Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-21 / 68. szám
8 DUNANTÜLI napló 19*1. március 21. Djakartai dilemmák Zöld turbánok és vörös fejek között Törökországban a szélsőjobboddal és baloldal kis háborúja a köztársaságot fenyegeti Ankara füstös téli levegőjén a reggeli szürkület előtt áthatol a müez- zin hangja, amelyet a hangszórók közvetítenek az Atatürk-körútra, a kormónynegyed főútvonalára, ahol legutóbbi lótogatósunkor még nem lehetett hallani az imádságra hívó szót. A fővároson építészetileg már nem Kemal Atatürk, a világi Törökország alapítójának mauzóleumának oszlopos temploma, hanem egy másik dombon emelkedő modern óriásmecset uralkodik. Demire! miniszter- elnök szükebb hazája, Ispara tartomány egyik falujában és két másik faluban a csendőrök éppen titkos in- ternátusokat lepleztek le, melyekben 8—20 éveseket törvényellenesen, zöld turbánban és arab nyelven képeztek iszlám teológusokká. A parlamentben tevékenykedik az az erő, amelyet hívei- „iszlám újjászületésnek", ellenségei viszont „sötét reakciónak és vallási fanatizmusnak" neveznek. A mozgalom az év eleje óta 35 képviselővel rendelkezik, akik az 1960-as forradalom után fölakasztott Menderes miniszterelnök fia körül csoportosulnak. Ez az egyik Törökország. A skála másik végén áll a baloldali ellenzék, amelyből, miképpen egy jéghegy látható csúcsa, csupán a csöppnyi marxista munkáspárt nyúlik a törvényességbe. A zöm egyesülésekből, csoportokból, csoportocskákból és titkos szövetségekből áll, amelyek forradalmiaknak, maoistáknak vagy anarchistáknak tartják magukat és késhegyig menő hadat üzentek a parlamentáris köztársaságnak. Legnagyobb befolyásukat az egyetemek és az irodalom útján gyakorolják. A sajtóban, az állami rádióban, a szak- szervezetek egy részében és számos értelmiségi körében élveznek rokon- szenvet. A terrorral, elhurcolással és politikai gyilkossággal folyó kis háború ama baloldal és a szélsőjobb- oldal verekedő csapatai között, amely a két legutóbbi évben 18 halálos áldozatot követelt, Középen Demirel Igazságpátrjának kormánya áll, melynek többsége a parlamentben az 1969 októberi választások óta minimálisra zsugorodott. Nem csupán az anatóliai hátországból származó ama vallásos- konzervatív kispolgárok leszakadása, okik most a demokrata pártot alöpí- tották — mert nem bíztak Demirel kozmopolitának, kapitalistának és szabadkőművesnek kikiáltott irányzatában — bénítja egy év óta a kormány minden kísérletét, hogy zöldágra vergődjön a terrorral és akadályozza a legtöbb egyéb törvényes kezdeményezést is. A korrupció gyanúja is ránehezedik a szerény körülmények közül kiemelkedett Demirelre és ezzel a parlamenti demokráciára: két fivére 4,8 millió márkának megfelelő kormány- hitelt kapott; ez az összeg részben az Európai Beruházási Bankból származott; és csupán a legkülönbözőbb taktikai manőverekkel sikerült Demi- relnek elkerülnie, hogy rábizonyítsák a kapcsolatot a családi üzletekkel. A képviselőkről és a pártokró1 is nyereségvágyat tételeztek fel, úgy, hogy az alkotmánybíróság egy már engedélyezett fizetésemelést hatálytalanított és a népképviselők járandóságait havi 7630-ról 2850 fontra csökkentette, s a pártok finanszí-o- zását az államkasszából teljesen megtiltotta. Az ítélet a legsúlyosabban az államalapító Köztársasági Néppártot sújtja, amely az agg harcostárs Inönü, vezetésével etatista irányzatot követel balra a középtől