Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1971-03-09 / 57. szám

Habozás Üély fájdalommal tudatjuk, fcogy szeretett feleségem, édes­anyám, anyósom, nagymamám és kedves rokonunk, NAGY IMRÉNÉ szül. Szabó Vilma hosszú szen­vedés után márc. b*-án elhunyt. Temetése március 10-én, szerdán fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hejy úr^ga jó férjem, BÖDÖR JÖZSEF ny. MÁV-főintéző március 6-án hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 10-én, szerdán 3 óra­kor a Szt. Mihály kápolnából lesz. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik szerették és is­merték, hogy szeretett férjem, gyermekünk, testvérünk és só­gorunk, KRETZ FERENC nagykozári lakos március 7-cn váratlanul elhunyt. Temetése 10- én 11 órakor lesz a nagykozári temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, ARATÓ DEZSŐ temetésén fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. — A gyászoló család. Köszönetét mondok mindazok­nak, akik szeretett, kedves fér­jem, GYENIS GYÖRGY temeté­sén megjelentek, fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. — Gyenis Györgyné, Bosta. I Fájó szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, szomszé­doknak, ismerősöknek, akik drá- I ga halottunk, ALBRECHT ISTVÁN temetésén részt vettek, koszo­rúk és virágok küldésével fáj- ; dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az Újhegyi Villamos Üzem és a telefonközpont dolgozóinak. — A gyászoló család. 1 Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, HRIL MÁTYASNÉ (BUR­GI NÉNI) temetésén részt vet­tek, koszorúk, virágok küldésé­vel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönetét mon­dunk volt munkatársainak, is­merőseinek és a rokonoknak. — A gj'ászoló család. I 1 Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk, ÖZV. HÁB- LER ANTALNÜ temetésén részt vettek, koszorúk, virágok kül- j désével fájdalmunkat enyhíteni I igyekeztek. A gyászoló csal .d. Megtört szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik sze- | retett halottunk, TORDAI JENŐ temetésén részt vettek, koszo­rúk, virágok és táviratok kül­désével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét í mindazoknak, akik szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, j WERNER GERGELY temetésén I részt vettek. Külön mondunk köszönetét a ház lakóinak és az ! István-aknai üzem dolgozóinak, j Gyászoló leánya, ve je és fia. Ezúton mondunk hálás köszö- I netet mindazoknak, akik felejt- j hetetlen édesanyánk, ÖZVEGY GYULAI LAJOSNfi temetésén 1 való megjelenésükkel, koszorú- J val, virággal, részvéttáviratokkal j nagy fájdalmunkat enyhíteni 1 igyekeztek. A gyászoló család. Dolgozókat felveszünk A BÍRÖSAG takarító-hivatal­segédet felvesz. — Jelentkezés: Széchenyi tér 14., I. em. 31. (1316) GÖNGYÖLEG-mozgatáshoz fér­fi vagy női dolgozókat kcre- s" nk. Jelentkezés: Borpalacko­zó, Batthyány u. 2., és Göngyö­legtelep, Légszeszgyár u. 32. — Csak pécsi lakosok jelentkezze­nek. (492) NYUGDÍJAS gépkocsivezetőket felveszünk. MÉH Vállalat, Pécs, Doktor