8-ig, minden szerdán 5— 6-ig. — Terllszter mintabolt. — Jó­kai tér 2 — A Centrum Aruház kezelésében. (x) — Gyermekbaleset. Pén­teken délután a keresztes­pusztai szociális otthon előtt figyelmetlenül szaladt át az úttesten Darvas Sándor hat­éves pécsi kisfiú és Steibler János pécsi lakos személy- gépkocsijával elütötte. A ko­csi felborult, a gyerek pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. — Műbőr, ruházati velour, re­dőnyheveder. Börboltban, Rákó­czi út 16. (x> 13 mázsa I. osztályú, fém­zárolt VÖRÖSHEREMAG ELADÓ. ÜJ Elet Tsz , Pécs-Remény - puszta (Hálom! üzemegységé­ben a magtárosnál. — Vállalatok, közül etek, figye­lem! A sellyei ÁFÉSZ megkezdte a Schell Inteni átlónál DDVP. hatóanyagú BIO—STRIP rovar- irtószer forgalomba hozatalát. 1 db 40 légköbméteres területen 12 héten keresztül elpusztít min­den repülő rovart. Megrendelhe- 1 tő: ÁFÉSZ Kereskedelmi Osztá- I lyán. (x) Németh László kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Németh László Kos- suth-díjas írónak irodalmi munkássága elismeréséül 70. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Cse- terki Lajos, az Elnöki Ta­nács titkára adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára. • — Szombaton éjjel a Pé­csi Balett „Éjszakai minia­tűrök” című bemutatójával végétért a Pécsi Nádor Na­pok rendezvénysorozata. A budapesti Duna Interconti­nental szálló egy héten ké­résziül látta vendégül a két­ezer esztendős Pécs szállo­dáját, a pécsi Nádort. — Ügyeletes állatorvos Pécs város területén április 18-án dr. Papp Elemér, lakása: Radnóti Miklós út 11. II. em. 1. Telefon: 28-23. • Eszméletre tért a mecseki motoros Pénteken lapzártakor kap­tunk hírt arról a szerencsét­lenségről, amely a kései órákban a Mecsek kapu fe­letti szerpentinszakaszon tör­tént egy fiatalemberrel. Mint megírtuk, gyorshajtás követ­keztében elveszítette ural­mát a motor felett, s a kor­látnak rohant. A mentősök tíz méter mély szakadékból emelték ki, s eszméletlen állapotban szállították a me­gyei kórház sebészetére. A fiatalember neve Szé­kely László, 21 éves pécsi lakos. A gyors orvosi be­avatkozás mentette meg az életnek, sőt szombat délre állapota javult az időközben elvégzett műtét következté­ben. Medencecsonttörést, bel­ső vérzést és lágyrész zúzó- dásokat is szenvedett a sú­lyos agyrázkódáson és kar­törésen felül. Választási gyűlés Görcsöny új művelődési otthonának nagytermében a helybeli általános iskolások kamarakórusa és az ifjúsági klub tagjai műsorral köszön­tötték tegnap este a válasz­tási gyűlés résztvevőit, akik között ott voltak a pellérdi. baksai. szőkéi és a regényéi választópolgárok képviselői. A gyűlést dr. Bossányi De­zső, a Hazafias Népfront köz­ségi elnöke nyitotta meg. majd Németh István, a bi- csérdi általános iskola igaz­gatója. országgyűlési képvi­selőjelölt mondott beszédet. • — VÁLASZTÁSI GYŰ­LÉSEK. A KISZ szigetvári városi bizottságának rende­zésében ma délután kerül sor az ifjú választók gyűlé­sére. A város művelődési házában hat órai kezdettel megtartandó gyűlés szónoka Gergely László, a KISZ Ba­ranya megyei Bizottságának titkára lesz. Üjmohácson április 19-én, hétfőn este 6 órakor lesz választási gyű­lés a klubkönyvtárban. — Dr. Pilaszanovich Im­re, a Hazafias Népfront vá­rosi elnöke április 19-én. hétfőn 17 órakor a szigeti körzet Alajos utca 2/2. sz alatti helyiségében a város­fejlesztés problémáiról és a választások eddigi tapaszta­latairól tart előadást. — A Pécsi Orvostudományi Egyetem április 19-én, hétfőn délután 5 órakor a központi épület (Szigeti üt 30.) IV. számú tantermében tudományos ülést tart. Tárgy: Patakfalvl Albert (I. sz. Belklinika): Osler-Weber kör, IgA myeloma előfordulása kísérő antitesthiány syndromával (bemutatás, 10 perc). — Tabár László (Röntgenklinika), Kádas István (Megyei Kórház kórbonc­tani osztálya), Márton Zoltán (Megyei Kórház sebészeti osz'á- lya), Bcnkő György és Csere Tibor (Röntgenklinika): A