és ezzel a gazdaságban nincsen támasza. Az utóbbi évtized mindkét parlamenti választásában rosszul jártak a köztársaságiak és Demirel rendszerével szemben választások útján hatalomra kerülő demokratikus alternatíva — amikor elveszíti propagandája pénzalapjait — még kevésbé képzelhető el. A hadsereg, amely a kemáti hagyományok őrzőjének tekinti magát, növekvő -kedvetlenséggel észleli a gyeplők lazulását. A katonák 11 évvel ezelőtt azért buktatták meg Menderest, hogy véget vessenek egy párt diktatúrájának és egyre rosszabb gazdálkodásának és egy átmeneti szakasz után a kormányaidat ismét tisztakezű politikusok kezére adják. Egy idő óta újra súlyos pörölycsapásokként hangzanak Törökország politikai színpadán a tábornokok figyelmeztetései és mindenkor egy-egy lélegzetvételnyi időre elnémítják a tumultust. Tagmac vezérkari főnök újévi üzenetében sajnálta, . „hogy a török ifjúság, amelyre Atatürk mindent bízott, ma a szélsőbaloldal és jobboldal ideológiai táboraira oszlott és polgárháborúba készül taszítani az országot." Senki sem kételkedjék abban, „dör- gött" a tábornok, „hogy, ha a legfelső nemzeti érdek megköveteli, o hadsereg letöri a kezeket, amelyek megszentelt országunk után nyúlnak". Törökországnak — mondják azok, akik katonai puccsot kívánnak — biztonságra és nyugalomra van szüksége; ha a parlament nem képes megteremteni, a hadseregnek kell megtennie. A katonai beavatkozás híveinek és ellenfeleinek ez egyaránt azt bizonyítaná, hogy Törökországban a demokrácia másodszor 's kudarcot vallott. Demirelre Menderes árnyéka nehezedik. Soha a köztársaság történetében nem volt megosztottabb, civódóbb a nép. A rossz gazdasági helyzeten, amely a szociális nyugtalanság gyökere, persze sem katonai diktatúra, sem egy másik polgári kormány nem tudna gyorsan változtatni. A török font tavaly kétharmaddal történt leértékelése nem küszöbölte ki a krónikus devizahiányt, s nem fékezte meg az inflációt. A nagyvárosokban az élet 1967 óta évente 7—10 százalékkal drágult. A mezőgazdasági termelés - még mindig a törökök kétharmadának kenyérkeresete és exportjának legfőbb alapja —, évente mindössze fél százalékkal növekedik. Az ipari termelés, amely 1967-ben 12,3 százalékkal növekedett, 1968-ban 10 százalékkal, 1969-ben még 9,4 százalékkal növekedett és tavaly mór csupán 3,6 százalékkal: hiány volt nyersanyagokban és alkatrészekben. Mit jelentenek a számok a valóságban, azt elárulja egy szakértői vélemény, melyet az istanbuli orvosi egyetem egyik szemináriuma készített. Eszerint az átlag anatóliai falusi lakos élelme: reggelire leves, vagy tea és kenyér, délben paradicsom, hagyma, savanyú uborka és kenyér, ha a mezőn dolgozik. Egyébként csupán kenyér és este búzakása. A gyermekek a tejet csupán betegség esetén fogyasztott erősítőszerként ismerik és húst vagy tojást csupán ez év két Bajram ünnepén esznek. Mindaz, amit zöldségféléből, tejből és tojásból termelnek, eladásra kerül a legközelebbi városban. Celal Oker professzor, aki a vizsgálatot vezette, leírja a török lovasokat, akik a múlt századok hadjárataiban Bécs kapujáig jutottak: „Szárított hússal, füstölt kolbásszal és kancatejjel táplálkozván oly erősek voltak, hogy azt mondták róluk, ,erős, mint a török'. Törökország ma az éhes emberek, éhes állatok és éhes aratások országa." (Ez a cikk nem egészen egy hónappal Demirel kormányának lemondása előtt jelent meg a Süddentsche