S. u. 14. (493) A PÉCSBANYATELEPI kórház fűtőt keres. (1319) VlZVEZETÉKSZERELÖ SZAK­MUNKÁST és nappali műsza­kos beosztással mosodai gépke­zelő női munkaerőt vesz fel a Nádor Szálloda. (494) ÁRUFORGALMI előadói mun­kakör betöltésére vegyi szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozot felveszünk. Követelmény érett­ségi és középfokú áruforgalmi képesítés, továbbá legalább 5—6 év gyakorlat a veg^l szakmá­ban. Jelentkezés .,Tá gy lóké­pes” jeligére a Sallai u. hirde­tőbe. (252163) ÉPÍTÉSZ- vagy szerkezetépítő mérnököt öt év feletti gyakorlat­tal, vagy építésztechnikust tíz év feletti kivitelezői gyakorlattal ke­resünk műszaki ellenőri és mű­szaki előkészítési munkakörbe. — Fizetés megegyezés szerint. Mér­nök házaspár előnyben. írásbeli jelentkezést kérjük „SZOLGÁLA­TI LAKAS” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (189483) i alias Fél ruxpra főzéüt vállalok. ,, Nyugat j as” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Másodállást, állást vállal­nék vállalatnál, szövetke­zetnél. gépkocsival. ..Com­bi.” jeligére a Bem u. hir­detőbe. _____________ 1 éves kislányunk mellé 6 ' órára lakásunkon pótma- j mát keresünk. Érdeklődni keddtől' egész nap. Dr. Bellyei, Pécs. ül., Mün- nich F. u. 12 C. I. em. Nyugdijas nő elmenne könnyebb munkára. ..Szor­galmas” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. __________ Há ztartásomba idősebb asszonyt keresek, aki a vasalást időnként elvé­gezné. „Ágoston tér kör­nyéke” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kolozsvár «tea!. lYa sso- Das PiK-lakásomat el­cserélném 2, esetleg 2Va szobás tanácsi lakásra. ..Déli fekvésű” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném 2 szoba, össz­komfortos, távfűtéses. PIK-lakasomat I. kerület­ben . levő kertes, családi, szoba-konyhás házéi’t. — Uránváros Szántó Kovács J. u 6/B. Keszlerék.___ Péc si, kültelki, kender­gyárhoz közel levő. 2 szo­ba. konyha. verandás, FlK-lakásomat nagy kert­tel és gazdálkodási lehe­tőséggel elcserélném pé­csi hasonlóért. „Olcsó” jeligére a Sallai u. hir­detőbe._________________ Bel városi 3 szobás lakást cserélnék' 2\'z és 1 szobás, ra. „Lenet kertes is” jel­igére a Sallai u. hirde- tobe.__________________ Elc serélném dunaújvárosi, másfélszobás, összkomfor­tomat pécsire. Halász, Pécs. Petőfi u. 48/B. Közületek. vállalatok, fi­gyelem! Harkány központ­jában, 3 szoba, fürdő­szoba. üdülésre bérbeadó. .Nyugodt üdülés” jeligére a Sallai u._ hirdetőbe Elcserélő ém meszes! köz­pontban levő, kettő szo­ba. összkomforté« lakásom egy szoba, összkomfortra, belvárosban. ..Kooály” jel­igére a Bem u. hirdetőbe, j Két és félszobás, házfel- | ügyelői lakásom elcserél- j ném kél- vagy másfélszo- i básra. Dobó István u. ^75. | Két diáklánynak vagy j értelmiségi dolgozóknak különbejáratú szoba távfű­téssel kiadó. Doktor S. utca 51 'a. II. 7. ______ In telligens főiskolai hall­gató lány. különbejáratú, albérleti szobát keres (esetleg szobatársnak), ahol megfelelő tanulási lehetőség van. .Csend és