ga- lactographia és pneumocystogra- phia az emlődaganatok kórlsmé- zésében (20 perc). Márlon Zol­tán (Megyei Kórház sebészeti osztálya), Kádas István 'Megyei Kórház kórbonctani osztálya). Kett Károly (I. sz. Sebészeti Klinika), Csere Tibor, Benkö György és Tabár László (Rönt­genklinika): A diagnosztikai el­járások fejlődésének hatása az emlőrák sebészeti therapiájára (20 perc). — Féktávolságon belül lépett egy motorkerékpár elé Kiss József pécsi lakos péntek éjszaka a Tolbuhin úton. A motort vezető Sípos Sándor pécsi lakos a baleset következtében súlyos, de nem életveszélyes sérülése­ket szenvedett. — Tűz. Tegnap délben Er­dősmárokról riasztották a mohácsi tűzoltókat, akik két fecskendővel vonultak a lángban álló épülethez. A szalmatetős lakatlan ház te­tőszerkezete leégett. A nyomban lefolytatott vizs­gálat megállapította, a tüzet Hegedűs Károly helybeli la­kos okozta, aki gondatlanul dobta el égő cigarettáját. Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap es­tig: felhőátvonulások, elsősor­ban a Dunántúlon záporeső, zi­vatar. Élénk, helyenként erős, viharos lökésekkel kísért nyu­gati, északnyugatira forduló szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3—8 fok között, keleten néhány helyen még gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérsék­let 15—20 fok között. Felvételi Az MSZMP Baranya megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága felvételi pályázatot hirdet a Mar zmus—Leninizmus Esti Egyetem 1971—72-es tanévére. A) Pályázni lehet az esti egye­tem 3 éves tagozatára. 3 éves tagozatok indulnak: Pé­csett. Komlón, Mohácson, Sikló­son és Szigetváron. Felvételre jelentkezhetnek párt­tagok es párton kívüliek, akik: érettségivel, vagy ennél uiaga- sabbfokú iskolai végzettséggel, vagy az 5 hónapos pártiskola szintjének megfelelő marxista- leninista előképzettséggel rendel­keznek vagy a Marxizmus—Le­nin V’.mus Esti Középiskolát el­vérezték. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek a Marxizmus—Leniniz- ous Esti Középiskola tananyagá­ból. A hallgatók a/ első évben filo­zófiai, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban * pályázat ! nemzetközi és a magyar mun- í kásmozgalom történetét tanul­i mányozzák. A tanév szeptember 1-től jú­nius 30-ig tart. A kötött foglal­kozási idő hetenként egy napon délután 5—8 óráig. A hallgatók félévenként kollokviumot, éven­ként szigorlatot tesznek és a 3 év elvégzése után végbizonyít­ványt kapnak Azoknak, akik a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetem 3 éves tagozatát elvégezték, az 1088/1957. M T. sz. rendelet alapjan az í egyetemek, főiskolák, illetőleg ! akadémiák esti és levelező tago­zatain folytatott tanulmányok esetén marxizmus—leninizmus ból j vizsgázniok nem kell. A tudományos fokozat elnye- ! rése során kandidátusi minimum í (doktori vizsga) keretében előírt j ideológiai vizsgát nem kell len- niök. , A felvett hallgató m 15/1967. i (XI, 18.) MŰM. rendelet alapjan évente ti nap tanulmányi sza­badságra jogosult. A hallgatók a 3 éves tagozaton évi 170 forint tandíjat fizetnek. B) Pályázni lehet az esti egye- ' tem 2 éves szakosított tagoza­taira. Szakosított tagozatokat indí­tunk filozófia, szocializmus po­litikai gazdaságtan, nemzetközi munkásmozgalom története, ma­gyar munkásmozgalom története szakon. A szakosított tagozatokon első­sorban pártpropagandisták, szak­mai vezetőbeosztasúak, elméleti munkát végzők, középiskolai ne­velők és vezetőbeosztású peda­gógusok képzése folyik. Felvételre jelentkezhetnek, akik jó, vagy jeles eredménnyel el­végezték az esti egyetem 3 éves tagozatát, vagy az 1 éves párt- iskolát, akik egyetemet, vagy főiskolát végeztek és akik ezek- i nek megfelelő előképzettséggel rendelkeznek, de más Iskolának 1 nem hallgatói. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek az esti egyetem 3 éves tagozatán oktatott szaktárgy anyagából. A szakosított tagoza­ton a hallgató két éven keress­; tül afe esti egyetem rendtartása 1 szerint végzi tanulmányait. A választott szakon levelező : tagozat nincs. A szakosított tagozatot végzett hallgatók államvizsgát tehetnek. A két éves szakosított tagozat elvégzése után államvizsgát tett hallgató a marxizmus másik két ágából a kiegészítő szakon 1-1 évi tanulás után tehet állam­vizsgát. A kiegészítő szakra a hallgatók 1971. augusztus 15-ig írásban kérhetik felvételüket. A hallgató a három államvizsga le­tétele után a 17/1963. <VU. 2.) sz. Kormány-rendelet értelmében oklevelet kap, amely főiskolai végzettséget biztosít. A 15/1967. (XI. 18.) MüM. értel­mében a szakosított és kiegészítő tagozat hallgatója is jogósult éri 21 nap tanulmányi szabadságra. Az államvizsgára külön 7-7 nap tanulmányi szabadság igénybe­vehető. A két éves szakosított és a kiegészítő tagozaton a hall- I gatók évi 250,— íormt tandíjat I fizetnek. A pályázat benyújtásának ha- S tárldeje 1971. május t®. A felr*­i teli vizsgák ideje 1971. május vége. A felvételre jelentkezők a dön­tésről 1971. június 30-ig értesítést kapnak. A bárom éves és a sza­kosított tagozatokra pályázó „Felvételi űrlap”-ot tölt ki, amely beszerezhető pártszervezeteknél, pártbizottságoknál és az esti egyetemen. Az illetékes pártszerv és a munkaadó javaslatával el­látott felvételi űrlaphoz mellé­kelni kell a tanulmányok foly­tatását engedélyező orvosi iga­zolást. Az iskolai és pártiskolal végzettségről szóló igazolást a felvételi bizottság előtt kell be­mutatni. A pályázatot az MSZMP Baranya megyei Bizottság Okta­tási Igazgatósága címére (Pécs, Damjanich u. 30.) kell beküldeni. A komlói, mohácsi, siklósi és szigetvári 3 éves tagozatra jelent­kezők RT illetékes városi, járási pártbizottságra küldjék kérelmü­ket. Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága. Megkérdeztük — volna Tegnap délelőtt Kisvaszar- ról telefonált szerkesztősé­günkbe Megyaszai László és elpanaszolta, hogy sem ná­luk, sem pedig a környező községekben — Tékesen, Ge- rényesen — több mint egy hete nincs gáz. Hiába vár­ják a palackcserét. S történik ez akkor, ami­kor a környékben igen sok háztartás tért át a propán- bután gáz használatára, s egyébként is sérelmezik, hogy a hivatalosnál két fo­rinttal drágábban kapják a j palackokat. Érdeklődtünk a gázgyártó pécsi telepén, ahol az ügye­letes tisztviselőnő elmondot­ta: — A telepen gépkocsik és elszállításra váró gázpalac­kok egyaránt vannak. Sza­bad szombatot tartunk azon­ban és akik intézkedhetné­nek, most nem találhatók bent, nekem pedig nincs jo­gomban intézkedni. Tessék talán hétfőn... • — Tehát a kiszállítás el­maradásának okát sem tud­ja? — Sajnos nem. Semmilyen felvilágosítást nem tudok adni. így sajnos a kisvaszari háziasszonyok segítségére mi sem lehetünk. Sem gázt nem szerezhettünk a vasárnapi ebéd megfőzéséhez, de még csak felvilágosítással sem ! szolgálhatunk, miért marad j ma meleg étel nélkül jó- néhány család. (sz) — A Pécsi Orvostudományt Egyetem elméleti tömbjének KISZ-klubjában (Pécs, Szigeti út 30.) Bachman Gábor kiállítása nyílik 1970. április 19-én délután 5 órakor. Megnyitót mond Erdé­lyi Zoltán Ybl-díjas építész. — A Dél-dunántúli Aramszol- I gáltató Vállalat értesíti az Érin­tésvédelmi szórejtvényre meg" I fejtést beküldő kedves fogyasz- | tóit, hogy a kitűzött tárgynye- i remények sorsolását április 22- ! én 11 órakor tartja a vállalat ! központjában (Pécs, Rákóczi út 73/b.), melyre az érdeklődőket szeretettel várja. i Ne féljen, hogy pont ak­kor fogy el a szikvize, amikor a legjobban szüksége volna rá! A PATRONBALL­ban 5 liier szódavizet készíthet egyszerre Ára: 455 forint BESZEREZHETŐ: 6. sz. edénybolt Pécs. Kossuth L. n. 9 16. sz. bolt Pécs, Irányi D. tér 4. 55. sz gázkészülék bolt Pécs. Sallal n 58. 60. sz. műanyag áruház Pécs Regős u I 104. sz. edény bolt Komló 204. sz. edénybolt Mohács 305. sz. edénybolt Siklós 501. jsz. bolt Szásával

Next

/
Thumbnails
Contents