Zeitungban és érdekes keresztmetszetét adja a mai törökországi helyzetnek, aminek legújabb fejleményeit a napilapokból ismerjük. A szerk.) Egy djakartai epigramma szerint Indonézia az az ország, amelynek „jövője mindig csupa ragyogás, jelene pedig csupa képtelenség". Ez a tömör mondás talán még sohasem volt annyira helytálló, mint napjaink Indonéziája esetében. A háromezer sziget országa ásványi kincsekben, olajban rendkívül gazdag, a kormány mégis hihetetlen méretű adóssággal küszködik. Tavaly kötöttek újabb megállapodást mind a Szovjetunióval, mind a nyugati országokkal a több milliárd dollár nagyságrendű tartozás kitolt határidejű, harminc éves törlesztéséről. A „jelen képtelensége" mégsem a gazdasági problémákat jelenti, hanem a zsákutcába jutott belpolitikai életet. A közelmúltban a svájci Tat című lap falhoz állított emberek csoportját és az egyik kivégző osztagot ábrázoló fotóval emlékezett meg a „szeptember 30”-i sikertelen baloldali kísérletről. Az erős kínai befolyásra kirobbantott akcióért — túlzottnak egyáltalán nem mondható adatok szerint - egymillió baloldali és kommunista fizetett életével, öt esztendő telt el azóta, hogy 1966. március 12-én az indonéz jobboldal Szuharto tábornok vezetésével végleges fordulatra használta fel a fél évvel korábban meghiúsított baloldali kísérletet. Ezen a napon fosztották meg a hatalomtól Szukarno elnököt. A mai indonéz belpolitikai helyzet egyértelműen igazolta a New York Times tudósítójának 1966 tavaszán, nem sokkal Szuharto hatalomátvétele után tett jóslatát: jóformán lehetetlen lesz szabadulni a szörnyű örökségtől, amit a baloldal ellen irányult terrorral vett magára a katonai rendszer. Tagadhatatlan, hogy azóta csökkent a kommunisták elleni hajsza, de a hatalmas vér- veszteséget csak lassan kiheverő baloldal legkisebb megmozdulását is újabb letartóztatások követik. Szuharto belpolitikai erőfeszítéseinek kudarca abból következik, hogy Indonézia 1965 őszén elveszítette politikai egyensúlyát. Szukarno kormányzása éppen a baloldal és a nacionalista muzulmán csoportok egyensúlyán alapult, s a két erő között állt az elnök alapította Nemzeti Párt. öt év óta azonban a politikai életből a hadsereg tartósan kiiktatta a baloldal többmilliós bázisát s ugyancsak elzárkózik annak gondolatától, hogy tényleges működési lehetőséget biztosítson az egykori Nemzeti Pártnak. A jelenlegi helyzet fő veszélye így érthetően az, hogy a reakciós muzulmán csoportok visszaforgatják a történelem kerekét. A nacionalizmus szításával pedig nehéz helyzetbe sodorhatják a két ázsiai nagyhatalom, Kína és Japán közelében, fekvő országot. Szuharto nyilvánvalóan számolt ezzel a veszéllyel, hiszen csak ezzel lehet magyarázni, hogy egy esztendeje fellépett a szélsőséges nacionalizmust hirdető személyekkel szemben is. Látszat-egyensúlypzásról azonban nem lehet beszélni, hiszen a muzulmán pártokkal szemben a hadsereg nem tud más erőre támaszkodni, mint a baloldalra. Szu- hartóék viszont erre nem höjlandó- ak. Ebből a helyzetből a hadsereg a külpolitikai irányvonal fokozott' torzításával igyekszik kitörni. A Neue Zürcher Zeitung tudósítója február végén egyértelműen leszögezte: valamennyi jel arra mutat, új szakaszba lépett a djakartai kormánynak az a törekvése, hogy a nemzeti biztonságot szolgáló eddigi semlegességet felváltsák az ország katonai szerepének növelésével az ázsiai térségben. Az indokínai