humánum” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Állandó pesti lakással rendelkező házaspár (ope­raénekes-tanár) különbejá­ratú központi fútéses al­bérletet keres fürdőszoba, konyha használattal. — i ..Sürgős 6537” jeligére a j Hunyadi úti hirdetőbe. _ Szegedi. kisebb udvari | szoba konyhámat eicse- j rélném hasonló pécsire | vagy komlóira. ..Emelet | j nem érdekel 16 527” jel- J I igere a szegedi sajtóház- j f ba. | Bútorozott, utcai szoba ki- j adó. férfi részére. Hu- ! I nyadi János út 36., al- i I csengő. ~ j Elcserélném belvárosi, egy- ! szobás lakásomat 1—IV2. | i esetleg 2 szobásra. .,1001” 1 jeligére a Sallai u. hir­detőbe, _______. Komlói nagyméretű, egy szciba, komfortos laká­som elcserélném Pécs— Pécs környékiért. „Jól jár” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______ Szé p, nagy zoba albér­letbe kiadó. III., Hóvirág u. 13. 2 darab 1 éves üsző, 1 darab 5 éves tehén borjú­jával eladó. Kisbicsérd, Kossuth L. u. 23. _____' 6 hetes boxer kölykök el­adók. Komló, Liliom u. 10. sz.________________ Pl atinán ere amerikai mű- smrmebunda. háromezerért, egzotikus vadmacska bun­da hate'zerért eladó. — .. Bundakülönleg elégek’f: jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. VESZEK HASZNÁLT FÉRFI ÉS NŐI. FltJ ÉS LEÁNYKA RUHÁKAT. Toldi M. u. 7. sz. I. emelet. NJ-ne. Munkácsy M. utcá­ból nyílik. Kisebbmérető gyalupadot veszek. Kisgyőrgy kárpi- tos. Várady A. ú. 7/1. Garnitúrák heverők, sez- louok és mindennemű kárpitos munkák javítá­sát. áthúzását vállalom. 1000,— forinton felül rész­letre is. Kisgyőrgy kárpi­tos. Várady A. u. 7/1. KÖZÉLETEK, MAGÁNOSOK, FIGYELEM! 622-es dagályba korlátlanul A PÉCSI ÁFÉSZ 53. SZ. MŰSZAKI BOLTJÁBAN (Jelmezkö leső nző vei szemben). Csak lakossági fogyasztóknak márc. 8-tól kedvezményes br ikettakcl ó, 10 százalékos engedmény Meghatározott mennyiség erejéig a PECS-SZEKSZÁRDI TUZÉP VÁLLALAT TELEPEIN. A kedvezmény a SZOT tüzelőutalványra is érvényes. reszthúros. Érdeklődni: | Pécs. Endresz Gy. út 3 /A. | in. 11. sz. alatt, szomba- j ton és vasárnap 4 óra után. hétköznap 6—7 óra I között. Hillmann személygépkocsi részben részletre is eladó. . Ott József, Hird, Szabad- ! ság út 4. SONKASERTÉSEK VÁLOGATÁSÁHOZ 1 DARAB ÜJ IMPULSÄCHALL KLEINGERAT TÍPUS Ü, ULTRAHANGOS SZALONNA- VASTAGSÁGMÉRŐ MŰSZER. LETÉTMENTESEN, BESZERZÉSI ARON j ELADÓ BÍR ALI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN. 6U0-as Trabant eladó. Pécsszabolcs! Szabó 1st- | ván u. 1. Fehérhegynél. K—25-ös ZETOR UZEZVf KÉPES, ELADÓ. Merenye, Kossuth n. 34. U. p. Görösgal. i Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres BATASZEKI TÉGLA- ÉS CSERÉPGYÁR, valamint a MAHACSI FAROSTLEMEZGYÁR építkezési munkáira: 4 ÁCS, ♦ VASBETONSZERELŐ, ♦ VILLANYSZERELŐ, ♦ GÉPKEZELŐ, ♦ KŐMŰVES SZAKMUNKASOKAT, ♦ KUBIKOSOKAT és ♦ ÉPÍTŐIPARI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a vállalat központjában: SZEKSZARD, TARCSAY U., IRODAHÁZ. KAGYLOFQTEL, epedarugos ágybetét, modern garnitúra :5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A .) I A kárpitos Pécs. Déryné u. U Telefon- 36-75 Modern, mély ba.bakoc.si eladó. Ledina Vadász u. 4. I. 6. ________________ OK1AS G V DMOLCSÜ Szentendre; ígrej. et ciagy- gyümölcsü roJland) oiros fekete ribizketovek kap­hatók darabonként 8.— formiert Toronyi kertész­nél. Békéscsaba, Sztraka u. 21.____________ El adó egy motoros szi­vattyú. egy sikszívattyú, motor nélkül. 4 darab csibenevelő. 400 darabos. Érdeklődni; Bencae Már­ton. Pellérd, Vasút u. 17. szám. Férfi fodrász felszerelés — kompletten — eladó. Siklós, Táncsics u. 9., dél­után_6-töl.____________ Carmen televízió eladó. — Építők útja 3 B. III. 10. Stíl és modern bútorok, márkás festmények, 2,20 m. fikusz. konyhaberende. zés, magyar német, fran- I cia szépirodalmi könyvek eladók. Este 5—7 között. RákócziIII. 1. Bontott tégla eladó. Fűz­fa u._3. Kovács Kálmán. Egy mély gyermekkocsi ! j eladó__Felsőhavi u. 8. I I Eladó bécsi zongora, kör- | Leányka, fiú ruházati cikkek, garbó pulóverek, cipők, szoknyák-ÁrusHási:hplye|í:^V'í'^^v'f My; 3 PICSI ÁFÉSZ, Petőfi u. 63. 1 ' Nyitva: 8.00—iroo óráig ivSa kezdődik ■y" i '$4 r . /' és szombatig tart az A B. M. TANÁCS Kórháza ! felvesz autóbuszra D-kategóriá- jú, továbbá Multikár kisteher- | gépkocsira gépkocsivezetőt, va- | lamint segédápolónőket. Jelent­kezés : Pécs, Garay u. 1. (495) AZ ORSZÁGOS Földtani Ku­tató és Fúró Vállalat mecseki üzemvezetősége felvételre keres alacsonynyomású kazánhoz vizs­gázott fűtőket. Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi szakosztá­lyán. Komló, Kossuth L. u. 1. (478) PANNÓNIA Sörgyár azonnali belépésre alkalmaz: kazánfűtő­ket (vizsgával rendelkezőt), sa- lakozókat, hűtőgépkezelőket, ! gépkocsirakodókat, asztalos szakmunkást, férfi női segéd- ■ munkásokat, érettségizett fér- flak at raktári munkakörbe. Je- | lentkezni lehet a munkaügyi osztályon naponta 7—14 óráig. (479) RAKTÁRVEZETŐT keresünk közgazdasági technikumi vég­zettséggel és nagy gyakorlattal. »Nagy vállalat, Pécs” jeligére Hunyadi úti hirdetőbe. (480) GÉPKOCSIK AKODOK AT felve­szünk. — MÉH Vállalat, Pécs, Gomba u. t. (a Hőerőmű mel­lett). (1324) VnoLANYSZERELOKET épü­lel. és hálózati szerelésre, vala­mint 1 fő gyakorlattal rendel­kező villanyszerelőt automati­kait, olajégők kezelésére és ja­vítására felveszünk. Gépüzem, Szabadszentkirály, Fő u. 134. (481) TAKARÍTÓNŐT felvesz az Egyetemi Mikrobiológiai Intézet. Szigeti út 30., fdsz. — Fizetés: alap, plusz 30 százalék pótlék. (482) A BARANYA MEGYEI Építő- anyagipari Vállalat mohácsi be­tonüzemébe férfi segédmunká­sokat vesz fel kiemelt bérezés­sel, Jelentkezni lehet a vállalat mohácsi betonüzem vezetőjénél, a budapesti országúton, a Nost­ra mögött a Duna-parton. (483) FÉRFI SEGÉDMUNKÁST, ko­sz orú szállító és koszorúkeret- készítő munkakörbe keres fel­vételre a Pécsi Kertészeti V. dísznövénytermesztő üzeme. Je- ■ lenti: r::ós az üzemvezetőnél. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 77. (484) GÉPKOCSIVEZETŐT felve­szünk. MÉH Vállalat. Pécs, Dok­tor S. u. 14. (456) A B. M. HÚSIPARI Vállalat keres gyakorlott gyors- és gép­írót — adminisztrációban jártas előnyben. Jelentkezés a munka- ; fí^ön. (252166) I HAJOSLEGÉNYEKET aszály­kormányosokat, gépészeket, gé­pésztechnikusokat és érettségi­zett fiatalokat hajós munkára felveszünk. Jelentkezés: Fo­lyamszabályzó és Kavicskotró Vállalat Dunai Kirendeltségén. Budapest XIII., Cserhalom u. 2. (4280) A PÉCSI Vasas Ktsz felvesz esztergályos szakmunkásokat, raktári segédmunkásokat és ön­tödei segédmunkásokat. Jelent­kezés: Pécs, Zsolnay Vilmos ut­ca 15. Munkaügy. (251466) NAPI két órai elfoglaltsággal takarítónőt alkalmazunk. „700” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (251764) KESZTYŰGYÁR felvételre ke­res gépkocsivezetőket. Érdeklőd­ni lehet Kesztyűgyár gépkocsi előadójánál. (252162) SIKLÓST fiókunkhoz kis-teher­kocsira vezetőt felveszünk. Élel­miszer- és Vegyiáru Nagyker. V. fiókja. Siklós, Felszabadulás U. 32. (252164) AZ ORSZÁGOS Kőolaj- és Gázipari Tröszt Geofizikai Ku­tatási Üzem felvesz gépkocsive­zetőket és éjjeliőröket, változó munkahelyre. Jelentkezés szer­dán és csütörtökön Szigetvár, Szabadság a. 95. (251678) ÉPÍTÉSZTECHNIKUST felve­szünk. Dél-dunántüli Vízügyi Igazgatóság, 54. sz. építésveze­tősége, cserkúti telep. Tel.: 50- 27. (251718) GYORS- és gépírót gyakorlat­tal felvesz a MEGYESZER Vál­lalat. Pécs, Lyceum u. 4. (252158) ÁLTALÁNOS mérnököt mély­építési tervezői munkakörbe, építészmérnököket irányító ter­vezői, gépészmérnököt technoló­gus tervezői, épületgépészt ter­vezői munkakörbe, valamint epi- tészszerkesztőket és műszaki raj­zolókat felvesz a MEZOBER Ba­ranya megyei kirendeltsége. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés: Pécs, Felsőmalom u. 24. Tervezési szakosztály vezetőnél. (251609) 16 ÉVET betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextil­művek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050,— forint bruttó fizetést és napi 1,— forintért ebédet biztosítunk. Lakást mi­nimális térítés mellett leányott­honszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés; írásban a P. T. M. Jacquard Szövőgj’ár üzemgaz­dasági osztályán Budapest XIII., Szekszárdi út 19—25. (4568) | Elcserélném Petőfi utcai, I 2 szoba, konyha. gá<ios, száraz alagsori öröklaká­somat főbárleti vagy szö­vetkezeti IV2 vagy 2 szo­básra. „Évi adója 280” jeligére a Sallai u. hirde­tő be. ____________________ Elc serélném belvárosi, két nagyszoba + személyzeti, komi orte« lakásom két ki­sebb. vagy másíélszofrás (I. emeletig) ás egy pécsi vagy pesti egyszobás, komfortos lakásra. „Té­rítek” jeligére a Sallai u. hirdetőbe,____________ 3 Kxoba. cselédszobás, bel­városi. összkomfortos laká­somat elcserélném össz­komfortos. kertes házra. Érdeklődni: 16 órától 19 óráig. Pécs. Kossuth u. 64 Kazal, ___________ 3 szoba, összkomfortos, I uránvárosi, távfűtéses, szövetkezeti lakásomat el­cserélném IV2, vagy 1 szobás. távfűtéses, szö­vetkezeti lakásra. fizetés megegyezés szerint. .Gyors csere” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__________ Ke ttő szoba, összkomfor­tos. szövetkezeti lakásomat elcserélném két kisebbért. ..Távfűtéses lakás” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe. ÁFÉSZ-ek, egyéni termelők, figyelem! Hsw-hsmpshirs naposcsibe korlátlan mennyi­ségben kapható és előjegyezhető a be­i gádmindszenti j „ÜJ KALÁSZ” MG. TSZ-nél i március, április, május, június I hónapokban. I * j Ár: 5,50 /darab. 