be nem avatkozás és a katonai részvétel dilemmájának jelei már a múlt évben is mutatkoztak. Djakarta vezető szerepet vállalt a „fél-ázsiai" konferencia lebonyolításában, amelyen a kambodzsai helyzetet vitatták meg.. Ezt követte Szuharto washingtoni látogatása, amelyre már a nixoni Guom- doktrina jegyében került sor: az amerikai tervek szerint Japánra és a százmilliós Indonéziára is fokozott feladatok hárulnak majd a térség „biztonságának fenntartásában". A fejlemények logikája már akkor arra utalt, nagyon könnyen előfordulhat, hogy az indonéz diplomáciai kezdeményezés elvezethet . a „felelősségben való részvételig", így tulajdonképpen nem jelentett meglepetést, hogy Malik indonéz külügyminiszter idén januárban már felvetette az ASEAN országok katonai lépései összehangolásának a tervét. Az ASEAN (a délkelet-ázsiai országok tömörülése) ugyan nyilvánvaló katonai panktumot jelentene, Djakarta azonban igyekszik szépíteni a kifejezést: kétoldali alapon javasolja a szomszéd államok „bijttpnsági együttműködését”. A „szomszédok" azonban kétségtelenül katonai paktumok tagjai: Thaiföld és Fülöp-Szigetek a SEATO-hoz kötődnek, Malaysia és Szingapúr pedig a Brit Nemzetközösség értekezlete idején állapodott meg Angliával és Ausztráliával a katonai együttműködésben. A végső szót Szuhartónak kell kimondania, de az már bizonyos, hogy a mai indonéz vezetés egyre inkább távolodik az el nem kötelezettség reális politikájától. 1: Lovas Gyula Mit vár az SZKP XXIV. kongresszusától a szovjet bányász, kolhozdolgozó, gyárigazgató és tudós? A 9. ötéves terv irányelv-tervezetének közzététele után a No- voszty-tudósitók kérdést intéztek szovjet emberekhez: mit várnak az SZKP XXIV. kongresszusától? íme a válaszok: Tisztább lesz a föld alatti munka Nyikolaj Gemolin, a donyeci szénmedence bányásza a következőket mondotta: — A széntermelés megnövelésének útját nem abban látjuk, hogy fokozzuk a bányászok fizikai erőfeszítését, hanem abban, hogy komplex technológiát, automata gépeket alkalmazunk, amelyek lehetővé teszik, hogy ésszerűen és gyorsan termeljük ki a szénrétegeket. Ez azt jelenti, hogy még könnyebb — és ahogyan mondani szoktuk — „tisztább" lesz a bányász föld alatti munkája. Nemsokára elérkezik az az idő, amikor fejtőkalapácsainkat múzeumba adjuk, a szenet gépek halmozzák majd hegyekbe. A bányász csak irányítani fogja ezeket a gépeket, s gondoskodik karbantartásukról. Az irányelv-tervezet szerint a bányászat technikai felújítása az ösz- szes folyamat komplex gépesítése és automatizálása alapján megy majd «égbe. Amikor megvitattuk bányánk új ötéves tervét, javasoltuk: vegyük fel a tervbe, hogy a munka termelékenységét legalább másfélszeresére kell növelnünk. Ez volt a válaszunk azokra a hatalmas állami ráfordításokra, amelyek a bányászmunka gépesítését szolgálják. Gazdagodnak a kolhozok Fjodor Fegyájev, a Kalinyin kolhoz (OSZFSZK) növénytermesztője: — Tavaly olyan termést takarítottunk be, amilyent születésem óta nem láttam; hektáronként 50, sőt ennél is több métermázsát. Földjeinken kitűnő gépek dolgoznak. Kolhozunk nagy mennyiségű műtrágyát vásárolt, A legtermékenyebb búzafajtókat honosítottuk meg. Ezeket Pavel Lukja- nyenko akadémikus tenyésztette ki. Mi, gabonatermesztők, üdvözöljük az irányelv-tervezetet, amely szerint az SZKP XXIV. kongresszusának határozatai folytatják majd a megkezdett jó munkát, a többi között a mezőgazdasági