1000 darabon felüti megrendelést díjtalanul házhoa szállítunk. I Telefonszám: í Bogad mindszent 4. [ 10 000 km-rel Combit cse­rélnék újszerű kiskocsiért. I Pécs, Kapacs u. 17/1. Si­mom____________ . Eladó ÓC-s Jáwa 250 kem-es. Megtekinthető egész nap. Pécs, I., Tol­buhin út 63. __ Közeli Trabant kiutalást átveszek. vagy 1913-as utalványommal elcserélném. „Limousin” jeligére a Du­naújvárosi hirdetőbe._ Jó állapotban levő 18 000 km-t futott Moszkvics (CU-s) eladó. Cím: Rótt János Véménd. Telefon: 19.______________________ Volk swagen 1200-as olcsón eladó. Érdeklődni: 14 órá­tól 17 óráig. Pécs, Kos­suth 64. Kazal. ingatlan Mecsekjánosiban 81.2 négy. szögöl házhely eladó. Ér­deklődni: Komló. VifiriSs- marty u. 14. Lévai. Balatomnáriafürdőu. a Hullám utcában. 180 négyszögöl beépíthető üdü­lőtelek eladó. „Vízparti” jeligére a Sallai u. hirde­tőbe. FIGYELEM! figyelem: ÉRTESÍTJÜK A LAKOSSÁGOT, HOGY A LÁNG GÉPGYÁR DOMBÓVÁRI GYÁREGYSÉGE AZ AlyÁBBI MUNKAKÖRBEN dolgozókat vesz fel: SZERKEZETI ES ÁLTALÁNOS LAKATOST, HEGESZTŐT, SZAKMÁT BETANULNI KÍVÁNÓ SEGÉDMUNKÁSOKAT • / és Általános Segéd­munkásokat 20—40 ÉV KÖZÖTTI ÉLETKORÜAKAT. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: a Láng Gépgyár Dombóvári Gyáregység Munkaügyi csoportjánál személyesen vagy írásban. Eladó — kétszobás, össz­komfortos. külön egy szo­ba. kertes házrész. Be­költözés megegyezés sze­rint. Pécs. Kossuth L. u. 55. Csengődön. vasútállomás mellett háromszobás csalá­di ház beköltözhetően el­adó 140 000,— forintért. Duna mentén házat vagy személygépkocsit beszámí­tok. Érdeklődni lehet: Veréb. Kisszállás. Posta. Vállalatok, 1 szövetkezetek, figyelem! Kossuth n. 55-ben, j üzletháznak is I alkalmas ház, négy szoba, összkom­fortos, gázfűtéses la­kással, üzlethelyisé­gekkel, garázzsal, pincével sürgősen . eladó. Telefon: 20-24. Kétszobás, kertes hás be­költözhetően eladó. Érdek­lődni: Antal u. 5. Házrész, 'S2R3ba-Konyha hatvanötezerért beköltöz­hetően eladó. Felsőbalo- kány u. 24. Vennék másfél, kétszobás, szövetkezeti lakást. ,,Vet_ j ti” jeligére a Bem u. hir- I detőbe. Pellérd i hegy derékban pin­ce. telekkel eladó. Érdek- I lődni: Pellérd. Damjanich u. 18. Eladó négyszobás, zárt ud­varral rendelkező, belvá­rosban levő családi ház. Két szoba, komfortos cse­relakással, beköltözhető. Ajánlatokat: „Családi ház” í élig éré a Sallai u. hirde. tőbe. I 300 négyszögöl szőlő. autó. val megközelíthető, eladó. Ajánlatokat: ., Makár te tő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ________ Tíz hold szántó kettőezer négyszögöl szőlő lakható pincével, parcellákban is eladó. Bérbeadó. felesbe kiadó Pécs. Szilágyi De- zső u. 42._____________ Ba latonmária-fürdőn 200 négyszögöl telek eladó. — „Jó fekvésű” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._____ Kö zép-Daindol 25 sz. alatt ! 612 négyszögöl szőlő el- I adó. Érdeklődni: Mátyás I király u. 16, Simon. ! Harkányban víkendház ) eladó. Érdeklődni: „Har­kány” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.________________ 2 vagy 2 és félszobás, összkomfortos, szövetkezeti vagy öröklakást vennék készpénz + OTP átválla­lással. : Árajánlatokat „őszi beköltözés” leiigére a Sallai u. hirdetőbe. Harkányban kettöszobás üdülő eladó. Üdülőtelep, Liget u. 26. Érdeklődni: Pécs. Kun Béla tér 11 A. n. 7.. délután. Eladó Engels úton épülő, új családi házban 1Y» szobás házrész telekkel. Érdeklődni: 19-06'96-op melléken. ______, 25 2 négyszögöl szőlő, gyü­mölcsös. müút mentén, sürgősen eladó. Nagyszkó- kó 18/1. Érdeklődni: Pécs. Atléta U. 4.___________ El adó Sellyén 3 szobás, családi ház mellékhelyisé­gekkel 960 négyszögöl te­lekkel. Petőfi u. 3.______ Szoba. konyhás. mellék­helyiséges. kertes ház — minden elfogadható áfért — eladó. Érdeklődni: No­vember 7. u. 36 ______ Fi adó: 3 szoba, személyze tis. összkomfortos, 105 négyzetméter alapterületű. I. emeleti, utcai örökla­kás a belvárosban. Kettő szoba összkomfortos cse­relakással azonnal beköl­tözhető. Érdeklődni: 43-20 telefonszámon. Társasházban 1972-ben be­költözhető. két szoba, összkomfortos öröklakás — j a város központjától 5 , perc — elköltözés miatt eladó. Érdeklődni: Sallai u. 6„ üzlet._____________ Ve nnék családi házat — lehetőleg II. kerületben — 13 000 kp. + OTP válla­lással. Cím: Sv&na Fe- renc. Siklós. Táncsics u. 3. Eladó egy családi ház, 1400 négyszögöl kerttel, gazdasági épületekkel, Be- remendhez 4 km-re. Ér­deklődni; Varga József. Egvházasharaszti, Kossuth Lajos u. 51. Badacsonyi, 600 négyszögöl szőlő-ingatlan. 2 szobás házzal, pincével eladó. ..Sürgős 171 438” jeligére a Felszabadulás téri hirde­tőbe. ) vegyes JOGOSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ NŐI VlTITARSAT KERESEK TURISTA ÚTRA. „Becs” jeligére a Bem __utcai hirdetőbe. Bé relnék életjáradékra te­rületet Pécsett. Pécs, Frankel Leó u. 2. Papné. Menyasszonyi, koszorúslány ruha, műszőrme, kepp, vőlegény- nyakkendő olcsó kölcsönzése: 1 JÁNOS UTCA U. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő; Bocz József Szerkesztőség: Pécs Hunyadi út 11 Tel.: 15-32 1 5-33 21-60. 50-00. 60-tl Belpolitikai rovat: 31-63. Kiadja: a Baranya megye: Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal Pécs Bűnvádi út 11 rel.: 15-32 15-33 21-60 . 50-00. 60-11 Telex S2 2320 PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs Munkácsy Mihály u 10 sz. Felelős vezető Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hely! postahivataloknál es kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra óq.__ kt íadexszám: 25 054. Pénzügyi előadói munkakör betöltésére képesített KÖNYVELŐI VIZSGÁVAL, több éves gyakorlattal rendelkező munkaerőt keres „Béke” Mg. Tsz., Szabadszentkirály Fizetés megegyezés szerint

Next

/
Thumbnails
Contents