melléküzemágak továbbfejlesztését is. Már a XXIII. kongresszus után új vállalatok alakultak kolhozunkban: tej- és konzervgyár, hűtőház, takarmánykombinát stb. Ezek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Kolhozunk bevételei csaknem megkétszereződtek. Gazdagodtunk mi is. Tudjuk,, hogy így lesz ez a jövőben is. Tizenöt km mélységig Nyikolaj Riszkov, az Uráli Nehézgépgyár igazgatója: — Az irányelv-tervezet szerint a kilencedik ötéves terv időszakában 1,7- szeresére kell növelnünk a gépgyártás termelését. Ez ránk is — akik az olaj- és gázipar gépszükségletét elégítjük ki — vonatkozik. Most készülünk olyan fúróbérendezés elkészítésére, amelynek összeszerelhetősége az eddiginél jóval gyorsabb, ennélfogva meggyorsítja a többi között a szibériai olaj- és gázlelőhelyek kitermelését. Gyárunk részt vesz a Föld köpenyének kutatásában is: már megterveztük azokat a fúróberendezéseket, amelyek 15 km mélységig hatolnak le a földbe. Meggyőződésem, hogy gyárunk, amely 26 külföldi országba exportálja termékeit, sikeresen megbirkózik a rá váró feladatokkal. A2 irányítás tudománya Jevgenyi/ Szteianyi, a Komplex Automatizálási Központi Tudományos Kutató Intézet igazgatója, a műszaki tudományok doktora: — Aligha tévedek, ha azt mondom, hogy ma a legkevésbé ismert és legnehezebb tudomány az irányítás tudománya. A XX. század tudományostechnikai forradalma, a társadalom gazdasági és szociális viszonyainak fejlődése olyan információ-áradatot okoztak, amelyet már ma sem oldhatunk meg o régi módszerek és primitív technikai eszközök segítségével. Napirendre került a népgazdaságirányítás automatizálásának kérdése, amelyet a legkorszerűbb közgazdasági-matematikai módszerek és számítástechnikai eszközök alapján kell megoldani. A Szovjetunióban ez a folyamat következetesen és szakaszosan valósul meg. Sok nagyvállalatunknál máris működik az automatikus irányítási rendszer, amely — jelentős anyagi előnyök mellett — gyökeres módon megváltoztatja az irányító apparátus működését, megszünteti a szubjektivizmust és az empirizmust, a „szemmel” való becsléseket. A gyári automatikus irányítási rendszerek ágazati irányítási rendszerekben egyesülnek. Most egy nehezebb probléma megoldása következik: a számítási központok egységes állami hálózatának és a tervezés egységes automatizált rendszerének megteremtése. Ügy vélem, hogy a XXIV. kongresszus hozzálát e probléma konkrét megoldásához. CHILEI történelmi mozaik Mielőtt Salvador Allende kormánya hatalomra került, az országban 300 000 munkanélküli volt, 500 000 parasztnak nem volt földje. 1960-tól 1967-ig a létfenntartási költségek hatszorosára emelkedtek. 1969-ben az „Anaconda” tiszta jövedelme 100 millió dollárra rúgott. Az „Anaconda" csupán egyike azoknak az amerikai monopóliumoknak, amelyek a chilei rézlelőhelyeket kizsákmányolják. • Az Eduardo Frei vezette kereszténydemokrata kormány uralmának végén az infláció növekedési ütemét tekintve Chile mögött világviszonylatban csak Brazília, Argentína és Dél-Vietnam következik, • 1968 végén az ország kújföldi tartozásai 2,7 milliárd dollárt tettek ki. Közvetve, vagy közvetlenül a 9 millió chilei lakos mindegyike, beleértve az újszülötteket is — 300 dollárral tartozott a külföldi hitelezőknek. ötven év alatt — 1963-ig bezárólag — a réz, salétrom és vasérc kitermelésével foglalkozó külföldi társaságok több mint 9 milliárd dollárt vittek ki Chiléből,
